Észak-Magyarország, 1956. augusztus (12. évfolyam, 180-205. szám)

1956-08-05 / 184. szám

Vasárnap. 1056. augusztus 5. CSZAKMAGYARORSZAQ 5 EGY „REGIVAGASr E ■ I AMI ÉLETSZÜKSÉGLETTÉ VÁLT MISKOLCON Ő szinte szóra van szükség. Fel kell fednünk a sebeket, nem azért, hogy mutogassuk, de azért, hogy gyógyíthassuk. Bővizű zápo­rokra van szükség, hogy termővé tegyük a földet. Pártmunkások be­szélgetnek manapság értelmisé­giekkel, hogy »rendezzük végre közös dolgainkat«. Tisztító zápo­rokhoz hasonlóak azok a szavak, amelyek őszintén felbuggyannak az emberek leikéiből e beszélgeté­sek során. * A sárospataki beszélgetésből csupán egy felszólalóról, egy részvevő három felszólalásáról írok most. Szatmári Ferencnek, a tanító­képző gyakorlóiskolai igazgatójá­nak szavait próbálom felidézni. Szatmári Ferenc idős és tekinté­lyes pedagógus, akiért rajonganak diákjai. (Ezt a tanítóképzőben tett látogatásom alkalmával tapasztal­tam.) Az idős nevelő maga is ra­jong hivatásáért. Pedagógiai szak- tekintély, kiváló népművelési mun­kás. Kincs az ilyen ember vélemé­nye. S mégis gyakran hallgatott. Magábafojtóttá kételyeit, még jó- tanácsait is néha, mert talán nem annak vélték volna. Néha ki is mondta ugyan azokat, de megtör­tént, hogy leintették. Tőle, kolle­gáitól, íölötteseitől hallottam ezt — kitől-kftől más tálalásban. És most ez az ember megszólalt. Amit mondott, talán nem tetszik azoknak, akik a kritikát csak se­lyempapírba csomagolva fogadják el, azoknak, akik belekapaszkod­nak. a bírálat kis tévedéseibe, hogy agyonüssék a nagy igazságokat.- Pedig abban, amit Szatmári Fe­renc mondott, nagy igazságok van­nak. A XX. kongresszus, a Köz­ponti Vezetőség határozata tette lehetővé, hogy kimondjuk őket; * E lőször régi sérelmekről be­szélt Szatmári, arról, hogy elhanyagolták az értelmiséget Pa­takon, hiába töltött be ősidők óta haladó szerepet. A szektáns szűk- ikeblűség a protestáns sasfészek tanárjait könnyen azonosította a klerikális reakcióval. Régi dolfeÓK ezek, amelyeket talán már el is fe­ledhetnénk. Mégis a nyomai meg­vannak e nézetnek, amint Szat­mári elmondta: »A pedagógusok elsők, ha tenniök kell valamit Pa­takon, s utolsók, ha kapniok kell.« Mezőkövesd, ez a kedves tar­kasága matyó főváros az első pillan­tásra most is olyannak látszik, mint hetekkel, hónapokkal ezelőtt. Mégis, néhány perc múlva megérzi az em­ber, hogy történt, történik valami Mezőkövesden is, amitől frissítő szél, friss levegő fuvalma árad szét szerte Matyóföldön. Itt van, ide is eljött a törvényesség friss levegője, amelyből o párt Központi Vezetőségének hatá­rozata óta mindenfelé nagyokat, mé­lyeket szívnak magukba az erßberek. Néhány perccel ezelőtt léptem ki a járási tanács végrehajtóbizottságá­nak épületéből, ahol a járási közélet vezetői ültek. A párt és a tanács já­rási végrehajtóbizottságainak tagjai. Párttitkárok és tanácselnökök Bor- sodgesztről, Rácsról, Négyesről, Szentistvánból és még néhány má- tyóföldi faluból. Komolyan, megfontol­tan okosan folyt a tanácskozás, amely talán a legfontosabb volt azok között, amelyek lezajlottak az utóbbi évek­ben ebben a vöröshuzatos asztalokkal megtöltött teremben. Most döntötték és döntik el Matyóföld népének veze­tői, hogyan tegyék jóvá a párt hatá­rozata szellemében azokat a hibákat, amik sokfelé a bizalmatlanságot, a félelmet, egészségtelen légkört szül­tek — akarva, akaratlan. A végrehajtóbizottsági ülés egyetlen napján, 150 parasztember ügyében döntöttek, akik esztendőkig éltek itt Mezőkövesden, vagy Borsod- ivánkán, Négyesen, vagy éppen Me- zonyárádon jogtalanul kuláknak bé­lyegzetten, hátukon érezve az igaz­ságtalanság, a törvénytelenség húsba tnaró ostorcsapásait. Nagy dolog, óriási nagy dolog a megbántott, az igazságtalanul félre­állított emberek elé odaállni és meg­mondani nekik őszintén, hogy: »te, Tóth József, nagyot hibáztunk, mert kuláknak bélyegeztünk, pedig becsü­letes középparaszt voltál. De most eljöttünk, hogy levegyük a válladrol a terhet és visszavezessünk a derék emberek közé.« Vajon kisebb lesz-e most a matyó­földi vezetők tekintélye, vajon gyen­gébb lesz-e a párt, a tanács szava a mezőkövesdi járásban azzal, hogy E szavakat egyébként tapasztala­tom szerint igazolja például a pe­dagóguslakások körüli huzavona is. — Nem kapunk megbecsülést, tiszteletet — folytatta —, ha csak azt nem számítjuk annak, hogy a pedagógusnapokon önmagunkat és egymást ünnepeljük. Még mindig nem bíznak bennünk, mert a párt határozatai megcsonkulnak> eltor­zulnak,' mire Sárospatakra érkez­nek. Mi azt kérjük, hogy a vezető állami és pártszervcink meghall­gassák véleményünket, hiszen ha nekünk egyes pártfunkcionáriusok vállvéregetése nem tetszik, az nem jelenti azt, hogy a párt nem tetszik nekünk. Hiába próbálják ezt egye­sek másként magyarázni. A míg a többi értelmiségi be­** szél, Szatmári figyel és gyűr- kőzik többi mondanivaló iával, hogy kiöntse, ami még a szívén maradt. Jó volna most, ha hellyel bővelked­vén, ismertethetném Zilahy Fe­renc hozzászólását is arról, hogy miért van sötét a »pataki világító­torony« tövében. Talán szó kerül­hetne arra, amit Láng Bertalan kultúrotthonigazgató mondott anyagi gondjaikról — ugyanakkor, amikor az üzemek hiábavalóságok­ra kidobálják az ablakon azt a pénzt, amelyet kulturális célokra kaptak. Alátámaszthatnám Szat­mári szavait azzal, amivel Fehér Gábor ügyvéd megtoldotta: hogy az ő szavukra, ügyvédekére sem kíváncsi senki. De ezt itt csak ép­pen pedzem. Inkább térjünk visz- sza Szatmárihoz. Amikor a párt képviselője az is­kolareformról beszél, újból bekap­csolódik a vitába. Olyan panasz kerül elő, ami nagyonis időszerű és segíteni kell rajta, mert most ta­lán még nem késő. Szatmári Fe­renc helyesli a reformot. Szüksé­gesnek tartja, hiszen a jelenlegi tanítóképzésben sok kivetnivalót talál. Hosszú időn át dolgozott az egyik pedagógus munkaközösség tagjaként a tanítóképzés reform- tervezetén. Most azt kéri számon, miért nem vették, figye­lembe a reform készítői javasla­taikat. Meg is indokolja vélemé­nyét a későbbiekben. Nem tudom elsorolni mindazt az okos érvet, amelyet az ifjú tanítók jobb neve­lése érdekében elmondott. De jó volna, ha az iskolareformról szóló férfimódon kiállunk most és igazsá­got teszünk? Nem, nagyobb lesz, erő­sebb lesz a kommunisták tekintélye, szava, — mint ahogy máris nagyobb. Míg tartott a végrehajtóbizott­sági ülés, Mezőkövesden, az Ady- utcában Tóth Józsefet kerestem. Azt a Tóth Józsefet, akit több mint száz mezőkövesdi gazdatársával együtt most rehabilitálnak, akiknek most szolgáltatnak igazságot. A tágas, tiszta portán két hatalmas, mértani pontossággal rakott osztag. Az udvar gyepén még egy elhullaj- tott szalmaszál sincs. Tisztaságot, pontosságot beszél el a szemlélőnek az udvar, akárcsak Tóth József — jó- néhány esztendeig »kulák« — be­adási könyve is. Mi történt e néhány esztendő alatt Tóth Józseffel, akit a felszabadulás után képviselőnek vá­lasztottak Matyóföld kisgazdapárti parasztjai? Családja kétkézi munká­val szerzett, földje 26 holdat tett ki, a paragrafus szerint tehát túllépte azt a határt, amelyig középparaszt, és ezen túl: kulák a gazda. így értelmezték akkor a törvényt Mezőkövesden is. És nem nézték meg, hogy Tóth József földjein soha­sem hullott cseléd verejtéke, csak az övék, a családé. És nem nézték meg, hogy Tóth József, a gazda mindig ott volt, ahol a haladás, az emberi bol­dogulás érdekében kellett szótemelni. vitákban még hallhatnánk szenve­délyes hangját. Sok hasznát vehet­jük! ★ Wégül az utolsó felszólalás: egy * megbántott, mégis bízó haza­fi szava. Szélesebb jogkört kér Patakon a Hazafias Néprontnak; ne csak a kis ügyeket terjesszék elé. hanem a nagyokat is, »hogy a tanárok, akik mostanában csak egymásközt mondják el vélemé­nyüket, nyílt szóval járulhassanak hozzá az ügyek élőreviteléhez«. És ez nemcsak az ő véleménye, ezt mondja az országgyűlés is. — A pedagógusokat arra vegyék igénybe, amire képességük, kép­zettségük alkalmassá teszi —foly­tatja az Ősz tanító. — Mert ha azt mondják nekem, hogy menjek este Ricsére előadást tartani, biztosan ott leszek, még ha vacsorámba és éjszakámba kerül is. De nem me­gyek kisgyűlést szervezni olyas­miről, ami nem szakmám, amihez nem értek, még akkor sem, ha az állásomba kerül. (Ugyebár ezt nem lehet zokon venni tőle.) — És miért megy el gyakran a pedagógusok kedve a munkától? Mert annak, amit végzünk, csak 20 százaléka fontos és értelmes dolog, a többi papírmunka. Én már bele­öregedtem a szakmába, mégis nagyrészt azzal megy el az időm, hogy vázlatokat kell írogatnom a kis »i« betű tanításáról arra az esetre, ha látogató jön. Pedig talán tudom, hógyan kell tanítanom a kis »i« betűt. Nem lehetne-e életet te­remteni ott, ahol most papírmunka dívik? Beszél a bizalomról, amelyet a pedagógusok kérnek. Szeretne nyu­godt lenni. Régi sebek égnek még benne, amelyeket egy áthelyezési herce-hurca ütött benne a közel­múltban. — Megbecsülést várunk — mondta Szatmári —, mert enélkül nehéz a munka! ★ Igen, megbecsülést! Bizalmat! * Nemcsak szavakban! S a párt azt akarja, hogy az értelmiség ezt meg is kapja. Ezért vagyunk kí­váncsiak véleményükre, ezért ren­dezi a párt egyre újabb és újabb helyeken a beszélgetések sorát, ez­ért örülünk, ha megszólal az olyan hazafi, mint Szatmári Ferenc. SÁNDOR LÁSZLÓ Becsületes középparaszt volt és ku­láknak tették. Ráadásul úgy vélték a törvény végrehajtói, hogy ha már lúd, akkor legyen kövér. És bizony következetesen alkalmazták a kulák korlátozásának szabályait. A portá­jára vitt minden rossz szándék nél­kül egy szekér cukorrépát? Három­hónapi börtönt ült ezért Tóth József, öt nappal később adott be egy kövér sertést? Többezer forint büntetést szabtak ki rá. És hogy nem tudta megfizetni Ja büntetést? Elvitték a rózsás tűzhelyet, a ruhásszekrényt, meg más kedves családi bútort. De ne soroljuk tovább. Inkább kérdezzük: vajon Tóth József meg