Észak-Magyarország, 1956. augusztus (12. évfolyam, 180-205. szám)

1956-08-30 / 204. szám

2

ESZ A KM AGT A ROES ZAG

Csütörtök, 1956, augusztus 36.

Ui

A HATÁROZATTÓL A GYAKORLATIG

Talán nagyon is szokványos meg- ŐRapításnaik tűnőik már, ha azzal kezdjük, hogy: minden határozat annyit ér, amennyit végrehajtanak .^belőle. Aikármint van, a tétel helytálló. A tanács által hozott határozatok az egész lakosságot érdeklik, ezért különös gondot kell fordítani arra, hogy jó határozatok szülessenek, s azokat végre is hajtsák.

A napokban va miskolci városi tanácsnál utánanéztünk annak, hogyan valósult meg néhány lejárt határidejű határozat. Az általános tapasztalatunk az volt, hogy a határozatokat, — amennyiben végrehajt- ihatóaik, — végre is hajtják. Mert találtunk a határozatok közt olyant is, amely

szép és hangzatos volt, de nem lehetett megvalósítani.

De nézzük először az eredményeket.

Igen helyes, hogy az állandóbizottságok javaslatot tesznek a tanácsülések és a vb. ülések napirendi pontjára, s ehhez határozati javaslatot tfűznek. A népművelési állandóbizottság például javasolta, hogy a tanácsülés a második félévben tűzze napirendre Miskolc kulturális életét. A javaslat alapján a szeptemberi tanácsülés foglalkozik majd a kérdéssel. A mezőgazdasági állandóbi- zottság azt javasolta a titkárságnak, hogy kezdeményezzen versenyt az állandóbizottságok közt, s a teljesítményeket negyedévenkint értékeljék. A titkárság a versenyponitoíkat már ká is dolgozta:

A juniiusi tanácsülés egyik határozata így szólt: „A tanács megállapítja, hogy a város iskolaellátottsága nagyon rossz. Jelenleg négy iskolában három tumusos tanítás folyik. A tanács felkéri a Minisztertanácsot, hogy tegyen sürgős intézkedést új iskolák építésére, vagy azoknak a régi iskoláknak visszaadására, amelyeket jelenleg más célra használnak.“

Színvavölgyi elvtárs vb. elnök tárgyalásokat folytat az iskolák ügyében. A hámoriak problémája meg is oldódik. A Lenin Kohászati Művek igazgatósága hajlandó arra, hogy a Hámorban lévő régi „kancelláriát”, í— amelyben jelenleg munkásszálló van — átadja iskolának. Csak az .a feltétele, hogy az erdőgazdaság átadja az őskdhónól épült lakásokat munkásszállónak. Tehát már csak az erdőgazdaság igazgatójával kell beszélni, a cserét remélhetőleg nyélbe lehet ütni, így a hámori gyerekeknek négy tan termes iskolájuk lesz. Ugyancsak tárgyalások folynak a Rudas László utcai rendőrségi épület ügyében. Ezt is szeretnék visszakapni iskolának. Az oktatási osztály már ki is dolgozta a tervet, hogyan használná ki leggazdaságosabban az épületet.

A kislakásépítéssel kapcsolatban több határozat született. A tanács utasította a végrehajtóbizottságot, hogy három hónapon belül szervezze meg a salakblokk gyártását, s tegyen intézkedést a vasrácsos tető- szerkezet gyártására. A vb. 40 ezer forintot jóváhagyott a gyártási kísérletek céljaira. Sajnos a salak- blokk üzemszerű termelésére még nem tértek rá, mert

ehhez körülbelül 1 millió forintos beruházás kellene.

Először-még behatóan tanulmányozzák az ózdi kísérleteket. A vasrácsos tetőszerkezetet már gyártják a Lenin Kohászait! Művekben:

Mint említettük az elmúlt hónapokban születtek hangzatos, de keveset nyújtó határozatok is.

Régi hiba volt építkezéseinknél, hogy előbb felépítették a házat, utá- . na megépítették az utat s csak azután vezették be a vizet. Sokan panaszkodtak emiatt a sok kárt és bosszúságot okozó szervezetlenség miatt. A tanács egyik ülésén az alábbi határozatot hozta ezzel kapcsolatban: „A tanács jóváhagyja a végre- hajtóbizottség azon határozatát, amely kötelezi a városgazdálkodási osztályt, hogy a kiosztandó házhelyek közművesítéséről gondoskodjék. Tudomásul veszi és jóváhagyja azt ás, hogy az állami építőiparban foglalkoztatott dolgozók munkaidő után, különösen úgynevezett szabadszombatokon a családüház építőknek munkát végezzenek. Határidő: azonnal. Ezt a határidőt a határozat második felére vonatkoztatva helyeselhetjük, de mi a helyzet első, fontosabb felére nézve? Glódi elvtárssal, a városgazdálkodási osztály vezetőjével beszéltünk arról, hogyan szerzett érvényt a tanács és a vb. ezen intézkedésének?

Glódi elvtárs őszintén megmondta, hogy a határozatot lehetetlen volt végrehajtani —1 különösen „azonnali” határidővel. Hogy miért?

Azért, mert nincs keret. Nemhogy ebben az évben, de még 1957-ben sem tudnak minden kiosztandó házhelyet közművesíteni. Igen sok pénzbe kerül a már meglévő utcák közművesítése is, hiszen annakidején a jó út- és vízhálózat csupán a város legszűkebb központjára terjedt ki. Hosszú lenne fejtegetni az ezzel kapcsolatos problémákat. A lényeg az, hogy amikor a végrehaj.tóbizott- ság a szápeníhangzó határozatot hozta, nem volt tekintettel az anyagi lehetőségekre. Az ilyen határozatok rontják a tanács tekintélyét, hiszen ha a lakosság tudomást szerez róluk és hiába várja megvalósulásukat, azt mondja, hogy — lám a tanács

saját határozatait sem hajtja végre!

Sajnos ez is előfordul. A júniusi tanácsülés elhatározta például, hogy az államigazgatási munka egyszerűsítésének kérdésében július 15-ig minden tanácstag tartson kisgyülést választókerületében. A kisgyülésen hívják fel a lakosságot, hogy tegyen javaslatokat az egyszerűsítési munka meggyorsítására. A tanács kötelezte minden egyes tagját, hogy a kisgyüléseken szóbakerült javaslatokat összesítve továbbítsa a városi tanács végrehajtó bizottságához, hogy felterjesszék azokat a Minisztertanácshoz. Felelősek: a tanácstagok.

S mi történt? A 182 tanácstag kőül csupán 45 tett jelentést, amelyek azonban főleg a fogadóórákon és beszámolókon elhangzott panaszokat, kéréseket tartalmazták. Takács La- iosné például ésszerűsítési javaslat helyett két oanaszt ismertetett jelentésében. Többen csak azt jelentették, hogy a kisgyülést nem tudták megtartani. Mások egészen röviden csak annyit írtak, hogy a kisgyülésen nem hangzott el javaslat.

Ugylátszik a miskolci városi tanács tagjai nem értették meg, hogy milyen nagy jelentősége van a lakosság bevonásának az államigazgatás egyszerűsítésének nagy munkájába. Ez a példa azt is mutatja, hogy a tanácstagok nem veszik elég komolyan. saját határozatukat.

A régi határozatokat vizsgálva az is kitűnt, hogy esetenkmt a kerületi tanácsok is semmibeveszik a városi végrehajtóbizottság határozatát. A mezőgazdasági állandóbizottság javaslatára a városi végrehaifőbizottság felhívta a kerületi tanácsok vb. elnökeit, hogy azonnal hozzák rendbe a költségvetésben biztosított összegből a dülőutakat. és kutakat, szükség esetén gondoskodjanak társadalmi munkáról, hogy a mezőgazdasági munkának ne legyenek akadályai. Ezt a határozatot egy májusi végrehajtóbizottsági ülésen hozták, a határidő június 15 volt. Hogy a kerületi tanácsok mennyire vették figyelembe, bizonyítja á június 23-i jegyzőkönyv, amely szerint csak a III. kerület hajtotta végre a határozatot, a többi kerületben semmit sem tettek érdekében és

társadalmi munkát sem szerveztek.

A? eredmény ok mellett tehát vannak hibák is a városi tanács és az apparátus munkájában. Ezek a hibák annál nagyobbak, mert a városi tanács és a város? végrehajtó- bizottság munkájára négy kerületi tanács és négy kisebb apparátus tekint nagy várakozással.

ADAMOVICS ILONA

JtUikoíei {eyijjcet

A Balaton partjánál

Az IBUSZ az idén is nagy gonddal, körültekintéssel és sokrsók fi* gyelemmel rendezte meg a szépséges, kékvizü magyar tenger, a Balaton* körüli utazást. Megszoktuk már, hogy az IBUSZ-kirindulások milyen pompás felüdülést jelentenek a résztvevők számára. A dicséretek hal* mászásával nem akarunk ismétlésekbe bocsátkozni, mégis helyénvalónak tartjuk egy, az utazás során tapasztalt apróságnak a megörökítését.

A mintegy 400 kilométeres út a kényelmes, bőrüléses püllman* kocsikban is fáradságot jelent, 'még ha a Bükk, a Mátra kéklő hegy* ormai, gyönyörű fővárosunk képe, a dunántúli dombos vidék változa* tos színei, vagy a magyar tenger sohasem fakuló varázsa, panorámája köti le érdeklődésünket.

Az utazás láza, az ismerősök, meg a hűsítő italok keresése per* sze nagy »idegenforgalmat« biztosít minden utazás alkalmával, de a ki* és bejárkálás, főleg az ajtócsapkcdás olyan méretűvé nőtt a kocsibant hogy szinte elviselhetetlenné vált. Hiába küszködött az álom pillangói* val még este 10 óra után is az a szöszke, pufókarcú kisfiú, akiről már az utazás első félórájában mindenki tudta, hogy Bélusbának hívják és szeptemberben lesz kétéves. A kis »sporttárs« mindenkivel barátságot kötött. Egy-egy ajtóbecsapás fel-felrebbentette álmából.

Ám mindez nem így történt visszafelé. Kis levélke fogadta a ko* esi ajtaján a kirándulókat:

»Kérem a bácsikat és a néniket, ne csapkodják az ajtót!

Szeretettel:

Béluska,

az 1 BUSZ-vonat legkisebb utasa.«

A hatás leírhatatlan volt. Épp ott ültem az ajtó mellett, jól meg* figyelhettem. Sorra jöttek az utasok, idősebbek és fiatalabbak. Elolvas* ták a levelei, elmosolyodtak és tapintatosan, csendben betették az ajtót. Még annak a zordtekintetű, bajuszos, szemüveges kirándulónak is, aki az út első felében a legdühösebben kereste az italárust és a legerélyeseb* ben csapkodta az ajtót, mosoly futott át az arcán és halkan, zajtala* nul, figyelmesen fogta meg a kilincset.

Bizony, így volt ez kedves újságolvasónk! Jól sikerült Béluska első népnevelő útja!

(gyí)

Elfeledett emberek

Még egyetlen tonna acélt sem csapoltak, nem kovácsoltak

egyetlen tengelyt sem, ezért elfeledett emberek a Lenin Kohászati Művek könyvkötői. Szerényen és serényen dolgoznak a kicsiny műhelyben. Hatalmas tervdokumentációknak készítenek keménykötést, á grafikonoknak erős kartonhátteret, s ezenkívül fizetési borítékokat állítanak elő.

Teljesítmény százalékaik mindig jóval túlhaladják kötelességüket.

Jó munkájukat azonban nem ez tükrözi. A reklamációk száma a fokmérője a minőségi munkának. Szótárukból hiányzik ez a szó,

hogy: reklamáció.

Évek óta egyetlen panasz sem hangzik el munkájukra. Nem, hiszen a nyomdászok is elismeréssel veszik kezükbe a Lenin Kohászati Müvekben készült, aranyozott könyvet.

Tapodi Géza a könyv- kötészet kiváló mestere nem enged ki egyetlen gyengén fűzött, vágy ragasztott munkát sem a műhelyből. Valcsák István, Moncsek János, Romháti Emil, Kovács János és Czobor Károly egymással vetélkednek a munkában. A vetélkedés egyben nemes verseny is náluk. A fölöttes szervek, főleg a munkaszervezési osztály dolgozói azonban elfeledkeznek a

megbecsülés kinyilvánításáról Még egyetlen könyvkötő mellén sem csillog a kiváló dolgozó jelvény, de a falakat sem ékesíti a kiváló munkásoknak járó oklevél.

így hát Íratlan szótárukból kimaradt a jutalom szó is. Ember- emlékezet óta nem volt rá példa, hogy akár csak 100 forint jutalmat adtak volna a derék könyvkötőknek.

De még nem késő. A megbecsülés nem egykét napig tart. Reméljük az elfeledett emberekre is fognak gondolni ezután, mikor a munkát értékelik a diósgyőri Zsenin Kohászati Művekben.

ÚTTÖRŐ KÖSZÖNET

Hálás szívvel mondok köszönetét a DIMÁVAG Gépgyár vezetőségének, szép nyaralásomért. 12 éves koromig nem tudtam elmenni nyaralni és most édesapám a vezetőségtől ingyenes beutalót kapott Jávorkútra. Előtte számoltam a napokat és nagyon izgatott voltam, hogy milyen lesz a nyaralás? Hogy milyen jól éreztem magamat, azt nem is álmodtam volna. A sok ennivaló, a jó levegő meg is hozta eredményét, mert elnyertem a hizásverseny torta-jutalmát. Olyant boldogok voltunk és olyan jól érez* tűk magunkat, mint még soha.

Ezért mégegyszer hálás köszönő* tét mondok a vezetőségnek a kel* lemes két hétért és szeretettel meg* köszönjük a nevelőknek hozzánk való jóságukat és szeretetüket, Úttörő köszöntéssel:

TAKÁCS ZITA Perecesbányatelepj Kislászlóhegy

Miért hallgatott el a Borsodi Központi Kórus?

A kórusművék rajongója vagyok és nagy élvezettel jártam el a két évvel ezelőtt alakult Borsodi Központi Kórus előadásaira. Ezek egytől egyig élményszámba mentek, feledhetetlen emlékként élnek azokban, akiknek módjuk volt végighallgatniuk.

És most egy ideje hallgat a kórus.

A magam és sok miskolci zenekedvelő nevében kutattam a hallgatás okát. Beszélgettem kórustagokkal, — megkerestem a karnagyot, dr Bellák Józsefnét is, —

Szirmabesenyői bosszúságok

A közelmúltban Szirmabesenyőn, a falu lakossá- gának képviselője, Földvári Rudolf elvtárs, a megyei pártbizottság első tátikára képviselői fogadónapot tartott. Mintegy ötven dolgozó paraszt jelent meg ezen. Elmondották ügyes-bajos dolgaikat, elpanaszolták, hogy a község határában lévő homokbánya menynyi bosszúságot okoz a falunak, ősszel bevetik a bányához közeleső területet, tavasszal pedig az üzem éppen ott nyit fel újabb részt, s tönkreteszi a vetést. De a tavasziak sem járnak jobban, ezek területét is feltúrják.

Sok kárt, tengernyi bosszúságot okoz ez a falusiaknak. Mert ugyan ki látja szívesen, hogy szépen zöldellő kukoricája alól kiszedik a földet? Az elmúlt évben így járt Kubiczki Péter és még vagy harminc társa. Tudniillik a bánya a leszerződött harminc hold mellett még vagy negyvenen hozzákezdett a részleges műveléshez.

Olyan bosszantó nemtörődömségre vall ez, amelyet semmiképpen nem szabad eltűrni.

Hogyan alakult ki Szirmdbesenyőn a mai helyzet? Szalontai elvtárs, a tanácselnök részletesen elmondja, hogy a felszabadulás után néhány gazda bérleti szerződést kötött bizonyos földterületen homokkitermelés- re. Miután a vállalatot államosították, a Miskolci Magasépítő Vállalat keltésébe került a bánya. Ekkor kezdtek hozzá a nagyobbarányú kitermeléshez. Csakhogy — és ez volt az első hiba — a dolgozó parasztok megkérdezése, újabb bérleti szerződés, vagy kisajátítási eljárás nélkül. A dolgozó parasztok csak azt vették észre, hogy vasútra vivő földjeik derekatáján megmozdul a föld, gödrök keletkeznek, s a mélyből homokot hoznak elő.

JLfentek panaszukkal a vállalathoz, a bírósághoz, de nem történt csak annyi, hogy amikor végül is már az ötödik kézen — a 28/11-es vállalat kezén — volt a bánya, rendezték végre a bérletek ügyét. 1954— 55-ben bíróság elé került a panasz. A bíróság válasza az volt, hogy perelje minden gazda egyénileg a vállalatot. Ilyen előzmények után a hivatalos eljárás abbamaradt. De a szirmabesenyőiek nem nyugodtak bélé a helyzetbe. Nines azóta tanácsülés, amelyen a kérdés fel ne merült volna. A tanácselnök pedig — aki nem szeret senkit hitegetni — már évek óta nem tud mit mondani, legfeljebb újabb beadványt fogalmaz.

Marcsinyi Sándor, a Borsodi Állami Építőipari Vállalat mérnöke évek óta foglalkozik az üggyel, de megoldást a mai napig sem tudott találni. Pedig kö%*

ben a régi baj, bosszúság mellé újabb is párosult: a dömperek, autók százai — amelyek havonta 10—20 ezer köbméter homokot szállítanak ki a bányából — teljesen tönkretették a falun keresztül vezető utat. Amikor ottjártunk, a falu más utjain sehol nem volt sár, de a homokbánya felé vezető, dömpervágta utón még nagy tócsákban állott az előző napi eső után a víz. Ha egy-egy dömper végigvágtázik ott ilyenkor, ugyancsak tanácsos vigyázni szemre és ruhára egyaránt.

A vállalatnak pillanatnyilag az az álláspontja, hogy ő a kitermelt homokért megfizet, köbméterenkint 50 fillért ad. Véleménye szerint jogtalan a falunak az a követelése, hogy a vállalat járuljon hozzá a tönkretett út megjavításához. Az, hogy a bérletért a negyedévenkint • érkező pénzt hogyan osztja szét a tanács, illetve a megbízott, nem a vállalat dolga.

Tgen ám, de a vállalat elfelejti, hogy nem a tanáccsal kötött szerződést a földterületre, hanem a gazdákkal, ezért bele kellene szólni a pénzek elosztásába. Hiszen ha csak azok kapnak a bérleti díjból, akiknek a földjén a negyedév alatt a kitermelés történik, joggal érzik megkárosítva magukat azok, akiknek a földjén a rakodás folyik.

A kisajátítási javaslóit — mint Marcsinyi elvtárs mondja — eddig fel sem merült a dolgozó parasztok részéről.

Pedig véleményünk szerint ez lenne a legegészségesebb megoldás. Körülhatárolt területen a vállalat joggal kezdhetne munkához, s nem okozna kárt, mert nem ültetne senki abba a földbe semmit. És ez a kérdés megoldaná az útépítéshez való hozzájárulás kérdését is, hiszen az Idevágó rendeletek világosan megmondják, hogy elfoglalt vagy beépített területek után községfejlesztési hozzájárulást kell fizetni.

A szirmabesenyői homokbánya ügye csak egy a sok hasonló ügy közül.. A vállalatnál a panasz felvétele után egy héttel úgy kellett előhalászni a kérdésekre vonatkozó aktákat. Most keresik elő az idevágó rendeleteket is, amikor a képviselő választ kér választói problémáira.

Ttt az ideje, hogy az ügyben megszűnjék a tétovázás, paragrafusok ide-oda csavargatása és az afölött váló meddő vita, hogy a közterület-foglalási díj egyenlő-e a bányabérleti díjjal? Ezt is el kell dönteni, de a szirmabesenyői parasztok ettől függetlenül megnyugtató intézkedést várnak. Ezt követelik válameny- nyien, képviselőjük szaván keresztül is.

ér Géczi ==

magyarázatot kértem a hallgatásáéi De sokkal többet, sajnos, a beszél* getés után sem tudok. Valameny- nyien szomorúan kijelentették, hogy a kórus eddigi formájában halálra van ítélve. A szakiskola kivonja hallgatóit, ami azt jelenti, hogy a tagok nyolcvan százaléka eltávozik. Igaz, pótolhatnák új tagokkal a hiányzókat, de a nagy- képzettségű, lapról énekelő, bevált énekesek elvesztése annyira meg* nehezítené a munkát, hogy az eddigi élet csak saját árnyékává válna.

Nem értem, miért kell szétrombolni azt, ami már megvan és jó* Ez a kórus pedig megmutatta, hogy jó. 1954 április 26-án maga Kodály Zoltán, — akinek fogadásán a kórus énekelt — dicsérte meg az akkor még csak háromhónapos együttest és tette azt a kijelentést, hogy művészetében alig marad az évtizedes múltra visszatekintő híres pécsi vegyeskar mögött. Állandó tanulással fejlődött és tudását, művészetét; örömmel vitte a dolgozók közé. Sola előadáson szerepv.lt. Fellépett Nyíregyházán, résztvett a mezőcsáti gépállomás avatásán, ott volt a he- jőpapi termelőszövetkezet jutalmazási ünnepségén, a miskolci traktoros napon, meglátogatta az ároktői termelőszövetkezetet, elment a répáshutai munkás—paraszt találkozóra. Élvezetes műsorral gazda* gította a tokaji szüreti mulatságot* Találkozhattunk vele Sárospatakon, a miskolci vasutasnapon és Miskolc klubjaiban, intézményeiben, ahol zenetörténeti előadások kísérő műsorát biztosította. Utolsó fellépése az egri dalosversenyen, a »Hevesmegyei napok« műsorában volt. Itt csendült fel utoljára a dal, s ennek a lelkes, reprezentatív kórusnak a tagjai velem és zenekedvelő tár* saimmal együtt most csüggedte* kérdezik: miért kell hallgatniuk?

Miért kell hallgatnia annak a« együttesnek, amely városunk egyetlen reprezentatív kórusa, s jelenleg egyedül képes igénye? művek bőr mutatására. Miért kell hallgatni* olyan kórusnak, amely annak ellenére, hogy műsora hangverseny- pódiumot igényel — örömmel ipent el a termelőszövetkezetekbe, a gépállomások dolgozóihoz, mert egyetlen célja volt: minél szélesebb körben terjeszteni zene' kultúránkat, zenekincsünkből minél többet ismertetni meg népünkkel:

A kérdés nemcsak feleletet vár, hanem tettet, intézkedést sürget, amely lehetővé teszi, hogy a kórus újból dolgozhasson, segít«« kórus- kultúránk fejlődését;

VÉKONY SÁNPOft