Észak-Magyarország, 1956. augusztus (12. évfolyam, 180-205. szám)
1956-08-05 / 184. szám
4 ÉSZAK RT AGYARORSZÁG Vasárnap, 1956. augusztus 5. Száztíz éves az ózdi gyár A Bükk északnyugati lejtőjén, a Sajó völgyében füstölögnek az ózdi gyár kéményei. Évszázados múltra tekint vissza a hatalmas üzem, az ország egyik legnagyobb kohászati fellegvára, amelynek minden köve történelemről beszél. Lapozgassunk ebben a történelemben, ismerkedjünk meg a jubiláló 110 éves gyár múltjával. A felvidéki vastermelők 1843 szeptember 6-án Hosszúréten értekezletet tartottak, amelyen felmerült egy nagyszabású vasgyár építésének terve. Október 1-én Rimaszombaton a felvidéki vastermelők Rombauer Tivadar javaslatára el is határozták, hogy a borsodi barnaszén medencében, Ózdon szövetkezeti úton, kavarókkal, hengerművekkel, a Hemkohl által készített terv és költségvetés alapján vasgyárat létesítenek, így kezdődött meg 1844—45-ben a Sajó völgyében az ózdi gyár építése. Az üzem első terméke 1846 augusztusában hagyta el a gyárat, amelynek teljes üzemeltetésére csak 1847. év végén került sor. A legjobbkor, hiszen éppen akkor olyan idők jártak, amikor nem cifra szavakra, hanem tettekre volt szükség. Megértették ezt az ózdiak is, erről beszélnek helyettük egy régi jegyzőkönyv megfakult sorai. Az ózdi vasgyár dolgozói 1843- ban levelet írtak Kossuth Lajoshoz: «-Ide tsatolván küldünk édes magyar hazánk segélyezésére még egy tsekélyke összeget. Hetvennyolc forintot és 38 krajcárokat. Bár adhatnánk többet, de mi tsak szegény munkások vagyunk. Ám, ha vagyont nem áldozhatunk, felajánljuk a hazának erős, edzett karjainkat és szabadságért lángoló vérünket, elhatározván, hogy valameny- nyien beállunk honvédnek, ózd, 1848 november 27-én, a Vasgyár munkásai.« Az ózdi munkások nemcsak pénzzel, hanem fegyverek gyártásával is segítették Kossuth seregeinek szabadságharcát. Hogy milyen eredménnyel, ezt igazolja Kossuth Lajos dicsérő, elismerő levele, * *4 a szabadságharc után hatalmas fejlődésnek indult. 1881- ben már évi 10.000 tonna vasat termel. 1895-ben megépítik a 30 tonnás martinkemencéket. 1907—8-ban nagyolvasztót létesítenek, 1912—14- ben pedig felszerelik a nagyteljesítményű hengersorokat. Jó üzlet volt a vasgyártás a kapitalizmus virágzásának idején. A Rimamurányi Vasmíf tőkései egyre nagyobb profitot zsebeltek be, s egyre jobban terjeszkedtek. A múlt század nyolcvanas éveinek elején már a salgótarjáni gyártelepek is a Rima tőkéseit hizlalták. A részvény- tulajdonosoknak 1906-ban 57 millió aranykorona osztalékot fizettek ki, — ennyit sajtoltak ki a munkások verejtékéből. ^ Az ózdi munkások szervezkedni kezdenek. Déri (Diskant) András szervezte az ózdi munkások sorait. Ö terjesztette a pesti vasasok felhívását. Az ózdiak rövid időn belül valamennyien szervezett munkások lettek. A »Rima« vezetői kétségbeesetten szimatoltak, de a szervezkedők vezetőit nem tudták megtalálni. Saját besúgóikban sem bíztak, ezért beadványt küldtek a belügyminiszterhez, s előadták kérésüket: »Hogy az újabb zavargásokat idejében elfojthassuk, és a nagyobb bajoknak elejét vegyük, kénytelenek vagyunk munkásaink magatartását állandóan szemmel kísérni, őket észrevétlenül megfigyelni, -fogy e tekintetben igyekezetünket kellő siker kísérje, tisztelettel kérjük Excellenciádat, méltóztassék elrendelni, hogy társulatunk költségére, egyelőre egy félévre az állami határrendőrség egy detektívje állandóan rendelkezésünkre álljon, akit ipartelepeinken a készülő munkásmozgalmak megfigyelésére és az izgatok kiderítésére ott és akkor használhassunk, ahol és amikor azt igazoltnak és szükségesnek tartjuk.« A miniszter intézkedett» és rövidesen megjelent Ózdon Barmos János detektív. Személyében a gyári besúgók hivatásos főnököt kaptak. Amikor kitűzték a proletárdiktatúra diadalmas vörös zászlaját, a Rima urai megrettentek. Az 1919 márciusában megtartott részvény- társasági közgyűlésen Lánczy Leó elnöklete mellett csupán heten vettek részt. Biró Pál vezérigazgató úr arról volt kénytelen beszámolni, hogy a munkások fizetését és a nyugdíjakat fel kell emelni. A tanácsköztársaság bevezette a 8 órás munkaidőt, rendezte a béreket és a szabadságidőt, emelte a tanoncok fizetését. Ózdon modern munkás^ lakások építését tervezte; De a munkáshatalmat a nyugati imperialisták segítségével eltiporta a reakció. A proletárdiktatúra bukása után újra megjött a Rima vezérkarának hangja. Kegyetlenül üldözték azokat a munkásokat, akik kiálltak a Tanácsköztársaság mellett. Ózdon is megjelentek a darutollas különítményesek és sok munkást megkínoztak. Becht Gyulának például úgy összetörték a csontjait, hogy azóta is nyomorék. Petrái Andrást 38 évi munka után fillér nyugdíj nélkül kitették a gyárból, * Szörnyű csapást mért a gyárra a 39-as évek válsága, amely szinte megtizedelte az ózdi munkások sorait Napról-napra százával bocsátották el a munkásokat, — a válság terhét a Rima urai a munkásság vállaira rakták. A megmaradt munkásokat egyre kegyetlenebből hajszolták. Ebben az időben csupán egyetlen kohó termelt, a martinászok pedig mindössze heti 3 napot dolgozhattak. Keresetük hihetetlenül alacsony volt, a legnehezebb fizikai munkáért egy hónapra 70—80 pengőt kaptak. De szót sem emelhettek emiatt, hiszen a kovácsok és a lakatosok órabére csupán 30 fillér volt, a tanulók, a gyermekmurtkások pedig 8—15 fillér órabérért dolgoztak. Az ózdiak megismerhették az urak jóindulatát. A munkások érdekeinek »képviselője« gróf Serényi, majd később maga Biró Pál vezérigazgató úr volt. A »Munka« című újság, amely fejlécében a magyar bánya- és kohómunkások ózdi társadalmi lankának hirdette magát, e képviselő urak figyelmébe ajánlotta a munkáslakásokat. Többek között így ír ezekről: »A munkáslakások belül hűen mutatják a 35—40 filléres órabéreket, az egész ózdi munkássorsot. Az egyik lakásban például csak egy agy van és három láda. Miből rendezzük be a lakást, ennivalóra sem elég a fizetés — mondja a fiatal munkásházaspár...« Kocsis Gyula kohómunkás egy hónapra 84 pengő 18 fillért keresett. Ebből levontak nyugbérre 2 pengő 92 fillért, zenekarra 16 fillért, állami adóra 60 fillért, segélyezési célokra 50 fillért. Maradt tehát egész hónapra 80 pengő. S most nézzük meg, hogyan fizették a részvényesek főhajcsárait. Fejér Ernő igazgatóhelyettes alapfizetése 8000 pengő volt. Személyi pótléka 700 pengő, lakpénze 600 pengő, fűtési illetménye 1200 pengő, állandó jutaléka 19.929 pengő, változó jutaléka 19.800 pengő, összesen 55.629 pengő. Ez havi 4635 pengőnek felel meg! A vezérigazgatói lista csupán ezekről az összegekről beszél. A különböző természetbeni juttatásokról, az üzemi munkások magáncélra történő kihasználásáról, a gyárban készített bútorokról és egyéb tárgyakról nem tesz említést. De még így is Fejér igazgatóhelyettes úr nem egészen félnap alatt keresett annyit, mint Kocsis Gyula egy hónap alatt, * A felszabadulás után megváltozott az ózdi munkások élete, új értelmet kapott munkájuk. Az acélból, amelyet kemencéikből csapolnak, a jövő alapja készül. Mozdonyok, traktorok, meg sínek készülnek belőle, amelyek szerte futnak a világ minden tája felé. Ma már az ózdi munkások 23 országba juttatják el termelvényei- ket. Modern gépesített üzemeik népi rendszerünk gondoskodását mutatják munkásaink iránt. Képviselőjük, Suszter Sándor elvtárs maga is munkás, s nem is akármilyen. Nevét nemcsak Ózdon, hanem az egész országban ismerik. A »Szocialista Munka Hőse« kitüntetés büszke tulajdonosa. Nemcsak munkáját végzi nagy szorgalommal, hanem a nép ügyeinek intézését is, ezért szeretik, becsülik képviselőjüket az ózdi munkások; A jubiláló ózdi gyárban ezekben a napokban nagyszerű munka folyik. Kétszeres ünnepre készülnek. Most lett a gyár a kilencedik alkalommal élüzem, s most van az üzem fennállásának 110 éves évfordulója. Az ünneplő ózdi elvtársaknak munkájukhoz, országépítő, alkotó tevékenységükhöz további sok sikert kívánunk. Úgy dolgozzanak, hogy a történelem lapjaira újabb dicső tetteket, győzelmeket jegyezhessenek fel. DRAGOS GYULA JVLeddig várjon Siklósiné ? Pf. 20.401—1956.—7. sz. — Ezt a számot viseli a homlokán a miskolci megyei bíróságnak az az ítélete, amelynek pontot kellett volna tenni Siklósi Béláné, már-már tengeri kígyóvá növő lakásügyében. Az ügyiratszám mögött szerényke- ,dő hetes szám arra utal, hogy csak a megyei bíróságon már hét intézkedés történt ebben az ügyben, a »Pf.« jelzés pedig azt bizonyítja, hogy fellebbviteli eljárás során keletkezett az ítélet, azaz jogerős és végrehajtandó, mint államunk minden törvényes szervének minden törvényes és jogos rendelkezése. Az ítélet március 14-én kelt, most már augusztusban vagyunk. Hosszú idő, különösen, fta valakinek, egy dolgozó nőnek három kisgyermekével irgalmas barátoknál, vagy rokonoknál kell meghúzódnia. Mert Siklósiné most ezt teszi és pontosan egy éve teszi ezt. Miért? Ezért: . Siklósiné vasúti dolgozó, három gyermek anyja. Férjétől különváltan él. A miskolci MÁV Igazgatóság tavaly augusztus 10-én — nagyon helyesen — határozatot hozott, amelyben a szociális szempontok figyelembevételével, az anya- és családvédelem szempontjainak érvényesítésével. Siklósinét szolgálati lakáskiutalásban részesítette. Siklósiné öröme nem sokáig tartott. Alig foglalta el a lakást, néhány nap múlva különváltan élő férje a lakást feltörte és elfoglalta. Azóta Siklósiné a három gyerekével rokonoknál, barátoknál, húzódik meg. Mivel Siklósiné jogtalannak tartotta lakásának elfoglalását, ide ment, oda ment, végülis az ügy a miskolci városi bíróságon kötött ki, ahol úgy ítélkeztek, hogy igenis a lakás a Siklósinéé és a három gyerekéé, a lakást jogtalanul' bitorló elvált férj és annak új házastársa pedig költözzenek ki abból. Ez annyira kézenfekvő, hogy igazán kár a bíróságot ilyesmivel terhelni. Nem így gondolkozik azonban Siklósi Béla. Megfellebbezte a városi bíróság ítéletét és így keletkezhetett a megyei bíróság fentebb már ismertetett ítélete, amely ugyancsak Siklósi Béláné háromgyerekes dolgozó anyának ítéli a lakást. Az ügy hivatalos részéhez még az is hozzátartozik, hogy a városi tanács elnöke utasította az I. kerületi tanácsot, szerezzen érvényt az ítéletnek, kérje annak végrehajtásához karhatalom kirendelését, amelynek díját Siklósiné be is fizette. Eddig a hivatalos rész. Adva van egy három- gyermekes dolgozó anya jogos igénye, azt támogatja egv MÁV igazgató- sági döntés, két bírósági ítélet, jogerős, a városi tanács támogatása, szemben áll vele egy lakás- feltörés és önkényes lakás elfoglalás által elkövetett súlyos törvény- sértés, a minden jogalapot nélkülöző önkényes eljárás. Minden fórum igazat ad Siklósinénak, de a lakásába mégsem tud bejutni. — Meddig várjon még Siklósiné és a három gyermeke? — Mikor hajtják végre az illetékesek a bíróság törvényes állapotot teremtő ítéletét? Ö M; (VasÍ RNAPI LEVEL ******* Mi**** Mt*«**^*******«*# . az Emődi Állami Gazdaság mályi-telepi dolgozóihoz /Mint emlékeznek rá az elvtársak, megígértem, hogy megírom annak a nem éppen »parlamentáris« légkörben lezajlott gyű* lésnek a tanulságait, amelynek — talán jogtalanul — magam voltam a kezdeményezője. Meglátásom szerint hasznos volt ez a gyűlés, mert fényt derített a telep életének alapvető hibájára (és talán tanulságul szolgál más állami gazdaságoknak). Elsősorban arra a rossz szellemre gondolok, amely jelen pilla-* natban hatalmába kerítette és megkeserítette a telep lakóinak életéti Ez a szellem volt az indító oka annak a panaszos levélnek is, amelyet a telep éjjeli őre, Gyárfás Imre elvtárs küldött a szerkesztőséghez,, s amelyben »olligarchaként« tüntette fel Tamás Dezsőt, a brigád vezető-> jét. Ámde a gyűlésen kitűnt, hogy a perlekedés, a meg nem értés, a bizalmatlanság nem két fél részéről tapasztalható, hanem — hogy úgymond jam — ember ember ellen folytatja az áskálódást. De miért? S mi az oka ennek? Es egyáltalán miért lehetséges? Engedjék meg, hogy mielőtt erre felelnék, véleményt mondjak Gyárfás elvtárs leveléről, amelyben a személyi kultusz megtestesítője* ként festi le a brigádvezetőt. Kétségtelen, helytálló Gyárfás elvtárs kritikájában az, hogy a bri* gadvezető több alkalommal az erélyességet összetéveszti az akaratos* saggal, a meggyőzést a parancsolgatással (amelyre nem kismértékben ™l°nntaSOl3a 1e\esé9e!'>- Az is kétségtelen, hogy a személyi kultusz renpctcp — es sokszor jóvátehetetlen — kárt okoz. Viszont meggyőző- aesem, hogy az alaptalan kritikával mesterségesen teremtett »személyi kultusz« sem veszélytelenebb. Az oktalan vádaskodás sebet üt a becsű* tétén, s legyen az illető bármilyen erős jellemű, erkölcsi szilárdsága meginog. Es épp azért olvastam el az elvtársak előtt Gyárfás elvtárs levelet, hogy ha valóban a személyi kultusz »betegségében« szenved a ongádvezető, akkor bírálják meg, ha pedig nem, akkor önök, az arra egyedül illetékesek, mossák le a becsületén esett foltot. Es az elvtár* sak az utóbbit tették — helyesen —, miután Gyárfás elvtárs beismertei hogy a levelet nem maga irta, hamem mással íratta, s így a kritika sem teljesen az ő érzéseit fejezte ki. J/fiért haragszik néhány ember a brigádvezetőre? Vagy talán így kérdezném: Lehet-e vádaskodni ellene azért, mért amióta itt van, csaknem megszűnt a lopások és herdálások sorozata és a fegyelem sem zabolátlan már? Hát baj ez? Egyáltalán nem, mert ismeretes, hogy ez erőskezű és kiváló szakember elölt mindenki azt tett, amit akart, akkor kelt és feküdt, amikor éppen jólesett neki és úgy dézsmálta az állam vagyonát, ahogy éppen lehetséges volt. Mi hát akt kor a hiba? S itt válaszolok a már korábban feltett kérdésre. Az elvtársak túlságosan távol élnek az élettől. S ezért elsősor* ban nem az elvtársak okolhatók, hanem a gazdaság központjának párt* szervezete és szakszervezete. Mert ha a pártszervezet és szakszervezet nem magyarázza az elvtársaknak, hogy mi a szocialista együttélés, mi c szocialista demokrácia, mi az állampolgári fegyelem, s mi a kritika és az ahhoz való viszonyulás jelentősége — ugyan ki magyarázná más? Az elvtársak hangulatát néhány demagóg ember befolyásolja, s ez az egymás iránti ellenséges hangulat szüli a rossz szellemet. Ezért fo* lyik az áskálődás egymás ellen, s ez a szellem torz irányba fejleszti az elvtársak tetteit és szavait, ami ma már odavezetett, hogy tűrhetetlen hangot használnak egymással szemben, becsületbevágó szavakat vág-* dalnak egymás fejéhez, s még arra is képesek, hogy féltéglával be* verjék egymás ablakát. Es még csak azt sem lehet mondani, hogy az elfogultabbak, a hevesvérüek tudatosan okoznak másnak rosszat — nemi mert az ilyen emberek politikai és általános műveltségi színvonala na* gyón alacsony. A telepen akad olyan is, aki ími-olvasni sem tud, mo* zvban soha nem járt, vonaton soha nem ült, könyv még nem volt a kezében — hát hogyan tudná az ilyen önmagát nevelni és művelni! S azt hiszem, amikor kritikával illetjük a pártszervezetet és a szak* szervezetet — az elvtársak is, és én is — joggal tesszük, hiszen a ne* vetésre legilletékesebb szervek megbocsáthatatlan mulasztását helyte* lentijük. fejlődés hajtóereje a kritika. S a pártszervezet vezetőségét okolhatjuk azért, hogy — noha Önök között csuván egyetlen párttag akad — még mindig nem tanította meg őszinte és építő szán* dékú vélemény nyilvánításra az elvtársakat. Ott van például az öreg Ko* vács Józsi bácsi. Amikor megismerkedtem vele, határozottan kijelentette: hogy: »Na. majd: megmondom én ann^k. a Tamásnak!«. S aztán, a^kor arra került volna a sor, kisomfordált a gyűlés színhelyéről, egy félóra múlva »becsiccsantva« tért vissza, s fel is szólalt, de úgy hoav azok után azt gondolná az ember, hogy Tamás elvtárs a leghibátlanabb em* bér a világon. Es ez általános jelenség. Szemtől-szembe semmit — de egymás hátamögött tücsköt-bogarat. Az egyik meghallja a ®másiktól, hogy mit is mondott rá a harmadik, s mivel a szemében nem meri őszintén meg* bírálni, igyekszik a hátamögött rosszat szólni vagy cselekedni. Aská* lódik. ellene és ránalma.kat szór a fejére. Mindez aztán menszüli az egymás iránti bizalmatlanság légkörét. Példát nem kell erre emlegetni, hiszen az elvtársak sokkal több példát tudnak, mint én. De eaúetlen példára — amelyből következtetést kell levonni — mégis hivatkozom; Mint elmondták, valaki éjszakánként kinyitogatja a karám ajtaját, hogy szétszéledjenek a jószágok. S az az ember, aki ilyesmire vetemedik —* személyi bosszúból kifolyólag —, nem gondol arra. hogy nem csupán ellenlábasának okoz vele kárt, hanem a nép törvénye ellen követ el súlyos törvénytelenséget. Lássák be az elvtársak, tűrhetetlen az ilyesmi! Hiszen az elvtár* saknak kellene példát mutatni nemcsak az egyéni parasztok felé, ha* nem a termelőszövetkezetek felé is, mert az elvtársak dolgoznak a me* zögazdaság legfejlettebb formájában. A rosszindulatú, a szocializmust építő társadalom elveivel összeegyeztethetetlen cselekedetekkel tehát nemcsak gazdasáoilag okoznak kárt, hanem politikailag is súlyos vét* séget követnek el. ügy igaz, ember nincs hiba nélkül. De mi szükség arra, hogy egymás hibáiból háborúskodást csináljunk? Hiszen a nézeteltéréseket meg lehet szüntetni őszinte szóval, s meggyőzéssel. Ez az igazán em* berséges mód! zt kérdezték az elvtársak, mit lehet itt tenni, mit lehet kéz* deni az ilyen emberekkel? S akkor is ez volt és most is ez a válaszom: hozzá kell segíteni az elmaradottakat, hogy a társadalomnak megfelelően fejlődjék politikai és általános műveltségi színvonaluk. Az analfabétát meg kell tanítani ími-olvasni. a vov/i*on nem utazót vonatra kell ültetni, aki könyvet nem olvasott, nevelőhatású könyvet kell a kezébe adni, s aki nem tud békésen összeférni a másikkal, a nyilvánosság előtt meg kell kritizálni. Ezt kell cselekedni! Persze, az elv* társak nem képesek mind e feladatot egyedül megoldani, s éppen ezért necsak igényeljék, de követeljék is meg a pártszervezet és a szakszervezet segítségét, mert a párt is ezt követeli tőlük. Az nem megoldás —* mint a fejlettebbek mondták —■, hogy aki itt nem érzi jól magát, men* jen máshová. Mert bárki, bárhová is kerül ebben az országban, a tár* sadalom egyforma követelményeket állít vele szemben. Itt nem mene* kedni kell a bejok elől, hanem szembenézni a hibákkal és cselekedni! Ezt tudom tanácsolni az elvt ár soknak. A mivel bízom az ember nevelhetőségében, abban is bízom, hogy G/L az emberi tudatlanságot át lehet ■változtatni hasznos tudássá, amely a társadalom javát szolgálja. Elvtársi üdvözlettel: CSALA LÁSZLÓ c4 c4 <5,
