Észak-Magyarország, 1958. június (14. évfolyam, 128-152. szám)
1958-06-01 / 128. szám
Vasárnap, 195S. június 1. ESZAKMAÜ X ARORSZAG 5 KARCOLATOK AZ EGYETEMRŐL Zabkó Balázsról, a G-303-asból HETI filmjegyzetek * iMHUinuMTmummi » *"»»»»«»« »M» »'JlWy áii AZT HISZEM, a fiatal egyetem majd ezer diákjáról csak hiányosan és kevés átéléssel tudnék írni. Meg az’ián valahogy úgy van az, hogy a műszaki egyetemista egy kicsit többnek tatája magát a többinél. No, nem mintha lenézné a többi tudományágat! Nem! De valahogy „úgy érzi, hogy a mérnökképzés az olyan sajátos valami, olyan sok munkát, tudást követel, hogy holmi -‘biflázó« jogászok, bölcsészek csak hallgassanak, ne próbáljanak siránkozni a maguk tárgyairól, mert ennek nincsen értelme. Mit tudják ők, mit jelent az, hogy gépelemek éis mechanika! Vagy vegyük a fizikát. Esetleg mesélnének a matematikáról ás. És a rajzok! Amelyek megszórni őrit jak szegény mérnök jelölt öt évét... Nem is csoda, ha nem marad idő másra. Egyeseik szerint még álmukban is ismételgetik a képieteket, rajzolják az ábrákat. G—3G3. Idegen számára mit sem mondó kifejezés. Itt mindenki tudja, hogy a gépészmérnöki kar harmadik évfolyamának hármas számú tanköre. Közvetlen az aj<tó mellett álló asztal, megrakva az előbb említett »csecsebecsékkel«. A fiókból újság • kandikál elő. A falra, valaha tanköri hírekre szánt táblácskára, rajzszöggel két papírcet lit erősített valaki. A cetliken a tanulókör teljes névsora. A nevek mögött számok. Feketével a már eddig leosz- tályzott gyakorlati jegyek, és az orosz államvizsga jegyei, — pirossal a következő vizsga, egyelőre csak kigondolt — tippelt — számai. Ki mit vár, miben reménykedik. Ki tudja, kinek teljesül a kívánsága? Talán fogadnak is. hogy aztán örök ... törvény szerint mulasson a nyer- ■ les,-örüljön, vagy sírjon a fogadó. ZUBKO BALÁZS ennek a tanulókörnek egyik tagja. Se rosszabb, se jobb a többinél. Közepes. — Mindig egy-két tized választ el a jóremdőségtől. Úgy látszik, pechem van — így ő. Nem panaszképpen mondja, így érzi. Szavaiból látszik, hogy tisztában van szakmája fontosságával és rendelkezik a műszaki egyetemek hallgatóinak fent leírt tulajdonságaival is. Pedig ő nem »szakbarbár«. Nem bizony! Hiába is próbálná Dezséry László vasárnapi rádió levelében ezt bizonyítaini róluk — egy kalap aló véve az összes műszákiakat. Csak éppen 'szereti“ azt, amit csinál és az APÁK ÉS FIÚK Olass film úgy elfoglalja, hogy közben sok más minden mellett elmegy anélkül, hogy észrevenné. Pedig nem szerszámgépésznek indult. Hőerőgépész akart lenini. Emiatt vesztett egy évet is érettségi után. Jelesen érett — ott is pechje volt —, magyarból becsúszott egy »jó«. Csak Pesten nem vették fel, annyian; jelentkeztek, hogy neki már nem jutott hely. Itt meg nincs ilyen szak. Egy éviig dolgozott gyárban. Rajzolt, amihez kedve is volt, hiszen technikumban végzett itt, Miskolcon. Ezzel most sincs baj. Nagy hasznát vette. Nézem az összeállított »tippelő« táblán a nevét. Gépelemekből négyest vár. Se többet, se kevesebbet. Le tudja mérni a maga erejét. Szenvedélye az énekkar. Nemrég alakult meg újra, Debrecenben szép sikert értek el. Igaz, nem