Észak-Magyarország, 1958. augusztus (14. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-24 / 199. szám

Vasárnap, 1958 augusztus 24. BSZAKMAGYAROIWSAC 3 Az 1957-58-as pártoktatási év néhány tapasztalata Miskolcon Befejeződött az 1957—58-as párt- iktatási év. Városunk pártszerveinek jelentős része értékes munkát vég­zett a pártoktatás szervezésében és irányításában. Ennek eredményeként városunkban a párttagságnak mint­egy 30—33 százaléka fejezte be sike­resen a múlt pártoktatási évadot. Az elmúlt oktatási év eredményes­nek mondható. Jelentősen hozzájá­rult az ellenforradalom okozta anti- marxista nézetek leküzdéséhez, az ellenforradalom okaival és jellegével kapcsolatos problémák tisztázásához, a párt politikájának megértéséhez, eszmei, politikai egységének megszi­lárdításához. Hozzájárult a párt belső életének konszolidálásához, a pártszervezetek megszilárdulásához. A pártoktatás­nak nagymértékben sikerült egysé­ges irányba terelni a párttagság egy igen aktív, képzett rétegének erejét, tevékenységét, sikerült egy sor hely­telen, antimarxi6ta nézetet vissza­szorítani, illetve azokat tisztázni. Propagandamunkánk eredmé­Alapszervezeteinknél nem sikerült azt az elvet érvényesíteni, hogy in­kább kevesebbet, de jobbat. Alap­szervezeteink jelentős részénél a sze­mináriumokon nem az oktatás minő­ségére, hanem a mennyiségére töre­kedtek és ez a színvonal rovására történt. Igen sok hallgatót nem az elméleti felkészültségének megfelelő oktatási formára osztottak be. Propagandistáink jelentős részénél az eszmei, politikai felkészültség szintén gyenge volt. Pártszerveze­teink a propagandisták kijelölésénél azt vették elsősorban figyelembe: becsületes, jóindulatú, párthű ember és így jó lesz propagandistának. Azt már nem vették figyelembe, hogy a becsületesség, a jóindulat, a párt­hűség hogyan párosul a megfelelő marxista, leninista műveltséggel. Tettünk ugyan lépéseket propagan­distáink eszmei, politikai felkészült­ségének növelésére, de sem városi, sem a többi pártbizottságaink részé­ről nem volt a követelményeknek megfelelően biztosítva propagandis­táink felkészítése. megértésében és hatékonyan se­gítette a párt politikájának meg­valósítását. Témája, módszere segített az agitá- ciós érvek kialakításában is. Hiba volt, hogy nem sikerült tömegtan- folyammá tenni. Azoknak a hallga­tóknak, akik aktívan érdeklődnek a napi politikai események iránt, nem tudtuk kielégíteni igényüket. Volt olyan helytelen gyakorlat is, hogy a hallgatók egy részét úgy vonták be, hogy -ha már másutt nem tanul, itt tanulhat«. Alapszervezeteink a leg­alacsonyabb oktatási formának te­kintették. ügy vélték, mint egy lép­csőfokot a pártoktatásba. Vezető funkcionáriusok között ez a tanfo­lyam nem talált érdeklődésre. Jel­lemző, hogy városunk területén ma­gasabb szintű tanfolyam, ahol párt-, állami-, gazdasági funkcionáriusok tanultak volna, egyáltalán nem volt. Sok helyen propagandistáink helyte­len módszere miatt nem vált von­zóvá ez a pártoktatási forma. A »Marxizmus-leninizmus kérdé­nyes volt a revízionizmus elleni elméleti és politikai harcban, hozzájárult a revízionizmus új elméletének, a -nemzeti kommu­nizmus« szétzúzásához, a nacio­nalizmus visszaszorításához. Az elért eredmények azonban ko­rántsem jelentik azt, hogy minden elméleti zűrzavart eloszlattunk, min­den vitás kérdést tisztáztunk. Több helyen antimarxista, a párt politiká­jával ellentétes nézetek elő-előbuk- kannak még. Aztán az elmúlt okta­tási évadban a hallgatók és a propa­gandistáink egy részének gyenge fel­készültsége miatt itt-ott nem tudtunk megfelelően egy sor elméleti kérdést tisztázni, mint pl. az osztályharc je­lenlegi problémája, a kétfrontos harc elvi és gyakorlati kérdései. Még min­dig vannak problémák az ellenforra­dalmat kiváltó 4 ok egységes értel­mezése terén. A különböző szaktanfolyamokon, különösen a politikai gazdaságtan és filozófiai szakon — a hallgatók hely­telen kiválogatása következtében az elapvető elméleti kérdések elsajátí­tását álleive- -tisztázását nem tudtuk- íhegoldani. Az elmúlt oktatási évben növe­kedett a párttagság érdeklődése az elméleti és politikai kérdések iránt, nőtt a pártszervezetek ön­állósága. Egyes pártbizottságainknál, mint a Lenin Kohászat és DIMÁVAG, egyes alapszervezeteinknél, mint a B. M. építőipari, kéményserpő, kerté­szeti vállalatnál, a gázgyárban, a pénzügyőrségen, stb. a propaganda munkánkban jelentős előrehaladás van. Mégis: »-mindezek ellenére — állapítja meg a Politikai Bizottság határozata — oktatómunkánk elma­radt a követelmények, a párttagság által támasztott megnövekedett igé­nyek, a lehetőségek mögött«. Ez a megállapítás vonatkozik a mi propa­ganda munkánkra is, A pártoktatásunk gyengeségeihez nem kis mértékben hozzájárult egy régi betegség, a dogmatizmus, a szó­szerinti bemagolás tanulási mód­szere. Hallgatóink jelentős része nem a legfontosabb elméleti kérdések el­sajátítására törekedett, hanem az anyag szószerinti bemagolására, visz- szaadására. Alapszervezeteink nem tudtak sokhelyütt gazdái lenni a te­rületükön folyó pártoktatásnak, sem_ a hallgatóknak, — szervezeti és ideo^ lógiai kérdésekben nem tudtak meg­felelő segítséget adni. Az oktató munka tartalmi irányí­tása sem központilag, sem helyileg nem volt megoldva. Sok helyen a szervezési munkák kerültek előtérbe a tartalom ro­vására, mivel az oktatás irányí­tása alatt a szervezeti vezetést értették. Az elméleti segítség háttérbe szorult. A régebben már jól bevált elméleti viták, vándorkonzultációk, kisegítő előadások, rendszeres konzultációk, stb. nyújtotta segítséget elhanyagol­ták. Az oktatás segítésére és ellen­őrzésére a városi pártbizottság ágit. prop, osztályán volt ugyan törekvés, de a segítés messze elmaradt az igé­nyek, a lehetőségek, a követelmé­nyek mögött. Propagandamunkánk hiányosságához hozzájárult az is, hogy a pártoktatás nem vált a párt- bizottság egész apparátus kollektívá­jának munkájává. Ezek voltak azok a legfontosabb tényezők, amelyek hozzájárultak az elmúlt évi párloktatás gyengeségé­hez. A tanulságok felhasználása érdeké­ben meg kell vizsgálnunk azt is, mi­lyen eredményeket hozott az egyes tanfolyamok munkája. Az »időszerű kérdések tanfolyama« a legsikeresebb tanfolyam volt. Tematikája megfelelt a követel­ményeknek, helyes választ adott a párttagságot érdeklő kérdések­re, segített a párt politikájának sei« tanfolyam témája fontos» aktuális kérdésekkel foglalko­zott. Hiba volt, hogy a hallgatóknak csak kisebb részével sikerült az anyagot elsajátíttatni. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy igen magas volt a követelmény, amivel nem számol tunk jóelőre a hallgatók kiválogatá­sánál, sok nem megfelelő felkészült­ségű elvtársat osztottunk ide, akik­nek igen komoly nehézségei voltak az anyag feldolgozásában. Hiba volt az is, hogy nem tudtunk a tanfolyam követelményeihez megfelelően pro­pagandistákat biztosítani. Alaptala­nul, túlságosan felduzzasztottuk a marxizmus-leninizmus tanfolyam hallgatóinak létszámát. A tananyagot képező klasszikus művek támasztotta viszonylag magas követelményeknek •— és a tematika zsúfoltsága miatt — a hallgatóknak csak kisebb része tudta az anyagot elsajátítani. A hall­gatók az előképzettségi és tanulási tapasztalatok hiányában nem tudtak eleget tenni a követelményeknek. Az »Ónálló tanulás« nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A múlt oktatási évadban helyte­lenül aa önálló tanulási formára építettünk. Úgy véltük, hogy nagyobb helyet kell biztosítani a pártoktatósban az ön­álló tanulásnak. Ugyanakkor nem számoltunk azzal, hogy az önálló ta­nulás milyen követelményekkel jár úgy a hallgatók, mint a vezetés ré­szére. Az önállóan tanuló hallgatók létszámát túlzottan felduzzasztottuk. Az itt tanulók döntő többsége nem volt képes eleget tenni a követelmé­nyeknek. (Pl. a DIMÁVAG-bán volt olyan csoport, amely politikai gazda­ságtant tanult ugyan önállóan, de ezt megelőzően egyáltalán nem ta­nulta a politikai gazdaságtant. E tanfolyam hallgatóinak jelenleg is az a kérésük, hogy az új oktatási évad- bn is tegyük számukra lehetővé a politikai gazdaságtan tanulását.) Vá­rosunk területén több mait 600 je­lentkező önálló tanulóhoz nem tu­dunk megfelelő konzultálásokat sem biztosítani^ Városunk területén a »politikai akadémia« előadások igen sike­A kis „rendőr” A nyári szünidőbt vörösnyakkendős v törők jelentek m az utcán s Járóke' nagy tetszésére tar gatták a felnőttel; — a helyes köziek; désre. Pajtáskodás... ».. a tapolcai strandon. A föld alatt Bányáinkban fokozatosan áttérnek a modern, TH-gyűrűs bányabiztosításra. Ez a módszer a korszerű bányaművelés alapja. Foto: Martinecz György. SZERZŐK - MŰVEIKRŐL A városi tanács művelődésügyi osztálya és a TIT megyei elnöksége felhívja Miskolc város művelődni vá­gyó lakossága figyelmét arra. hogy 13. Biológia. 14. Rádió és televízió. 15. Villamosművek. 16. Idegen nyelvi tagozatok. Az idegen nyelvi tagoza­ton angol, francia, német, orosz és rés formának bizonyultak, nagy volt az érdeklődés az egyes elő­adások iránt. Megfejteni az ellentmondást... Kardos Pál: Nagy Lajos élete és művei a TIT szabadegyetemén október 1-én kezdődik az oktatás. A szabadegyetemre iskolai végzett­ségre való tekintet nélkül lehet je­lentkezni. A szabadegyetem a lakos­ság népművelésének legmagasabb fóruma. Az előadásokat egyetemi ta­nárok, kiváló pedagógusok, orvosok, művészek, mérnökök, jogászok és más tudományos kutatok tartják. Az előadásokat film- és diavetítés, mű­vészi közreműködés, tanulmányi ki­rándulások és kísérletek egészítik ki. Az 1958—59-es őszi-téli félévben több tagozaton indítjuk meg az elő­adás sorozatot, a felmerült igények figyelembevétele alapján. Ezáltal a hallgatóság érdeklődési körének megfelelően tágabb lehetőség kínál­kozik a gyakorlati életben tapasztalt ismeretek hiányának pótlására, illet­ve egyes tudományágakban szerzett ismeretek kiszélesítésére. A TIT szabadegyetemén az alábbi tagozatokat szervezzük: 1. Világiro­dalom. 2. Művészettörténet. 3. Peda­gógia és lélektan. 4. Történelem. 5. Jog- és állam‘Tudomány. 6. Köz- gazdaságtan. 7 Nemzetközi ismere­tek. 8. Filozófia. 9. Zenetörténet. 10. Egészségügy. 11. Agrártudomány. 12. Földrajz-geológia és csillagászat, eszperantó nyelven tartunk oktatást kezdő, haladó és felső fokon. A meghirdetett tagozatok közül csak azokat indítjuk be. amelyre legalább 30 fő jelentkezik. Beiratkozás ideje: augusztus 15-től szeptember 15-ig. Beiratkozási díj és tandíj egy há­romhónapos szemeszterre 60 forint. Beiratkozás helye: a TIT megyei szervezete. Miskolc. Széchenyi-u. 16, I. emelet. A beiratkozott hallgatók látogatási jegyet kapnak, amely az őszi sze­meszter 12 előadásának (hetenként egyszer két óra) látogatására jogosít és belépőjegyül szolgál a tagozattal kapcsolatos külön tudományos ren­dezvényekre is (tanulmányi kirán­dulás. stb.). A tagozatok előadásait érdeklődők is látogathatják 6 forintos belépődíj ellenében. Az egyes előadásokon résztvevő belépőjegyes érdeklődőkre a beiratkozott hallgatók díjkedvez­ménye nem vonatkozik. Tanulj a TIT szabadegyetemén* Miskolc városi tanács vb. művelődésügyi osztálya i Tudományos Ismeretterjesztő I Társulat megyei elnöksége Hiha volt, hogy az előadások megtar­tását nem tudtuk folyamatosan biz­tosítani, és a politikai akadémián el­hangzott előadások nem jutottak el minden egyes párttaghoz, dolgozók­hoz. A politikai akadémia előadásai- ból nem tartottunk rendszeresen elő­adásokat alapszervezeteinknél. »Tömegpropaganda előadásodban komoly hiányosságaink voltak. Alap- szervezeteink a tömegpropaganua előadást nem tekintették oktatási formának, pedig fontos oktatási for­ma. Alapszervezeteink politikai kér­désekről ugyan tartanak előadáso­kat, de elméleti kérdéseket, propa­ganda jellegű előadásokat már ke­vésbé. Jellemző, hogy azokban az alapszervezetekben, ahol szervezett pártoktatás nem volt, tömegpropa­ganda előadásokat nem szerveztek, pedig igen sok dolgozó igényelte! Ezek az előadások, a dolgozók bizo­nyos rétegét nézve nagyoob népsze­rűségnek örvendenek, mint a kötött, tobbé-kevésbé iskolás jellegű szemi­náriumok. Ezek a legfontosabb tapasztalatok az elmúlt oktatási évről, melyeket azért fontos ismernünk, mivel az új oltási év előkészítése és menete attól is függ, hogy az elmúlt oktatási év jó és rossz tapasztalatait hogyan - asznál juk, illetve küszöböljü«: ki. I (Folytatjuk) Nagy Lajossal furcsán ismerked­tem meg. Kamaszos izgalommal ol­vastunk — gimnazista fiúk — egy címlapját vesztett füzetet. Csak hosszú idő múlva jöttem rá, hogy Nagy Lajos »Egy leány, több férfi« című elbeszélése volt. A nevére 1918-ban figyeltem föl először. Szeretni. becsülni — mind jobban és mind többre — a húszas években kezdtem. A Nyugatban és egyebütt olvasott írásai megragad­tak művészien finom, sebzőn éles iróniájukkal, harcos indulatukkal a kor gőgös basái és buta gazdagjai ellen, bátor, heves kiállásukkal a kor elnyomottjai és üldözöttjei pártján. Végül a harmincas évek elején személyesen is megismerkedtünk. Néhány napos debreceni tartózko­dása idején szocialista irodalomszem­léletre tanított, s rádöbbentett a búr- zsoá sajtó sanda célzatosságára. Hogy könyvet írjak róla, erre 1951- ben gondoltam először, 1919 május című kötetét olvasva. A címadó no­vellában izzó, példátlan gyűlölet az ellenforradalmi úri bitangság eüen, a kötet valamennyi darabjának — négy évtized termésének — tántorít­hatatlan elvi szilárdsága végképp Nagy Lajos lelkes hívévé tett. Mun­kámhoz mégis csak 1954-ben fog­hattam. A szétszórt, roppant anyag át­tekintésén, elfeledett írások fölkutat tásán kívül főként három nehéz fel­adat meredt elém. Megfejteni az ellentmondást Nagy Lajos rendíthe­tetlen szocialista eszmeisége s a Szovjetunióban tett 1934-es látogatá­sáról szóló kedvetlen beszámolóba közt. Megmagyarázni lelki sebekké mélyült súrlódásait 1949 utáni iroda­lompolitikánkkal. Végül: kielemezni prózája sokat dicsért egyszerűségé­nek rejtett értékeit, alig meghatároz­ható művészi eszközeit. A két első kérdésre a XX. kong­resszus szabadító lehelete. majd az 1956-os ellenforradalom komor tanul­ságai segítettek felelni, a harmadik­ra nagyrészt a magam útján keres­tem megoldást. Találtam-e. könyvem olvasói, bírálói ítéüittik meg. Felhívás a város lakosságához

Next

/
Oldalképek
Tartalom