Észak-Magyarország, 1957. június (13. évfolyam, 126-151. szám)
1957-06-01 / 126. szám
« észarmagyarorszag Szombat, 1957. június 1. A VASÁRNAP SPURIJA Ä vasárnapi sportesemények közül legkiemelkedőbb a Sahtyor Sztáliné diósgyőri vendégszereplése. Annak ellenére, hogy r szovjet együttes 3:1 arányú vereséget szenvedett első mérkőzése alkalmából Salgótarjánban, mégis azt kell mondanunk, hogy az együttes jó játékerőt képvisel. Ha ezt a körülményt és azt, hogy a diósgyőriek most kerültek be az NB 1-be tekintetbe vesszük, ázoros mérkőzésre kell számítanunk. A találkozó bizonyára nagy küzdelmet hoz majd és jó sportot ígér. A mérkőzés vasárnap délután 5 órakor kezdődik a stadionban. A megyei bajnokok tornája keretében az MMTE nagyjelentőségű mérkőzést vív majd vasárnap Nyíregyházán. Jelenleg a miskolciak vezetnek a II. csoport küzdelmei során, a nyíregyháziak a második helyen állnak. Ha a miskolci fiúk győzelmet aratnak, vagy döntetlent érnek el, ők nyerik a csoportbajnokságot, ha vereséget szenvednek, a nyíregyháziak kerülnek az első helyre. Reméljük, hogy az MMTE kiköszörüli a csorbát, amely vasárnap érte és jó játék után legalább döntetlent ér el. A Bükkaljai Bányász utolsó mérkőzé- Gén a Debreceríi Honvédhoz utazik. A két csapat között nagy különbség vanasajó- űeentpéteriek javára és azt hisszük, hogy ez a mérkőzést is a bányász-együttes javára dönti el. Az NB m-ba jutásért folyó osztályozómérkőzések során a következő találkozókat játsszák le: Borsodvidék—Ormosbánya, Drótgyár— Somsály, Borsodnádasd—Bánszállás, Fel- sőzsolca—Putnok, Szerencs—MÁV SAC, Kazincbarcika—Hejőcsaba, Di. Bányász- Egyetemváros, M. Honvéd—Di. Gépgyár. RÖPLABDA A bajnokság során az MVSC férfi csapata vasárnap délután 15 óra 30 perckor a sokszoros bajnok Csepel együttesét látja vendégül az MVSC-pályán. A mérkőzésen nagy küzdelem várható és a találkozó kimenetele nem közömbös a bajnokság szempontjából sem. A DVTK férfi csapata a Ganz Villany- tttjtal, míg a női csapat a MARTFÜ-vel játszik. A íarkaslyukiak Angyalföld együttesével mérkőznek. MOTOR A vasárnapi sportesemények másik érdekes színfoltja a vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődő gyorsasági motorverseny, amelyen előreláthatólag a legjobb magyar motorversenyzőkön kívül csehszlovák, Sengyel és román versenyzők is rajthoz állnak. A rajt és cél a Bajcsy-Zsilinszky és Ady Endre utca sarkán lévő villamosmegállónál lesz. ASZTALITENISZ Az MMTE férfi csapata vasárnap délelőtt 9 óra 30 perckor a pécsiek csapatával mérkőzik a népkerti sportcsarnokban. Az NB II-ben vasárnap délután 2 órai kezdettel a M. Petőfi együttese a Gamma csapatát látja vendégül. ÖKÖLVÍVÁS Szombaton délután 4 órai kezdettel a stadionban kerül sor a kerületi ifjúsági egyéni ökölvívóbajnokságra. A küzdelmeket vasárnap délelőtt 10 órakor folytatják. ATLÉTIKA A megyei úttörő bajnokság küzdelmei hétfőn kerülnek sorra a stadionban. A bajnokság során előreláthatólag nagy küzdelmek várhatók az egyes versenyszámokban. Az egyesületi bajnokság második fordulóját Özdon bonyolítják le vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel. SZPARTAKIÄD A községi versenyek befejezése után, vasárnap rendezik meg a járási döntőket a járási székhelyeken atlétika, torna, kerékpár és röplabda sportágakban. A versenyek általában 9 órakor kezdődnek. KAJAK A M. Postás kajakszakosztálya vasárnap rendezi meg kajakversenyét a Sajón. A miskolci versenyzők nagy szorgalommal készültek a versenyre és ez bizonynyal azt eredményezi majd, hogy jó eredmények születnek az összecsapáson. KÉZILABDA Nagypályán a DVTK csapata az FTC együttesével mérkőzik Budapesten, a kispályás csapat pedig az Újpesti Dózsával találkozik, ugyancsak a fővárosban. Az NB II. mérkőzései: M. Petőfi—Vác mérkőzés vasárnap délután 2 óra 30 perckor kezdődik a nép- kerti sportpályán. Az NB II. további mérkőzései: Pereces—D. Előre, D. Elektromos—MVSC, Nyíregyháza—MMTE, Ózd —D. KASÉ. Női mérkőzések: Ózd—Debreceni Dózsa, Nyíregyháza—MVSC, Duna Cipő—MMTE. A kerületi bajnokságban a következő mérkőzések kerülnek sorra: Somsály— Műegyetem, Edelény-DVTK, Ormosbánya —Gyöngyösi AK, MVSC—Eger, Kazincbarcika—Gyöngyössolymos. Női mérkőzések: Ózdi Meteor—DVTK, Pereces—Mezőcsát, MVSC—SÜMSE. TEKE Szombaton este 7 órai kezdettel a M. Petőfi tekézői a Szerencsi Kinizsi csapatát látják vendégül a népkerti tekepályán bajnoki mérkőzés keretében. SPORTHÍREK Az ált. isk. kézilabda bajnokság során csütörtökön megismételték a döntőt. A mérkőzésen a Ságvári általános iskola csapata 5:3 arányban győzött a Kossuth iskola együttese ellen, s ezzel a Ságvári fiataljai nyerték a kézilabda bajnokságot. A mérkőzés befejezése után Demeter Sándor testnevelő tanár adta át a díjakat. Miskolci 1egy< :etek A Baross (jaBor-ütcai lakók kezdeményezése Nemrégiben még a Baross Gábor utcai lakók is — a város minden lakójához hasonlóan — előszeretettel szidták a köztisztasági vállalatot és minden olyan szervet, amely „nem gondoskodik” a város tisztántartásáról. Gondolkodni kezdtek. Vajon hozzájárulhatnának-e a város szép- pétevéséhez, az utca csinosításához. Gondolataikat tettek követték. Egy délután szinte az egész Baross Gábor utca, ifjú és öreg kivonult ásóval, lapáttal, géreblyével. Felásták az utca parkjait, a házak előtt elfutó kis földterületeket. A miskolci Kertészeti Vállalat főkertésze pedig segítséget nyújtott nekik. Virággal beültette a kertecskéket, s most virág pompázik a személypályaudvar felé vezető utcán. A honvédség és a karhatalom látva a lakók buzgóságát, munkához láttak. Hasonlóan rendbehozták a laktanyák környékét. A katonák és a civil lakosság nagy gonddal őrzi a virágágyakat. Mindennap meglocsolják a kerteket s bizony néha még vita is támad, mert mindenki szeretne résztvenni a virágágyak ápolásában. Rendkívül helyes ez a kezdeményezés. A Baross Gábor utcaiak széppé tették a környéket, munka közben megismerték egymást, a munka egységessé kovácsolta őket. Példájuk követésre méltó. (pásztory) HÍREK KOSÁRLABDA Az NB Il-es küzdelmek során vasárnap láz MVSC—Szolnoki MÁV női mérkőzésre kerül sor. Az MVSC férfi csapata a DEAC együttesével mérkőzik. A DVTK férfi csapata a Kertészeti Főiskolával játszik a bajnoki pontokért. A népkerti sportpályán megtartott robogó versenyen a kedvezőtlen idő ellenére is szép számmal indultak él a versenyzők. A fiúk közül Kocsis Bandi, Vörös Gyuszi, Ferenci Laci, Povázsai Zolika, Sípos Tomi és Kiss Sanyika, a lányok közül Rach Zsuzsa és Szabó Gabriella kapott jutalmat a versenyrendezőségtől. MOZIK MŰSORA BÉKE. Június 1—5: Boszorkány. Francia film. Kezdés: 4, 6, 8 óra. Vasárnap délelőtt 10 és fél 12 órakor matiné: Balkezes újonc. Szovjet film. KOSSUTH. Június 1—2: A siker útján. Szovjet film. Június 3—5: Boszorkány. Francia film. Kezdés: fél 4, fél 6, fél 8 óra. Vasárnap' délelőtt 10 éS fél 12 órakor matiné: Érettségi bizonyítvány. Szovjet film. TÁNCSICS. Május 31 — június 2: Boszorkány. Kezdés: 5, 7, vasárnap 3, 5, 7 óra. Vasárnap délelőtt 10 és fél 12 órakor matiné: Fel a fejjel. FÁKLYA. Június 1: Bajazzók. Olasz film. Június 2—3: Civil a pályán. Magyar film. Kezdés: negyed 6, negyed 8, vasárnap: fél 4, fél 6, fél 8 óra. Vasárnap délelőtt 10 és fél 12 órakor matiné: Sárkány rabjai. Szovjet mesefilm. HEJÖCSABA. Június 1—2: Cár és ács. Június 3—4: Argentínától Mexikóig. Kezdés: 5, 7, vasárnap 3, 5, 7 óra. Vasárnap délelőtt 10 órakor matiné: Viharban nőttek fel. DIÓSGYŐRI DIADAL. Június 2—3: Vörös és fekete. II. rész. Csak 16 éven felülieknek! Kezdés: 7, vasárnap 5, 7 óra. Vasárnap délelőtt», 10 órakor matiné: Egy pikoló világos. TWagyar film. DIÓSGYŐRI SÁGVÁRI. Június 1-2: 2x2 néha 5. Magyar filmoperett. Június 3: Világbajnok. Szovjet sportfilm. Kezdés: fél 6, fél 8, vasárnap fél 4, fél 6, fél 8 óra. — Vasárnap délelőtt fél 11 órakor matiné: Csínytevő. MŰVELŐDÉS HAZA. Június 2—3: Varsói szirén. Uj lengyel film. Kezdés: 5, 7, vasárnap délelőtt 10 órakor. ADY. Június 2—3: Angyallal a hegyekben. Csehszlovák filmvígjáték. Kezdés: 6, vasárnap fél 5, fél 7 óra. JÓZSEF ATTILA KULTUROTTIJ.ON (Petőfi utca 39.) Június 2: ők ketten. Izgalmas jugoszláv film. Kezdés: 5, 7 óra. MISKOLC-TAPOLCA. Június 1—2: Baka- ruhában. Vasárnap délelőtt 10 órakor matiné: Tigrisszelídítö. Kezdés: 7, vasárnap fél 5, 7 óra. HÍRADÓ mozi. Május 30-június 1: Híradó, Az új építészeti technika moszkvai kiállítása, 3-ik aranyérem, Citrom szobai termesztése, Misi mackó, Meleg tó. II MisHo'ci Hemzeti Színház műsora Déryné színház (Déryné u. 5.) Sz.: Gyertya fény keringő. (7) MŰVELŐDÉS HAZA D.-VASGYÁR Sz.: Két úr szolgája. (7) — ÉRTESÍTJÜK az utazóközönséget, hogy folyó hó 2-án, vasárnap a motorkerékpárverseny miatt délelőtt fél 9-től délután fél 2-ig a személy- pályaudvar és Szemere megállók között mind a villamos, mind az autóbuszforgalom szünetel. Ez alatt az idő alatt a villamoskocsik Vasgyár és Tanácsháztér között, míg az 1, 3 és 9-es autóbuszok a Szemere és Vörösmarty útvonalon, a zsolcai 7-es járat pedig a Fazekas—Jókai—Szeles utca útvonalon közlekednek. Miskolci Közlekedési Vállalat igazgatósága. Időjárár Várható időjárás szombaton estig: változó felhőzet, többfelé eső. Mérsékelt délkeleti-déli szél. Az éjszakai lehűlés mérséklődik, a nappali hőmérséklet alig változik.------oOo-----Üg yeletes állatorvos szombaton déltől hétfő reggelig: Márkus Elek, lakik: Miskolc, Bulcsu u. 8. sz. Tel.: 15-403. Betegbejelentés: 8—9-ig, 13—14 óráig. — GREGUS ZOLTÁN megyei tanácstag június 3-án reggel 8 órától 12 óráig Vadna községben tart fogadóórát. — A Miskolci Közlekedési Vállalat KISZ-szervezete április 13-án alakult meg. Azóta gyors ütemben fejlődik. Művelődési vonalon máris szép eredményeket értek el. Több előadást rendeztek. Mindent megtesznek a jobb közlekedésért. Június elsején reggel 5 órakor indítják be a »KISZ- szerelvényt«. Ezen a szerelvényen csak KISZ-íiatalok teljesítenek szolgálatot. A járművek gondos kezelésével, a menetidő pontos betartásával és fokozott udvariassággal segítik az utazóközönséget. — Gyermekjátékból származó tűz következtében elpusztult Szűcs István kazincbarcikai lakos szalma- és takarmánykészlete. Néhány nappal a tűzkár előtt az Állami Biztosító körzetfelügyelőjével önkéntes tűzbiztosítást kötött. Ennek alapján 4050 Ft kártérítésben részesült. A tűz átterjedt szomszédja telkére is. Vécsei Ferencnek szalmája, takarmánya és csűre lett a lángok martaléka. Érvényes biztosítás hiányában kártérítési kérelmét az Állami Biztosító kénytelen volt elutasítani. — JUNIUS 2-ÄN, vasárnap délelőtt 11 órakor ifjúsági hangversenyt tartanak a Zeneművészeti Szakiskola hangverseny termében. — Műsoron: Gluck: Iphygenie nyitány, Weiner: Concertino, Beethoven: III. szimfónia. Vezényel: Róna Frigyes karnagy. Közreműködik: Schneider Hédy zongoraművésznő. — Helyreigazítás. Május 26-i számunkban írt cikkünkben elírás történt. Szabó Lajos ezredes elvtárs temetésén nem Kovács István, hanem Kovács Imre vezérőrnagy mondott búcsúbeszédet,----------o---------HI RDETMÉNY A nyári melegre való tekintettel,, 1957. június 3-tól kezdődőleg a város főútvonalain összegyűlt háziszemetet a Miskolci Köztisztasági Vállalat kocsijai naponként, este 9 órától gyűjtik össze és szállítják eb Ezért a városi tanács végrehajtóbizottsága felhívja a Baross Gábor u., Bajcsy-Zsilinszky u., Széchenyi u., Hunyadi u. és Tizeshonvéd u., továbbá a Felszabadítók útja, Szemere u. és Kazinczy utcák lakóit* hogy a naponta keletkezett háziszemetet gyűjtőedényekben — mindennap este 9 óráig — helyezzék a kapu alá, hogy a szemétgyűjtő kocsik elszállíthassák. A végrehajtóbizottság felhívja a háztulajdonosokat, illetve a házfelügyelőket, hogy a ház előtti járdát naponként, legkésőbb reggel 6 órára porképzés nélkül tisztítsák le. Az ellen, aki a felhívásban foglaltaknak nem tesz eleget, szabálysértési eljárás indul. Eladó: Förstner pianínó, gyönyörű kom- hináltszekrény beépített rádióra szerelt gramofonnal, új rekamié, szobaasztal, konyhaasztal két székkel, kisasztal, 40-es új, zárt cipők. Bélce-tér 9, földszint balra. Szép kivitelezésű konyhaberendezés kapható Laborfalvy utca 18/a sz. alatt, Asztalos KTSZ-nél. ____________________5389 El adó: ebédlőasztal székekkel, fotelágy, Utelázsi, láda. Kun József utca 12. Hátul ez udvarban. Érdeklődni: késő délután. ______________ 1448 Ja víttassa rádióját szakképzett rádiómű- Bzerésszel. Kormos László rádióműszerész- nél. Kazinczy u. 10, udvarban, Telefon: 16-490.___________________________________ 5409 Fi gyelem! Nőifodrász üzletemet megnyitottam Kazincbarcikán, Kazinc-köz 2. sz. alatt. Dauer — haj festés — modern frizurák garanciával. Hajdúné (Eta). Szeretettel várom kedves vendégeimet.________1413 Vá llalatok, kőzületek figyelem! Elcserélnénk 1 darab kifogástalan állapotban lévő amerikai Dőzs Wippont kisebb személykocsiért. Érdeklődni Taktaharkányi Gépállomáson főkönyvelőnél. __________1410 Ká rpitozott bútorok, rekamiék, fotelek, székek, asztalok, gyönyörű kivitelben, olcsó árakban fizetési kedvezménnyel kárpitosnál kaphatók. Kérésére árajánlatot és fényképeket is küldhetek Kulinyi László kárpitosmester. Budapest, Majakovszkij utca 98/a. 1201 r Középkorú intelligens nőt 2 kisgyermek meEé felveszek. Győri-kapu 23. 5405 Ablakok négy, hat, tizenkét szárnnyal és ajtók különböző méretekben eladók. Borsvezér utca 18. 147C Elcserélném két szoba, konyha, speizes, két sertésóllal beépített baromfiudvaros lakásomat, egy szoba, összkomfortosra, esetleg félkomfortosra. József Attila u. 16. ________________________________»_________1468 El adó Bedeghvölgy Napfürdő utca 38. számú ház, egy magyar holdnyi gyümölcsös szántófölddel.______________________1467 Villanyáram fogyasztása miatt ne vitázzon. Berendezését leválasztja, kijavítja Feid villanyszerelő. Széchenyi u. 36. 1464 Széna lábon, príma minőségű, műút mentén eladó. Széchenyi u. 36. Kuzmik. __________________________________________1463 Út tisztítókat 900 forint alapfizetéssel, munkaruha, védőöltözet juttatással felvesz a Miskolci Köztisztasági Vállalat, Major utca 2. Szállás biztosítva._______1462 Cs inosan berendezett bútorozott szobát keres lehetőleg azonnalra rendes családnál intelligens fiatal tisztviselő az Andor utcai, vagy Tátra utcai bérházakban. Címeket a kiadóba kér. Széchenyi u. 23. 5480 H n IR D E T Rekamié jókarban, olcsón eladó. Teegdy u. 8, jobbra l, ajtó. _____________i4~s Mo dern gyermek sportkocsi és 9 hónapos hím farkaskutya eladó. Kovács, Rudas L. u. 1. ___________ i46o Sz oba-Konyhás lakás, pince, beköltözéssel eladó. Nagyavas, Középsői’, 694. szám. 1402 I MISKOLCI BELKERESKEDELMI KÖLCSÖNZŐ június 4-én MEGNYÍLIK! KÖLCSÖNÖZHETŐK előnyös feltételek mellett: háztartásigépek, mosógépek, t varrógépek, táborozáshoz, üdüléshez sátrak, túra- és sporteszközök, személy- és teherkerékpárok, vízijárművek stb. — Érdeklődés, előjegyzés: Tizeshonvéd u. 12., Ujgyőr, Móricz Zs. u. 4. és Schmiedt, Hámor, Puskaporos alatt. \ Kombináltszekrény eladó. Gólya utca 7. Telefon: 16-747.__________________________5479 Különböző ablakok és egy üvegajtó, tokkal eladó. Vörösmarty utca 98. 1457 Elcserélném egri szép szoba, konyhás lakásomat Miskolcon hasonlóért, vagy kétszobásért. Eger, Alkotmány utca 6. Csaba. 1455 Idősebb, egyedülálló asszonyt családtagként gyermekeim mellé felveszek. Cím a kiadóban. Széchenyi utca 23.________ 5478 Eladó kisipari kombináltszekrény. Mis- kolC, Széchenyi utca 56, I. em, 13. 5383 Eladó: asztal, jégszekrény, kis ebédlő- kredenc, székek. Jókai u. 39. __________5482 Be rkei mérleg, eredeti gyári, eladó. Dé- ryné u. 2. I. em._______________________5477 Fé rfiruhák középaLakra, 42-es cipők eladók. Déryné u. 2, I. em._____________5476 Ajtót, ablakot, cserepet, mozaiklapot használtan vennék. Melega Antal, Aszaló. 5474 5 méteres gerendák eladók. Miskolc, Sibrik Miklós utca 18. Varga. ____________5471 Be járónőt keresek kétnaponként két órára. Hej őcsaba. Középszer 22. Mály. _______ 5468 Fi atal szellemi dolgozó nő albérleti szobát keres azonnali lelépésre. Címeket a kiadóba. Széchenyi utca 23.____________5466 Be járónőt felveszek azonnalra. Felszabadítók útja 18._________________________5456 Uj 125-ös Csepel, teleszkópos és férfi kerékpár eladó. Hadirokkant u. 32, 5451 Eladó ruhaszekrény, biedermeier garnitúra, fehér fém-gyermekágy. világvevő EKA rádió, fehér pulikutya, sezlon. Lévay Utca 23. 5448 A MOZI ÜZEMI VÁLLALAT ma este fél 9 órakor A BOSZORKÁNY című nagysikerű francia filmmel megnyitja KÉR TMOZIJÁ T Népkert, Szabadtéri Színpad. Előadás közben szünetet nem tartunk, két modern vetítőgép biztosítja a folyamatos vetítést. Műsoron a legnagyobb sikerű legújabb filmek. Minden előadásban híradót és kisfilmet is vetítünk. További műsor: vasárnap, június 2-án: Bel Ami hétfőn, június 3-án: A siker útján Kellemes környezet, nyugodt, zavartalan esti szórakozás. r Eladó Görömböly-Tapolcán egyszobás, /erendás nyaraló, 100 négyszögöl gyümölcsössel. Kovács, Miskolc, Patak u. 10. 5445 Háromrészes vaskapu oszlopokkal, eladó. Kun József u, 56.______■__________5444 Ké t darab kaszáló bérbeadó a Komlóson. Érdeklődni: Hutás utca 17._______5441 Dó czy József utca 1. számú magános családi ház lakáscserével eladó._______5439 Jó állapotban lévő téli hálószobabútor eladó. Martintelep, Gutenberg u. 24. 5435 Sötét öltözőtükör eladó. Ujgyőr, Zalka Máté utca 51. 5433 . Állami Fuvarozási és Kordélyozási Vállalat diósgyőri műhelye — Bánát u. 1. — kovács szakmunkást és segédmunkást felvesz azonnali belépéssel.____________5432 Fé lszuterén szoba, konyha, speizes lakást elcserélném költségmegtérítéssel egy vagy kétszobásra. Hadirokkant u. 4. 5431 Elcserélném középnagy szobámat, fáskamrámat szoba-konyhásért, ráfizetéssel. Akác u, 14, kapuval szemben._________5426 Ha sznált sezlon eladó. Anna u. 68. 5425 Eladó Szatócs u. 1. sz. alatt kétszer egy szoba, konyhás lakás, cserével beköltözhető. Érdeklődni: dr. Fehér-ügyvéd, 4. sz. ügyvédi munkaközösség (Déryné utca 9.) 5411 Azonnali beköltözéssel eladó családi la- kóház. Ónod, Dózsa György u, 4, 5410 Pannónia motorkerékpár 15 000 forintért jókarban levő állapotban eladó. Polgári János, Ládpetri.________________________5407 El cserélném Széchenyi u. 29. 1/2. sz. két szoba, összkomfortos lakásomat földszint, esetleg I emelet belvárosi nagyobb 2 szoba, összkomfortosért.___________________5402 Ab lakgitt megrendelhető negyvenöt kilós kannákban, 3,95 régi áron, utánvéttel. Novák kisiparosnál. Budapest, Dandár 27. ________________________________1453 Sz őrtelenítse lábát szőrtelenítőkrémmel, arcát szőrtelenítőporral. Bőre percek alatt bársonysima. Egészségre ártalmatlan. 8 Ft. Vitaminos bőrfehérítő és széplőkrém, napfényvédő- és napbarnítókrém, alapozókrém, puderkrém, bőrtápláló, vitaminos- arckrémek, szemránctalanítókrém, zsíros, mitteszeres, pattanásos és tágpó- rusú arcbőrre arcvíz, arc és szeplőhalványító folyadékok megrendelhetők utáhvét mellett dr. Rabinek Aladár vegyészmérnöknél, Székesfehérvár. Piactér 53. 1454 Konyhaszekrény és gyermek sportkocsi eladó. Diósgyőr. Apostol u. 61. ________5393 El adó szoba-konyhás ház, 600 négyszögöl telekkel. Érdeklődni: Sajóládon, Ferencsik Józsefnél. __________________________5384 Ké tszemélyes hajórekamié eladó. Mikes Kelemen u. 15._________________________5383 15 0-es lengővillás Zetka motorkerékpár eladó. József Attila u. 15. udvarban. 1441 Gyönyörű dió hálók és kombináltszek- J rények. Budapest, VI., Lenin körút 60. sz.. I asztalos. Bejárat a kapu alatt. 1211 i Eladó családi ház és 350-es DKW. Érdeklődni: Debreczenyi u. 15. 5368 Tangóharmonikákat tizenkét bőgőstől százhúsz bőgősig, gombos harmonikákat eladok, veszek, javítok, cserélek. Csabaikapu 26. 5051 Elcserélném belvárosi 2 szoba, konyha, speizes lakásomat hasonló kertes lakásért, Szentpéteri-kapu, Huszár utca környékiért, ráfizetéssel. Bottyán u. 5. 5361 Ha Pestre jön, ne mulassza el megtekinteni Szántóné díszhal- és papagájtenyészetét. Kérjen díjtalan árjegyzéket. Budapest, VIII. József körút 31/a. 1421 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyánk, ÖZV. KOLOZSVARY JANOSNÉ életének 88. évében csendesen elhunyt. Temetése június 1-én fél 1 órakor a mindszenti temető kápolnájából. Gyászoló szerettei. Fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó feleség, anya, nagy- és dédnagymama, id. DOVÄK BERTALANNÉ Csipke Zsuzsanna május 30-án 79 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése június 1-én 14 órakor lesz a saj őszentpéteri. családi háztól. A gyászoló család. Fájó szívvel, de Isten akaratában «megnyugodva tudatjuk, hogy drága jó férj, édesapa, nagyapa, após, testvér idős TEMESVÁRI JÓZSEF MÁV nyugdíjas életének 72-ik évében elhunyt. Temetése ma délután 3 órakor lesz a Deszka-templomból. A gyászoló család. ESZ A KM AGY ARORSZAG \2 MSZMP Borsod megyei Intézőbizottságának lapja. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság» Szerkesztőségi telefon: 16—261. Kiadóhivatal telefonja: 16—213. Szerkesztőség: Miskolc, Felszabadítók útja 24. szám. Kiadóhivatal: Miskolc. Széchenyi u. 23» Készült s Borsodmesrvel Nyomdában. Mb. vezető: Szűcs Andor