Észak-Magyarország, 1958. július (14. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-03 / 155. szám

2

ÉSZAKMAGYARORSZÁG

Csütörtök, 1958. július 3.

HETEK ÓTA NEM ESETT, az éjszakák sem hullattak harmatot az eltikkadt Metra, száraz volt a levegő, kiaszalta belőle a ;párát a nap, mely mintha harmadmagával ontotta volna a forróságot. A Bársonyos-parton hancurozó gyerekek visítása volt az egyetlen mozgalmasság abban a döglesztő forróságban. Az arclegyintő könnyű szelecskék is a folyó árnyas fái alatt futkároztak, nem merészkedtek neki a széles határnak, hogy enyhülést leheljenek az aratók izzadt testére. A kukoricások némán, mozdulatlanul álltak, s úgy szorították sárgult levélszárnyuk alá aranyfürtös csöveiket, mint rémült anyák a magzatukat.

A csordát is árnyékba verte a hőség, izgett-mozgott az egész, mintha aláfűtöttek volna. A legyek nekivadulva marták a tehetetlen állatokat. A barázdabillegetők ellepték a csordát. Hasznosak ezek a hosszúfar- kú, fehér-tarka, gyorslábú madarak. Fellibegtek a tehenek hátára és kapkodták a beste legyeket, dehát nem bírtak belük. Jóapám meg is jegyezte nagy pásztorbölcsességgel, hogy vesztüket érzik a legyek, amiből arra kellett következtetni, hogy eső lesz. No, hiszen egy héttel ezelőtt is ilyen falánkok voltak a legyek, mégsem csordultak meg az egek csatornái. Bizony, nem ér ez a jóslat egy fabatkát sem — gondoltam.

De most az egyszer bevált a jóslat. Rózsi, a csorda legöregebb és legtapasztaltabb tagja — amolyan pásztor-féle barométernek számított előttünk, ötven kilométerről is megérezte az esőt. Most is belefúrta rózsaszín orrát a levegőbe, cimpái kitágultak, nagyokat fújt, fülével, farkával szokatlanul, nem „légyüzően” csapkodott, és lassan, komótosan megindult a tehenek között. A többiek tisztelettudóan utat engedtek neki és nagy figyelemmel nézték fejbólogatását. Egy félóra múlva az egész csorda északnyugati irányba fordult — Rózsi elterjesztette a rémületes hírt: jön a vihar! Ijedtség parázslóit fel az állat-szemekben: Rózsi nem szo- - kott tévedni.

Az állatok viselkedése percek alatt megváltozott, nyugtalanság vett rajtuk erőt, a falu felé forgolódtak, s ha nem vagyunk résen, Rózsi vezérletével haza is inainak a közelgő vihar elől. De nem lehetett behajtani. Mindenki a mezőn, no meg kinevetett volna bennünket a világ, hogy bedőltünk egy marhának. Semmi látszatja a viharnak, felhő még mutatóban sincs az égen, és alig múlt három óra.

Mire félnégyre fordult apám cilinderes órájának 'mutatója, távoli dörgés hangjára lettünk figyelmesek. Ügy hangzott az egész, mint amikor a gyerekek követ dobnak a pléhfedelű ház tetejére. S néhány perc múlva a távoli dombok fölött kidugták fejüket a felhők, először csak egy, azután még egy, csakhamar az egész északnyugati horizont alja sötét lett. Mint az itatóspapírra csöppent tinta, terjedt az ijesztő sötétség az ég fehéren izzó kékségén.

— Csak jég ne legyen — rebegte apám—, a fele élet még lábon áll a határban.

A FOLYÓPARTI SZELECSKÉK besurrantak a bokrok alá. A gyerekek hazatalpaltak. Csönd, kísérteties csönd zuhant a tájra. A természet visszafojtott lélegzettel hallgatta a távoli égihdború vad zenebonáját. Azt hiszem, nagyon be voltam gyulladva, mert keresztet vetettem, míg odahaza az estéli imádságot is csak túlbuzgó anyám unszolására voltam hajlandó elvégezni, s' a Hiszekegyet morzsolgattam félelemtől vacogó fogaim között. De sok lehetett a rovásomon, mert kérésem nem talált meghallgatásra. Hirtelen megkon- dult a ho.rang is. A félrevert harangzúgás sírva, ja- jongva verdeste isten trónusát, hogy kegyelmet könyörögjön a nép kezemunkájának. Nem számítottunk mi ilyen bőkezűségre, lassú, gyöngyszemű esőért esedeztünk. Dehát a falu sem lehetett valami nagy becsben az égiek előtt, mert a vihar csak jött. A felhőparipákon végig-végigcsapott a villám tüzes ostora és akkorát dörrent, hogy a tehenek behunyták nagy szemüket.

Mi pedig, mint a támadást váró katonák, berendezkedtünk a védelemre. Az ostort felakasztottuk az egyik fára, a bunkósbotot szedtük elő, mert a megázott ostorral nem sokra megy az ember. Viharban igazán marha a marha. Nekiveti hátát az esőnek, behúnyja a szemét és megy, mint a vak, arra, amerre a vihar vágja.. Márpedig most kelet felé fogja terelni, s ha nem bírjuk megállítani a csorda rohamát, elvesztünk, oda az évi keresetünk és ráadásul a gazdák agyonvernek bennünket, mint a kutyát. Ha 250 tehén belegázol az ültetésekbe, ott magnak való sem marad. Apám a maradék kenyeret odadobta Ilusnak. hűséges pulikutyánknak azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy leke- nyerezze, nehogy meglógjon a vihar alatt.

ÉS VÁRTUNK. Nemsokáig kellett. Apám elővette óráját, megnézte — négy óra volt — és becsúsztatta a kostökbe, a dohány közé, nehogy megázzon. Ebben a pillanatban hatalmas dörrenés rázta meg a levegőt. A mennykő a legelő szélén álló magános fát szemelte ki magáénak. Gyökerétől a fejebúbjáig lángbaborult a fa, vastag törzshöz tapadt kérge lepattogott róla. És ■megérkezett az első esőcsepp is, belepuffant a legelőn átvezető út porába, babszemnyi sárgalacsinna dagadt, aztán jött a többi, mintha dézsából löttyintették volna a nyakunk közé. A csorda megmozdult, mi pedig előkaptuk „kenyérkereső szerszámainkat” és csihiGULYÁS MIHÁLY:

Pásztornak, kutyának...

puhi! Az első sor tnegtor- pant, de a hátulsák tovább lökték őket. Eszeveszett or- ditózást csaptunk, zuhogott a fütykös, de a csorda csak jött. Kétszázötven állat ellen két szál ember nem sokra mehet. .

Egyre hátráltunk. Véletlenijl megcsúsztam egy felhígult „naponsült máién”, térdreestem, apám hozzám- ugrott, talpraránt ott. Arcomon éreztem az egyik tehén forró leheletét. Majdnem rámtaposott. Már csak néhány méterre volt a legelő széle. Apám őrjöngött. Bakancsával rugdosta a tehenek fejét. Hiába, minden hiába! Ekkor váratlanul megérkezett a segítség, mint a mesében szokás, a bajbajutott pozitív hőst kimentik a negatív hősök karmaiból. De ez igaz volt. Mezőről hazafelé igyekvő aratók voltak a mentőangyalok, lehettek vagy tízen. Sikerült megfordítani a csordát a falu felé. És a csorda megindult haza, lépésben, majd egyre gyorsuló tempóban. Szaladtak? Nem! Vágtattak, átdübörögtek a Bársonyos rozzant fahídján. Mire mi is a hídra értünk, a tehenek első sora elérte a vasúti átjárót. S ekkor rettenetes dolog történt. A velünk szaladó emberek is megtorpantak, földbegyökeredzett a lábunk a szó szoros értelmében. A sorompó piros-fehér rúdja lassan megindult, lezárult. A sorompórúd között 50—60 tehén tolongott, a többi az akadályt megkerülve igyekezett átjutni a falu felé.

— Az expressz! — sápadt el apám és rohant a vasút felé.

— NYISSÁK FEL A SOROMPÓT! — ordította

torkaszakadtából.

Nem messze volt a bakterház. meghallották a kiáltást. A bakter a talpfákon ugrálva közeledett. Át fúrta magát a tehenek sűrűjén és lélekszakadva futott az állomás felé, ahonnan a vonatnak jönnie kellett, piros zászlóját rémültén lengette a feje fölött.

1942-ben történt mindez, a kassai „koporsóvonat” — néviesen így nevezték mifelénk az áramvonalas moz- donyú gyorsvonatot — érkezési ideje egybeesett a csordáéval. Megpróbáltuk a lehetetlent. Amíg a vonat megérkezik, átzavarjuk az egész csordát a vasúton. Lesz ami le$z. Nem volt mit várni. A gyors bármelyik pillanatban előbukkanhat a kanyarból, melynek állomás felőli részét sűrű jégerfa-erdő takarta, s a kanyartól a sorompóig alig kétszáz méter, nem tyd majd megállni.

A csorda is mintha megérezte volna a veszedelmet, megszaporázta lépteit. A hajtők vad csatakiáltásai és még vadabb ütlegei megtették a kívánt hatást. Csak a hátsók, a kivénhedt riskgk mgkacskodtak, fáradt lábuk nem bírta az iramot. A jógazdák törzskönyvezett mintaállatai már a faluban jártak. A Rózsi öreg csontjaira bőségesen záporoztak az ütések, de nem neki találták ki a futást, legszívesebben belefeküdt volna a vendégmarasztaló sárba.

Már csak 50—60 jószág volt a vasúton innen, amikor feldübörgött a föld, az acélóriás szinte kipattant a kanyarból. Velőtrázó sikongatgssal adta tudtunkra, hogy nem bír megállni.

UTOLSÓT CSAPTAM a Rózsi kiálló oldalbordáira és hátraugrottam. Alig két méterre tőlem elzúgott a gyors, örvénylő szele belekapaszkodott ázott gúnyámba. Hajszálon múlott, hogy magával nem sodort. Egy életre szóló ijedtség-emléken kívül ném hagyott mást hátra.

Amikor nagyfáradtan bevánszorogtam a faluba, megint rázendített az ég viharos nótájává-• A fejem fölött akaszkodott össze két iromba felhő villámdörgítő indulattal, s mintha megbillent volna odafönt egy csordulásig telt dézsa, esőzuhatagként ömlött alá. Jobbnak láttam kereket oldani. Beugrottam az egyik nagygazda kapuján és szinte leestem a tornác hideglelős kövére. De nemsokáig nyugodhattam. A magántulajdon szentségének moslékon tartott őrizője megneszelte ottlétemet. A nagy kutyaugatásra felfigyeltek a háziak. Meg- csvkordult az ajtó és a ház „úrnője” lépett ki rajta. Elparancsolta a kutyát és szelíd, anyáskodó mosollyal ráncos arcán, lépegetett felém. Megmelegedett a szívem. tája. Tizenhároméves szelídségem kitárulkozott a jóságos arcú nénike felé, legszívesebben ölébe hajtottam volna a fejemet, hogy jól kisírjam magam.

— Begyüttetek? — kérdezte nyájas hangon.

— Be — válaszoltam szomorúan.

— Korai volt, sokára harangoznak még esti imádságra, — suhintott szíven a még mindig jóságosán mosolygó vénasszony.

— Esett — mentegetőztem.

— Esett? — villant meg az asszonyság egyetlen ezüstveretű foga.

— Ühüm, — nyögtem, mintha vésztörvényszék előtt állnék.

— Nem tudod te aztat, édes fiam, hogy pásztornak, kutyának kint a helye, — mlágosított fel társadalmi hovátartozásomról, majd megfordult és igazának biztos tudatával távozott.

FELÁLLTAM ÉS NAGYBÜSAN, lehajtott fejjel oldalogtam a kapu felé a még mindig szakadó esőben. A kutya végighallgatta párbeszédünket. Ugylátszik, nem vette jó néven, hogy gazdasszonya egy osztálybelivé sorolta velem, mert utánam iramodott, hogy bebizonyítsa felsőbbrendűségét. Azt már nem! — ugrott talpra sértett önérzetem és úgy fejbekólintottam osztályos társamat, hogy talán még ma is tapogatja a fejebúbját..;

36

év a

föld alatt

Egyszer valakitől azt hallottam:

— Csak akkor megyek a bányába dolgozni, ha ablak lesz rajta.

Persze, nem mindenki vallja ezt az elvet. A bányászok úgy hozzánőnek a föld mélyéhez, mint fához az ág. A legtöbben szerelmesei a tárnáknak, a vágatoknak, a csilléknek, annak a külön birodalomnak, amelynek életét, lényegét, örömeit és bajait csak a bányász tudja élvezni, értékelni és megérteni. Ilyen ember Makari Józsi bácsi is. Most 74 éves. De még mindig úgy tartja magát, olyan fiatalosan, olyan hévvel, annyi tűzzel, szeretettel beszél a bányáról — amit már el kellett hagynia, mert nyugdíjba ment —, mintha élete delén lévő fiatalember lenne. Merengve emlékezik a bányában eltöltött 36 és fél esztendőre, azokra az évekre, arra a korra, amikor a többi munkással egyetemben őt sem becsülték meg.

Aki először beszél vele, erősen kell figyelnie, hogy megértse szavait. Erdélyből származik, anyanyelve román és bár sok esztendőt töltött Magyarországon, még mindig érezhető beszédén az idegen kiejtés. így emlékezik:

— Mi még csákánnyal vágtuk a szenet, hasonfekve, térdenállva, vagy olyan helyzetben, ami a szűk aknában a legmegfelelőbb volt. Pergett ránk a víz. A fúró sem olyan volt, mint manapság, kézi erővel izzadtuk ki azt a kis nyílást, amibe a robbanóanyagot tettük.

Itt egy pillanatra elhallgat, másfelé kalandoznak gondolatai, de csakhamar visszazökken a régi kerékvágásba és elmondja, hogy ők akkor 12 órát dolgoztak naponta, embertelen körülmények között. Fe jük fölött mindig a bizonytalanság, gyakran a halál lebegett, hiszen Horthyék időszakában az uraknak kisebb gondjuk is nagyobb volt an nál, hogy biztonsági berendezésekkel lássák el aZ üzemet.

— S mi volt a kereset?

Hirtelen rámnéz, erősen gondolkozik, számvetést csinál, aztán kimondja:

— Négy korona 20 fillér 12 óráraj Ez hetenként 25 korona 20 fillérre rúgott. Ötödmagammal voltam. Persze ez édeskevés volt' a megélhetéshez. Éppenhogy csak éltünk.

Nem szól egyikünk sem. Az öreg is hallgat. Aztán jellegzetes kifejezésmódjával folytatja: »Emelünk a kalapot a demokráciának. Van gépek, van traktorok, kaparószalag — ez nekünk nem volt. S a kereset?...«

Itt már jómagam válaszolok, mert hiszen az öreg, miután már nyugdíjban van, nincs tájékozva afelől, hogy mennyit is kereshet egy bányász. Lillafüreden lakik, ott őrködik a virágágyak felett, nem nagyon érdeklődik a világ sora iránt, él a maga csendességében.

— Egy bányász megkeres 2^—3—4 ezer forintot is egy hónapban, ha jól dolgozik — mondom az öregnek.

Megcsóválja a fejét és csak annyit szól:

— Nagy pénz, nagy bizony..-.

Aztán minden átmenet nélkül csak

ennyit jegyez meg:

— Szeretem ezt a rendszert. Soha nem volt ilyen dolguk a munkásoknak, mint most. De ilyen kormánya sem, mint a Kádár-kormány. Abban az időben — s visszakalandozik a múltba — a munka mellett nem csináltunk egyebet, csak koplaltunk. Ruházkodásra is alig jutott.

Gyerekei is szétszéledtek már. A lánygyerek a Palotaszállóban dolgozik, egyik fia a gyárban rajzoló, egy unokája traktorkezelő. Mind becsületes, rendes ember.

Mindeddig egy szót sem panaszkodott az öreg, csak amikor búcsúz- kodni készültem tőle, akkor szólt még arról, hogy mindössze 639 forint nyugdíjat kap, mert nem1 számították bé az idejét, amit önhibáján kívül nem a bányában töltött el.

Hetvennégy év nagy idő. S-ha ebből valaki 36 és fél esztendőt a föld alatt, a bányában tölt el, megérdemelten éli öreg napjait nyugalomban, békességben. Kívánunk Makari bácsinak továbbra is jó egészséget és hosszú életet.

(tóth)

¥

Munkában a Növényvédő Állomás

KÜLFÖLDI HÍREK

DJAKARTA: Subandrio, indonéziai külügyminiszter szerdán kijelentette, az a tény, hogy Hollandia csapatokat küld Nyugat Űj-Guineába, ►•súlyos aggodalmat« okoz az indonéziaiaknak. Mint mondotta, nyilvánvaló, hogy a nyugatiriáni holland katonai megerősítés nemcsak Nyugat- ffrian népében kelt aggodalmat, hanem B határos területek lakosságában is, ment úgy érzik, hogy ez súlyos fenyegetést jelent biztonságúink ellen.

PRÁGA. Viliam Siroky, csehszlovák miniszterelnök levelet intézett Raab osztrák szövetségi kancellárhoz, amelyben javasolta, hogy Prágában. vagy Bécsiben a két ország képviselői tartsanak megbeszéléseket.

*

BONN- N yugat-Nómetországban

jtniliiós- összegben pótlólagos nyugdíjemelést fizetnek ki a náci tisztvi- yselőknek, a náci vérbíróknak és a hitlerista Wehrmacht tisztjeinek. A bonni állam. többek között 15 állaim- ütkámak és ezerszáz más magasrangú náci hivatalnoknak havi 7700 márkáig terjedő nyugdijat fizet. Ilyen nyugdíjat kap még 959 tábornok és 1700 ezredes. Bonn összesen évente több mint 1,3 milliárd márka nyugdíjat fizet ezeknek a fasisztáknak. Ezzel szemben Nyugat-Német- országban a fasizmus számtalan áldozata évente összesen alig 350 millió márkát kap..

*

EASTBOURNE. -.Butler, angol külügyminiszter egy értekezleten kijelentette, hogy Angliában a bebörtön- zöttek száma jelenleg több mint 25 ezer. az eddiigi legmagasabb ebben az évszázadban.

DETROIT. Az amerikai vezérkari főnök szerint az Egyesült Államok kész csapatokat küldeni Libanonba. A tábornok nem hiszi, hogy az Egyesült Államok esetleges libanoni beavatkozása világháborút robbantana ki.

•

LONDON. A szövetséges tnemzetek megegyeztek, hogy körülbelül negyven százalékkal, azaz nyolcvan árucikkel csökkentik a kommunista világgal folytatott kereskedelem korlátozását.

*

NICOSIA. Az angol csapatok kedden 24 óra leforgása alatt immár második nagyobbszabású hadműveletükbe kezdtek Cipruson. A sziget nyugati részén lévő Miliikuri térség- ban hozzáláttak a terep »átf ésülésé- hez« Az esti órákig húsz személyt tartóztattak le.

Berlin (MTI) A Német Demokratikus Köztársaságban eddig már 128 olyan község van, amelynek minden lakosa csatlakozott a szocialista termelőcsoportokhoz. A Német Szocialista Egy ségpárt V. kongresszusa tiszteletére rendezett tszcs-fejlesztési kampány olyan sikerrel járt, hogy ezer- kettőszáz új termelőszövetkezet alakult a legutóbbi időben.

LAPUNK HASÁBJAIN gyakorta kapnak helyt a Növényvédő Álló ás felhívásai, amelyekben a dolgozó parasztságot figyelmeztetik egy-egv kártétel elleni védekezésre. Sűrűn látni motoros permetező gépeiket is a megyében, például most a Bodrogközben.

Az elszaporodott burgonyabogár tevékeny akcióra lendítette az állomás szakembereit, munkásait. A rövidesen meginduló irtóhadjáratiból, amelyet a kártevő bogaraik éllen szerveztek, — a kormányhatározat nyomán a Növényvédő Állomás is kiveszi a részét. Sőt: a munka nehezebbik végét fogja meg. A Bodrogközben, valamint a megye termelő- szövetkezeteiben végzik a permetezést és a porozást.

Rövid interjúnk során elmondották, hogy a július 7—8—9-én lebonyolítandó bodrogközi akcióhoz már kiszállították a védekezőszert, kiküldték a járásokba is. Az egyénileg dolgozó parasztok, akik saját maguk végzik burgonyatábláikon a védekezést, a földművesszövetkezetek, illetve a községi tanácsok útján kapták meg a szükséges védekező anyagot. Ehhez a munkához eddig több mint nyolcszáz darab háti porozót és 240 darab háti permetezőkészüléket Szállítottak ki.

A burgonyabogár elleni védekezéssel párhuzamosan folyamatosan végzik a Hegy alján és a déli járásokban a peronoszpóra elleni védekezést. Bár a Növényvédő Állomás

szakembereinek véleménye szerint az utóbbi napokban csökkent a pe- ronoszpóra-veszély, jelzoáilomásaik állandóan figyelemmel kísérik a kártevőik esetleges megjelenését és a gazdák segítségével fellépnek ellenük. A gondos gazdák általában négygzer-ötször permeteztek már, úgy, hogy ezeken a helyeken komolyabb kártétel nem lesz, de a fürtökét továbbra is ajánlatos figyelemmel kísérni, mert a peronoszpóra a párás, meleg idő beköszöntővel esetleg még megtámadhatja.

Komoly munkát végeznek a határállomásokon felállított vizsgálóállomások alkalmazottai is, akik az országból kimenő, vagy az országba behozott növényféleségeket vizsgálják. De a különféle kampánymunkák mellett a felszerelt laboratóriumok, illetve azok dolgozói adják a legtöbb segítséget a mezőgazdasági termeléshez, a termelvények megvédéséhez. Mint elmondották, általában talajvizsgálatokat végeznek és a talajban 20—25 centiméterre előforduló rovarok, más baktériumok kártételét vizsgálják és az azok elleni védekezésre felhívják a gazdák figyelmét. Több esetben előfordult már, hogy előre jelzett pontos prognózisuk alapján veszedelmes kártevő kártételét akadályozták meg.

A NÖVÉNYVÉDŐ ÁLLOMÁSNAK igen nagy szerepe van a mezőgazda- sági termelésben és éppen ezért üdvös, ha a dolgozó parasztság állandóan figyelemmel kíséri felhívásait*-oooA magyar ipartól 30, a Német Demokratikus Köztársaságból 200 hűtőkocsit vásárol a MÁV

A külföld egyre nagyobb érdeklődést tanúsít a magyai' gyümölcs- és zöldség iránt, s mind többször hangzik el az a kívánság, hogy a gyümölcsöt hűtőkocsikkal szállítsuk.

A MÁV igyekszik pótolni a tegnapok mulasztását, s már az idén szép számmal szerez be hűtőkocsikat. A győri vagongyárban harmincat készítenek, ebből tizenhármat már át is adott a vállalat a MÁV-inak. A kocsik futóműve 120 kilométeres sebességre alkalmas, tehát a nemzetközi forgalom követelményeinek is megfelel. A kocsik úgynevezett száraz

jéggel is hűthetők, miivel mínusz 15 fokos hőmérsékleten tarthatják az árut. A következő hónapokban a további kocsikat is megkapja a MÁV.

A Német Demokratikus Köztársaságtól az idén 200 hűtőkocsit vásárolunk, amelyeket folyamatosan szeptember 15-ig szállítanak. Harminchatot már át is vettünk. Az elgondolások szerint jövőre négyszázat vásárolunk, ezek között lesznek olyanok is, amelyek az angol kompszál» lításra is alkalmasak. (MTI)-oooŰj mozzanat az építőipari fiatalok életében

A Miskolci Építőipari Vállalat 1. sz. építésvezetősége a napokban ifjúsági KISZ-vezetőséget választott. Az építőipar életében ez új vonás. Hasznos dolog, mert ezzel nemcsak a szakmai tudásukat fejlesztik az ifjú munkások, hanem KISZ mozgalmi munkát is végeznek. Az a cél, hogy az építés vezetősége — személyes példamutatásával az ott dolgozó fiatalokat megnyerje a mozgalom számára, valamint a gazdaságosabb termelő munkára.

A fiatal építésvezetőséget Gaól ‘stván igazgató, Gyúrók László főmérnök, valamint az üzemi párt- szervezet és szákszervezet segíti. A vállalsft'vezetöségmek az a terve, hogy ugyanilyen formában szervezi meg a 2. sz. építésvezetőséget ás*