Észak-Magyarország, 1958. június (14. évfolyam, 128-152. szám)

1958-06-08 / 134. szám

f

Vasárnap, 1958 június 8.

Év*.

riAGYARORSZó

A KOVÁCS

•Tplm-'taim!? — szól a nagykala- **■ pács. — Kipp-kopp! — kacag Vissza a kicsi s az alkotás örömétől megittasülva kocarászva végigtámcoil az üllő vashátán: — ti-ti, ta-ta-ta!

— Timr-tam! — így — íny — úlj!

— Ki-pp-kopp! — így a-la-kulj!

ténelmi szerepe a kalapácsnak — nem mindig egyformán mérték és becsülték az ő munkáját;

Jk z apja szakmáját folytatta.

A falusi kovács fiáinak a tanulóélete még így sem volt gond- nélkülL '

— Kipp **- kopp a-la-kulj — beszélget a kalapács az Izzó vashoz.

*— beszélget a fehéren izzó vashoz a két szerszám, s a vas engedelmesen hajlik, nyúlik.

Akkor is így beszélgetett a két kalapács, amikor Berentén járva, felkerestük idős Vincze Zoltán kovácsot. Igaz, nem bőrtüdős fújtató mellett, kormos, penészes, ablaknélküli vályogműhelyben találtuk. Bár kicsi a bányaüzem, új műhelyt építettek. De ő, a közel négy évtizeden át üllőt pengető mester, maga az élő kovácsszobor. Kormos, mosolygós arcán az élet barázdákat szántott Sötét hajába fehér szálakat tűzött a sok kegyetlen év. Mindezek ellenére forgatja a nehéz kalapácsot, irányítja a vas formálódását.

— Tim-tam! Tim-tam! — zuhog a csapás, terül a vas. Sándor Jani, a fiatal vasas-generáció egyik neveltje kezében megállás nélkül emelkedik fel, majd le a nagykaiapács.

— Kipp-kopp! Ta-ta-ta! — dalol Zoli bácsi kiiskalapácsa. A kiskala- pács-forgató az irányító, Zoli bácsi keze tartja hosszú harapófogóban a vasat. Történeteket tud mesélni a kalapécscsengés. Kora fiatalságától kenyeret biztosított Vincze Zoltánnak. A kenyér hol kis darab volt és fekete, hol pedig nagyobb és fehérebb: de bármily kicsi is volt és fekete, vagy nagy és fehér, az íze édes volt. A különös jó zamatot a verejtékező munka adta a kenyérnek. Mert Vincze Zoltán nem evett kenyeret csak úgy, ha megdolgozott érte. Csakhát — s innét ered a tör— Az volt az elv akkor, - pofonnal lehet szakmát tanulni. Én megtanultam. Kaptam is sok pofont. Pedig nem volt igazuk, ezt nein most, már akkor láttán.

1918-ban Vincze Zoltán 19 évére

ton érte. Az egész hadtestünk csatlakozott a forradalomhoz. Mint ro- hamgóppuskás harcolt a Tanácsköztársaság oldalán az északi fronton, a cseh és román intervenciósokkal szemben. A bukás után pedig együtt bujkált sokezer proletár vörös katonával a hegyekben* nádasokban.

De mert élni kellett s az élethez kenyér, — munkát keresett. Her- bolyára került. Valóban igaz, hogy az akció mindig megteremti a maga reakcióját. A dühöngő fehérterrorban a munkásság ellenállása erősödött. A sorozatos sztrájkok, szabotázsok, és a kenyérért való harc láttán kapcsolódott be 1921-ben Vincze Zoltán a szakszervezeti munkába.

— 1921. január elsejével lettem tagja a bányász és kohász szakszervezetnek — mutatja Vincze elvtárs eredeti szakszervezeti könyvét. 1923- ban bizalminak választottak meg a herbolyai bányászok és vasasok.

Ide, a berentei bányaüzemhez 1929-ben került. Harminc éve itt dolgozik. Most nyolc órát, amiért havi 2200—2500 forint fizetést kap. Régen 12 órát. ami kenyérre sem volt mindig elég.

— Ma szalonna is jut a kenyér mellé — mondja — és mutatja a kis kamrában. Persze már odahaza, a lakásán.

CJzép kislakás — piroscserepeste^ tővel, fehér falakkal. A ház előtt virágoskert. a kertben rózsa, mályva és még ki tudja, hány virág illatozik.

— Mi voltunk az elsők — 1947- ben —, akik itt, a puszta mezőn, mert akkor még az volt — a magunk erejével fogtunk hozzá lakást építeni. Ma már állami költséggel épülnek a kislakások.

Az udvaron kavics és kő van. Pince lesz belőle. Persze már csak a nyugdíjfoamenetele után. augusztusban.

— Mé^ ezt felépítem, aztán ... —

HzhíÍHÍ •z&a&to&k&áfy

Vincze Zoltán bácsi munka

is szemet vetett a tőkések világháborúja. Elvitték az olasz frontra, hogy itáliai parasztot, munkást öljön. S ha ő nem öl, öljék őt. 1919 tavaszának első napja Balassagyarmat

Két miskolci pályadíjnyertes a muokáskuitura hagyományaira vonatkozó

pályázaton

A SZOT titkársága által 1957 augusztusában meghirdetett, a munkásosztály kulturális hagyományainak feldolgozására vonatkozó pályázat bírálóbizottsága javaslata alapján a titkárság a beérkezett pályaművek közül a tíz legjobbat részesítette 20 000 forint jutalomban. Külön örömünkre szolgál, hogy a tíz pályadíjnyertes között két miskolcit ts találunk: Dr. Zádor Tibort és Vargáné Zalán Irént, a miskolci

OOP

tanítónőképzöirvtézet tanárát, illetve igazgatónőjét.

A SZOT a jutalmazásokon kívül köszönetét is mond a pályázóknak azért a komoly segítségért, amit a magyar munkásosztály kulturális hagyományainak feldolgozásához nyújtottak. Mi, miskolciak pedig — a köszönet mellett —• további jó munkát, sok sijcert kívánunk pálya- díjnyertes pedagógusainknak.

A szükséglet nyolcvan százalékát már hazai samott gyártásából fedezik a Lenin Kohászati Művekben

Á LENIN KOHÁSZATI MŰVEK egy műszakiakból álló csoportja az év elején fontos javaslatot adott be az eddig import útján fedezett samott hazai anyagokból történő előállítására. Kísérleteik során ugyanis rájöttek, hogy — megfelelő eljárással ■— a tokajkömyóki Szegilonig községiben bányászott kaolinból és a miskolc—görömíbölyi agyagból kifogástalan minőségű samott állítható •lő. A sikeres kísérletek után — •zirote minden beruházás nélkül — a Lenin Kohászati Művekben a samott hazai előállítására rendezkedtek be. A kezdeti nehézségek után ma már rendszeresen három műszakban termelnek s így áprilisban, ’májusban már mintegy 1500 tonna samottot készítettek, júniusban pediig elérik a 900 tonnás termelést, s ezt a mennyiséget a következő hónapokban is előállítják. így jelenleg már a diósgyőri kohászat szükségletének nyolcvan százalékát hazai készítésű sa- mottból fedezik.

A szegilongi kaolinbánya termelésének fokozásával a Lenin Kohászati Művek samottüzeme nemcsak a saját szükségletet biztosítaná, hanem az országos igény kielégítésére is tudna termelni. A diósgyőriek, ha csak a jelenleg készített és az év hátralévő részében gyártandó meny- nyiséget vesszük is alapul, több mint három millió devizaforintot takarítanak meg az újítással.

cigány"

Szigligeti. Ede színműve lesz az idei nyitód araibj a a vasgyári szabadtéri színpadnak. A diósgyőri gépgyárak Színvavölgyi Művészegyüttese mutatja be június 15-én „A cigány ”-t, amelynek előadásával már korábban is nagy sikert aratott. A bemutatót követően is rendszeresen szerepéi majd a Színvavölgyi együttes — más együttesek között — a nyár folyamán a vasgyári szabadtéri színpadon.

után a rózsáit ápolja.

aztán, — talán maga sem tudja, mit fog tenni Mert korántsem olyan jó a nyugdíjasok élete. Már persze csak azoké, akik megszerették munkahelyüket és a szakmájukat. Vincze Zoltán pedig nagyon szereti. Ezért nehéz elválni a munkahelyétől, a cimboráktól. Mikor a nyugdíjas élet terveiről beszól, mintha fájdalom suhanna át az arcán. Hiába mondja azt: »igazában most fogok élni« — nem igaz. Hiányozni fog a pörölycsengés, az izzó vassal való munka. Pedig szép terve van. Békés öregkorát kirándulásokkal, olvasással és motorjával akarja eltölteni. Ez a motor — 100-as Csepel — amit tavaly télen vett, teljesen hozzánőtt Zoli bácsihoz. Mindig akad rajta egy kis munka, egy kis szépíteni való.

És még a gyermekek, az unokák... Két fiút és négy lányt neveit fel s mind a hatot becsületesen elkészítette az életre. Ma, amikor látogatóba jönnek hozzá, büszkén nézi őket. Büszke, mert becsületes embereket, jó férjeket, asszonyokat nevelt belőlük. Volt értelme az életének — és van ma is. A nyugdíj — amely előreláthatólag 1200 forint felett lesz — nyugodt, békés életet biztosít. Talán csak akkor fog fájni a szíve, ha előveszi a sztahanovista, a szakma kiváló, az országos versenyeken nyert okleveleit, érmeit. Ilyenkor arra fog gondolni: nem mutathatja meg többé, hogy legény ő a gáton, s hogy a kovácsszakmában kevés a párja az egész országban.

De még erre is akad orvosság. Otthon is van üllő, kalapács. Ha egyedül magának s a feleségének fog ezután dalolni, de — dalol.

' 11im-tam! Ti-ti-ta! — peng a kalapács, s a vas hajlik, ahová ő akarja, ahogyan azt megtanulta 40 évvel ezelőtt.

Irta: Baráth Lajos

Fotó: MaHinecz György

VALAMIKOR JOSVAFÖ gyönyörű környezetével a református egyházhoz tartozott. Több mint 160 hold föld és 400 hold erdővel. Cselédség, summásélet nem volt itt, a földet bérbe adta ki az egyház. De nem akárhogy, árverés útján, valahogy emígyen:

Hajnalodott. A vörösen felbukkanó nap már a határban köszöntött a falu szegényeire, módosaira. Ótt voltak valamennyien, akik földet akartak és a bérbeadók is, a papok. Javában folyt az árverés. Egyik dűlőről a másikra mentek, minden parcellánál megálltak. Aki többet fizetett, azé lett a föld. Mizser Károly kulák a maga 26 holdjához .tizenhármat már szerzett és boldogan odébbállt.

Sovány, szikkadt földnél állt meg a menet. A pap felemelt hangon kiáltotta: — ötven pengő!

Parajdi István, a féllábú rokkant, mankójára támaszkodva előhúzta zsebéből a csomókra kötött zsebkendőt, kibontogatta és számolgatni kezdte a pénzt. Síri csend volt, a tömeg várta, ki szólal meg először.

— Fizetem — buggyant ki a szó Parajdi száján.

Erre azonban Bak István, a falu legmódosabb embere is felemelte a fejét, aki ott állt a tiszteletes úr mellett, kidüllesztett mellel.

— Hatvan pengő! — vágta rá Bak gőgösen.

Parajdi újra számolta pénzét. Tehetetlenül állt és gondolkodott. Odaadja-e az utolsó fillérét is? Mi lesz a családnak? Fojtott keserűség mardosta, hiszen tudta, hogy Bakkal úgy sem lehet ujjat húzni. A tiszteletes már másodszor ismételt:

— Hatvan pengő ...

— Hatvanöt... — mondta elszántan Parajdi.

— Nyolcvan! — csapott le lélegzetet sem várva Bak. S ezzel az övé lett a föld.

... ÍGY VOLT. A szegényeknek a silány földek közül is csak a rossza jutott. Az adókivetésnél azonban mindegy volt, milyen a föld minősége, az egyház egyforma terheket szabott és aki ezt nem bírta, annak jaj volt! Nem volt könyörület, sem kegyelem, az egyház dobraveretett minden ingóságot. Hányán, de hányán estek áldozatul. Megjelentek a kakastollasok, akár tetszett, akár nem, véghezvitték akaratukat. Ardai Lászlóéktól a varrógépet, Marek Jánosinak a szekerét vitték el. Ott korhadt el a bíró udvarában. És voltak olyanok is, mint Tarczali István, Bak Miklós, Szarka Lajos, Sie Dániel, Farkas János és mások, akiknek a házát is bekebelezte az egyház. A harácsolás kirívó példája az alábbi történet:

Élt a faluban egy szegény asz- szotny, özv. Kiss József né. Zsuzsa néni. Egy darab földet bérelt az egyháztól. Hanem kielégítően fizetni nem tudott, hiszen a nagy család felemésztett mindent. Meg is gyűlt vele hamar a baja az egyháznak. Egyik este váratlanul toppant be hozzá két csendőr kíséretében a presbiter.

— Fizetsz, vagy..:

— Miből? Hisz nekem nincs semmim! — fakadt sírva az asszony.

Irgalom azonban nem volt. A presbiter lehúzta róla a dunyhát, kivette feje alól a párnát, és elvitte.

A testileg, lelkileg összetört anya ott állt a rongyokban, sírt és önkívületében kiabált:

— Rablók, zsiványok! — De ezt már a presbiterek nem hallották, messze jártak.

Az elkeseredett, minden reményét vesztett özvegyasszony bosszút állt. Felgyújtotta a presbiter házát. A tűz egyik házról a másikra terjedt. Több ház leégett. Azonban hamar felderítették a tűz okozóját. Zsuzsa nénit börtönbe zárták.

AZ EGYHÁZ ÉS AZ ŐKET HÍVEN kiszolgáló községi hatalmi szerv szorosan egybefonódott. Aki nem fizette ki az egyházi adót, vagy a párbért, attól minden kedvezményt megvontak. Farkas Sándor nyolcgyermekes családapának Béla nevű fia gyengén fejlődött. Az orvos

csonterősítő, tápláló ételeket, cukrot út elő. Igen ám, de ezt mind jegyre adták. Jegye pedig Farkas Sándornak nem volt. Turóczi Endre főjegyző úr nem adott neki, mert elmaradt az egyházi adójával. A gyerek sorsa egyre aggasztóbbá vált. Farkas Sándor nem talált más megoldást, elment a paphoz. De amikor az megtudta jövetelének célját, elutasította.

— Majd ha rendezed, lelkem a tartozást, akkor majd igen.

Ebben a hegyek közötti kis községben az egyház valóságos drákói törvényeket foganatosított. Ha valaki nem engedelmeskedett, nyomban elvitették a csendőrökkel. Garen József is így járt, mert megtagadta a faszállítást. Három hétre cipelték el, zárták be a debreceni fogházba.

Mit tehettek a szegény emberek? Semmit. Szólni, vagy ellenszegülni még akkor sem volt szabad, ha a főjegyző úr valamelyik szép menyecskére vagy fiatalasszonyra vetett szemet. Csak a dalban és a nótában merték kimondani szívük búját, panaszát az emberek. íme, az egyik dal:

Jegyző uram, elég legyen

a jóból,

Éljen meg kend a kivetett

adóból.

Más babáját mindörökre vesse ki az eszéből,

Mert bizony Isten a pennát is kiütöm a kezéből!

Vagy:

Jegyző uram hairakötöm

a sarkát,

Mért szereti el a mások babáját?

Nem elég, hogy minden pénzem az adóba elszedi,

Hanem még a rózsámat is

el akarja szeretni?!

A jósvafői szegénység egyszer mégis csak megsokallta .a dolgot, lyiert nemcsak az életben, de a templomban is a hátsó, utolsó sorokban volt a helyük. Elől a kiváltságosak ülhettek. Fellázadtak s az ügy a megyei egyház közgyűlése elé került. De itt sem adtak nekik igazat. Erre aztán többen — Bak Gergely, Kovács Sámuel, Kovács László és mások — megtagadták hitüket, kiléptek a vallásukból. Ez már nagy dolog volt, és a pap is jobbnak látta a megbékélést. Felkereste Pogány Sámuelt, akit tiszteltek a faluban és. azt mondta neki:

— Ne tégy ilyet, fiacskám. Gondold meg a dolgot. Térj vissza, Neked adót sem kell fizetni.

— Már meggondoltam, tiszteletes úr — válaszolta Pogány higgadtan, határozottan.

A TÖRTÉNTEK UTÁN nagyon megcsappant a hívek száma. A templomiba igyekvő emberek sora egyre ritkult s végül a nagy templom kongott az ürességtől. Most is csak néhány öregasszony jár oda imádkozni. A jósvafői emberek mem tudnak már hinni. Különösen nem Miskolczy József tiszteletesnék, akiről mindenki tudja, hogy nem valami egyenes ember. 1944-ben a németeknek ő dobatta le a nagyharam- got a toronyból. Azóta sincs helyette másik. És Miskolczy nemcsak az emberekhez volt ilyen szívtelen, de papkollégájához is. 1944-ben elmenekült a németekkel. Amikor visz- szajött a faluba, helyén egy Ignátz nevű papot talált. Kitúrta kíméletlenül. Valósággal az utcára tette.

És az ellenforradalom ideje alatt is megmutatta igazi arcát Á munkástanács elnökhelyettese lett: Szónoklatokat tartott, követelte vissza a papi birtokokat. Arcátlanul üvöltötte a kommunisták felé:

— Lejárt az időtök s majd a »bűneiteket« a bányák mélyén leröhatjátok!

Miskolczynak nincs tekintélye a faluban. Rég eljátszotta. Meg :s mondta neki Berecz László idős bácsi:

— Jobban tenné, ha elköltözne a faluból és olyan helyet keresne magának, ahol majd szeretni fogják! Minekünk nincs szükségünk önre.

VAJON EZEK UTÁN mi a szándéka?

Török Alfréd

Korszerű villamoskocsi-szín és autóbusz-garázs építését tervezik Miskolcon

Miskolcon, az ország második városában, a villamosokat és autóbuszokat két helyen — elavúlt remízekben helyezték el.. A szűk hely miatt számos jármű a szabadban maradt és a korszerűtlen műhelyekben á kocsikat nem minden esetben tudták időre kijavítani. A városi tanács most úgy döntött, hogy a személypályaudvar közelében, a József Attila utca környékén, korszerű javítóműhely- lyel felszerelt — tágas központi villamos kocsiszint és autóbusz-garázst építtet. A 32 millió forintos beruházással épülő új forgalmi telep tervei már készülnek és a munkákat előreláthatólag jövőre kezdik meg.

— A miskolci Állami Bartók Béla

Zeneművészeti Szakiskola 1958/59. tanévre szóló felvételi vizsgáját június 30-án és július 1-én délelőtt 9—13 óráig és délután 15—17 óráig tartja. Felvételre jelentkezhetnek: magánének, szolfézs és zeneelmélet, továbbá fuvola, oboa, Jklarinét, fagott, kürt, trombita, harsona, tuba, ütő, hegedű, gordonka, gordon, zönJ gora és orgona hangszerekre.