tud-e bocsátani, ha majd eléállunk, hogy »idehallgass, Tóth Jó­zsef, hibáztunk veled«? És a felelet? Tóth József máris megbocsátott. Ő is, az asszonya is, aki öreg, munkában megfáradt matyó asszony, három fia is — az egész család. Tóth József, a gazda maga mondta a tanácsülés után, amelyen a matyó főváros jó- néhány gazdája kiállott érte, kom­munisták és pártonkívüliek egyaránt — Tóth József, a gazda maga mondta, hogy: »köszönöm, barátaim«. És eb­ben minden benne volt. Az is, hogy a párt megnőtt, erősebb lett Matyó­földön is, ahol szétterjedt most már az igazság, a törvényesség friss leve­gője. A zóta, hogy a háborús romok ^ között megszületett az új mis­kolci demokratikus sajtó első példá­nya, nagyot lépett a Történelem, új fények gyúltak milliók és milliók agyában. De nem felejthetjük el, milyen ujjongó érzéssel fogadták az ostrom hosszú ideje alatt tájékozat­lanságra, szellemi némaságra kár­hoztatott tömegek az első újságlapot, amerre csak az akkori nehéz ter­jesztési viszonyok közt eljuthatott. Egyszerre százakban ébredt fel a vágy, hogy tollat ragadjanak és megírják az újságnak addig beléjük fojtott gondolataikat, régi szenvedé­seiket, elnyomóik, a háborús bűnö­sök iránti gyűlöletüket. Sokszor olyanok írták, akiknek a betűvetés sohasem volt kenyerük, akiknek még nevük leírása is nagy gondot okozott. De most feszítette keblüket a mámorító érzés: embe­rekké, szabadokká lettek. Szűk mun­káslakásokban, kis, szurtos vityil- lókban, sápadt gyertyafényeknél, vagy olajmécsek pislákoló világánál nagy álmok születtek a jövőről, tá­gas, szép lakásról, villanyfényről, kultúrált, szép, emberi életről. Szik­kadt izmok nagy cselekvésekre, ki- gyúló lelkek nagy akarásra feszül­tek, nehéz munkáskezekben rosszul hegyezett ceruzák görcsösen kezdték róni a sorokat: »Kedves elvtársak, ■ne Vegek roznéven, hogy sorai- mal...« Sokan, akik életükben alig olvas­tak verset, vágyat éreztek, hogy versbe öntsék mondanivalójukat. Soha annyi »költő« nem ostromolta verseivel a szerkesztőségeket, mint a felszabadulás első éveiben. Akkor értettük meg igazán, hogy a népek sűrűjében milyen dúsan csírázik a költészet, a művészet iránti hajlam és miért olyan terebélyes, gazdag a magyar népköltészet, a népművészet. Hány akkor kicsírázott költő-tehet­ség gazdagította azóta népdalkin­csünket, vagy nőtt irodalmunk ne­ves poétájává! |\/l ért hol tartunk már azóta! A ^ csomagolópapírosokra írt kú- sza betűs versek óta! Erre gondo­lunk ma, amikor Miskolcnak, me­gyénknek nemcsak fejlett napisajtó­ja, hanem egy többezer példányban megjelenő irodalmi-művészeti folyó­irata, egy természettudományi és is­meretterjesztő folyóirata van; ami­kor a Herman Ottó Múzeum füzetei, a sárospataki Rákóczi Múzeum ki­adványai eljutnak nemcsak hazánk, hanem a külföld hasonló tudomá­nyos intézményeihez, kutatóihoz; amikor a megyei népművelési osz­tály is értékes, vagy szerény igényű kiadványokkal járul Miskolc és me­gyénk kultúrális értékeinek megis­mertetéséhez, pályázatok kiírásával pedig új tehetségeket segít felszínre. Pedagógusaink szakfolyóiratában a köznevelés kérdéseivel kapcsolatban folyik hasznos tapasztalatcsere. Nem szólva arról, hogy egyetemünk ki­váló tanárai hány tudományos mű­vel gazdagították a magyar szakiro­dalmat. De miért beszélünk most erről? Azért, mert napjainkban a decent­ralizációs törekvések jogosultsága hangot kapott pártunk Központi Ve­zetőségének határozataiban és az országgyűlésen, Miskolc kultúrális gócponttá való fejlesztése új követel­ményeket vett fel. Életszükségletté vált egy olyan, legalább kéthetenkint megjelenő újság megindítása, amely A hatodik ötéves tervben épülő új gázvezetékek hossza meghaladja a 9Q00 kilométert. Európa egyik legnagyobb gázve­zetéke a Dasava—Minszk—Lenin- grád, amelynek hossza körülbelül 1400 kilométer. Dasavai gázt kapnak Leningrád, Belorusszia, Litvánia, Lettország külvárosai, valamint a ASZALÓ községben az aratást be­fejezték és megkezdték az »E« ga­bona beadási kötelezettség teljesíté­sét. Hegedűs Vince nyolc holdas dolgozó paraszt 5 mázsa 50 kilót, Szabó József tizenkét holdas. 8 má­zsát, Zsebesi Bertalan tizenkét hol­des pedig 10 mázsa gabonát adott be. Jó ütemben halad a tarlóhántás a Szabadság Tsz-ben. A másodvetést száz százalékban elvégezték. Az egyéni gazdák közül Bájer József dolgozó paraszt 800 Öl kölest vetet c el másodvetésként, s a tarlóhántást is befejezte. Kardos' Imr$ is befe­jezte a tarlóhántást. A SZIKSZÓI járásban a másod­vetésben élenjár a kázsmárki Alkot­mány, e szikszói Vörös Csillag, az ongai Uj Barázda, a rásonysápbe- rencsi Szabad Nép és- a kiskinizsi Haladó Termelőszövetkezet, ahol át­lag 20—25 holdon vetettek másod­vetést; felöleli a város és a kisugárzási kö­rébe tartozó terület kultúrális éle­tét, figyelemmel kíséri annak jelen­ségeit, napirenden tartja a közmű­veltség, a szellemi élet fejlesztését, teret ad íróink, művészeink, tudósa­ink írásainak és elősegíti az egész­séges kritikai légkör megteremtését kultúránk minden területén. Szükségessé vált egy ilyen lap az­ért, mert a megyei lap a maga szét­ágazó feladatköre mellett s e felada­tokhoz mérten szűkre szabott terje­delmével nem biztosíthat a kultúra Ugyancsak szerteágazó problémái­nak akkora teret, amilyet lakosságá­nak Miskolc rohamosan fejlődő mű­velődési igényei megkövetelnének; A Széphalom, a Borsodi Szemle vi­szont jellegüknél, megjelenési idő­szakuknál fogva sem hozhatják nyil­vánosságra a Miskolcon és környé­kén élő, mind nagyobb szellemi tá­bor egés*z értékes termését, a kultú­rális élet fejlesztésével kapcsolatos kérdéseket. Színészeinknek, muzsi­kusainknak, festőinknek, de a kö­zönségnek sem sok haszna van ab­ból például, ha a Széphalomban hó­napokkal egy darab előadása, egy hangverseny, vagy egy kiállítás után olvasnak értékelést, ha egy filmről akkor jelenik meg a kritika, amikor a film már csak halványan él az olvasók emlékezetében. íróinknak, művészeinknek éltető elemük az al­kotómunkájukat értékelő . bírálat, amely annál termékenyítőbb, minél több oldalról jön. PYe Miskolcnak ezenkívül sok égető kulturális problémája van, amellyel sem egy politikai napi­lap, sem egy kéthavonkint megjele­nő irodalmi-művészeti folyóirat nem fogtalkozhatik elég behatóan, fris­sen anélk^?i, hogy az ne válnék más feladatainak rovására. De megteheti egy olyan újság, amelynek ez az el­sőrendű feladata. Gondolunk például egy-egy jelentősebb irodalmi, művé­szeti vita anyagára, kultúrális •intéz’- ményeink fejlesztésére, stb. Felvetődött az a kérdés: van-e Miskolcnak annyi jótollú, felkészült írástudója, művésze, aki megfelelő színvonalas anyaggal tudna táplálni egy ilyen kultúrális újságot. Azt hisszük, ez esetben felelet helyett meg kellene fordítanunk a kérdést; Elegendő-e egy kéthetenkint hat ol­dalon megjelenő újság — amilyenről ez idő szerint szó van — arra, hogy megyénk értékes szellemi termésé­nek, a kulturális problémákkal kapcsolatos összes jó írásoknak he­lyet adjon? Feltéve, hogy szerkesz­tője, illetve szerkesztő-bizottsága eléggé rátermett arra, hogy a város és a megye kulturális fejlődését szí­vükön viselő szellemi erőket a kö­zös célra összefogja és tehetségüket az előttünk álló új, nagy feladatok megoldására sorompóba állítsa. Ismerjük az új lap megindítása 1 elé tornyosuló nehézségeket, de ezeket pártszerveink, immár na­gyobb hatáskörű tanácsaink segít­ségével és saját társadalmi erőink­kel le tudjuk küzdeni. Az idő meg­érett egy ilyen kultúrális újság meg­indítására és meg lehet indítani, csak akarni kell. Az új lap hozzá kell, hogy segítse, meg kell, hogy ta­nítsa íróinkat, művészeinket a saját lábukon járni és ennek a városnak a szellemi életét az eddiginél sokkal magasabb szintre emelni; HAJDÚ BÉLA gázvezeték útvonalán lévő városok? Leningrád jelenleg naponta 2 mil­lió köbméter gázt fogyaszt. Három év múlva ez a mennyiség 15 millió­ra emelkedik. Az olcsó gázfűtésre való áttérés évente 3000 vagont szabadít fel, amelyeken jelenleg a tüzelőt szállít­ják Leningrádba. ONGÁ község dolgozó parasztjai az aratás után azonnal hozzáláttak a cséplésíhez és a gép alól teljesítet­ték beadási kötelezettségüket. Eddig 160 mázsa gabonát adtak be az ál­lamnak. Szentesi, Gyula tanácstag hét holdról 7 mázsa 80 kilót adott be és mindenből teljesítette évi bea­dását. özv. Tamás Imiréné 11 má­zsát adott be. A cséplést a község e héten pénteken befejezte; ÉRTESÍTJÜK a város lakosságát, hogy a Béke-téren tartandó „Ünnepi Vásár”-i építkezések miatt f. évi augusztus hő 8-től az Ünnepi Vásár befejezéséig a szerdai és oénteki hetivásárokat, valamint napi vásá­rokat a Petői* tértől a görög temp­lomig teriedő Szeles utcai részen tartjuk. Városi tanács vb. V. | kereskedelmi osztály. Megkezdik a szovjet „légi motorkerékpár“ sorozatgyártását A Moszkovszkaja Pravda híradása szerint rövidesen megkezdik a »KA 10«, a legkisebb szovjet helikopter so­rozatgyártását. A mind­össze 200 kg súlyú lili- put-helikoptert »légi motorkerékpárnak« is nevezik. Üzemanyag­fogyasztása csekély: 100 kilométerenkint mind­össze 10—12 liter ben­zinre van szüksége. A »KA 10« olyan ki­csiny, hogy 500 méter magasságban repülve kis pontnak tűnik. Le­szállásához elég egy hat négyzetméternyi terü­let, úgyhogy kis hajók­ra, sőt még tehergépko­csik tetejére is leszáll­hat. A »légi motorke- l^ékpár« 2500 méter ma­gasságig emelkedhet fel, de néhány méterre a föld felett is repül­het. lényegében kjt csőszerű fémtestből áll, ezeken nyugszik a keret a motorral és a légcsa­varral. A pilóta a szabadban ül. A gép úszóteste a vízre való leszállást is lehetővé teszi. A kis helikoptert szét lehet szedni és másfél óra alatt ismét összeszerelni? Cfjdu izéi Matyó földön TWnTT'llll'll'milllBM lUMSíímniS Kilencezer kilométeres új gázvezeték a Szovjetunióban A borsodi dolgozó parasztok a párt politikájának megvalósításáért

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom