Észak-Magyarország, 1956. október (12. évfolyam, 232-257. szám)

1956-10-04 / 234. szám

3

északmagyarorszAg

Csütörtök, 1956. ofrtfher 4.

A nép nevében a népért!

r

Néhány megjegyzése „Kilátó” szeptember 23-i számához

Borsodi jegyzet Eggyel főbb kihúzott tövis

Lapunkban már korábban hírt adtunk arról, hogyan járt Lovász Antal lyukóbányai öreg bányász 50 éves jubileuma alkalmával. Czottner Sándor elvtárs bánya- és energiaügyi miniszter a cikk nyomán vizsga- latot rendelt el: kit terhel a felelősség azért, hogy a bányásznapon az öreg, becsületes bányászt mellőzés érte, hogyan feledkezhettek mag egy élet érdemeiről. A miniszter intézkedett, hogy a hibát jóvátegyék.

A jubileumi pénzt ezekután haladéktalanul kifizették, s a miniszter képviselője ünnepélyes keretek között átadta Lovász elvtársnak a »Bányászati Szolgálati Érdemérem■« kitüntetést.

Az ügy ezzel megnyugtatóin, el is intéződött, Lovász Antal szívében nem maradt fullánk. Mégis: legyen ez az eset tanulság és példá száj munkra. Az emberiességet állandóan szem előtt kell tartani, vem pedig csak akkor, amikor már jó mélyen bcledöftiink egy kicsi vagy nagy fullánkot dolgozó társunk szívébe. (Bár még igy is jobb később, mint soha!) _________ s

Becsüljük men jobban a munkásmozgalom öreg harcosait!

A megyei, városi, járási és üzemi

JV agy várakozás előzte meg MisA kolc dolgozói körében is az író- szövetség multhavi közgyűlését, mert már előre érződött, hogy ott nagyjelentőségű dolgokról lesz szó, amelyek nemcsak az irodalmat érintik, hanem életünk minden területét is. A közgyűlés anyagát megismerve, megelégedéssel tapasztaltuk, hogy nem csalódtunk, mert íróink, költőink — a nagy magyar forradalmi költők és írók nyomdokain haladva — bátran, őszintén tárták fel kulturális és politikai életünk hiányosságait, sürgetve azok mielőbbi kijavítását. örömmel köszöntöttük és köszöntjük ezt az őszinte, bátor és jóakaró hangot, amelyből kiérződik, hogy íróink és költőink szakítottak az elmúlt időszak sablonos »’kaszárnya-szellemű« irodalmával és új, helyes úton megindulva akarják hinteni a felvilágosulás termékeny magvait, akarják erőteljesen segíteni a szocializmus építését.

»Soha többé hazugságot« — ez volt a közgyűlés visszatérő refrénje és ezzel minden becsületes dolgozó magyar ember egyetért. íróink és költőink bátran kimondták ezt a nép szívében régebben lappangó jelszót. Tisztelet és becsület érte! Örömmel látjuk és tapasztaljuk, hogy a miskolci írók és költők is megindultak ezen a helyes úlon, ezt bizonyítja a »Kilátó« című lap első és második számában megjelent cikkek, versek és novellák többsége. Miskolc város dolgozói tiszta szívből akarják, hogy a miskolci irók és költők minél gyorsabban. minél egyenesebben; tévelygés nélkül haladjanak előre ezen nz új, helyes úton. Ez a segítőszándék adott nekem is tollat a kezembe, hogy megírjam — a »Kilátó« második számának elolvasása után —, hogy a helyes úton való megindulásban — véleményem szerint — vannak bizonytalan lépések, sőt a helyes útról való félrelépések is.

M iről van szó?

Először is arról, hogy a »Kilátó« második számában elég bőven találhatunk félreérthető, kétértelmű gondolatokat, fogalmazásokat és költői hasonlatokat, amelyeket mindenki úgy értelmezhet, ahogyan éppen akar.

Az igaz, hogy az íróknak és költőknek is sokak nyelvén kell ímiok, de ez nem jeleni i azt-, hogy mindenki nyeltén..egyaránt...kell .íratok, nem jelenti azt,, hogy egy író, vagy költő írásának, versének olvasásakor a szocializmust ellenző egyén ugyanúgy megtalálja benne a kedvére valót, mint a becsületes dolgozó. Márpedig a »Kilátó« legutóbbi számában találhatunk ilyen megfogalmazásokat.

Nézzük Kuzmányi Gusztáv „Fer- geteg“ c. versét:

Ki, mint féreg az élő faba A többi társát marja, vájja,

Ki akkor boldog, ha naponta Legalább egyet hajt pokolra.

Kinek mások jóléte, nem kell:

Az nem is magyar,

Nem is ember!!

Kikről szól a vers? Kik ellen irányul? Kik ezek a »férgek?« Talán a »furkálódzó« emberek, az aknamunkát folytató ellenséges elemek, vagy talán az elmúlt időszakban hibákat elkövetett alsó és felső vezetők? Vagy olvassuk csak Borsodi Gyula »Hogy lehetne« című versét:

Ha az indulat árja elragad az emberek bárgyú ostobaságán,

A te jóságos kezed kellene, hogy megsimogasson drágám!

És akkor talán megszépülne minden, amit olyankor cudarnak látok,

— Ez nagyszerű, de hogyan lehetne megszüntetni az ostobaságot...?

Kik ezek a »bárgyú, ostoba emberek«? Talán az egyre műveltebbé váló munkások és parasztok, de akik még esetleg nem értik, hogy mit jelent az »irodalmi elefántcsonttorony«, vagy a »l’art pour l’art«? Vagy talán azok az ellenséges elemek, akik még mindig reménykednek a szocializmus megdöntésében? Vagy talán azok a vezetők, akik munkájuk során kisebb- nagyobb hibákat köveinek el? Tessék, szabad a választás, mindenki arra értheti, akire akarja. Senki nem kételkedik abban, hogy a miskolci írókat a segíteiniakarás, a jószándék serkenti, amikor tollat fognak a kezükbe. De kérdezem én, ha valaki segíteni akar, akkor mi szükség van arra, hogy úgy írjon: »ha akarom fehér — ha akarom fekete«?

C okszor visszatér a »Kilátó«-ban:

^ »a teljes szabadságot, teljes felelősséggel« megállapítás is, amely azonban egyik helyen sincs egyértelműen megmagyarázva. A »teljes szabadság« nagyon tág fogalom, nagyon sokféleképpen értelmezhető. Értelmezhetjük, úgy is, hogy a teljes szabadság: egyenlő az irodalom párt- irányításának tagadásával, értelmezhetjük úgy is, hogy a »teljes szabadság jelszava mögé bújva nyugodtan rágalmazhatják egyesek szocialista rendszerünket, terjeszthetik a bur- zsoá irodalmat, az ellenséges nézeteket, De értelmezhetjük úgy is a »teljes szabadság«-ot, hogy az írók és költők a párt útmutatásai alapján, a párt célkitűzéseinek megfelelően teljesen szabadon, minden megkötöttség, minden »megrendelés«, minden »uniformis« nélkül maguk választják meg, hogy miről, mit és hogyan akarnak írni.

Véleményem szerint helyes lenne vitát indítani a »teljes szabadság« értelmezéséről és ezzel kapcsolatban az irodalom pártirányításának elvi és gyakorlati kérdéseiről. Szükségesnek tartom ezt annál is inkább, mert a párt vezetőszerepéről, a pártirányításról kevés szó esett a közgyűlésen (legalábbis az Irodalmi Újság által közölt hozzászólások alapján), a »Kilátó« első két száma pedig csak vékonyan elejtett félmondatokban utal rá, hogy ilyen is létezik. A személyi kultusz egyik igen káros következménye volt a kultúra és ezen belül az irodalom pártirányításának helytelen értelmezése, a »kaszárnya- szellem« meghonosítása, az írói szabadság sárba!iprása, a diktatórikus irányítási módszerek bevezetése stb. Most itt. az ideje, hogy mindezeket félrelökve kialakítsuk az irodalom pártirányításának marxista elvi alapon álló, a meggyőzésre épülő demokratikus módszerét. Miskolc városa már a közgyűlés előtt, felhívta magára az ország figyelmét a »Művelt. Nép« hasábjain folytatott vitával, javaslom kezdeményezzünk most is vitát — a többi kérdések megvitatása mellett — a párt irányít ás kérdéseiről.

F zzel kapcsolatban szeretnék egy pár gondolatot lejegyezni az írók és vezetők (ú. n. »funkcionáriusok«) viszonyáról. Bihari Sándor »Az igazat mondd« című cikkében megemlíti, hogy az írók és pártmunkások közötti kapcsolatban az utóbbi időben javulás tapasztalható, de még vannak nyugtalanító körülmények. Ezzel teljesen egyetértek. Még sokat kell közösen dolgoznunk a helyes kapcsolatok kialakításáért. De a helyes kapcsolat nem egyoldalú dolog és nemcsak az egyik félen múlik, hanem mind a kettőn. Nemcsak az egyik fél felé kell felállítanunk azt a követelményt, hogy elismerje hibáit, önkritikát gyakoroljon, változtasson a módszerein, a vitákban igazat, mondjon stb., hanem a másik fél felé is. A »funkcionáriusok« számára nem a »kioktatás« nem a hibák feltárása a sértő, hanem a jelen időszakban egyeseknél divattá vált és erénynek tartott szokás, hogy a bírálat leple alá rejtve felelőtlenül rágalmazzák általában a »funkcionáriusokat«, amely rágalmazás nem a »funkcionáriust«, hanem azok emberi önérzetét sérti. Hadd emlékeztessem Bihari elvtársat pl., hogy hányszor elhangzott a »műveletlen funkcionáriusok« megjegyzés, egy kalap alá téve ezzel a funkcionáriusokat. Pedig csak itt Miskolcon tucatjával lehet mutatni »funkcionáriusokat«, akik elvégezték a főiskolát vagy egyetemet és legalább annyit forgatták Móricz, Geothe, Mikszáth, Petőfi, Cervantes, Maupassant stb. müveit, mint sok miskolci író. Az tény, hogy még sok javítanivaló van a műveltség területén is, de az akarat meg van és a »funkcionáriusok« előre fognak lépni ezen a területen is.

Vagy nem sértené-e akármelyikünket emberi mivoltában dr. Bóna Ervin, ugyancsak a »Kilátó«-ban megjelent cikkének egyik részlete, amely szerint a miskolci tanári testület nem megfelelő összetételének egyik legfőbb oka, hogy a funkcionáriusok a protekció »hasznos és sokszor nagyon is átlátszó funkcióját gyakorolják«. Ez a jellemző a funkcionáriusokra? Ügy gondolom, dr. Bóna Ervin felelőtlenül azokat az eseteket is protekciónak minősíti, amikor egy dolgozó panaszával a párt bizottsághoz fordul és segítséget kér annak elintézésében. (Márpedig ilyen segít- ségkérés napjában 30—40 is előfordul.) Ez nem protekció, ez nem »szocialista ismeretség« — mint dr. Bóna Ervin írja —, hanem a dolgozók ügyeivel való törődés, az emberekről való gondoskodás. Van-e még protekció? Vein! De ezeket az eseteket konkrétan személyszer int leplezzük le és ne általánosítsuk »a funkcionáriusokra«!

Az ilyen megállapítások a sértöek és nem a »kioktatások«. Helyeslem az igazság jelszavát nemcsak az irodalomban, hanem az élet minden területén, így a viták területén is. Ez pedig mind a két vitázó felé követelmény kell, hogy legyen. Tartsuk magunkat a »Beköszöntő« c. vezércikkben foglalt idézethez: »Túlzók, csökönyösek nem közülünk valók.« (Éluárd.) Több megértést, nagyobb megbecsülést egymásnak és akkor gyorsabban fog javulni a kapcsolat. F gy másik dolog még, amivel foglalkozni kívánok, Véleményem szerint a »Kilátódban megjelent cikkek egyrésze hangzatos nagy

szavakat, kinyilatkoztatásokat tartalmaz, amelyek mögött nincs még meg a megfelelő tartalom, vagy kijelentéséhez nincs meg még a megfelelő alap. »A Széphalom fejlődése csaknem káprázatos...« megállapításra csak utalni akarok. Inkább Szekrényes! Lajos elvtárs »A nép nevében« c. vezércikkének vezérfonalával szeretnék foglalkozni. »A nép nevében« beszélni, megállapításokat tenni, nagy felelősséget jelent és véleményem szerint azt követeli meg. ho«y aki, vagy akik a nép nevében beszelnek, vagy írnak, azok a nép között — és kiemelném: a dolgozó nép között — éljenek, ismerjék életüket, munkájukat, örömeiket és bajaikat egyaránt és az igy szerzett tapasztalatok alapján jelentsék azután ki, hogy »A nép nevében« beszélnek, vagy írnak. Meg van-e a dolgozó néppel — a Lenin kohászati, a DI.- MÁVAG-beli dolgozókkal, a perecesi és lyukói bányászokkal, a görömbölyi dolgozó parasztokkal, a hivatalok tisztviselőivel és a többiekkel — ez a kapcsolat a miskolci írók és költők részéről? Nincs még meg! Nagyon keveset, vagy egyáltalán nem találkozni még az írókkal és költőkkel a tárnák mélyén, a kohók és hengersorok mellett és éopen ezért kissé hamisan, frázisszerűen, megfelelő alap nélkül cseng a hang, hogy: »A nép nevében«.

Hogy ez mennyire így van, azt bizonyítja a vezércikknek egyik megállapítása, amely szerint a »fantasztikus« hírekről még mindig összedugott fejjel beszél a nép, s amelyre feleletet, vár. Ha valamivel jobban ismernék a dolgozó nép életét, munkáját, akkor tudnák azt, hogy a dolgozókat nem az ú. n. »fantasztikus hírek« érdeklik — amelyek többsége rémhír —, nem ezekre várnak választ, hanem nagyon is »hétköznapi« dolgokra kérnek feleletet, olyanokra pl-v hogy a jelenlegi gazdasági nehézségeink nem lesznek-e kihatással az életszínvonalra, mikor lesz elegendő lakás, nem lesz-e háború Szuez miatt, lesz-e elegendő szén télire, felemelik- e a nyugdíjakat, stb. Ezek foglalkoztatják a dolgozókat és nem a »fantasztikus hírek«;

[V cm tagadom, vannak egyesek, akiket ezek a »fantasztikus hírek« foglalkoztatnak, akiknek ez a legfőbb problémájuk, de ennek a maroknyi csoportnak a problémáját a »nép nevében« emlegetni — enyhén szólva — túlzás. Miskolc dolgozói elvárják és követelik a miskolci íróktól és költőktől, hogy a nép nevében írjanak, de ehhez az kell, hogy az írók és a. költők a nép között élve, a. nép gondolatát megismerve és azt kifejezve írjanak a nép nevében — a népért!

Elvi vitába kell szállnom Bihari Sándor »Az igazat mondd« c. cikkének következő megállapításával. Bihari Sándor ezt írja: »Igazmondás a nép érdekében, hiszen ebben az országban mindent ennek az érdeknek kell alárendelnünk végre, a pártot., az irodalmat, s minden más fontos emberi lom-ot.« Nagyon fura és téves megállapítás ez, mert ha ezt elfogadnánk, az a gyakorlatban azt jelentené, hogy az igazmondás az országban a legfőbb kérdés, amely körül forog a világ; azt jelentené, hogy az igazmondás a legfőbb cél, amelynek alá kell rendelni mindent. Márpedig ez nem így van!

Az országban a legfőbb kérdés, a legfőbb cél: a szocializmus felépítése, a nép jólétének az emelése és ez alá kell alárendelni — mint a megvalósítás eszközeit, — a pártot, az irodalmat, »s minden más fontos emberi lom-ot«, többek között az igazmondást is! Igazat kell mondanunk az élet minden területén, de nem azért, mert ez a »legfőbb kérdés«, hanem azért, hogy a dolgozó nép megismerje a célkitűzéseket, a nehézségeket, az igazságot, hogy az igazmondás alapján bízva a pártban, erőteljesebben építse jobb jövőjét, teremtse meg az életszínvonal emelésének feltételeit.

IV éhány gondolatot kívántam csak felvetni a »Kilátó« második számával kapcsolatban, de ez természetesen nem csökkenti a lapban megjelent jó versek, hasznos cikkek értékét, amelyek mind-mind a helyes úton való előrehaladás maradandó bizonyítékai. A néhány gondolatot azért jegyeztem le, hogy a helyes úton való megindulás egv-két bizonytalan lépésére rámutassak, én is segítséget adjak, hogy íróink, költőink erőteljesebben, biztosabb léptekkel haladhassanak előre az új úton. A szilárdabb léptekkel való előrehaladás. a dolgozó néppel való szorosabb kapcsolat a biztosítéka annak, hogy a miskolci írók és költők az igaz tettek valóraváltásában nem maradnak egyedül.

PATAKI LÁSZLÓ

pártbizottságok mar régebbi idő óta foglalkoztak a Központi Vezetőség ama határozatának végrehajtásával, amely a régi párttagoknak, a munkásmozgalom veteránjainak fokozottabb erkölcsi és anyagi megbecsülésére vonatkozik. A pártbizottságok mellett megalakultak a régi párttagok ügyeivel foglalkozó bizottságok, amelyek már eddig is sokat tettek a veteránok méltó megbecsüléséért, összehívták őket, kikérték tanácsaikat. véleményüket sok kérdés megoldásában, bevonták őket. a képességeiknek, tapasztalataiknak megfelelő pártmunkába. És nem hiába. Sokszor bebizonyosodott, hogy „jó az öreg a házinál*’.

Tavaly sok helyen megrendezték az öreg harcosok é,s a fiatalok talál-, kozóit. Ezek a találkozók

termékeny kapcsolatokat teremtettek az ifjúság és a tapasztalt öregek közt.

A veteránok a megye sok helységében előadásokat tartottak az ifjúság részére. Ankét okát szerveztek, hogy átadják tapasztalataikat. Ilyenkor csak úgy zuhogtak a kérdések az öregek felé, hogy volt ez, hogy volt amaz a múltban? A beszélgetések után a fiatalság sokan indent tisztábban látott. A munkásság és a parasztság régi harcainak dokumentációs anyagából a. Herman ottó múzeumban tavaly novembertől ez év januárjáig rendezett kiállítás is részben azt a célt szolgálta, hogy a veteránok nagyobb erkölcsi megbecsülésére hívja fel társadalmunk figyelmét.

A megye veteránjai közül huszonkét elvtárs kapott 'kormánykitüntetést. Sokan érdemeiknek megfelelő nyugdíjat kapnak, a rászorultaknak gyorssegélyt utaltak ki. másókat üdülésiben részesítettek. Nagyüzemeinkben összeírták a munkásmozgalom veteránjait és javasolták anyagi és szociális helyzetük megjavítását, továbbá. hogy képességüknek megfelelő munkakörben helyezzék el őket.

Időközben pártszerveink a kezdeti jó munka után elhanyagolták az öregek dolgát, de a Központi Vezetőség júliusi határozata, amely annyi pozitív intézkedést tartalmaz az életszínvonal emelése, az emberekkel való törődés és sók igazságtalanság megszüntetése céljából, a veteránok megbecsülésének is új tartalmat adott. Az e célból alakult bizottságokra is szélesebb feladatokat, rótt.

Szeptember 13-án a megye veteránjai kul túrál is és tudományos vezetőiből bizottság alakult, amely cél- lul tűzte ki megyénk műnk ás-paraszt mozgalma történetének feldolgozását. Javaslatára egyelőre a Hernap Telkibánya dolgozóinak. A festői környezetben fekvő, hegyekkel •körülvett ősrégi falu mindennapos életét szokatlanul mozgalmas vasárnap délután váltotta fel:

A község apraja-nagyja már a kora délutáni órákban az újonnan épült művelődési otthon előtt várta az ünnepélyes felavatást.

Teíikibánya megérdemelten kapott új művelődési otthont. Beadási és adófizetési kötelezettségeiknek becsülettel eleget, tettek és a továbbiakban i is jó munkával igyekeznek majd meghálálni azt a százezer forintos anyagi támogatást, amit államunktól kaptak művelődési otthonuk felépítésére;

Dicséret és elismerés a község dolgozóinak azért az áldozatos és példamutató társadalmi munkáért, melyet a közéi 300 ezer forintos költséggel felépült művelődési otthon épitkeman Ottó múzeumban, ma jd a sárospataki Rákóczi-vár megnyitása után

állandó jellegű kiállítást tervez a munkás-paraszt mozgalmak dokumentumaiból.

Az anyag feldolgozására és az ezzel járó költségekre. 1957 végéig*

100.000 forint áll rendelkezésre.

A megyei pártbizottság még régebben kapcsolatot vett fel a megyei partizán tagozattal, hogy felderítse a volt partizánok helyzetét. A veteránok ügyével foglalkozó bizottság most azon van, hogy sok méltatlanul rossz helyzetbe került partizán anyagi helyzetét megjavítsák, megfelelő elhelyezkedést, biztosítsanak nékik.

A bizottság munkája kiterjes zfke- dilk arra, hogy a munkásmozgalom régi harcosait ért sérelmeket orvosoljuk, Függetlenül attól, hogy melyik munkáspárt tagjai voltak. Ismeretes ugyanis, hogy az utóbbi tíz esztendő folyamán a baloldali szék- táns hibák következtében sok becsületes párttagot kizártak a pártból, ül* dözték őket. törvénytelenségeiket kö* vettek el velük szemben. A bizottság feladatának tekinti, hogy e méltatlanul szenvedett elvtársak sérelmének jóvátételét biztosítsa s ahol ez még meg nem történt, rehabilitálásukat szorgalmazza. Felkutatja őket, megvizsgálja ügyüket és javaslatot tesz a jóvátételre. Nemcsak erkölcsi rehabilitálásukra van gondja, hanem javaslatot tesz kitüntetésükre, elhe- lye«kedésükre, anyagi rehabilitációjukra vonatkozólag is.

A XX. kongresszus és a Központi Vezetőség júliusi határozatainak szelleme továbbmenőleg azt a feladatot is rója a veteránok ügyével foglalkozó bizottságokra —, amelyek az utóbbi hetekben erőteljesebb tevékenységbe kezdtek —, hogy fokozatosan napirendre tűzzék azoknak az idős nem párttagoknak a fokozottabb megbecsülését is. akik kezdettől lelkes támogatói voltak népünk gigászi építő- munkájának, de

egyesek közülük igaztalan bánásmódban részesültek.

A megyei pártbizottság mellett működő t.izes bizottság legutóbb foglalkozott a veteránok ügyével és több javaslatot tett az öreg harcosokról való fokozott gondoskodásra, a velük szemben elkövetett hibáik jóvátételére. A bizottság munkáját mostantól kezdve rendszeresen folytatja. hogy ezzel is siettesse a szocialista törvényesség teljes megszilárdítását. az eddig elkövetett baloldali szék táns hibák jóvátételét, a pártegység megjavítását és az emberiesség követelményeinek minden

zésénél végeztek. Boldog volt mindenki, hacsak egy téglát is segíthetett felemelni. Legtöbb áldozatot hoztak munkájukkal Horváth Tibor, Piszro Bálint, Bartók Zoltán, Luteránus András, Túri Margit, Pelláik Jolán, Azari Vilma, Kis Erzsébet és Dobo- veczkii Piroska DISZ fiatalok, akik a továbbiakban is védnökséget vállaltak a művelődési otthon rendje és tisztasága fölött;

Érthető, hogy várták az avatás napját, hiszen a saját kezükkel emelték fel a falakat.

Az ünnepségen az ünnepi beszéd után színes kultúrműsor következett Különösen nagy sikerük volt a gönci művelődési otthon népi táncosainaka Sok tapsot kaptak az abaujvári és a tornyosnémeti népitáncosok, de jutott a tapsból a telkibányai művészeti csoportok tagjainak is;

SZÁDECZKY ISTVÁN tudósító.

térén való ervenyesitéset.

Művelődési otthont avattak Telkibányqn

Nagy ünnepben volt részük a mi%