Észak-Magyarország, 1957. június (13. évfolyam, 126-151. szám)

1957-06-08 / 132. szám

Szombat, 1957. június L. fiSZAKM A Cr V A i? or, s Z A C 5 VÉKONY SÁNDOR: Ezt a kenyeret nem felejtem el... 199fVban so^ semmivagyonú * * ^ ^ ember lakott Mezőköves- itíen, a nagy matyóvárosban ... Eze­ket akkortájt boldognak nevezték, mert csak a gond volt a részes Örök- eége, egyéb teher nem nyomta a Vállát. Ezek közé a semmivagyonú embe­rek közé tartozott Kertész Gáspár' 16 éves nagyranőtt legény is, akinek szülei évekkel ezelőtt elmentek a nagy rétre, mely odafenn van a kék­lő semmiben ... Valaki, talán Erzsi néni, a falu öregje mesélte ezt egy­szer Gáspárnak, aki még akkortájt zsenge gyereknek számított, hogy földet foglalnak odafenn, osztán új lakot építenek, hogy ifiire ő is utá­nuk megy, legyik hol lenni az egy- fnásratalált családnak. Gáspár hitte is, nem is a mesét és várt, hogy vajon mikor szólítják őt is. Kész volt az indulásra bármikor. Kicsi motyóját rfiagán hordta, sza- kadtszélű nadrágja, meg rongyos ka­bátja képeiben. De hiába várt. Az idő csak telt, neki meg csak nem szólt senki, hogy indulhat. Egyszer aztán megúnta a várást és elindult magától. Otthagyta a matyóvárost és^ irányt vett Budapest felé. Nem egyedül indult. Két másik nyomorult is ment vele. Kovács Me- nyus, meg a Szeplős Esett Éliás vol­tak a társai a nagy próbálkozásban. Ügy hitték, hogy Pesten, a nagy bű- r^s városban, ahol kétmillió ember szeg magának kenyeret nap mint nap, nekik is jut egy falat éhhalás felien. Indulás előtt jól megáztatták a lá­bukat, hadd legyen könnyű a lépés, hiszen sok, véget aligérő kilométert kell gyalogolni míg célhoz érnek és a sok hosszú kilométeren sok tövis rejtezhet, amibe beleléphetnek a Gáspár-féle gyalogutazók. Igazuk volt. Sok tövisbe tapostak, ele nem álltak meg. Mentek előre rendületlenül,' nem törődve a serke­nő vérrel. Csalta őket a messzi nagy város, amelynek tömkelegében vala­hol ott volt megálmodott céljuk, Bzent vágyuk, a munka. mire odaértek, a hatalmas vá- ^ ros csak füstöt, hideget és csa­lódást tartogatott számukra. Hiába vágytak • munkára; hiába szerettek ;Volna egy karéj kenyeret. Egyetlen .pék sem mért ajándék sütetet. Pénz Volt az ára mindennek, nekik meg csak a nyomor volt a vagyonuk, azt meg lukas garasra se cserélte be a bank. Darabig azért csak megvoltak. ^Tartott a tarisznya. Mert nem indul­tak ám ‘el tarisznya nélkül. Mindő- jjük vállán ott lebbentette a szél a rongyból varrt szütyőt. Két napig nem is volt baj. Kenye- freztek, szalonnáztak rendesen. Har­madnap azonban már szűkíteni kel­llett a porciót. Negyednápra csak ke- fiyér maradt, ötödnapra meg abból Is ccak egy falásnyi. Mire végre munkát kaptak, akko­rát. gj'engültek a keményizmu legé­nyek hogy nem mertek nekiindulni a hatodik emeletnek 3 hatalmas tölgyszekrénnyel, amit aznap vett csengő pengőkért a reszketeg járású méltóságos úr fiatal szeretőjének. Nézték, nézték a szekrényt. Neki- nekigyürkőztek, de merthogy mindig az bizonyult erősebbnek, szégyenkez­ve sompolyogtak el mellőle. Nem megy, hát nem megy... Éhen nem lehet. Aztán, hogy ezt a munkát sem vállalhatták... ma sem lett kenyér és most már a remény is elveszett arra- nézvest, hogy majd a holnap ad. Fe­jet dugtak hát és kimondták a szót: hazamegyünk, vissza matyóországba. Ott talán éhhalni mégse kell. Haza. Könnyű volt ezt így kimon­dani, de végrehajtani annál nehe­zebb. Nehéz volt mégpedig két ok­ból. Először nem volt pénzük. Pénz nélkül nem ád bilétát a vasút. Má­sodszor meg ha fel is ültek volna bi- léta nélkül is — persze csak vég­szükségből, merthát haza kell jutni valahogyan — nem indult masina, csak másnap reggel. p eggelig meg lenni kellett va- ** lahol és mert ez a valahol egy külvárosban csak bódé volt, hát odahúzódtak. Rájuk zuhant a hamar jövő téli este és vele együtt hullt alá a puha, fehér takaró is a lusta ég­ből. A hó rövid idő alatt úgy kör.ül- tapasztotta a bódét, mintha csak kő­művesek tették volna, valami fehér maltert szórva óriási kanalukkal. A napákban, színházjegy váltá­sára kértek meg. A jegypénztár előtt egy asszony beszélgetett. Én kicsit távolabb, a plakáton levő szereposztást nézegettem. így akar- va-nem akarva fültanúja lettem egy beszélgetésnek. — Szíveskedjék megmondani, mivel kettős szereposztás van, szom­baton ki fog játszani a »Két úr szolgájában?-« Sirnor Ottó? S már hallom is a választ a. pénz­tárostól : — Az még nem biztos, mert pi­hen. Hiszen ők is kimerülnek. A sok próba, tanulás, esténkinti sze­replés. Ök sincsenek vasból. Mint Sirnor Ottó is 7 év «óta jóformán le sem ment a színpadról. A kö­zönség persze csak a rivalda fé­nyén keresztül látia őket, a csillo­gásban. De hogy a kulisszák mö­gött élő, eleven emberek küzdenek azért, hogy ezt a fényt megteremt­sék, arra már kevesen gondolnak. A jegyet váltó hölgy azonban to­vább érdeklődött: — És Szirtes Ádám? Talán csak nincs valami baja neki is? A válasz erre megnyugtató volt, de a hozzáfűzéssel a hölgy semmi­képpen sem volt megelégedve. A törött ablakokon, meg a hiányos oldalrészeken át rájuk is jutott a pelyhekből. Ember ugyan nem járt arra ebben a kései órában, de ott vi­gyorgott a három mellett a fagy­halál. Várta a percet, melyben inthet statisztikusának, hogy húzzon gyor­san három rovást a meglévők mel­lé. Három új ember, három éhségtől, fagytól menekült indul pihenni örökre. Azonban csalódott a fagyha­lál. Arcáról letörölte a vigyort a még nála is kegyetlenebb úr, az Élet. El­küldte hírnökeit, a koppanó léptű, magasra szegett fejű, csillanó szuro- nyú kakastollasokat. Erre jártak, hát nem mulasztották el betekinteni a bódéba is. Nem mú­lik el este, hogy ne találnának itt valakit. Szeretnek idehúzódni a ron­gyosok. Úgy is nevezik ezt egymás­közt, hogy a nyomor végvára. Zseblámpa villant és a fénysugár útját követve villantak a szuronyok is. A három puskaagy tompán kop- pant a három matyó oldalán... és amikor azok riadtan tértek vissza az életbe, nekikszaladt az álomkergető szó: — Mit kerestek itt? Gáspár szólt elsőnek. Nem hiába volt ő a csoport esze: ___őst csak iccakai pihenőt. 1 ' Reggel meg utaznánk to­vább, haza Mezőkövesdre. (Folytatjuk.) — Szóval ekkor ez az utolsó da­rabja Szirtes Adómnak Miskolcon. S hol kissé bánatosan, hol hara­gosabban, csak úgy ömlöttek a sza­vak: — így van ez! Aki jól játszik, azt elviszik. Akit megszeretünk és a szívünkbe zárunk, az egyik nap­ról a másikra eltűnik, mint a déli­báb. Persze, tudom én azt, hogy ez a természetes folyamata az élet­nek. Odaviszdik, ahol még nagyob­bat tud alkotni és még több lehető­sége van a tanulásra. A beszélgetés befejeződött, mert újabb vásárlóvendégek érkeztek a pénztárhoz. Hazafelé jövet az asz- szony szavai foglalkoztattak. Eszembejutottak a Szirtes darabok: A három kívánság, a Két úr szol­gája és sok más. A legutóbbi da­rabjánál a fközönség szűnni nem akaró tapsvihara. Igen, az ő játéka az emberek lelkét gyógyítgatja. Természetes játékával önmagát adja. Nézzétek, ilyen vagyok! S ezért szeretik. Az elhangzott beszélgetés is csak egy volt a sok közül, de biztos va­gyok benne, hogy ugyanezt sokan elmondanák. * (T—J) ttJUJL(JLÍ^q.ipZtítk lwwyuyuuwiiwwiAn#w*#iAiinAwvwwin#vvvwui/uvvvvuuvuv ÖT PERC A SZÍNHdZPÉNZTARNÁL alaton községben a hegyre kapaszkodó házak között szerényen meghúzódva áll egy hal­ványbarnára meszelt kicsi ház. Itt lakik ő, Dodi. Egyetlen férfiember a háznál. Édesapját a világháború ragadta el az élők sorából. Haslö­vése volt. Nagyapját gyomorrák vitte el — lassan hét éve lesz.- Eleven, sokat mozgó, csupa élet­kedv fiú. Szépszál barna gyerek, csupa tűz, csupa szív, ezer huncut, pajkos ördög. Most töltötté be a tizennyolcat. Szakmája van. Vil­lanyszerelő. Egy éve szabadult. Ta­pad a kezéhez a mesterségének minden tudománya. Nincs olyan dolog, amit meg ne javítana, amit ne orvosolna. Ezermester. Ilyen volt megboldogult apja is. A Borsodnádasdi Lemezgyárban dolgozik. Odahaza beteg édesanyja sóhajtozik. Kétszer operálták. Hiá­ba. Dolgozgat ő is. De többet van odahaza, mint a gyárban. Nagy­anyja idős, öreg már, de még job­ban bírja magát, mint a negyven­éves asszony. Pedig a hatvanon je­lül van. Talpraesett, férfias asz- szony. Minden munkát ő csinál a ház körül. Kapál, erdőre jár. öreg hátán cipeli a télireváló gyújtást, ö nevelte fel Dodit, ő csinált be­lőle embert, mesterembert. Nagy­anyja adott szakmát a kezébe. Októberben, amikor Balatonban is felreszketett a kicsi házak közt a nyugtalansán, a faluból is többen készültek disszidálni. Dodi egv dél­után lihegve állított haza. Nagy­anyja ff kamrában volt. Elszakadt kabátkát varroaatta éppen. — Nagyanya! — rontott be az aj­tón. —■ Elmegyek én is. Szedjék ...LEGJOBB össze valami ruhát. Többen me­gyünk a faluból. — Megbolondultál, te gyerek? Hová akarsz menni? — Valahová a világba. Csak el Magyarországtól jó messzire. El­megyek Balatonból1. — Méssz ám, az anyád kínjába! Mész lefeküdni, mert reggel aztán nem akarsz felkelni. Érted? — De én igazán elmegyek, nagy­anya. Komolyan beszélek. Hát nem hiszi el? Megyek! Nagyanyja kezében megállt a varrótű. Felemelte öreg fejét, s szemüvege mögött, kedves szemét elfutotta a könny patakja. Igazán elmégy? Azt mondod, 1 elmégy?! — és elcsuklott a hangja. — Csak menj fiam! Nem tartóztat senki, előtted az út. Ezért gürcöltem 'én, ezért neveltelek föl, hogy így háláld meg?! Ezért etette­lek, ruháztalak, hogy amikor egy kis pénzt keresnél, fogod magad és elmégy? Dodi szája megremegett. Nem ezt várta. Inkább szidná meg, vagy vágná hozzá a rossz seprőt. De nagyanyja nem szidja, nincs egy rossz szava. Azt mondja, mehet, csak menjen! Ajkába harapott. — De nagyanyám! Ott jobb éle­tem lenne. Sok pénz keresek majd és küldök csomagot. Gondolok ma­gára! — Nem érdekelsz tovább! Ne szólj hozzám többet! Menj! Hagyd itt testvéredet, hagyd itt ezt a te­OTTHON hetetlen, beteg anyádat. Úgysem várhat tőled jobbat. Ügy éltünk, ahogy tudtunk — és hatvanhárom év felgyülemlett keserveinek gát­ja összedőlt. A sírás zokogó fáj­dalma tört elő szívéből. — Menj és ne is lássalak ebben az életben soha! Minket majdcsak megsegít a jó Isten — és sírt to­vább. * Dodi kábultan állt a kamra kö­zepén. Ajka remegő szélén már a pityergő sírás bujkált. Lába erőt­lenül megroggyant. Nagyanyja könnyes szemmel nézte unokáját. Ügy fájt ez a né­zés Dodi szívének, hogy nem bírta tovább. Maradéknyi erejével kiro­hant a házból s nekiszaladt a hegy­oldalnak. Nem gondolt'többé disszidálásra, csak nagyanyja könnyben égő sze­mére. A hegyoldalban sírta ki ma­gát, ahol senki sem látta. Estefelé leballagott a dombról, megállt a kiskapuban, de aztán a szomszé­dokhoz ment be. — Giza ángy6! — sírta el magát. — Ha nem lenne nagyanyám, meg anyu, már a föld se tudná, merre járnék. De őket nem, tudom itt- haavni soha. Nem tudok megválni tőlük. fis sírt órákon át. T assú, nesztelen léptekkel in- dúlt házuk felé. A barna Bodri kutya, nyüszítve dörgölőzött lábához. Lehajolt hozzá, megsimo­gatta. Nem ment be a házba. az ámbituson ült le. A ház sötéten Általános iskolások rajzkiállítása a Dayka Gábor-utcai iskolában ÉRDEMES EZT A KIÁLLÍTÁST megnéznie megyénk minden rajztanárának, szakemberének, az iskolás pajtásoknak, hivatásos kép­zőművészeknek. Sok tapasztalatot lehet itt meríteni a szépet szerető, nyiladozó művészi érzék bimbózásáról, a gyermeki fantázia eredeti megnyilatkozásairól. A rajzpedagógus számára mindenesetre tanulságos ez a kiállítás, márcsak a saját iskolájában elért eredmények helyes fel­mérése szempontjából. A kiállításon Miskolc és a megye sok általános is­kolájának tanulói együtt mutatják be legjobb rajzaikat, vízfestményei­ket. Alkalmas arra, hogy felébressze a nemes' versengés szellemét isko­lák és iskolák közt. Kalap, kabát a fogason, üveg, edények, s más tárgyak, egy táj, amely fölött lökhajtásos repülőgép suhan át — ilyen témákat látunk többek közt a- Vörösmarty utcai általános iskola tablóján. A Malinovszkij utcai, a Sztálin úti iskolások rajzai között is találunk már tárgyak áb­rázolásán kívül tematikai rajzokat, vízfestményeket. Megállít a Kossuth utcai általános iskola anyaga, amelyet a rajztanár szigorú mértékkel válogatott ki, csaknem művészi követelményeket támasztott tanítvá­nyaival szemben. Nagy súlyt helyez a szimmetria-érzék fejlesztésére. Egy nagyobb tablón több iskola együttes anyaga közt feltűnik egy tanterem­sarok jó perspektivikus rajza. Hasonló „enteriőrökkel” találkozunk az­tán még jobb megoldásban, mint például az ózdi Kólán Mária hetedi­kes szép rajza. Figyelmet kelt egy hernádnémeti - gyerek lépcsőházat, Kerekes József hetedikes ping-pong asztalt ábrázoló ceruzarajza. VÍZFESTMÉNYEKBÖL a legszebb anyagot hozták össze a put- nokiak, akiknek munkáival együtt látjuk egy igen tehetséges kazinc­barcikai leányka, Kis Pap Erzsébet hatodikos művészien festett nemzeti zászlóját, amely a legjobb drapéria-tanulmány. Dusza Árpád hetedikes festékesdobozát és ecsetjét, Gáspár Lajos hetedikes, üveget almákkal vet könnyedén papírra vízfestékkel. A sárospataki általános iskolások igényes perspektivikus, szerkesztési rajzaik mellett igen tehetségesen festett alakos akvarellekkel (lásd Szalontai Ágnes pántlikát kötő leány­káját, Nagy Sándor hetedikes és Eötvös Ferenc hatodikos akvarelljeit) tűnnek ki. A 'gyermeki élmények rajzbeli kivetítésének bájos példája a diósgyőr—miskolci általános iskola tablóján egy akvarell: ajándékosztás a napközi otthonban. Több ilyen megragadó gyermekrajzzal találko­zunk még, mint például a Dayka Gábor utcai iskola hatodikosának, Viroszt Magdának egy kirándulást ábrázoló, eleven képzelőerőről ta­núskodó vízfestménye. Egyébként a lányok általában szívesebben fog­lalkozni az iparművészeti, népművészeti rajzokkal, a matyó, sárospa­taki, buzsáki, stb szőttesek hímzéseinek, díszítéseinek rajzolásával. Eb­ben kitűnnek a szerencsiek és a Miskolci Tanítóképző gyakorló iskolája. A Kun József utcai tanulók közül Landgráf János nyolcadikos (egy mozsár) és Krasznai J. (fiualak) nevét jegyezzük fel. Tehetséges a bán­horváti Antal Gyula hetedikes és még sok ügyes rajzoló, festő leány, fiú akad a kiállítás ifjú szereplői között, de nem sorolhatjuk itt mind fel őket. Kitüntetés mindannyiuknak, hogy itt szerepelhetnek a legjobbak között és ez lelkesítse őket még jobb munkára, tanulásra. A kiállítás június 10-én délután 5 órakor zárul. H. B. Nagygyűlést tartanak a színház átépítése ügyében A városi tanács és a megyei ta­nács végrehajtóbizottságának szer­vezésében június 12-én, szerdán nagyszabású gyűlést tartanak a népkerti szabadtéri színpadon. A fél hét órakor kezdődő gyűlésen résztvesznek a nagyüzemek, a párt- és állami szervek, a társadal­mi szervek és intézmények vezetői, aktívái, hogy megtárgyalják a Mis­kolci Nemzeti Színház átépítésének problémáját Á gyűlést'filmvetítés követi. Belépni csak meghívóval lehet. ítélet az aszalói el len forradalmárok ügyében A megyei bíróság gyorsított el­járásban tárgyalta Lengyel István és Nagy Ferenc büntetett előéletű aszalói lakosok bűnügyét, akik ok­tóber 26-án élére álltak Aszalón a felforgató tevékenységnek, azt szervezték, irányították. Sugalma- zásukra a felvonulókat Szikszóra vitték, — ott több pontból álló kö­vetelést adtak át a járási pártbi­zottság titkárának, — majd ugyan­hallgatott. Nagyanyja korán lefe< küdt. A Bodri lábához heveredett és megnyalta kezét. Dodi szemét elf utotta a könny. És sírt... sírt. Sírva panaszkodott a kutyának. — Látod, Bodri, milyen vagyok?, El akartam menni! Itthagytam vol­na nagyanyát, anyut, meg Klárit. Mindenkit... Itt akartalak hagyni 1 téged is ... Bodri fekete szeme ér-1 telmesen, megértőén villant a sö­tétben. —■ De nem tudok elmenni. Látod, már nem is akarok. Nekem nemi kell más kutyus, csak te, Bodri. Nem szégyellem, hogy sírok. Mu­száj sírnom. Olyan jólesik. Ugy-e megbocsátol te is nekem, édes, hű­séges, kedves kutyám? Dodi a nya­kára borult és úgy sírt, zokogott fájdalmas, elváltozott hangon. Csak nagyanyja hangjára riadt fel a fájó révültségből. — Ki az? Ki van kint? Te vagy, Dodi? Várj, nyitom. Felgyulladt a villany. A sárga fény élesen szúrt a sötétben. — No gyere, fiam! — szólt gyen- £ géden nagyanyja. Dodi betámolyge/t az ajtón. Nem volt már ereje sem a sok sírástól. Nagyanyja nyakába borult és úgy [ zokogta könnyektől fuldokolva: — Soha, soha... nagyanyám!' Nem ... nem akarom itthagyni... Bocsásson meg, nagyanyám, ha fáj­dalmat okoztam. Nem akartam... igr-^n... ff s most már mind a ketten sír­tak. Könnyük remegve ősz- szefolyt. S Dodi féltő boldogsággal, az örökkévalóság szent imádatával csókolta fel nagyanyja szép szemé­nek harmat gyöngyeit. PATAKY DEZSŐ azt a hangoshíradóban felolvasták. Támadást intéztek a rendőrség el­len, s azt lefegyverezték. Lengyel, aki a munkástanács elnöke lett, el­távolíttatta a demokratikus érzel­mű és kommunista vezetőket. Len­gyel kiirtatta a Szabadság termelő- szövetkezet 47 holdas erdejét, mellyel másfélmillió forint értékű kárt okozott a népgazdaságnak. Nagy Ferenc segédkezett a ta­nácsházán lévő dekorációk meggya- lázásában, széttépésében, a szovjet —magyar barátságot jelképező szo­bor összezúzásában. Engedély nél­kül állatokat is vásárolt, levágta, s a húst nagy haszonnal kimérte. Lengyel Istvánt bűnösnek mond­ta ki a bíróság. Ezért főbüntetés­ként 12 évi börtönre, mellékbünte­tésként teljes vagyonelkobzásra ítélte, valamint egyes jogainak gyakorlásától 10 évre eltiltotta. Nagy Ferencet főbüntetésként 4 évi börtönre, 5000 forint vagyonel­kobzásra ítélte, valamint a köz- ügyekfől négy évre eltiltotta. Az ítélet nem jogerős. Ellopta munkatársa pénzét — kéthavi börtönre ítélték' A miskolci városi bíróság And­rási Dániel 43 éves, szegilöngi la­kos, rakodómunkás, többszörösen büntetett előéletű vádlottat — sze­mélyi tulajdon sérelmére elkövetett lopás bűntette miatt —- 7 hónapi börtönbüntetésre ítélte. A vádlott 1957. április 12-én a Lenin Kohá­szati Művek egyik öltözőjében & egyik munkatársának zsebéből a (y v véltárcát az iratokkal és 820 íorifttí készpénzzel együtt ellopta. Az ítélet nem jogerős. Őrölt salak 29.30 Ft/m3, darabos '’alak 39.90 Ft/m3 korlátlan mennyiségben kapható a Mexi­kói Sásvölgyi Salakbányából. Megrendeléseket a TÜZÉP sajó­parti és Gábor Áron n. 24. sz. i j alatti telepe fogad el.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom