Észak-Magyarország, 1957. június (13. évfolyam, 126-151. szám)

1957-06-01 / 126. szám

ftzomforf, 1057. június í. ÉSZAKMAGYARORSZAG 3 miitiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiii­FENT A HEGY oldalán hatalmas lombú fák között, akárcsak egy elvarázsolt kastély, rajzolódik ki a pe­recest vájp,riskola. Mily pompás hely. Üdülőnek is megfelelne. A kellemes, ózondús levegő a természetnek e végtelen birodalmában szinte lenyűgözi a látogatót. Jól érzik magukat itt'az ifjú bányásznövendékek. Piro­sak, mint a rózsák és egészségesek, mint a makk. Be­tegségnek se híre, se hamva. A szakácsnők a megmond­hatói annak, milyen jó étvággyal kosztolnak. Igaz, nincs is rájuk panasz. Szorgalmasan, fegyelmezetten tanulnak. Amióta a KISZ megalakult, azóta mozgal­masabb lett az iskola utáni életük is. iiiininiiiiiiiiiimii ÖNTEVÉKENY FIATALOK nyur István, Veress Mátyás, Gonosz József és a többiek nevét, akik mind-mind lel­kesen fáradoznak, hogy a KISZ-szervezet programja valóraváljon. A perecesi vájáriskola KISZ-szervezetének vezető­sége, Lipták László, Kálmán László és Gonda György elvtársak jól irányítják az ifjú kommunisták munká­ját. Kiépítették az ifjú gárda hálózatot — mint mond­ják: „így jobban tudjuk mozgósítani a fiatalokat”. De könnyebb egy-egy feladat értékelése is. Az ifjú gárda tagjai rendszeresen hetenként tartanak munkaértekez­letet, ahol megvitatják, ki hogyan tett eleget felada­tának. A KISZ-szervezetnek gazdag, a fiatalok legfőbb kí­vánságát magábaölelő programja van. Ezért is kapcso­lódik be mindenki a munkába. Rövidesen elkészülnek például az új kézilabda pályával, pedig micsoda nehéz munka volt ez. Most, hogy látja az ember, el sem akarja hinni, hogy azt ők csinálták. Ki tudja hány ezer talicska földet kellett kibányászniok, hogy simára, la­posra faragják a hegy oldalát. S mindezt tanulás után, társadalmi munkában tették. Emellett azonban meg­oldottak más, fontos dolgot is. AZ ISKOLA harmadik emeletén egy üres helyi­séget teljesen átrenováltak klubbá. Persze a felnőtt dolgozók segítségével, azok mindenben támogatják őket. Érdekes, színes magyar motívumokat festettek a falakra. Ügy érzi magát benne az ember, mintha mese­országban járna. A székeket, az asztalokat, sőt a csil­lárokat is mind-mind a fiatalok és a felnőttek készí­tették. Csodálni lehet a munkájukat. Lám csak milyen hamar értékesítik a tudást. A KISZ-szervezet pedig nem is olyan régen indította be az esztergályos szak­kört. Olyan szabályos emléktárgyakat, csillárokat, s különböző anyagokat állítanak elő, hogy a mester sem csinálna náluk különbet. Ha valaki ezelőtt néhány héttel arra járt, s most ismét elmenne, nem ismerne rá az iskola környékére. Rendezett, szépen parkírozott a környék. Ez a külső látvány is elárulja, hogy szorgalmas, rendes gyerme­kek tamilnak itt. Igen, azok szinte valamennyien. Ne­héz közülük kiragadni olyat, aki valamilyen munká­ból fci ne vette volna a részét. írhatnánk sorba a ne­veket, Kiss József, Pajtok István, Venczel János, Va-> AMILYEN egységesek és lelkesek a fiatalok a munkában, a tanulásban, olyan egységesek és lelke­sek a szórakozásban is. Az újjászervezett énekkar nagy gonddal készül a VIT-versenyre. A közeljövőben be­indítják a* tánciskolát is. Jelenleg azt vették tervbe, hogy Rozsnyóra, a baráti, testvér-iskolába látogatnak el. Az ötletnek nagyon örültek a fiatalok. Ehhez a ki­ránduláshoz azonban pénzre van szükség. A gond az volt, honnan teremtenek elő elegendő összeget. Nem sokáig töprengtek. Gyerünk a szénpakoláshoz — kell oda munkaerő —, javasolta az egyik fiatal. S a KISZ- fiatalok, vegyesen a KISZ-en kívülállókkal, délutánon­ként lapátot fogtak. 2400 forintot kerestek így néhány nap alatt. Aztán bált rendeztek, s a pénzük egy ez­ressel ism,ét megszaporodott. Ezzel azonban még min­dig nem elégedtek m,eg, keresik, kutatják a lehetőséget, hogyan tudják az összeget növelni. — Megragadunk minden alkalmat — mondotta Gonda elvtárs —, dolgozni fogunk, a kirándulásnak si­kerülnie kell. MONDANUNK SEM kell, a KISZ-szervezetnek van tekintélye a fiatalok előtt. Sokam kérik a belépésüket. Igen ám, de ez nem megy olyan egyszerűen. A KISZ- szervezetbe csak azokat veszik fel, akik ellen nincs semmi kifogás, akik példásak a tanulásban, a fegye­lemben, az iskolán kívüli életben. Ezt minden fiatal tudja az iskolában. Persze senki sincs magára hagyat­va. Akik nehézséggel küzdenek, azoknak a KISZ-fia- talok segítenek, hogy mielőbb kiérdemeljék felvételü­ket. TÖRÖK ALFRÉD Milyen képzőművészeti alkotások fogják díszíteni a Miskolci Nemzeti Színházat Elnyerte méltó büntetését Megyaszó községben a múlt' év Színházunk újjáépítésére az egész város megmozdult, sőt a megye nagyüzemeiből is számtalan segítség érkezett. Mindnyájunknak egy a célja: mielőbb méltó helyiséget adni az ország első kőszinházának. Nem kétséges, hogy ilyen nagy­arányú összefogásnak eredménye is lesz. Amit az állami költségvetés nem bír megadni, azt megadják a lelkes művészetpártolók. A Miskolci Nemzeti Színház új-* jáépítésére alakult bizottság min­den tekintetben a legjobbat és leg­szebbet akarja Déryné színházá­nak adni. Modern színpadot, jó vi­lágítást, kényelmes nézőteret és öltözőket, ezenkívül értékes, ízlé­ses képzőművészeti alkotásokkal akarja díszíteni. Az előcsarnokba, a feljárati hom­lokfalra bronz félköríves dombor­művet helyeznek el. A másfélszer két és félméteres lezárású hatal­mas dombormű a színház történe­tének fontosabb állomásait örökíti. A kivitelezéssel Ferenczy Béni Kossuth-díjas szobrászművészt bíz­zák meg. A társalgóban és a büfében hat kisebb szobor felállítását és 10 táb­laképet tervezőiek. Témájukat a színházzal kapcsolatos tárgykörből merítik. Déryné közel két és félrpétenes szobrát a színház belső, parkírozott udvarrészén fogják felállítani. Eb­be a parkírozott részbe a színház- látogató közönségnek szabad bejá­rása lesz.. ‘ * Szükségessé válik a nézőtér ko­pott, hibás freskóinak tisztítása és újjáfestese. Űj freskók készítését költségkímélés szempontjából a bi­zottság nem javasolja. Ma még csak javaslatok, tervek, vagy lebontott épületrészek látsza­nak a megfiatalított színházból. De holnap, azaz 1958-ban az* őszi színi- ‘ évadot már a megnagyobbított, a szebb, új színházban nézhetjük vé­gig. (o—e) októberében Gecső Sándor 45 éves megyaiszói földműves állott az el­lenforradalom élére. A községi ta­nács elnökét becsmérelte, a kom­munistáknak megtiltotta, hogy a községet elhagyjál?, házkutatásokat tartott. Élőbb a munkástanács tag­ja, majd a nemzetőrség parancs­noka lett, fcésőb'b pedig községi ta­nácselnökké választatta magát. A községi hangos híradón a szovjet csapatok elleni ellenállásra hívta fel a lakosokat. A termelőszövet­kezét vagyonát szét akarta osz­tatni. A miskolci megyei bíróság Gecső Sándort a népi demokratikus ál­lamrend megdöntésére irányuló mozgalom. vezetésében való részvé­tel miatt 15 évi börtönre ítélte. Június 2-án, vasárnap Miskolc sze­mélypályaudvarról a 6429. sz. vonat, amely 1 óra 45 perckor indult, már nem közlekedik. Helyette június 2-án, vasárnap a 419. sz. vonat 0 óra 50 perckor indul. Minden áldozatra késsen Nagy figyelemmel olvastam el a tegnapi sajtóban napvilágot látott magyar—szovjet egyezmény szöve­gét, amely a Magyar Népköztársa­ság területén ideiglenesen tartóz­kodó szovjet csapatok jogi helyze­tét határozza meg. A szovjet fegyverek november 4-én másodszor hozták el népünk­nek a szabadságot. A párt akkor fegyverbe hívta a kommunistákat. Férjem a múlt év novemberében a tizeshonvédeknél, jómagam ez év márciusában a munkásőrségnél fog­tam fegyvert. Fegyvert fogunk a párt zászlaja alatt azért, hogy Ma­gyarországon soha többé ne lehes­sen ellenforradalom, hogy kicsiny gyermekeink ne reszkessenek a fé­lelemtől, hogy az anyáknak ne kell­jen félteniük gyermekeiket, férjei­ket. Olvasva az egyezmény szövegét, visszaemlékeztem a vérgőzös októ­beri ellenforradalmi napokra, ami­kor a Szovjetunió népei és hadse­rege ismét, bebizonyították, hogy a magyar nép igaz barátai és ezért a barátságért minden áldozatra ké« pesek. A hős szovjet harcosok ki«, álltak értünk és életüket áldozták azokban a napokban a mi szabad« Ságunkért. A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió kormánya által megkö- tött egyezmény a biztonság érzését kelti minden igaz magyar hazafi­ban. Az egyezmény szövege meggyőz arról mindenkit, hogy a szerződés a teljes egyenjogúság alapján lett megkötve a magyar nép szabadsá­gának, nemzeti függetlenségének és szuverénitásának javára. A magam részéről forró szeretet­tel üdvözlöm a forradalmi mun­kás-paraszt kormány és a Szovjet­unió kormányának ezen lépését, mert e szerződésben biztosítékát látom nyugodt és boldog életünk­nek. Fekete Istvánné munkásom A psÉppsnpü megyénkben több min! 50 nevelőt Megyénkben az idei pedagógus­nap abban is különbözik az elmúlt éviektől, hogy azt nem a szakszer­vezet és a nevelők, hanem a Haza­fias Népfrenibizottság és a Nő­tanács rendezi. A megye iskoláiban már lelkes tervezgetés és készülő­dés folyik, hogy az ünnepi napon méltóan köszöntsék a nevelőket. A miskolci Malinovszkij úti általános iskola szülői munlcaközössége pél­dául vacsorán látja vendégül a ta­nítókat. A Kosssuth-utcai általános iskolát az ünnepi nap alkalmából virággal díszítik fel és a tanulók a legszebb csókroklzál üdvözlik ne­velőiket. A pedagógusnap központi ünnep­ségére szombaton délelőtt kerül sor. A megyei és városi tanács végre­hajtóbizottságai fogadást rendeznek a legjobb oktatók részére. Ezen az ünnepségen 27 nevelőnek adják át az »Oktatásügy kiváló dolgozója<* kitüntetést. Ezenkívül 4 pedagógus* nak a kiváló tanár, kiváló tanító és kiváló óvónő jelvényt adományoz* zák. A kitüntetettek és 22 példás eredménnyel dolgozó nevelő — a felszabadulás óta először —■ juta-1 lomképpen kéthetes külföldi üdül* tetésben vesz részt Lengyelország* ban és a Német Demokratikus Köz* társaságban. Megyénkben az idei pedagógus* napon a külföldi üdültetésekre és a pedagógusok megjutalmazására csaknem félmillió forintot fordíta­nak. Új gyógyszertár Borsod megye gyógyszertári há­lózata újabb, korszerűen berende­zett gyógyszertárral bővült. Beren- téin nyílt meg az új patika, mely a Berentei Hőerőmű és a község lakosságát látja majd el gyógysze­nyílt Berentén rekkel. Az ünnepélyes megnyitáson a megyei tanács nevében Hoffmann Ferenc Kossuth-díjas főorvos és Nádler Viktor megyei főgyógysze­rész adták át a gyógyszertárat: Fegyvert rejtegetett — statáriális bíróság elé kerül Lénárt Károly 30 éves »vándor­munkás«, Tárd újtelepi lakos az el­lenforradalom idején, egy mező­kövesdi raktárból egy 48 min­tájú kispuskát szerzett és azt azóta I magánál rejtegette. Lénárt a ház­kutatást végző rendőrhatóságot igyekezett félrevezetni, de ez nem sikerült. A f egy vérré jtegetőt őri­zetbe vették és statáriális bíróság elé állítják: SÁROSPATAKON, a széleshom* lokú kollégium árkádos nagyportá­jának falain művészi domborművek hirdetik hazánk e legrégibb iskolá­jának 426 esztendős történetét. A hetedik mezőben Medgye'ssy Ferenc szobrászművész vésője a• vörössipkás Ü HEGYI JÓZSEF örössipkás diákok limiMMIIMI diákok hősi harcait örökítette meg, amint borjúval a hátukon ágyút töl­tenek és pattanásig feszülő idegek­kel, kemény bátorsággal irányítják félelmetes ágyúikat az ellenségre. Talán éppen a szolnoki csatában... Kik is voltak a vörössipkások? Háromszáztizenhét éves ix)lt azon a tavaszon a pataki kollégium, de tündöklőbb lapot azóta sem nyitot­tak történelmében diákjai, mint le­gendáshírű elődeik, a vörössipkások. Mert csak május 16-án jelent ugyan meg 1848-ban a felelős magyar minisztérium rendelkezése az önálló magyar nemzetőrség felállításáról, de Sárospatakon a kollégium udva­rán már március 15-e óta megállás nélkül folytak a nagyobb diákok ka­tonai gyakorlatai Pálkövi Antal és Csorna Mihály tanárok vezetésével. Április végén aztán vörös sapkát tűztek a fejükre, s ezzel megalapí­tóivá lettek a híres kassai kilencedik zászlóaljnak. Az ünnepélyes évzáró vizsgák — évszázadok óta elsőízben — ezúttal elmaradtak, mert a diákok júniusban bevonultak zászlóaljuk állomáshelyé­re, Kassára+féjükön a haladás, a for­radalom jakobinus szimbólumával: a. vörös sipkával. Vitális Sándor zászlóaljparanxsnok elrendelte, hogy a vörös sipkát cseréljék fel a nem­zetőrök számára előírt kék csákóval. Ekkorára azonban megérkeztek a miskolciak is háromszáfzan, ugyan­csak vörös sipkában, s elhatározták, hogy nem engednek. Levelet írtak Borsod nagy szülöttének, Szemere Bertalan főkormánybiztosnak és kér­lek a közbenjárását. Ennek meg is az eredménye, mert nemsokára külön hadügyminiszteri rendelet je­lent meg, amely a vörös sipka viselé­sét az egész 9. zászlóaljnak engedé­lyezte azzal a feltétellel, ha erre a megkülönböztető kitüntetésre a láza­dó szei'bek elleni harcokban méltó­nak bizonyulnak. Hamarosan megtörtént a tisztek kinevezése és a honvédek beosztása századokba. Első tisztjeik Holtán Ernő százados, Elek Ferenc, Rácz Sándor, Horváth János főhadnagyok lettek. Megkapták a felszerelést, majd júliusban Kossuth Lajos intéz­kedésére a legjobb minőségű gyuta- csos puskákat és szuronyokat. Reg­geltől estig folyt a kiképzés, ropog­tak a fegyverek a kassai hegyekben, villogtak a szuronyok a város körüli réteken. Végre megérkezett a hadügyminisz­ter parancsa és a vörössipkások augusztus 4-én hangos nótaszóval el­indultak a Délvidékre Tállyán, Tar- calon, Tokajon és a Hajdúságon ke­resztül. A tűzkeresztségen augusztus 23-án a fehértemplomi ütközetben estek át, ahol a szerbeket egy fél­órái küzdelem után megfutamították. Kegyeletes érzésekkel, díszes katonai gyászpompával adták meg a végtisz­tességet az első vörössipkás halottik­nak: Balogh Károly, Grünstein Ber­nét és Rebig János honvédeknek. Az ómoldvai, strázsai, palánkat, alibanári, jarkováci győzelmek to­vább öregbítették a vörössipkások hírét és a dicsőség szárnyára emelte nevüket az egész országban. A lobo­gó hazaszeretet és hősi helytállás eszményképeiként kerültek a festők ecsetjére, a költők tollára. A DÉLVIDÉKEN a legjobb ma­gyar csapatparancsnok, Damjanich keze alá kerültek, aki mindig sze­mélyesen vezette a harcokat. »Az ágyúgolyóknak kitett domboldalon — írja Damjanichról egyik hűséges ka­tonája, Vajda János, a kiváló költő — oly nyugalommal szivarozott, aminő­höz hasonlót egész életemben nem láttam, s aminőre képesnek embert nem hittem. Hazámban sok daliás alakot láthatni, de oly impozáns, hő­sies alakot, mint Damjanich, soha nem láttam.« A strázsai ütközetben ezekkel a szavakkal lelkesítette csa­tára katonáit: »Jusson eszetekbe, hogy magyarok, s hozzá még magyar honvédek vagytok. Szuronyotok he­gyén van a haza és a honvéd név becsülete. Éljen a haza! Vörössipká­sok, utánam!« A szabadságharc második évében, 1849 tavaszán a kormány a Középső- Tiszához rendelte Damjanich had­testét. Március 5-én érkeztek Szol­nok alá, ahol irtózatos bömböléssel fogadták őket Karger osztrák tábor­noknak a kertek és a sóraktárak mögött elhelyezett ágyúi. Az ütközet­ben 7 zászlóaljjal, 11 lovas századdal és 20 ágyúval vettek részt a magya­rok, középen honvédségünk díszei, a »vitézségükről elhirhedt« vörössipká­sok harcoltak. A mieink megúnva a fülsiketítő ágyúzást, délelőtt 11 óra tájban szuronyt szegezve rárohantak az ellenségre, amely még 20 lépés­nyiről is lőtt, De — amint az egy­korú írásokban olvashatjuk — »vö-( rössipkásaink fegyvereiket jobbjok- ban előreszegezve, baljokkal arcukat eltakarva, ellenállhatatlan rohammal közeledtek a tűzforkok felé«, és az ellenséget ágyúival együtt beleszorí­tották a Zagyvába. Másnap büszkén jelenthette Dam­janich a Honvédelmi Bizottmánynak: »Hazafias tisztelettel van szerencsém jelenteni, hogy Szolnokot tegnap el­foglaltam, s az ellenséget futamlásra kényszerítettem.« A győzelem után felkereste a vörössipkásokat és a félelmetes szuronyrohamról elbeszél­getve velük, ezzel az elismeréssel emlékezett meg hősiességükről: »Ezt Napóleon katonái is csak egyszer tevék meg.« A DICSŐSÉGES tavaszi hadjárat során a vörössipkások győzelmet győzelemre halmoztak. Április 2-án Hatvanból kergették ki Schlick tá­bornokot, majd 6-án kétnapi szörnyű küzdelem után Klapka és Aulich hős honvédéivel együtt bevették az isa- szegi magaslatokat és magát a láng- tengerben álló községet. Száz ágyú­torok ontotta rájuk a tüzet, osztotta a halált. Zengett a magosság, resz­ketve rengett a föld, s melegen párolgó piros patakok áztatták kö­vérre a tavaszba forduló magyar határt. Másnap a vörössipkások bevonul­tak Gödöllőre, ahol Kossuth Lajos tartott fölöttük szemlét. Soraikbím Adorján Gedeon, Bartha Mór, Édes Ábrahám, Nagy Sámuel, Rácz Dániel és a többi sokszáz vörössipkás mel­lett ott döngött Izsó Miklós lépte is, Damjanich Kossuth mellett állt és mintegy mentegetőzésképpen mór- molgatta maga elé: »Ezek az én fiaim ... a vörössipkások... Jobbára csak olyan tentás deákok...« Tartott még a díszmenct. Kimért, pompás léptekkel döngtek elő a sorok. És Kossuth, aki huszonnyolc esztendő­vel azelőtt szintén diákja volt a kol­légiumnak, levett kalappal a kezé­ben csak állt, csak állt és nézte őket hosszasan, megilletődötten, sugárzó arccal... Azután áprilisban, májusban Nagy­salló, Vác, Komárom, Budavára kő* vetkezett. Mind-mind ragyogó bi* zonyságai a vörössipkások hervad* hatatlan érdemeinek. Az európai reakció összefogása miatt azonban a szomorú vég elkerülhetetlen volU De még a nyári hadjárat vesztett csatáiról szóló jelentések is rendsze* rint ezzel a megállapítással végződ* tek: »Kivételt a páni félelem aló 1 csak a vörössipkások képeztek.« LASSAN kénytelenek voltak visz* szavonulni szülőföldjükre, Borsodbat Zemplénbe. De idehaza még egyszer megcsillogtatták félelmetes vitézség güket. Július 28-án a Hemád melletti Gesztely határában közvetlen köze* lükbe engedték a cári hadoszlopokatt majd jól irányzott össztüzet zúdítot* tak rájuk, s azok megfutamodtak. Ez volt az utolsó fegyvertényük Azután a világosi páston bekövetke* zett a szomorú vég, a fegyverletétel* A hazafiúi fájdalom nagy, meleg könnycseppjei gördültek le az arcú* kon, amikor hű társukat, a Kossuth ajándékozta gyutacsos puskákat sor* jában lerakták. De a selyemlobogótt a zászlóalj annyi fényes dicsőségé* nek néma tanúságtevőjét, nem adták oda. Előbb feldarabolták és vértől áztatott dolmányuk zsebébe rejtették a nagy idők drágád emlékéül. AMIÉRT a vörössipkások küzdőt* tek: a szabadsággal, a hazai és az idegen elnyomás alól való felszaba* dúlás édes örömével nem ajándékoz* hattok meg a magyar népet. De em* lékük nemcsak szűkebb hazájúkbaUi Borsodban, hanem az egész magyar* ság szívében örökké él. Él fénylőnt tündökölve, ahogyan nagy kortársuki honvéd bajtársuk, Vajda János éne* kelte róluk: Virrad: <öl! Mi haszna vámók A fejlődő nap sugarát; A csatatér hozandja meg Hazánk éjének hajnalát. És napja lesz vérünk tava. Simári összes sebeink: Hadd mondják el testvéreink: ők voltak és él a hazai i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom