Észak-Magyarország, 1956. május (12. évfolyam, 104-127. szám)

1956-05-22 / 119. szám

r r Kedd* 2958, május 22. CSZAKMAGYABOBSZAG 3 • # TAKÁCS JANOS KOZEPPARASZTTAL l II. Kilenc és fél hold földön gazdálkodik Takács János a vizsolyi határban. Ebből néhányszáz öl sző­lő. Ahogy megkóstoljuk az arany ló bort, a gazda, — már ez így szokás — mentegetőzik, hogy »savanyú egy kicsit, de meg lehet inni-«. Gom­bár elvtárs tanácselnök mindjárt hozzá is fűzi: »Meg ám, különösen, ha van mivel egyengetni az útját.-« Szó szót követ s a csendes délutáni beszélgetésből kikerekedik, hogyan élnek Takácsék. Persze e témaboncolgatás is azzal kezdődik, hogy Takácsné meg­jegyzi: »Lehetnénk, élhetnénk job­ban is«. De ki ne mondhatná, ki ne kívánná közülünk mindig a job­bat? És nemcsak kívánjuk, hanem meg is tesszük, a jobb érdekében ami szükséges. így vannak ezzel Takácsék is. A család hat tagú. Két kisleányuk van, egyikük 13, mási­kuk 10 éves. Velük él Takács János anyja és apja is. Ésszerűen, körül­tekintően kell gazdálkodni, hogy a tíz hold föld meghozza amire szük­ség van és évről évre többet, mert az igények nőnek. A Takács házas­páré is, meg a gyerekeké is. Enni­valóban, ruhában nem szűkölköd­nek. A két kisleány úgy öltözködik, mint bármelyik városi gyerek. S a család minden tagjának megvan a rendes, tisztességes ünnepi ruhája. De hiányzik például a lakásból a rádió és a gyerekek kerékpárért nyaggatják az apjukat. Takács Já­nos mosolyogva sorolja a kívánal­makat s hozzáteszi: »Ezeknek per­sze hamarosan meg kell majd len- niök.« Hogy hogyan, arra is meg­vannak a terveik. Takács elvtárs szereti az állatokat. Két ló, két csikó, két te­hén, egy növendéküsző és a serté­sek teszik a gazdaság állatállomá­nyát. Ebből pénzelnek leginkább Takácsék s ehhez szabják a gazdál- . kodást is. Az idén a kötelező ke­nyérgabonavetés mellett például 2.5 hold árpát vetettek. Azután van 400 ölnyi kukorica (!), 800 ölnyi pil­langós, 500 öl cukorrépa; — így osz- . life meg a vetésterület.; Mindjárt ’ vitatkozunk is Takács elvtárssal, hogy nem túl sok-e az árpa és ke­vés a kukorica? Az a véleménye, hagy lehetne ugyan több a kuko­rica, de kévés a földterülete ahhoz, hogy elegendő szálastakarmányt, pillangóst • termeljen; ~r— az- árpa­szalma mégiscsak pótol valamit. Meg az árpa terméshozama is elég magas, ha megfelelően előké­szített jó talajba kerül. Az elmúlt évben például 11 mázsát takarított be holdankint. — Ugyanennyit tett zsákba búzából is. Mert Takács Já­nos megadja a módját, érti a gaz­dálkodást. Most is szépek a vetései, a búza és az árpa is. »Aki becsületesen, ésszerűen gaz­dálkodik, az megél ennyi földből tisztességesen, mert most segít az állam is.« Ezt tartja Takács elvtárs s ebből indul ki, amikor arra a kérdésre válaszol, hogy miként, ho­gyan képzeli el a terméshozamok növelését, a gazdaság haszcnhoza- mának fokozását. Véleménye sze­rint a jelenleginél sokkal többet ki lehet hozni a földből, csak jobb talajerőutánpótlás és gondosabb munka kell hozzá. Igen örvendetes­nek tartja például, hogy a jövőben több műtrágyát kap a falu. Az is­tállótrágyából is jóval több kellene. Ehhez viszont több állat, főként több szarvasmarha kell. Szarvas- marha pedig nincs elegendő takar­mány nélkül. Igv boncolgatja a lán­colatot, azután megjegyzi, hogy ha például minden megkötöttség nél­kül gazdálkodna — itt a fenti ré­szen — nem vetne többet kenyér- gabonából a terület 33 százalékánál. (Most 46 százaléknyit vetett.) De többet vetne pillangósból, egyrészt takarmány és talajjavítás, másrészt a helyes vetésforgó kialakítása miatt. És a jelenleginél több szarvasmarhát tartana. Az a terve, hogy eladja a csikókat és inkább szarvasmarhát tart helyettük. »Sok­ba kerül a lótartás, jövedelmezőbb a szarvasmarha.« — Ez a vélemé­nye. Amint a többtermelés egy-egy módszerét vitatjuk, Gombár elvtárs közbeszól: — A ^göncruszkai Szabadság már tavaly is több mint 15 mázsa árpát termelt holdankint. És igen jó volt a kukorica, a répa hozama is, jobb mint az egyénieké. így kerül szó a termelőszövetke­zeti gazdálkodásra. Nos, Takács Já­nos is, felesége is igen jó vélemény­nyel van a termelőszövetkezetről. Takács elvtárs például pontosan tudja, hogy ha az elmúlt évben a göncruszkai Szabadságban dolgozik, akkor 42—42 forintos munkaegység­részesedéssel — ennyit fizetett a tsz — egy negyede haszonnal több­re tett volna szert az elmúlt évben, mint egyénileg. Számolgatta már ezt egyedül is, a tanácselnök, meg mások segítségével. Azt is pontosan tudja — névszerint megnevezi az illetőket —, akik beléptek az új cso­portba. Eddig 34 család jelentkezett a most alakulandó vizsolyi termelő- szövetkezetbe. A nagy érdeklődés alapja a göncruszkai Szabadság sikere. »Akik becsületesen dolgoz­tak, többet kerestek mint mi,« így vélekedik Takács János a göncrusz­kai tsz tagok jövedelméről. Gombár elvtárs mosolyogva meg­kérdezi Takácsnétól: — No Takács néni, hát belép-e maga is? — Ta­kácsné válasza komoly, megfontolt: — Ha a férjem belép, miért ne? Takács elvtárs azonban nem mond se igent, se nemet, kijelenti, hogy minél előbb el szeretne láto­gatni valamelyik termelőszövetke­zetbe, hosszan, alaposan elbeszél­getni a tsz tagokkal. Sokat beszél­gettek már erről Gombár elvtárssal és másokkal. Tanácsülésen is nem egyszer, Hiszen Takács János ta­nácstag. Az a véleménye, hogy a jövő a közös gazdálkodásé, mert a nagy táblákon nyugodtan dolgoz­hat a gép, könnyebb, gyorsabb és alaposabb is a munka. S amikor megkérdezem, hogyan tervezik a jövő évet, mint egyéniek, avagy mint tsz-tagok? — a Takács-házas­pár elmosolyodik, s Takács János röviden ennyit válaszol: — Ha majd visszajöttem a tsz-látogatásból, ez is elválik. BARCSA SÁNDOR (Folytatjuk.) 50 ezer kiváló kedvezménye* tenyészbnromfIt oszlanak ki kedvezményes áron A Földművelésügyi Minisztérium a baromfiállomány vérfelfrissítése s a minőség javítása érdekében ez évben is megszervezte a ked­vezményes baromfikiosztási ak­ciót. A termelőszövetkezetek és az egyéni tenyésztők mintegy 50 ezer kiváló minőségű, jó termelőképes - ségű, fajtiszta tenyészbaromfit, legnagyobbrészt kakast, továbbá kacsát, ludat és pulykát kapnak kedvezményes áron. Az igénylése­ket a községi tanácsoknál kell be­jelenteni. (MTI) A Dolgozó Ifjúság Szövetsége Központi Bizottságának ülése Hétfőn reggel a DISZ központi székházában megkezdődött a Dolgo­zó Ifjúság Szövetsége Központi Ve­zetőségének IV. ülése. Az ülésen megjelent Ács Lajos az MDP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Vezetőség titkára. Jelen volt az ülésen Köböl József, az MDP Központi Vezetősége párt- és tömeg­szervezetek osztályának vezetője. A napirend első pontjáról Szakali József, a DISZ Központi Vezetőségé­nek első titkára mondott beszámo­lót. — Az SZKP XX. kongresszusa be­számolóinak, határozatainak megis­merése, — kezdte beszámolóját — a kongresszus tanulságainak alkalma­zása pártunk tevékenységében je­lentősen fokozta az egész magyar ifjúság politikai érdeklődését. Ezután arról beszélt, hogy pártunk irányí­tó, vezetőmunkája az az elsőrendű tényező, amely előbbrevitte és fej-, lesztette az egész ifjúsági szövetsé­get. Ennek hatása megmutatkozik termelési tapasztalatainkban, a po­litikai kérdésekkel való foglalkozás­ban, a pártunk iránti bizalom növe­kedésében. 1954-ben, amikor a DISZ ellen megindult a jobboldali erők támadá­sa, a párt vezetésével megvéd tűk a DISZ alapelveit a jobboldal elleni harcban és a DISZ szorosan felzár­kózott pártunk mögé. A párt poli­tikájáért folytatott kemény harc feltétlenül helyes és szükséges volt, s változatlanul a DISZ vezetőszervei­nek eredményes politikai csatája­ként könyvelhetjük el. De ebben a harcban komoly fogyatékosságok is voltak. Azok, akik bírálták a DISZ-t, s politikailag helytelen és hibás nézeteket mondtak el, nem egy esetben a valóban meglévő hi­bára, az ifjúság között tapasztalha­tó nyugtalanító tünetre hívták fel a figyelmet. Mi nem figyeltünk fel eléggé ezekre, nem fordítottunk megfelelő figyelmet arra, hogy eze­ket a tüneteket elemezzük és a párt vezetésével széleskörűen fellépjünk ellenük. *— Ifjúsági szövetségünk fejlődé­sének is alapvető feltétele — foly­tatta — az, hogy maradéktalanul ér­vényesítsük a lenini tanít ásókat ^az ifjúsági szövetség jelentőségéről és feladatairól. Ennek megfelelően kü­lönösen fontosnak tartjuk a párt vezető szerepének további erősítését, s az ifjúsági szövetség önállóságá­nak fejlesztését. E kettő egyáltalá­ban nem mond ellent egymásnak. Nem a párttól önálló ifjúsági szö­vetséget kell kifejleszteni, hanem a párthoz tartozó ifjúsági szervezetet. — Az Intéző Bizottságnak az a véleménye, hogy a DISZ munkájá­ban az 1953. júniusi párthatározat végrehajtása során elkövetett jelen­tős politikai és szervezeti hibák el­lenére is alapjában helyes irányú fejlődés indult meg. A párt Központi Vezetősége múlt év májusában ho­zott határozata, majd a DISZ II. kongresszusa megerősítette és fej­lesztette ezt a helyes irányt. Ezt bi­zonyítják az elért eredmények tó. — A hibák kijavításának elenged­hetetlen feltétele, hogy bátran szem­benézzünk az ifjúság között végzett nevelőmunkánk hibáival. A szemé­lyi kultusz hatása az ifjúsági szö­vetség munkájában is erőteljesen ér« vényesült. Megnyilvánult ez az ifjú­sági tömegek szerepének, alkotó ere­jének lebecsülésében. — A DISZ legfontosabb kötelessé­ge, hogy az ifjúságot felsorakoztassa a párt politikájának, a szocialista építés terveinek megvalósítására. Ezt a munkát csak akkor végezhet­jük el eredményesen, ha messzeme­nően figyelembe vesszük az ifjúkor sajátosságait, azt a lenini tanítást, hogy a fiatalok szükségszerűen más­képpen közelednek a szocializmus­hoz, más utón és más formában, mint az idősebb nemzedék. Szerve­zeteink életét ezért olyanná kell formálnunk, hogy ez sokkal jobban megfeleljen az ifjúság arculatának. Az alapszervezetek terveiben, cél­kitűzéseiben kevéssé érvényesült a fiatalok véleménye, javaslatai, a helyi adottságok és lehetőségek. — Komoly felelősség terheli a DISZ Intéző Bizottságát — hang­súlyozta —, hogy e hibák ellen nem folytatott megfelelő ideológiai, poli­tikai harcot és így azok sokszor ép­pen áz Intéző Bizottság határozatai­ból, vezetési stílusából, intézkedései­ből következtek. — A párt Központi Vezetősége éss a DISZ Központi Vezetősége — foly­tatta — elhatározta, hogy országos ifjúsági tanácskozást hív össze. A tanácskozás feladata, hogy számba- vegye az ifjúság közötti munkáról szóló párthatározat végrehajtásának tapasztalatait, feltárja az ifjúsági politikában lévő gyengeségeket és megjelölje a DISZ további felada­tait. Szakali József ezután if jóságunk­nak a II. ötéves tervvel kapcsolatos feladatairól szólt.; +*********************»******»******»**»*********+********** +***JM*********JHMhT**4M>****************tt+»*9*+9++**+#**&+**l patak ünnepelt vasárnap. Négyszázhuszonöt éves volt ezen a napon a Rákóczi kollégium. Ennek az intézetnek ünnepe min­dig országra szóló esemény. Kró­nikája megörökítette volt, hogy a 300. évfordulón 28.000 ember se- I reglett egybe a bodrogparti Athén­ben. A felvidéki tájakról idekígyó- j zó kocsisor legvége még Ujhely- ben volt, mikor az eleje már Pa- ! takra ért Nemcsak Zempléni de az egész I ország szereti ezt az ősi sasfész- ' íket. A 425 esztendős intézet tör-» j ténete a szárnyaló, igaz gondo- , latért, a szabadságért folytatott 'küzdelem története is. Ezt a har- ■ cot a kollégium diáksága és tanári ■kára hol az idegen elnyomás elleni hol pedig a kálvinista vaskalapos- ság ellen folytatta. A rebellis diá- ; kok gyakran rántották ki a szabad gondolat száblyáját felvilágosult érzelmű professzoraikkal együtt, ha a szükség úgy követelte. Bár , teli van ellentmondással a kollé­gium élete, mégis bizonyos, hogy | Patak a szegény diákok kollégiu- • ma volt és az is maradt. Elküldték üde ugyan fiaikat büszke mágná- 1 sok is, akik tudós magiszterrel akarták oktatni gyermeküket, de — inkább mint bárhol az ország­ban — helyet kapott a paraszt ember eleveneszű, tehetséges fia is. ! A XVI—XVIII. század kis pa­taki diákköztársaságában a kollé­gisták maguk őrizték „janitorok­ként" a kaput, ők strázsáltak mint t,vigilektl az éji nyugodalmat vi­gyázva; takarítottak és szőlőt gon­doztak, bort árultak, 1könyvtáros- kódtak és gazdálkodtak, övék volt itt minden, az ö rendtartásukra épült a kollégium törvénye. Jaj volt annak, aki megsértette ezt a törvényt, mert maguk őrködtek rajta szigorúan. Szenioraikon nyu­godott a kollégium felelőssége is. Ismeretes, hogy amikor német martalóchadaktól, vagy önkéntes nemzeti felbuzdulástól űzetvén, Marosvásárhelyre, Gyulafehérvár­ra, Kassára s Göncre költözködni kénytelenkedtek, idevonatták sze­kereiken holmijukat, tanulmányi felszerelésüket, könyvtáraikat, s noha másutt folytatták tudós mes­I ÖDÖN FÁIM KiZÍÍTT ~ szabad gondolái I • l.‘V> :•*’ 1 I lllilIIII!I!llÍ!ÍIIil«Illllll»l« I­MmiimmH!imimiiiiíinjiifiiiiu:;;tf!!iíimíiiiiiiiliíiímiiiiimii^ — Jegyzetek a 425 éves sárospataki kollégiumból — térségükét, le nem mondottak soha pataki diák címükről és önérzetük­ről. Együtt verték Esze Tamás talpasaival, Tyukodi pajtással, Rá­kóczi ikurucaival a labancot, ön­ként tódultak Kossuth kibontott zászlaja alá. De nem álltak be „önként" 1942-ben Horthy gyász­hadseregébe, s hiába próbálták kényszeríteni őket erre az „önkén­tességre“ a nemzetveszejtő fullaj­tárjai. A pataki kollégium ellen­állt, mert ez az intézet mindig az igazi nemzeti érzés védőbástyája volt. A tudományból mindig a leg- ^ haladóbbat plántálták a tu­dós professzorok tanítványaik agyába. Itt alkalmazta először Ko- mensky (Comenius) Ámos János, a cseh nép kiváló pedagógusa korá­nak leghaladóbb pedagógiáját, a panszofisztikát, a mindenoldalú el­méleti tudományos képzést. Egyál­talán nem véletlen, hogy olyan nevezetes emberek kerültek ki a Petőfi Sándor által „szentnek" ne­vezett földről (hogy csak néhányat említsünk a legfontosabbak közül), mint Geleji Katona István, Besse­nyei György, Kazinczy Ferenc, Ke- resztury Ferenc, a moszkvai egye­tem XVIII. századbeli magyar se­bész és anatómus professzora, Cso­konai Vitéz Mihály. Nagyváthi Já­nos, a keszthelyi Georgicon meg­teremtője és első igazgatója, Kos­suth hajós, Fáy András, Tompa Mihály, Gárdonyi Géza, a szótár­szerkesztő Fogarasi János és Mó­ricz Zsigmond. Az iskola vezetői már hónapok, sőt évek óta készülődtek, hogy úgy ünnepeljék meg a 425. évfor­dulót, amint az az ősi kollégium hírnevéhez illik. A tanárok a diá­kok részvételével felkutatták az in­tézet történetét. Az iskola törté­netével magam is a most megnyílt kiállításon ismerkedtem meg. Meg­hívták a gimnázium egykori diák­jait — akik a kulturális és köz- életben manapság jelentős helyet töltenek be —hadd elevenítsék régi emlékeiket, hadd ismerkedje­nek a mai Patakkal. I is jöttek. De nemcsak eb jöttek, hanem be is mutat­ták műveiket, művészetüket. Ott volt Király István Kossuth-díjas irodalomtörténész, Pécsi Sándor kétszeres Kossuth-díjas színmű­vész, Képes Géza József Attila- díjas költő — aki nem csupán pa­taki diák, hanem pataki tanár is volt — Fekete Gyula József Attila- díjas író, Béres Ferenc énekmű­vész, Mészöly Dezső neves műfor­dító és sokan-sokan mások. Hogy is volt akkor és mi van most? — Erről folyt a diskurzus naphosszat a régi cimborák kö­zött. Ruszkay András, aki egyi­küknek már tanárja, másikuknak pedig még iskolatársa volt, megfe­lelt mindenre. Aztán arról beszél­tek, hogy a „Cicuu boltja már nincs meg, nincs hová elküldeni a „pecurt“, a kisdiákot macska­hangért, meg „cánis margóért“. (Ami helyett nádpálcasuhintást szolgáltatott ki az egykori boltos.) Vagy egy másik téma: Igen, Ben- kő Béla megvan még, tanít, ugyan­olyan lelkesen, mint azelőtt. Mé­szöly Dezső 20 esztendővel a matú­ra után is pompásan utánozza a híres, nagyeszű, nem csupán tudo­mányáról, de szórakozottságáról nevezetes tanárt, hogyan oktatta őket néha csak félmondattal a de­mokratikus gondolkodásra, a be­csületre. — „Nem szabad fiuk sze­gyeiül az apátok szegénységét, nem szabad!“ Fekete Gyulával a „régi gárdák­ról", a híres diáktanyákon folyó életről beszélgetünk. Hogyan éltek önkormányzati jogukkal a diákok, hogyan tanultak, mulattak és ál­modoztak egykoron. Az író papírra vetett kedves meleghangú emlé- ikezésben is elmondta a vasárnapi irodalmi estén azt, ami Patakról benne igazán mélyen megmaradt: a kisdiákkori vér szerződést később a fronton meghalt barátjával, gyermeki lelkesedését az iro­dalomért, a nagy vágyakozásokat a néhány szem lány után, kik ak­kor jártak ide, s szerelmes bolyon­gásaikat a külvárosi tájakon. miékek merülnek fel a múlt- ból: csínyekről, tanárokról, diákokról, híresszép lányokról, tit­kos poharazásokról; „duhaj kedvek eldorádóiról", egyszóval a pataki diákévekről. Maradt-e még vala­mi ebből az időből? Bizony sok minden válto­zott. A gárdák már nincsenek meg s a romantika is másfajta manap­ság. Mert szilárd tanfegyelem van itt, — másfélórás csak a kimenő az internátusbái. Itt is ugyanúgy sportolnak és táncolnak a diákok és diáklányok, mint az ország töb­bi részén, — s hej, nem jut már egy pataki kislányra 50 diákud- varló, mint egykoron (de ez talán nem is baj). Vége a trubaduri-lova- gi diákszerelemnek, másképpen barátkoznak ma a fiuk és lányok. De megmaradt a szokás, hogy a diákok maguk őrködnek a DISZ- en belül törvényeiken. A DISZ titkárt — kissé olyan, mint a sze­nior valamikor, tekintélyes ember — maguk választják, s ugyanúgy elcsapják mint régen, ha nem tet­szik amit tesz. A Kossuth kollé­giumban példának okáért nem vá­lasztották meg a tanári kar által javasolt DISZ titkárt, hanem azt, akit ők akartak maguknak. Igaz, itt is a „Népsportu a leg­kedveltebb olvasmány, de kedvel­nek másfajta betűt is. Gyűjtöge­tik a híres pataki diákanekdótá- kát s volt olyan diák, qki 70 olda­las igen okos szakköri dolgozattal örvendeztette meg tanárait. És őrzik, becsülik a szép, régi diákhagyományokat. Ma is nagy szó pataki diáknak lenni! Nem hiá­ba adta Koroda Miklós, a neves újságíró egyik riportjának címéül: „Lennék én pataki diák". Milyenek ezek a hagyományok? Eggyel — a csengőbúcsúval meg­ismerkedtünk vasárnap. Ritka az ilyen áhitat, ünnepélyesség még ballagáson is. Csudálatosán ma­gasztos pillanat volt, amikor Tóth András, a most kitüntetett öreg pedellus, életében harmincnyolcad- szór megkondította a másra nem használatos vén harangot, amely­nek nyelvére hagyományosan öt teli borosflaskát kötnek. Zengett- bongott a vén harang s kibugy- gyant a könny a diákok, meg a messzi földről is idesereglett szü­lők szeméből. Aztán, ahogy sötétült az ég, úgy emelkedett a hangulat. Az ünnepély hivatalos komolysá­gát újabb és újabb örömhullámok Golf áramai melegítették. A Mun­ka Vörös Zászló rendje, amelyet az iskola kapott, Komáromi Béla igaz­gató, Tárczy Árpád öreg tanár és Tóth Bandi bácsi, a régi pedellus kitüntetése, a gyakran oly sablo­nosnak, most pedig mégis oly for­rón emberinek érzett jókívánsá­gok mind-mind pezsdítették a jó­kedvet. Üdvözölte az intézetet a párt, a minisztériumi és a tanács- szerveken kívül Wajczik Péter, a csehszlovák oktatásügyi miniszté­rium képviselője; üdvözölte mint Coménius, a cseh nép nagy fiának intézetét. És üdvözölték az iskolát a testvérintézetek. Alma Materü­ket a volt tanítványok. Ki szemé­lyesen, ki meg táviratban, levél­ben, Kínából. Zalaszcntgrótról, Fel­sővadászról és Washingtonból. Este valóságos felnőtt önképző- köri gyűlést tartottak, hol a régi diákok — mai művészek — mutat­ták be, mire nevelte őket a kol­légium.. Ima Mater, — tápláló anya — így nevezik a kollégiumot a diákok. Sose feledi el ezt az, aki egyszer felöltötte a pataki „men- dur" ruháját hiába cseréli fel ké­sőbb akármilyen más dísszel is. A szív a 425 éves Alma Materhez visszahúz. SÁNDOR LÁSZLÓ 'Be&zéLgjdh

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom