Észak-Magyarország, 1957. június (13. évfolyam, 126-151. szám)

1957-06-01 / 126. szám

Ásómba t, 1957. június 1. P^AKMACYAROItSZAG 5 A VILÁGHÍRŰ Hegyal­ja déli részén fekszik Bod- Togkeresztur . nagyközség. Az Blső hiteles oklevél, amely erről a községről szól, 1239-böl való. Ebben az oklevélben említést találunk a bodvogkereszlurl várról. A szőlővel beültetett helyen ma már híre- hamva sincs a várnak. Az egyik oldalán azonban egy kapuhoz hasonló omladékot fedezett fel az örökké für­késző emberi szem. Megindult a nép gazdag képzelet- világa és kezdte találgatni: Hogyan kerülhetett ez a ka­pura emlékeztető omladék a hegy oldalába? Regék, me­sék keletkeztek. Leírok közülük egyet. Őszbevegyült, öreg embertől hallottam és most tovább adom. Örök­szép pedagógiai igazságot fejez ki. Kár volna, ha ezt a népiélekből fakadó drágagyöngyöt betakarná a feledés, vagy elmerülne az ismeretlenség tengerében. Réges-régen a Várhegy oldalában egy nagy pince / állott, amely telisded-tele volt arannyal, ezüsttel, érté­kesebbnél értékesebb drága kincsekkel. Egy hatalmas vaskapu volt rajta, amelyet semmiféle erővel nem le-* hetett kinyitni. Ha azonban valaki — a néphit szerint — Szent György nap éjszakáján, éppen éjfélkor olyan kinccsel várt ott a kapu előtt, amely még az aranynál, ezüstnél is többet ér, akkor a vasajtó magától kinyí­lik. Bemenni azonban csak annak lehet, aki magával viszi a kincses barlangba pz aranynál, ezüstnél is töb­bet érő kincset. VALAMIKOR réges-régen éldegélt a hegy közelé­ben egy szegény özvegy asszony. Összes vagyona egy pirospozsgás, kékszemű, aranyhajú kisgyermek volt. Egyszer ennek a szegény asszonynak Szent György nap­ján, hogy hogynem az jutott eszébe, hogy elindul gyer­mekével a Várhegy barlangjához. Hátha kinyílik a nagy páncélkapu, mivel gyermekét ő többre becsüli a világ minden aranyánál, ezüstjénél és nem adná oda semmiféle drága kincsért. A szegény asszonynak egész nap egyre csak a bar­langon, a temérdek kincsen járt az esze. Egy pillanatra se tudott megszabadulni ettől a gondolattól. Mikor aztán leszállt a nap, s az éj tündére már jól beborította sötét fátyoléval a vidéket, gyermekét felöltöztette a legszebb ruhába. Maga is az ünneplőt öltötte magára és gondolatokba merülve, ölében egyetlen gyermeké­vel, lassan lépegetve elindult a barlang felé. Útközben gondolkodott, tervezgetett. Milyen jó volna, ha meg­nyitna az a barlang! Hátha egy-két aranyat ki is le­hetne hozni a kincses kádakból?! Jó drágán eladná és nem kellene többé nyomorognia. A kis csöppség közben gügyögött, nyöszörgőit, de az anya ilyen csábító gon­dolatok között ügyel se vetett rá. Nemsokára aztán az asszony ki is ért a barlang elé. Éjfél felé járt az idő. Kínos perceket élt át. Gyermekét egyszer magához szorította, máskor meg elengedve, szinte megfeledke­zett róla. De egyszeresük a falu felöl egy Kanas hangjai vél­te hallani. Hideg verdék fu- nőtt végig a hátán, majd úgy erezte, mintha lángokban égnél így tartott ez néhány percig, amikor nesztelenül nyílni kezdett a vasajló. szemkápráztató világosság sugárzott ki a barlangból. Eleinte nem is látta, hogy mi van az üreg ^belsejében. Kis idő múlva azonban már tisztán lehetett látni, hogy hordókban, kádakban csillogott, ragyogott a sok drága kincs. Az asszony a káprázatos látnivalótól mintha el­veszítette volna az eszét. Előbb csak nézett, bámult, majd néhány pillanat múlva rohant gyermekibei a kincsek közé! Egyik karjával a gyermekét tartotta, a másikkal pedig az aranyat, ezüstöt kapkodta. Mikor aztán már többet nem tudott szedni, kirohant a bejárat elé s nagyhírtelen a földre dobta az összekapkodott zsákmányt. Majd újra visszafutott! Másodszor is kijött, az asszony a barlangból és ott állt szörnyű izgalomtól lihegve, legyőzhetetlen belső, kínos váoytól ösztönözve a kapu előtt. És nem tudott ellentállni. Újra bero­hant! Most már csak azokat a kincseket kereste, ame­lyekből még nem szedett. Minél beljebb haladt, annál ragyogóbb, csillogóbb kincsekre talált. Mikor már indult kifelé, egy hordóban addig még nem látott szikrázó gyémántot pillantott meg. Mivel a szabadon levő kezébe már nem fért több, a gyermekét letette a földre, kötényéi pedig összefogva, még gyorsabban kapkodta a csábító, szikrázó ékköve­ket. Mikor aztán a köténye is tele lett, jobb kezével belemarkolt egy újabban felfedezett, ezer színben ját­szó brilliánssal telt kádba és az Összeharácsolt kincsek­kel megrakodva rohant kifelé a barlangból. Abban a pillanatban, amikor átlépte a barlang küszöbét, háta- mögött az óriási vasajtó — épn oly nesztelenül, mint- ahogy kinyílott — újra becsukódott. „Ha többre be­csüked az aranyat, ezüstöt, a sok csillogó ékkövet, mint a lendrágább kincset: a gyermeket nem érdemied meg!" — hangzott a szózat s a vaskanu óriási robajjal eltűnt. Csak a helye maradt meg. Aki arra jár, ma is láthatja a Várhegy oldalán. MONDJÁK, hogy az asszony a barlangból kihozott kincseket széjjblszórva — amelyek azonban a földet ér­ve, értéktelen kavicsokká váltak — mint eszeveszett élő-halott éveken keresztül járta a vidéket, figyelmez­tetve az embereidet arra, hogy gyermekeikre nagyon, de nagyon vigyázzanak, semmiféle kincsért, hírért, él­vezetért el ne veszítsék őket! Eddig tart a mély igazságot kifejező rege. Mert va­lóban, a világ egyik legdrágább kincse a gyermek. A családi élet megszépítő je, a földi élet napsugara. Nél­küle olyan a ház, mint az erdő dalosmadár nélkül. Drága kincs a gyermek, mert a holnapot jelenti számunkra. Lénárth József cJi Légiiráíiábh kittet 0<£Gc A VARHtGítfOg ISKOLAI HÍREK JÚNIUS 9-ÉN, vasárnap kerül sor az általános iskolai tanulmányí verseny megyei döntőjére. Mate­matika és magyar irodalom-nyelv z- szet szerepel ~a■versenyen. A leg­jobb eredményt elérő tanulók kö­zött értékes jutalmakat osztanak szét, * — A KISISKOLÁI nevelők ré­szére a nyári szünetben tanfolyam kidül. A tanfolyamon az általános iskolai tantervét és a kisiskolák sajátos nevelői problémáit vitatják meg. * — A NEMZETISÉGI iskolák pe­dagógusai egynapos továbbképzési napol rendeznek június első felé­ben, Sátoraljaújhelyen. * — MEGYESZERTE pedagógus- amkétokon vitatják meg Kállai Gyula művelődésügyi miniszternek a kommunista pedagógus-aktíván elhangzott előadását. \ — IDÉNY-NAPKÖZI otthoúnk létesülnek a mezőgazdasági terüle­teken, a dolgozó szülők tehermen­tesítésére. A napközik két hónapig működnek. Megyénk 87 községében alakulnak idény-napközi otthonok. * — A NYÁRI szünetben, az el­múlt évekhez hasonlóan, a legjobb tanulmányi eredményt elért általá­nos iskolai tanulókat jutalom-üdül­tetésben részesítik. A sátoraljaúj­helyi üdülőtábor már felkészült a gyermekek fogadtatására. Mintegy .300 tanuló vesz részt a nyári ingye­nes üdültetésen. * — A PEDAGÖGUSNAP alkal­mából — június 2-án — általános iskolai gyermekrajz-kiállítás nyílik a Dayka- Gábor-utcai 3. számú leányiskolában. A rajzokat a mis­kolci és megyei általános iskolák legjobb rajzanyagából válogatták össze. A kiállítás rendezője Korkos Jenő rajztanár. Tanácstagok fogadöérá'a az I. kerüíe'ben Marosi Lajos június 3-án, hétfőn dél­után 3-tól Kun J. u. 7. az. ált. lak. Jlácz Béláné' június 3-án, hétfőn délután 3-től Lévay J. u. 43. sz. a. Pálházi Anna június 4-én, kedden dél­után <3—7-lg Petőfi u. 23. sz. a. Papolczy Tamás június 4-én, kedden délután 6-tól Farkas J. u. 39. sz. özv. Elek Istvánná június 4-én, kedden délután 6-től Kossuth u. ált. isk. Sándor Nándor június 4-én, kedden dél­után 2•‘•4-ig Arany J. u. 7. sz. B. Cseh István június 4-én, kedden dél­után 5-től Szentpéteri-kapu 73. sz. dr. Stingiy ZSigmondné június 4-én, kedden délután 3-től Major u. 24. sz. Darvas Árpád június 4-én, kedden dél­után 4—7-ig Széchenyi u. 111. sz. Wicha József június 4-én, kedden dél­után 4~ ö-lg Vörösmarty u. 18. sz. Ablonczy József június 5-én, szerdán délután 3—5-ig Mallnovszkij u. 4. sz. Fehér Gyulánc június 3-én, szerdán dél­után 4—8-ig József A. u. 17. sz. BrtrAth Lajos június 5-én, szerdán dél­után 4-től József A. u. 29. sz. Pfersi Ferencné június 0-én, szerdán délután 4-től Kun J. u. 4. sz. Szűcs Andor június 5-én, szerdán dél­után 3—6-ig Borsodi-nyomda. Hancsarik Magdolna június 6-án, csü­törtökön délután 4—3-ig Mulinovszkij u. 10. Ifjúi gondok a VIT előtt­Kívülről valami maszek műhely­nek nézné az ember. Pedig nem az. A Fém- és Faipari Vállalat motor- tekercselő üzeme búvik meg a Te- legdy-utca 18. szám alatt. Igaz sem­mi oka sincs a világ elől való rej­tőzködésre, mert nem válik szégye­nére a vállalatnak. Különösen mi­óta ifjúsági üzem lett. Mindössze néhány hete annak, hogy a KISZ-fiatalok birtokukba vették a motortekercselő üzemet. Ezzel kezdődött a nagy forradalom, illetve a tavaszi nagy takarítás. A motor javító üzemek általában nem hasonlítanak a gyógyszertárakhoz. Száll a por, a füst, az emberek olajosak és amerre szem ellát, mindenütt szerszámok, szétszedett motorok hevernek, költői rendel­lenségben. így van ez általában, de a kiszesek nem nyugodtak bele és elhatározták, * megváltoztatják a dolgok rendjét. Különösen érlelte bennük az elhatározást a tavaszi napsugár, amely bánatosan csillant meg a műhely f eke tessz ürka falán. A szegény i'ai három éve nem lá­tott meszel, illetve meszelőt. Mőst azonban segítettek a baján. A saját pénzükből vettek néhány kilónyit és munkaidő után a motorszerelők átalakultak festő-, illetve takarító- legényekké. Szerencsére nem sokan szemlél­ték végig ezt a hadjáratot, ami fölöttébb sajnálatra méltó, már csak azért is, mert felejthetetlen élményt jelentett. Az apró termetű, örök vidám Tóth Lajcsi jó hosszu- nyelű meszelőt ragadott a nyomá­ban Ariét Tibivel olyan meszelést rendezett, hogy még! Sajnos szak­mai gyakorlat híján lassan halad­tak s hajnali félötkor az éjtől bú­csúzó hold még kíváncsian nézett be a fáradt, de elégedett kis bri­gádra. Az ablakokat is lemosták, a téglapadlót i elsúrolták, sajnos egy kis mész maradt itt is, ott is, mivel olyan cudar ragaszkodó jószág, A fal viszont szép. Az ajtóval szem­ben a KISZ plakátjáról egy fiú mo­solyog bíztatóan a belépőre: tépj be a Kommunista Ifjúsági Szövet­ségbe. A plakáton kívül még más is díszíti a falat. Néhány házi rendel­kezés,' határozat, amelyet a műhely kollektívája hozott azzal a szigorú kikötéssel, hogy mindenkire érvé­nyes, aki ide belép. E szerint, aki inunkából késik, aki félnyolcig nem írja alá a jelentkezési ívet, az 12 forintot fizet a házi kasszába. Aki pedig szerszámait, vagy ruháját széthagyja s ezzel rendetlenséget idéz elő, 8 forintot fizet. Továbbá a káromkodók is készíthetik az 50 fillért, mert ennyivel bírságolják őket, ha káromkodnak.' A határozat’ ’ '' n egy kis dobozt kineveztek i mk, egy füzetbe pedig szépen jók: ki, miért mennyit fizetett, Legtöbb az 50 fil­léres tétel. Jaj a káromkodókViak! Azt még nem döntötték el, hogy mire használják fel az így bejött összeget. Egyelőre jó helyen van a dobozban. Nemcsak a műhelyt, hanem a környékét is — amely ócskavas te­lephez hasonlított — rendbehozták. Virágoskertet készítettek az abla­kok alátt. Igaz nem terjedelmes, alig másfélnégyzet méter, de mégis virágoskert. Rádiójuk is van. Szól a zene és Farka® Gyurinak nem kell megerőltetni a torkát, ha hó-» dőlni akar kedvenc melódiáinak* Mondom, stél a rádió, közben dol­goznak és ábrándoznak. Ezt elárulták nekem. Nemcsak azért, mert tavasz van és ók fiata­lok, hanem azért, mert egyre in­kább közeledik a moszkvai világ­ifjúsági találkozó időpontja. És lia már kifecsegtem az eddig történte­ket, azt is elárulhatom, hogy gőz­erővel készülnek a VIT-re. Minden vágyuk, hogy kijussanak. Iia nem is mindannyian, legalább hárman. Ez persze nehezebb, mint a me­szelés meg a takarítás. Elég kevés fiatalnak jut osztályrészül a sze­rencse és az ilyen kis üzemekben kisebb a lehetősége annak, hogy el­menjenek. Egyre azon keseregnek, hogy nem élsportolók, nem színját­szók, nem íürgelábú táncosok s így még csak reményük sincs arra, hogy kijussanak. Azaz volt egy halvány reménysugár. Farkad Gyurka javasolta Tóth Lajcsinak, hogy tanuljanak néhány rock and roll és mambó táncszámot és ők szolgáltatnák a Moszkvában össze­gyűlt fiataloknak az elrettentő pél­dát- arra, hogyan nem szabad tán­colni. Ötletnek nem is olyan rossz* Tessenek elképzelni milyen mulat­ságos lenne a szélesvállú, megter­mett Farkas Gyurka és a vékony­pénzű kis Tóth Lajcsi rángatódzása* Sajnos a gyakorlat sehogyan sem ment, mást agyainak ki. Eddig még közelebbi eredmény nincs. Sóhaj­toznak és reménykednek. Az idő elszaladt és semmi köze­lebbit nem mondtam még az ifjú­sági műhely nevezetességéről. Any- nyi mindent kellene mondanom ön­költségcsökkentésről, anyaglakaré- kcsságról, párosversenyről és egye­bekről, hogy nincs rá hely. A leg­fontosabb dolog amiről nem feled­kezhetek el: a műhely vezető ja Kandrai Judit. Mindössze 20 esz­tendős, nemrég végezte el a villa­mosipari technikumot. Nagyon ha­tározott, erélyes vezető és a fiúk ugyancsak tartanak tőle. A másik Józsa elvtárs a művezető, aki cso­dálatos türelemmel, megértéssel ég szeretettel foglalkozik a fiatalok­kal. Talán átért, mert ő maga is mindössze 26 esztendős. Rengeteget töpreng a fiúk VIT-tel kapcsolatos gondjain s nagyon bánija, hogy nem tud segíteni rajtuk. Ez valóban fájó, nekem is. Hiába, nem rajtam múlik. Ha engem meg­kérdeznének, azt mondanám: meg­érdemlik, hogy elmenjenek. Do azok. akik ilyen lelkesen készülnek rá. akik ennyire akarják, azok ki 1st jutnak, ha másképp nem, a saját költségükön. KECSKÉS ROZSA (líra megkezdte működését Sorsodnadasdon a Magyar—Szovjet társaság Csütörtökön a Borsodnádasdi Le­mezgyárban értekezletet tartottak a Magyar—Szovjet. Társaság aktívái* Elhatározták, hogy az októberi el­lenforradalom következtében szét­hullott szervezeteket ismét életre- hívják, s megkezdik az üzemekben, az alapszervezetek szervezését. Az értekezleten megválasztották az MSZT nagyüzemi ideiglenes el­nökségét. VtfM/vtíru'k is üléseztek VegVUilCb eközben az összezúzott tanácsháza épüle­tében. Uram és bályámozás megszólítások közben elhatá­rozták, hogy még az éjjel meg­kerítik a párttitkárt és a ta­nácselnököt, leszámolnak ve­lük. A tsz vagyonát papíron elosztották, helyesebben ők úgy beszéltek róla, hogy „kárpótoljuk magunkatH. Azonban napokon keresztül hiába keresték és tették tűvé a környéket, a vezető kommunistákat nem találták, a többi meg látszólag rnelléjűk állt. Sokan szívből, sokan meg utasításra. November harmadikán aztán meglett az örömük Végvá­riaknak. Somoskövi volt csendőr alhadnagy kiderítette, hogy a kommunisták főhadiszállása az öreg Majzikéknál van. Az esteli órákban nagyszámú csoportot szerveztek, amellyel körül veszik a Majzik házat, s onnan élve senki nem menekülhet. Végvárinak épp elég bosszúságot okozott, hogy a kommunis­tákat sehol nem találták. Naponta bírálták a megyétől és áz­zál is gyanúsították őket, hogy bujtatják a kommunista ve­zetőket. Végvári csapraverette a szövetkezet hordóit és sza­bad ivást rendelt el. ő maga meg örömittasan jelentette „a felsőbb szervek felé", hogy még az éjjel beszállítja a párt­titkárt és a tanácselnököt a megyéhez. Éjjel egy órakor indult a tántorgó, megvadult ember­csorda Majzlkék lakásához. Balogh ét Fehér mit sem sejtve aludtak. Álmukból puskalövések és ordítások verték fel. Pil­lanatok alatt talpon voltak, de már későn. A volt csendőrök értették annak a módját, hogy a kommunistákat hogyan kell éjjel összeszedni lakásukról, összefűzték a három emberi, ügy vitték őket, mint a rabszolgákat. Belerugdostak felesé­geikbe, gyermekeikbe. A három embert a részeg csordából mindig az ütötte, aki elérte. A tanácsháza udvarán már a villanyfény alatt értelmetlen hústömeggé vált a társaság, üvöltöztek: — Akasszuk fel őket! Húzzuk fel! Égessük el! Gyújtsunk tüzet alájuk! Végvári és Somoskövi nagynehezen elhallgattatta a ré­szeg társaságot. Meg is magyarázták az embereknek: — Figyeljetek ide. honfitársak! Ezeknek„ a kommunista #Hangoknak nem szabad szép halállal meghalniok. Most mi MAKAI KAROLY: II MAGYAR NEPKOZTARSASAG NEVEBEN! Elbeszélés — bevisszük őket egy lcís „beszélgetésre”, utána odaadjuk nek­tek \és holnap délelőtt népítéletet tartunk! Az egész község szemeláttára fogjuk őket felakasztáni! Miután sikerült meggyőzniük a társaságot, újabb ivást engedélyeztek, azzal a feltétellel, hogy a tanácsháza udvarán kell tartózkodni, vagy bent a helyiségekben. Odabent Vég­vári volt az első, aki szinte beleremegett a gyönyörűségbe, hogy végre kénye-kedve szerint kínozhatja a kommunistá­kat. Már még olyan gondolatok is forogtak a fejében, hogy biztosan kap valamilyen megyei tisztséget. És aztán elszaba­dult a pokol: a „szükkörű vezetőség” a legválogatottabb kínzások alá vette a három embert... A részeg „nemzetőrök“ csoportvezetője —, aki a verés hallatára csaknem felorditott. Tudta, hogy milyen pokoli kínokat kell kiállni addig is, amíg ő valamilyen megoldást keres, hogy kiszabadítsa őket sze­rencsétlen helyzetükből. Patai Imre — a sejtvezető — nem volt ijedős legény. Keménykötésű kun típus volt, kissé görbe lábakkal, széles, markáns arccal. Utasításra hangoskodott Ezért alvezérszerű beosztást kapott. Mindig feltalálta magát, de most az egyszer nehéz helyzetbe került. Csak egyet ér­zett: ő a felelős, ha a kulákcsoport kivégzi a párttitkárt, a tanácselnököt és Majzikot. Hiába ordítoztak körülötte a ré­szeg emberek, ő mégis úgy érezte, hogy a szíve hangosabban dobog. Már tehetetlenségében majdnem az öklét rágta, ami­kor felcsillant szemében a remény sugara, Máris intézkedett: — A fegyvereket mindenki rakja be a tanácsterembe, a padokra! Majd felveszi mindenki, amikorra kell. Mulassatok nyugodtan a másik szobában. Czető, Rályki és Raksa meg őr­séget állnak, majd kapnak váltást! Ennek mindegyik megörült. Gyorsan lerakták a fegyve­reket, a sejt tagjai meg elfoglalták őrhelyeiket. Épven ekkor jött ki a csendőr alhadnagy úr a kínzószobából, magabizto­san, jókedvűen. Nagyon tet­szett telei a Patai intézkedése, még vállon is veregette. Pataiuak ‘"í . Meg az embereinek is. Intelt :r 1 “ Raksának, aki megértette, hogy miről van szó, azonnal mellé­lépett és egyszerre léptek be a vezérek szobájába. Éppen akkor oldották el az áldozatok kö­teleit, hiszen már úgy össze voltak verve, hogy nem kellett tőlük tartani. De a kegyetlenebb kínzások még csak ezután kö­vetkeztek volna. Hiába volt minden vállalási, módszer, a há­rom ember össze szorított foggal hallgatott. Soiposkövi most akarta az egyént módszereit alkalmazni. Már előkészítette a tűt, hogy a párttitkár körme alá beszúrja, amikor az ajtóban elhangzott Patai halk, de ellentmondást nem tűrő hangja: — Kezeket fel!!! És a meglepődött, újdonsült városatyák a rájuk irányi- tott két géppisztolycső láttára felemelték kezeiket, csak Somos­kövi volt, aki a pisztolya után kapott, ami az íróasztalra volt kitéve, mint a vallatás egyik biztosítéka, de egy rövid soro­zatot eresztett Patai a csendőralhadnagy úr kezére — ujjá­bái kifröccsent a vér. A másik szobában — a falon keresztül — hallatszott a lövés és a részeg banda közül néhányan felugrottak, hogy fegyvereikért menjenek, de meglepetés érte őket. Az ajtót ki’ vülről rájuk zárták. A rekedt átkozódás egybevegyűll a ré­szegség legalsó fokán álló emberek nótázásával, meg a józa­nabbak könyörgésével. Perceken belül géppisztoly került a három megkínzott ember kezébe. Megkötözték a banda minden tagját és a fal felé fordították őket. Első dolguk volt a kommunisták érte­sítése. \ htf»vr»niilo szovÍet harci alakulat így találta őket... Néhány hét múlva pedig a társaság bíró­ság elé került. Lehajtott fejjel, bűnbánó arccal, olyannal, amit már többször is mutattak a bíróság előtt. Csak a sze­mükben égett a konok tűz. amely jelezte: az első alkalommal leszámolnak a kommunistákkal... De megrándultak a vállak, amikor felcsattant a. bíró kemény hangja: — A Magyar Népköztársaság nevében!... ssb Vége, —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom