Észak-Magyarország, 1958. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-29 / 24. szám

2

ESZAKMAGÍARORSZAG

Szerda, 1958. Január W.

Az országgyűlés keddi ülése

(Folytatás az 1. oldalról.)

gikus eseményhez kapcsolódik. Mindig tragikus, ha egy sarjadó fiatal emberélet önmagát elpusztítja. Hogy ennek mi volt az oka, senki sem tudja, soha nem is fogja megtudni, mert nem mondta meg. Feltételezésekből indulnak ki és a következtetést odáig vezetik, hogy ennek a gyermeknek a haláláért a tanár a felelős, aki. intőt küldött a szülőknek, mert a gyermek az iskolai foglalkozás helyett moziba ment. — Szerintem ez igazságtalan megtámadása általában azoknak a pedagógusoknak, akik nagyon nehéz körülmények között végzik munkájukat. Igen lírai húrokat pengetnek, amikor azt mondják, hogy ez a kislány

nem bírta elviselni, hogy intőt vitt haza szüleinek, mert nagyon szerette az édesanyját. Sajnos, serdülő gyermekek között mindig elő szoktak fordulni ilyesfajta tragédiák. De ha már serdülő gyermekről van szó, az ne csak úgy tisztelje és szeresse az édesanyját, hogy nem akar neki kellemetlen esetet csinálni egy intővel, — mert iskolai foglalkozás helyett moziba ment —, hanem úgy tisztelje, hogy iskolai foglalkozás helyett ne menjen a moziba. (Helyeslés és taps. Felkiáltások: Ügy van!) Szeretnénk, ha a 'közélet formálódnak oly fontos tényezői, mint a sajtó munkatársai támogatnák azt az általános törekvést és erőfeszítést, amelyre szerin- jtünk magának az ifjúságnak mán- ‘denki másnál jobban szüksége van.

A tudomány emberei soha ne szakadjanak el

a reálistól

Ezután egyes tudományos kérdésekről szólt. Előfordul — mondotta többek -között —, hogy tudósok hozzáfognak egy tudományos probléma feldolgozásához és a reális élettől elvonatkoztatva, teoretikusan dolgozzák M a témát és azt mondják, hogy ezt így és így kell megvalósítani. Aztán jön a gyakorlat. Körülnézünk, s lehet, hogy azt az ideát, úgy ahogyan ők elképzelik, a Szovjetunió a maga adottságaival meg tudná valósítani, esetleg az Egyesült Államok is — kivéve, ha a szputnyikról van szó — (derültség). De a mi viszonyaink között azt az ideális megoldást nem tudjuk végrehajtani. Bún volna a tudósoíknak és a tudományos kutatóknak a földöocsúszást ajánlani. De nagyon kérjük, hogy kapcsolják osz- sze a kettőt: törekedjenek az ideálisra, de soha ne szakadjanak el a reálistól. Es akkor olyat fognak alkotni, — és nem keveset alkottak is a magyar tudományos élet dolgozói az utóbbi esztendőben — ami javára válik a népnek, a hazának és büszke lehet rá a magyar tudomány is.

A továbbiakban feltette a kérdést, hogy a tudományos élet munkásainak, általában az értelmiségnek, jcjbb-e a helyzete most, a népi demokráciában, mint a Horthy-világ- ban volt? Nyugodt lélekkel adhatjuk erre a következő választ í Ami az értelmiség tömegeinek alsó és középső

részét illeti — és ez a főtömeg — a népi demokrácia viszonyai között feltétlenül jobban él, mert megszűnt az a fajta értelmiségi munkanélküliség, az a megalázás, stb., ami 15—20 évvel ezelőtt várt egy fiatal értelmiségire, mielőtt pályáját megkezdhette volna. Tehát az értelmiség fő tömege a népi demokrácia viszonyai között jobban él. Ha az értelmiség legfelsőbb és kiváltságos csoportját — nem is rétegét — nézzük, akkor lehet mondani, hogy közülük jónéhány- nak a régi világban jobb volt az anyagi helyzete, mint ma. Ha az a magas képzettségű és nagytudású értelmiségi kimegy a falura, és látja ott azokat a már-már villának tűnő házacskákat, amelyeket tizezer számra, sőt lehet mondani százezer számra építettek a felszabadulás, óta, akkor láthatja, hogy az azelőtt emberileg megalázott, nyomorgó falusi dolgozó most ember, méghozzá tisztességesen és jól élő ember. Hát mindez nem javitja meg az ő éjszakai nyugalmát? Hiszen az ő munkája is benne van mindebben az eredményben. Ami pedig a villát, meg az autót illeti, nálunk nem elv az, hogy ne legyen villája és ne legyen autója. Nekünk'most pármillió ember életét kellett felemelni és bizonyos, hogy népünk még nem tud egészen kiváltságos dolgokat nyújtani, de fog nyújtani!

Az emigrációban élők két csoportra oszlanak

— Dinnyés képviselőtársunk igen éles és bár néhol tréfás — de nagyon komoly szavakkal jellemezte a mi — hát olyan értelemben a mienk, hogy magyar — emigrációnk helyzetét.

Azt hiszem, hogy az emigrációt alapjában két részre oszthatjuk. Először vannak az emigrációból élők, aztán vannak az emigrációban élők. Azok, akik az emigrációból élnek, nem különösen érdekelnek minket, mert tőlük soha sem fog bocsánatot kérni a haza. (Helyeslés.) Ha arról van szó, hogy Varga Béla örökös elnök legyen valamilyen kinti bizottságban, akkor mindjárt ajánlani kellene, hogy trónörököst is keressenek, mert nagyon sokáig kell még annak a bizottságnak működnie. (Derültség és taps). Ha csak le nem mondanak

a hazával szemben álló ellenséges pozíciójukról és ők nem jönnek bünbocsánatért a hazához. (Helyeslés és taps). Ami pedig a megzávárodott- ságukban 1956 végén innen kiszökött embereket illeti, őszintén meg kell mondani, mi ezeket az embereket nagyon sajnáljuk. Tömegükben nem bűnösek és lehet látni rajtuk, hogy ismerve »azt a bizonyos paradicsomot« — némelyik az élete árán is törekszik haza. Nem is egy olyan eset volt, hogy — mivel nem jutott legális okmányokhoz — most fordítva csinálja: átszökik a határon és jelentkezik a határőrségnél: itt vagyok, megjöttem, igazítsanak el. Mi azon vagyunk, hogy az ilyenfajta emberek megtalálják Útjukat hazafelé.

Az állam és az egyház kapcsolata

Máté János képviselő úr felszólalásával mondhatom, teljes egészében egyetértek. Ezzel kapcsolatban szeretnék utalni arra a gondolatra, amit a Hazafias Népfront Országos Tanácsának ülésén már érintettem: jó a mindennapi együttműködés, legalábbis a kormány és a püspöki kar viszonylatában. Mi arra törekszünk, hogy az élet menetében keletkező ellentmondásokat és nézeteltéréseket beszéljük meg, tárgyaljuk meg, vitassuk meg, és végül valamiféle döntésre jussunk. Ez jó és hasznos dolog. De az állam és az egyház viszonyában, az állam és az egyház együttműködésében, véleményünk szerint, tartósabb elvi alapra is szükség volna —■ hangsúlyozta Kádár János, majd rámutatott arra, hogy az egyházfőknek. mint a történelem folyamán többször, most ismét mérlegel- niök kell, mit csinálnak: harcolnak a feltörekvő új osztály, s annak társadalom-felfogása ellen, vagy pedig elismerik azt és akkor a békés együttélésnek elvi alapja is van;

— Mi azt gondoljuk — folytatta í=— hogy azok az egyházfők járnak, el bölcsen, akik megszabadítják a ^lelkészt is és a hívőt is a lelkiismereti konfliktusoktól. Mert meg lehet szabadítani. Ehhez csak az szükséges, hogy ragaszkodjanak hitelveikhez — ’hiszen anélkül lelkész és hivő nincs, akkor már nem lelkész és nem hívő, s- azonkívül pedig fogadják el a

népi demokratikus rendszert, a szocialista társadalom felépítését, mint társadalmi programot. Ebben az esetben nincs lelkiismereti konfliktus, nem kell latolgatni az embernek, hogy most a pápának engedelmeskedem és az állampolgári hűség ellen vétek, vagy megtartom állampolgári hűségemet és akkor a pápa iránti egyházi kötelezettségeimet szegem meg.

Beszéde további részében hangsúlyozta, hogy a magyar közvélemény és a magyar kormány üdvözölte a szovjet kormánynak azt a döntését, amely a hidegháború feloldása érdekében újabb háromszázezer fővel csökkentette a szovjet hadsereg létszámát. Ezzel kapcsolatban utalt a szovjet csapatok magyarországi tartózkodására és többek között ezeket mondotta:

— Véleményünk szerint a szovjet csapatok magyarországi tartózkodására, ideiglenes tartózkodására, nem a Magyar Népköztársaság belpolitikai helyzete, hanem a nemzetközi helyzet miatt van szükség. Kijelentem, ha a nemzetközi helyzet olyan volna, hogy a csapatok visszavonása realizálható lenne, — a NATO-or- tfzágokból. is és természetesen a varsói szerződésben tömörült országokból is — a Magyar Népköztársaságnak, a Magyar Népköztársaság kormányának ebből nem adódna belpolitikai problémája.

A kormány átszervezéséről

Végül a ikormány vezetésének átszervezésével közvetlenül kapcsolatos kérdésekről szólt és megállapította: ami az átszervezést illeti, dolgozóink értik, hogy az milyen célt szolgál, azt helyeslik és támogatják. Egy félreértést azonban tisztázni Keretnek. Az utóbbi napokban már vagy három helyen hallottam sok .embertől^ hogy sikert, jó egészséget

kívánnak új munkámhoz. Itt félreértésről van szó, mert, hogy munkáskifejezéssel éljek, eddig is végeztem a másik munkát is, napi két műszakban dolgoztam. (Derültség.) Most arról van szó, hogy legalább nagyjából magam is egy műszakra térjek át (derültség) és azon a területen, a Központi Bizottság titkáraként — hasonló a helyset Kállai elvtársnál

is — többet és jobban tudjunk, adni, mint eddig. Tehát ne az új munkához kívánjanak sikert, hanem a régi folytatásához. Münnich elvtársról: Azt hiszem, hogy Münnich elvtárs tiltakozott volna a leghatározottabban ez ellen, hogy itt előadást tartsak az ő életéről. Münnich elvtárssal kapcsolatban a helyzet az: bizonyos, intrikára és féltékenységre hajlamos emberek gondoskodtak arról, hogy sok évtizedes távoliét után, még a felszabadulás után se élhessen itthon és ne tevékenykedhessék itthon. Egyébként mindenki tudja, hogy már az első világháború időszaíkától kezdve a munkásmozgalom harcosa. Amikor tavaly tavasszal a Szovjetunióban jártunk, ott emlegették, hogy 1918-ban együtt harcoltak Münnich elvtárssal, az uráli partizáncsoportban az ellenforradalmárok ellen. (Nagy taps.) Ismeretes, hogy ezután a spanyol polgárháborúban vett részt a haladás oldalán. Kevésbé ismeretes, hogy a második világháború időszakában katonai munkán is dolgozott és a fronton is harcolt a Hitler-fasiszták ellen. De nem is folytatom tovább. Talán inkább arra utalok, hogy mi, akik annak idején, 1956 november 1-én és 2-áh láttuk, hogy egy új kormány kell, szakítani kell az árulással, akkor a kezdeményezők között — ha ilyesmiről kell és lehet beszólni — Münnich elvtárs mindenesetre az elsők között volt és kevés híján ő Jett akkor a miniszterelnök. Ezt most elárulom, mint belső „műhelytitkot”. Münnich elvtárs volt az, aki azt ajánlotta, hogy én vegyem a kezembe a dolgok intézését, mint miniszterelnök, hiszen ő hosszú ideig nem volt itthon, az emberek nem ismerik annyira állásfoglalását és cselekedeteit. Hát most már ismerik, bízzanak, mert bízhatnak benne.

— Azt kérem az országgyűléstől, hogy a kormánynak nyújtson ugyanolyan támogatást a jövőben is, mint eddig. Dolgozzunk együtt közös erőfeszítéssel és jobban mint eddig. Tudjuk, hogy a kormány tevékenységét még lehet javítani, és kell és fogjuk is javítani. Dolgozzunk együtt és az eredmények nem maradnak el. Régen nagyon sokat prédikáltak, néha alappal, néha csak úgy a levegőbe, a nemzeti összefogásról és a

nemzeti egységről. Állítom, hogy a

nemzeti összefogás és a nemzeti egység létezik Magyarországon és mindazokban a dolgokban, amelyekről itt második napja tárgyalunk,

meggyőzik^ kifejezésre is jut. Ezt a nemzeti egységet erősítsük, ezt szolgálja a kormány, amelynek célkitűzése a szocializmus vívmányainak megvédése, a szocialista társadalom továbbépítése és harc a tartós békéért. (Hosszantartó nagy taps.)

Kádár János válasza után a képviselők egyhangúlag tudomásul vették a Minisztertanács beszámolóját, helyeselve, hogy a Minisztertanács beszámolójában ismertetett célkitűzések és elvek szerint folytatta munkáját.

Az ebédszünet után Rónai Sándor bejelentette, hogy Apró Antal, Ben- ke Valéria, Kádár János, Kállai Gyula és Münnich Ferenc az alkotmány rendelkezésének megfelelően hivatali esküt tettek. ' Munkájukhoz •sok sikert, erőt és jó egészséget kívánt az országgyűlés elnöke, majd bejelentette, hogy Münnich Ferenc, a Minisztertanács elnöke kíván szólni.

Münnich Ferenc elvtárs beszéde

— Tisztelt országgyűlés, tisztelt elvtársak! Azt hiszem,' új dolog, hogy az újonnan megválasztott miniszterelnök felszólal az országgyűlésen. A mi gyakorlatunkban eddig ez nem fordult elő. A helyzet azonban, megkívánja, hogy néhány szót mondjak ne csak arról, hogy tekintem én ezt a változást, hanem arról is, hogyan gondolom a további munkát. Bár Kádár elvtárs beszámolójában részletesen beszélt ennek a változásnak a jelentőségéről, de semmi esetre sem árthat az ügynek, ha én is szólok erről a kérdésről;

— Köteleseógszerűen előkészítettem egy felszólalást, de közben az események hatására lemondtam róla és irattárba helyeztem. Nem azt akarom elmondani, amit az ember kigondol és kiagyal, hanem azt, amit az események hatása alatt gondol és tesz.

Az bizonyos, hogy ez a személycsere a kormány vezetésében nem jelent semmiféle politikai változást. Nem titok az, hogy Kádár elvtárs és én ugyanahhoz a politikai párthoz tartozunk, amelynek tudományos elmélete a marxizmus—leninizmus. Ideológiai állásfoglalásunk, gondolkodás- módunk tehát közvetlen egyezik, s eddig is együtt alkalmaztuk a tudományos elméletet az ország életére. Feltehető, joggal és indokoltan feltehető, hogy ez a jövőben is így lesz. Az én felszólalásán nem is annyira befelé szól, hanem inkább kifelé, azoknak, akik idegen pénzért, hivatásszerűen gyakorolják a hazaárulást, vagy azoknak, akik nem tartoznak hozzánk, nem a magyar állam polgárai, hanem idegen állampolgárok, de egy ellenséges reakciós propagandának a szószólói. Bizonyos, hogy ezt a ^kérdést érdemén felül fogják felfújni. Mi ezt belső kérdésnek tekintjük. Kádár elvtárs is és mdndany- nyian nem látunk ebben nagy dolgot. mert hiszen ez egy belső erőátcsoportosítás az új helyzetben, amikor elértük a konszolidáció bizonyos

fokát és mértékét és amikor maga a helyzet, a párt, a kormány, a dolgozó nép tömegek érdekei megkívánják, hogy differenciáltabban dolgozzunk, mélyebben hatoljunk a dolgok lényegébe és lássuk: azt, amit fenn elhatároztunk, a népi demokráciánk •legalsóbb sejtjében is ugyanolyan minőségben valósul-e meg, mint ahogy azt elhatároztuk. Ezért van szükség erre az erőátcsoportosításra.

A továbbiakban arról beszélt dr. Münnich Ferenc, hogy az ellenséges reakciós propaganda ezt az erőátcso- portosítást kombinációkra, találgatásokra használja fel. Ez azonban nem új dolog, hiszen nincs olyan hét, hogy »át ne csoportosítanák« párt és kormány vezetőit. Rájuk méltán alkalmazhatjuk azt a jó közmondást, hogy a kutya ugat, a karaván halad. Mégsem ártunk azonban az ügynek, ha ismételten leszögezzük a magunk álláspontját.

— Kijelenthetem folytatta — hogy Kádár elvtárshoz nemcsak elvtársi kötelékek tűznek, hanem a személyes megbecsülés és tisztelet is egy olyan ember iránt, aki erejét nem kímélve dolgozott, hogy felemelkedjünk az ellenforradalom által okozott szakadékból. Ebben a munkájában mindannyian áldozatosan, egyetértéssel támogattuk és az elmúlt 15 hónap alatt a marxizmus- leninizmus alapján olyan szilárd egység alakult ki ebben a pártban és a kormányzásban, amelyet a felszabadulás óta nem ismertünk. (Nagy taps.) Éppen ezért ez továbbra is így marad! Csak dolgozzék az ellenség fantáziája, minket nem, lehet letéríteni a mi utunkról!

Hogy mégis beszélek minderről, annak egyrészt az is az oka, hogy gyakran találkozom külföldi újságírókkal és elképedve állapítom meg, közülük sokan mennyire tudatlanok és tájékozatlanok, sok esetben rossz- indulatuktól eltekintve — mennyire naivak. 120 esztendővel ezelőtt Petőfi a nagy magyar költő, aki nagy

volt, magyar volt és költő volt, aki nem alapokból élt és alkotó házakban alkotott (derültség), hanem az országúton gyalogolt mezítláb is és úgy is tudta szeretni hazáját és népét, egy nagyon szép verset írt. Az a címe: A magyarok. Istene. Ezt a verset gyermekkoromban tanultam meg és ma, amikor a felszabadulás óta érzem a Szovjetunió segítő, támogató kezét, természetesen más vonatkozásban és más tartalommal, gyakran jut eszembe ennek a zseniális nagy költőnek, hazafinak, a világforradalom lantosának, a proletárinternacionalizmus előfutárjának ez a verse, amelyben azt mondja: Az idők, a népek végtelen viharja el- fujo volna minket, mint egy porszemet, de ő szent palástja szárnyát ránk takarta és tombolt a vihar, de csak fejünk felett. Ez ma a Szovjetunió, elvtársak,

— Köszönöm az ország legmagasabb törvényhozó testületének irányomban megnyilvánult bizalmát, a párt, a kormány, az Elnöki Tanács bizalmát. Igyekszem ennek a bizalomnak megfelelni. Politikánk töret- lenségére garancia a mi ideológiai’ egységünk, de garancia az is, hogy abban a történelmi szerencsében részesültem, hogy 41 esztendő alatt négy polgárháborúban harcoltam a kommunizmus eszméiért és azt hiszem ez eléggé megedzett, hogy a hátralévő 50—60 esztendőben (élénk derültség és taps) ne térjek le erről az útról. Ismételten köszönöm a bizalmat Igyekszem rászolgálni és úgy dolgozni, hogy szocializmust építő hazánk nagyobb lépésekkel haladjon azon az úton, amelyet a történelmi dicsőséget és érdemet jelentő Kádár-kormány idején meg- kezdtünk. (Hosszantartó nagy taps.)

A Minisztertanács elnökének felszólalása után az országgyűlés áttért az 1958, évi népgazdasági terv tárgyalására. A tervet Kiss Árpád, az Országos Tervhivatal elnöké ismertette.

Kiss Árpád elvtárs a terv részleteit ismertette

Bevezetőben hangsúlyozta, hogy az idei terv megalapozásában nagy szerepe van az elmúlt évi gazdasági eredményeknek, amelyek alapját a párt és a kormány helyes politikája, valamint a szocialista tábor, mindenekelőtt a Szovjetunió baráti segítsége adta meg és az, hogy dolgozó népünk támogatja a párt politikáját.

•— A Szovjetunió által nyújtott segítség felhasználásával — mondotta — dolgozó népünk erőfeszítéseivel az elmúlt év végére olyan gazdasági helyzetet teremtettünk, amely kedvező alapot ad a népgazdaság további fejlődéséhez. Ma már elmondhatjuk, hogy túljutottunk az ellenforradalom okozta gazdasági hűl lámvö1 evőn és ráléphettünk a népgazdaság fejlesztésének normális útjára.

Külkereskedelem mérlege

A gazdasági konszolidáció üteme a tervezettnél jóval gyorsabb volt, így 1958-ban a népgazdaság egyensúlyát lényegében saját erőinkre alapozva biztosítjuk. Az elmúlt év végén, — a korábbi évekhez viszonyítva — általában nagyobbak voltak az anyag- készletek, a belkereskedelem készletei meghaladták az ellenforradalom előtti szintet és a tervezettnél kedvezőbben alakult az ország nemzetközi fizetési mérlegé.

Beszélt arról is, hogy eredményeink noha igen jelentősek — elmaradnak a lehetőségektől, mert bizonyos mértékben meglazult az állami és a tervfegyelem. A tervszerűség és a fegyelem helyreállításában az elmúlt év végére már elértünk bizonyos eredményeket, de az idei terv megvalósítása érdekében e téren még sok a tennivaló.

A párt és a kormány célja, hogy az idei teivévben fenntartsuk az elmúlt évben felemelt életszínvonalat és biztosítsuk annak anyagi megalapozottságát, továbbá az ország külkereskedelmének egyensúlyát és a népgazdaság jövő fejlődésének előfeltételeit. Mindezt á népgazdaság erőforrásainak igénybevételével és

helyes felosztásával döntően saját erőinkre támaszkodva.

Az életszínvonal anyagi megalapozását az ipar és a mezőgazdaság termelésének tervezett emelkedése biztosítja, a külkereskedelmi egyensúly

megteremtése érdekében a terv a kivitel nagyarányú fokozását irányozza elő, a népgazdaság jövő fejlődésének előfeltételeit pedig úgy biztosítja, hogy a szűkösen rendelkezésre álló beruházási eszközöket elsősorban a bővített újratermelés megvalósításához és a kivitel fokozásához leginkább szükséges ágazatok fejlesztésére koncentrálja. A nemzeti jövedelem az iparí termelés 7.3 százalékos, a mezőgazdasági termelés 4.6 százalékos növekedése alapján 4.3 százalékkal lesz több, mint az elmúlt évben. A terv szerint a nemzeti jövedelemnek kereken 90 százalékát fordítjuk fogyasztásra és 10 százalékát felhasználásra.

Iparunk feladatai

Ezután a terv részleteit ismertette. A szocialista ipar termelése az idén 7.3 százalékkal haladja meg az elmúlt évi tényleges termelést és 9.5 százalékkal magasabb, mint az 1955-ben elért színvonal. Számottevően emelkedik. a termelés szénből, kőolajból, hengerelt acélból, huta-alumínfűmből, cementből, műtrágyából, stb. Televíziós készülékből például 37 ezer darabbal, mosógépből 54 ezer darabbal, gyapjúszövetből 1.3 millió négyr zetméterrel, bőrcipőből 2 millió párral többet gyártunk, mint tavaly.

Az ipari termelés egész volumenéből a nehézipar részésedése az 1955. évi 54.6 százalékról, illetve az 1957. évi 54 százalékról 55.6 százalékra emelkedik. A gépipar termelése átla-r gosan ' 10.4 százalékkal emelkedik, ezen belül az erősáramú iparé 11.0, a gyengeáramú iparé 16.2, a gépgyártásé pedig 6;7 százalékkal*

A zavartalan és ütemes termelés feltételeihez az anyagellátás biztosított.

— Igen fegyelmezett jó munkára, nagyfokú takarékosságra van szükség. Meg kell akadályozni az olyan tervtuiteljesitéseket, amelyek a tervben meghatározott feladatoktól vonnak el eszközöket kevésbé fontos célokra. A tervszerűség megsértése, a lazaságok, a pazarlás, komoly zavarokat okozhat az ipar egyes ágainak összehangolt működésében, a la kosság ellátásában, a kivitel folyamatos teljesitefsében, tebát az egész népgazdaságban. Tovább kell tehát szilárdítani a munkafegyelmet, fel kell tárni a haladóbb» jobb munka- módszerekben rejlő tartalékokat;

(Folytatás a 3. oldalon.)