Észak-Magyarország, 1958. augusztus (14. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-31 / 205. szám

Qfaniő-di t&ii —— ^BőtrL&di tőii —— ^Bőriódi t&LL — dß őrlődi tőií — (Bőniődi tőit

FÜZES LÁSZLÓ:

♦ HAMAR JÓZSEF

„Modern“ lányok imádsága

Ó add Uram, hogy soha meg ne hízzak, koplalok érte. amennyit akarsz, de hadd lássa az éhes férfinép, hogy csinos rajtam mindegyik vonal.

És add, hogy legyen csinos partnerem, akinek pénze is legyen elég, s autója, vagy ha nem is autó, legalább motorbiciikli, no még

adj jó állást, hol kevés a munka, finom a főnök, sóik a fizetés, és ahonnan, ha úgy hozza a sors.

(segítünk néki) kitenni nehéz.

És adj nylont, és szikot garmadát, legyen belőle, mindenuól tucat, hogy pukkadásig bosszantsam vele barátnőim, a többi lányokat.

De ne adj gondot, mert az öregít, s én megbékélek mindenkor veled, adj szerelmet, de uram könyörülj, ne hagyj szégyenben, ne adj gyerek;

S ha majd megúntam szép kalandjaim, adj egy férjet, ki buta lesz nagyon, ka imádni fog, akiért nem kár, s ha kedvem tartja, meg is csalhatom.

A MÁSODIK

ERNYEY GYULA:

ÉPÍTŐKRŐL

Űj blokkház,

friss huzat a téglákon.

Lakók benne, nyugdíjasok, s négy hónapos babával fiatalok — és sokan.

Az építők már felseperték a járdát is — elmentek.

Az útra néző fáira művész alkotott.

Fekvő férfi — háromszögben — s belekapcsolódó szabálytalan ötszögbe, álló nő.

Az első könyvvel, másik atomjellel.

A férfi a három kőműves, tudom.

S a nő a malteroslányok egyike, bár nem hasonlít rá.

Építők.

Feltörő testek, gondolatok, ötven év múlva a kőművesek fiai élnek.

És szél, eső lekaparja a freskót.

De az építés izgalma, szépsége örök.

t A gyerek halkan motozott a kis 4 szobában. Az ember most

hozta magával a napköziből. Az asz- szony a munkaihelyén volt. a boltban, neki kell érte menni este, záráskor. Odakiinn még sárgán, aránylón tűz a Nap. de a milliónyi szikrákat már nesztelenül meg-megmozgatta az augusztusi szellő. i A lakás széjjel.- — Úgy látszik, Anna nem volt itthon délben. Ott is sok most a munka — gondolta, és hozzáfogott, hogy valamennyire rendet teremtsen, í A gyárban sem tűrte, ha a satu környékén nem volt glédába állítva minden, hát még itthon. Mióta az asszony is dolgozik, nagyon sokat változott az élete. Sokszor végez k olyan munkát, amit azelőtt csak

♦ hírből és látásból ismert,

♦ Ma azonban valahogy nehezére

♦ esett. Fellázadt.

— Hát én mindig csak dolgozzam?

♦ Még itthon is? Nem elég volt a gyáriban? Most is egy órakor szóltak: A IG—10-es gépet összetörték, jöjjön ►azonnal!

Amikor odament, nézegette vagy

♦ tíz percig, majd gyorsain széjjelszedte, «s máris rakta helyére az új fogas- 1 kereket. Bizony, elfújta a kettőt, mikor készen lett vele. Olajos kezével

végigtörölte a homlokát és úgy ment mosdani.

Aztán a gyerekért a napközibe, oda is menni kellett. Közben az ebéd már melegedett a tűzön. Most hozta fel a kútból. a hús és a krumpli egykettőre sistergett.

— Palika, gyere enni apuval!

jp ali azonban rá se hederített.

Négy éves okos szemeivel, csak a képes könyvet bámulta, amiben sok-sok gyárkémény volt. meg evy autó, s a végén repülőgép. Olyan léglökéses. furcsa, szinte szárny- nélküli.

Látott már gépet, valódit is. de ez valahogy nem hasonlított hozzá.

— Apu. mond meg nekem, ez a gép nem esik le? Miért nem esik le?

— Majd később kisfiam!

— De én most szeretném hallani! — nyűgösködött a fiú.

— Mondtam, hogy majd később... Még sok dolga van apunak!

Pali elkomolyodott. El is forduit az apjától, s bánatosan nézett maga elé.

Az ember felugrott az asztal mellől. Megtörölte a száját, és felkapta a fiút. Magasra tartotta a levegőbe.

BORSODI GYULA:

Falusi est .

Elült a nap. A poros akácok föllélegeznek. Lanyhább szelekre várnak szomjasan. A lomb alatt lustán henyél a megrekedt meleg.

Lihegnek a fáradt tehenek, a tej habosán csurran tőgyükből csöbörökbe.

Régi, kenyeres-gondú kendők most friss kalácsot takarnak.

Falusi ízek, foszló hangok hullnak a porba puhán.

A délután forró volt, félig alszik a hold, míg más falut keres.

Egy késett szekeres most zörrent a kocsiútra. Friss szelet hajt ostorával s a tikkasztó esti csendet szétrepeszti kocsirúd ja.

NÉMETH TIBOR:

FORGÁCS KÁROLY:

VÁZLAT

SZPUTNYIK

Míg gátak között bukdácsol a balga. Kit száz kötéllel visszahúz a múlt. Addig szárnyal az új eszme, hatalma Szivet, agyat, acél-erőt kigyujt;

Kivénült sejtek, elaggott szív-kamra* Reszketeg. beteg filozófia!

Nem indulhattok sikeres rohamra:

Itt áll az új világnak új fia.

Elvágva minden avas köteléke.

Új csillag gyúlt: ez homlokának éke! Üj erő hajtja fel az égre. fel

S míg csákordul fogatlan ordas inyje,

A dühre lasszót vet a műhold ív je:

Ily diadalt csak erős érhet el!

Egyszerű munkás arc, melyre az éjszaka Kormos májszolása,

S izzadsága festett szébkúszált képeket.

Vonást a vonásra,

Sötétre sötétet.

A gond ívéit ránca Rácsókolt egy félszeg Biggyedést ajkára.

Megbillent a feje, de felkapta újra.

Míg az otthon csendje megint le nem húzta.

Előtte csillogott a lavórban a víz.

S párájába szökve kavargott szét az íz A tányérban régen.

De álma, fejében

Zsörtölődött, hogy mért fárasztja el magát Ennyire, s ő erre felemelte nyakát,

Álmosan motyogott félig kinyílt szája:

Ugyan, hagyd!, nehéz volt,' de nem volt hiába!

Azt mondta, majd csak lesz valahogy;

NAGYON MEGIJEDTEM, és a

gyanúm alapos volt. Azután már nem jött hozzánk és észrevettem, hogy kerüli a találkozást. Rettenetes lelkiállapotban voltam. Anyuka előtt nem tudtam titkolni a dolgot, mindent elmondtam neki. Sírt szegény, de nem tett szemrehányást. A helyzetem egyre elviselhetetlenebbé vált. Barátnőim, ismerőseim, munkatársaim, a házbeliek diadalmas, gúnyos, szánakozó, résztvevő pillantásaival kellett szembenéznem. Ekkor már alig találkoztunk. A barátnőim mesélték, hogy másnak udvarol. És ekkor történt a szörnyűség. Anyuka szegény, tudtomon kívül elment hozzá, és térdenállva könyörgött neki, hogy legyen szíve, ne hagyjon el. ha másért nem, legalább a gyerek kedvéért. Cinikusan elutasította, azt válaszolta: — az ember nem szokta feleségül venni a szeretőjét! Mikor megtudtam, összeomlott bennem minden. Sokáig beteg voltam, a szégyen, a fájdalom, a csalódás elvette életkedvemet.

De azután magamhoz tértem. Ö megszűnt számomra. És helyét egyre ■inkább elfoglalta az a kis csöppség, aki azután nemsokára meg is érkezett. És akkor már újra boldog voltam. És akkor éreztem, hogy a többiek, az emberek jók. Olyan gyön- gédek, olyan figyelmesek voltak irántam azokban a napokban és azután is. És magam is úgy éreztem, mintha megtisztultam volna, mintha leégett volna rólam a salak, a rossz, úgy éreztem, jobbá, könnyebbé, nemesebbé váltam. És ez az érzés feledtetett velem minden csalódást, minden szenvedést.

Később hallottam, hogy megbánta, amit tett. Levelet írt: olvasatlanul visszaküldtem. Eljött és kérte legyek

a felesége. Visszautasítottam; Nem dacból, nem szerettem, közömbössé lett számomra.

Elhallgatott. Hosszú ideig egyikünk sem szólt. Végül én törtem meg a csendet. A jegygyűrűre mutattam.

— És ez?

— Ez már a második kötet — mosolygott Éva —, de mielőtt belekezdenék, engedd meg, hogy rágyújtsak.

Tűzzel kínáltam, majd utána reti- küljébe nyúlt s egy fényképet vett elő.

— EZ ITT GÉZA — mutatott a jóképű fiatal férfiarcra, majd folytatta —. Tulajdonképpen a kislányom révén ismerkedtem meg vele néhány hónappal ezelőtt. Egyszer kiszökött a kis haszontalan és én kétségbeesetten rohantam le utána az emeletről, de már jött is vissza a lépcsőn — egy férfi ölében. Máris nagy barátságban voltak. A férfit látásból már ismertem, felettünk lakott albérletben rövid idő óta. Jutkával csakhamar elválaszthatatlan barátok lettek. Egyszer megkért, hogy a kislányomat meglátogathassa. Attól kezdve, ha egy kis ideje volt, mindig együtt voltak, vagy nála, vagy nálunk. Már szinte féltékeny voltam s őszintén megvallom, kissé az is rosszul esett, hogy velem nem sokat foglalkozott. Bár az igaz, hogy azóta, mióta megégettem magam, érthetően bizalmatlan voltam a férfiakkal szemben. Amint jobban megismertem. úgy engedett a bizalmatlanságom iránta. Ö is észrevette ezt, és egyre többet beszélgettünk. Áthozta a gramofonját és házi koncerteket rendeztünk, táncoltunk is néha. — Egyre jobban megkedveltem.

Nagyon szeretett magyarázni. Megismertette és megszerettette velem a komoly zenét, könyveket hozott, amiket. ezután, miután elolvastuk, mindig megbeszéltünk, megtanított arra, hogy hogyan és mit érdemes olvasni, mint kell olvasmányunkat értékelni. Vasárnap gyakran sétáltunk együtt, Jutkával és olyan jól éreztem magamat ilyenkor a társaságában. Egyszer színházba hívotj;. Megijedtem. Istenem, ha benne is csalódnom kell! Egész idő alatt szinte reszkettem, féltem, figyeltem minden szavát, minden mozdulatát, mikor árulja el magát, mikor válik Ottóvá, férfivá, aki a nőtől mindig csak azt, és csak azt az egyet akarja. De kellemesen csalódtam. Mindvégig udvariasan és tiszteletteljesen viselkedett, hazakísért, s mikor elbúcsúztunk, kezet csókolt és megköszönte a szép estét. Boldog voltam.

Egyre gyakoribbá és otthonosabbá vált nálunk, bár szerelemről nem esett szó közöttünk. De éreztem, hogy szeretem, nem úgy mint Ottót, de ezerszer másképp és ezerszer jobban. Anyukának is nagyon tetszett, de ritkán beszéltünk róla.

EGYSZER ELROMLOTT a villanyvasalónk és megkértem, nem csinálná-e meg. — Elektromérnök a foglalkozása. — Nagyon szívesen — felelte — s erre szétszedette, kijavíttatta és összerakatta velem az egészet, ő hozzá sem nyúlt, miközben folyton magyarázott. Mire készen lettünk, én jóformán tisztában voltam azzal, hogy mi is az elektromosság, az ellenállás, a biztosíték, nem is beszélve a vasaló szerkezetéről. Kipirulva a nagy igyekezettől, már éppen ki akartuk próbálni, hogy jó lett-e, mikor egyszerre a villany kialudt. Koromsötét lett. Jutka nagyon félt a sötétben és rémülten karolta át egyik kezecskéjével a nyakamat a másikkal Gézáét. Néhány pillanatig így ültünk, éreztem a leheletét, s hajam súrolta az arcát. Majd hirtelen újra világos lett, s mi

nagyot nevettünk furcsa helyzetünkön.

Csak Jutka nem nevetett, s amint lassan elengedte a nyakunkat, elgondolkozva feléje fordult és nagy komolyan így szólt:

— Ugyan, Géza bácsi, miért nem lehetnél Te az én apukám?

Mélységes csend állott be, megdöbbenve hallgattunk. Rettenetesen elpirultam, szívem a torkomban dobogott, ő elsápadt, nem jött szó az ajkunkra.

Végre magához tért, elmosolyodott s mindig csak rám nézve felelte:

— Igazad van, miért is ne lehetnék?

Nem szólt többet, elbúcsúzott és elment. Másnap megkérte a kezemet és eljegyeztük egymást.

—■ Nos, hát így történt — fejezte be Éva és cigaretta csutkáját elmorzsolta a hamutartóban.

— MEGÍRHATOD — mondta, nem árt, ha egyesek okulnak belőle. De most már mennem kell — tette hozzá —, egy hét múlva lesz az esküvőnk, és addig be kell egyet s mást vásárolnom.

Elbúcsúztunk. Hívott, látogassam meg, szeretne megismertetni a kislányával és a vőlegényével. Megígértem.

Sokáig néztem utána, gyönyörködve kecses, elegáns alakjában, míg csak el nem tűnt szemem elől a nyüzsgő embertömegben. Úgy éreztem magam, mint mikor egy gyönyörű filmet látunk, ahol sok baj, szenvedés után végül is minden jóra fordul, s utána lelkesülten, megtisztulva, lelkileg felfrissülve jövünk ki a moziból, jobbnak, nemesebbnek érezzük magunkat, szép, nemes cselekedetekre késznek, s egy kissé szomorúnak, hogy mindaz, amit láttunk, miért is nem velünk történhetett meg;í

— Palkó, amit apu megígér, azt meg is tartja. Még egy kis rendet csinálunk itt, mire anyu hazajön, ne kelljen neki takarítani. És ha kész leszek, akkor majd mesélek néked.

— Az asszonnyal pedig összeveszek ... össze én..; — morfondírozott magában. — Minek is nősül meg az ember, ha neki kell a konyhát is felmosni. -.. Most már azért sem mosom fel.;; Csutakoljon ő:.: Én. a családfő..; Ö meg csak ül a pénztárban... és még haza sem jön délben ... még arra is..;

tf~Fsszerakta az edényeket, kisep- w regette a konyhából a szemetet. a vizet feltette a tűzhelyre;.; — legalább jó meleg lesz. de felmosni nem fogom.

— Ügy-e Pali. ma nem dolgozunk többet, ma csak mesélni fogunk, — és maga mellé ültette a díványra a kis lurkót.

A délután már estéibe hajlott.

Apa és fia csöndben ültek a díványon. A nagy mesélésmek szundikálás lett a vége. A tűzhelyen már főtt. a víz, s a nagy sistergésre a férfi hirtelen felébredt.

Megdörzsölte a szemét, myújtóz- Jkodott.

♦ — Anna már biztosan számolja a |pénzt! Most zár — nézett az órára. ♦— Nem. nem. megyek eléje!; j ö lsem jött haza!..-;

t Palilka is mocorogni kezdett.

♦ — Hazatalál az asszony maga is!

X :.; Félóra múlva lassú lépések ko- jpogtaik az udvaron. Anna jött csőri- édesen, fáradtan, egyedül.

X Relépett az ajtón, Palika csataX ordítással ugrott feléje.

X Ő nem is fordult oda. Nem tudta |lenyelni haragját.

t — Anyukám! Édesanyuikám! — ki♦ áltozta Palkó. — Mit hoztál Palikáinak?

t Anna mosolyogni próbált, t Valami áttetsző, leheletfinom moholy rajzolódott a szájára, de aztán

♦ valami hirtelen jött fájdalom el- $ nyomta. Sötétedni, forogni kezdett

♦ minden előtte, s hirtelen megjkaipasz- Jkodott a kilincsbe.

í A férj valami dühöset, valami igen

♦ csúnyát akart mondani, de ahogy : ránézett Annára, tarkán akadt a szó. > Az asszony halottsápadt arccal, 'görcsösen szorította az ajtókilincsét. j .Odaugrott.

' — Mi bajod, Anna. mi bajod? —

kérdezte. Hangja még kemény volt, de lassan átölelte a sápadtarcú asz♦ szonyt, s a díványhoz vezette.

t — Nem tudom — suttogta. —

♦ A gyomrom... felfordult.

— A gyomrod? Talán csak nem;;.

♦ — De igen! — próbált mosolyt $ erőltetni a verejtékező arcára. Me- t legfényű barna szeme egyszerre

♦ megnőtt boldogságában.

♦ Az ember megfordult, hirtelen

♦ levette a gőzölgő fazekat a

♦ tűzről, s neki is mosoly ráncolódott t szá j a köré.

X ;. • Soha ilyen szépen nem ragyogjak a konyhában a piros-szürke koc- Xkák. mint ezen az estén.;;

| B. FEHÉR ANNA:

♦ Bocsáss meg

♦ (Egy festőművészhez) |Tegnap utam ablakod előtt vitt el. ♦S megszólalt az ördög szívemben tHiába minden

$Te is öregszel, hidd el...

^Évek múlása, hajad hullása |Gyengéden titkolt kísértő jelek. $Ebből nem ítélhetek.

|hísz ifjú erődet hirdeti szemed.

I

ÍDe hová lett a régi dac

♦A gőgös, égi szembefordulás

♦

{A tényekkel, az élettel?

^Szavak maradtak, üres papolás.

ÍS mint halálos rák nő benned iSikered nyomán a megalkuvás.

'Az ifjúság harcos,

►Néha kegyetlen, de igaz. lEgyetlen »öregem« megbocsáss ám 'Még, ha mit írtam, fáj is sx.