Észak-Magyarország, 1957. július (13. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-09 / 158. szám

Kedd, 1957, július 9. északmagyarorszag 3 * Rudabányán sem adták fel a hareot a kommunisták TVem először járok Rudabányán, ezen a szorgos emberek lakta bányatelepen. Ez a mostani lá­togatásom azonban lényegesen más körülményeket ta­lált. Mert bizony 1956 novemberében a termelés úgy­szólván teljesen szünetelt. A kommunistákba bele­fojtották a szót. Erről az időről emlékezik meg Ju­hász Bálint elvtárs, aki elmondotta, hogy vele együtt öten, a megfélemlítések ellenére is tanácskozásra jöt­tek össze november közepe táján. — E megbeszélésen osztottuk fel egymás között a párt újjászervezésének feladatait és ha nehezen is, de megindult a félig illegális szervező munka. Mégis tu­domást szereztek erről illetéktelenek, akik látva, hogy a megfélemlítés ellenére is szervezzük a pártot, új módszerhez folyamodtak. Hol egyik, hol másik terüle­ten gyújtották fel a gazdák szalma- és takarmány­kazlait. Közben azt terjesztették, hogy a kommunisták gyújtogatnak. Ezzel pogromhangulatot akartak kel­teni a párt szervezői ellen. Az ellenforradalom által lett munkástanácselnök, Barta Gyula horthysta tiszt megfenyegetett: ha nem hagyom abba a gyújtogatást, akkor annak súlyos kö­vetkezményei lesznek. Ezt éppen úgy mondták, mintha én lettem volna a gyújtogató, pedig ők csinálták. Min­denáron azt akarták elérni, hogy elhagyjam a bánya­telepet. Bartáék lakásomra küldték Csorna Ferencet, aki közölte velem: mindenki úgy tudja, én vagyok a gyújtogató és ha az éjjel nem menekülök el, akkor el­tesznek láb alól. De nem mentem el, tudtam, hogy ez csak ellenséges mesterkedés, a párt újraszervezésének megakadályozására. Egy levélben érkezett fenyegetésre nyilt levélben válaszoltam az Északmagyarországon keresztül, hogy engem agyonüthettek, de a párt akkor iß élni fog. E nyilt levél aztán felbátorította a még visszahúzódó elvtársainkat is. A nehézségek dacára, ha lassan is, de előrehaladt a párt szervezése. Egy kezdeti sikertelen kisérlet után másodszorra, február 5-én mégis megalakult 27 taggal üzemi pártalapszervezetünk. Ennek kedvező hatása azután megmutatkozott a politikai légkör szilárdulá- sában és a termelés alakulásában is. Jelenleg a párt­tagság létszáma eléri a 170-et. Tizenhét jelentkezőt visszautasított a taggyűlés, az ellenforradalom idején tanúsított magatartása miatt. A jelenlegi pártmunkára terelődik a szó. Meg tudjuk Juhász elvtárstól, hogy az üzemben már több alapszervezet van és pártcsoportok is alakultak. Rendszeresen feldolgozzák a politikai akadémia anya­gait. Havonta aktívaértekezletet tartanak. A termelés pártirányítása mellett ma'is fontos feladatuknak tart­ják soraik rendezését, szilárdítását és büszkék arra, hogy a tagság 90 százaléka bányász. A megyei párt­aktíva óta, ahol Prieszol elvtárs figyelmeztetett a ter­melés fontosságára, azóta a taggyűléseinknek is ez a főtémája — mondotta Juhász elvtárs. A taggyűlése­ken feltárják a termelés fogyatékosságait és az egy­szerű párttagok, műszaki vezetők közösen megszabják a termelésben a kommunisták legfontosabb feladatait. Az igazgató is rendszeresen beszámol az üzem terme­lésének alakulásáról. A termelés érdekében kifejtett kommunista munkának meg van a kedvező hatása. Az áprilisi, májusi tervet már túl is teljesítették 7, illetve 10 százalékkal. A minőség pedig jobb, mint az elmúlt év azonos időszakában. Januárhoz viszonyítva a felé­nél is kisebbre csökkentették a termelés önköltségét, azonban még mindig 5 százalékkal drágábban termel­nek, mint a múlt év májusában. A kommunisták kez­deményezésére a dolgozók táviratot küldtek az orszá­gos pártértekezletnek, amiben ígérték, hogy az orszá­gos pártértekezlet tiszteletére a féléves tervet 7000 tonnával túlteljesítik. A vállalás reális volt, sikerült a tervet 8000 tonnával túlteljesíteni. Van is törlesz- tenivaló — mondja Juhász elvtárs —, mert üzemünk­nél 8 millió 300.000 forintos ráfizetést okozott az el­lenforradalom. Az ellenforradalom szekértolói közül ki is tettünk néhányat. Sajnos előfordult azonban olyan eset is, aki ezek közül még jobb helyet talált másutt magának, jó összeköttetései révén. Felsőbb szerveinknek kell odahatni, hogy az ilyenek ne ismét­lődjenek meg. A z országos pártértekezlet eredményeit a párttag­ság örömmel fogadta. Mindebből kitűnik, hogy Rudabánya kommunistái a nehézségek ellenére sem adták fel a harcot és most, hogy újra rendezik sorai­kat, a pártértekezlet útmutatásai alapján csak növelni fogják szocialista építésünk sikereit. KOVÁCS KÁLMÁN MINDENNAPI GONDOK A tanácstag lemossa magáról a port, az izzadtságot, s az üzemből nem haza 'indul, — noha ebédelni is kéne —, hanem egyenesen az irodába. Az ebéd várhat, de a pa­naszok elrendezése nem. A zsebben papíron gondosan feljegyezve áll, mellette nagy kérdőjellel: mi lesz a járdával, a fertőtlenítéssel, a lakó­telepi utak locsolásával és még tömérdek, más hétköznapi gonddal, amely a munkásemberek életén pillanatnyilag felhőt jelent. Sem a Lenin Kohászatnál, sem a DIMÁVAG-nál, az irodákban, a lakótelepgondnokságon nem olyan egyszerű a tanácstag dolga. Nem fogadják szívesen mindenütt, hi­szen látszólag csekély dolognak tűnik a választók gondja, nagy or­szágos bajaink mellett. A milliós értékekkel dolgozó gyár vezetőinél érthetően csekély az, hogy a Sza­bó Jenő utca végében a vasút szé­lesítésekor a szennyvízárkot be­tömték és a hegyoldalról lezúduló víz a lakótelepen állt meg. Egy esőzés után térdig lehet járni a vízben, sőt a lakásokba is beárad. Nemrégen egy kiadós nyári zápor alkalmával Földesi elvtárs abba a szerencsés helyzetbe jutott, hogy 37 veder vizet hordott ki a lakásá­ból. S munkaközben megfájdul az ember feje, ha arra gondol, hogy a falon zöld csíkokat rajzol a ned­vesség és a szekrényben megpené- szedik a nehezen szerzett fehérne­mű, ruha. A Szabó Jenő utcában, a házak közé beszorítva ott bűzlik egy is­tálló, amelynek áthelyezését na­gyon régen hasztalanul kérik a la­kók egy távolabb eső helyre. Ezért megy a tanácstag. Sajnos, a Lenin Kohászati Művekben Bán­völgyi elvtárshoz bejutni szinte művészet. Előfordult már, hogy Litváni elvtársat küldözgették egyik szobából a másikba, s mikor már a nyolcadik szobában meg­fordult, visszaküldték az elsőbe, mondván, mégis csak ott intézik el. Persze, sok sérelemre találnak orvoslást, a fertőtlenítés, ami most a járványveszély miatt sürgetőbb, már oda jutott: a gondnokság ad kátrányt, meszet, a' lakóknak csak edényt kell biztosítani. A gyár lo­csolóautója eddig a főútvonalon járt, amely betonos, de a kis mel­lékutcákat elkerülte, pedig ott a salakos utak sokkal jobban porza- nak. A kerítéseket is megjavítot­ták, de nem mindenütt. Igaz, ez eredmény, de kevés. Az istálló még mindig a Szabó Jenő utcában keseríti a lakók életét, sok még az elhanyagolt utca, járda, kút. Ezeket a panaszokat meg kell hallgatni a gyár illetékes vezetői­nek, mert nem is olyan régen, né­hány nappal ezelőtt hangzottak el ezek a panaszok a vasgyári leány­iskolában tartott tanácstagi be­számolón.------- — iQ i -iiin i, — 4 Mislóczki Mátyás országgyűlési képviselő szerdán, július 10-én képvi­selői fogadóórát tart a diósgyőri ta­nácsházán délelőtt 9 órától déli 12 óráig. **■***+?> Intézkedjen a tisztiorvos! A GONDOLAT MOST VETŐDÖTT FEL az elmúlt napokban, amikor a körzeti orvos a gyenmekparalízis elleni védekezéssel kapcsolat­ban. előadást tartott Nyékládházán. Elmondotta a megjelent szülőknél- , hogy mennyire fontos a szörnyű betegség egyik legnagyobb terjesztőjé­nek, a légy irtása s mennyire szükséges az elővigyázatosság. A nyéklád* házai asszonyok figyelemmel hallgatták az orvos előadását, ám csak­hamar felcsattantak — s később ezirányú panaszukról szerkesztőségün­ket is informálták, mely szerint: lehetetlen a légy irtása náluk akkor* amikor éppen a falu közepén hatalmas tenyésztelep van. Ez az indok késztette az újságírót arra, hogy ellátogasson a faluba és személyesen vizsgálja meg a nyékládházaiak panaszát. Nem messze a budapesti útvonaltól, a falu egyik legnagyobb lakV-» településének közepén, nevezetesen id. Szántó József udvarán van a föld* művesszövetkezet szeszfőzdéje. Maga a szeszfőzde egy kisebbfajta külön, épületben van, mely alig 3 méterre fekszik a lakóháztól. A szeszfőzde lefolyócsövén az épületből egy nyitott medencébe ürítődiik a kifőz ölt cefre, amely bűzt, szennyet és betegséget áraszt a községre. A legyek milliói rajzanak a nyitott medence fölött s hordják, terjesztik a íertőzéstj Az épület előtt talán félméterre a kúttól két másik betonmedencében a cefrét tárolják. Ezek sincsenek lefedve. A legyek legalább úgy rajza* nak, mint az említett helyen. De nemcsak a legyek, hanem, ha beletekint az ember, undorral fordul el tőle. Kisujjnyi nagyságú pondrók másznak fel a medence oldalán, törnek a fény felé s hullnak vissza félnné':e."'Si út után. A pondrók nagyok, gusztustalanok és betegséget terjesztenek.; Mindezt azonban a szövetkezet a cefrével együtt üstbe önti s páknká- nak kifőzi. (Bocsánatot kérek az olvasótól, ha talán elvettem gusztusa-, de nem tagadhattam le a tényeket) Sajnos, s' erről személyesen Is még* győződtem: a főzde vezetősége nem tisztította ki a medencét mielőtt a cefrének szánt gyümölcsöt beleöntötte volna. Áz igaz, hogy a pálinka fertőtlenít s főzés közben elpusztulnak ezek a különböző lárvák. De az is igaz: még a legmegrögzöttebb pálinkaivó is örökre megundorodri ez italféleségtől, ha saját szemével látná a nyékládházai példát. Természe­tesen néni ide akartam kitérni. Ezt csak tényként állapítottam mi. annak igazolására, hogy a szövetkezet szeszfőzdéje piliianatig sem ma* radhat a falu közepén. S talán még néhány tény. Az említett medencék­től s légymillióktól 10 méterre van az egyik iskola és 10 méterre a máéi kJ iskola. A környéken egészségügyileg megfelelő kút kevés van. Szántóéi udvaráról 4—5 család hordja a vizet. Azaz: csak hordaná, mert máit ennek a kútnak a vize is megíertöződött. Ha kicsit mélyebbre eresztik}' a vödröt, cefrét hoz fel a kútból. Amikor pedig a szeszfőzdét, illáival a medencét havonta egyszer tisztítják: nyitott edényben hordják az utca* kon a cefrét, a legyek millióinak kíséretében. Ha például a szeszfőzdébe3 10 méterre lévő iskolában felakasztanak egy légyfogót, öt perc alatti teleragad. KÖRÜLBELÜL EZEKET ÁLLAPÍTANÁM MEG, ha csiupámegész* ségügyi szem,pontból, mondjuk orvosi szemmel nézném a helyzetet* Ám ha már itt tartunk, nézzük tovább a tényeket.- . Bariba Barnabás iskolaigazgató s egyben földművesszövefckezeÖ igazgatósági tag a következőiket mondja el: A földművesszövetkezet felügyelőbizottséga régóta fogLaükozilj azzal a gondolattal, hogy a szeszfőzdét elvigyék a falu közepéről s -annálfi megfelelő, korszerű épület,be valahová a falu szélére helyezzék Ehheá némi pénzkerettel maguk is hozzá járulnának, de a tényleges segítségei a MESZÖV-től várják. A MÉSZÖV viszont kijelentette: erre egyelőre nincs lehetőség. Pedig egy példa is elegendő annak igazolására, hogy* ki* fizetődőbb lenne a szeszfőzde áthelyezése. Jelenleg főzési idényenként majd 24.000 forintot fizetnek ki a cefreszállításért. Az épületet a nyék* ládházaiak szerint 50.000 forintért megépíthetnék. A költség tehát két évf alatt csupán a cefreszállításból is megtérülne. A MÉSZÖV azonban tartja magát. Nem járul hozzá az átépítéshez. Ahhoz azonban hozzájárul, hogy a jelenlegi szeszfőzdét újabb 10.000 forintokért réparáltassa, javíttassa* Furcsa gondolkodásra vall. Pedig ez a helyzet (s itt nemcsak a nyékiád* házai örvös, a nyékládházai asszonyok, a nyékládházai tanács véleményét tolmácsoljuk, hanem saját meggyőződésünk is) nem maradhat tovább* Évenként, szerény statisztikai adatok szerint is 5—600 mázsa szilvacefre* a felek részéről pedig újabb 4-—500 mázsa cefre érkezik- a főzdébe. Ezt is nyitott edényben, az utcákon szállítják. Csodálatos s talán a véletlen* nek köszönhető, hogy eddig még nem okozott tömeges fertőzést* Dö a helyzet még megbosszulhatja magát. A TÉNYEK TEHÁT ISMERETESEK. Körülbelül így néznek kí a nyékládházai állapotok. Sürgős intézkedésre van szükség s kérjük: mielőbb intézkedjen a tisztiorvos! ÓNODVÁRI MIKLÓS Nagyrozvágyi hétköznapok- I. AHOGY AZ ÖREGEK MESÉLIK ­Hogy is szól a legenda? A honfoglalás korába ve­zet vissza. Őseink északkeleti, keleti irányból igyekeztek a Kárpátmedence belsejébe. A mai csehszlovákiai Nagy kö­vesd helyén tartottak terep­szemlét. Járhatónak ígérke­zett a talaj. A vezér megadta a parancsot: Kövess! Innen a Kövesd név az öregek emlékezetében. Honfoglaló őseink to­vább indultak a mostani Nagyrozvágy irányába. Lápra, mo­csárra találtak. Átkozták a vágyat, amely erre vezette őket. Megbélyegzésként a Rosszvágy nevet adták a helységnek. A legendát bizonyítani látszik az a tény is, hogy egészen 1916-ig Rozvágy Rosszvágyként szerepel az iratokban. A történetet így adták tovább a rozvágyi őszhajú mesemondók, átvették a tanítók, nekem már a tanítványok mesélték nádfedeles, vertfalú házacskák ereszénél. Sok hajlotthátú öreg ház őrzi Rozvágy ban a múltat. De milyen öregek! Ott van egy a felvégen, a felvégnek a falu köze felé eső részén. Illés János bácsi meg a fia most épí­tett helyette új „tömb”-házat. — No, az megteszi... — Illés bácsi homlokára húzza törtkarimájú kalapját, jelezvén, hogy mesélni akar. — Már a nagyapám idején megvolt, vagy még korábban, nem tudom. Nagyapám emlegette nekem, hogy legénykorá­ban ebbe a házba udvarolt nagyanyámnak. A karosszék ak­kor is ugyanott állt, ahol most. Egyik este azon ülnek ketten. Beszélgetnek, beszélgetnek, egyszercsak reccs és két macska pottyan az ölükbe. Fölöttük, a padláson csintalankodtak, az meg leszakadt alattuk, már akkor korhadt volt. A régi házakban öreg emlékeket idéznek az otthon ma­radt őszhajúak, akik már nem járják a rozvágyi határt. Ül­nek a küszöbön, vigyázva az unokák játékát, vagy feksze­nek a sutban, mint a 66 éves Berta Józsi bácsi, a legtekinté­lyesebb emlékezők egyike. Ráérő óráiban történetkéket ke­rekített fiatalkori élményeiből. Multszázadbeli emlékkel kez­di mondókáját. — 1898 előtt, akkor volt igazán kutya sora a cselédnek. Akkortájt cseperedtem iskolássá. Emlékszem, milyen fekete kenyeret hordtak a cselédgyerekek a tarisznyájukban. Olyan fekete volt, mint a föld. Nem telt fehérebbre, néha még fe­ketére sem. — A mi házunkkal szemben állt Reviczky báró kastélya. Az idők során elkótyavetyélődött a birtok. Szilassy Zoltán konstantinápolyi követ kezébe került aztán, de az sosem járt itt. Egy Fuchs nevű bérlőnek adta. Ez a Fuchs nagy cseléd­nyúzó volt. Kommencióosztáskor ocsut adott a cselédnek búza helyett. Amelyik cseléd ellene szólt, elzavarta. — Mint gyermek,* emlékszem a következő esetre. Akkor mulatságosnak találtam, nevettem rajta, de hamar beláttam, Rogy inkább sírnom kellett volna. — Hideg tél volt. A bérlő valami apróságért meghara­gudott egyik cselédjére. Családostól kirakatta az udvarra, a komájával rakatta ki, hogy még jó embere se maradjon. Sok gyermeke volt a cselédembernek. Odajött könyörögni a kastély elé. — Tekintetes úr, ne tessék elzavarni engemet, beérem én azzal, amit ad... Mi lesz a gyermekeimmel? Hová tegyem őket ilyen hideg télben. — A béríő hajthatatlan maradt, szinte most is hallom a hangját, olyan furcsán, orrhangon ripakodott. — Phuj, az anyád... Thökölj meg khölkeiddel etyütt... — Könyörtelenül elzavarta a cselédet. Pedig nem sok helyet foglalt el egy család. A fellegvári részen voltak ezek a nyomorúságos viskók. Egy szobácskát adtak két családnak, két sokgyermekes családnak. Négy szoba nyilt egy pitvarra. A szobán egyetlen kicsiny ablak pislogott a világba, A szoba magassága 1 m. 80 cm. lehetett. Kamra nem volt hozzá, a cselédek a padláson tartották szű­kös élelmüket. Emiatt gyakran támadt veszekedés, mert lop­kodták egymást. — így volt ez 98 előtt. 98 táján aztán pattanásra feszült a húr. Mozgolódás támadt a környéken. Rozvágyra is bevo­nult egy század katonaság, de itt nem történt semmi, hát tovább álltak. Ellenben a szomszédos Pácinban mái meg­mozdult a cselédség, de erre jobban emlékszik a feleségem, mert ő pácini. Fiatal mozgású öregasszony Józsi bácsi felesége. Úgy mondja el az esetet, ahogy a nagyanyjától hallotta. — Tarcali Ferencnek hívták a nagyapámat. Három fia volt. Kettő már megházasodott közülük, a harmadik, Sándor bátyám is házasodott volna, de már nem fért több ágy a szobában. A nagybátyáim messzi falukba eljártak dolgozni, többet hallottak a világról, mint a többiek. Hallottak az új cselédtörvényről is, hogy minden családnak külön szoba jár. Mondják ezt a bátyáim nagyapámnak. Ö is világlátott ember volt. Kitervelték, hogy gyűlést hívnak egybe. Ott az udva­runkon jöttek össze az emberek. Csakhogy a bárónak is a fülébe jutott a dolog. Még onnan a gyűlésről elvitték nagy­apámat, meg a három nagybátyámat, vasraverve vitték el... Szusszanásnyi szünet nélkül beszél Berta József felesége. Mintha nem is a nagyanyjától hallottakat mondaná. Közben Józsi bácsi az asztalnál toporog. Türelmetlen, mert még nem mutathatta be nagy tudomá-* nyát, a népdaléneklést. Nem­csak mesélni tudott ő a múltról! Csak azt sajnálom, hogy nem volt nálam magnetofon, még a kottázást sem értem, így csak a szöveget adhatom közre: „Most gondold meg rózsám elejét utóját* Hogy kivel kötöd, hogy kivel kötöd Életed pályáját. Nem kölcsön kenyér ez, hogy vissza adhatnád, Se nem árpatalló, se nem árpatalló, • Hogy legázolhatnád. Nem az a jó gazda, kinek hat ökre van, Csak az a jó gazda, csak az a jó gazda, Kinek szép lánya van. Szépen felneveli, szárnyára ereszti, Keservesen nézi, keservesen nézi, Hogy más üti, veri.” A messze maradt fiatal évek emlékei könnyfátyolba ágyazzák az öreg szemet. — Ah... — legyint. Berta Józsefet öreg korára sem hagyta cserbe az akarat­ereje. Máris arról beszél, hogy a dal minden valószinüség szerint Rozvágyon született, innen terjedt el a környező fal­vakba. A nagyanyja mesélte neki, aki semlyéni születésű volt, hogy Semlyénben az ő esküvőjén dalolták először a rozvágyi nagyapa barátai. — Hanem most egy szomorúbbat mondok — kezdi újjá — 1846-ban volt nálunk Rozvágyon a határmérés. Erről is nóta maradt ránk. Hogy kik csinálták, titok maradt, de ak­koriban gyakran énekelték: „Búsúlnak a szegények, Mérnek, inzsellérek, Mert az urak a határt Egészen elfoglalták.” 1846 régen volt. Az unokák már elfelejtették a nagyapák búrahajló strófáit. Ök már vígabbakkal köszöntötték egy­mást, amikor urdolgára mentek a papi birtokra: „Urdolga, pandolga, Hándd, vesd össze, Hadd abba.” Erre még többen emlékeznek a faluban* hisz Nagyroz^ vágyon egészen 1945-ig jártak urdolgára, akik a Nagyhegyeri telket kaptak a református egyháztól. A mai nagyrozvágyi fiatalok azonban már erről is keveset tudnak, de az apák is felejtik a múltat a jelen gondjaiban. (Folytatjuk.) Nagy Zoltán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom