Észak-Magyarország, 1957. május (13. évfolyam, 100-125. szám)
1957-05-03 / 101. szám
# ßSZAKMAGYARöRSZÄG Péntek, 1957. május 3. ■ —■ ■■■■■■■■— ——— Elnyerik méltó büntetésüket Áz elmúlt év októberében Cserép- váralja községben. Tóth János 51 éves, — háborús bűntettért és vagyonelleni cselekményeké»! többszörösen büntetett előéletű kőműves, Kiss Géza 42 éves volt csendőr- őrmesterrel átvették a község irányítását; Az államhatalom helyi szervezetéinek vezetőit leváltották. A hatalmat magúikhoz ragadva 9 kommunista és baloldali gondolkodású férfit és nőt letartóztattak, közös, fekvőhelynélküli szűk helyiségben tartották fogva őket, élelmezésükről nem gondoskodtak. Fogvatar- tásuk alatt több esetben »kihallgatták« őket; _ Tóth fegyverrel fenyegette a letartóztatottakat és többet közülük megkínoztak. Dr. Mizsei ügyvéd, a mezőkövesdi ellenforradalmárok egyik azóta már halálraítélt vezetője, azt az utasítást adta, hogy a 9 embert meg kell ölni. Tóth János vállalkozott erre, de ennek végrehajtása nem sikerült. Tóthók erőszakosan feloszlatták a helyi termelőszövetkezetet, annak földjéből előbb saját maguknak mértek ki jókora területet, majd barátaikat elégítették ki. November 4. után is féktelenül ~ uszítottak a népi hatalom ellen. A miskolci megyei bíróság külon- tanácsa Tóth János elsőrendű vádlottat halálra, Kiss Gézát életfogytiglani börtönbüntetésre, valamint mindkettőjüket egyéb mellékbüntetésekre ítélte. Az ítélet nem jogerős. ............. — Uli» ------R endőrségi közlemény A rendőrfőkapitányság közlekedés- rendészeti alosztálya a közlekedés rendjének megszilárdítása érdekében filmvetítéssel egybekötött KRESZ- oktató előadást tart 1957. május 5-éi^ reggel 8 órakor Miskolcon az Egyetemvárosban az I. számú előadói nagyteremben Miskolc város területén lakó vagy dolgozó kis- és nagyit rkerékpár vezetők részére. Az előadáson a megjelenés kötelező, erről a megjelentek igazolást kapnak. A rendőrfőkapxtányság vezetője. — A Szabadegyetem Zenetörténeti tagozata május 3-án, pénteken délután 6 órakor kezdi meg előadásait. Megnyitja: dr. Diószeghy Dániel egyetemi tanár. Előadást tart Her- szényi Bálint zeneszakiskolai tanár »A barokk zene« címen.UEMBGVQRORSlfíG Csalódást okozott a magyar ifjúsági válogatott Borsod megye ifj. vál.—Magyar ifj. vál. 1:1 (0:0) A népkerti sporttelepen 2000 néző előtt Tóth játékvezető sípjelére a két csapat a következő összeállításban játszott: Borsod: Szobonya — Werner, Kiss III. Majinkó — Vadászi, Bóta — Borbás, Fer- dinándi, Takács,1 Szklada, Palatics. Magyar Ifj. Vál.:-Szabó - Végh, Tressz, Nagy K. — Solymosi. Gáál - Ihász, Gö- röncs, Kuharszki, Garami, Lázár. Nagy meglepetésre a borsodiak kezdtek jobban és már a 3. percben meg-meguju- ló támadások közben egy szöglet után Takács nagy lövését a balsarokból ütötte ki Szabó. Ezután Palatics szöglete a kapufáról visszapattant a szélsőhöz, de a beadott labdát a belsők nem tudták megszerezni. A 6. percben újabb szögletet ért el a borsodi csapat, a jobboldalról beívelt labdát Ferdinándi kapura lőtte, de Véghnek a gólvonalról sikerült mentenie. A 8. percben vezetéshez jutott a borsodi csapat. Baloldali támadás után Takácshoz került a labda, aki a jobbsarokba lőtt. 1:0. A 14. percben vezette az első valamire való támadását az országos válogatott, de Kuharszki lövése elkerülte a kaput. Ezután Borbás szép fejese kaoott tapsot, majd Ferdinándi—Borbás támadás után a labda Szklada elé került, lövése azonban nem juthatott a hálóba, mert a felső kapufáról visszapattant a labda. A 20. perctől kezdve vezetett néhány támadást a magyar válogatott is, de ezek a támadások ötletnélküliek, vérszegények voltak. Szünet után az országos ifisták kezdtek jobban, de végül is csaknem Takács lőtt gólt, Szabó az országos válogatott kapusa csak kifutással és vetődéssel tudta a .középcsatár elől megszerezni a labdát. A 15. percben Takács helyett Dévai állt be. Pa- iatics lett a középcsatár, Dévai pedig a balszélső. Az új szélső bemutatkozása jól sikerült, mert egy jobboldali támadás után szép lövést küldött fordulásból Szabó kapujára. Egyre jobban játékba lendült a borsodi csapat és sok szép támadást vezetett ellenfele kapuja ellen. A 26. percben Garami kivárt egy hozzákerült labdánál és a védők felszabadítottak. A 32. percben született meg az egyenlítő gól. Solymosi, a diósgyőriek országos válogatottban játszó fedezete indította el a labdát, az Lázárhoz került, a szélső tett még néhány lépést és az ellenkező sarokba lőtte a labdát, 1:1. Nagy küzdelem indult meg, de a csatárok mindkét kapu előtt sokat hibáztak. A 35. percben Garami elől merész belevetődéssel tisztázott Szobonya, a borsodiak kapusa. Majd Borbás hibázott jó helyzetben. A budapestiek támadásával ért véget a mérkőzés. A közönség csalódott a magyar válogatott játékában: Megyénk ifjúsági válogatottja sokkal ötletesebben, szebben és gól- ratörőbben játszott, mint ellenfele. Igaza volt a közönségnek, amikor azt mondotta, hogy nem is csodálkozik azon, hogy országos ifjúsági válogatottunk spanyol- országi szereplése jóval a várakozás alatt maradt. Az országos válogatott csatárai úgyszólván alig teremtettek veszélyes helyzetet a borsodi kapu előtt s nagy baj van Kuharszkiéknál a lövőkészséggel is. Csak gratulálni tudunk a borsodi fiataloknak, szép és jó játékukért. Megyénk ifjúsági válogatottjából Kiss III., Werner. Ferdinándi és Palatics, az országos válogatottból: Végh, Solymosi, Gaál és Kuharszki dicsérhető. SPORTHÍR Ma, pénteken este, 18 órai kezdettel az MMTE NB I-es férficsapata a népkerti sportcsarnokban bajnoki mérkőzésen látja vendégül Szeged csapatát. Iz Északmagvarország TOTO-tippjei Deák István Fiala C tippjei saba •1: Atalanta—Torino 1 X 1 1 X 2. Bologna—Samípdori a 1 X 1 X X 3. Genoa—Milan 1 x 2 X 1 2 4. Internazionale—Udinese 1 1 X 1 5. Juventus—Palermo 1 1 2 1 6. Lanerossi—Spal 1 X 1 1 2 7. Lazio—Padova 1 X 1 X 1 8. Napoli—Roma 1 X 1 X 9. Triestina—Florentine. X 1 X x 2 10. Tudomány Temesvár—CCA 1 2 1 2 2 11. E. Ploesti—H. Bukarest 1 1 2 1 X 12. Ausztria—Svédország 1 1 1 A pótmérkőzésekre tippjeink a C I 1 13. Hatvani VSE—Nyír. Ép. 1 x 1 15. Pécsbányat.—Mosonm. V. 1 14. MMTE—Debreceni H. 1 1 16. Szombathelyi P.—VEAC x 2 Borsodi jegyzetek ^ kapu cédula írtak már róla ezer gúnyverset, krokit és egyfelvonásost, de a ka- pucédula volt és van. Legyőzhetetlen. Hivatalos embert ha megkérdezel: mitől fél legjobban, gondolkodás nélkül feleli: — a kapucédulától. Gyanútlanul, gondtalanul ballagsz fel a lépcsőn, valamelyik irodaházban, ó,m alig lépsz három-négy lépcsőfokot, elhangzik a vezényszó: — Elvtársi Hová megy? — Ide, meg ide... — Az nem úgy van kérem. Hol élünk? Előbb kiállítjuk a belépési engedélyt. Diktálja az adatokat. S következnek a végetérni nem akaró kérdések: — Hogy hívják, hol született? Mikor született? Miért született? Kihez megy? Honnan jön? Miért megy? Melyik üzemrész melyik irodájának melyik osztályára óhajt belépni? Miért óhajt ide belépni, kit keres? Milyen ügyben keresi? S egyáltalán ki engedélyezte a belépést? A belépőnek ki a kísérője, hogy hívják, miért hívják így, volt-e gyermek- paralizisben az öregapja? A belépő (az istenadta) ha már belépett, melyik számú kapun, hány óra hány perckor lépett be? Holdtölte volt, vagy napfogyatkozás? És így tovább és így tovább? Mert ugy-e, rendnek muszáj lenni? A kapucédulára sorszám, tömbszám, házszám, vállalati felülbé- lyegző, vállalati alulbélyegző, a belépő pedig a bolondok házába kerül. Hogy őszinte legyek: én már azt hittem, hogy örökre befellegzett a kapucéduláknak. Úgy gondoltam, hogy most már elegendő a hivatalos személyi igazolvány, a vállalati igazolás, a kiküldetési rendelvény és a belépő most már vígan mondhatja a kapusnak: — Nézze elvtárs, ne izéljünk egymással, engedjen engem utamra, mert nagyon sietek. De... A szerencsi gépállomáson még mindig divat a kapucédula. A 013625/6 számú (1957. IV. 27.) (Aláírás: Vaszil) keltezésű kapucédula került szerkesztőségünk archívumába, melyben a bürokrácia példányait őrizzük. A földmérési hivatal egyik mérnöke esett át ezen a tortúrán, miután — saját hívásukra megjelent a gépállomáson, hogy ott saját érdekükben méréseket végezzen. Ám, ez nem ment olyan könnyen, mert amikor belépett a kapun, kivágódott a kapusszoba ajtaja: — Hohó! elvtárs... Hol élünk? És így tovább és így tovább ... % Ezúton közöljük a szerencsi gépállomással, hogy tudomásunk szerint nem feltétlenül szükséges a kapucédula kiállítása s ezzel rengeteg idő elpazarlása, ha valaki elfogadható igazolvánnyal igazolni tudja kilétét, s pláne nem szükséges olyan esetben, amikor éppen a gépállomás hívja a pácienst. A földmérési hivatal mérnöke különben semmit nem hozott el, pedig egy lánctalpas Bulldog nagyon megtetszett neki. Ellenben elhozta a kapucédulát, annak igazolására, hogy ez viszont igazán nem tetszik neki. Ha pedig a 013625/6. (1957. IV. 27.) (aláírás Vaszil) keltezésű kapucédula a leltározás folytán hiányt mulatna a gépállomáson, jöjjenek el érte. Címünk az újságban. S nálunk — nem kell kapucédulát váltani. Ónodvári MOZIK MŰSORA BÉKE. Május 8-ig: Bakaruhában. 4, 6, 8 óra. KOSSUTH. Május 3—6: Örök éjszaka titka. Fél 4, fél 6, fél 8 óra. FÁKLYA. Május 3—4: Gábor diák. Egynegyed 6, egynegyed 8. . TÁNCSICS. Május 3: Hajnalodik. 5, 7» D. DIADAL. Május 3: Élet háza. 7. UJDIÓSGYÖRI BÉKE. Május 3: Eltáncolt aranyak. 5, 7 óra. A Miskolci Nemzeti Színház műsora Déryné színház (Déryné u. 5.) P.: Elveszett levél. Sz., V.: Nem élhetek muzsikaszó nélkül. (7). MŰVELŐDÉS HAZA D,-VASGYÁR P.’: Nincs előadás. Sz., Szöktetés a szerájból (7). V.: A babatündér, A rózsa lelke. Boleró (7). Megyei tanácstagok fogadóórái Gödri Géza május 4-én 19 órakor Hernádkalk, Nevelés László május 6-án 13 órakor Ináncs, Gregus Zoltán május 6-án 8—12 órakor Dubi- csány és ugyancsak 6-án 13—16 órakor Sajógalga községben tart fogadóórát^ Időjárás Várható időjárás pénteken estig: Felhős idő, több helyen, főként keleten még eső, mérsékelt, helyenkint északkeleti, keleti szél. A hőmérséklet alig változik. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: az északnyugati medvékben 1—4 fok között, helyenkint talaj menti fagy, máshol 4—7. Legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 11—14 fok között. HIII^©£TÉSEK Divatos gumitalpú cipők szakszerű javítását vállalom. Bozsik cipész, Petőfi Sándor tér 8. ____________________________4279 E lcserélném miskolci két szoba, előszoba, konyha, speizes (mellékhelyiség, vízvezeték, ipari áram), belvárosi, kertes családi házam Budapest Zugló, Újpest, vagy kőbányai hasonlóért. Cím a kiadó- ban, Széchenyi utca 23.________________3981 A sztalostanulót felveszek. Jókai u. 37. 4236 Rádiójavító műhelyemet hat évi szünet után újból megnyitottam. Rádiók, hangerősítők speciális villamoskészülékek szakszerű javítása — vidékieknek azonnal is — Lengyel rádiósnál, Széchenyi u. 76. tel. 16—727.___________________________4235 Azonnali felvételre keresünk hosszú gyakorlattal rendelkező villanyszerelő szakmunkást, aki jártas villanymotorok javításában és üzemi karbantartó munkákban. Miskolci Építőgépkarbantartó Vállalat, Vágóhíd utca 1. szám._______1113 A z ÉM Ipari Villanyszerelési Vállalat miskolci részlegének 59. sz. bélyegzője elveszett. A bélyegzőt érvénytelenítjük. __________________________________4297 * ” Elcserélném szolnoki szoba, konyha, speizos belvárosi lakásomat miskolci hasonlóért. Cím: Kovács József Szolnok. Köztársaság u. I/a. sz._______________ 989 2 50-es Jáwa motorkerékpár eladó. 31-es vállalat, Erőmű. Berente. Martoncsik. 4262 "" A Miskolci Nemzeti Színház azonnali belépéssel női fodrászt, vagy fodrásznőt keres színházi munkára való átképzésre. Jelentkezés a színház titkárságán. 1132 Eladó Jókai u. 39. sz. ház beköltözéssel. _______________________________________ 4264 Komplett ebédlőszobabútor eladó. Vásártéri u. 29. Osztrovszky. _________4361 E ladó telepes néprádió, telepek nélkül. Cím: Ondó Miklós Muhi. 1155 1 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Megköszönjük mindazoknak, akik drága jó férjem és édesapám, Krisztián János elhunyta alkalmával részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhítették. 1 A gyászoló család. 1 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy özv. SZABÓ JÁNOSNÉ j MÁV. nyugdíjas 71 éves korában elhunyt. Temetése ma fél 2-kor lesz a Mindszenti kápolnából; Gyászoló család. Uj ágybetétek, konyha, szobaasztal, aranyozott képek, faí'üggönytartók, szekrény ággyal eladók. Széchenyi u. 48. 1/3. 4359 Legújabb külföldi táncdalok mikrósan. örökítse meg gyermeke hangját. Stúdió, Hunyadi u. 4. ___________________________4350 Ü res szobát keresek költségtérítéssel. Címet a Hirdetőbe, Széchenyi u. 83. kérek.______________________________________1149 P ianinó prima márkás bérbeadó igényesnek. Cím a Hirdetőben. Széchenyi u. 83.________________________________________1148 K épesített könyvelői vizsgával és gyakorlattal rendelkező, lehetőleg férfi munkaerőt keres azonnali belépésre, Belsped Miskolc, Szentpéteri kapu 3. sz. hiv. ház. ________1147 K onyhabútor, nagy varrógép, villanyvasaló, villanyfőzőláp eladó. Széchenyi u. 92. földszint udvarban._________________1146 S zakácsnőt azonnal felvesz a pénzügy- őrség. Miskolc, Horváth Lajos utca 19. ________________________________________ 1145 K önyvszekrénynek alkalmas barokk vitrin, tálaló, székek eladók. Kazinczy utca 16. földszint. 4356 Elvesztettem igazolványaimat a sajó- parti Tüzép-teleptől a József Attila utcáig. Megtalálóját jutalmazom. Tatarozó Vállalat, József Attila u. 75. Imre Gábor. 4355 A Sajószentpéteri Sütőipari Vállalat azonnali belépésre keres önálló kontírozó könyvelőt. Jelentkezés Sajószentpéter, Kossuth u. 75. SZ. _______________________4354 K ifogástalan állapotban nőiruhák, fekete kosztüm vékony alakra eladók. Lányi Ernő u. F. épület, I. lépcső. 1/2. Kilián gimnáziumnál. 4353 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mindazoknak, akik drága halottunk, Erdei Imréné, Rontó Etelka temetésén megjelentek, sírjára virágot hoztak, ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. Gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Megköszönjük mindazoknak, akik drága jó édesanyánk, nagymamánk, özv. Katona Ferencné elhunyta alkalmával részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család. Tiszta új krómozott csőgarnitura igényesnek eladó. Miskolc, Szentpéteri kapu 41, jobb. 2. ajtó.____________ 4349 K ülönbejáratú bútorozott szoba l vagy 2 férfi részére azonnal kiadó. Balassa u. 3'9. Martintelep. 4352 Keresem 8 hetes szőke malacomat. Kesztszegi, Nagyavas felsősor 443. 1150 Eladó: Miskolc, Wesselényi u. 26. sz. alatti 250 négyszögöl telek a rajtalévő romlakással. Érdeklődni lehet Miskolc- Tapolca, Aradi u. 3, sz.________________4344 I gényesnek eladó iker csipkeágyterítő, asztalterítővel. Herman Ottó u. 10. 4338 Hosszabb gyakorlattal rendelkező lakatost azonnali belépésre felvesz az Erdő- gazdasági Gépállomás, Diósgyőr-Majláth. __________________________________________4337 E ladó jó állapotban Jévő kettes ajtó. Orion rádió és szecskavágó. Sajőecseg, Széchenyi u. 51._______ 4343 Beköltözhető családiház 404 négyszög- öles telken eladó. Gergely József, Muhi. 4342 Eladó kisméretű kombináltszekrény, re- kamié, ruhaszekrény, világvevő EKA rádió. Csabai kapu 23. Gábor. 4335 Eladó Halmaj, Malom u. 9. számú családiház, szoba, konyha, speiz, mellékhelyiséggel 500 négyszögöl gyümölcsöskerttel, vagy elcserélhető Miskolc területén szőlő-gyümölcsössel. Érdeklődni Miskolc, Somogyi Béla u. 77. sz. 2 óra után. 4329 Kistókaji Áll. Gazd. azonnali belépésre szakácsnőt felvesz. 4322 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mindazoknak, akik szeretett édesanyánk, özv. Zarka Árpádné temetésén résztvettek és virágot helyeztek ravatalára s ezzel fájdalmunkban osztoztak, ezúton mondunk köszönetét. Gyermekei. Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó feleségem és drága jó édesanyánk, nagymama és rokon JENEI LÁSZLÓNÉ Cseh Zsuzsanna hosszas szenvedés után életének 53-ik évében elhunyt. Temetése május 3-án délután 1 órakor lesz a Gyár utcai Törkölyösi temetőből az ottani sírkertbe. A gyászoló család. M.-Tapoleán üdülését biztosíthatja levélben, vagy személyesen. Cím a kiadóban. Széchenyi u, 23. ___________________4328 S ajószentpéteren, Kossuth u. 72. számú ház nagy kerttel, szikvízüzemmel, bútorral és ingóságokkal eladó._________________4327 H asznált szekrény, asztal és új cipész- asztal eladó. Tetemvár, alsósor 76. 4326 4 szoba, összkomfortos családiház eladó. Özd. III., Vasút u. 41. Telefon: íí. , 4323 Fotírásznőt felveszek. Dauer-gép, szárítóbura, mosótál eladó, Győri kapu 10. Németit__________________________________ 4320 Különbejáratú bútorozott szoba magános férfinek azonnalra kiadó. Nyakvágó u. 9.____________________________________4319 E ladó, új állapotban lévő kombináltszekrény, jégszekrény, kályha, függöny karnissal, fotelágy. beíőttesüvegek. Széchenyi u. 117. II. e. 2. 4317 Figyelem! Hogyan kaphatja meg legkönnyebben totó és lottó nyereményét ? 1. A Totó-Lottó kirendeltségeknél vásárolt szelvényeinek igazoló és fogadási részét — amennyiben nevének feltüntetése nélkül játszik — bélyegeztesse le a gyűjtő- ládába való bedobás előtt. így nyereményét ugyanott veheti fel! 2. A bizományosoknál (posta, dohánybolt, stb.) vásárolt szelvényeire olvashatóan, esetleg nyomtatott betűkkel írja fel nevét és pontos címét. Ezek nyereményeit — 5000 forint összegig —; közvetlenül postán küldjük el. Spor tfoga dási és ioíió igazgatóság 350-es BMW motorkerékpár, 1956-ban behozott gardán-tengelyes sürgősen eladó. Miskolc, Tanácsház-tér 5. sz.__________4316 S ürgősen eladó igényesnek kombináltszekrény, rekamié, két fotellal, tízváltó lemezes zenegép, falraépitett tükör, festett szobabútor, nagyméretű szabóasztal, lconfekciós sátor, asztaltűzihely, írógép és több apróság. Zöldfa u. 4._____________4309 A z Üzletberendezést készítő Fa és Fémipari Szövetkezeti Vállalat Miskolc,-Tapolca, felvesz azonnali hatállyal segédmunkásokat, betanított faipari gépmunkásokat és dukkózókat. Jelentkezni lehet Miskolc-Tapolca, Brassói u. (Sziklakápol- nán túl).___________________________ 4308 N ői kerékpárra gyermek ülést vennék. Svenk, Toronyalja u. 22. 4301 6 hónapos farkaskutya eladó, Gyár u. 13._______________________________________4292 Eladó amerikai Streptomocin. Salétrom u. 41. sz.________________________4287 ~Használt, világos szobabútor, gyermek- kocsi, gyermekágy eladó. Kont u. 8. sz< alatt. Hetyeinél. Érdeklődni mindennap. 4231 Rendes férfi szállást kaphat. Prohász- ka u. 46. Csendes udvar van. 4276 Jól felszerelt bábatáska, női kerékpár halálozás miatt eladó, idősb. Marton József Mezőnyárád._______________ 1148 K onyhabútor, varrógép, vaságy, kony- hakredenc. sezlon eladó. Gubás u. 6. 1128 Gépállomások, állami gazdaságok, termelőszövetkezetok! Figyelem! A Nyíregyházi Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál kapható D 24-es kalapácsos daráló és Ze- torra szerelhető burgonyaszedőgép. Megrendeléseket várjuk. Raktárról hibamentes gépeket azonnal szállítunk. Vezetőség. ES^AKftlAt.V KOK.SZAG AZ MSZMP Borsod megyei intézőbizottságának lapja; Szerkeszti: a szerkesztőbizottság» Szerkesztőségi telefon: 16-261; Kiadóhivatal telefonja: 16—21.3; Szerkesztőség: Miskolc. Felszabadítók útja 24. Kiadóhivatal: Miskolc. Széchenyi u. 23. Készült a Borsodmegyei Nyomdába»» Felelős} Kosz« Eaíos*