Észak-Magyarország, 1957. április (13. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-07 / 81. szám

Vasárnap, 1957 április 7 ÉSZAKMAGYARORSZAG a Nincs számukra könyörüld Ahogy közeledett az ellenforra­dalom szennyes hulláma a falvak felé, a Mindszentyek, Eszterhá- ziak, Habsburg Ottók, a »Szabad Európa-« és »Amerika Hangja«, az imperialisták megbízottai, az ellen- forradalmárok úgy kezdtek mind több aktivitással, nyílt plattform­mal akcióba lépni. A józan gondol­kodású és ítélőképességű emberek azonban falun is inkább a munkát választották, s ha nyíltan nem is, de magukban elítélték azokat, akik a munkáshatalom, 12 év vívmá­nyai, a nép szabadsága, felemelke­dése ellen törtek. Egy volt ez Edelényben és kör­nyékén is, ahol egy 7 tagú dr. Hat­vani Viktor vezette banda lett a hangadó és vette át az irányítást. Kell-e szót vesztegetni arra, • hogy mit akartak ezek a hazaárulók és kinek az érdekeit szolgálták. Tet­tük nyilvánvaló: ellenforradalmá­rok. Tetteikért a munkáshatalom szervei előtt, azelőtt a hatalom előtt kell felelniük, amelynek meg­döntésére szövetkeztek. Azt sem érdemlik meg ezek az emberek, hogy nevüket leírjuk, de le kell írnunk emlékeztetőül, tanulságként, hogy még unokáik is úgy beszélje­nek róluk: a hazát akarták eladni, hazaár ülők. A vezér dr. Hatvani Viktor, aki a vérgőzös napokban a járási mun­kástanács elnökeként működött. Portréjához mindenekelőtt hozzá­tartozik, hogy 1949-ben. már elítél­ték egyszer 3 évi börtönre, mert disszidálni akart. Mit is lehet várni egy börtöntölteléktől. Első dolga volt kiadni az utasítást : minden volt horthysta-jegyzőt rehabilitálni kell, felelős posztra kell beállítani. Indokolás: Ezeket az embereket a hort'hy-rendszer, mint »hazafiakat« kipróbálta. Igen, olyan hétpróbás hazafiakról van szó, mint Francia- Kiss Mihály, a nemrég letartózta­tott tömeggyilkos, aki Orgovány- nál, Siófoknál hajtotta végre rém­tetteit. Az ilyei^ hazafiakat ismerik Edelényben és környékén is — nem kérnek belőlük. Nem kérnek az olyan hazafiak­ból, mint dr. Kovács Lajos, akit népellenes bűntett miatt egyszer már másfél évi börtönre ítéltek, aki az ellenforradalom leverése után is így beszélt: Ne hajtsátok végre a kormány intézkedéseit. Igen, neki kedvezne, ha az üze­mek nem dolgoznának^ ha a dol­gozó parasztok nem vetnének, ha .^anarchia lenne, mert akkor ő megsüthetné pecsenyéjét, halász­hatna a zavarosban. Egy szemernyit 6em különb Bosko Károly, aki a lovastenge­rész Horthy hadseregében hivatá­sos hadnagyként »nevelte« az egy­szerű munkás- és parasztszülők gyermekeit — pofonnal, bikacsök- kel, fogdával és a megaláztatások egész sorával. Ez az ember arra készült, hogy megtámadják a szov­jet egységeket, azokat a katonákat, akiknek újra a szabadságot, újra a felemelkedést köszönhetjük. A hangos híradón adott utasítást és felhívott mindenkit, hogy üres üve­geket vigyenek minél többet a munkástanács épületéhez, mert azt benzinnel akarják megtölteni. A templom tornyába telefont ig sze­reltetett, ahol figyelőállást képezett ki. S itt van a sorban a következő, Tömör Béla, aki a szovjet emlék­mű lerombolásában, a szovjet hő­sök emlékének, kegyeletének meg- gyalázásában járt az élen. Vele együtt a főhangadó volt Tóth István, aki szabad választá­sok kiírását követelte, az ENSZ- csapaíok felügyelete alatt. Válasz­tást követelt, de az ellenforradalom célja, azok képviselőinek, imperia­lista megbízóiknak szájaíze szerint. Nos, ebből nem kérnek sem Ede­lényben, sehol az országban a dol­gozó, hazájukat szerető emberek. Ilyen vágyak és célkitűzések haj­tották Nagyfejeő János volt csend­őr-főtörzsőrmestert, aki megállás nélkül házkutatásokat tartott és Baranyai József elvtársat tettlege­sen is bántalmazta. A díszes társaság sorát dr. Bor­sóval Lengyel Gyula ügyvéd zárja, aki társaival együtt nemcsak ér­telmi szerzője, de gyakorlati kivi­telezője is volt az ellenforradalmi cselekményeknek, mindabban, amit itt leírtunk, aktív része, sze­repe van. Tetteiket, ha mérlegre tesszük, a követel oldalon ez áll: hazaáru­lás. Az edelényiek és környékbe­liek, de minden becsületes dolgozó követeli szigorú felelősségre voná­sukat, mert aki a nép hatalmára kezet emel, a nép öklével találja magát szembe. A vizsgálatot a megyei főosztály befejezte. Az eilenforradalmárok ügyét áttette az ügyészségre, ahol majd felelnek tetteikért; (ti) VASÁRNAP DÉLUTÁN SZÜRKE CIPŐ A FELÖLTÖK, ballonok lassan végérvényesen követik a télikabá* tokát a ruhásszekrénybe. A tavasz tétovaléptű napok után, szökkelve —* nyargalva birtokába vette a mezőt, a ligetet, az utcát. Előbb, mint kezdő szerelmes legényke lopakodott elő, majd nekibátorodva, mint vágyűzött, ifjú végleg karjába zárta a természetet. A természet tavaszba borult — az ember is tavaszt vár... Járó-* kelők sétálgatnak a Széchenyi■ utcány a Tanácsháztértől le s a villanya rendőrtől fel. Apa a fiával, lány a szerelmesével sétál. A tavasz itt van... Bár Miskolc főutcáján nem jelzi napról-napra sötétebb árnyalatban növő, sárgászöld fakadás, nem jelzi lomb, nem jelzi pázsit. De a tavasz itt van, a meleg napsugárban, az emberek vidámságában, a bámuló arc-* élben, a lány odaadást sejtető szürke, lágy: tekintetében, a legény sze* mének barna villanásában. Akadnak olyanok is, akik egyedül sétálgatj nak... Egy fiatalember is egyedül élvezi a délutáni napot. Szilvakék ruhát visel és szürke cipót. Akadnak olyanok is, akik nem sétálnak. Nem tudnak sétálni. De kinn vannak. Kinn kell lenwiök. ülnek a házfal tö* vében, parkbejáratnál, templomlépesőn.. Kéregetnek ... EGYIKÜK a Béke étterem és a Levendula illatszertár között te* lepedett meg. A háború tönkretette mindkét lábát. Az egyiket teljesen amputálni kellett, a másikat bokán felül. Kéregét... A sétálgatták fo* . rintokat, filléreket ejtenek a nyűtt kalapba. Egyesek kikerülik. Az Állami Áruház melletti Kossuth utcából egy sötétszemüveges, idősebb bácsi kanyarodik ki. Szorosan a fal mellett halad, fehér botjával útke-* resve kopog maga előtt. Egyedül jön. Nem sétál. Sietne, de nem tud sietni. A járdán ülő kéregető élé ér. Fehér botja ® lábcsonk előtt kopog. A lábatlan ember megfogja a fehér botot. A vak megáll. — Ki az? Mit csinál? — szól fájdalommal. — A lábam... Tudja, a lábam.. „ — jajong a lábatlan. — Várjon, majd vezetem! A LÁBATLAN koldus törzse körül fordulva továbbvezeti a fe* hér botot. A járdaszélen egy fiatalember bambán, csodálkozva nézi a tör* ténteket. A fiatalember szilvakék ruhában és szürke cipőben van. A fehér bot tovább kopog a járdán. A kéregető szomorúan, eltü<* nődve néz utána. Nem kéregét. A fehér bot kopogása belefullad az utca zajába... A lábatlan ember még mindig nem kéregét. Felnéz a felhő mögül éppen előbujó napra. Hunyorgat... EZ A SUNYI nap. Játszadozik az emberrel, mint a parkban bu* jócskát játszó kisgyerek. Hol elbújik, szürke felhőfátyla mögött hol, elő-* bukkan, aztán fénynyalábait az ember vállára rakja, megfüröszti az arcot. Jóleső bizsergéstől önfeledten sétálsz az utcán. A tavasz szép... NAGY ZOLTÁN o sssekőtött éh sorsukat a termelőcsoporttal Négy ember mély gödörből desz­Halálra ítélték a jákíalvi rablógyilkost Szombaton 10 órakor mondott ítéletet a megyei bíróság Lőrincz László és társa bűnügyében. A bíróság Lőrincz Lászlót brutálisan elkö­vetett rablógyilkosság bűntette miatt halállal büntette, míg a másod­rendű vádlottra öt évi börtönbüntetést szabott ki. A vádlottak kegyelemért folyamodtak, amelynek a bíróság helyt- adott. Kérésüket a bíróság felterjesztette a Népköztársaság Elnöki Ta­nácsához döntés végett. éiei&M Meúm... kákát bont. Valami régi víztároló lehetett. Körülötte már gondosan megművelt terület, 1200 öl kerté­szet várja az öntözést. Az elnököt kerestem. Közben halad a munka. Egy-egy kidobott lapát föld, szinte új gondolatokat hoz felszínre, s ahogy mélyül a gödör, úgy alakul, formálódik ennek a négy embernek, Nyeste Istvánnak, Titkos Gyulának, Jancsó Mátyásnak és Papp István­nak a véleménye. Okultunk saját példánkon Hét évig volt együtt a mezőkö­vesdi Petőfi Tsz tagsága. Akarat volt a közös munkához, de kevés volt a tapasztalat. Küzködtünk, az állam is támogatott, mégsem men­tünk semmire —1 mondják; Már október előtt megszületett a hatá­rozat: feloszlik a tsz. Az idei tava­szon nem láttuk másként a boldo­gulás útját, 35-en megalakítottuk a Búzakalászt, ügy éreztük máskép- pen kell gazdálkodni, összekötöttük sorsiunkat a tsz sorsával, nem te- kintgetünk másfelé. A tsz-ben dol­gozunk, — a tsz-ből akarunk élni. Ezért nem mindegy hogyan gazdál­kodunk. Van 300 hold földünk és vettünk egy pár lovat. Belterjesen akarunk gazdálkodni, ezért létesí­tettük ezt a kertészetet is. Akarunk még 10 hold dinnyét hozzá. Jövő­re pedig alaposan kibővítenénk. A magunk erejéből akarunk talpra­állni. Az a véleményünk: csak a jóltermelő tsz-eket támogassa az állam. Ha életképesek vagyunk, ak­kor tudunk magunknak jólétet te­remteni, ha pedig nem, nem érde­meljük meg a támogatást, Sajnos nem vagyunk mindannyian egy véleményen A tsz nagyobbik fele Urbán Mi­hály né, Bakbs Istvánné, Pap Józsi bácsi és még mások nem akarnak belefogni a belterjes gazdálkodás­ba, azt mondják: ők is okultak a Petőfi Tsz-ban elkövetett hibáikból. Mindig ráfizettek az állattenyész­tésre. Most; elhatározták, hogy nem kell a kertészet sem, mert arra sok munkaegységet kell fizetni. •—* Arra már nem gondolnak, hogy a jövedelem a kertészetből tízszeres. Megtanultunk számolni is az el­múlt években. Rájöttünk, hogy 100 hold búza kevesebbet jövedelmez a közeljövőben, mint két növendék- bika ára. Akkor miért ne gazdál­kodjunk belterjesen? Például He­gedűs Péter bácsinak sem az a vé­leménye, ami a miénk. Igaz, őt ne­vezhetjük kétéltű embernek is, hi­szen nyugdíjat is kap (megszol­gálta becsülettel) és tagja a fcsz- nek is. Talán éppen ezért tekinti a szövetkezeti tagságot mellékjöve­delmi forrásnak. Úgy vélekedik: a föld legyen együtt, de az adósságo­kat fizessük külön-külön, minden­ki saját része után, dolgozzunk ma­gunknak, s a termést is vigye min­denki haza. Semmiféle közös állat- állományra nincs szükség. Ebből látszik, hogy Péter bácsi nemcsak a tsz-ből él, mert ha ebből élne, nem elégedne meg minden évben — mondjuk egy hold kukorica jö­vedelmével, Bökkenő van a háztáji gazdaság körül is. A múltban a háztáji ku­korica holdja mindig ötször annyit termett, mint a tsz holdátlaga — világos, mindenki a magáéban dol­gozott szívesebben, mintsem a kö­zösben. Ha nem adnánk háztáji földet csak a munkaegység ará­nyában és csak a termés betakarí­tásakor, akkor nem volna különb­ség tsz és háztáji gazdaság között. Sok még nálunk a probléma 35-en vagyunk, de mondhatnánk csak papíron, — mert naponta csak 13—15 ember dolgozik rendszere­sen. És vitatkozunk, hogy belterje­sen gazdálkodjunk-e, vagy régi­módra. Ócsai Albert bátyánk, az elnök, nem tud határozni. Pedig most szükség lenne a meggyőzésre, erős szavára, hiszen tagságunk mostani helyes, vagy helytelen döntésétől függ, hogy tsz-ünkből lesz-e szocialista nagyüzem, mely­ből mindannyian boldogan élnénk, vagy pedig újra széthullik, mielőtt újra megerősödne? Ezen gondolkodik most az újjá­alakult Búzakalász Tsz tagsága. Alexa Ferenc A lassan leszálló estében tavaszias szellők futkároztak, meg-meglegyin- tették fáradt arcát. Sietett haza. Mat gához szorította aktatáskáját, nehogy nekiütődjön valaminek. Vacsorája volt benne: tíz deka szalonna s né­hány darab tojás. Zúgott a feje. Egész napon át ta­nított. A gimnázium délelőtti tagoza­tán letudta a kötelező óraszámot, de tanítást vállalt a délutáni tagozaton is. Iskolapadból kivénült idős férfia­kat oktatott a magyar irodalomra és a szép magyar beszédre. Könnyeb­ben boldogult velük, mint a gimna­zistákkal. Mind meglett ember, s nem kell fegyelmezni őket, tanulni jöttek az iskolába és nem rendetlen­kedni. Mondom, zúgott a feje és nem gondolt semmire. Ment az utcán. S egyszercsak egy botorkáló öregasz- szony került az útjába. Botjával ta­pogatta a járda kövezetét. Nekiment a járdaszélen felhalmozott szemét­nek. Megállt és esdeklőn tárta szét karját. A férfi szolgálatkészen lépett hoz­zá. Talán át akar menni a másik ol­dalra — gondolta magában. Megfogta az asszony kezét. — Adjon egy kis pénzecskét —* nyögte az asszony, öreg vagyok, nem dolgozom. — fűzte hozzá magyarázó-> lag. A férfi hátán végigfutott a hidege De nem sokat töprengett, zsebébe nyúlt és egy marék aprópénzt nyo­mott remegő kezébe. — Hogy a jó Isten áldja meg a szívét — hálálkodott az asszony. Ki­nyitotta kopott rétikuljét és az egyik reteszbe csúsztatta az adományt. — Vannak még jószívű emberek, — mondta, látván, hogy a fiataléra-* bér még mindig mellette áll. — Áld* ja meg érte a Mindenható. A tanárból kirobbant a düh: — Hagyja az Istent, elegem volt áldásaiból. De mondja csak, van magának gyereke? — Volt, amíg nevelni, táplálni kel* lett. Szerencsétlen öregségemben VIGADTUNK, örül­ik az életnek, köszön­tük a szabadság ju­eumát. , = .........— A rcunkat rozsosra — - .... t ette a bor, szemünk­i Bacchus isten tüze ragyogott. Az enyhe tno- >r elernyesztette izmainkat, s szinte jólesett zene pezsdítő ritmusa, amely fri&sítőleg ha- t a bódult idegre, hogy mozgásra bírja a la- s rákésztesse a dal ritmusára. Táncoltunk is. Nem is tudom már hányán ültünk az asz­nál; a társaság nevére sem emlékszem ponto- i. Csak Fialja az egyedüli, aki tökéletesen él inem. Semmiben sem különbözik az átlag >sz embertől: haja szőke, szeme kék, arca fe- * és mosolygós... csak a szeme... a szeme ahogy egyszerre sír és nevet. Egy berlini ma­imban látott képhez hasonlít, amit valamelyik net mester festett közvetlenül a háború után ól a szovjet katonáról, aki végigharcolta répát, s a legutolsó ütközetnél halálosan men­tesült. Annak a szemében láttam ilyen síró- yető kifejezést. KOCCINTOTTUNK. Kolja csak a poharát élte meg — de nem ivott. Füstkarikákat ére­tünk a félhomályba, — Kolja nem gyújtott csak vágyakozva mélyebbeket szippantott a tös levegőből. Táncoltunk, — de Kolja csak asztal alatt verte lábával a taktust. Eleinte azt hittem, hogy a főhadnagy rend- mi komoly ember, a világért sem hódolna ami aiuan férfi, «fel kizáró­EGY PILLANAT BOLDOGSÁG lag a munkájának él, s társaságba is csak ilyen kivételes alkalomkor megy, ■*— a mások ked­véért. De egyszercsak észrevettem, hogy keze ön- tudatlanul nyúl a pohár után; teste fel-felemel- kedik ültéből, s szeme táncpartner után kutat; majd szenvedélyesen megragad egy hosszú, to­kos cigarettát, gyakorlott kézzel szájába illeszti, — de ekkor egyszerre hárman is rászólnak: — Kolja! Nem értettem mit mondtak, orosz nyelvtu­dásom fabatkát sem ér. Ám ha nem is értettem, — éreztem. Nem szabad! Valamiért nem lehet— De miért? Németre fordítottam a szót, halkan kérdezgettem a szomszédomat. S megtudtam, hogy Koljának nincs rendben a tüdeje. Nem tartottam illendőnek, hogy a szerzett betegség körülményei után érdeklődjem. De azt megtud­tam, hogy Kolja rövidesen a Krim félszigetre utazik, Szocsiba, — lei tudja hányadszor a háború óta. Tüdőlövés volt? Nem tudom, nem kérdez­tem. De valószínű. AZTÁN magárahagytuk Kolját, Ott ütt egyedül az asztal szögleténél, bem a serekben, síró-nevető szemmel, vá­gyakozva az élet után, de mosolyt erőltetve ar- = cára, nehogy kedvét ——......"■: szegje a társaságnak. S ajnáltam, — az élni szerető ember sajnálkozásával... Tekintete örökkön kísértett, vajon meddig birkózik egy­mással ebben a tekintetben a vígság és a szomo­rúság, a remény és a csüggedés ... Van-e mód en­nek a beteg szervezetnek a gyógyulására? Akad-e pillanat. amikor csak nevet a szem, s nem pe­dig sír és nevet egyszerre! Amikor újból asztalhoz ültünk> Kolja nem volt egyedül, ölében egy apró fiúcskát szoron­gatott, tárcájából fényképeket rakott eléje, csaknem valamennyi egy kisfiút és egy kislányt ábrázolt. Egy kis Kolját és egy kis Tamarát... Nézte a képeket, ábrándozva, vágyakozva, síró­nevető szemmel, s ölelte, babusgatta, simogatta az ölébevett fiúcskát. Szinte megesett az ember szíve.., Es ekkor a fiúcska apja, egy vasmarkú ko­hász lépett Koljához. —- No, kisfiam — így szólt a gyerekhez —, adj egy puszit a iovárisnak. $ a barátságos kisfiút kétszer sem kellett biztatni. Maszatos kis száját Kolja arcához nyomta, s nagyot, cuppanósat csókolt oda, mi­közben két apró karjával átölelte a főhadnagy nyakát. S EBBEN a pillanatban Kolja szeme felra­gyogott, boldogan, szomorúság nélkül, önfeled­ten.,, CSALÄ ZÁSZLÓ magamrahagyott. — Szeretném a kezem közé kapni* — Miért — kérdezte az anyóka) ijedten. — Kitekerném a nyakát. A néni koppantott görbebotjával, megkerülte a szemétdombot, és szó nélkül tovább sietett. Fáradt, öreges csoszogással tűnt el az egyik közbeni A fiatalember állt még néhány pillanatig, majd folytatta útját. Feje zúgása alábbhagyott. Gondolatok ébredtek benne. Emígyen okoskor dett: —r Azt mondják, a mai fiatalság rossz, tiszteletlen, nem törődik sem* mivel az égadta világon. Igaz leheti ha oly sokat hajtogatják, de a kutya* fáját, én is mai vagyok, s ha bele* gondolok, hogy az én anyám koldul.* Brr... meghalnék szégyenemben. Az állam arra int és tanít, hogy tisztes* ségre, becsületre éveljük a gyerme* keket, hogy ne feledkezzünk meg az öregekről. Azzal a gyerekkel pedig, aki meg* feledkezett édesanyjáról, találkozni szeretnék m G, Mi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom