Észak-Magyarország, 1957. február (13. évfolyam, 26-49. szám)
1957-02-24 / 46. szám
L 8BZ5QOÖÖTÄSWESMÖ1 Vasárnap. 195T február in A MAQYAR. ÍRÓK SZÖVETSÉQE MISKOLCI CSOPORTJÁNAK M ár több mint egy negyedév' telt el az októberi cselekmények, a fegyveres budapesti felkelés kezdete óta. Az ellenforradalma« ár, mely kisebb-nagyobb ágakban végigkígyózott az országon, immár aláfolyt medrében. Csak itt-ott -gyűrűznek még utolsó hullámai: xelvetélt, szerencsétlen próbálkozásai. A megbolydult, a felkavart em- „beri lelkek lassan-lassan lecsitulnak. Megindult és halad tovább az ‘élet: dolgozó népünk ismét végzi .megszokott termelő, alkotó, szocialista hazáját építő munkáját. Az ,ellenforradalom, a polgári restauráció kísérlete elvesztette erőit, illegalitásba szorult, újabb próbálkozásai — bár nem veszélytelenek *— immár hatástalanok. Lassan lelepleződött, hogy kik állottak a becsületes embereket is meg-meg- tévesztő megmozdulások hátteré- .•laen, s hogy mi volt a tetszetős jelszavakkal ügyesen takart igazi céljuk. S ez azt jelenti, hogy elérkezett dfc elodázhatatlan számvetés ideje, azt jelenti, hogy szembetaláljuk magunkat a kérdéssel, amelyre — >51 vagy sehogy, de mindnyájunknak __ felelnünk kell, mindenekelőtt magunkban és magunknak: hogyan tovább?!... Nem túlzás, ha azt állítjuk: nincs senki közülünk, aki — mint általában a becsületes és igazi, nem szájhős hazafiak mind — ne élt volna át október végén, december elején, ▼agy akár későbben is még, nehéz beteket, órákat, avagy talán csupán perceket. A dolgozó nép közös borsában osztozva, botorkálgattunk mi is a Vörösmarty Szózat-ának nagyszerű látomásában felrémlö 5Ír: a nemzetsüllyesztő óriási sír- gödör szélén .. Megértettük, óh, eszünkkel hamar megértettük, hogy dolgoznunk kell, mert munka nélkül nincs élet, hogy munkás-paraszt forradalmi kormányra van szükség történelmünk e bonyolult fordulóján, hogy csakis ilyen jellegű kormány lehet ura a helyzetnek, vezetheti a hazát, a nemzetet a kibontakozás kívánatos, helyes szocialista útiára, hogy továbbra is a munkásosztály, a marxista-leninista pártja által irányított munkásosztály a magyar társadalom lehetséges és szükséges vezető ereje, h"a item akarjuk a néphatalom helyén újból „Hunnia űri trágyadombját”, megértettük, hogy az élet természetes folytatásának első "feltétele: a konszolidáció, s megér- ‘:ettülk, hogy minekünk is azoknak í sorában van a helyünk, akik a iiép szocialista Magyarországát 'konszolidálják. De bármennyire és talán bármily hamar meg is értettük ezt eszünkkel, mégis viszonylag, lassan és nehezen kezdte * eltölteni az éltető bizalom és re- ’mény érzésvilágunkat. Már pedig csak akkor lesz éltető erő bármily ' igazság, ha egész valónkat megragadja és betölti, — a szívet, az érzelmeket is! Nem könnyű ez a belső tisztázás, ez a belső konszolidáció, hiszen jtzt kellett tapasztalnunk, hogy rajtunk kívül álló erők s olyan erők, amelyekkel közösséget vállalni nem volt, nem is lehetett célunk sohasem: meg akarták téveszteni jóhiszeműségünket, s szinte fel akartak égetni bennünket is, — magukat . fedező áldozatokként. Az átélt nehézségeket különösen fokozta, a tisztázódás lehetőségeit különösképpen is bonyolította, hogy kétféle, rajtunk kívül álló erőtől 'is el • kellett — és el is kell magunkat különítenünk, egyrészt a néptől el. távolodott, korlátolt, rosszindulatú, a bürokrata vezetési stílust vissza-- kívánók csoportjától, másrészt az „úri Magyarország” visszaállításának hirtelenül előbújt szálláscsiná- ' lóitól, lincselő legényeitől, 1919/20- ra emlékeztető terrorista különítményeitől. Ha további munkánknak, a cso- - port további életének alapot akarunk vetni, mérleget kell készítenünk — vázlatosan bár — az elmúlt esztendőről. A Magyar Írók Szövetsége miskolci csoportjának 1956. évi szervezeti életét és alkotó tevékenységét, eredményeit, — nagyjából és egészében— a jószándék és a pozitívumok jellemezték. Az 1955. december végén funkcionálni kezdő új vezetőség, melynek néhány tagja a közelmúltban, a még nem teljesen helyreállt nyugalom idején lefolyt új vezetőségválasztáskor is bizalmat kapott, — a munkára, a színesebb, változatosabb, gazdagabb szervezeti életre és folyóirat-szerkesztésre fordította fő gondját. E vezetőség tagjai egvmás- saJ is és a tagság egészével is állandóbb és termékenyebb kapcsolatot íártottak, mint. amilyent a megelőző évekbeli vezetőség a maga működése idején. 'A heti összejövetelek HATÁROZATA vonzóbbak és tartalmasabbak lettek, bár természetesen most sem voltak teljesen fogyatkozások nélkül. A problémátlafflsag, a tehetetlenség, az egyhelyben topogás és a meddő, olykor ,a klikkesedésig süly- lyedő értelmetlen szófecsérlés azonban jórészt eltűnt. Az egy testületbe tartozás szervezeti, hivatalos viszonyán túlmenően érezhetően szövődtek és mélyültek a barátság emberi szálai ' is leig- állasndóbb és leghíisógesebb tagjaink között. A Széphalom gondosabb és igényesebb fcülső kivitelben, gazdagabb és színvonalasabb anyagokkal jelentethette meg számait, mint azelőtt. Eljutott végre — és pedig eszmei, szocialista programjának sérelme néllűül — a közönségsikerig is, odáig,, hogy keresetté, »fogyasztási cikké« "vált. Nem szükséges itt részleteikbe bocsátkoznunk. Köztudomású, hogy írói gárdánk új, jó munkatársakkal bővült, hogy neves, sőt legnagyobb fővárosi íróink is megtisztelték hasábjainkat. Ugyanakkor azonban a fővá- ' rosi szerkesztőségek az elmúlt évben is meglehetősen elzárkóztak az elől, hogy ne csupán »budapesti«, hanem országos folyóiratot szerkesszenek, nem igényelték, nem fogadták szívesen a »vidéki« írók alkotásait, sőt, mintha éppen csak a feltűnést, a »szenzációt« keltőket vállalták volna a vidék részéről 1956. második felében. Mi elítéljük azokat, akiknek a működése oly súlyosan eltorzult s eltért az eredeti feladatok munkálásától: a szocialista magyar irodalmi élet ösz- szefogásától a meddő és éles, csak ritkán építő irodalompolitikái, kultúrpolitikai és politikai viták irányába. A Széphal mm szerkesztő- bizottsága még a múlt évben is a verses anyag összeállításához rendelkezett gazdag tartalékkal, de már nem volt alig megoldható feladat számára a prózai és a tanulmányi rész szerkesztése sem. A felelős szerkesztő ugyanis arra törekedett, hogy »megbízásokat« adjon a számba jöhető munkatársaknak, szinte »testükre méretezve«, s hogy írásokat kapjon az el-ellankadó buzgalmú, vagy kenyérkereső fő- foglalkozásuk mellett és miatt nehézkesebben »termelő« barátainktól is. Törekvése ritkán bizonyult hiábavalónak, gyakran termett gyümölcsöket. A jónak ígérkező és szívesen fogadott Írói Akadémia is elindult, egyelőre a francia nyelvoktatással. ■ Kiteljesedését és továbbfolytatását az októberi események szakították félbe, és ezek következményei gátolják mindmáig. A szervezeti élet, illetve heti ösz- sze jőve teleink látogatottsága felélénkült a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusa utáni időkben, az országosan is megpezsdülő szellemi légkörben. Természetesen viták kereszttüzében alakult ki csoportunkban az egység abban a tekintetben, hogy azok közé tartozzunk, akik e kongresszus fényénél küzdenek a legutóbbi évek hibáinak kiküszöböléséért, az emberségért és emberségességért, az igazi, a lenini normákat érvényesítő szocialista demokráciáért. E küzdelmünket mi a népi demokrácia vívmányainak őrzésével, a népi demokrácia talajáról, a pártszerűség kereteit és kötelezettségét is megtartva akartunk és igyekeztünk is folytatni, mert az elmúlt 12 esztendőben nemcsak rosszat láttunk, annak küzdelmeivel és eredményeivel, melyekben sokunknak részünk volt a magunk szerény posztján, azonosítottuk magunkat, tehát az odatartozó, az otthonlevő emberek szenvedélyével, a magunk hibáinak kijavításáért szálltunk síkra. Ebben az időszakban összejöveteleinkre el-eljártak az irodalmi érdeklődés álarcában — olyanok is, akik más, jobboldali, polgári politikai nézeteket vallottak, s vitatkozó tevékenységünket félremagyarázva, a vitákat a maguk igazolásának, s csoportunkat esetleg a saját fórumuk lehetőségének nézték. Nem volt helyes az a gyakorlat, hogy az írócsoport összejövetelei nyilvánosak voltak, azokon bárki, akik tagjaink és írók sem voltak, részt vehetett. Az írócsoport egészséges magjának higgadtsága, szocialista világnézete és ennek megfelelő magatartása azonban általában érvényre jutott, az írócsoport nem távolodott el az irodalmi alkotómunka főfeladatától, s az összejövetelek a lángoló viták idején sem jártak káros utókövetkezményekkel, nem adtak alkalmat provokációkra. Az ellenforradalom kirobbanása óta a szervezeti életnek jóformán teljes szüneteltetésével is vigyáztunk arra, hogy az írócsoportot ki ne tegyük nemkívánatos provokációknak. • Ozeptember kilencediké és ok- tóber húszadika között négy szám jelent meg második lapunkból, a mozgékonyabb Kilát ó-ból. A lap általában színvonalas volt. Népszerűsége, amely tőlünk távolálló eszmeiségű körökben »viharos« volt, s általában a lap körüli vita is mutatta: akadtak olyan olvasói és olyan olvasatlanul is reklámozó »hívei« a Kilát ó-nak, akik a lap megjelenésének puszta tényében és bátor hangjában valamiféle párt- és államelíenes megmozdulás előjelét, jeladását vélték felfedezni. A Kilátó szerkesztői és munkatársai természetesen ilyesmire nem gondoltak. Ezt tanúsítja a lap egész anyaga s a volt MDP Megyei Bizottságának a lap megteremtése és fenntartása terén kifejtett állandó erkölcsi és anyagi támogatása is. Kertelés nélküli határozottsággal meg kell mondanunk: a Kilátó, megérezve az idők követelményeit, nem a szocializmus ellen, hanem a szocializmus helyesebb építéséért küzdött, a gazdasági, a kulturális élet egyes hibáit nyesegette s a szocializmus lenini eszméihez mérve, tanácsokat is próbált adni a hibák kijavítására. Épített tehát a Kilátó és nem rombolt. Mit mond pl. a programadó »Beköszöntő« c. cikk?: „... olyan újságot szeretnénk teremteni, amelyik szellemi kilátóként szolgál a szocialista kultúrára áhítozó, ezt mind hangosabban követelő, ezt élvezni és abban tevékenyen résztvenni kívánó minden dolgozó számára.” — „Tévedhetünk esetleg és valószínűleg fogunk is olykor tévedni, de jóhiszeműségünket és segíteniakarásunkat elvitatni senkinek sem engedjük.” — Munkatársainktól a feltétlen meggyőződést, az építeni, javítani vágyást, a hibák felfedezése mellett az útmutatást, a segíteni akarást várjuk és követeljük meg” — „Emberek vagyunk, csalódhatunk és megcsalathatunk, de szent célunkról: dolgozó népünk felemeléséről, a szocializmus végső győzelemre jutásáról soha le nem mondunk” — írta többek között a múltkoriban elnökünkké is választott Kordos László. Vagy: az országosan jelentkező „funkcionárius-vita” közben mi a Kilátó-ban a 3. szám egyik glosszá- ját idézzük — az igazi funkcionárius egyéniségekről beszéltünk, „akiknek a létezésében és értékében sohasem kételkedtünk, akik előtt akkor is készségesen hajtottuk meg az őszinte tisztelet és elismerés lobogóját, amikor egyes funkcionáriusok szerintünk vitatható nézeteit és módszereit bíráltuk ...” Felmerülhet az a kérdés, hogy az írószövetség miskolci csoportjában nem mutatkoztak-e hasonló káros jelenségek, mint a budapesti központban? Nem éreztette-e befolyását az ellenforradalom oldalára csúszott egyes fővárosi írók tevékenysége? Nem, kapcsolatunk a központtal már jó ideje csak gazdasági jellegű volt. Magatartásunkat általában saját erőnk és józanságunk irányította. A csoport egészséges magját és vezetését az októbervégi-novem- ber-eleji napok sem zilálták szét. Tagjaink — kivéve az ózdi Törököt, aki a maga nevében tett úgy, amint tett, s kivéve néhány jószándékú, de túlságosan forró szívű, JUHÁSZ JÓZSEF: ÜGY ELSZÁLLT... Úgy elszállt a por a hazatérő, kövér nyáj után, mint a kolompszó háztetőik alatt — lomha hanguszály — Sötétség és csend lapult a tájra s hazatért anyám. A friss fű szaga orromba feszült. A zsétár fülén forró mezőktől párolgóit a tej, ahogy jó szülém megfejt és nyomban, jót húzni abból lerakta elérni Anyám teje volt ennél jobb talán, mit félve, csendben szívtam magamba, s fegyelem, erény fogant meg bennem. míg a zsellérföld szikkadó marka szűkén mért ennem. Rég volt, nagyon rég, de a szükségnek emléke él még. Bár az ifjúság csillogni látszott, mint arany érmék, belémsült árnyát nem felejteném, bármeddig élnék. Rég volt, nagyon rég! És azóta már rám vénült á nap. A tudomány meg azt szimatolja: Mi az atom-mag? S nagyapám, szülém miként foszlott szét úgy elektronnak;-.;.? UJ TAVASZ E tavaszon egy új tavasz bontogatja virágát; a régi tőből sarjadt ki, — látni piros bimbóját; A rügyfakadás új erő, új élet — régi fában! Kinni kell benne annak is, ki nem hisz a csodákban. Rövidke télből harsanáz új dalt tavaszi szellő. Pezsgő új élet árjait nem bonthatja meg felhő árnyéka. — csendes zápora, s ha felzúgna az orkán; — bár megtépheti gallyait új levél zsendül a fánÜdvözöllek oh új tavasz! Rügyed, illatod árját telkembe szívom; — mint a nap harmatod óceánját. Cs. Ede Győző SÍK ISTVÁN: A7 em költő az ma. aki Nem költő az ma, aki hallgat kinek lantján a húr sem rezdül, akiben ma tettrekészen piros vére nem is pezsdül... De költő az, ki bátor szóval, pengetve büszkén lantja húrjait, a néphez kiált, átérezve búját-baját, gondjait. Nem költő az ma, aki lázit, Ki tudja helyét e forgatagban, ki a „nép nevében” titkon bujtogat, s nem inog meg semmiképpen, aki gőgös, buta dacból aki most csak buzdítani tud: rovásunkra egyre mulat! . pártunk mellett, a NÉP NEVÉBEN! Uira megkezdik tevékenységüket- a szegedi írók A Magyar írók Szövetsége szegedi csoportjának tagjai elhatározták, hogy a csoport a jövőben Juhász Gyula Irodalmi Társaság néven kíván működni. Tervbe vették, hogy Szegeden szövetkezeti alapon könyvkiadót létesítenek és könyvesboltot is nyitnak. Rövidesen újra megjelentetik havi folyóiratukat, a »Tiszaié j«-t, márciustól kezdve pedig irodalmi matinékat tartanak. Az októberi események óta tartott első tanácskozásukon ideiglenes intéző- és szervező bizottságot választottak, amelynek feladata a március 6-sa tervezett közgyűlés előkészítése. A megbeszélés során több író arról számolt be, hogy miljten műveken dolgozik. vagy nacionalista ízű megnyllatko* zást — tagjaink nem ragadtatták magukat semmiféle meggondolatlanságra. Igyekeztek reális alapon állva, a rádió és az Ész'íkmagvar- ország nyújtotta lehetőségeket fel* használva, részt kérni és részt ven*i ni a szocialista konszolidálás mune kájában, igyekeznek a dolgozó nép számára s a dolgozó nép igazi érdekeitől áthatva alkotni, nem hallgatni, hanem megszólalni, adni. Adni a népnek tisztességes, szép* emberséges írói munkát. Az időszerű kérdésekkel közvetlenebbül foglalkozó szépirodalmi művek — s ez a művészi munka természetéből adódik — még csak a lírában jelentkeznek, de a többi ágban sem kétségtelen az érlelődésük. Sajnos, mi sem vettük azonnal észre: az októberi cselekményeknek már első' pillanataiba is belejátszottak a háttérben tevékenykedői a becsületes emberek és ifjak mögé bújó imperialista kezek, „úri* kezek, a népet keresztre feszítő szándékok. Ezek ellenforradalmi módszereit már csak azért is elítéljük, mert a Kilátó-ban, tehát mán1 az októberi cselekmények előtt megírtuk, „a kollektív felelősségreix>násl fasiszta módszer” s tobzódása néhány napjában, mint minden ellen-! forradalom, ez is ehhez folyamo-i dott. A XX. pártkongresszus hatására* pártos, szocialista írások, építőnek szánt irodalmi művek módszere volt küzdelmünk eszköze. Nem nagy távlatiból visszatekint* ve is állítjuk, hogy a párton belüli új irányzatot a szocialista demo*t krácia új, helyesebb, jobb módszer reit a közvélemény, dolgozó népünlű óhaja és érdekei győzelemre juttat4 ták volna az októberi események nélkül is. Hiszen az újé, a helyesé a jövő, az elavult, a rossz sorsa: a> pusztulás. Ezért kifejezzük azt at meggyőződésünket, hogy ami október 23-án elkezdődött, az folytatásaival: az ú. n. „népítéletekkel”, a nemzet termelő erőit, gazdasági biztonságát pusztító sztrájkokkal, a» békés és ártatlan lakosság nyugalmának mesterséges felkavarásáva! s a megbolydult lelkek, kiskorú egyének meggondolatlan és hisztérikus tömegemigráció javai együtt — elterülhető válság, kívülről iáj szított tragédia volt. Ha úgy érezzük, hogy foltot ejtett rajtunk a Rákosi- és Gerő-féls vezetés, több-kevesebb — naív jó- hiszeműségű vagy kényszerű is —4 szolgálata, akkor azt is tudjuk, hogy ezt nem a hallgatás, a félleállás, a visszahúzódás mossa le, —* ez ellenfeleinket erősítené —, .* nem is az, ha azzal akarjuk meg nem történtté tenni, hogy mindé* nestűl elvetjük saját múltunkat„ világnézetünket. Celadataink tehát: Rendületlen 1 nüi bízzunk a népben és szóin junk hozzá! Belőle vétettünk, ki építette, fenntartotta ezt a hazát, e nemzetet. Kövessük irodalmunk története nagyjainak példáját, akik a.z °^csn népszerűségnél mindig többre becsülték az igaz ügy nem könnyű szolgálatát is, a sikernek elébe helyezték az irodalom nevelő hivatásának betöltését! A művészi munka erejével és hatásával segítsük továbbra is azokat az erőket, amelyek hazánkban a nép hatalmát, a szocializmus vívmányait és jövőjét óvják: az igaz hazafiakat, a becsületes, egyszerű dolgozókat, a jóra, szépre, békére vágyó embereket! Fogjuk össze mindazokat, akik ezekben az alapvető kérdésekben velünk egyetértenek, s teremtsünk olyan szervezeti életet, alkotó közösséget csoportunkban, amely eddigi eredményeinket megtartja és fokozza, hibáinkat, tévedéseinket helyreigazítja, s az eszmeileg tiszta, formailag értékes irodalmi munkát napfényre segíti! Munkánkban nem leszünk ma- gunkra hagyatva! A nép munkája és szeretete, a megújhodott párt és ■ a forradalmi mumkás-paTaszt kormány politikája a becsületes irodalom virágzásának feltételeit — a múlt hibáitól mentesen kész bizto-» sítani! IW| eg vagvunk győződve arról, hogvha írók akarunk lenni és maradni, — az előttünk álló ne-i hét időszakban is becsülettel, emberséggel dolgozhatunk, — de csakis a haladás nemzetközi és hazai erőivel, a béke. a kultúra, a hiw manizmus ügyével szorosra fűzött és elszakadhatatlan kapcsolatban, Teremtsük meg magunkban és adjuk tovább újból a lendületet és bizalmat, munkálkodjunk a lenini értelemben pártos, az igazán nemzeti és népi tartalmú, szocialista szellemű irodalom ágaiban, szálljunk síkra ennek elvi egységéért, küzdjük ki nem külsőséges sikerét, — népünk, hazánk javára, olvasóink gyönyörűségére!