volt versenytárs. Pesten is voltak. Ott már nem dicsekedhettek átütő sikerrel. De ami késik, nem múlik!... — A rendszeres és sóit próba biztosan sok idejét vette igénybe? telkibe botlik. Meg Marx kinyilatkoztatásaiba. Mert a felsőbb évesek elmesélték, milyen a »kapitalizmus- v izsga«, közgazdaság tudományból. Két hónapja moziban sem volt. Csak a filmklubot látogatja. — Érdekes megnézni a végi filmek technikáját. Újságot a KlSZ-bizottságom olvas. Aztán itt, a tankörben és este a szobában megbeszélik a napi eseményeket, politikát. Franciaország... Francia helyzet... Nem tudják megérteni, mi okozza az állandó kormányválságot, Végkonikluzió: a kapi tál izmus v áls ága ? ... Szerelem? ö. szó sincs róla! Ráérek még! — Az ablaknál lévő fiú felnevet. — Talán mégis? Nem erőltetem. — Mi, fiúk, ha valóban szeretünk valakit, arról nem beszélünk. Csak körvonalakban. De a mi tankörünk? Ugyan! Alig ketten-bár- main udvarolnak komolyan, A sajókazai bánya esztergályosának fia. Gondolom, büszkék rá a szülei. Mérnök lesz a fiú. Talán z olasz filmművészet nagyjainak egész sora vonul fel az Apák és fiúk című kedves, ötletes, vidám olasz filmben. Sok ágból ösz- szefonódott meséjét egy alapgondolat fogja szerves egységbe: nehéz apának lenini, mert arra senki sem tanított meg, hogy felnövő gyermekeinkkel szemben miként viselkedjünk. Kacagtató vígjátéki és olykor könnyesen mosolyogtató jelenetek során ismerjük meg egy idős özvegyember gondjait, aki nem tudja, miként viselkedjék nagylánnyá serdült árvaleányával, aki szinte már fél a felnőtt fiától. Megismerjük a tudós hírében álló professzort, ki minden jóakarata ellenére nem bír embert faragni felnőtt fiaiból. Látjuk, hogy a gyermektelen házaspár életét a rövid időre hozzájuk került kis rokongyermek mennyire felvidítja. És látjuk a szálat, amely mindezeket a történeteket Összekapcsolja: két kedves fiatal szerelmét. A film egy kicsit figyelmeztet is: ha fiainkkal foglalkozunk, gondoljunk arra, hogy nem ők, a fiatalok lettek mások, hanem mi változ* tűnik meg fiatalkorunk óta és az d sorsuk alakulása elsősorban a ml magatartásunktól függ. A rendező, Mario Monicelli ügyes kézzel bonyolítja a szerteágazó cse* lekményt. A film alakjai, helyzetei természetesen egyszerűek, magától értetődőek. Nem érzünk bennük semmi mesterkéltséget. Szereplői mindennapi emberek, gyermekhősei igazi gyermekek. A kitűnő szereplő* gárda élén Vittorio de Sicat látjuk az egyik apa figurájának kitűnő alakításában. Helyszűke miatt nem áll módunkban minden egyes szereplőt külön méltatni, így a 'kitűnő gárdából — a már említett de Sican kívül — csak az egyik kis rosszcsont tot alakító kisgyermeket emeljük ki, aki remekbesi került alakításával nemcsak a filmbéli rokonok, de a nézők szivét is meginyerte. — Hajnalban keltem, előre dolgoztam, késő éjjel feküdtem — majd kis gondolkozás után hozzáteszi: — Igaz. három és fél hétig csináltam, meg is látszik rajtam. Megigazítja köpenyét, mintha fel akarná hívni figyelmemet megromlott fizikai állapotára. Igazi »vizsga- színben« vain, amihez a nagy igénybevétel mellett hozzájárul izgalma is. Egyetlen periódus ez a diák életében, amikor nincs étvágy. Igaz, fölényes. — Á. dehogy izgulok! Megszoktam. Harmadik éve csinálom. Csak ne lennének olyan vizsgák, amikor két félév anyagából kell beszámolná! KÖNYVEK, FILMEK, színdarabok iránt érdeklődöm.. Heltait olvassa. Nem tudja lekötni. A betűk táncolnak, és minduntalan képleepp az ő bányájukban. Meg is kérdezem : — Szeretnék Pestre kerülni, végzés után. A munkán felül élni is akaróik. A tanuláson átböjtölit öt esztendő után jól jön majd Shakespeare, Pavel Kohout, Madách Imre és a többiek. Meg a hangversenyek. És a képtárak! — A íestőművészetet Csabai Kálmán szerettette meg vele egy életre. — Mennyi pótolnivaló van! DE MINDEZ MÉG MESSZE! Egyelőre a legfőbb dolog — gépelemékből a négyes! Az-tán a többi vizsgák ... Nyári termelési gyakorlat Budapesten. Talán a szíve is oda- húz? Huszonhárom éves. Annyi minden várja még az életben ... URBÁN NAGY ROZÁLIA Előadást tart Miskolcon Mesterházi Lajos iró A Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat irodalmi szakosztálya mellett működő írói munkacsoport vezetősége meghívására június 5-én Miskolcra érkezik Mesterházi Lajos író, az Élet és Irodalom felelős szerkesztője. Az Ismeretterjesztő Társulat helységében június 5-én 19 órától »Irodalmi életünk mai problémái« címmel előadást tart Miskolc és a megye íróinak, s az irodalom iránt érdeklődőknek. Belépődíj nincs, a rendezőség minden érdeklődőt szeretettel vár. írói Munkacsoport vezetősége A PÁRBAJ — Szovjet film —cári Oroszország századforduló-korabeli életében játszódik a film cselekménye. Egy orosz kisvárosban, távol a nagyvárosoktól, szigorúan zárt társaságban él a tisztikar. örömtelen, sívár az életük. A tisztek durva mulatozásokhoz, kártyához, bálokhoz, tivornyákhoz menekülnek az idegőrlő unalom ellen. Ebben a környezetben él Alekszand- ra Petrovna, a ragyogó fiatalasszony, egy gyenge tehetségű katonatiszt felesége, aki nagyvilági élet után vágyódik, a fővárosba szeretne kerülni. Ezért sarkallja férjét, hogy különböző szakvizsgákra készüljön fel, mert így lehetősége lesz az áthelyezésre. A tisztikarban összcismerkedik Ro- masovval, a fiatal, álmodozó zászlóssal, aki szintén elvágyódik a garni- zonból. ö nem a város, vagy a rang után vágyódik, hanem — elsősorban egy meghasonlott tiszttársa hatására — lassan ráébred a cári tisztek és a cári katonai rendszer embertelen voltára. Úgy érzi, hogy szolgálata ki- vetkőzteti emberi mivoltából, megöli benne a nemesebb érzéseket és a tivornya és nemtörődömség posványába süllyed. A szerelemben keres menekvést. Az unatkozó szépasszonynak tetszik az álmodozó zászlós és flörtöt kezd vele. Kapcsolatuk hamarosan pletyka alapjául szolgál és a! férj is tudomást szerez róla. Romasov és a férj között a párbaj elkerülhet tctlen. A párbajt megelőző éjszakán az asszony felkeresi a zászlóst és ar* ra kéri, hogy a párbajt tegyék formát lissá, lőjjenck mindketten a levegő* be. A zászlós azt hiszi, hogy az asz* szony — miután ez éjszakán öve is lett — őt félti, s nem lő a férjre* azonban a férj golyója kioltja Roma* sov életét. A film forgatókönyvét Kuprin el* bcszélése nyomán irta Petrov, S ugyancsak ő rendezte is. Nehéz fel* adatra vállalkozott, amikor a kevés cselekménnyel rendelkező, inkább lé* lekrezdiiléseket ábrázoló olvasmányt a film sajátos nyelvére lefordította* Nagyjában .sikerült is ezt a feladatot megoldani, bár a túlságosan hosszú dialógusok helyenként az erő* von* tatottság hatását keltik. A film női főszerepében a tavaly Miskolcon is járt Irina Szkobcevát láttuk, aki nagy művészi tehetségről tanúskodó jellemformálással jeleni* tette meg a számító szépasszony fi* guráját. Elgondolkoztató, tanulságos film Ä Párbaj, a szovjet filmművészet új útkeresésének biztató Ígérete. (bm.) A z ismerősök addig nyaggatták Hajagos bácsit, míg végül is házasoáásra adta fejét az öreg. Öreg? No, nem olyan nagyon: éppen a múlt hónapban jubilálta a hatvanat. Meg aztán a közmondás is úgy tartja: öregember nem vén emberi — különösen, ha olyan jó kondícióban van, mint Hajagos bácsi. Azám, legény ő a talpán még ma is! Haját ugyan erősen belepte a dér, arca sem őrizte meg régi ruganyosságát, de azért, ha kikente-fenle magát, megpödörin- tette sárgásán kunkorodó bajszát, s felvette ünneplőjét — ragyogott az életerőtől. Eleinte kérette magát az öreg: — Eh — legyintett —, kell is már énnékem asszony! De a fülében dongó darazsaktól már nem' tudott szabadulni. Mert addig, amíg vele volt a lánya, elviselte valahogy az Özvegységet; most viszont, hogy bekötötték Piroska fejét, s más városba vitte a vő — elúnta a magányt. Főleg azt a sok apró házimunkát — hogy az ördög vinné el mindet! Mégis inkább abbéli gondolatának engedett, hogy rövidesen nyugdíjba vonul és lcettecskén vígabban telnének a mégpihenés napjai. M ost hát csak az a bökkenő: honnan szerezzen megközelítőleg is plyan asszonyt, mint az ő derék Sárája volt. Meg egyáltalán, hogyan juthatna asszonyhoz! Mert igaz, hogy nem kivetni való ember még, meg jól is keres — de azért már nem forognak utána a menyecskék. Bár... nem állna ellent az asszonyi huncutságnak. De hogyan találjon asszonyt? ■— Ejnye, András, de tehetetlen vagy! — dorgálta a cimborája, Kocsis Mihály, akivel katonáskodásuk óta tartotta a barátságot. — Hát nem tudod, mi a divat? Hirdesd meg magad az újságban. Erre aztán ugyancsak elcsodálkozott Hajagos bácsi. ,.Még, hogy én!.,.” „Hogy én bohócot csináljak magamból!” „Hogy a fél gyár rajtam, kuncogjon. Azt már nem!” — Szamár vagy, hallod-e. Jeligésen add fel a hirdetést, senki meg nem tudja a dolgot. Aha, így már más — gondolta az öreg, de azért napokon keresztül me ghány ta-v etette magában a dolgot. Végül a, hirdetésre is ráadta a lejét. Két estén át fogalmazta komájával a sorokat, mig eképpen sikerült a szöveg: „Nyugdíj előtt álló özvegyember szolid, rendes, elvált, vagy özveayassznny ismeretségét keresi házasság céljából. Levelet ,45-től 55-ig’ jeligére kérek a kiadóba.” Napok teltek el. s az öreg néma, ünnepélyes várakozásba vonult. Hanem a válasz nem akart, megérkezni. Már-már lemondott az öreg Hajagos minden reményről — s egy kicsit el is szontyolodott — amikor, úgy a másik hét vége felé, egy este ragyogva topplant be a cimbora. — No, András, hát lesz-e esküvő? Találd ki, melyik kezemben van?! Persze, ebben. Látod, szerencséd lesz! Hű, azt a rézfánfütyülőjét! Ugye mondtam?!... Olvasd gyorsan! H aiagos felbontotta a levelet. Egyik-másik sort fennhangon olvasta: „Tíz éve özvegy vagyok... van egy kis házam ... én is tinóm a magányt. . beszélhetünk a dologról. Kérem, keressen fel.” ... Nagynehezen elérkezett a vasárnap. A látogatás idejét délutánra tűzte ki, de már kora reggel felkelt, alaposan lecsutakolta magát, megborotválkozott, ünneplőbe öltözött, majd a, tükör elé állt. — Affene! — bólintott, miközben belülről úgy ingerelte valami egy legényes kurjantó em. hogy alig bírta fékezni mattat. A Pl PA De amikor elérkezett az indulás ideje, egyszeriben inába szállt a bátorsága. , — Te, Mihály, gyere már el velem — kérlelte a cimborát. Amaz leintette: — Már megint butaságot mondasz. Nem nekem kell asz- szony, nelcem van, minek lábatlankodnék harmadiknak. Erigigy csak egyedül, úgy helyes az. Abban azért megegyeztek, hogy Mihály elkíséri és majd megvárja a sarkon.. * . S most ugorjunk egy nagyot. András bácsi már ott ül a barátságos, hűvös szobácskábán. Első ijedelmét legyőzte, s egész otthonosan érzi magát. Hol az asz- szonyt, hol a környezetét vizsgálgatta. Az asszony? özvegy Kelemenné? Hát, ami azt illeti, még mindig takaros fehérszemély, pedig már nagyon közel járhat az ötvenhez. Hajában szép ezüstcsíkak tarkállanak — s ez nagyon jól illik barnás arcbőréhez. Tiszta és rendes, akár a gondosan mosott és vasalt csipketerítő az ágyon. Ültek csendben, szótlanul. Az asszony kezében gyorsan járt a kötőtű, — hadd lássa a férfi, hogy szorgalmas, házias. — Csak ez a szótlanság ne volna már! — bosszankodott magában az öreg. Dehát mit mondjon?! A sors azonban mindig kifundálja valahoay a dolgot, ha másként nem, hát valami jó gondolat formájában, mint most. András bácsi az asztalon álló fényképre mutatott. — A ... férje volt? Az asszonv elértette a célzást: itt az ideje, hogy belülről is kifürkésszék egymást. — Igen... Szeoény Kálmánom a második háborúban halt. m.eg. De jó ember volt! Soha be nem rúgott, — mondta és vizslatta, érti-e a másik a gondolatát. András bácsi értette, mert írni szólt: — Űtá,latos a részeg ember. — Itthon ülő volt... — Az helyes. Mindig talál az ember valami házkörüli munkát. Szegény Sárám gyakran mondta: ezermester vagy te, András! — ... semmi szenvedélye nem volt, csak. az olvasás — melegedett az asszony a beszédbe, s em/re nyíltabban, egyre közvetlenebbül nézett a férfire. András bácsi kihúzta manó +;- Én újságot is járatok, nem is egyet. K "*őhb. amikor úay érezte az öreg. hogy őt már eléggé kifürkészte a másik, visszáiárn forditn+ta a kérdéseket. jelezvén, hogy most ő következik. — Bizony, családi békesség csak lími van. ha egyetértenek a házasak. Szenénv Sárám, namton csöndes természet ”ölt... Mindig mondta is a szomszéd, hooy aranyba kéne az ^ven asszonyt taglalni. Merthogy az ö +é házsártos egy kicsit. Hát énnekem nem kellene az olyan... Az asszony is elértette a célzást. — Szegény Kálmánom, n békességet szerette bennem .. — Meg aztán úgy főzött az én Sárám — folytatta Haja.- nns —. hogy még most fösszefut a nyál a szám,ban. ha a töl- tötfkáposztóiára gondolok Mert az az én kedvencem. — fonván?! — örvendezett az asszony. — Mén ilyet! Szegény Knlmánomnr1* is az volt a kedvenc étele. Olyat főzök én, hogy... De, hogy túl ne lőj jön a célon, elpirulva abbahagyta a megkezdett mondatot. Szó helyett kisietett a konyhába, s kisvártatva kávéval és kaláccsal tért vissza. Kínálta vendé* gét. És András bácsit kétszer sem kellett biztatni. Evett, jó* ízűén és nagyon, nagyon élvezte helyzetét. Mind jobban összebarátkoztak. E rövid idő alatt rádöb* bentek, hogy tökéletesen egyforma a természetük: szeretik a mozit, a zenét (de csak a rádióban), mindketten takarékosak — egyszóval az úristen is egymásnak teremtette őket a má* sodik házasságra. Ezt persze nem mondták, csak úgy gon* dolták. Hajagos már-már azt latolgatta magában, hogy előruk* kol jövetele céljával, kimondja a „nagykérdést”, de bár* mennyire is nekibátorodott, várt még, mert „azt” mégis csati be kellene vezetni valamivel. Erősen töprengett, mi legyen a bevezető. Felindult állapotban — ez még plusz volt a szokáshoz -* mindig a kis tömpe pipát hívta segítségül. Most is előkotor* ta a zsebéből, jól megtömködte, rágyújtott és komótosan ere* gette '• füstöt E *s ekkor történt a baj! Méghozzá... No, várjunk csak egy kicsit. Kelemenné először csak fintorgatta az orrát, tnajd mind gyakrabban emelte zsebkendőjét a szeméhez. Csakhogy ebből András bácsi mitsem látott. Először azért, mert túlsó* gosan foglalkoztatta a „bevezető”, másodjára pedig úgy be* burkolózott a füstfelhőbe, hogy a pipájánál nem is látott to* vább. De nem is akart. Azzal tanácskozott most, az okos kis jószággal, amely ugyan nem szólt, csak eregette a füstött mint a gyátkémény — de azért így is jól értették egymást. így még csak igazán! Hanem azt már András bácsinak is észre kellett vennie» amint az asszony felállt, ajtót, ablakot nyitott, mondván: — Ne haragudjon már... egy kis huzatot csinálok. Tud* ja. az én szegény Kálmánom nem dohányzott. Ez a pipa meg olyan... Erre András bácsi felkapta a fejét. Hogy az ő pipája büJ dös! Amit a vő je hozott neki Bulgáriából! Hinny e, azt a ke* sen'-- angyalát! E gyszeriben tótágast állt vele a szoba, s kizökkent előb* bi hangulatából, mint akit álmából riasztanak. De nem szólt, csőik elnyomkodta a tüzet, megtörölte « csutorát, s zsebébe nyomta a pipát. Aztán hallgatott egy &a* rabia. És gondolkodott. Mérlegelte a helyzetet: „Affenét. nem is olyan takaros ez a Kelemenné. S nicsak, mintha pókháló lenne a sarokban!... Meg aztán... Eh! Vigye el a kánya az egészet!” Határozottan felállt és búcsúzkodott. — Hát.;. köszönöm a szivesséaét — mondta, s azt sem várva meg. hogy Kelemenné kikísérje, elsietett, jól becsapva maga möaött a kaput. Ügy rohant, mintha a tatár kergetné. Mihály, aki a sarkon már türelmetlenül várta, alig győzte vele a lépést. — No, no! ~ lihegte. — Hát lesz-e lakodalom.? —* Nem! —- Ne-em? Aztán miért? Hajagos megállt egy pillanatra és dühösen végigmérté Mihályt. — Az én pipámat ne becsmérelje senki! És ha már vä* lasztanom kell: az ass^ony-e, vagy a viph. hát énnekem már többet; ér a pina minden iehérsznmélynél! kzzal sarkonfordult és faképnél hagyta az etámult ** cimborát. CSALÁ LÁSZLÓ
