Észak-Magyarország, 1958. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-10 / 8. szám

^ZAKMAUlAKOttS&ÁG Péntek, 1958. Jaouér 10. A putnoki hányássok becsületéről van ssó A putnoki bányaüzem adósa maradt a népgazdaságnak az 1957-es évben. S már ez év ja­nuár 6-án is 150 vagon szénnel ma­radtak le a napi tervek teljesítése közben. Valami nincs rendjén Putnokon! így látták ezt a trösztben is és éppen ezért küldtek ki egy ellen­őrző brigádot, hogy vizsgálják felül a hibákat. Légrádi József és Bárdos Elemér a többnapos alapos vizsgálat után műszaki értekezleten mondták el ta­pasztalataikat és adtak tanácsot a műszaki vezetőknek a hibák kijaví­tására. A műszaki értekezleten jelen vol­tak a frontgazdák, műszaki középká­derek (aknászok, körletvezetők), a bányaüzem mérnökei, párt-, szak- szervezeti vezetők és a vállalat igaz­gatója. Légrádi József beszámolója érté­kes volt. Értékes, mert minden fel­vetett hibát konkrétan, példákkal határozott meg és egyúttal szakmai tanácsot is adott azok kijavítására. Az ellenőrző brigád — mint azt el­mondták — elsősorban a szervezet­lenségben látja a hibát: az üzemben több esetben késik az átállás, a front átépítésénél (pl. legutóbb) nem vet­ték figyelembe, hogy a frontnál be- indulási nehézségek is vannak. A frontépítésnél tervezési hibák voltak (a felsőszárny hosszú lett); anyag­beadási nehézségeket enyhítene az új fabeadóvágat kihajtása — ugyan­akkor van olyan eset, amikor nem is telepítik ezt a munkahelyet. A 70-es szinti fővonal — rossz állapotára va­ló tekintettel — állandó balesetve­szélynek van kitéve (az ellenőrzés so­rán Pólyák mozdonyvezetőt könnyen halálos kimenetelű baleset érhette volna a vaskorongtartó leesése kö­vetkeztében). Itt az a hiba, hogy a falazást későn kezdték meg. Szállításnál történő (mindennapos) karambolok sok órás kiesést okoz­nak. A karambolok nagyobb része 'onnan adódik, hogy a beosztottak nem pontosan, vagy egyáltalán nem hajtják végre az utasításokat. Hiba, hogy az aknászok és a körlet­vezetők nem is követelik meg azt. Január 2-án történt: a körletvezető aknász kiadta az utasítást az egyik szállító brigádnak, hogy 4 szál sint szállítsanak át az akna alól egy bizo­nyos helyre. Erre a szállítók a kül­színről hozták be; mégpedig olyan gondatlanul, hogy- közel fél. műsza­kos kiesést okoztak (nem kötötték le a függőpályához a sínpárokat). Nagy hiba, hogy a műszak végén történő karambolokat (de a műszak közben esőt sem) nem mondják el a váltó műszaknak. A megtörtént hibákat letagadják, vagy egymásra fogják. — Őszintén meg kell mondani egy­másnak a műszakban történt hibá­kat, hogy arra a váltóműszak előre felkészülhessen — hangsúlyozta Légrádi elvtárs —, mert az ebből eredő kieséseket nem lehet behozni. Tekintsék magukénak jobban a bá­nyát a műszaki vezetők és a bányá­szok. Felelősséget érezzenek a terv teljesítéséért. persze nemcsak az a hiba, hogy 1 a beosztottak nem hajtják, illetve nem úgy hajtják végre az utasításokat, ahogy kell. Sok esetben az aknászok és a körletvezetők azo­kat a szállító brigádokat küldik csil­lekirakáshoz, akiknek a szállításnál lenne munkájuk. A szállítás emiatt szünetel. A termelés égjük gátlója itt is az ürescsille hiánya. Miből adódik ez? Rossz a csillepark elosztása. Egyes helyeken meg se lehet mozdulni any- nyi az üres, míg a másik helyen fél műszakon át nem találni egyet sem. A szállító-rendezők dolga, hogy ez mielőbb megszűnjék. A meddőürítést a műszak végére hagyják. Emiatt sok esetben nincs határ betolatni a külszínről bejövő üreseket és a tele csille kivontatását is akadályozza. Feltűnően kevés az önkezdeménye­zés és az önállóság a szállítóknál. Ez különösen a beadott faanyag irányí­tásánál mutatkozik meg. amikor egy pávángli fa sok esetben három-négy- szer körüljárja a bányát, amíg az irányított csapathoz kerül. (Persze addig a csapat ül, mert nincs fa ácsoláshoz!) A csilletöltéssel is baj van: — Nem adják a borítékot sem te­tőzve, cimbora! — lehet hallani sok esetben a front- és csapatgazdáktól, amikor a szállítók a gumiszalag alatt a csilléket töltik. Innét van az, hogy a putnoki bányaüzemben a csillék legtöbb része háromncgyedrészteli szénnel jönnek ki csak. Pedig tud­ják azt a csapat- és frontgazdák, hogy az átlagos üzemi csillesúly után fizetik a bányászokat. Ez is oka a csillehiánynak és egyúttal felesleges energiapazarlás is. A fronton gyakori a szakadás: en­nek az az oka. hogy a máglyafákat élére állítva helyezik be a kalitkába a bányászok. Nem így keli az anyag­gal takarékoskodni..'mert ha-a talpfa oldalt dől, a máglya megroskad és a tető utána ül — ebből komoly bale­set és anyagi károsodás származhat az üzem részére (kaparó, és más egyéb bent marad). Szó esett a műszaki értekezleten a műhely munkájáról. Farkas Zoltán frontgazda a tele­fonra panaszkodott. — Ha valami műszaki hiba törté­nik, legkevesebb egy óra szükséges, hogy megtaláljuk az ügyeletes mű­helyistát. A sok egv-egy óra kiesés arra vezet, hogy nem tudják a 130 csillét kitermelni. A műhely vezetője válaszában el­mondotta, hogy a telefon jó, de a kábel már elavult és újat nem kap­nak a bánszállási központi raktár­ból. A tröszti ellenőrző bizottság in­tézkedést ígért, hogy megkapják a szükséges telefonkábelt. (Érdekes, hogy miért nincs a bányaüzemek ré­szére és ha trösztről szólnak, akkor mindjárt van!) A hozzászólásokban elmondották még a jelenlévők, hogy sok baj van az ügyeletesekkel: min­denütt ott vannak, csak éppen ahol a hiba történik, ott nem találhatók. Dárdos Elemér, a tröszt ver- *""* senyfelelőse az üzem ver­senyhelyzetét értékelte: — A bányászok közül kevesen tudják, hogy itt Putnokon 'munka- verseny vart — mondotta. — Papir- munkaversehy pedig semmit sem ér. Hiába van kiértékelve a versenyes­nél a havi és dekáderedmény, ha azt nem propagálják és a bányászt nem lelkesíti jobb munkára. Az utóbbi időben — a gyenge tervteljesítés — kapkodásra kényszerítette az üzem vezetőségét. Elfeledkeztek arról, hogy a munkaverseny sokban előse­gíthette volna őket a terv teljesíté­sében. Nézzük meg Somsály, Királd és sok más bányaüzemet, ahol mióta munka verseny él, tervteljesítési gon­dokban nem fájul meg sem az üzem­vezető, sem pedig a műszaki vezetők feje. Meg kell szervezni a szakok és a csapatok közötti versenyt. A tröszt is segíti az üzemet. E ne­gyedévben a legjobb frontharmad részére 3.000 forintot tűzött ki ju­talmul. V/arga igazgató a bírálatot elfo- v gadta és az üzemvezetőség, valamint a műszaki vezetője részé­ről ígéretet tett, hogy munkájukat megjavítják és a putnoki bányaüzem ez évben nem lesz adósa népgazda­sága nkn2k . Az ígéret szép szó, de mindig csak annyit ér, amennyit abból teljesíte­nek ... Ne feledjék a putnoki bá­nyászok. hogy a becsületükről van szó — a bányászbecsületről. Baráth Lajos Az megírta, illetékes szerv válásról Az Eszakmagyarország december 28-iki számában megjelent «Ezek váltják ki az elégedetlenséget« című cikkre az ormosbányai bánya igaz­gatója, Viszóczky György elvtárs válaszolt. Á levélíróval vitába száll, mem tartja reálisnak a levéliró pa­naszát. A megyei tanács elnök helyettese, Németh Imre válaszol a sárospataki Bodrog-hid megépítésére vonatko­zóan. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium értesítette a végre­hajtóbizottságot, hogy a híd tervé­nek felülvizsgálása december 30-án megtörtént. 1958-ban a régi hidfők kiegészithetők lesznek, az uj vasbe­ton felszerkezet megépítését 1959-re irányozták elő. Az uj hidat előre­láthatólag 1959 év végén adják át a forgalomnak. Az Északmagyarországi Áram­szolgáltató Vállalat értesítette szer­kesztőségünket, hogy »Mindennapi bosszúságok« című cikkel kapcsolat­ban. az észrevételek helyesek. A transzformátorok túl terhe lésében látja a vállalat az áramhiányt. Sok háztartási készülék — rádió, mosó­gép — üzemeltetéséből adódik a túl­terhelés. A Miskolci Útfenntartó Vál­lalat segített, kölcsönadta transzfor­mátorát, illetve kisebbet kapott és a nagyobb teljesítményűt áthelyez­ték Sárospatakra. A Tokajhegyal.iái Állami Pince- gazdaság, Sátoraljaújhely. A múlt. év november 2-án megjelent cikkel kapcsolatban értesít bennünket, hogy a vizsgálat megáll api tóttá: a panaszok olyan emberektől származ­nak, akik kevésbé tekintik maguké­nak a közügyet. Az Északmagyarországi Áram­szolgáltató Vállalat Miskolc I. üze­me értesíti szerkesztőségünket, hogy a hejőcsabai áramszünet részben tmk. munkálatok következtében ál­lott elő, továbbá több esetben elő­fordult, hogy gondatlan gépkocsi- vezetők kidönföt*ék az osz^pot. A Miskolci Vízmüvek és Fürdők igazgatósága közli, hogy a «Szala- szendieké a szó« című cikkben nem őket illeti az észrevétel. A vízmüvek és fürdők vállalatának hatásköre ki­zárólag Nagy-Miskolc területére kor­látozódik. A Szeszforgalmi Telep miskolci vezetője, Benke Lajos igazgató közli, hogy az Északmagyarország decem­ber 12-iki számában «Barackos pa­nasz« című cikk, bár nem a vállala­tot érinti, de mint elosztót érdekli, éppen ezért csak azt tudják mon­dani, hogy barackpálinka minden mennyiségben kapható volt és kap­ható is. Postaigazgatóság, Miskolc tájé­koztatja szerkesztőségünket, hogy «Panasz a standon« cimü cikk alap­ján megvizsgálták a hirlapelosztáso- kat a központban. Ott hiányosság nem fordul elő. A nevezett két lap­ból — Nők Lapja, Ludas Matyi — a kereslet nagy, papirhiány követ­keztében többet nem áll módjukban kiadni. A TTIT HÍREI Ma délután 4 órai kezdettel Hogyan sze­rezzünk örömet gyermekeinknek? cím­mel pedagógiai nagyelőadást rendez a TTIT és a városi nőtanács a városi ta­nács nagytermében. Előadó: Dr. Baló Jó­zsef középiskolai tanár, a TTIT szabad- egyetem lélektani tagozatának vezetője. Az előadásra minden érdeklődőt szere­tettel vár a rendezőség. Holnap, szombaton este 5 órai kezdettel ,,Az űrhajózás, mint tudomány” címmel tudományos előadást rendez a TTIT csil­lagászati szakosztálya az Uránia Csillag­vizsgálóban (Miskolc, Kiss tábornok u. 42.). Előadó: Radios Erzsébet tanár, a TTIT csillagászati szakosztályának tag­ja. Az előadás után — derült idő esetén — távcsöves bemutatást tartanak a Hold­ról, a bolygókról és a tejútrendszerről. Az előadásra minden érdeklődőt szere­tettel vár a rendezőség. Belépődíj: fel­nőtteknek 2 forint, diákoknak 1 forint. Az Értelmiségi Klub tanácsa január 11-én. 19 óíai kezdettel vidám szombat­estét rendez. A klubest keretében Lajos Árpád tudományos kutató „Borsodi nép­dalok” címmel tart színes, szemléletes előadást. Az előadás után a TTIT Mű­vészeti Szakosztályának tánczenekara szórakoztatja vendégeinket. A vidárh szombat-estére minden tagtársat és. ked­ves családtagjait szeretettel vár a rende­zőség.-ooo­Ebben az évben 200 új lakást építenek Ózd Bolyokon Özdon, a bolyok; városrészben kor­szerű új lakótelepet építenek a Bor- sodmegyei Építőipari Vállalat dolgo­zói. Eddig már több mint 100 lakás­ba költözhettek be a kohászok és a bányászok. A nagyarányú építkezést az idén tovább folytatják. Tavasszal 200 új lakás építését kezdik meg. A öorsodmegyeí Építőipari Vállalat dolgozói részére 450 férőhelyes munkásszállót építenek Miskolcon A Borsodmegyej Építőipari Vál­lalat dolgozóinak többsége a mun­kahelyektől távoleső vidékeken la­kik. Ezek az építők hetenként jár­nak haza és második otthonuknak a munkásszállókat tekintik. A szállások különösen a megyeszék­helyen -— ahol egymástól távol bá­rom lakótelep épül már nem fe­lelnek meg a követelményeknek. Ezért a vállalat tavasszal csaknem 8 millió forintos költséggel 450 fé­rőhelyes korszerű munkásszállót építtet Miskolcon. A szállót újrend­szerű szerkezetek alkalmazásával építik fel, s terveit a vállalat mű­szaki dolgozói már készítik- A ké^ nyelmes munkásszállóban könyv­tárat, társalgót, játékszobát és für­dőket létesítenek. r i-oQO~<------*•* S zer kész tő üzen «* tek Kovács Jánosné Miskolc, Vörösmarty u. 62. sz. Hosszú női nadrágot már lehet kapni. Nem értjük a tejszínhabbal kap­csolatos észrevételét, így ebben az ügy­ben intézkedni nem- tudunk. özv. Panda Györgyné, Ságvári Endre u. 16. Panaszával kapcsolatban csak bí­rósági utón lehet intézkedni. A nevezet­tet bírói utón keli felelősségre vonni. Jól kezdődött az újév a Borsodnádasdi Lemezgyárban A Borsodnádasdi Lemezgyár üze­mei között már megkötötték a múlt évben jó eredménnyel zárult párosversenyt. Most a brigádok közötti párosversenyt szervezik. Az üzemek megkapták első ne­gyedévi feladataikat. Különösen a finomlemezek gyártása terén vár­nak komóly feladatok a gyár dol­gozóira. Ezévben kerül sor ugyanis a II. számú hengersorozat korsze­rűsítésére. Ez a munka mintegy négy hónapot igényel. Ennek elle­nére jóval több finomlemezt ad a gyár kollektívája a népgazdaság­nak, mint az elmúlt évben, amikor négy hengersorozat dolgozott. A cél megvalósításához újév első napjá­tól fokozott erőfeszítéssel dolgoz­nak a hengerészek. Az eddig eltelt négy munkanap alatt már 155 ton­na kész- és 50 tonna félkészárut adtak terven felül. i Pedagógusok Eötvös-alapja szilveszteri tárgysorsjátékának nyeremény jegyzéke I. FŐNYEREMÉNYEK. 2 szobás családi ház (Budapesten öröklakás), nyerte: 01 osztály 23.628. sz. sorsjegy. Osztály Szám Nyeremény 11 35 054 Pannónia oldalkocsis motorkerékpár, 15. 20 999 Komplett zobabútor, 14 10 342 Kombinált zeneszekrény. II. EGYÉB NYEREMÉNYEK. ,A jegyzékben felsorolt és a számokkal megegyező számú sorsjegyek 001—024-ig számozott valamennyi osztályban nyeritek. A nyereményrovatban I—X. számokkal jelöltük az egyes íárgynyereményeket, amiknek részletes megnevezését alább közöljük. A .,25” jelzés a 25— Ft értékű vásárlási utalványt jelzi. I. Televíziós vevőkészülék. H. 150- kg-os hízott disznó. Hl. Mikro-normál lemezjátszó 10 lemezzel. IV. Márkás karóra. V. Világvevő rádió. VI. Márkás fényképezőgép. VH. Akvárium növényekkel es halakkal. VIII. Kerékpár. IX. Síléc. X. Korcsolya. A tárgynyeremények átvételére jogosító utalványt á Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezete Eötvös-alapja (Budapest, VI., Gorkij fasor 34-36. II. e. 82.) helyiségeben a sorsjegy átadása ellenében lehet átvenni. Vidéki nyertesek sors­jegyeiket ajánlott levélben küldhetik meg a fenti címre és az Eötvös-alap vezető­sége a sorsjegy tulajdonosának költségére a nyeremény tárgyat elküldeti. A vásárlási utalványokat az utalvány hátlapján feltüntetett vállalatoknál lehet beváltani. Elveszett, megsemmisült, vagy 1958. március l-e után bemutatott, illetőleg beérkezett sorsjegy alapján semmilyen igény nem támasztható. Szám 00081 00322 00418 00463 00491 00735 00787 01051 01096 Nyeremény 01248 01472 01587 01590 02294 02345 02533 03088 03331 03340 03393 03394 03740 03838 04049 04224 04459 04493 04661 04663 04767 04803 05234 05806 06011 06047 06131 06653 06766 07140 07256 07321 07527 »7593 07636 07700 079.19 07939 03048 0*169 08350 06461 06527 08724 08781 08944 09195 09329 09342 09348 09484 09540 00867 10043 10101 10102 10135 10139 10210 10290 10352 10378 10538 10632 10681 10705 10764 10900 10007 10923 10971 11063 11090 11136 11272 11332 11383 11412 13469 11796 11972 12024 12226 1’475 12593 12704 12744 1.2813 12944 13098 13161 13195 13196 13358 13440 134T1 13526 13913 14118 14267-a,— 25,­25,— X. 25,­25,— 25,— 25,— 25,­25, — 26, — 25,— 23,- 25,— 25,— 25,— 25,~ 23;— 25.— 25,— 25,­25,— 25,­25,­IX. 25,— 25,— 25,— 25,- 25,— OT __ i X. 23,— 25.— 25,— 25,— 25,- 23,— 25,— 25,— 25,— 25,- 25,— 25,— 25.— 23,- 25,— 25,— 25,— 25,— 25,— 25,— 25,— 25,— 25,— 25,— 25,— 25.— 25,— 25,— 25,— 25.— 25,— 25,— 25,­25.— vra. 25,— 25.— 25,— 25,— 25,— 25,— 25,— 25,— 25,­25,— 25,— 25.— vm. TX. 25,— 25,— 25.— X. 25,— 25,— 25.— 25,— 25,— 25,- 25,— 23,— 25,— 25,— 25,— 25.— 25,- 95,— 25.— 25,- 25,- 25.— 25,— in. Szám 14285 14342 14355 14356 14360 14394 14440 14402 14677 14821 14983 15175 15232 15331 15545 15611 15703 15724 15753 15828 15850 16107 16312 16351 16786 16848 17032 170-84 1722« 17247 17359 17369 17549 17582 17594 17630 17720 17777 17971 13030 18171 18332 18497 13717 13931 19024 39274 19443 19504 19865 19008 19930 20210 20310 20345 21040 21073 21125 21164 21278 21380 21.560 21850 21382 22420 22548 2?636 22696 22TS2 228« 22817 22889 23039 23211 23229 23246 23304 23505 23539 23607 23741 23755 23522 23836 23853 24829 24076 24119 24161 24163 24196 24228 24235 24275 24451 24494 24555 24566 24697 24731 24838 24909 25038 25086 25096 25217 25274 25297 Nyeremény 25,— 25,— 25,— 25.— VTH. 25,­25,— 25,­25,— 25,­25,— 35,­25.— I. 25,— 25,— 25,— 25,— 25,— 23,­25,— 25,— 25,— 25,— 25,­25,— 25.— IX. vm. 25,— 25,— 25,— 25,— 25,— 25,— 25,— zo,— 25,— 25,- 23 — 20,— 25,— 25.- 25,— 25,— 25,— 25,— •25,— 25,— 25,— 25,- 25,— 35,— 25,— 25,- 35,­zo,— X. 25,— 25,— 25,— 25,— 25,— 25,— 25.— 25,— 25,— 25,— 25,— 23,— ?5,— 25,—* 25,— VIEL 25,- VTT. vm. vm. 25,t— 25,— 25,-r^ 25,— 25,- 25,— 25,— 25,— 25,— Szám 25338 25341 25419 25463 25512 25594 25818 26122 26247 26311 26664 26837 27170 27792 27877 27891 27987 23079 28615 28638 28710 29111 29228 293124 29428 29439 29615 29675 29717 29812 29817 29879 20982 30052 30137 30177 30232 30290 30304 30401. 30434 30496 30529 30644 30722 31134 31235 31417 31451 31491 31737 32040 32052 32056 32349 32521 32651 32716 32790 32861 33006 33007 33(205 33371 33398 33403 33566 33719 33771 33778 33852 33896 33633 33943 343Ó3 34312 3432« 3438« 34489 34592 34740 34933 35011 35090 25120 35177 35395 35444 35857 35870 35983 36177 36418 36407 36441 36510 36507 36S34 36643 36705 36756 36831 .36837 Nyeremény 25,- 25,— 25,— 25,- 25,— 25,— 25,— X. 25,— 25,— IX. 25.— 25,- 25,— 35,­23 — 25,— 25,— 23,— 25,— V. 25,— 25.— 25,— X. 25- 25,— VIH. 25,— vm. 25,— 25,— 25,— 25,- 25,— 25,- 25,— 25,— IX. 25,— 25,— 23,— 25,— 25,— 25,— 25,— 25,— 25,— 25,- 25,— 25,— TV. 25.— IX. 25,- 25,— 25,— 25,— 25,—■ 25,— 25 — 25,— 25,— 25,— 25,- 25,— 25,— 25,— 25.— 25,— 25,— 25,— 25,- 25,— 25,— 25,— 25,— IX. IX. 25.— 25.— 25— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— X. 25.— 25.— Szám 36879 36919 37530 S7590 37629 37692 37829 37887 38216 38480 38497 38632 38748 39189 30437 33532 39564 3S674 39731 39333 40073 40279 40395 40400 40754 40759 40862 40912 40948 40062 40971 41006 41205 41371 41388 41438 41614 41731 41772 41803 41931 41943 42120 42193 42585 42621 42798 430.26 43227 43242 43670 43819 43373 44020 44258 44531 44441 44645 44764 44815 44941 44942 45259 45294 45366 46505 45554 45676 45708 45710 45772 46173 46314 46536 46579 46608 46783 46804 46870 46885 46997 47014 47153 47483 47626 47708 47793 47980 48168 48255 48284 48345 48396 48634 48863 49033 49263 49277 49624 49717 43829 Nyeremény 25.— 25.— 25.— 25.- 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.- 25.— 25.— 23.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.- 25.— ‘ 25.— 25.— vm. ‘ 25.— 25.— 23.— 25.— 25.— 25.— X. 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 23.— 23.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25. —r 25.— IX. TI. 25.— 25.— VI. 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 23.— 25 — 25— 25.— 25.— 25.­25.— ■ 25.— 25.— 25.— 29.— 25.— . 25.— 2S.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— vn. 25.— 25.— 2a.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— IX. 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 25.— 23.— 25.— 25.— 25.— X.

Next

/
Oldalképek
Tartalom