Észak-Magyarország, 1958. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-12 / 36. szám
£..\ ívMAGYARORSZAü Szerda, 1958. február 12. HÍREK KUTYADOLOG H ol volt, hol nem volt, volt valahol az Örs utca sarkán egy bérház és abban sok-sok lakó. A lakók különböző emberek voltak.. Volt, &ki tarkanapagályt tartott, volt, aki díszhalakat, volt, aki semmiféle állatot. nem kedvelt a lakásán belül. De volt egy köztük, aki farkaskutyát tartott a lakásában. Illetve nem is a lakásában tartotta és üt kezdődik a bibi. Mert, ugye, a lakásában mindenki azt tart, ami akar, illetve, amit a jogszabályok megengednek, s ha éppen arra van kedve, akár csörgőkígyót is tarthat, ha biztosítani tudja, hogy azok a lakásából nem juthatnak ki és nem okoznak kellemetlenséget másnak, tekintettel arra, hogy az emberi élet kollektív megnyilvánulás, és csak a regényben Robinson volt abban a kényelmes helyzetben, hogy nem kellett másokhoz igazodnia, mivel egyedül élt ama bizonyos lakatlan szigeten egy ideig. Hogy szavam ne szaporítsam, a fentemiített farkaskutya, amely egyébként Plútó névre hallgat, borzasztóan unja az összkomfortos bérházi lakás börtönét, s ha onnan kiszabadul, nem bír a jókedvével. Barátságosan a nyakába ugrik boldognak-boldogtalannak, körülugatja, nyalogatja, kutyamódon igyekszik mindenkivel közölni örömét, hogy végre egy kicsit a szabadban lehet. Persze az emberek zöme, mivel nem ért a Plútó nyelvén, nem méltányolja kellően a kutya örömének kitöréseit és olykor olyanokat mond eme jókedvű megnyilvánulásra, hogy ha azt Plútó megértené, bizonyára megsértődne. Szombaton, február 8-án reggel is kiszabadult Plútó barátunk és többek között két hét év körüli iskolás gyereket tisztelt meg barátságával olyannyira, hogy azok rövid barátkozás után sírva hömpörögtek a sárban, egy kékmelegítős szőke nő (Plútó gazdája) asszisztálása mellett. — Van jogszabály a belterületi állattartásra. Az vajon miként intézkedik ilyen kutyadolgokban? (b) időjárás Várható időjárás szerdán estig: felhős, .néhány helyen, főként északon még párás, ködös idő. Holnap .a Dunántúlon néhány helyen eső, esetleg zivatar. Mérsékelt, a Dunántúlon élénkebb déli, délnyugati szél, az enyhe idő tovább tart. Várható legalacsonyabb hőmérséklet má éjjel: északon mínusz 1—plusz 2, máshol plusz 3—plusz 6 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán: az északi megyékben 5—10, máshol 10—15 fok között. ' — Az Élelmezésügyi Minisztérium versenyt hirdetett az édesipari vállalatok között, új gyártmányok készítésére. E vetélkedésből a Szerencsi Csokoládégyár került ki győztesen, 15 új cikkének bemutatásával. Ebből 11 cikk már a közeli időben gyártásra kerül. — Vadna községben az elmúlt napokban gazdanapot tartottak a Hazafias Népfront és a községi tanács rendezésében, ahol Bollobás János a járási tanács vb. elnökhelyettese ismertette a párt agrártéziseit. —A putnoki Vegyesipari Ktsz az elmúlt vasárnap tartotta az 1957. évi gazdásági zárszámadási közgyűlését, melyen a tagok 82 ezer forint nyereségrészesedést kaptak.. — Az Ez történt Borsodban c. könyv I. kötetében fényképcsere történt. A könyv 44. oldalán Forrai Sán- dorné fényképe helyett Monsbarth Ferencné fényképe látható. A közölt kép tévedésből került a könyvbe. * Ügyvédi hír. Az 5. számú miskolci ügyvédi munkaközösség megalakult és működését megkezdte Miskolcon, Tanácsúáz-tér 16. szám alatt. (Telefon: 15-026). Munkaközösség tagjai: dr. Czibere Kálmán, dr. Pataky László, dr. Zsótér Sándor ügyvédek. — Balatoni József megyei tanácstag február 14-én 12 órakor Ricsén és 14 órakor Semjén községben fogadóórát tart. — Leningrad utcáin megjelentek az 1. sz. Vagon javító Gyárban készült új villamoskocsik. Az új villamosok zajtalanul közlekednek. Sebességük nagyobb, mint a forgalomban lévő villamosoké. A kocsikban szellőztető és fűtőberendezés áll az utasok rendelkezésére. Az ülőhelyek párnázottak. — Az ónodi úttörők jólsikerült jelmezbált rendeztek, ahol a legszebb, legötletesebb jelmezt díjazták. A pajtások igen jól érezték magukat és* sokáig emlékezetes marad számukra a jólsikerült farsangi mulatság. — A vasutas szakszervezet területi bizottsága egynapos tanfolyamot rendezett 38 vasutas részére, akik vállalták, hogy mint társadalmi ellenőrök védik a köztulajdont. — Az elmúlt vasárnap a bánhorváti általános iskola tanulói nagy sikerrel mutatták be Muharay: »Igazmondó juhász-« és a »Három kívánság« című mesejátékát. Úgy tervezik, hogy a bevételt egy budapesti kirándulás költségeire fordítják.-----------oOo----------C sillag fénynél A lépesöházból — ó, nagyon, szomorú! — Eltűnt az égő megint — sötét van itt — .Tó, hogy magas az ég — ott nincsen ború — Sok milliárdnyi lámpása világít! (Miskolc, Selyemrét, H. épület. Sz. L. A TTIT HÍREI Tersánszky Józsi Jenő betegsége miatt csütörtöki fellépése elmarad. Az Értelmiségi Klub február 13-i programját a holnapi számban közöljük. A szabadegyetem vezetősége közli, hogy a második szemeszter ünnepélyes megnyitója február 17-én, hétfőn 18 órakor a r Művelődési Ház dísztermében lesz megtartva. Kérjük a szabadegyetem hallgatóit, hogy saját érdekükben szíveskedjenek megjelenni. A TTIT műszaki szakosztálya és a METSSZ tegnap este műszaki klubestet rendezett. A kiubest keretében Ürmösi Lajos bányamérnök ,,A borsodi szénbányászat története” címmel tartott vetítettképes előadást. Értesítjük Miskolc város lakosságát, hagy a tudományos ismeretterjesztő filmszínházban (Kossuth mozi) hetenként két előadást tartunk, ahol művészeti, irodalmi, biológiai, orvostudományi, csillagászati fizika-kémiai, műszaki, földrajzi és agrártudományi filmeket vetítünk. Az előadások minden pénteken fél 2 és fél 8 órakor kezdődnek. Belépődíj: felnőtteknek 2 forint, diákoknak 1.50 forint. A tudományos ismeretterjesztő mozi műsorát a Kossuth Filmszínház, a sajtó, a rádió rendszeresen ismerteti. Az iskolák és egyéb intézmények kollektive is látogathatják 1.50 forintos áron a filmszínház előadásait. Érdeklődni lehet a TTIT megyei szervezeténél, Széchenyi u. 16. sz. alatt, 15—492. sz. telefonon. Jegyelővétel: a Kossuth Filmszínház pénztárában.-----------ooo----------I. kerületi tanácstagok fogadóórái Febr. 12: dr. Veress Zoltánná 17 órától Ady Endre u. 16. sz. Február 14; Sass Tibor 17 órától Szeles U. 69. sz. Február 15: Jecs Jánosné 16—18 óráig Tinódy u. 1. sz., Keszler Sándor 17—19 óráig Eötvös u. 6. sz. Csermák Lajos 15 -16 óráig Déryné u. 20. sz. Február 16: Hulvei András 15—16 óráig Major u. 2. sz. Gazdakör. MOZIK MŰSORA BÉKE. Február 12-ig: Az ötlábú birka. Francia fűm. Csak 16 éven felülieknek. Kezdés: 4, 6, 8 óra. KOSSUTH. Február 12-ig: Akinek meg kell halnia. Uj francia film. Kezdés: negyed 4, fél 6 és háromnegyed 8 óra. HÍR AD Ö. Február 12-én délelőtt 10-től 12- ig: Kapitány és hőse. Német film. Kis filmek: Uj magyar hiradó. 57—4. sporthiradó. Erdei sportverseny. Faze- kaeska főz. Lenin szülőföldjén. Pamir csúcsain. Orgonakert. A kis filmek vetítése szerdán és pénteken 12—15 óráig, a többi hétköznapokon 12—fél 14 óráig. TÁNCSICS. Február 12: Ötlábú birka. Francia film. Csak 16 éven felülieknek. Kezdés: 5, 7 pra. FÁKLYA. Február 11—12: Huszárok. Francia film. Kezdés: fél 6, fél 8. ERKEL. Február 13: Karneváli éjszaka. Szovjet film. Kezdés: 5, 7 óra. HEJÖCSABA. Febr. 13—14: Aida. Színes olasz operafilm. Kezdés: 5, 7 óra. M-TAPOLCA. Február 12—13: Ádám bordája. Bolgár film. Kezdés: 6 óra. MŰVELŐDÉS HAZA. Február 11—12: Éjfélkor. Uj magyar film. Kezdés: 5, 7 óra. DIÓSGYŐRI DIADAL. Febr. 13—14: Ve- télytársak. Német film. Kezdés: fél 5, fél 7 óra. UJD ÍÖS GYŐRI SZÍNVAVÖLGYI. Febr. 13— 14: Nézz a tükörbe. Lengyel film. Kezdés: 5, 7 óra. PERFCF.SBÁNY ATELEP. Február 13- 14: Szerelem, ahogy az asszony akaria. Nyugatnémet film. Csak 16 éven felüliednek! Kezdés: csütörtök 5, 7, péntek 6 óra. SZÍNHÁZ KAMARASZÍNHÁZ. Február 11—15-ig: Fruska (7). Február 16: délelőtt ll-kor: Argyilus királyfi: Gyermekelöadás. Délután 3: Olympia. Este 7 órakor: Fruska. MŰVELŐDÉS HÁZA. Február 13. délután 5-kor: Bajadér (Ifj. előadás). Márffy —Máthé—Simor. Február 14: Bajadér. Márffy—Faludy—Kenderessy. Február 15: Bajadér, Márffy—Máthé—Simor. Febr. 16: Bajadér. Márffy—Faludy—Kenderessy. APIR© HIRDET Hirdetésfelvétel délután 4, szombaton délelőtt 10 óráig. Apróhirdetés 10 szóig hétköznap 11 forint (első szó vastaggal szedve). Minden további szó I forint. Vasárnap duplája. *— Vidéki hirdetőink a hirdetés díját postautalványon előre küldjék be a kiadóhivatalnak. Ujgyör, Pereces, Diósgyőr, Lillafüred figyelem! Rádióját 6 hónapi jótállással javítja a VilLamosipari Szövetkezet új- győri fiókja. Marx_Károly u. 11. sz. 492 Sötétkék külföldi gyapjúszövet férfiöltöny.'márkás képek, műtárgyak, kristályok eladók. Cím kiadóban, Széchenyi u. 15^-17. _______________._________________H55 U j konyhabútor eladó. Arany János u. 92 1254 A nagymiskolci A. G. mezőgazdasági gépszerelőket, egy körzeti gépészt, egy diesel traktor vizsgával rendelkező traktorost felvesz. Jelentkezni a gazdaság központjában reggel 8—10 óráig városi tanács HI-jk udvar.______'___________ 589 A z Aszfaltutépítő Vállalat üres külön- bejáratú szobát keres. Cím Aszfaltutépítő Vállalat, Sajópart, telefon 15-564. 563 Citromos és narancsos ládák nagymennyiségben vállalatok, szövetkezetek és magánosok részére eladók. Fűszert, Miskolc, Állomás u. 1. sz. gyakorlott géplakatosokat és esztergá- ast azonnalra felvesz a ládi fűrészüzem, ósgyőrvasgyár. __________________1230 T angóharmónikák, gombosharmónikák különböző nagyságban eladók. Javítás, csere, vétel. Csabai-kapu 26. _________837 S ürgősen eladó: építkezéshez bodrogke- reszturi kő és egy vaságy. Borsvezér u. 69;_______________________________________1296 B ársony János utca 45. számú ház nagy istállóval eladó. Érdeklődni: Vászonfehérítő u. 20. 1294 olcsó farsangi sütemény, bor, sör, sertésölések különféle receptjeit megküldi konzervmester. Bp. XIV.. Fűrész utca 55 /a. 503 Diszpámák minden színben, térítők, horgolások nagy választékban. Gedeon Irén Déryné u. 2. Emeleten. Színház sarok. ______________________________ 1289 N agyteljesítményű, kétkarú villamos kézi fúrógép 220 voltra. 380/660 voltra csillagdelta olajkapcsoló 40 amperes, 6 és fél .lóerős villanymotor 380 660 volt feszültségre -eladók. Tóth György Miskolc- Tapolca, Görömbolyi ut 36. délután 6 óra után._____________________________________602 57 éves özvegyasszony élettársat ker-®s saját házába. Leveleket „Nefelejts” jeligére Hirdetőbe. Széchenyi u. 83.____ _ 599 J ó állapotban lévő sportkocsi eladó. Kitűzni ti. 37* 600 Eladó fehér márványlap, nagy szentkép. 65-ös u. 1/a. sz, 1248 Hengerelt- és húzott áruk raktározásában jártas dolgozót részlegvezetőnek felvesz a Borsod megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat, Vágóhíd u. .6. _______________ .599 Férfi segédmunkásokat azonnal felvesz a Borsod megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat, Vágóhíd u. 6. _ _598 Gyakorlattal rendelkező fejős állami gazdaságba, termelőszövetkezetbe elhelyezkedne. Cím a Hirdetőbe Miskolc, Széchenyi u. 83.____________ 596 3 7 éves középmagas, barna, szakképzett dolgozó megismerkedne hozzáillő lánnyal, vagy özvegyasszonnyal házasság céljából. Leveleket ..Gondolok rád” jeligére Hirdetőbe, Széchenyi u. 83. kérek. 595 Zongorát bérbevennék. Címeket detőbe, Széchenyi u. 83. Hl 394 Bútorozott szobát keres gyermektelen, szellemi dolgozó házaspár. Telefon: 16-203. 8—fél 5-ig.___________________.593 E lveszett 10-én, Bársony János u. 17 alól egy barna him fiatal vizsla. Megta- láló, vagy nyomravezető értesítsen. 592 Páncélszekrényt vásárolunk. MÉSZÖV Miskolc, Széchenyi u. 22. Telefon 35—109. 1298 Fekete farkaskutya lánccal pénteken elveszett, megtalálója jutalomban részesül. Ugyanott széna eladó. Ujdiósgyőr, Gőzön u. 3. 1293 Elcserélném szoba-lconyhás, speizos lakásomat egyszoba komfortosért, esetleg kettőszobás, konyhásért. Cím: Kont u. 7. Gönci. Uevanott szekrénvek eladók. 1292 Eladó sürgősen jó állapotban lévő világos hálószobabútor. Bajcsy-Zsilinszky u. C. ép. IV. lép. n/3. (Malinovszkij u. villamos megállónál. Fémipari iskolával szemben). 1291 Gyapjú blúzok, pulóverek, kulik, színekben. Gedeon Irén Déryné u. 2. Emeleten. Színház sarok.____________________1290 K ombináltszekrény, előszobaszekrény, heverők, garnitúra eladó. Miskolc, Dőzs.a György u. 28. II/2. 1287 Prima 200-as Jobbágy kályha és szögletes nagy asztal olcsón eladó. Ujdió.s- nvőr. Nemzetőr u. 33. 1282 Eladó 2x1 szoba, konyhás, pincés ház. Béköltözési lehetőséggel. Kárpitos u. 9. _________________________________________1280 C saládi ház — azonnali beköltözéssel — ’"■öó. Diósgyőr, Bartók Béla u, 121. 1275 úiadó modern hálő^zobabútor igénves- nek, kerekasztal, kétszemélyes sezlon, sportkocsi. Vörösmarty u. 14. 7. ajtó. 1274 Érettségizett iparos házaspár üres albérleti szobát keres, vagy egy személyt eltart lakásáért Miskolc, vagy környékén. Címeket a kiadóhivatalba. Széchenyi v. 15—17. kérek. 1273 Elveszett bordó retikülöm. Megtalál'ná- tól magas jutalom ellenében csak a7.~Tg.a- zolványt kérem vissza. Seresné, Szenv~ * u.,3. _______. . ___________________1272 E ladó új sózóteknő, cserépkályha. Rá- kóczi u. 2. I, em. II. ajtó. 1270 Figyelem! Műköszörüs műhelyemet -'gnyitottam. József Attila u. 8. sz. alatt. Hidegh István. 1285 Hejőcsabán Csengeri telek .eladó. 42-as utca 16. sz. Érdeklődni Pocsay Ferenc Hejőszalonta. ■ 1281 Uj, bordó rekamié, 2 darab fotel és 2 darab kárpitozott székkel eladó. Vasgyár. Puskin_u. 10. ____ _____ 1279 S ötét dió hálószobabútor és összecsuk- hatós vaságy eladó. Rózsa u. 5/a. 1270 Eladó jókarban lévő fehér festett háló- szobabiitor. Pallós u. 28. 1277 Igényesnek sötét dió hálószobabútor eladó. Pallos utca 36. 1276 Nagyméretű uj komplett konyhabútor igényesnek eladó. Beloiannisz u. 22. sz. 1269 3 szoba, előszoba, 2 konyha, 2 speiz, mosdóhelyiségből álló családi ház eladó, beköltözés cserével. Mátyás király utca 48. 1263 Eladó családi ház gyümölcsös udvarral, méhészetre alkalmas. Hernáclnémeti. Baj- csy-Zsilinszky u. 31. alatt. Érdeklődni lehet a fenti cim alatt. Herczeg Gábornál. 1253 Eladó Somogyi Béla utca 8. alatt 240 négyszögöles 2 szoba összkomfortos, kertes családi ház. Csei'ével beköltözhető. — Eladó a Somogyi—Nefelejcs utca sarkon lévő 150 négyszögöles villatelek. Építési engedéllyel. Érdeklődni: Mély völgy 15. telefon 16—157. 1230 Festett rekamiéváz eladó. Érdeklődni délután 4 órától. Rácz Ádám u. 22., kö- zéDső lépcsőház. I. em. Riczu János. 601 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mindazoknak, akik drága jó "érjem és édesapánk id. Eszlári Pál ‘emelésén résztvettek, sírjára virágot helyeztek és részvétükkel fájdalmunkat envM'sni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. A gyászoló család. SIRKnWG VQRORSlfíG Elkészüli a labdarugó-világbajnokság csoportbeosztása Ünnepélyes külsőségek között rendezték meg szombaton Stockholmban az 1958. évi labdarugó-világbajnokság sorsolását. A bizottság teljes egészében a magyar javaslatot fogadta el, mely szerint négy csoportot állítottak fel és minden csoportból egy-egy nemzet nevének kihúzásával alakult ki a végleges csoportbeosztás. Magyarország csapata a III. csoportba került, ahol Svédország, Mexikó és Wales csapataival küzd a továbbjutáséit. Már megtörtént az egyes csoportokon belül a mérkőzések kisorsolása. Eszerint Magyarország ellenfeleivel a következő sorrendben játszik: Június 8-án, vasárnap Wales. Június 12, csütörtök Svédország, június 15-én, vasárnap Mexikó. Véleményünk szerint olyan csoportba „sikerült” bejutnunk, ahonnan jó játékkal tovább juthat a magyar csapat. Nem szabad megtörténni annak, hogy a könnyebbnek látszó csoport miatt esetleg könnyűének szakvezetőink a felkészülésen. Továbbra is az eredeti tervek szerint kell folytatni a felkészülést és akkor minden bizonnyal jó eredményeket érünk el a világbajnokságon.-OOOA labdarugó csapatok vasárnapi edzómérkőséseiről Diósgyőri VTK— Nyíregyházi Építők 1:0 (0:0) Nyíregyháza, 2500 néző. Vezette: Bán- hidi. A diósgyőri csapat a következő összeállításban lépett pályára: Tóth — Werner, Szigeti, Paulás — Török, Fekete (Pál I.) — Iván, Csányi, Papp, Pál II., Matisz. Olvadó, jeges pályán találkozott a két csapat. Az együttesek nagyon óvatosan mozogtak a "kedvezőtlen talajon. Az első félidőoen a lelkesen játszó hazaiak némi fölényt harcoltak ki, de Lendvai nagy helyzetben hibázott. Már az első félidő végén erősen feljött a DVTK, de nem sikerült gólt elérnie. Szünet után elég sok volt a szabálytalanság. Ekkor már végig a DVTK támadott többet, de többnyire csak az ellenfél 16-osáig jutottak el. A hazaiak csak lefutásokkal kísérleteztek, de ezek nem jelentettek veszélyt Tóth kapujára. Egy formás támadás után Csányi gólt ért el. Később az eredmény nem változott. Teleki Pál a DVTK edzője így vélekedett az eredményről: a játékosok mozgásával meg vagyunk elégedve. Jobb játék és jobb teljesítmények nem alakulhattak ki a rendkívül rossz talajú pályán. A játékosok nem erőltették meg magukat, vigyáztak testi épségükre, ami fontosabb az eredménynél. Bükkaljai Bányász—Putnoki Bányász 5:1 (2:1) Putnok. 400 néző. Vezette: Szabó. Csúszós, nehéz pályán a következők csapattal kezdett a Bükkaljai Bányász: Marezi- nesfcó - Nuszbaum, Haraszt, Sztibor — Benkő, Szedunka II., — Baranyi, Bencs, Kankulya I., Kankulya II. Békési. A sajószentpéteri csapat szezoneleji formában játszott. A játékosok könnyedén vették a játékot, igen óvatosan mozogtak a nehéz talajon. A küzdelem sportszerű volt, jó ellenfélnek bizonyultak a putnokiak. Az első félidőben kiegyenlítettebb volt a küzdelem, de szünet után kidomborodott az NB Il-es csapat nagyobb tudása. Szünet után a tartalékok is szóhoz jutottak. Román állt be a kapuba, Szedunka II. és Kankulya I. helyett Golitkó, illetve Varga játszott. Vécsey betegsége miatt nem szerepelt. Góllövők: Baranyi 2, Kankulya I., Kankulya II., Bencs, illetve Liba. Miskolci VSC—Szikszói Petőfi 19:0 (4:0, 7:0) MVSC edzőpálya, 600 néző. Vezette: Szabó. A kisméretű latyakos hóval borított pályán így állt fel az MVSC: Károlyi (Hollmann) - Buna, Siklósi, Péter, — Zoller, Oránszky (Bari) — Palatics. (Rad- ványi), Csorba, Tiba, Nyíri, Gyetván. A szikszói csapat nem késztette nagyobb erő kifejtésére a vasutat, látni lehetett a mozgásból, hogy az NB Il-es csapat minden játékosa erőtől duzzadóan és jól játszik. Formás támadások, nagyszerű lövések és főleg gólszüretet hozott a há- romhar.mados edzőmérkőzés. Nagy kedvvel játszottak az MVSC játékosai. A sok gólt élvező szurkolók találóan jegyezték meg, hogy a gólokból egyet-kettőt jó lenne eltenni az első bajnoki mérkőzésre. A játékosok azonban biztosították őket, hogy a bajnokságban is magukra húzzák a góllövő eioőt. Kovács a pénteki edzésen megsérült. így nem vett részt a játékban. Góllövők: Tiba (8), Csorba (4). Figyelem l Rádió, vasaló, rezsó, örök vacu és egyéb villamossági gépek javítását, kisebb hibával háznál is, 6 hónapi garanciával vállal a Villamosipari Ktsz. 1-es fiókja. Széchenyi u. 66. Telefon: 16-485. Gyetván (3), Nyíri (2), Zöldet és Fedői öngól. Megállapítható volt, hogy a kéthetes haj duszoboszlói felkészülés igen jó hatással volt a játékosokra. További lelkiismeretes felkészülésnek a bajnokság során minden bizonnyal meg lesz az eredménye. SPORTHÍREK Szily József dr. nemzetközi sakkmester, a magyar bajnokság második negyedének befejezése után 6.5 ponttal a negyedik helyen áll. .. . Ma este 6 órakor a Miskolci VSC'klubnapot rendez a sportpályán lévő klub- helyiségében, ahol Sztrányai József edző beszámolót tart az előkészületekről. Minden érdeklődőt szívesen látnak. Elkészült a budapesti asztalitenisz euró- pabajnokség sorsolása. Mind a férfi, mind a női csapatunk a csapatversenyek során a B. csoportba került. A röplabda férfi NB I. jelenlegi állása szerint megyénk csapatai közül a Miskolci VSC harmadik, a Farkasiyulci . Bányász a tizenegyedik helyet foglalja el. -----------o—-------V árosi tanácstagok fogadóórái Február 12: Nádler Viktorné 17—18 óráig Széchenyi u. 96. sz. dr. Márton György 17—19 óráig Vöröshadsereg u. 3. Ili', em. Garabás Gusztáv 17—19 Fadrusz János utcai ált. iskola, Árvay Árpád 16—18 óráig Bercsényi u. 27. sz. Február 13: Soós József 17—20 óráig Hegyalja u. 47. sz. Thuróczy László 17— 19 óráig Csillag u. 14. sz. Február 14: Csonka József 16—18 óráig Jókai u. 41. Moravszki Antal 15—17 óráig Domb u. 7. sz. Molnár István 16—15 óráig Lévay József u. 57. sz. Február 15: Kiss Pálné 14—16 óráig Baráthegy (in. kerület), Oláh Istvánná 16—18 óráig Hock János u. 10. sz. Tűzkő Géza 15—17 óráig Vargahegy. Hajnal u. 4. sz. Fekete István 17—19 óráig Szab» Lajos u. 7. ált. iskola.---------------OQO—— A MISKOLCI RADIO MAI MŰSORA: 18.00: Nagyjavításon a cukorgyárban. 18.05: Indulók. A Színvavölgyi együttes fuvószenekarának műsorából. 18.15: Köznapi krónika. 18.25: öt perc sport. 18.30: A megye ktsz-einek új feladat tairól. 18.34: Szülők a mikrofon előtt. 18.40: Zenés köszöntő. MAI MŰSORUNKBÓL: A hetvenedik cukorgyártási kampányra készül a Szerencsi Cukorgyár. Erre a nagy munkára készülődnek a gyár dolgozói. (18.00). A diósgyőri gyárak Színvavölgyi Művészeti Együtteséllek fuvószenékara az elmúlt esztendőben a vasas fesztiválon előkelő helyezést ért el és oklevelet kaptak. Legszebb számaikat hallják 13.05 perckor kezdődő müsorszámunkban. „Szülők a mikrofon előtt” c. műsorunkban a Bársony János utcai általános iskola pedagógusai és a gyermekek szülei számolnak be közös munkájukról. (18.34) Mai utolsó műsorszámunkban ajándékmuzsikát közvetítünk azoknak, akikről eddig keveset beszéltünk. Műsorunk címe: Zenés köszöntő. (18.40). ÉSZAKM AG Y ABORSZAG A Magyar szocialista Munkáspárt Borsod megyei bizottságának (apja. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Szerkesztőség: Miskolc. Tanácsháztér 2. A szerkesztőség telefonszámai: 16—046. 16—049. 16- 033. Kiadóhivatal: Miskoic, Széchenyi u. 15-17. Kiadóhivatal telefonja• 16-213. ___ K észült a Borsod megy el Nyomdában. ■C'.-.'W** '’«•»rt* Tárto« Még ezen a héten rendezni kell a mezőgazdasági lakosság 1. negyedéves jövedelemadórészletét, mert a kamatmentes fizetési határidő február 15-én lejár. A megyei tanács vb. pénzügyi osztálya felhívja azoknak az adózóknak figyelmét is, akiknek a múlt évről bármilyen adóhátraléka maradt fenn, hogy a legrövidebb időn belül rendezzék hátralékaikat, nehogy az elkerülhetetlenül sorra kerülő behajtási eljárás felesleges költségtöbbletet okozzon.