Észak-Magyarország, 1956. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1956-09-23 / 225. szám

4

"SfcAKMAGYARORSZÄG

Vasárnap, 195#. szeptember 2».

A pitéd cityáHty

■••••••••••••••••••••••••••••••

SZÜRETRE KÉSZÜLNEK A TÁLLYAI CÉLGAZDASÁGBAN

A hidraulikus présből nem kádba, hanem az eléje épített csatornába ■folyik a must.

Pé 1© r nem

Pécska, így nem

is sajószenipéteri cigánysorról született a pécskai cigánynóta, de

mégis így éneklik:

»A péteri cigánysoron nagy a sírás-r ívás,

A péteri cigánysoron haldoklik a prímás ...«

így éneklik Sajószentpéteren még a kis sarki lebujbán is. A kíváncsiság hajt, amikor a falu egyik üzletében éppen arról folyik a szó, hogy a vasút mellett a kocsmában előző nap este megszúrtak egy cigányt.

Kíváncsi vagyok, hogy itt, a tízezernél több lakosú faluban, a megye iparának egyik fontos helyén, vajon hogyan élnek a cigányok? Hogyan változtatta-e meg őket az utolsó öt-hat év, amely Kazincbarcika építésével a sajószentpéteriekre is kihatott ?

A Sajón túl, a péteri cigánysoron előbb még tiszta, kimeszelt házak között lépegethetek. Itt is cigányok laknak, de ezek zenészek. Nq, persze. a legtöbbjük dolgozik is. Méghozzá vannak olyan jó munlzások, mint Ruszó Aladár, aki bizony emberül megállja a helyét a gyárban, de még zenélni is kivonul szombat esté nkint a DISZ-nek.

Á reggeli napfényben kinn ülnek a házak előtt. Fiatal legény I/ajkó Gyula, s tekintget rám, amikor odaállítok mellé. Elmondom, hogy miért jöttem. Szeretnék itt megnézni egy pár olyan lakást, de olyat, ami \ szerinte is a legrosszabb.

— Nem jó helyre jött az elvtárs — mondja. — Azok a kis putrik, azok olyanok — mutat le a Sajó felé, — ahol egymás hegyén-hátán jártányi közt is alig hagyva egymás mellett t- kis kalibák ülnek.

•— Megmutatna egypárat?

Csak csóválja a fejét.

— Nem, elvtárs, nem. Hogy gondol olyat, hogy mi odamenjünk. Éh már nem voltam odaát két esztendeje.

A távolság viszont három ház, meg a közbiileső út.

Szinte nem akarok hinni a fülemnek.

— Miért, mi tartja vissza magukat? __

— Tudja, a két rész nem keveredik. Mink zenészcigányok vagyunk, azok meg vályogvetők. Nem nagyon megy innen oda át senki.

— Nősült-e oda valaki?

Nem. Erről nem tud, de látszik rajta, hogy még az ilyen gondolattól is fázna, természetes, ha róla volna szó.

Lám, itt az első meglepetés.

Végül, hosszas unszolásra a Lajkó fiú — éppen' azért, mert hát az ő apja is, mint mondja, párttag — hajlik a szóra és elkísér.

Az e'ső putriban, melybe belé- j pünk, Bogár György lakik, három gyerekkel, feleségével. Az ember a terményforgalminál dolgozik, szépen is keres. A szoba belseje rendes, csak kicsi, nagyon kicsi. Bútorzat sem több, mint egy nyikorgó vaságy.

— Hogy alszanak?

— Hát.. i hát — tétovázik az asszony — a három gyerek fenn az ágyon. Mi meg ketten az emberrel a földre terített szalmán.

Nevetős, kövér asszony Bogamé. Arra a kérdésre, hogy mit csinál naponta, jókedvre derül:

— Hát főzök. Meg hallgatom a rádiót.

Tényleg, a telepen bevezették minden házikóba a rádiót.

—r Mit keres az ura?

Elámulok a feleletre.

— Kétezeröt-kétezerhatszáz forintot havonta. De meg is dolgozik érte. LátiíiStól-vakulásig dolgozik.

Hát hová lesz ez az összeg? Hiszen feléből ugyanilyen család máshol egészen szépen, — ha szerényen is —, de megél.

— Az én uram egyszerre megeszik egy félkiló kolbászt. Annak élünk, hogy együnk. Hús kell a cigánynak, nagydarab hús.

Bezzeg Lakatos Elek, egy fiatal, harminc év körüli ember, aki jelenleg nem dolgozik, alkalmi munkára járogat, már másképpen vélekedik:

— Nem kell mindent megenni. Lehet azt a pénzt hasznosabb dolgpkra is költeni. Jöjjön velem —• hív magával, s már vezet is egy ugyanolyan nagyságú házikóhoz, mint a Bogáréké. Büszkélkedve nyitja ki az ajtót.

— Tessék, én ezt most vettem. Háromszáz forintot adtam érte. Igaz — néz újra rám, amikor látja, hogy az oldalon lévő repedésekre püla-ntga- tok —- van vele még egy kis munka. De saját lakásom.

Ejnye, nyelek egyet magamban, inkább vett volna érte egy ruhát. De azután arra gondolok: lakni mégiscsak kell valahol. S ahogy a bizakodó, gyerekes örömmel teli arca előragyog a hetes szőrsubáből, arra gondolok, hogy ennek az embernek lesz még háza, nagyobb is, szebb is, mert van akarata.

Fogeléknál az ember nincs otthon. Benn dolgozik a Borsodi Vegyikombinátban. A földön két ikernek tűnő gyerek játszik. Később megtudom, hogy az egyik a menyecskelányáé. Az már nem lakik itthon, csak itt főz, mert az ura dolgozik az Üveggyárban és most alszik, mert éjszakás.

A szoba nemcsak végtelenül szegényes, orrfacsaróan árasztja magából a nyomor, a gyerekpisi és az ebéd alá vágott sülthagyma szagát. Borzasztó tömény szag ez, az elhagyatott, önmagával is tehetetlen ember környezetének a szaga. Az ágyakban nincs egyetlen egy lepedő, pokróc. Apró, töredezett szalma az, ami belőle sárgálik.

Az asszony pillantásomon észrevéve szábódik:

— Van nekünk azért ágyhuzat, meg lepedő, csak ki van mosva.

Tényleg, szárad is az egyik bokron valami vöröses kacat.

Kinn már egészen a Sajó-parton állunk egy csomóban. Nem lehet azt mondani, hogy panaszkodnak. Egyesek nem is igen akarnak elmenni innen. Mások meg szívesen vennék, ha az állam építene nekik.

m

Sajnos, ez a legtöbbjük álláspontja. Építsen az állam. Pedig ez sem megy. Megérthetnék ott és megértethetnék' velük: segít az állam, de a saját erejük is kell hozzá.

A telepnek ezen a részén a köz- tisztasági és közegészségügyi állapotok nem kielégitőek.

— Nincs itt egy WC sem — veti közbe az egyik asszony.

Kanalas Péter, az egyik komolyabb fiatalember, aztán elmeséli, hogy ők hozzákezdtek az apjával építeni egyet. De még az építés közben minden szomszéd, meg szomszédasszony előre bejelentette a használati jogot. Erre ők megharagudtak és abbahagyták eme alkalmatosság építését. Azóta nem igyekezett más a példájukat követni.

Ezután számolásba kezdtünk. Ugyan mennyien laknak azokban a putrikban, amelyek emberileg nem lakhatók? Kiderül, hogy vagy tizenöt putriban közel százan, de néha többen is, merthát mindig álcád egy-két vendég.

— De még kinn is vannak ketten

— teszi hozzá Bogámé. — Az én kunyhóm mögött, azon a szalmán ni

— mutat egy csomó szalmára, — azon is alszik egy ember, meg a felesége. Most bement szegény az egyik kunyhóba melegedni.

Ennyi egy rövid pillanatkép, eny- nyi egy fél délelőttröl. Sok-sok ezen a vonalon a tennivaló. Nincs-e valahol hiba nálunk az embernevelésben? Nem rosszak — sok-sok téren — a mi pedagógiai elveink és gyakorlatunk, különösen nem volt-e rossz éppen a cigányokkal szemben?

De ugyanakkor a tanácsnak, a közegészségügyi szerveknek sem volna szabad az ilyen jelenségek mellett szó nélkül elmenni. Valamit tenni kéne az emberiesség, a humanizmus, pártunk politikájának jegyében. Hiszen ehhez hasonló jelenségek máshol is vannak, a problémák azonosak többszáz nyírségi, baranyai és borsodi cigány sor problémájával.

Ezeket az embereket a társadalom teljesértékű tagjaivá kell tennünk! Itt, Sajószentpéteren is büszkén mesélték a telepiek, hogy lopásért közülük még senkit sem vittek el. Nem bűnöző hajlamú emberek ezek, csak elesettek. Meg kellene őket nevelnünk. Nekünk, az egész társadalomnak. Nem lehetetlen ez. Mint ahogyan az sem lehetetlen, hogyha évek, vagy egy évtized múltán a péteri cigánysorról énekel valaki a pécskai helyett, akkor nem a töpörödött putrikat képzelje maga elé, hanem az akkori cigányok egészséges lakóházai jelenjenek meg szemei előtt, s ami a legfőbb, egészséges lelkületű, ténylegesen felszabadult cigány emberek is.

GÉCZI GYULA

A HEGYALJAI borok közül az egyik legjobb fajtát Tállyán szüretelik. A Tokaj hegyaljai Borforgai- mi Vállalat tállyai célgazdaságában — úgy, mint a környéken mindenütt — szorgalmasan készülnek a legszebb munkára, a szüretre. A kádak, hordók, prések cs szüretelőedények rendbehozva, tisztára mosva sorakoznak már a bor- házban. 86 hold termését takarítják be, holdanként mintegy 12 hektolitert várnak. Az évekkel ezelőtt elhanyagolt szőlőket most már szépen rendbehozták, s a 15 hold új telepítést a tavasszal további 25 holddal gyarapítják.

A CÉLGAZD AS ÁGBAN azonban nemcsak az eddig megszokott módon készülnek a szüretre, hanem nagyszerű átalakításokat is végezA Keletbükki Állami Erdőgazdaságban ez évben a tervben előírt famennyiségnek mintegy felét motoros és villanyfűrészek termelik ki. A múlt évi 11 motoros és villanyi űrész- szel szemben ez évben 24 motoros és villanyfűrész vágja ki a fákat. A motoros fűrészekkel a fa kitermelését, míg a villanyfűrészekkel ^ a gallyazást és a fa feldarabolását végzik el. A gépesítéssel a tervben előírt famennyiség mintegy 50 százalékát gépi erővel, termelik ki. A gépi fűrészek kezelésére 12 brigádot szerveztek. A brigádok — melyeknek egy része már tavaly is gépi fűrészszél dolgozott, — nagyobbrészt a répáshutai és ómassai erdőmunkások

ték a présházban, amellyel megkönnyítik, meggyorsítják a munkát. Egy ötletes megoldással hosz- szú csatornát építettek, s a présekből egyenesen ide folyik a must, amely a csatorna végén lévő 7 hektoliteres gyűjtőaknába kerül. A gyűjtőakna a pince fölött van, innen igen egyszerűen gumicsővel töltögetik a hordókat. Ezzel a megoldással naponta 10 ember munkáját takarítják meg.

A SZŐLŐVEL teli kádakat sem puttonyokkal ürítik ki, hanem a présház oldalába egy hatalmas kád fölé csúzdát építettek, s a beérkező kocsikról egyszerűen leöntik a csúz- dán a termést. Ez az újítás is nagyban megkönnyíti majd a szűre telök munkáját.:

közül kerülnek ki.

A fatermelés mellett gépesítették a fa közelítését is. A meredek, állati fogattal nehezen megközelíthető helyekről három dobos vitlával, valamint csőrlővel közelítik le a fát az országút mellé, ahonnan 78 erdőgazdasági fogattal és 7 pótkocsis motoros vontatóval szállítják a rakodóra.

Az erdőgazdasági termelésben résztvevő gépek szemléje befejeződött. A kijavított és üzemképes állapotba helyezett gépekkel megkezdik a termelést, hogy a borsodi bányák ellátása mellett biztosítsák fűrésziparunk szükségleteit, s nem utolsósorban Nagymiskolc lakosságának téli tüzelőellátását.

24 darab moforos és villanvfíirésszel kezdi meg az őszi faiermeiést a Ke<eibükki Erdőgazdaság

Van-e Miskolcon kulturközöny?

byj OSTANÁBAN sokat, emlegetik ' * ezt a szót: »k ült úrközöny«. Mielőtt megpróbálnék részletesen érvelni amellett, van-e, nincs-e ilyen Miskolcon, előbb tisztázzuk a fogalmat. Kultúrközötny alatt a város lakóinak közönyét, unottságát, hidegségét, fásultságát jelenti a művészi értékű színházi, film-, hangversenyelőadások, az ismeretterjesztés, a jó könyvek iránt. Röviden: hogyan nyilvánul meg a művelődési vágy. És, hogy Miskolcon van-e ilyen közönyösség, vagy figyelemreméltó az érdeklődés, nem könnyű rá válaszolni. Figyelembe kell venni az objektív és szubjektív — azaz anyagi és személyi — feltételeket, adottságokat, osztályok, osztályrétegek életét, szokásait, műveltségét.

Miskolcon az elmúlt évben — beleértve a csecsemőt is — minden lakos egyszer volt színházban, kilencszer moziban, elolvasott 1.13 könyvet, minden második vásárölt egyet, minden huszadik lake« résztvett hangversenyen, ugyanennyi operaelőadáson és hozzávetőlegesen minden ötödik ismeretterjesztő előadáson. Ez már ad némi képet, de még ebből sem lehet a végső következtetést levonni. Ha a felszabadulás előttihez viszonyítjuk, akkor igen nagy a fejlődés. Megváltozott az előadások eszmei tartalma, óriásit nőtt a közönség műveltsége, igénye és jóformán más emberek járnak a színházba, moziba. A lakosság számához viszonyítva, viszont igen kevés az előadásokon résztvevők száma. Ez közönyösség lenne talán?

Miskolc olyan, mint a gyorsan növő gyerek. Kicsi, szűk a régi ruha. A város lakóinak száma 10 év alatt közel háromszorosára nőtt, többszörösére kultúrigénye, _.e nem épültek ezzel párhuzamosan, megfelelő arányban kulturális intézmények. Ma már kevés az egy színház — átépítés nélkül még ez sem használható — és a kilenc normál, tizennégy keskeny- mozi. Hozzátehetjük, egyik-másik mozinak a befogadóképessege még az ötszázat sem éri eL Vannak lakótelepiek, például a Kazinczy utca, a Sajószentpéteri út és a Széchenyi utca által bezárt szakasz, ahol körülbelül 30—40 ezer ember lakik és nincs egyetlen mozi, kultúrterem! Gyakran hangoztatjuk: Miskolc az ország második városa, erre büszkék vagyunk, de szégyelljük azt, hogy kulturális ellátottságban bizony negyedik, ötödik helyen áll a város. Vajon nem érzi-e a város kulturális elmaradottságáért a felelősséget az illetékes minisztérium? Mi, miskolciak, elég optimisták vagyunk és hisszük, ami késik, nem múlik!

UOGY NINCS elég kulturális lé* * tesítmény, ez csak az egyik oldal. Igazságtalanok lennénk, ha a kormányzatot azért hibáztatnánk: nem ad elég pénzt Miskolcra a kultúra fejlesztésére. A feltételek egy- része és a pénz is megvan a városban. Vannak nagyszerű kultúrottho- nok, — Könnyűszerszámgépgyár, Bor- sodvidéki Gépgyár, Drótművek, SZOT, Földes Gimnázium kultúrterme —, de ezek nincsenek kihasználva, sokszor üresen tátonganak. Pedig lehetne megoldást találni, hogy a környező lakosság ott szórakozhasson, művelődhessen. Ugyanez vonatkozik például a táncruhákra is és egyéb felszerelésekre. Egyes üzemekben tízes százezreket ölnek bele — kellő eredmény nélkül. Nem egy helyen előfordul, hogy a megvásárolt tánc- ruhát csak egyszer használják. A táncruhák problémája most megoldódik. Megvan a lehetőség arra, — többmillió forint áll rendelkezésre —, központi ruhakölcsönzöt létesítenek Miskolcon. Ehhez az kell csupán, hogy helyiséget biztosítsanak. Azt is meg lehetne oldani, például valamelyik volt óvóhelyből. Ezzel azonban még nem oldódik meg a pénzkérdés, amely összefüggésben áll a centralizált irányítással. A szakszervezetek bőven rendelkeznek pénzzel. A városi tanács kulturális kerete elenyészően kicsiny az üzemek, szakszervezetek kulturális kereteihez viszonyítva. — Igen fura helyzet van még ma is, hogy az állami szerv, a tanács irányító és ellenőrző szerepe a szakszervezeti kult úrmunkában egyáltalán nem érvényesülhet. Pusztán személyi kapcsolatoktól függ, hogy a városi tanács népművelési osztálya egyáltalán tudomást szerez-e arról, mire költik a kulturális célt szolgáló pénzt, milyen előadásokat tartanak. A jelenlegi körülmények egvre követelőbben sürgetik: lehetővé kell tenni a tanács népművelési osztálya számára a város egész területére kiható irányító és ellenőrző jogot és hogy az egyes üzemek kulturális pénzügyi kereteiből bizonyos százalékot átadjanak a város részére is. A dolgozók életük nagyobb felét a városban töltik, ekkor lenne idejük művelődésire, szórakozásra, tehát a gyárnak, üzemnek érdeke, hogy a városban lakó dolgozói megfelelően művelődhessenek, szórakozhassanak.

WA N, AKI azt mondja: — ’ »-Ugyan, kérem, maguk arról beszélnek, hogy több kulturális létesítményre van szükség, hiszen a meglévőkben sines elég közönség.-« —- Ebben van igazság. Igaz, a Déryné Színház és a mozik látogatottsága 60 —70 százalékos, dehát ez több dologtól is függ. Elsősorban függ a műsorpolitikától, az előadás színvonalától és függ attól is, hogyan sikerül a közönség érdeklődését felkelteni a darab, a film iránt. Ha jó és színvonalas az előadás, mint Sophokles: Antigone-jénél, vagy egy könnyebb fajsúlyú darabot mondjunk, Sós György: Pettyes-énéi, a színház igen látogatott volt. De ugyanakkor nem volt olyan látogatott a Zeng az erdő, a Három kívánság, vagy akár a Kormánybiztos előadásánál. Vagy az előadás nem nyújtotta azt az eszmei mondanivalót, amit a közönség várt. vagy pedig az előadás színvonala nem elégítette ki az igényeket.

Hosszú időn keresztül baj volt a műsorpK>lit-ikával. A személyi kultusz, az egyéni véleménynek a közösségre való ráerőszakolása itt is éreztette hatását. Az írót sokszor olyan darabok megírására inspirálták, késztették, a művészt olyan előadásra, amelynek színvonala nem volt kielégítő. amely az életet kissé hamisan ábrázolta. Sokszor bizony nagyon lebecsültük a tömeg műveltségét. Egyes előadások még csak gondolkodni sem hagyták a nézőt, jó brosúra szerint, mindent megmagyaráztak. sőt agyonmagyaráztak. És hogy lehet mai témával is szín von a- klasan, nagy érdeklődést kiváltóan ‘foglalkozni, hogy üzemi témát is sikeresen színpadra lehet vinni, azt igazolja a Vándormadarak előadása: A tanulság az, hogy a tömeget nem szabad lebecsülni, nem szabad ráerőszakolni olyan előadásokat, amelyek akár eszmei, pjolitikai, tartalmi, művészi kivitelezés szempontjából nem ütik meg a kívánt mértéket.

Hogy mennyien vesznek részt egy előadáson, az sokban függ a helyes közönségszervezéstől is. A színház látogatottságát nem lehet egyszerűen spontaneitásra bízni. Minden nézőnek a maga társadalmi helyzetének, világnézetének, műveltségének megfelelően kell ismertetni a mű mondanivalóját.

VANNAK Miskolcon, — mégve- ’ zető funkcióban lévő emberek is —, akik a maguk nagy műveltségére hivatkozva, azt hangoztatják# hogy nálunk még nagy a kultúrálat- lanság. Azt hangoztatják: a munkások még ma se fordultak a művelődés felé. Mi az igazság? Valóban, a munkásosztály egyrésze ma is el van maradva a művelődésben. Ennek oka az elmúlt rendszerben gyökerezik, amely nem tette lehetővé, sőt fékezte, hogy a munkások, munkások gyermekei tanulhassanak, művelődjenek. Évtizedes, mondhatnánk évszázados elmaradottságot rövid időn belül nem lehet pótolni. Valóban, a munkások egy részének — főleg faluról bekerült munkásszállókban lakóknak — kulturális igénye legfel- iebb az italboltig terjed. De korántsem lehet általánosítani. A Cementipari Vállalatnál például 360 ember dolgozik. Ezeknek 80 százaléka vidéki. Mégis a színházi előadásokat 40— 60 dolgozó nézi meg, többnyire szak- és segédmunkások. Többek között hatvanan nézték meg az Antigonét:

(Folytatás az 5. oldalon.?