Észak-Magyarország, 1958. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-18 / 41. szám
é BE JUS Kedd. 1*W. EREDMÉNYEK ÉS TANULSÁGOK Az 1956-os októberi ellenforradalom kártevése a munkavédelemben is súlyos hibákat okozott, ami a munkavédelmi-fegyelem nagymérvű romlásában jelentkezett. A vállalat életében a gazdasági élet megszilárdulása, a munkavédelmi tevékenység fokozásával is együtt járt. A statisztikai számadatokból kitűnik, hogy 1957-ben — az elmúlt évek átlagához képest — a munka- védelem nem romlott, sőt fokozatosan1 javult. Különösen szembeötlenek ezek az eredmények akikor, ha a kohászat adatait összehasonlítjuk a fejlett kapitalista országok üzemeinek statisztikai adataival. Például a Lenin Kohászati Művek átlagos statisztikai mutatószámai azonos szinten értékelve, körülbelül 30 százalékkal alacsonyabbak voltak a múlt évben, mint a nyugatnémet, kohászati ipar átlagos baleseti mutatószámai. Hogyan születtek az eredmények? A vállalat munkavédelmi osztálya 1957-ben 1950 baleseti veszélyt tárt fel és szüntetett meg. A berendezések biztonsági technikájának fokozására intézményes tevékenységet folytatott. Az elmúlt év során például igen nagy gondot fordítottak az úthálózat karbantartására és fejlesztésére. A Keleti Erőmű 5. sz. kazánjánál a salakolásnál fellépő pernye- (kivágódás és égésveszély rpeggátlá- sára konstrukciós átalakítást végeztek. A gázveszélyek csökkentésére, valamint, a gázsérülések megelőzésére modern gázjelzőkészüléket szereztek be külföldről. A vállalathoz tartozó tornanádaskai mészkőbánya- üzemben nagyobb beruházási költséggel magasrakodót létesítettek. Csak ez a létesítmény több mint ötven ember igen nehéz fizikai munkáját könnyítette meg. A finomhengerműben a hosszú időn keresztül a L,enin Kohászati JVlűvek munkavédelmi helyzetéről problémát okozó padozatlemezeket kicserélték. Az áramütéses sérülések megelőzésére igen sok helyen új földelő rendszereket építettek és a világítást 24 Voltos berendezéssel cserélték fel. A ikézi villamos szerszámokat 42 Voltos feszültségre fo- kozátosan átállították. Az anyagmozgatás megkönnyítésére és a rakodó munka gépesítésére több helyen villamos emelő-dobot, és korszerű demag-darut létesítettek. Az acélműben a salakcipó robbanások megakadályozására fokozatosan áttértek az üstbe való salakolásra. A munkavédelmi oktatás az új felvételeseknek A gyárba kerülő minden új felvételes dolgozót, sőt azokat is, akik hosszabb távoliét után jönnek visz- sza munkahelyükre, korszerű technikai megoldással modelles oktatóteremben hangosfilmvetítéssel egybekötött kétórás alapos munkavédelmi oktatásban részesítik. A szakmunkásoknak felvételükkor a szakmájukra vonatkozó biztonsági technikai ismeretekből vizsgázniok kell. A vállalat műszaki vezetői valamennyien biztonság-technikai vizsgát tettek és ezt az elmúlt év során a csoportvezetőkre is kiterjesztették. Közel ezer műszaki és csoportvezető tanulmányozta a biztonság-technikai előírásokat. A szakoktatással együttműködve. a különösen veszélyes szakmákban a szaktanfolyamok keretén belül Ipsszabb időn át tartó, az egyéb szakmunkásképző tanfolyamokon pedig legalább hatórás munkavédelmi kiképzést kapnak a dolgozók. így többek között az A Vízügyi Igazgatóság jelentése: A Tiszán kisebb árbullám vonul végig Borsodban nincs árvízveszély A ben tavasziam időjárás következté- a magasabb hegyekben is megindult az olvadás. Ezért az elmúlt napokban a Sajón, a Hernádon, a Bold- ván cs a Bodrogon kissé Üiegemelkc- dett a vízszint, de valamennyi folyón már megkezdődött az apadás. Csupán a Tiszán vonul még végig kisebb árhullám. A Szamos tegnap Csengenie! tetőzött. Tegnap este a Miskolci Vízügyi Igazgatóság a Tisza felső szakaszán Balsa és Zemplén- agárd között elrendelte az elsőfokú készenléti szolgálatot. Mára azonban már a Tiss&a is apad ban van. Pénteken este megkezdte a részleges üzemelést a törökéri szivattyútelep, amely a belvízi csatornarendszer vízhozamát emeli át a Bodrogba. Borsod legye területén különben pillanatnyilag sehol sincs belvízveszély mezőgazdaságilag hasznosított területek nincsenek víz alatt. A Miskolci Vízügyi Igazgatóság szivattyú- telepei és hordozható szivattyúi mindenütt készenlétben vannak. VEZSE SÁNDOR vízügyi Igazgató. oxigénhegesztök, szállítók és tárolók részéi-e, valamint a villamosenergiá val foglalkozó dolgozók részére tan folyammal egybekötött vizsgát tar tottak. Munkavédelmi beruházások A munkavédelmi beruházások sólyán körülbelül 1.5 millió forinttal fejlesztették az ivóvízhálózatot. Befejezéshez közeledik a középhengersor részére épített hatszáz személyes öltöző és mosdó építése is. Az új létesítmények üzembehelyezési eljárása során a munkavédelmi szervek a legszigorúbban érvényesítették a törvényes munkavédelmi előírásokat. A veszélyes állapotban lévő berendezések üzemeltetéséhez nem járultak hozzá. A vállalat munkavédelmi tevékenységét igen helyesen támogatják a szakszervezeti aktívák. Az üzemi bizottság munkavédelmi felügyelőjének jó munkáját dicséri, hogy az ellenforradalmi kártevés során szétzilált aktivahálózatot viszonylag rövid idő alatt újjászervezték, s újra lendületet adott a szákszervezet nevelő és ellenőrző tevékenységének. Az elmúlt év mérlege, a még meglévő hibák elemzése, rámutat azokra a tanulságokra is, amelyét a munka további megjavítása érdekében, és az eseten,kint bekövetkező súlyosabb balesetek megszüntetése érdekében sürgősen meg kell valósítani. Meg kell javítani a propaganda munkát A munkavédelemben 'kell javítani a propaganda munkát. Fel kell használni a legmodernebb eszközöket arra, hogy megfelelő propaganda- módszerrel segítsék a szakmai fel- készültség emelését, az óvórendszabályok betartását. Feltétlen helyes a munkavédelemre fordított anyagi eszközök és erőfeszítések nagyságának fokozása is. Szükséges az egészségesebb arányok megteremtése, a munkavédelem anyagi erőforrásaira, tudományos és propaganda céljaira fordított ösz- szeg és más ugyancsak társadalmi területek anyagi és erkölcsi' támogatása között - . Szükségszerű, hogy a munkavédelem ne egy-két funkcionárius és egynéhány ember felelős tevékenységéből álljon, hanem a termelési érdekkel teljesen azonos és egyenrangú problémaként kezeljék. Nemcsak Írott törvénynek tekintendő a munka- és egészségvédelem. Úgy kell dolgoznunk, hogy e mozgalmat a dolgozó tömegek legbelsőbb meggyőződéséből fakadó lelkesedés tartsa ferm. H. J. KfflflG VHRílBR 70 fi Nagy küzdelem, jó játék az idény első nemzetközi labdarugó mérkőzésén DVTK—Tátrán Presov 2:1 (2:0) . Diósgyőr, 5000 néző. Vezette: űr. Boros! DVTK: Tóth — Werner, Szigeti, Paulas — Török, Pál I. — Iván, Csányi, Pap, Pál II., Matisz. Cserejátékosok: Gyetialvi és Takács. Tátrán Presov: Vecerka (Javorek) — Bomba, Csepcsek, Felszeghy — Szemes! Ferjancsdk — Pavlovics L., Petros, Pavlo- vics R., Ferenc, Simanszky. Csere: Elia- sek, Dumiclalszky, Diósgyőri támadásokkal indult a játék és már a 3. percben gólt ért el a diósgyőri. csapat. Pál II. a 16-osról magasan középre adta be a labdát, a íölugró csehszlovák kapusról az 5-ösön tanyázó Csá- nyi elé pattant, aki a hálóba továbbította. Ezután kiegyenlített játék folyt a pályán, a kellemetlen oldalszél nagyon zavarta a játékot és emiatt sok volt a rossz leadás mindkét oldalon. A 14. percben egy ellentámadás után Pavlovics L. előtt nyílott alkalom a gólszerzésre, de a jobhszélsö elhamarkodottan az előre vetődő Tóthba lőtte a labdát. Általában a diósgyőri támadások lendületesebbek, veszélyesebbek voltak. A 17. percben Török a kapu torkában szerelte Pelrozst. A 19. percben vezették a vendégek az' első veszélyes támadást, Szigeti azonban jól időzített közbelépésével megakadályozta Pavlovicsot a góllövésben. A diósgyőriek ezután tartós fölényt harcoltak ki. s a 25. percben baloldali támadás után Matisz lesre futott és ezzel akadályozta csatártársait az újabb gól elérésében. Ezután Iván futott el remekül, de beadása rossz volt. Hosszú mezőnyjáték után Iván távoli hatalmas lövése volt az első komoly esemény. A labda azonban a jobb felső sarok fölött jutott ki az alapvonalon túlra. A 40. percben Ferjan- csik kezezáse miatt szabadrúgást ítélt a játékvezető. Iván gyorsan Csányihoz adta a labdát, aki szépen futtatta a diósgyőri-OOOjobbszélsőt és ennek nagy lövése a kapu közepén jutott a báléba, 3:0. A második félidőben erösbödött a játék irama. A diósgyőriek döntő fölénybe kerültek, különösen a jobbszárnyuk játszott jó! Papp elől Javorek egymás után kétszer tisztázott belevetődésse! A 18. percben Dumidalszky ugrott ki a diósgyőri védők között, de kapu meflié lő. A 20. percben Csányi futott el, beadását Javorek remekül semlegesítette. A 23. percben Csanyi-Papp adogatás után Papp lőtt kapu fölé. A 28. percben Csányi szép lövését védte a kitűnő formaiban lévő Javorek. Az utolsó negyedórában a vendégcsapat erősíteni tudott és most már ők támadtak többet és veszélyesebben. A 38. percben Török fölvágta Pavlovicsot, a játékvezető 11-est Ítélt. A megítélt büntetőt Pavlovics László értékesítette, 2:1. a 41. percben Werner szerelte veszélyes helyzetben Dumidalszkyt. a 43. percben pedig Tóth tisztázott vetődéssel Pavlovics L. előtt. A két csapat találkozója annak ellenére, hogy az idény elején tartanak és az erős szel, valamint a második félidőben alázúduló eső is károsan befolyásolta a játék kialakulását, remek küzdelmet hozott. Általában a diósgyőriek játszottak fölényben, de a vendégcsapatnak is volt a mérkőzés során jónéhány veszélyes helyzete, amit ha értékesíteni tudtak volna, másképpen alakult volna a játék képe. A szépszámú nézősereg elégedetten nyilatkozott a vendégcsapat játékáról. A diósgyőriek formája biztató, még a támadó sor játékán van javítanivaló. Jók: Tóth. Szigeti, Török, Csányi, Iván, illetye: Javorek, Csepcsek, Felszeghy, Szemes! Pavlovics L. Nemes Péter RÖPLABDA NB L Miskolci VSC—VM Közért 3:0 (8, 8, 12) TF. terem. Vezette: Mészáros. A miskolci csapat végig jobban és tervszerűbben játszott. A budapesti csapat csak a harmadik játszmában tudta megszorítani az MVSC csapatát. A miskolci fiuk közül Jánosi, Vályi és Nagy Jenő játszott a legjobban, de a többiek is jó játékot nyújtottak. Bp. Petőfi—Diósgyőri Vasas 3 !l (—13, 10, 1, 3). Női mérkőzés. Vezette: Nagy. Az első játszmában nagyszerű játékkal győztek a diósgyőri lányok. A másodikban is egyenrangú ellenfelek voltak, de utána érthetetlenül összeroppantak és így pesti csapat nyerte a találkozót. Az égész csapatból Schulz játszott a legjobban. KOSÁRLABDA NB II. (férfi) Miskolci VSC—Bp. Vízügy 71:63 (32:30) A Kilián gimnáziumban megtartott mérkőzésen főleg második féli deji jobb játékával biztosan győzött az MVSC. Ezzel a győzelemmel az őszi bajnokság befejezése után az 5. helyet foglalták e! Legjobb dobók: Héresz 26, Szabó 18. Jók voltak, Héresz, Szabó, Osgjtáni. SPORTHÍREK Rózsavölgyi István a jeles magyar futóatléta első Newyónkban rendezett versenyen az 1 mérfölden második lett az olimpiai bajnok Delany mögött. Élete első fedettpálya versenyén nem keltett csalódást. Nem fogadta el az MTST elnöksége a kézilabdasDortban az NB II. felállítását. Megyénk NB Il-es csapatai már a most meginduló bajnoki küzdelmekben is a megyei bajnokságban fognak szerepelni. Az MVSC labdarugó csapata 19-én, szerdán délután 3 órakor a Diósgyőri Bányásszal játszik edzóanérkőzést a Bányász pályáján. Portisch továbbra is vezet Az országos sakkba jnokság harmadik negyedének befejezése után Poetisch 11.5 ponttal vezet Honfi 11, Barcsa 8.5 és Btlek 8.5 pontos teljesítménye előtt. A két éllovas elrugaszkodása akkor is szembetűnő, ha hozzátesszük, hogy egy-egy szabad nappal még tartoznak az utánuk következőknek, Az első nyolc helyezett részletes eredménye a kővetkező: Portisch 15 9 5 1 11 .S Honfi 15 9 4 2 11 Barcza 14 4 9 1 8.5 Bilek 14 6 5 3 8.5 Forintos 14 5 fi 3 8 Kluger 14 4 8 2 8 Pogács 14 4 8 2 8 Szdly dr. 14 5 6 3 8 ÖKÖLVÍVÁS Diósgyőrött szombaton és vasárnap bonyolították le a megyei ökölvív óba j n ok - ság küzdelmeit. Különösen a középső súlycsoportokban láthattunk színvonalas küzdelmet. A verseny eredményei: 4« kg-os: 1. Seres OVTK, 51 kg: 1. Csordás MMTE. 2. Gyuriéra , Ózd. 54 kg: ! Búd OVTK. 57 kg: 1. Révai DVTK, S. halfám OVTK, 3. BerkT OVTK, 60 kg: 1. Kiss DVTK. 2. Varga MMTE. 3. Matisz Űzd. 63.5 kg: 1. Nemes MMTE, 2. Kosárkó MMTE. 3. Kertész DVTK. 67 kg: ! Kovács OVTK, 71 kg: ! Fehér MMTE 2. Mazur DVTK, 3. Séder OVTK, 75 kg: T.őkös OVTK, 85 kg: Tikali MMTE, 2. Csaba OVTK, 3. Szilágyi OVTK. KÉZILABDA A perecesi vájáriskolában folytatták az ipari tanulók teremkézilabda bajnokságának küzdelmeit. A forduló eredményei: 104 sz. Ä—171 Á, 14:8. 100 A—116 A 13:11, ÍOO B—171 B 16:8, 116 A—104 A 14:9, 100 A— 171 B 13:5, 116 A—171 A 14:12. 1 ! 1,1 1ÍORRO VITÁK TÜZEBEN IEGYZElEK I egy falugyűlésről \ „... MEGTANULTAM!” • • • rájöttem!” ‘ .a \ saját bőrömön tapasztaltam!” Hányán mondják el ezt önmaguk- ■twk és másoknak? Hány ember lelkében kavarog, vívódik a gondolat, hogy ő is kimondja végre: „rájöttem. .. ezt hallgassátok meg, emberek!” S az emberek hallgatnak, bólogatnak, vagy heves morajlás támad: tiltakoznak. „Egyszer már mondtad, egyszer már így beszéltél. Akkor igazat adtunk, de később cserben hagytál bennünket. Most nár hagyjál békét nekünk, eriggy a nagadfajta emberek közé. Ne méte- yezd itt a levegőt!” Bizony, mondák ezt is néha. Igaz, nem mindeneinek, hanem csak annak, aki rászolgál, aki magár ahív ja a többiek ülenszenvét. Merthát sokféle ember ■mn. Egyik ilyen, a másik olyan: nint az ujjunk, hiszen az sem egyforma. A legtöbb ember azért lép be a termelőszövetkezetbe, mert felismerte a nagyüzemi gazdálkodás előnyeit, többet, jobbat akar termelni; i másik ember azonban besodródott valahogy, maga sem tudja hogyan — le aztán felismerte az új élet lehetőségeit, alkalmazkodott és kitart a többiek mellett. A harmadik ember (már csak így, képletesen mondva!) belépett — számításból. Vagy azért, mert nem bírta régebben a különféle terheket és egyéni gazdaságát csak üggyel-bajjal tudta fenntartani, vagy azért, mert világéletében lusta, hanyag gazda volt, a másokéra spekulált, a másik ember verejtékéből élt és aztán, amikor befellegzett a kupec-világnak: gondalt egy nagyot és belépett a csoportba. Talán meg is emberelte magát egy időre, összeszedett valamit, aztán az első adandó alkalommal odébb állt. „Már én kilépek. Máshol próbálkozók, emberek...” Próbáltak a lelkére beszélni, de ha annyira menni akart, hát engedték. „Eriggy csak. Gürcölj egyedül. Majd jössz te még. Mert mi együtt, egyhelyben maradunk, te t csak bolyongjál a nagyvilágban Elöbb-utóbb úgyis találkozunk, akkor aztán majd meglátjuk, ki járt jobban?” $ ÍGY IS GONDOLKOZNAK. S nemcsak így, hanem úgy is, hogy: „Megálljunk csak, emberek! Én is- ’merem ezt a gazdát. Ti is ismeritek. Én is, ti is tudjátok róla, hogy jól dolgozik, rendes, szorgalmas ember. Azonban a viharos napok idején ő sem tudta, hogy hányadán áll a világ? Kilépett, mert nem volt elég erős a meggyőződése, a mozgalomba vetett hite. De megbánta, hiszen láthatjátok, mennyire sajnálja! Én rászavazok. S lássam csak: ki van ellene?” S rászavaznak. Felveszik, megveregetik a vállát, beszélgetnek vele: „Látod, öreg harcos! Mégis csak visszajöttél! Jobb neked itt. Meg nekünk is, ha együtt vagyunk. Gyújts rá, csavarj ebből a dohányból. Magam termeltem, megállj csak te: ilyet még nem pipáltál!” Egyik „ügy” tehát ilyen, a másik olyan: melyik milyen természetű. De mindegyiket alaposan meg kell fontolni, beszélni kell róla és bizony: éjszakába nyúlik az este, mire az utolsó ügy is lekerül a napirendről. Körbe, körbe jár a dózni, füstölnek, szívják, rágják a pipát: fejük felett vágni lehet a füstöt, némelyik asz- szony fuldokolva köhög és az ajtó- nyíláshoz húzódik kicsit „frisset” szívni, de azért a világért sem tágít és csak a tanító zúgolódik néhány körülötte állónak a sarokban, hogy: „na most aztán holnap újra lehet, meszelni...” De ezt is csak halkan mondja, éppen nem is haragszik érte, De mondja, mert rá van bízva a tanterem és a közeljövőben esedékes lesz egy iskolalátogatás. A FALUGYŰLÉSNEK itt, Kész- nyétenben most különösen nagy jelentősége van. A Hazafias Népfront és a községi pártszervezet úgy gondolkozott, hogy összehozza a tsz- tagokat az egyéni parasztokkal. Hadd mondják el ők egymásnak egymásról a véleményüket. A viták tüzé- ben aztán majd kialakul az álláspont, s nem baj, akármeddig tart a gyűlés: tél van, ráérünk, de mondja ki mindenki, ami a begyében van, könnyítsen magán. Nem kerekítettek ennek különösebb alapot, az embereknek a szívére és a szándékára bíztak, hogy elmenjenek az iskolába, és az elnökség csupán azt a szerepet töltötte be, hogy irányítsa és megőrizze a gyűlés parlamentáris jellegét. Mit mondjak? Színültig — ahogy mondani szokás — megtelt a tanterem: eljött a tsz-tagság nagy részé és az egyéni gazdák is. Valamennyien kíváncsiak a Szabadság Tsz eredményeire és az ott folyó életre. S ki mire volt kiváncsi, a rövid beszámolóból választ kapott. „Gazdaságilag olyan eredményeket értünk el — mondta az előadó —, amelyre joggal büszkék a termelőszövetkezet tagjai és büszke lehet rá az egész község. Múlt évben búzából például 108 ka- tasztrális holdon 15.46, mig az egyéniek átlagosan mindössze 10.9 mázsás termést értek el. Ezek szerint a termelőszövetkezet egy mázsa búzát 80, az egyéniek pedig 146 forintért állítottak elő.” CSUPÁN EGY SZÁMADAT, egyetlen egy példa, de ezen is nagyon sok ember elgondolkozhatott! És adatok, tények még ezután is bőven hangzottak el, egyilcnél-másik- nál alaposan meglepődtek, de még több „meglepetéssel szolgálunk majd ezután — így megint az előadó —, mert termelőszövetkezetünk eltökélt szándékkal halad a megkezdett úton és erről bennünket most már semmiféle erő nem térít el sem jobbra, sem balra! Aki pedig közénk akar állni, szóljon, jelentkezzen. Azért vagyunk itt, hogy megtárgyaljuk a dolgot1” Húszán jelentkeztek! Húsz új belépő! Egyik ember így, a inásik ember úgy mondta el a mondókáját. De értelmileg, lényegileg mindegyik azt mondta: én közétek állok, bízok bennetek és vegyetek fel magatok közé. No, felvesztek-e? Válaszoljatok, ne hallgassatok! Hát persze egy ilyen tagfelvétel nem megy olyan könnyen, hogy csak egyszerűen felemelje a tagság a kezét és aztán kész, hanem meg kell azt előbb alaposan fontolni, beszélni. S a húsz belépő közül kettőnek bizony... hát ennek a kettőnek elutasították a felvételi kérelmét. Az egyik már tsz-tag volt egyszer, de számító, spekuláló ember volt, kilépett, amikor látta, hogy magával vihet valamit. S most, hogy elfogyott, amit szerzett, újból vissza akar lépni. De nem vették fel. „A tsz-tagságot nem lehet cserélgetni, mint a kabátot. Aki egyszer visszaélt a bizalommal, hát most már várjon még egy darabig... mi nem szavazunk rá!” — így a tagság. A rnásik jelentkező pedig — mint a gyűlés résztvevői mondták: „sem erkölcsével, sem szorgalmával nem méltó a tsz-tagságra ... őrá sem szavazunk!” AZÉRT PERSZE NEM LEHET a résztvevőket szektássággal vádolni: nem lehet mondani, hogy egyöntetűen elítélik a volt tsz-tagokgt. Nem, nem! Csak éppen alaposan megbeszélik mindenkinek az ügyét. Itt van például Mészáros István volt tsz-tag felvételi kérelme, ö is tsz-tag volt, csakhogy Mészáros István így gondolkodik és ezeket mondja: „Igaz, hogy egyszer már tsz-tag voltam. Az is igaz, hogy tsz-tagoágom első esztendejében 30 ezer forintot, másik esztendejében pedig 28 ezer forintot kerestem. Szép összeg volt, magam sem hittem volna, ha nem az enyém. S aztán mégis kiléptém: közrejátszott ebben az az ok is, hogy politikailag nem láttam tisztán, azt hittem, amikor sokfelé ezt is, azt is beszélték, hogy ezentúl nehezebben fognak boldogulni a termelőszövetkezetek. Kiléptem. S nem is akartam visszalépni, de az idő rámhazudtolt. Most már megbántam, hogy elhagytalak benneteket, összehasonlítottam egyéni gazdaságom keresetét a tiétekkel és rájöttem, hogy több, mint 6 ezer forinttal elmaradtam. Hát én úgy határoztam, hogy belépnék, isrriét tsz-tag lennék, ha felvennétek!” „Fel bizony! Persze, hogy felveszünk. Állj közénk, István! Hiszen neked köztünk a helyed és lásd, mennyire megbízunk benned: légy tagja a vezetőségnek is!” ... Hát így történt. Forró viták tif- zében: becsületesen, őszintén, emberségesen. A KESZNYÉTENI SZABADSÁG TSZ tagsága egyszer már megtanulta az ellenforradalom idején, hogy mit jelent, hová jutnak, ha írem egyezik a véleményük, ha összetartás helyett széthúznak és most már megkétszerezett figyelemmel örködnek vagyonuk felett. ÓNODVÁRI MIKLÓS