Észak-Magyarország, 1957. november (13. évfolyam, 256-281. szám)

1957-11-06 / 260. szám

NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM 40-IK ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL a Szín és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet igazgatósága szeretettel üdvözli tagságát és dolgozóit* Kéri, hogy a meg­kezdett úton még fokozottabban támogassa a vezető­séget a még jobb eredmények elérésé­hez, mellyel hozzá­járulhatunk a szocializmus mielőbbi megvalósításához. Igazgatóság. ásás NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM 40-IK ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL a Perkupa és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet Igazgatósága köszönti valamennyi tagját és összes dolgozóit. Az eddig elért munkájukért köszönetét fejezi ki és további sikert kíván, * KEDVES DOLGOZÓINK! A NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM 40. ÉVES GYŐZELMÉNEK ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL üdvözöljük Önöket azéft a jó munkájukért, amit az ellenforradalom leverése után az edelényi gépállo­máson és körzetében a szocialista mezőgazdaság fejlesztésében végeztek. — Kívánunk továbbra is sok ükért és jó munkát Az Edelényi Mezőgazdasági Gépállomás pártszervezete és igazgatósága. AZ OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM 40-IK ÉVFORDULÓJÁN köszöntjük dolgozóinkat. Kívánjuk, hogy a jövő­ben is az elmúlt hóna­pokhoz hasonló munka­sikereket érjenek el. — Továbbra is fáradhatat­lanul segítsék a körze­tükben lévő 6 (hat) ter­melőszövetkezetet és többezer egyénileg dol­gozó parasztot. Ehhez kívánunk sok si­kert, erőt, egészséget. Állami MEZŐGAZDASÁGI GÉPÁLLOMÁS MEZÖCSÁT A NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM 40-IK ÉVFORDULÓJA alkalmából harcos szö­vetkezeti üdvözlettel köszöntjük a mező- csáti járás földműves­szövetkezeteinek tag­jait, vezetőit és dolgo­zóit. Kívánjuk, hogy munká­jukkal továbbra is segít­sék elő a forradalmi mun­kás-paraszt kormány hatá­rozatainak megvalósulását, népünk hasznára és javára. FÖLDMQVES- SZÖVETKEZETEK JÁRÁSI KÖZPONTJA MEZÖCSÁT A NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM 40. ÉVFORDULÓJÁN a mezőkövesdi községi anács végrehajtó bizottsága köszönti tanácstagjait, dol- g9zóit, a községi tanácshoz tartozó vállalatok, a Vas- tömegcikkgyártó Vállalat, a Betonüzem, a község­gazdálkodási vállalat, a tanácsi malom dolgozóit, akik az ellenforradalom után helytállásukkal hozzá­segítették községünkben a rehd gyors helyreállítását. Az Abodi Állami Gazdaság Vezetősége a NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM 40-IK ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL üdvözli a" gazdaság összes dolgozóit és kíván nekik további sok sikert a szocialista mezőgazdaság fejlesztésében. A gazdaság vezetősége, pártszervezete, szakszervezeti vezetőség. Az Edelényi Ruházati és Mezőgazdasági Kisipari Termelő­szövetkezetek vezetősége üdvözli valamennyi tagságát a NAGY OKTÓBERI 'SZOCIALISTA FORRADALOM 40-IK ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL Köszönetüket fejezik ki azért a jó munkáért, amit az ellenforradalom leverése ütán végeztek. További sikereket kíván. c Az elmúlt két negyedév sikeres eredménye után a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40 éves évfordulója alkalmából szeretettel üdvözöljük trösztünk Összes dolgozóját Munkájukhoz, — melyet lelkesít a nagy évforduló emléke — to­vábbi sikereket és jó egészséget kívánunk. Ózd vidéki Szénbányászati Tröszt Igazgatósága &r A SAJÖSZENTPÉTERI ÜVEGGYÁR pártszervezete, KISZ-szervezete, szakszervezete és vállalatvezetősége a NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM 40. ÉVES ÉVFORDULÓJA ALKALMÁVAL meleg szeretettel köszönti a vállalat összes dolgozóit. Munkájukhoz további sikert és jó egészséget kíván NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM 40-IK ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL a tokaji MSZMP, valamint községi tanács vezetősége szeretettel üdvözli a tanács dolgozóit, valamint azokat a dolgozó parasztokat, akik az állam iránti kötelezettségnek eleget tesznek. További munkájukhoz sok sikert kíván. NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM 40-IK ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL a Bányászati Építőipari Vállalat vezetősége, MSZMP szervezete, üzemi bizottsága szeretettel üdvözli az építkezés összes dolgozóit. Köszöntjük az építkezés területén azokat a bri­gádokat, akik a bányászlakások átadását novem­ber 7 tiszteletére elsősorban elősegítették — Visnyik József kőművesbrigád, asztalos, lakatos és festőműhely összes dolgozóit. További munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kívánunk A NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM 40-IK ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL a Sátoraljaújhelyi Gépállomás vezetősége, MSZMP alapszervezete, valamint üzemi bizottsága szeretettel üdvözli a gépállomás és termelő- szövetkezetek dolgozóit és az egyénileg dolgozó parasztokat. — További munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kívánnak. A BOLDVAI ÁLLAMI GAZDASÁG pártszervezete, üzemi bizottsága és vezetősége üdvözli a NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM 40-IK ÉVFORDULÓJA alkalmából miamennyi dolgozóját. Köszönetüket fejezik ki az őszi munkák időben történő befejezéséért A NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM 40 ÉVES ÉVFORDULÓJA alkalmából a Múcsonyi Körzeti Föld­müvesszövetkezet igazgatósága jókívánságait küldi valamennyi tagságá­nak és dolgozójának. További sikereket kíván munkájukhoz. A Hejőpapi Földművesszövetkezet igazgatósága és felügyelő bizottsága A NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM 40-IK ÉVFORDULÓJA alkalmából harcos szövetkezeti üdvöz­letét küldi dolgozóinak és községünk valamennyi dolgozó parasztjának, akik mindannyian föld­művesszövetkezeti tagok. Erőt, egészséget és jó munkát kívánunk, további helytállást népi demokrá­ciánk mellett. — Éljen a szocialista forradalom. Mczőcsát és Vidéke Körzeti Földműves- szövetkezet igazgatósága A DICSŐSÉGES SZOVJET SZOCIALISTA FORRADALOM >40. ÉVFORDULÓJA alkalmából a me^őcsáti, geleji és igrici tagjainak harcos szövetkezeti üdvözletét küldi. f Kívánjuk, hogy továbbra is olyan helytállással segít­sék munkánkat, mint az ellenforradalom óta eltelt hónapokban. ^ű!s3 Az MSZMP mezőkövesdi járási végrehajtó bizottsága A NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM 40-IK ÉVFORDULÓJA alkalmából harcos kommunista üdvöz­letét küldi a járás kom­munistáinak és becsületes dolgozóinak, akik az ellen- forradalom alatt és után helytállásukkal, munkájuk­kal tettek és tesznek hitet pá.rtunk és népi hatal­munk mellett. \W Az Emődi Állami Gazdaság MSZMP, KISZ, szakszer­vezet és gazdaságvezetői A NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM 40-IK ÉVFORDULÓJA alkalmából szeretettel kö­szöntik a gazdaság vala­mennyi dolgozóját, akik­nek jó munkájával sikere­ket értünk el a termelés­ben. Kérjük, hogy a jövő­ben is becsületes helyt­állással szolgálják népünk ügyét a termelésben. Ehhez kívánunk erőt, egészséget. A mezőcsáti járási tanács vb. A NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM 40-IK ÉVFORDULÓJA alkalmából szeretettel köszönti a járási tanács tagjait, dolgozóit, a községi tanácsok tagjait, vezetőit és dolgozóit, a tsz-eh, a földművesszövetkezetek, a ktsz-ek tagjait. Járásunk valamennyi be­csületes dolgozójá.nak jó munkát és jó egészséget kívánunk. A NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM 40-IK ÉVFORDULÓJA alkalmából őszinte elismerését fejezi ki a tanács vala­mennyi dolgozójának a szocialista építés terén elért eredmé­nyekért és további si­kereket, jő egészséget kíván az Edelényi Járási Tanq.cs Végrehajtó Bizottsága. o

Next

/
Oldalképek
Tartalom