Észak-Magyarország, 1957. november (13. évfolyam, 256-281. szám)

1957-11-29 / 280. szám

Péntek, 1957. november 29. ÉSZAKMAGYARORSZÁG 3 BESZÉLGETÉS EGY ÖNÁLLÓ TANULÓVAL------------------------------OOO----------------------------­M ásfél millió forintos költséggel új iskola épül Ernődön------------------------------ooo-----------------------------­, Korszerű bányabiztositás az Ózdi Szénbányászati Tröszt üzemeiben dig még odahaza is maradt, mert mindenki csak a fölöslegét adta él. Hát ne örüljön az ember szíve, amikor ilyet olvashat, illetve amiről maga meggyőződhet! Azt hiszem, valamennyien egyetértenek ebben velem. De bizonyára van még köztünk olyan ember, akinek ennek ellenére fáj valami. Nekem is. Napközben a földek végén össze szoktunk jönni beszélgetni, früstökkor, vagy délben és meghányj uk-vetjük a politikát. Nem mintha a kormánnyal nem ér­tenénk egyet, éppen ellenkezőleg. Amit fönt jól intéznek, illetve kiad­nak, az már nem úgy kerül végre­hajtásra és ezért fáj az én szívem, meg panaszkodik az én komám is, mert 180 forintot fizetett a gépállo­másnak a szántásért, és megje­gyezte, hogy ő az ökörrel jobban és mélyebben szántott volna. Mit mondjak rá? Hallgattam. Majd így folytatta a barátom. Reggel mi meg­előzzük a traktorokat, este viszont ők jönnek be hamarább, így nem cso­da, hogy többet áll a traktor, mint szánt. Nem a gépállomás, nem a kor­mánnyal van itt baj, hanem egyes traktorossal. Néha tizen is körüláll- ják a gépet, félnapokig táncolnak körülötte, mégsem püfög a masina, így nem csoda, hogy mindenki Si­mon Endre zetorossal akar szántat- ni, mert ez még éjszaka is dolgozik, meg jól is csinálja a dolgát. De miért nem tesz a többi is így? Ha követ­nék Simon példáját, akkor már el is felejtettük volna, hogy őszi szántás is van. így viszont csak 40 százalék­ban végeztünk. A KÜLDÖTTÉRTEKEZLETEN sok értékes hozzászólás hangzott el, de ezek közül is kiválik Stefáné, úgy éreztük, hogy igen tanulságos. Re­méljük, hogy ezek a bírálatok ném maradnak csupán elhangzott sza­vak, hanem intézkedések is követik. (b. p.) tantermes iskola építését kezdték meg, amelyekben szakköri szobákat, szertárakat és, a természettudomá­nyi előadások tartására külön terme­ket létesítenek. Az emődi iskola épí­tésére másfélmillió forintot fordíta­nak, s ebből 200 ezer forint értékű munkát még az idén elvégeznek P ártoktatásunk keretén belül jelentős helyet foglal el a marxizmus-leninizmus egyéni utón való tanulmányozása, az önálló ta­nulás rendszere., Ez az oktatási for­ma lehetőséget nyújt arra, hogy a megfelelő politikai alapismeretek­kel rendelkező párttagok és párton- kívüliek elfoglaltságuktól függően, megkötöttség nélkül saját időbeosz­tásuk alapján tanuljanak, szélesítsék politikai látókörüket. A résztvevők, — eltérően az előb­bi évek gyakorlatától — a szó leg­szorosabb értelmében egyénileg, ön- állóarí tanulmányozzák — központi útmutató alapján — a klasszikusok műveit. Egyénileg kell a megjelölt téma anyagát feldolgozni, csoporto­sítani, az elvi kérdések lényegét, ér­telmét felfogni, következtetéseket levonni, stb. Nem lesznek előre meg­határozott kérdések, részletekbe me­nő konferencia jellegű viták. Az egyéni tanulók számára a segítség- adás főmódja — a kisegítő előadá­sok mellett — a tanulóköri konzul­táció lesz. A tanulás során felme­rült, meg nem értett kérdéseket a tanulókörök vezetői, a konzul­tánsok összegyűjtik, majd a konzul­táns vezetésével a tanulókör tagjai közösen megvitatják. A napokban egy önálló tanulóval, Andrejovics Ferenc elvtárssal, a vá­rosi tanács bér- és munkaügyi elő­adójával beszélgettem, ö is egyéni­leg tanulmányozza a politikai gaz­daságtan anyagát. Elsősorban arra kértem választ: Mióta, vesz részt pártoiktatásban, miben látja a tanulás jelentőségét? M ár hat éve az államapparátus­ban dolgozom — különböző ■beosztásokban, jelenleg bér- és mun­kaügyi területen. A szakmai tovább­képzés mellett mindig éreztem a po­litikai ismeret szükségességét, fon-; tosságát. Nem voltam ugyan tagja a pártnak, azonban már nyolc évvel ezelőtt igyekeztem a párt célkitűzé­seivel, politikájával megismerkedni. Marxista ismereteim bővítését lép- csőfokszerűen az alapismereteknél — akkoriban alapfokú szemináriumon 1— kezdtem. Később a marxizmus— Hen in izmus kérdéseit, majd utóbb a Magyar Párttörténetet tanulmányoz­tam. Most pedig, miután tagja va­gyok a pártnak, még fokozottabb kö­telességemnek érzem politikai látó­köröm szélesítését, ügy gondolom, megvan az alapom az önálló tanulás­hoz. Ezért választottam egyéni úton a politikai gazdaságtan I. évi anya­gának a tanulmányozását, mely marxista műveltségem fejlesztése mellett majd jelentős segítséget nyújt szakmai feladataim jobb elvég­zéséhez ÍS; Hogyan kezdett a tanuláshoz, hogyan dolgozza fel az anyagot, s milyen problémái vannak? •— IV/I Jután kézhezkaptuk az útmu- tatót, a tanulócsoport tagjai közösen megbeszéltük az egyéni ta­nulás módszereit. Az eddigiek során az a tapasztalatom, hogy önállóan, elmélyülten tanulni nehezebb, mint a szokásos konferenciákra készülni, s ezért az önálló tanulás fokozottabb követelményeket állít elém. Első anyagként a politikai gazdaságtan tárgya és módszere van napirenden, mely sok alapfogalom megismeré­séhez ad lehetőséget. Az elmúlt évekhez viszonyítva csökkent a ki­adott irodalomban a maximalizmus, s ez lehetővé teszi, hogy több idő jusson az alaposabb, elmélyültebb tanulásra. Saját tapasztalatomból mondom, hogy az eredményes tanu­lásnak egyik fontos segédeszköze a jegyzetkészítés. Azzal kezdtem a ta­nulást: az útmutató által megjelölt irodalmat sorrendben átolvasom, hogy lássam az irodalmak közötti összefüggést és azt a súlypontot* amelyre nagyobb figyelmet kell for­dítanom. Megtörténik, hogy a lénye­ges gondolatokat tartalmazó, na­gyobb figyelmet igénylő részeket kétszer is átolvasom. Arra törek­szem, hogy az olvasottakból lehető­leg leszűrjem a következtetéseket, önálló véleményt, gondolatokat ala­kítsak ki magamban. S miután az irodalmat átolvastam, alaposan át­gondoltam, rövid jegyzetet készítek, melyre a fontos elvi kérdések értel­mét, kialakult gondolataimat lerög­zítem. Igaz, meg kell mondanom, hogy nem sikerült a tanulásban megfelelő tervszerűséggel halad­nom, kissé elmaradtam, de arra tö­HA NETÁN EZEKBEN a napok­ban idegen járna Végardón, bizony lázas, serény munkának lehetne szemtanúja. Már kora reggel, ami­kor a köd még sűrűn gomolyog a házak fölött, élesen hasít a nehéz levegőbe a gőzhenger sípja. Mun­kába hívja a község lakóit. Ugyanis el kell árulnunk, hogy a végardóiak ezekben a napokban — a régen óhajtott álom megvalósítása érdeké­ben — összefogtak s új utat építe­nek. A község apraja-nagyja ott szorgoskodik, kinek kőtörő balta, kinek csákány, kinek lapát van a kezében, hogy formálja, építse a község új útját. A gőzhenger ké­nyelmes lassúsággal cammog végig a frissen elszórt kődarabokon. Nyo­mában a bogárhátú út hirdeti: a már el a pataki emberek szájából ez a kérdés: Mikor kap Patak végre új hidat? ígérettel már jócskán tele vannak, azonban abból nem lesz új híd! Évek óta igen sok kifogást hoz­nak fel az illetékesek, hogy lecsilla­pítsák a kedélyeket. Ügy érezzük, végre itt az ideje, hogy az i betűre fedtegyék a pontot: tudniillik a je­lenlegi két híddal a patakiak nem dicsekedhetnek. Nem megy ritkaság- számba az a jelenség, hogy a hídnál különböző felírásokat lehet olvasni: »A híd teherbírása 6 mázsáról 5 mázsára csökkent le«, vagy egy má­rekszem, hogy a december 4-re ki­tűzött konzultációig feldolgozzam az útmutató alapján kijelölt anyagot. Hogyan tanultam? Majd az első kon­zultáció megmutatja az eredményt, — mondotta Andrejovics elvtárs. • A tanulás tehát az . egyénileg ta- nulók körében is kezdetét vette —, helyenként sikerrel, ered­ményesen. Azonban a tapasztalatok több helyen azt mutatják, hogy az Önálló tanulók körében kevésbé ér­vényesül a tervszerűség, a helyes időbeosztás. Ennek egyik bizonyíté­ka az, hogy lemaradás mutatkozik a kijelölt tananyagok feldolgozásában, s ez következésképpen hátrányára van, megnehezíti az alapos, elmé­lyült tanulást, a témakörök feldol­gozását. Ugyancsak negatív tapasz­talatként a felszínes tanulásra en­ged következtetni az, hogy az egyé­ni tanulók részéről nincs kellő ér­deklődés az anyagok iránt, kevés konzultációs kérdés jut el a tanuló- csoportok vezetőihez, illetve kon­zultánsaihoz. Pártszervezeteink helyesen járnak el, ha e fogyatékos jelenségekre ide­jekorán felfigyelnek, s hatékony el­lenőrzésük útján segítséget nyújta­nak a jelentkező hibák kijavításá­hoz. SZIDTAK, PIRONG ATTAK A MATYÖK, mert hiába voltam kint a földművesszövetkezeti járási köz­gyűlésen, még egy fikarcnyi sor sem jelent meg róluk. Pedig ők nem akármilyen értekezletet tartottak. Úgy vélem, jogosan ért szemrehá­nyás, ezért nem is mentegetődzöm. Most nem az értekezlet anyagát ismertetem, hanem ami az egészben a legérdekesebb, a legsikerültebb volt, a szervezést, a- beszámolót. Steíán barátunknak, Négyes köz­ség 10 holdas középparaszt küldötté­nek hozzászólását szeretném ismer­tetni. Amikor megkezdte beszédét, halotti csend lett a teremben, min­denki lélegzetvisszafojtva hallgatta — A beszámoló sokat mondott a komrhunistákról, ■ a »forradalomról«, a kormány politikájáról. Nem va­gyok párttag, mégis sok kérdéssel egyetértek, amit itt hallottam, a kormány munkájáról, az ellenforra­dalomról. — Igaz, én is csak 3—4 hó­napja ismertem fel, hogy valóban ellenforradalom volt Magyarorszá­gon. Az újságban olvastam egy cik­ket, amely arról szólt többek között, hogy októberben az egyik faluban a piactéren jöttek össze a gazdák. Ott felállt egy közülük és eképpen be­szélt: »A mezitlábosok csak járja­nak továbbra is mezítláb, mert ná­lunk az ember csak 50 hold után kezdődik«. No kedves barátaim — folytatta Stefán elvtárs hozzászólá­sát — ez az új »vezér« mit is akart? Kik voltak a mezitlábosok? Elsősor­ban mink. Nekem a 10 hold földem juttatott föld. Én is mezítláb jártam régen. Most elgondolkozom azon, hogy mit is jelentett ez a kijelentés és e?ért tudom, hogy októberben Magyarországon ellenforradalom volt. UGYANCSAK AZ ÚJSÁGBÓL TÁJÉKOZÓDTAM ARRÓL, hogy mennyivel több terményt adtak el a dolgozó parasztok az államnak, mint amikor beszolgáltatás volt. Pe­Borsod megyében a felszabadulás óta 47 községben adtak át új isko­lákat, s ezzel a tantermek száma 129-el gyarapodott. Az idén további iskolák épülnek Sajókazán, Arlón, Jákfalván, Prügyön és Hidasnémeti­ben — összesen 18 tanteremmel. Ezek jövőre készülnek el. A napok­ban Tokajban és Ernődön újabb 4—4 Az ózdi Szénbányászati Tröszt üzemeiben igen fontos feladatot je­lent a korszerű bányabiztosítás. A munkavédelmen kívül elősegíti a bányafafelhasználás csökkenését és egy igen lényeges dolgot: a fenntar­tási műszakok számának csökken­tését. Az üzemek nagyrészében a műve­lések folytán különösen az ereszke- hajtásoknál fabiztosítással — amely hosszú ideig az egyetlen biztosítási mód volt — nem lehetne biztonsá­gosan dolgozni. Kivétel a borsodná- dasdi üzem, ahol a bányafa bizto­sítás is elegendő. De Egercsehin például ilyen formában az ácsola- tok még három hónapig sem bírnák ki a megterhelést, a nagy nyomás miatt. Jelenleg az Ózdi Szénbányászati Tröszt összes üzemeiben a nyitott vágatszakaszok több mint 36 száza­léka korszerűen biztosított. Ez azt jelenti, hogy a régi fabiztosítékok helyett jelenleg TH-gyűrűs és mollíves biztosítást alkalmaznak. Ezzel nemcsak meggyorsították a vágatkihajtást, hanem biztonságo­sabbá tették a szén kitermelését. . ' i hí ni. .....11 11 i'1. Lit vé gardóiak ismét kitettek magukért! Nem könnyű a dolga Hajdú György elvtársnak, a községi tanács elnökének. Kéthete — amióta az út építése folyik — mindenütt ott kell lennie, ahol éppen szükség van a se­gítségre. S nemcsak Hajdú elvtárs, hanem a tanács valamennyi dolgo­zója ott látható a község lakói kö­zött. Munkájukkal mintegy 60.000 forintot takarítanak meg, amelyet a falu szociális és kulturális életének fellendítésére tudnak fordítani. A munka szépen halad. A már elkészí­tett hosszú útszakaszon a lovak könnyen húzzák terheiket. Az embe­rek a jólvégzett munka büszke tu­datával térnek egy nap elteltével is­mét nyugovóra. PATAKI JENŐ Végardó Mikor kap Sárospatak végre új hidat ? SZÁMTALANSZOR HANGZOTT sík: »A hídon egyszerre csak egy jármű és az is csaik lassan halad­hat!-« Toldozzák, toldozzák szegény Öreg hidat, amely keservesen nyög terhe alatt. Szavát azonban úgylát­szik seniki sem hallja meg, pedig lehet, hogy rövidesen megunja..» a jaj, aztán mi lesz! Szóval van két híd és tulajdon­képpen még sincs egy se. Az opti­misták bizakodva mondják: »Majd lesz!« Hát ez szép. Mindenesetre az lenne a leghelyesebb, ha minél ha-: marabb hozzáfognának a vashíd épí­téséhez, s úgy hisszük, ennél szebbet és jobbat nem tudnának tenni!.. -. P. J. PÁL LAJOS LEVELEZŐINK ÍRJÁK A végardóiak kitettek magukért Rudabánya ércbányászata TZ ét évvel ezelőtt, 1955-ben ün- ^ nepeltük a vasércbányászata (révén külföldön is ismert Rudabá- tnya nagyüzemi bányászatának 75. év­fordulóját. Ez az ünnepi alkalom adta kezébe a tollat a történészek­nek, mérnököknek, hogy eredeti for- rásműve'k alapján fáradságos kutató­munkával rögzítsék a rudabányai ércbányászat múltját. Bár az őskori bányaművelés köz­vetlen adatai hiányoznak, a régészeti adatok alapján már ekkor feltételez­hetünk csekély mértékű bányaműve­lést. A falu benépesülésére írásos adat nincs, a helynevek szerint itt a honfoglalás előtt és után szláv né­pesség élt. (Ruda — ércet jelent.) Ez az ősi szláv lakosság az Anjouk ide­jére német bányászokkal töltődött fel. Erre utal a műemlékké nyilvání­tott templomi vasajtó németnyelvű felirata. Pecsétjét 1300 körűire datál­ják, s felirata (»Sigillum Civitátis Kudae«) már jelentős bányavárosra mutat. A XIV. század máso­dik felében a hét felsőmagyar­országi bányaváros egyike volt, s ezt jelentős ezüst- és rézbányászatának köszönhette. 1437-ben Zsigmond ki­rály birtoka, két év múlva Albert ki­rályé, majd Szapolyaié lesz. 1527-ben Thurzó Elek és testvére kapja meg. Kezdetben a munkások egyéni vál­lalkozás formájában, vagy szövetke­zetben dolgoznak, a kibányászott érc mennyisége és . minősége szerint egyenlően részesednek. A szegényebb bányász azonban, ha nem tud meg­élni saját bányájából, a gazdagabbak szolgálatába állva, munkabér fejében dolgozik. így tehát a gazdagabb tő­késsé lesz, kiválik a termelőmunká­ból, bérmunkásokkal művelteti a bá­nyát. Az Anjouk idejében már telje­sen kifejlődött a magyar bányakapi­talizmus. A külszíni művelésről egy­re mélyebb rétegekbe kénytelenek menni, a termelés nehezebbé válik, nagyobb tőkebefektetésre van szük­ség. Több tőkés tehát bányatársulat­ba tömörül. \ munkásokat ez időben szak- ^ mány szerint, vagy napszám után fizették. A réz feldolgozására kohókat építettek, a kész rézzel a tu­lajdonosok vagy magúik kereskedtek,- vagy eladták a vállalkozóknak. A bányaváros társadalma rétegeződ ik, a meggazdagodott réteg Nagy Lajos korában templomot épít, Rudabányai Pál, János és Bernát egyetemre is jár. Mohács után hanyatlik a bányá­szat, Rudabánya Szendrőhöz tarto­zik. 1545-ben már földesúri és állami adóikat fizető jobbágyfalu, bányásza­tát ebben, az időben nem említik. Később csekély mértékben a földmű­velés mellett telkes jobbágyok bá­nyászkodnak, a rézbánya és kohó termékéből tizedet adnak. A felszínhez közelfekvő és köny- nyen felismerhető réz és ezüst elfo­gyott, a kis tőkés cívisek számára viszont hiányzott a pénz, így a bá­nyászat 1580 körül egy évszázadnál hosszabb időre megszűnik. A fenti okokhoz még az is hozzájárul, hogy 1564-től szinte megszakítás nélkül hódoltsági falu a XVII. század köze­péig. A török annyira megsarcolja a falut, 'hogy egy alkalommal — 1582- ben — elfutnak és házaikat is üre­sen hagyják. A lakosság állattartás* sál foglalkozik és 1664-ben mindösz- sze kilencvenketten lakják az egykor virágzó bányavárost. A török hódítás után újból szük­ség van a bányára, s 1694-ben az új birtokos — Gvadányi Sándor — az ércbányákat művelés alá veszi, ol­vasztókemencét épít, a Bódva folyót új mederbe tereli. Jelentős a bányá­szat Rákóczi alatt, aki 1707-ben és 1709-ben a bányászoknak adó- és kvártélyterhek elengedésével nyújt kedvezményt. Az uralkodó 1717 után kölcsönök­kel támogatja a bányát, ami egyre jobban kezd kimerülni, így a kincs­tár számára való megvétel sem járna haszonnal. 1728 után pnegint nem működik és Enczler József csak 1759- től bányászik. Halála után, 1783-ban, Csáky Antal és társai nyitják újra a bányát. Állandó torzsalkodások van­nak a diósgyőri vashámorral, 1799- ben pedig Csáky felépíti szendrői hámorát. A bányák azonban nem so­kat jövedelmeznek, így 1807—1826. között ismét szünetel a munka. P zu tán Gölnicz és Szomolnoik J“< környékéről jövő bányászok, kisebb társulások dolgoznak, akik a termelt ércet eladják. 1843-ban a te- lekesi bányákat a diósgyőri vasgyár műveli 1867-ig. 1871-től a már kincs­tári diósgyőri vasgyár és néhány magános műveli a környék bányáit. Az elmúlt évszázadokban hatalmas fejlődésen ment keresztül a bánya­művelés is. A kezdeti »kibúvásos« anyag bányászatát a középkor folya­mán a még kezdetleges, kézzel foly­tatott táró és akna kihajtás követte. A robbantás csak a XVIII. század közepén kezdődik. Az aknákba lét­rán közlekednek. Hogy a bánya be ne szakadjon, oszloppilléres kamra­fej tési módot alkalmaznak. A tech­nikai felszerelés: lapos és hegyes csákányok, feszítőék és kétkezes ka­lapács. Világításra kezdetben fenyő­fa-szilánk, később faggyúval^ töltött cserépedény szolgált. A ma is ismert »kahanyec«-ek a XVIII—XIX. szá­zadból valók. Az érceket fatálakban hordták, vagy kutyák hátára kötött bőrtömlőkben. Ezeket váltották fel a szán talpas ládák és a pallókon tolt facsillék. 1880-ban térnek át a voltaképpeni nagyüzemi bányászatra külszíni mű­veléssel, amihez megfelelő gépeket, szállítóberendezéseket kell beszerez­ni. Növelni kell a munkáslétszámot, javítani a szociális viszonyokon. A munkaidő ekkor reggel hattól este hatig van, egy óra ebédidővel. A bá­nya gyors ütemben fejlődik és ter­jeszkedik, üzemi vendéglőt, mészár­széket, irodákat kell 1882-ben létesí­teni. Az 1900-as évek jelentik a bá- nya fénykorát, a munkáslét­szám ekkor nyáron 1300, télen 1800 körül van. A terjeszkedés külszíni fejtéssel Alsó-Felső Telekes irányá­ban folytatódik. Később azonban az Amerikába meginduló nagyarányú kivándorlás miatt állandó munkás­hiány van, ami miatt a termelés is csökken. 1915—18-ban a bevonuló munkások helyett foglyokat és nőket foglalkoztatnak. A háború után a húsellátás biztosítására fémjegyeket vezetnek be. 1928-ban a bányát a Rimamurány-Salgótarján Vasmű Rt. vette át, Az újabb technikai fej­lesztést akadályozza az 1930-as évek gazdasági válsága, a munkáslétszám 1934-re 364 főre csökken. A második világháborúban hadiüzem. A bánya fejlődésére döntő válto­zást jelent a felszabadulás. Az első hónapok a 'helyreállítással, az üze­meltetés megindításával, a dolgozók számára élelmiszer és egyéb fontos cikkek beszerzésével telnek el. Az azóta eltelt években az üzem meg a korábbi éveknél is nagyobb jelentő­ségű, bár jelentőségének felmérése az elegendő történelmi távlat híján nem könnyű feladat. Az ötéves terv­ben nagyarányú beruházások foly­tak, a fizikai munkát minden lehető helyen felváltották a modem bánya­gépek. Az Országos Magyar Bányászati ** és Kohászati Egyesület ki­adásaként megjelent munka öt feje­zete a történeti részen kívül részle­tes műszaki leírást is foglal magában, számos kép és külön mellékletekkel, rajzokkal. A műszaki embereken kí­vül e monográfiát haszonnal forgat­hatják a társadalomtudomány műve­lői is. A könyv a témához méltó kön­tösben Pantó Endre, Pantó Gábor. Podányi Tibor és Moser Károly szer­kesztésében jelent meg, megjelenésé­hez jelentős anyagi és erkölcsi támo­gatást az Ércbányászati Igazgatóság és minisztérium nyújtott. Az őskori részt Koller Nándor, a bányatörténe­tet Soós Imre, a rudabányai műem­lékeket tárgyaló fejezetet Tombor Hona írta. Bodgál Ferenc Egy felszólalás és ami mögötte van

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom