Észak-Magyarország, 1958. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-01 / 1. szám

Szer<Sa, 1958. lantiár 1. fiSZ AKM AG V ARORSZ AG AKIK MUNKÁVAL KÖSZÖNTÖTTÉK AZ Ú] ÉVET Libben a szerpentin, száll a kon­fetti. Pohátrcsengéstőil, isi malacsikoly­tól 'hangos a város. A rikoltó dzsesz ütemeire százan és százan ölelkez­nek. Vigadalom van. Az óramutatók összeölelkeznek. Elalszik a villany, cuppan a csók, durrannak a pezsgős­palackok. BUÉK! — kiáltja ezer és ezer torok az éjszakáiban. Én azonban nem erről akarok írni. Nem a vigadó emberek Szilveszterét kívánom papírra vetni, hanem azo- két, akik munkával búcsúznak az ó-évtől, — munkával köszöntik az újesztendőt. Forr az acél A Lenin Kohászati Művek acél­művében a szokásos éjszakai kép fogad. A hét kemence gyomrában forr az acél, az olvasztárok kék üve­gükön keresztül ellenőrzik az olva­dást. Mintegy 250 ember végzi a meg­szokott, mindennapi mimikáját. A 4. számú kemencét éppen most rakták tele hulladék-vassal, a 2. számú ke­mencébe hozaganyagot lapátolnak a szorgos munkáskezek. A 6. számú kemence olvasztóra kiadja a paran­csot: Csapolés! Az idegennel nem ér rá senki sem foglalkozni. Mindenki siet, — végzi munkáját. A műszakvezető elvtárs büszkén mondja: — Mi 1300 fonva terven felült acéllal köszöntjük az újévei! Tűzoltók ... 05 Rudas Lászl&utca 10. Varga József tűzoltó-őrnagy fogad. Miután meg­tudja, hogy nem tűzveszélyt jöttem bejelenteni, megnyugszik, s kérdé­semre készséggel válaszol. Elmondja, hogy három fecskendő van »készültségben«, természetesen a hozzá szükséges emberekkel. Az este még nem riasztották őket, dehát az ördög nem alszik. Majd a telefonközpontba vezet. Aranyosi József főtörzsőrmester ka­tonásan jelentkezik: a telefon sze­rencsére néma, így x*áérünk beszél­getni. — Hatvanötéves vagyok. Szilvesz­terkor lettem tűzoltó, 35 évvel ez­előtt. Azóta a legtöbb Szilvesztere­met szolgálatban töltöttem. Halló ... Mentők? »Országos Mentőszolgálat, miskolci mentőállomás« hirdeti a felirat. Be­kopogok. Tizenöten vannak szolgálat­ban, — orvosok, ápolók, gépkocsi­vezetők. öt mentőkocsi bonyolítja le az éjszakai forgalmat, adja tudtomra dr. Szabó Elemér igazgató-főorvos. Jelenleg négy kocsi van bent, egy kocsi dr. Balogh Ernő mentőorvcssal úton van. Beszélgetünk. Helyesebben ők be­szélnek, én jegyzem amit 'mondanak. A miskolci mentőállomás 24 ára alatt 60—80 szállítást bonyolít le. Ezek között nagyon sok a részeg, s a síkos út miatt sok a baleset. Ezen a Szil­veszteren is ugyancsak nagy a for­galom. Kérek egy fél Mecsekit... A Béke étteremben vidám kacagás veri fel a csendet. A hangulat már a tetőfokára hágott, A 45 asztalnál mintegy 200 vendég foglal helyet. Schon István'vezetőhelyettes elmond­ja, hogy hat pincér szorgoskodik, s alig győzik a forgalmat. Na de, van miből felszolgálni. Kétezer üveg pa­lackozott bor, ezer liter pálinka, 10 hektoliter !bor van a raktárban. Kondoros i János né és Krémesi Mária szakácsok ugyancsak hitettek magukért! Válogathatnak a vendé­gek pulykasültben, paprikáscsirké­ben., székely sertésbordában, kocso­nyában, fánkban, s tó tudná hirtelen felsorolni, hogy mi mindenben. Gável Gyuláné kávéfőző éppen most főzte meg a kétezredik duplát, egy csinos fiatal házaspárnak. Mel­léje ad 2 dl rumot..: egészségükre! * Dolgoznak még Szilveszter éjszaká­ján nagyon sokan ebben a városban: vasutasok, villamos- és autóbusz- kalauzok, rendőrök, postások és még sokan mások. Róluk azonban már nem írok. S ezért elnézésüket ké­rem. Magam is úgy vagyok vele, mint a legtöbb szórakozni szerető ember: vidáman töltöm Szilveszter éjszakáját. Búcsúzom a Szilveszter éjszakáját munkával töltőktől, s ürí­tem poharamat az ő egészségükre. FODOR LÁSZLÓ Csütörtöktől vetítik: • t ««MM MllimiIflMIIMIOmMIMIIIIIfMHlMHlllllHtlN Fájdalom nélkül Az államosított bankok tízéves fennállását ünnepelték a pénzintézeti doigozók Szombaton délután kedves ünnep­ségnek voltunk tanúi. Az államosí­tott bankok tízéves fennállásának jubileumi ünnepére jöttek össze a Nemzeti Bank, a Beruházási Bank, az Országos Takarékpénztár ve­zetői, dolgozói. A jubileumi ün­nepségen a beszámolót Gelb Mik­lós elvtárs, a KPVDSZ területi bi­zottságának elnöke tartotta; A rövid beszámoló visszapillantást tett az el­múlt tíz év eredményeire, illetve a bankok államosításának harcaira. Nem volt könnyű. E munkában a leg­következetesebb harcot a Magyar Kommunista Párt vívta.­Az ünnepi találkozón résztvett Papp Károly elvtárs, az MSZMP me­gyei titkára. Rövid hozzászólásában méltatta a bankok dolgozóinak sike­res munkáját, kiemelve, hogy külön érdemük van abban, hogy az ellen- forradalom alatt vigyáztak a nép pénzére — mondotta, majd így foly­tatta: — Ha nincs a Szovjetunió segítsé­ge és a párt nem alakul meg, akkor ma nem ülnénk jubileumi ünnepsé­get, a -kapitalisták volnának a bank­ban. • Ezután jutalomosztásra került sor. Azok a jutalmak, amiket most kap­tak a bank dolgozói, szerények. A jövőt illetően azt kérte a bank dol­gozóitól, hogy legyenek munkájuk­ban bátrak, következetesek. Gelb Miklós elvtárs emléklapot osztott ki azoknak a dolgozóknak, akik tíz éve a bank szolgálatában áll­nak. A területi bizottság nevében pedig a legjobb szakszervezeti dolgo­zókat tárgyjutalomban részesítették. A Nemzeti Bank területi III. iro­dájában még külön kis háziünnepsé­get is rendeztek, ahol pénzjutalom­ban részesítették a legjobb dolgozó­kat, több dolgozót előléptettek és ma­gasabb fizetési besorolást kaptak. Ezután rögtönzött háziünnepséget tartottak. Obornyi elv társ ez alka­lomból 75 ezer forintot osztott ki a dolgozóknak és néhány kedves szó­val megemlékezett a közös; munká­ról, a közös harcról, amelynek ered­ménye a mai ünnepség; A fájdalom nélküli szülés problémája már régen foglalkoztatja az emberiséget. Ez a probléma szolgál témául a most bemutatandó új fran­cia filmben. A „Fájdalom nélkül” főszerepeit a nálunk is jól ismert és népszerű Jean Gabin és Nicole Courcel alakítja. — A filmet január 2-től, csütörtöktől vetíti a miskolci Béke mozi. — Képünk: jelenet a filmből. (S mivel a „Fájdalom nélkül” sincsen egészen fájdalom nélkül. a fil­met 16 éven aluliak — fájdalom — nem nézhetik meg.) Elkészült a DI!MÁVAG-baii az Óbudai Hajógyár lemezdo ráborító gépe Az újévei szép munkaeredmény- nyel köszöntik a DiMÁVAG Gép­gyár nagyegyedi gépgyártó üzemé­nek dolgozói: határidőre elkészítet­ték az óév egyik legnagyobb gépét, az óbudai Hajógyár által rendelt lemezdomborítógépet. A gép mére­teire jellemző, hogy az öt méter —------------------------000­m agas, négy és fél méter szé­lességű és súlya eléri a hatvan­nyolc tonnát. A villamos meghaj­tással működő gép domborítónyo­mása 103 tonna. Elkészítésére több mint hatezer munkaórát fordítot­tak. A hatalmas gépet a napokban indítják útnak. Háromezer menyasszonyt vittek az áj kenyérre és az új borra Borsodban Borsod megyében, a régi szokás szerint háromezer menyasszonyt vittek új otthonába új kenyérre, új borra. Ennyi házasságot kötöttek ok­tóber elejétől az év végéig. Minden korosztályban növekedett a meny­asszonyok száma, így öt évvel ezelőtt 284 tizenhét éven aluli lány ment CSALA LÁSZLÓ: 1" / ölt egyszer az én apámnak is 1/ egy süldője. Hasonlóképp r jutott hozzá, mint Móricz Zsigmond apja, de nem volt vele oly szerencséje t—. kezdte elbeszélését barátom. Talán huszonhét esztendeje is lehet annak, hogy a vásárhelyi tanyavilágba költöztünk, Török Balázs zsírosgazda ma­jorjába. Ügy kerültünk oda a városból, hogy apámat hitették a Bauer-malomból. Hónapokig hiába próbálkozott a kútfú­róknál, a városi kertészetnél, meg a nagykereskedőknél, $ egyebütt — nem kapott állást. A véletlen hozta össze a piacon Török Balázzsal, aki felfogadta a szélmahnába molnárnak. Nem volt az valami jó állapotban lév>ő malom, vitorlái is olyan rozogák voltak, hogy imádkozni kellett, amikor meg­forgatta a szél; Török Balázsnak viszont még így is megérte. Hát még apámnak! A malomból mindennap kijutott a kenyér, még attól sem kellett tartani, hogy a háziúr kiteszi a szűrün­ket, hiszen a lakbér benne foglaltatott a fizetségben. Igaz, azért a kis vályogviskóért, amiben laktunk, istentelenség is lett volna külön bért kérni... Szalmatetője között az eső minduntalan becsorgott a szobába; egyetlen ablaka akkorka volt, hogy még én is alig fértem ki rajta; a tűzhely — az is vályogból —. omladozott, s attól kellett tartani, hogy az égre- nyíló kürtője felszippantja az anyám,-dagasztotta kenyeret. De mégis boldogok voltunk. Különösen azért, mert „por­tánknak” volt egy nagy-nagy előnye: apám a házikó végéhez ragasztott egy kis disznóólát. Noha egyelőre az ólban nem ta­nyázott más, mint az én Fricim, a vadnyuszi, amit tavaly ara ­tás után hozott apám a mezőről. — Ugyan — heccelte anyám apámat —, csak nem a Fri­di akarod kihizlalni? — Apám erre mindannyiszor a homlo­kát ráncolta, s mondogatta: meglásd, füstölünk mi még a kürtőben! Egyelőre persze maga sem tudta, mikor... r nanem a szegény emberre is rámosolyog néha a szeren cse. Igaz, többnyire maga. egyengeti az útját. Ki így — ki úgy... Az én apám például a nagy erejével Mert rettenetesen erős ember volt az én apám! A nyolcvan­kilós zsákokat úgy penderítette odébb, mint más a vánkosát. Előfordult, hogy ősz idején beleragadt valamelyik gazda sze­kere a kerékmarasztaló kátyúba. apám megragadta a szekér farát, s egyetlen rántással kilódította belőle. Mondom, a nagy ereje hozta meg a szerencsénket. Ha jól emlékszem, az emberhónapok elején járhattunk akkor... A tanyasiak garmadával hordták a malomba az őröltetni valói. A szekerek szép sorjában várakoztak a malom előtt, némelyik napokig is, mivel a szélnek nem lehetett parancsolni: ha eny­hén fújt, az is baj volt, mert nem bírta megforgatni az őrlő­köveket; ha meg nagyon fújt, le kellett rögzíteni a vitorla fő-' rúdját, nehogy malmostól felkapja a vitorláidat. Szegény apám ilyenkor mérgesen emlegette a szenteket, s elkeseredetten vívta Don Quijote harcát a szélmalommal. Ha apám nem is, én annál inlcább váriam ezeket a: ácsorgó óráidat. Ott sündörögtem az emberek között, el-el\es- ve egy-egy pogácsát, almát, s még inkább a szót, ami legtöbb­ször a virtuskodás körül folyt. Ezek a viharsarki emberek sze­retik kipróbálni, ki az erősebb, ügyesebb, kitartóbb. Azon az emlékezetes napon befutott szekerével a roppant erejű Maczelka Ambrus is. Ambrus a jobbmódú gazdák közé tartozott, s így nem is állt a szikkadtak közé (így nevezték arra a törpegazdákat), hanem kissé távolabb, mint zsírosgaz­dákhoz illik. Elterpeszkedett a zsákok tetején, megfrüstökölt. húzott egyet a homoki vinkóből, azután elindult „duhajkere­sőbe”. Ambrus ösztönzéséből egy óra. múltán már javában állt a. fogadás. A tét ez volt: ki bújik ki hamarább a kötőfékből. Ambrus nyert mindig. Hiába, kötözték meg jó erősen — meg- torzította a kötélét, s kibújt belőle. Ll j évi malac ■>; M'Jf1 'J-'Jf11iftr/i )iufn \i'jp' y; /'!• i i X’fr férjhez, az idén az ilyen fiatal menyasszonyok száma megközelíti a négyszázat. Hasonló arányban sza­porodott az idősebb menyasszonyok száma is, az ötven éven felüliek kö­zül az idén 130-an fogadtak örök hű­séget. a pám éppen altkor állt ki egy „cigarettaszóra” a malom ajtajába, amikor Ambrus, a sikeres harmadszori pró­bálkozás után, kérkedve nézett körül. Amikor észre­vette, nekivillantotta szemét: rr- No, mónár úr, megpróbálkozik-é ? — Apám nevetett. —- Ezzel? : ÖhÖm. — Hát ez is valami? ■— szólt apám, s nem telt bele öt perc, a kötél Ambrus lába előtt hevert. S akkor apámra is rájött a virtus és így szólt Ambrushoz: — Hanem most én ajánlok magának valamit, Ambrus úr. Ha mögcsvnájja, nem fogok vámot. Oszt még ocsuval is meg- tetézöm. —I Ki vele! — biztatta Ambrus. — Szakíj ja szét a mellin a kötelet... Áll az alku? ... Ambrus megpödörintette bajszát. Büszkén körbehordta tekintetét és kivágta: — Mögtöszöm. Oszt ha nem mén, akkor én... akkor ... no, ögye mög a fene, adok egy süldőt! Belecsaptak egymás markába, s nekivetkőztek félmezte­lenre. Az emberek karéjt alkottak. Apám Ambrus mellén ke­resztbe fonta a kötelet, s jól meghúzta. — Élég? — Jó! — szuszogta Ambrus. Aztán teleszippantotta ma­gát levegővel, s kidüllesztette a mellkasát. Nem ment. Még- egyszer nekifeszült, nyakán kidagadtak az erek, arcát csak­nem szétvetette a vér. Nem ment. Újból és újból megpróbál-' ta — sikertelenül. Lesunyta tekintetét, lemondóan legyintett. r— No, most maga gyün — szólt, szavából a kárörvendés csendült. Jó erősen meghúzta ő is a kötelet apám mellén. Én remegve bújtam anyám keblére, s a csendben hallgattam szí­vünk heves dobogását. Apám lassan, óvatosan szívta magába a levegőt, aztán hirtelen nagyot szippantott. A kötél nem en­gedett. Újból nekifeszült. A kisujjnyi vastagságú kötél csak­nem belemélyedt a húsába — de ellenállt. — Megszakadsz... — kérlelte volna anyám, de hiába, apám konok ember volt. összeszorította a. fogát, s megint las­san, óvatosan lélegzett, a mell- és hátizmait megfeszítette, majd hirtelen, hogy szinte sípolt a tüdeje, hatalmasat szip­pantott. És a kötél reccsenve pattant szét. Apám, mire félelem- húnyta szememet kinyitottam, mosolyogva állt, kidülleszteit mellkassal. Olyan volt, mint a. legszebb Herkules-szobor. És mi hol őt, hol a kötelet, hol a bőrén futó vércsíkot néztük csodálattal. Anyám sírt, én is pityeregtem ... — No mónár úr — szólt Ambrus kényszeredetten —, hol­nap hozom a süldőt. :. agy került a mi ólunkba inalac. Nem volt nagy, tán I háromszorta akkora, mint a Frici, de úgy számoltuk, újévre kihízik vagy kilencvenre. Még a Fricit is be­tessékeltük az ólból a konyhába, negyedik családtagnak, ne­hogy egy makulányit is elhappoljon a malac elől. Mi is talcarékoskodtunk magunkkal. A hátralévő hóna­pokban még kevesebb sót, paprikát fogyasztottunk — elrak­tároztuk a disznóölésre. Petrót is kevesebbet használtunk, hogy jusson pénz kására a hurkához. Mindent csak a malac­nak! Szüleim úgy dédelgették, hogy talán még engem se job­ban. Karácsony másodnapjén az voU apám névnapi, ajándéka, hogy leültünk a dikóm és ssémtálgaHuk a malac végéráit. Számbavettük, hogy megvan-e min­den, ami a. vágáshoz kell, A só, bors, paprika, kása már oda, volt készítve a dikó alá; vájdlingot és kést is kér­tünk kölcsön; szalma is volt annyi, amennyi letisztázza a malac szőrét. Apám a füstölő-rudakat kiróbálta a kürtőben, aztán gondolt egyet: ki­cifrázta szép mintákkal, ahogy illett — hiszen nagy ünnepre készülődtünk! És ekkor történt a baj... Ekkor hagyott el bennünket a szerencse, amin már apám nagy ereje sem segíthetett. A János-napjára forduló éjszakán nagy vihar volt. Ak­kora mennyiségű havat hordott be a szél a kürtőn át a vá­lyogtűzhelyre, hogy majd el temette. Az ajtót is csak nagyne- hezen tudta kilökdösni apám, majd kiment, hogy elhányja a ház körül a havat. Leverten tért vissza. Anyám faggatta, de apám szomo- rúan hallgatott. Kis idő múlva csak annyit szólt, hogy be­megy a majorba Török Balázshoz. ■jyj emsokára a gazdával tért vissza. Török Balázs éktele- nül kiabált. — Ez a maga bűne! A hanyagsága!... Legalább öl­vén pengő kár! Hogy az a... A vitatkozásból kivettem, hogy apám a nagy örömben elfelejtette rögzíteni a vitorlák főrúdját, s az esztelen forgós­ban a lapátok megrongálódtak, néhány kerékhajtó heveder elszakadt. — Ezt magárnak kell megfizetni! — siívöltötte a gazda, amikor a hideg elől betértek a konyhába. — Istenem, Török úr — siránkozott anyám •— majd meg­csinálja. az uram. Ért ő mindenhez.. — Abba én nem megyek bele! — hörgőit a dühös gazda. — Ehhez szakértő kell. Hogy ki csinálja meg, azt bízzák rám.. De maguk fizetik, én az atyaúristennek se vagyok hajlandó ötven pengőt kidobni a zsebemből. Értik?! — Fillérünk sincs, nemhogy pengőnk, Török úr — szólt szelíden apám. — Legfeljebb ledolgozhatom, ha... — Addig meg kölcsönökért jár hozzám, mi?! Apám hallgatott. — Hát idefigyeljen — mondta a gazda valamivel eny­hébb hangon. — Én nem bánom, dolgozzon bele, mást úgyse lehet tenni. De ez nem elég. Én nem hitelezhetek magának időtlen időkig. Pótoljon bele. — Mondom, nincs pénzünk, egy fillér se — sóhajtott apám. A gazda széttárta karjait. — Hát én gondolkozzak maga helyett? Itt a malac, adja. el! Adok érte egy húszast... No? Anyám, a kötényébe rejtette arcát, s úgy zokogott. — Jaj, istenem, a malacot azt ne, a malacot..; — No, feleljen hát! — förmedt rá Török Balázs apámra. Erre apám össze szorította a száját, s lassan, óvatosan, mint az Ambrussal történt viadalban —1 szívta magába a levegői, hogy szinte szétpattant rajta a lisztes kabát, nyakán kidagad­tak az erek és centiről centire emelkedett a keze. Anyám si- koltott. A hang apám szívébe markolt. Leejtette karját és er­nyedten az ajtófélfának dőlt. — Vigye ... vigye a malacot... mondta rekedt haiir gon. A gazda köszönés nélkül kifordult az ajtón. Hideg szél tolult utána a konyhába. Álltunk dermedten, s hallgattuk, amint Török Balázs csalogatja a malacot: ca-ca, ne ca-ca..; a ztán elhalkult a hang. Végtelen nagy csend telepedett /-£ a konyhára, csak anyám szipákolt halkan. Apám még mindig mozdulatlanul, megtört óriásként meredt «, semmibe. Én pedig anyám szoknyájához dörgölöztem s néz­tem, hogy Frici győztesen dobbant hátsó lábaival s elégedet­ten szalad keresztül a konyhán...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom