Észak-Magyarország, 1958. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-01 / 1. szám

X A&OKSZAG Szerda, 1958. január X. ftsnt ember lép a ku­péba, demizsonnal és egy kutyussal. Még éppen egy hely akad. az ülésen. A kétliteres bütyköst a csomagtar­tóba teszi, a kutyást az ölébe. Ül és nézi a su­hanó póznáidat. Egyszeresük megszom­jazik. Leemeli a demi­zsont, s nagyot húz be­lőle. Aztán visszateszi a polcra. Mellette, közvetlenül az ablaknál, köpcös, nagybajusza magyar szundikál. Egy zökkenős­nél hirtelen jelébred. Ásít. nyújtózik egyet, •majd a pad alá nyúl, s a szomszéd butykosának párját szedi elő. Iszik. Arca felderül. — öhö! Öhö! E jó vöt! — mondja szomszédjára sandítva, majd gondol egyet: — No, elvtárs, próbálja! ■— Köszönöm, nekem is van. Csend. — Hová? —* próbál barátkozni a köpcös. — Gyöngyösre. — Oda viszi? — Oda. BORISMERŐK lilfiiiililililil Megint hallgatnak. — Pedig ott van bő­ven — szól újból a köp­cös. — Mi? — Hát bor ... — Ja? Én a kutyát gondoltam. Ezt viszem a lányomnak. Bolondja a kutyának. E‘ meg tiszta faj. — Aha — korrigálja előbbi tévedését a köp­cös. — De azért nincs olyan bor Gyöngyösön, mint a Hegyalján! Ebben megegyeznek. — Én a szagáról fel­ismerem a bort, — me­legszik a beszélgetésbe a köpcös. — Meg a sza­lonnájáról. Az ízéről már azt is megmondom, Hegyaljának melyik ré­szén termett. — No. akkor kóstolja! — nyújtja a demizsont a kutyás. A köpcös iszik. — Ehe. No, most az enyémet! így folyik a kóstol­gatás jő darabig, de egyik sem nyilatkozik ■még. Jól meg kell azt előbb ízlelni! Hát ízlel­getik. Kövesdnél már alig két ujjnyi van a de- mizson alján. A követ­kező megállónál a köp­cösé pedig ki is ürül. A pad alá nyomja az üres üveget, s most már ha- lározoitan támad. — No, milyen vót? Feleletre azonban nincs idő. A folyosón harsog a kalauz: — Menetjegyeket ke­zelésre kérem! A kutyás észbekap. Gyorsan el a kutyát!... Nehogy meglássa a ka­lauz! Nyomná a pad alá, — de nem fér a csoma­goktól. A kutya szűköl. Mit legyen? Hirtelen fel­áll, felteszi a csomagtar­tóba, vem messze a de­in izs on tói s rá a. nagy- kabátját. A kutya el­csendesül. ő leül. —> Nahát? — firtatja a köpcös. — Mindjárt, előbb iszunk még egyet, ■— ajánlja a kutyás a nagy ijedtségre, azzal felnyúl a csomagtartóba s le­emeli a demizsont a ma­radék borral. Isznak. Aztán megint nagy hall­gatás következik. Egyszeresek valami csöpögni kezd fentről, végig a köpcös fazonján, rá a kezefejére. Szagol­ja, a világosság felé tart­ja kezét, melyen apró cseppek gyöngyöznek. A másik felnéz, aztán le, majd a pad alá és lapo­sakat pislog. — No, ha maga nem nyilatkozik — fakad ki a köpcös — hát én majd megmondom, milyen a magáé! — Mégegyszer megmustrálja nedves kezefejét s diadalmasan kivágja: — Ez szomszéd, ez a magáé bizony két éves szamorodni! A szomszéd pedig ösz- szegubbad, arrébbhúzó­dik kissé a köpcöstől s félszegen mondja: — Abbiony nem! Mert az éppenséggel 3 hóna­pos bernáthegyi. Mwel- hogy a demizson a pad alatt van mán... (Cs. L.) HUDY FERENC: Szilaeizteri gon doíatok Fonnyad, elvesz tizenkét hónap a lét ütemes menetében, úgy tűnik el, mint este a nap, hogy reggel frissen újra kéljen. Esztendőt temetni nem lehel, hordjuk tovább, ha jó volt, ha rossz, az emlék napot, órát, percet, évek múltán újra visszahoz,. * Tavasz, nyár, ősz, tél: örök ritmus, Úgy köszöntsünk boldog újévet, mit elhagyunk, mégis szembe jő. hogy szép tettekkel megteremtjük:— Fagyott föld helyén minden zöld, dús s a többet, jobbat, nemesebbet váltja színét, arcát az idő.. még többel, jobbal ünnepeljük. Az ó-esztendő utolsó napján 75 szülőanyát köszöntoltek Miskolcon A Borsod megyei nötanácsok ered­ményekben gazdag munkával bú­csúztak az ó-esztendőtől. A Szilvesz­ter előtti napokban több gyermek- otthon és árvaház lakóit ajándékoz­ták meg értékes csomagokkal. Az ózdi nőtanács például külön autó­busszal szállította a csomagokat a megyaszói gyermekotthonba. A gyer­mekek ruhaneműt, szánkót, cipőt és édességet kaptak. A megyei nőtanács küldöttei a gönci árvaházat keresték fel és a kézimunka szakkörökön ké­szített játékokkal kedveskedtek a gyermekeknek. Kellemes meglepetés érte az ó-esz­tendő utolsó napján a miskolci kór­házakban szülő édesanyákat. A nő­tanács újévi lapokkal köszöntötte őket, — jó egészséget és boldog új­évet kívánva. A 75 szülőanya nagy örömmel fogadta ezt a kedves meg­emlékezést.-ooo­Több mint száz üzemi tanácsot választanak Borsodban C/é t ás CJaneű és zen?ham ÉLETEMBEN talán négyszer- ötször hallottam játszani, de játé­káról annál többször hallottam. Senki nem úgy mondja, hogy: gye­rünk az Avas szálló magyaros ét­termébe, hanem így: menjünk Jó­nás Jancsiékhoz! Ez a sokat hallott szó késztetett am, hogy az új évet. köszöntve, so­kak nevében néhány szóval meg­emlékezzek erről a zenekarról, s elsősorban Jónás Jancsiról, aki az ó-évben oly sok kedves percet (ta­lán órát) szerzett a miskolciaknak, sőt külföldi vendégeknek is. Mert ha külföldiek érkeznek városunk­ba, mi gyakorta éld icsekedt ürvk táji szépségeinkkel, iparunkkal, me­zőgazdaságúnkkal, kultúránkkal és a 'kultúra egy darabkájával: a ma­gyaros muzsikával. Annak művészi előadásával, úgy, ahogy azt Jónás Jancsi lopja a szívekbe. Még fiatal ez a prímás, huszon­kilenc éves, még' nem ismerik or­szágszerte, a pesti rádióban is csak egyszer játszott —, de nem hiszem, hogy ilyen tehetség és szorgalom mellett meg lehet állni. Igen, tehet­ségről és szorgalomról van szó. A tehetség nála öröklött dolog: apja is neves prímás volt, nagybátyja Windischgrätz herceg udvari mu­zsikusa volt — s ő, az ifjabbik Jó­nás már 18—19 éves korában zene­kart vezényelt, több városban, míg­nem Miskolcra került ez évben. De nem érdemtelenül került a megye fővárosába. Úgy került ide. mint a megye legjobb cigányzenésze, a ver­senyben maga mögött hagyva Kis- fcerit, Oláht és Zemplényit, a ma­guk szakmáját szintén jól ismerő muzsikusokat. IDEKERÜLT, s nem vágyik to­vább. Még akkor sem, ha »befut«, ami pedig előbb-utóbb bekövetke­Az üzemi tanácsok megalakításá­ról szóló kormány- és SZOT-határo- zafc megjelenése nyomán Borsod me­gyében decemberben minden üzem­ben, ahol üzemi tanácsot választanak, áktívaülóseken foglalkoztak a hatá- j rozattal. Az üzemi tanácsok válasz­tását decembertől kezdődően három, szakaszban bonyolítják le s azt 1958 április közepéig fejezik be. Eddig a megyében, a DIMÁVAG Gépgyárban, a diósgyőri Nehézszerszámg'épgyár- ban és az év végén a malomiparban, valamint a festőipari vállalatnál vá­lasztották meg az üzemi tanácsokat. zik. A hírek szerint, tavasszal tizen­két tagú zenekar élén Görög- vagy Lengyelországba küldik — ha a Filharmónia, amely egyengeti út­ját, állja a szavát! — Azért, hogy valaki jó muzsi­kus legyen — mondta szerényen Jónás Jancsi —, meg kell izzadni. Mindennap 10—1-ig gyakorol a ze­nekar ..; Ez három óra. Este még hat — ez összesen kilenc óra. És ami ezen felül van !. -. -. No igen. A magyar nótákkal már nincs nehézség. De a Jónás-zenekar tovább megy. Liszt, Verdi, Pucci­ni ..: És ez hasznos fáradozás, hi­szen azok, akik színház, vagy kon­cert helyett szívesebben töltik esté­jüket egy-egy pohár bor mellett: ismerkednek a nehezebb műfajjal! És Bihari, Lavotta mellett tudnak gyönyörködni a Toscában, a II. ma­gyar rapszódiában — itt az étte­remben. S ha megkedvelték, majd elvágynak a színházba és a koncer­tekre is. Jónás Jancsiékat nemcsak abból a szemszögből kell nézni, hogy het­ven százalékkal növelték az étte­rem bevételét. Nem .:. Többet tesz­nek annál, mintsem szórakoztatva hasznot hajtanak. Ennél jövedel­mezőbb a művelés, a szenvedély, a muzsika szeretete. S E KIS MEGEMLÉKEZÉS után kívánjuk mi is, meg azok is, akik az ő kedvderítő muzsikájuk mellett búcsúztak az ó-évtől, s köszöntötték az újat — kívánjunk Jónás Jan­csinak és zenekarának sok szeren­csét! Januárban — a többi között — a Lenin Kohászati Művekben, a Bor- sodnádasdi Lemezgyárban alakulnak meg az üzemi tanácsok, de megkez­dik a választásokat az építőanyag- ipari vállalatoknál, valamint a mező­gazdasági üzemeknél és szénbányák­nál is. A legtöbb üzemi tanács az építő- és építőipari vállalatoknál, a MEDOSZ, valamint az ÉDOSZ-hoz tartozó üzemeknél lesz. Ezeknél mintegy hetven tanács működik majd, míg a megyében összesen több mint száz üzemi tanács választására kerül sor. opo---------------------— í áiak...! Ezer szerencse, hogy nem kaptam műbőrkabátot. Ugyanis a műbőr­kabáton nincsen gomb, s most a legnagyobb zavarban lennék: nem lenne mit-megmarkolnom és a »ké­ményseprőt látok, szerencsét talá­lok« varázsige mormolása közben lesni az utcát, hol bukkan fel egy szürke paripa és egyéb olyan kel­lék, amelynek megpillantása^— ké­ményseprővel való találkozás ese­tén — a szerencsére-találást bizto­sítja. Öreg lódenkabátomat viszont hat gombbal tervezték annakide­jén (a feleségem gondoskodása foly­tán rendszeresen van is rajta any- nyi még ma is — s így nem okozott különösebb problémát a szerencse fülön-, illetve gombonfogása. Ha még nem tetszettek volna ki­találni, elárulom, hogy tegnap este (jó későn, inkább már éjszaka felé) kéményseprővel találkoztam. Sza­bályos, fekete, kormosképű kémény­seprővel; vállán létra, kotrókefe és egyéb eugehőrök. Szilveszter éjsza­A 3. mm félóra múlva eszmélt fel a fe­hér kórházi ágyon. A fájdalmak újult erővel hasogatták: ismét szé­dülni kezdett; orvén y- lésszerűen forgott vele a szoba, majd pedig úgy érezte: zuhan és himbá­lódzik alatta az ágy. mint a süllyedő hajó. A fájdalmak egyre sűrűbben jelentkeztek. Órám­ként, félóránként, majd tízpercenként esett trjabb szédületbe. Tekintete elborult, arcának vo­násai megváltoztak, levert és kimerült volt. Pe­dig most különösen sok erőre lett volna szüksé­ge. Kezdetben úgy tűnt, hogy nem bírja ki az. iszonyú kínokat. Tehetetlenül vergődött az ágyon és segítségért kiáltott, de hangját elnyelték a né­ma, fehér kórházi falak. Nem tudta, nem látta, hegy rajta kívül van-e még valaki a szobában, bár tájékozódni próbált, de szeme előtt összefu­tottak az árnyak, a padozat eggyéfolyt a meny- nyezefctel, mintha délibábos, csalóka fény játsza­na vele és ő maga ennek a délibábnak kellős kö­zepén, a tejfehér színű ködfátyolban fuldokolna. Aztán már nem törődött a kívülálló világgal, de­li riu mos kábulatba esett, arcvonásai valamelyest elsimultak, rendeződtek és ismét szépek voltak. De ez csak egy pillanat volt, vagy annak is a tört része, hogy az enyhülésért újabb fájdal­makkal, szörnyű kínokkal fizessen. Már nem kiáltozott. Megpróbálta legyűrni erősbödő félel­mét és amikor néhány pillanatra magához tért, kitapogatta a jelzőgombot és a nővérnek csen­getett. Az ügyeletes nővér fáradtan, kimerültén gub­basztott a bőrvonatú öblös karosszékben, a kály­hához húzódott és a melegben méginkább erőt yecc rajta a fáradtság. Elaludt, Kint, a kórház udvarén szellő borzolta a ha­ir«*, valahol becsapódott egy ablaktábla, mozgo­lódni kezdett a sejtelmes estéli világ. Tizenegy óra lehetett, vagy talán néhány perccel több .. — de ez nem is fontos, mert a krónika is csak annyit jegyzett fal róla, hogy a negyedik nap­szakban távoli, majd erősbödő fegyverropogások azután pedig aknavető lövegek ugatásszerű rob­banásaitól kísérve, megkezdődött a támadás. Az emberek, akik eddig még mindig a besötétíteű ablakok mellett hallgatóztak (valahogyan meg érezték, hogy ma este rendkívüli dolog történik! rémültén futottak a pincékbe, óvóhelyekre: ki-k kapkodta össze szegényes motyóját és vitte ma gával a legszükségesebbeket: némi élelmiszer' orvosságot, kötszert-és valamelyes ltokét is.. Halálfélelem lett úrrá az embereken, akik mer érezték, hogy ez nem múlik el olyan könnyér mint egy esetleges bombatámadás, amelyben a háború kezdete óta gyakran volt részük és — e7 ♦ az igazság — ... egy kicsinység már megszok­ták, hezzáidegződtek. Bombatámadás nélkül, jaj­gató sziréna nélkül nem háború a háború és ha már így van: mentse mindenki magát, ahogy tud­ja és ne tátsa a száját, hanem keressen menede két és ne ténferegjen az utcán. Bombatámadás kor és általában nagy veszedelem idején elmo­sódtak a határvonalak: a közös veszedelemben. amely egyaránt fenyegette mindannyiukat, ha­marabb megtalálták egymást az emberek, össze­bújtak, együtt futottak, menekültek és bújtak volna akár az egérlyukba is — mégha, máskor egyébként, halálos ellenségek voltak is ... együtt rettegett az óvóhelyen, ahová leghamarabb elért — szegény és gazdag, úr és paraszt és a nagy ve­szedelemben, amíg a vá­ros fölött bombák és sü­vítő szilánkok repkedtek, mindegyiknek ugyanaz volt a gondolata: „ments meg isten, hogy _élve kerüljek ki ebből a lán­goló pokolból”. Hej, de megtanultak most imádkozni a pogányhitű, ká­romkodó emberek és káromkodni, fertelmes szit­kokat szórni szerény keresztények! Persze, egy­szer a leghosszabb bombatámadás is végétéi*, va­lahol mégis csak marad’egy pont, amely elkerüli a veszedelmet és ahogy csitul a külső zaj és elül a morajlás, csend van az óvóhelyen is. Hallgatóz­nak az emberek, néhány bátrabb férfi egészen az ^ ajtóhoz merészkedik, vagy a vészkijárat keskeny é temlelőnyílásán tájékozódik, hogy valóban eltűn- f ek-e már a gépek, vagy még egv szőnyeghullám i •árható? De csend, nyugtató csend van, és bár he- f esen kalapálnak a szívek, nyugodni kezdenek f kedélyek. A határvonal, amely az imént még oly # ívol áilt tőlük, ismét közéjük ereszkedik és ha- f aszállingóznak megnézni: mi maradt meg és mit é tisztítottak el a bombák? $ Hanemhát, ez a mostani, ez nem egyszerű lombatámadás! Repülőgép még hírmondónak dncs és a lövedékek is messze, valahol a város szélén, a külső negyedekbe csapódnak be, de az emberek mégis most félnek a legjobban. Ez több, mint légitámadás! Ez nem légitámadás — csak így kis „l”-el, hanem Támadás — nagy7,, T”-vei. Táma­dás a városért... Ha eddig bombáztak is a repü kája volt (ha jól emlékszem), hát egy kicsit felfüggesztettem a babo­nák elleni küzdelmet; Némi váltó­pénznek tiszteletdíjként átnyújtása után óvatosan kihúztam egy szálat a csőkéíészérű szőrpamacsbói. amely művelet eredményeképpen némileg kormos lett a kabátom ujja, de sebaj! A sörteszálat bal­kezembe szorítva, jobbommal meg­markoltam a gombomat, és már mondtam is: »Kéményseprőt látok, szerencsét találok!« Ha már így utamba akad a sze­rencse, nem szalaszthatom el —• gondoltam —, hol egy szürke ló? S elindultam — balomban a sörte- szállal, jobbommal a gombomat csavargatva — paripát keresni. Mentem, mentem, de — hiába, a gépesítés Szilveszter éjszakáján Miskolcon is diadalmaskodott — csak sárga villamossal, szürke taxi­val, szódavizet szállító teherautó­val, meg bizonytalanléptű antik­alkoholistákkal találkoztam, akik hangosan bizonygatták Galilei taní­tását; miszerint »mégis mozog a föld!« — szürke lovat még elvétve, még mutatóban sem láttam. Lehet, hogy a babonák elleni küzdelem jegyében ez éjszakára szabadságol­ták valamennyit.!?) A gombot, meg a sörtét egy pilla­natra sem engedtem el (ha már órák óta fogom, csak kibőjtölöm azt a nyavalyás szürke lovat!), miéríis egy sor ismerősöm megsértődött azon oknál fogva, hogy üdvözlésnél, vagy »BUÉK«-olásnál a kalapomat illetlen módon a fejemen hagytam, ami — a közeljövőben kiadásra ke­rülő Illemkódex szerint — Szilvesz­ter éjszakáján is neveletlenség. Mi­vel valószínűtlennek látszott, hogy a zsúfolt kávéházakban találok szürke lovat, nem mertem sehová betérni, nehogy a szerencsémet el­szalasszam. Csaknem egész éjsza­kán az utcán íagyoskodtam, mor- zsolgattam a gombomat és öt-talá- latos lottóra, meg hasonlókra gon­doltam. Közben irigykedve néztem az ablakon át azokat az embertár­saimat, akik vígan szilvesztereztek, akik nem voltak olyan szamarak, hogy egy szilveszteri álkéménysep­rőtől vásárolt seriével egész éjszaka szürke lóra lessenek az utcán. Amikor a gombom a sok mor- zsolgatástól leszakadt, besiettem a nyomdába, hogy még idejében le­adhassam ezt a krokit; (—klós)-----------oOo----------­— Miskolc II—IV. kerületében há­ti gépek, azok visszafordultak, elmentek és le is \ rom kilométer hosszúságú vízvezeték eshettek valahol, de most „ezek”. — vagyis: az Jépítése folyik. Ezzel összesen 6 millió oroszok, ha bejönnek akkor itt is maradnak 'forintot fordítottak IsST-ben a város Nem mennek vissza, hanem meg inkább tovabo r , , , mennek és meg sem állnak tálén Berlinig* ^vízvezeték- es csatorna-halozatanak (Folytatjuk.) ^kiépítésére. n n

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom