Észak-Magyarország, 1957. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
1957-08-22 / 195. szám
Világ proletárjai egresül Jetek r fmmmsm A MAGYAR SZOCIALISTA M UNKASPART BORSOD MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGA LAPJA V ^ V u XJ11. évfolyam 195. sióm Ara 50 fillér 1957 augusztus 22, csütörtök S\ y ^lazánkban népi hatalom van és lesz a jövőben is46 Ünnep Ozdon Pofon és símogatás Tanulságok az Újpesti Dózsa—DVTK mérkőzésről j Kádár János elvtárs több mint százezer ember előtt beszélt az Alkotmány-ünnepen9 Kisújszálláson A Tisza régi, szelíd szőkeségében köszöntötte a nagy sokadalmat, s a friss szél csattogtatta a jáiműveket díszítő szép zászlóerdőt. Már a Tiszántúlon vonult innen Cegled felől a nép, mikor az országútokkal ölelkező sínpárokon ott robogtak a különvonatok. Közöttük a budapesti is, melynek utasai között ott volt Dobi István és Kádár János, a fővárosi üzemek ötszáz tagú munkásküldöttsége, diplomaták és újságírók. A két államférfi a munkásokkal beszélgetett a napi életről, mindenkit érintő kérdésekről. Az ablakban álltak és nézték a tovafuíó, gazdag, betakan- tásra érett tájat. A Nap el-elbújt a felhők szürkeségében s többen azon tanakodtak, milyen lesz az idő, kedvez- e majd a nagygyűlésnek. Kádár János megnyugtatta mindnyájultat: mindenféleképpen jó idő lesz, ha nem esik, nem ázunk meg, ha viszont esik, az jót tesz a kukoricának. De a kisújszállási állomáson már ragyogó napsütés köszöntötte a $ok vendéget, azt a 40 ezret, akiket a különvonatok hoztak. Akik eljöttek Hajdúságból, Békésből, Biharból, az egész Tiszántúlról és a Duna-Tisza közéről. Eljöttek mintegy 100 ezren a Hazafias Népfront első mszágos méretű nagygyűlésére. Ide, a Nagykunság fővárosába, ahol régen a magyar romantikának oly sok fejezete termett, de a valóságot csak Győrffy István és Móricz Zsigmond igazságot kereső tolla örökítette meg. A színpompás ember-erdő felett dísztribünön elsőnek Dobi István állott a mikrofon elé. ő, aki ugyanabban a szegény paraszti sorban . élte életének jórészét, mini régen e hallgatóság többsége. De küzdött a távoli Dunántúlon azokért is, akikről itt a Tiszántúlon feledkezett meg a Hivatalos Magyarország. Dobi István beszélt sok mezőgazdasági és paraszti problémáról. Ünneplés harsant fel, amikor bejelentette: clighogy novemberben elhallgattak a fegyverek, elsőnek e vidék küldöttsége jelent meg nála és tett hitet a szövetkezeti gazdálkodás mellett. A mikrofon elé lépő Kádár Jánosban nemcsak az államférfit ünnepelték, hanem köszöntötték azt a férfit, aki egy nagy nemzeti tragédia idején bátran tudott cselekedni. Az oly »hideg« kunok őszinte szeretettel fogadták, s erre a szeretetve alapozta a kormány elnöke beszédének egy későbbi kijelentését: magunk között vagyunk, munkások és parasztok között. Kádár János és Dobi István beszélt a Hazafias Népfront új.munkájáról, jelentőségéről. Elmondották, hogy a Népfrontnak eddig is — különféle formákban ,—r megvoltak a szervezetei, más-más bizottságai. E kijelentést legjobban éppen ez a nagygyűlés példázta, ahol ez a közlés elhangzott. A Hazafias Népfrontnak volt bátorsága és ereje ilyen országos méretű nagygyűlést összehívni. Emellett a Hazafias Népfront a Nagykun Napok keretében augusztus 20-a előestéjén igen jelentős irodalmi estet tartott Kisújszálláson. Itt íróink javarésze megszólalt, közöttük sokan olyanok is, akik az ellenforradalom óta most először álltak a nép elé. Az ünneplő, a gyűlés szónokait hallgató tömeg széle ott állt, ahol Móricz Zsigmond első hazai szobra hirdeti a nagy író emlékét. Jól ülik a mai szép ünnepségre Ady Endre két emlékező sora: »Boldog Móricz Zsigmond, ki nem korán kezdted, Aszúra fog érni minden szép gerezded....« S most, a gerezdet érlelő nyárban győzelemre érik mindén régi törekvés, terv és vágyakozás, amelyről a nagy író álmodott s melyért, a kunok és jászok küzdöttek századokon át. Biztosíték erre a Hazafias Népfront augusztus 20-i nagygyűlésén itt Kisújszálláson elhangzott szó. Dobi István és Kádár János beszéde..* Dobi István elvtárs beszéde Á Himnusz hangjai után Borok Imre, a városi Népfrontbizottság elnöke- és Nánási László országgyűlési képviselő, a város szülöttje mondott megnyitót. A munkásság nevében Antal István, a Vörös Csillag ^Traktorgyár művezetője, a parasztság nevében Varga B. Andrásné hétgyermekes karcagi parasztasszony üdvözölte a nagygyűlést. Dobi István beszéde elején a Nagykun Napok jelentőségéről, a népgyűlés jelentőségéről emlékezett meg. Majd így folytatta: — Október végén, november elején kevesen látták olyan világosan a helyzetet és a feladatoíkat, mint a Szolnok megyei dolgozó parasztok. Nehéz volt a helyzet Budapesten, de idekint sem könnyebb, hiszen Nagy Imrét a földosztó miniszternek, a népszerű. 1953-as politika megalkotóiának és képviselőjének hírneve övezte. — Nem az én feladatom, hogy Nagy Imre elméleti tévelygéseit vizsgáljam, végezzék el az ideológusok. De a gyakorlati politikában tizenegy esztendeig közvetlenül közelről láttam Nagy Imrét és tudok felelni, vajon megillették-e őt azok a dicséretek, amivel körülvették. — 1945-ben Nagy Imre földművelésügyi miniszter volt a debreceni ideiglenes ^ormányban. Ügy lett földosztó miniszter, hogy március 14-én Vorosilov marsall magához kérette az egymással már kezdetben is torzsai kodó, állam vezetésiben járatlan koalíciós politikusokat és tanácsolta nekik, mint-tapasztalt, öreg forradalmár, hogy sürgősen csinálják meg a földbirtokreformot, mert amíg Magyarországon nagybirtok- rendszer van, mindig, fennmarad az elnyomás és a fasizmus viszatérésé- nek veszélye. A Magyar Kommunista Párt magához ragadta a kezdeményezést, mint ezután is a nép érdekében való sok-sok nagy kérdés elintézésében. Megvitatták a földkérdést a többi párttal, és a forradalmi időkhöz méltó gyorsasággal kidolgozták a földreformot. — Végrehajtását természetesen’ a földművelésügyi miniszterre bízták, így lett Nagy Imre földosztó miniszter. Ezután, jellemezve Nagy Imre tevékenységét. utalt arra. hogy 1953- ban az MDP Központi Vezetőségétől programot és teljes felhatalmazást kapott a mezőgazdasági politikában elkövetett hibák kiigazítására, az életszínvonal emelésére, a törvényesség és a szocialista demokratizmus szellemének érvényesítésére a közéletben. Nemcsak Rákosi ellenállásán, hanem éppen annyira Nagy Imre tehetetlenségén is múlt, hogy ezt a programot nem hajtotta végre. — De — folytatta — Nagy Imre nemcsak miniszterelnök, nemcsak földművelésügyi miniszter, hanem begyűjtési miniszter is volt. Mint a begyűjtés gazdája, itt a Nagykunságon épen úgy, mint a Dunántúl és a Duna-Tisza közén vagy az északi megyékben, könyörtelenül kiseper- tette a parasztok padlásait. A Minisztertanácsban pedig olyan léhán, félvállról számolt be embertelen intézkedéseiről, hogy az embernek ökölibe- szorult a keze. Az ellenforradalom leküzdéséről szólva a kővetkezőket mondotta: — Amint 1944—1945-ben szovjet katonák véreztek értünk, hogy ország és nép felszabaduljon, most megint szovjet katonák mentették meg veszélyeztetett szabadságunkat. A Szovjetunió nem riadt vissza a nyugati rágalmaktól, a mocsikolódástól, a fenyegetésektől, hanem vállalta értünk az áldozatokat. Mikor pedig véget ért a fegyveres felkelés és itt. álltunk kifosztott raktárakkal és áruházakkal, — ezeket talán az angyalok rabolták ki, mert az ENSZ ötösbizottsága azt mondja. . hogy a mi ellenforradalmárainik semmihez sem nyúltak..... — nos, mikór itt álltunk az éhínség, a nyomorúság, a pénzromlás küszöbén, a Szovjetunió ezer- vagonszámra küldte nekünk az anyagi segítséget. És példája nyomán a Kíhai Népköztársaság s valamennyi néni demokrácia, mindegyik a maga lehetősége szerint segítségünkre sietett. Mióta világ a világ, ehhez hasonló segítségnyújtásról, jó barátok hasonló összefogásáról nem tud a történelem. — Élünk és élni fogunk, tisztelt, nagygyűlés és ezért örök hála illeti a Szovjetuniót és népét, örök hála a baráti nemzeteket. Tisztelet és becsülés párttagoknak és pártonkivülieknek ... — Tisztelet és becsülés idehaza mindazoknak, párttagoknak és pár- tankívülieknek, akiknek az ellenforradalom nehéz heteiben helyén volt a szívük és az eszük. Ma már tudjuk, hogy nemcsak Budapesten, hanem kint az országban is ezrével és tízezrével voltak névtelen kommunisták, akik korán felismerték a veszedelmet és volt bátorságuk cselekedni. Ha módjuk volt rá, fegyverrel helytálltak, mások gyárakban, termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban, városok és falvak tanács- házaiban. gyűléseken és megbeszéléseken becsülettel őrizték a szocializmus lángját, maguk köré gyűjtve a népi hatalomhoz hű embereket. — Sok ezer apró sejt alakult ki ily módon és. miután a népi. uralom helyreállt, ezek a sejtek karhatalmat állítottak, fegyveres erőt szerveztek és segítették a munkástanácsokból kiseperná az ellenforradalmárokaí. Körülöttük kristályosodott ki az új rend és ők lettek a szervezkedő Magyar Szocialista Munkáspárt fundamentuma. — Pártonkívüliekről is beszéltem, s nem ok nélkül. A parasztküldöttségeket, amelyek novemberben, decemberben az ország különböző tájairól felkerestek, fegyvert és feladatot kérve, kommunisták vezették, de szépen együtt voltak bennük a legkülönbözőbb felfogású, felekezetű emberek, szövetkezetiek és egyénileg gazdálkodó parasztok. Falusi nép, közülök való vagyok és velük elbeszélgetve, jól esett elgan- dőlni, hogy ezek az emberek tulajt bonképpen Tolnában, Békésben, Csongrádban, Borsodban és mit tudom még merre, a szükségben mán megcsinálták a maguk népfrontját* talán erősebbet, mint amit Budapest ten ki lehetne gondolni. És hány ilyen láthatatlan és névtelen, de valójában működő népfrontszervezet: lehet még az országban, amit különböző felfogású emberek októberben* novemberben azért hoztak létre, tudva. vagy öntudatlanul, mert egy dologban feltétlenül egyetértettek: akátf fegyverrel is hajlandók voltak harcolni a szocializm-usért. Ha pedig egyszer valaki harcolni hajlandó a szocializmusért — dolgozni biztosad hajlandó érte. Dobi István beszéde befejező részében részletesen foglalkozott í| magyar mezőgazdaság problémáivá^ Kádár János elviárs beszéde Ezután Kádár János mondott beszédet. Tisztelt Nagygyűlés! Kedves hallgatóim! Elvtársak! Augusztus 20-a a Magyar Népköztársaság Alkotmányának ünnepe — kezdte beszédét —. Hagyomány nálunk, hogy ezen a napon a munkások és a parasztok közvetlenül találkoznak. Ebből az alkalomból rendezték. ^ meg; Szolnok megyei elvtársaink a régi történelmi hagyományokkal rendelkező Nagykun A jövő a munkás Ezután összehasonlítva azokat a körülményeket, amelyek között a magyar nép büszkesége, az 1919-es forradalom lejátszódott, a mai körülményekkel, megállapította, hogy azóta á nemzetközi erőviszonyok gyökeresen megváltoztak. A régi világ urai támadhatnak — fognak is még támadná —, de győzni többé nem fognak. Aki a munkás-paraszthatalom híve, arra gondoljon, hogy a ml utunk nem lesz mindig lakodalom és ünnepi poharazás, olyan lesz, mint az élet útja: dolgozni kell, harcolni kell, lesznek nehézségeink és örömeink, de a jövő a munkás-paraszt hatalomé. Ez biztos. Kádár János emlékeztetett ezután arra, hogy az élet legfőbb kérdéseiben milyen változás történt Magyar- országon: — Emlékezzenek vissza, a régi világban. itt Szolnok megyében a föld fele a nagybirtokosok és a falusi tőkések. a kulákok kezén volt. Itt Kisújszálláson a föld 70 százaléka volt a kulákok kezén. A felszabadulás után 34 000 család kapott Szolnok megyében földet. Ez lényeges változás az életben. A régi világban, mondj tik 1934-ben. Szolnok megyében 34 000 munkanélküli volt. Most az emberek élnek és dolgoznak. Nem azt mondom, hogy lakodalomban vannak, de az a helyzet, hogy a mindennapi kenyérért reszketnie kelljen a dolgozó népnek, ahogyan a Horfchy- rendszerben kellett, Magyarországon megszűnt. — De ez az új élet népi hatalom nélkül nem jöhetett volna létre. Mert ha nincs népi hatalom, akkor a nép természetesen dolgozhatik — amikor dolgozhatik —, de amit megtermelt, az semmi szín alatt nem az övé. — Ez a népi hatalom persze olyan, hogy bizonyos embereket megbüntet, más embereket korlátok között tart. Jelenleg a világ olyan, hogy kétféle hatalom van: Az egyik, ahol kevés kiváltságos tartja félelemben és rettegésben a népet és veti börtönbe a kommunistákat és a békeharcosokat. Ez a sokat feldicsért nyugati hatalom, még akkor is. ha demokráciának nevezik. És van egy másik hatalom, ahol a grófok, a nagybirtokosok és a nagytőkések ágenseit csukják be egy kicsit börtönbe, hogy kijózanodjanak. Éneikül a hatalom nélkül nem lehet a dolgozó embereknek szabad éle^e. Persze, hogy vanNapokat. így számunkra összetalálkozik egy országos nagy ünnep és a Kunság népének helyi ünnepe. — Az a harc, amelyet a Kunság népe vívott, része az egész magyar nép. az egész magyar parasztság harcának. Ebben a harcban az urak évszázadokon keresztül nagyon sok győzelmet arattak, de végül a nép kerekedett felül, a nép győzött és az a vereség, amelyet Magyarországon 1945-el az urak elszenvedtek, halálos csapós volt. paraszt hatalomé nak olyanok, akiknek ez nem tetszik. De hát mit csináljunk? Olyan rendszert, amely mindenkinek tetszik, nem lehet csinálni. Mert hiába, ami tetszik Weiss Mamfrédnak, az valószínűleg nem tetszik annak az elv- társunknak, aki most a csepeli gyárban dolgozik. És ha már választani kell, akkor mi azt mondjuk: inkább olyan rendszert védünk, tartunk és erősítünk', amély 5 millió felnőtt dolgozónak tetszik, mint ami 300 000 ki- zsákmányolónak és lakájának tetszik. .4 becsületes értelmiségi dolgozó a néppel tart — A mi állami rendünk alapja a munkás-paraszt szövetség, s mi úgy gondoljuk, hogy a becsületes és tisztességes érzésű értelmiségi dolgozó a néppel tart. Ha a munkások és parasztok millióinak nincs jó sora, nincs emberi élete, nincs szabadsága, nincs hatalma. akkor az értelmiség sorsa is a cseléd és a rabszolga sorsa. — A mi alkotmányunk kimondja: — Van az imperialistáknak a mi rendszerünkkel másféle bajuk is. Azt mondják, nem jó ez a rendszer, hiszen náluk lehet az üzletekben ezt, meg azt kapni, ami Magyarországon az üzletekben még nincs. Ez igaz. Nyugodtan kijelentem, hogy Ausztriában több nylon kombiné kapható, mint Magyarországon. Az is valószínű, hogy jégszekrényből is többet árúsítanak, s még van néhány fajta cikk, amelyből ők többet tudnak adni. Ez baj. Nekünk dolgoznunk kell. és fogunk is dolgozni, s nálunk még nylon kombiné is több lesz, mint náluk. Tudni kell azonban azt, hogy ugyanezekben az országokban több dobra vert és tönkrement paraszt van, több munkanélküli munkás van, több olyan mérnökember van, aki villamoska- lauzi állásra pályázik, mint a mi rendszerünkben. És ha csak annyit is tudtunk elérni a tizenkét év alatt, mint amit elértünk, annyit, hogy a dolgozó ember létbizonytalansága megszűnt, hogy fedél van az emberek feje fölött, hogy kenyér van a gyermekek kezében, hogy ruha van az embereken és hogy Magyarországon minden dolMagyarország — Népköztársaság; á Magyar Népköztársaság a munká- sok és a parasztok állama s a Ma-* gyár Népköztársaságban minden ha** talom a dolgozó népé. Ez a dolog lényege. Amíg ez az alkotmány ér-* vényben van, addig a népnek van je-* lene és jövője. Ha ez az alkotmány veszélybe kerül, akkor veszélybe ke** rül a nép élete és jövője is. — A m,i rendszerünket persze táj* madják. De miért támadják? Azé'rtj mert népi rendszer. A nyugati irnpei rialisták rádióikat, újságjaikat tele-* kiabálják azzal, hogy a Kádár-kor-i hiány kegyetlen.. Amikor mi. találj kozunk az elvtársakkal, mint pél** dául most is, mikor a vonattal jöt-* tünk!, s beszélgettünk a rmankóskül- döttségekkel, — akkor a mi munká** sajnk' és parasztjaink azt mondják, hogy nem elég kegyetlen; Az imperialisták szerint kegyetlen. De itt nem valami erkölcsi dologról van szó. Ha mi történetesen a tőkések kormánya lennénk, biztosan azt követelnék, hogv vérözönt csináljunk, Az idősebbek emlékezhetnek 1919-re, Annak a vége az lett, hogy ezerszámra legyilkolták a nép legjobbjait, tízezerszámra elűzték őket. Mintegy kilencvenezer ember mene* kült ki az országból — nem szökött* mint a mostani disszidensek, — hanem menekült. Hörthyék — magával Horthyyal az élen — gyilkolták és csonkították a népet, mégsem volt szó semmiféle tiltakozásról. Mi nem vagyunk kegyetlenek, de engedjék meg nekünk — birkák sem vagyunk. Nem türjük meg többé, hogy a nép ellen a kést fenegessék, hogy a kést a népi hatalom hátába döfjék. gozó embernek nevezheti magát —•; akkor azt rriondjuk: a mi rendszerünk százszor jobb, mint az övéké, Azt a jót, ami esetleg ott még van* nem fogjuk szégyellni átvenni tőlük. De ami nem jó. amitől annyi száz év kínja és gyötrelme után végleg megszabadult a magyar nép, azt mi soha többé vissza nem kívánjuk. — Októberben, mint ismeretes, meg akarták semmisíteni a pártot, mint ennek a rendszernek politikai vezető erejét, likvidálni akarták az Elnöki Tanácsot, az Országgyűlést, a helyi tanácsokat, egyszóval a népi hatalom minden szervét, és helyettük be akarták vinni a hatalomba a burzsoá pártokat, s valamiféle búr- zsoá rendszert kiépíteni: visszaadni az uraknak azt, ami régen az övék volt. Mindszenty szeretett volna meg többet ártani — Az ellenforradalom Magyaror-' szágon nem győzött, de októberben, helyenként, néhány napig szabadon garázdálkodott. Ezalatt megmutatta igazi arcát, s azok az emberek, akik ezekben a napokban a parlament(Folytatás a 2. oldalon.) A mi rendszerünk százszor jobb, mint az övék