Észak-Magyarország, 1957. június (13. évfolyam, 126-151. szám)

1957-06-09 / 133. szám

esZASaCAGYAftORSZAG Vasárnap, 195?, Június RÉTHLY GYULA: nnMiaiuHUMimiiimiimiiininMimii Qlijái'i zivatar VIGASZTALAN egyhangúsággal zuhogott az őszvégi eső. A járdák asz­faltján álmos lagymatagsággal gyű- rüzödtek az apró kis vízkarikák, mindinkább tágulva, mindig tovább. — Mindig csak tovább, — morfon­dírozott maga elé egy felhajtott gal- lérú, esőköpenyes férfi, miközben kezeit fázósan zsebredugva mégegy- szer megállt, hogy visszanézzen arra a gyárra, mely öt évi munkája után... — ;;: eh, — hesegette háborgását s— még gondolni sem érdemes rá. Cinikus keserűséggel lépett be az évek óta jólismert presszóba. — Miért oly hosszú az orrod? — érdeklődött kíváncsian a,menyasszo- mya. — Átszerveztek. Átszerveztek, a gyárból.az utcára — válaszolta. — Nem baj! —nyugtatta a lány. Majd találsz másik helyet. Kell még technikus máshová is. — Kelleni -éppen kell, csak nincs sehol létszámkeret. Ahogy menyasszonya hitetlen, cso­dálkozó tekintettel ránézett, felidé- ződött benne a felmondást követő két. hete, a sok kilincselés, kérvénye- zés,' a semmitmondó, üres sajnálko­zások. — Vidékre megyek, — bökte ki végül — gépállomásra. — Csak nem őrültél meg? Itthagy­ni a fővárost, az életet? Kimenni a feneketlen sárba? Civódni az embe­rekkel, aztán petró mellett lefeküdni és elveszni az istenhátamögött. Hát csak ezért tanultál? — tört ki a lányból az elkeseredés. — Na, ne sírj, Ancikám!— kedves­kedett a fiú és megsimogatta a lány haját. — Mihelyst el tudok itt újra helyezkedni, meglásd, visszajövök. Egyelőre az a fontos, hogy a mező- gazdasági igazgatóság már válaszolt is levelemre. Pénteken jelentkezem... * MI TAGADÁS, nehéz volt meg­szokni a falusi életet. Találóan jelle­mezte helyzetét egy hűvös reggelen, mikor motorkerékpárjával kiszaladt a latyakos sárban, hogy egy üzem- képtelen Zetort megnézzen: — Olyan ez, mint a katonaélet. Kí­vülről rideg, belülről kemény. Mialatt a kormányrúd nagyokat ugrált kezében, úgy, érezte, sohase lenné'képes feeletörni ebbe az életbe. Körmén a sok dolog. Két Hoffher van, két villa kell, a NATI láncaira is ráfér egy kis utánhúzás és a kom­bájn rajzainak áttanulmányozását is csak húzza, halasztja. — Mondja csak, Horváth elvtárs, miért nem házasodik meg? — kér­dezte a minap is az igazgató. — Itt a szép ház, mellette a háztáji föld, a gazdasági udvar, csak asszony kell bele. Maga is rögvest nyűgödtabb lesz. Higyje el nekem, nem jó ez a kétiaki élet. Se itt, se ott. Ahogy visszaemlékezéseinek .ködé­ben merengett, hirtelen elborult az ég. Távolról halk morajlás jelezte: zivatar közeledik. Hogy megrövidítse útját, a szántókról lefordult az erdő­nek. A saras ösvény egyre járhatat­lanabb lett. Még az éjszakai víz sem száradt fel, már új erővel zúdult. A motor kerekei mind többet és többet forogtak egyhelyben, vezetése egyre bizonytalanabbá lett. A sötétség is zavarta. Mégegyszer megpróbálko­zott, hogy teljes gázt adjon a gép­nek, de hirtelen egy rönköt látott maga előtt, fájdalmas ütést érzett a térdén. •.; * — HALLÓ! Itt Dobai! — recsegett bele a rádiótelefonba egy mély férfi­hang. — A hét és fél kataszteren vé­geztem, átmegyek a Mizser-majorba. Kató — a gépállomás fiatal disz­pécsere — a széles deszkalapon, mely a gépeik által megmunkált földeket ábrázolta, egy kis keménypapírból kivágott traktorfigurát négy kocká­val arrább tett. Éppen menni készült, mikor eszébe jutott, hogy Horváth Miklós még nem jelentkezett. — Megkérdem, hogy mi van vele. — Határozott s máris a kezelőasztal­hoz lépett. Hívójelet adott. — Halló! Itt a központ! Jónapot Szatmári elvtárs. Horváth elvtárs ott van már? Hogy? Még nem érkezett meg?' fia megérkezik, hívjanak fel azonnal! Ezután sorra hívta a többi gépeket, de sehol sem látták, sehol nem volt. Ki tudja, meddig tanakodott. Órájára pillantott. Rég lejárt a munkaideje. Ám, most úgy érezte, semmiképp nem tudná itthagyni szolgálati he­lyét. Átszólt az igazgatónak. — Igazgató elvtárs, küldjön ki va­lakit utána, lehet, hogy valami baj érte. Azonban, mire körülnéztek, min­denki hazament. Kató — felmérve a helyzet tehetetlenségét — döntött. Félóra múlva egy nagy csuklyás alak tolta motorkerékpárját a fene­ketlen sárban. Hogy nő, azt inkább csak a szorosrahúzott derékövről le­hetett következtetni. A sűrűn villanó villámfénynél tájékozódott, mialatt zseblámpájával és a motor lefelé ve­tített reflektorával a már-már elmo­sódó keréknyomokat figyelte. Egy ponton hosszan elidőzött. — Itt valaki betért az erdei ös­vényre. Elszorult a szíve. A villám kékes fényében iarkasszemet nézett a fe­kete lombfallal. A következő villa­nás--ál már senkisem állott az erdei ösvény előtt. * AMÍG A JÁRÁSI kórházban fe­küdt, nem tudta felderíteni, vajon ki helyez nap mint nap friss csokor virágot az éjjeliszekrényére. De nem is sokat törődött vele. Álmaiban a körúton sétált, a szigeten esókolód- zott és a ligetben üldögélt Ancival. Alig várta, hogy Pestre menjen. Kér­vényét elküldte a minisztériumnak, melyben sürgette visszahelyezését a fővárosba. És három hét múlva ki­vette szabadságát. Hazautazott. — Ideje, hogy visszahelyeztesd magad — fogadta Anci. — A végén még ott halsz meg a tanyák között! A lány mindig így beszélt a vidé­kiekről, de most valahogy olyan furcsa volt ezeket a sértő szavakat hallgatni. — Ugyan, hagyd már abba! — intette. — Már beadtam áthelyezési kérelmemet. Egy-két hét nem a vi­lág. Menjünk moziba. — A híradó­ban egy jól dolgozó gépállomás éle­tét vetítették. Miklós a tapasztalt szakember érdeklődésével nézte a felvételeket. Anci a füléhez hajolt. — Rettentően unom. Mindig csak ezeket a gépeket mutatják. Traktor, kombájn, aztán megint traktor ... Miklós megütközve nézett meny­asszonyára. Szavai kiábrándítóan ha­tottak a fiúra. — Te is beléjük estél. Menj akkor oda, úgy látszik, közéjük való vagy! Amikor kijöttek a moziból össze­vesztek. Másnap Miklós bement a minisz­tériumba. — Parancsoljon, Horváth elvtárs, — fogadta az előadó. — Kérem, engedjék meg nekem, hogy visszavonjam áthelyezésem iránti kérelmemet. * EGY HÉT MÚLVA a csendes vi­déki állomáson hosszan, szorosan fogta meg barátai, elvtársai kezét. De egy szőke telefonoskislánynák még mélyen a szemébe is nézett, mintha a jövőjét kutatná benne .:; A MISKOLCI RADIO MAI MŰSORA: 18 órakor: A traktorosnapon, összeállí­tás. 18.15: Szív küldi szívnek szívesen. 18.35: Halló, itt a miskolci rádió. Zenés összeállítás. HÉTFŐI MŰSOR: 18 órakor: Szív küldi szívnek szívesen. 18.12: Hírek megyénkből. 18.18: Elhelyezkedési tanácsadó. 18.22: A vasárnap sporteredményei. 18.32: Szív küldi szívnek szívesen. 18.45: Riportok, tudósítások. 18.55: Boldogkő váraljai látkép. nieipjáikai ASZALÓ. — Történelmi furcsa­sággal találkoztam itt. Az írás emlé­kek tanúsága szerint Aszaló városi titulussal bírt és megyeközpont volt a XVI. században. A mintegy 3500 lakosú község teljesen elvesztette városias jellegét, ugyanolyan, mint a többi magyar falu. Utcái elhanya­goltak, rozzant vityillók tarkáznak az újonnan épült modern lakások között, a gyerekek mezítláb futká- roznak, — s a libák haláltmegveto bátorsággal szunyókálnak az út kö­zepén, a szekerek, autók kénytele­nek kikerülni őket. De ha az alvé- gesi, vagy felvégesi befelé indul, azt mondja: Megyek a városba ... ENCS. — Verekedős lelkipásztor. »Az isten nem ver bottal« — hirdeti az írás. Árnyékvilági megbízottai azonban olykor megfeledkeznek ma­gukról — és eljár a kezük. Dr. Szénást Sándor plébános úr sem bottal ütötte Csermai Jánosné fügödi lakost, — ököllel esett a sze­gény asszonynak. Miért? A fent ne­vezett szegény, s meghallván, hogy segélycsomag-küldemény érkezett a plébániára, sietett, hogy neki is jus­son. Ráfért volna. De nem jutott. A rossz nyelvek állítása szerint jómódú barátok között kelt el a »temérdek-« csomag. Az asszony kifakadt: Nem ilyen embereknek kellett volna adni, hanem a szegényeknek, a rászorul­taknak ... A plébános úr dühbe gu­rult és mellbevágta az asszonyt, aki a falnak esett, majd egy vastag könyvvel — állítólag a bibliával ?— rávert az asszony fejére. Mi nem szólunk, nem is szólha­tunk bele a csomag elosztás módjába, — de nem szeretjük a verekedős pa­pokat. Dr. Szénási plébános úr »hely­telenül járt el...« A papi »önbírás­kodás« csak a lelkiekre vonatkozik, — feloldozhat, de nem pofozhat... MÉR A. — A mérai gépállomás a traktorosnap alkalmából szabadtéri színpaddal, sörkerttel lepte meg dol­gozóit. A gépállomás vezetőségének most abban fő a feje, hogy hogyan fogja biztosítani a sörkert folyama­tos sörellátását —, ez bizony nagy »probléma« manapság..; NOVAJIDRÁNY. — Az operett- kultusz hullámai ide is eljutottak és Kevés nyertes, több nyeremény a heti lottóban A Sportfogadási és Lottó Igazga­tóság elkészítette a lottó 14. sorsolá­sának végleges nyereményjegyzékét. Erre a hétre 2.643.573 szelvényt küld­tek be a fogadók. Ennek megfelelően az eg^ osztályra jutó nyereményalap 991.339 forint 87 fillér. A négyesek azonban ennek kétszeresén 1,982.679 forint 75 filléren osztoznak, mivel öttalálatos szelvény ezúttal sem akadt. A több mint két és félmillió szelvényből ezen a héten mindössze 46.685 nyert. Négy találatot 12-en értek el, nye­reményük egyenkint 165.223 forint 75 fillér. A háromtalálatos szelvények szá­ma 1243, a nyeremény egyenkint 797 forint 50 fillér. A 45.430 kéttalálatos szelvényre egyenkint 21.25 forintot fizetnek. A két és háromtalálatos nyeremé­nyek kifizetését június 12-én kezdik, a négytalálatos szelvények nyeremé­nyei pedig junius 17-től vehetők fel. zajos tapsviharokkal ostromolja a kultúrház fiatal falait. A Csárdáski­rálynőt, a Leányvásárt és a többi operettet nagy érdeklődés mellett mutatták be az ide lerándult mű­kedvelő színjátszó csoportok. Az ope­rett a pénzes emberek szájaíze sze­rinti műfaj, amikor íródtak, a nép nem ismerhette meg őket, elzárták előle. Most a legkisebb falu sem ma­rad ki a nagy mozgalomból: Ismer­jük meg az operetteket!... S az egykori grófi cselédek »élvezettel« nézik és hallgatják a grófok, herce­gek és egyéb semmittevők operettbe szorult történeteit. A léha szerelmi kalandokon felépülő operettek egy letűnt világ erkölcsi propagandáját fejtik ki — a szocialista kultúra ápo­lására épített kultúr házakban. A dzsentri világ »sírvavigadása«, erköl­csi feslettsége, a »csak egysz-zr élünk« életelv hányingerlő nemtörő­dömsége — mindez benne van a ré­gi, nagy sikernek örvendő operet­tekben. A falusi lányok és fiúk fe­ledik az apáiktól tanult szebbnél szebb népdalokat — operettdalok­tól hangos a határ. De a kulturált­ságnak is vannak fokozatai. Talán törvényszerű ez a mostani operettláz, de tudnunk kell azt is, hogy a régi operettek nem mindegyike áldásos, s nem a magyar népi kultúra haladó hagyományai közé tartoznak... A közeljövőben a vizsolyi műked­velők lerándulnak Novajidránybx. Soós György: Pettyes című, mai tár­gyú víg játékát adják elő. Az ilyen darabokat szív zsebben látjuk szín­padjainkon, mint például a Luxem­burg grófját... PUSZTÁR.ADVANY. — Utolsó ál­lomásunk ez a csodaszép, de isten- hátamögötti falucska. Pallavicini őrgröf egykori birodalma. Az ódon kastély méteres falain a nemtörő­dömség vasfoga munkálkodik, repe­dezik, omladozik a jobb sorsra érde­mes épület. Kár érte. Mi mindent lehetne belőle csinálni! Benne székel a tanács —, a többi szoba kihaszná­latlan. Az ebédlőteremből pompás kultúrterem lehetne, de a lehetőség még nem minden — pénz kell hoz­zá! Volt is. Története a következő: Pusztaradvány szorgalmas népe 1954-ben kitüntetést kapott a mező- gazdasági munka . sikeres végzéséért és az adófizetésért. 12 ezer forint ütötte a markukat. 1956. december 21-én kapták kézhez ezt az összeget-. De csak megmutatták nekik, mert a háztartási számlaszámra utalták ki. Egy hét állt rendelkezésükre. A kul­túrteremre akarták költeni, — de tél volt, s az idő is kevésnek bizonyult, hogy anyagba fektessék a pénzt. A 12 ezer forint elúszott, év vége volt, vissza kellett küldeni. Miért nem adták ezt az összeget letéti, vagy községfejlesztési számlára? A radvá- nyiak nem tudnak belenyugodni —? és a járási tanácsot hibáztatják. Sze­retnék visszakapni megérdemelt pénzüket, hogy rendbehozzák a kul­túrtermet — ma egyetlen szórakozó­hely a kocsma ... GULYÁS MIHÁLY 1 CSALA LÁSZLÓ: ü ECSKEKÖRMÖK It el yell | , Alom és valóság. | Szép ez a bal a ton» t^er^l emberi ' kezek alkotta panoráma tö­kéletesen beleilleszkedik a termé­szetbe, anélkül, hogy megbolygatná a táji jellegzetességet és harmóniát. A modern építkezés és parkosítás csupán a kényelmet szolgálja, a misztikumot nem sérti; ha az év­százados fák tövében heverészel, vagy járod a Badacsony szűk ösvé­nyeit, kopár szikla ormán nézegeted a Balaton tarajos hátát —, eszedbe jut a legenda, a hagyományos népi hiedelem ezernyi története... és valid meg őszintén: megborzongsz kissé. Akárcsak e sorok írója. Ez alkalommal is kísérlett a múlt; nem a mithikus, hanem a történel­mi múlt. Véletlenül a kezembe akadt Eötvös Károlynak egy írása, ami gondolkodásra késztetett. Jó emberöltővel ezelőtt amiatt panasz­kodott az író, hogy a rusnya főurak pusztulni hagyják a magyar föld természeti kincseit. Kesergett, hogy . még Széchenyi erőlködése is hiába- ' való volt, lám, megalapította az első ' balatoni, a »Kisfaludy«-gőzhajó társaságot, jnelynek olyan neves részvényesei voltak, mint Deák Fe- . renc —. mégis, az alapítás wtu-t egy évtized sem telt belé, — a siófoki, meg a füredi kikötő labodafészek és kígyók tanyája lett: Hasonló sorsra, jutott Füreden az első Ma­gyar Nemzeti Színház is, ezernyi gondolattal és lelkes törekvéssel egyetemben. Kárba veszett a du- - nem-túli jobbágyság ezer és ezer igás és gyalog napszáma, pedig a társa- e kvIturálaiUm rétege'szinte szomjúhozta « kultúrát, a felemel­kedést, egészen megrészegülve Kis­faludy szavaitól. Viszont a bencés barátok tihanyi apátsága, a veszpré­mi káptalan és a pápai Eszterházy grófok nemzetsége semmiféle áldo­zatot nem vállaltak. Maradt minden a régiben ... Mi­nek is! A maguk szórakozását meg­találták Becsben és Karlsbadban, Velencében és Monte-Carloban. A pór népnek — mondták — nem való gőzhajó és színház! Maradjon hát a Balaton-mente olyan, ami­lyennek az isten teremtette ... Hát csoda, ha annyit háborgott a magyar tenger? Azóta más világ járja. Talán a Balaton is csak akkor háborog már, ha az emlékezést akarja fel­korbácsolni. Valahogy megnyugo­dott. Ősi fészkében zöldes-kéken hunyorog a badacsonyi hegyoldalra, s békésen ringatja hátán a gőzha­jók és vitorlások regimentjét, lá­gyan csókdossa hűs habjaival a megszokott ismerősöket, akik jó évtizede csaknem minden eszten­dőben felkeresik, hogy erőt gyűjt­senek és felviduljanak általa. ... És langyos estéken, miután a tüzesfejű nap nyugovóra tér, álom­ba ringatja a part lakóit, andalító bölcsődalt duru. sol, felidézve a teg­nap hiába kesergő költőjét: jer, most pengetheted a lantod: »Itt most tulajdon Hazámban én is már itthon lehetek-...!« Ez jutott eszembe. És e felisme­rés ejtett csodálatba:. Ezért hoztam balatoni kecs ke köröm legendák he­lyett néhány olyan kedves emléket, melyek «2 emberről szóhmk, az emberről, aki birtokba vette a Ba- laton-mentét, él vele és nem, hagy­ja, hogy labodafészek és kígyók ta­nyája legyen. Közülök csak néhány­ról szólok, a mieink között is a mieinkről, a diósgyőri . kohá­szokról. 1 KACSALÁBON FORGÓ... j Siófokon közel a víz­parthoz kies parktól övezetien ■ mint valami kacsalá­bon forgó kastély — áll egy gyö­nyörű üdülő. Az egykori pórok utó­dai által létrehozott népköztársa­ság kormánya adományozta a Le­nin Kohászati Művek dolgozóinak — mindörökre! A háború idején közepes nagyságú pensió volt, amit eléggé elnyűtt állapotban vett át negyvenötben a Pénzügyminiszté­rium. ötvenkettőben azután a mi kohászaink kapták meg. Azóta min­den esztendőben közel ezer diós­győri kohásznak és mintegy ötszáz gyermeknek nyújt kétheti boldog­ságot. Az üdülő gondnoka s egyben az üdülők családfője maga is kohász volt. Völgy esi Feri bácsi — így hívják — maga sem tudja, hogy csöppent e felelősségteljes munka­körbe. Amikor annakidején azt mondták neki, hogy: na, Völgy esi elvtárs, itt van három és fél millió, hozza rendbe az üdülőt és gondos­kodjon az üdülőkről — egyszeri­ben melege lett. Jobban elöntötte a forróság, mint a kemence előtt. Va­karta a kobakját, hogy nem ért ő ez ilyen »éri dolgokhozDe azután egy-kettőre rácáfolt a. bencésekre — kik ez önbizalmatlanságnak an­nak előtte magük voltak a fő istá­polói —; bizony, a siófoki üdülő rö­videsen a kohászok kedvelt ottho­nává lett. A szikár kohász minden­ki Feri bácsija, felesége, aki a gye­rekek ellátását intézi a szünidők alatt, mindenki mamikája lett. Oly­annyira, hogy tavaly már kicsinek bizonyult az üdülő. No, ha kicsi, majd segítünk rajta. — Elvégre az én gondom ez, a kutyafáját! — így Feri bácsi. És ami az öreg kohász gondja, az az ország gondja is. Mit nyújtsam a szót: ez év májusára kibővült az üdülő. Az újabb 26 fé­rőhelyre, az ebédlőre (melyhez ké­pest az Arany Csillag »kismiska!«) és a komplettül felszerelt konyhára mintegy 1 millió 200 ezer forintot költöttek. Meglett! És még csak igás és gyalognapszám sem kellett hozzá. Sem rang, csupán emberi méltó­ság. Mert boldogul a pór ivadéka, csak élni hagyják, illetve alkotva élni! Ez pedig megadatott! | ... EZERSZÍNÜ KASTÉLY! 1 Mert annak is beillik. ZÖldzsalugáteres ablakai sziporkáz­nak a napfényben; az étterem fe­kete zongorája (!) úgy fest a pál­mák és dísznövények sűrűjében, mint fekete tó, s a fehérterítőjű asztalkák — úgy tűnik — sirályok módjára repkednek feléje. A sápadt kohászok között pirosarcú lányok kínálják az ételt. És mosolyognak — s ez kell is. A nap úgy sem süt. Legalább a maguk pírjából öntenek a. kohászokba. Pedig.:, hej, az áldójáif annak a napnak! Az egyik kohász meg is pedzi a tréfái; — Galambom,, szépen kisuvickoHSk a szobám par­kettjét, hogy csak ágy ragyog, Mem tudná a napot is?..: Hát azt nem. Mosolyogni — azt igen! No, fene azt a napot, bánom is én... Gyor­san egy repetát... Nem, nem a tortából, a mosolyból!..: Úgy, lel­kem! Köszönöm... És lassan kipirulnak a sápadt ar­cok ... De van itt mosolygó történet elég. íme egy másik: Az üdülőben csaknem mindenik szobának más a színe: kék, zöld, rózsaszínű, hal­ványsárga, fehér..., c jó ég tudná felsorolni. Hogy miért van így? Mert a gondnok jól gondoskodik.. Ezt a turpisságot!.. -. — A nászutasoktól — most is van belőlük kettő pár: Nagy Gyula és Kiss József, az újdonsült asz- szonykákkal — mindig megkérde­zem, mit szeretnének elsőnek a »sok« közül«: fiút, vagy lányt. Ha fiút — a kékben, ha leányt, akkor a rózsaszínű szobában szállásolom el őket. — S mi történik, ha ikreket egyszerre lányt és fiút szeretnének? — Akkor — mondja ravasz hu* nyorgással — vállalom a kereszt­apaságot. Hát csak vigyázzon, Feri bácsi, nehogy megtréfálják a fiain- lók! »SOHA NEM FELEDEM A SIÓFOKI ÜDÜLÉST« Ezt irta a „panaszkönyvbe45 Peile Mihály szállító-rakodó mun-1 kás, e napokban a 8-as szoba la­kója. S hiába böngésszük a. panasz•> könyvet, csak ilyeneket találunk benne: »Marikát nagyon szeretjüké nagyon meg vagyunk elégedve« (biztosan férfi írta!); »Az étel ízle* tes, jó«, »Repeta van bőven«, »A nadrágba toldani kell!« — írta Kosler Győző, pedig odafelé is túx< már a pocakját. Hzpp! Róla jut eszünkbe egy feledhetetlen kis má*

Next

/
Oldalképek
Tartalom