Észak-Magyarország, 1956. május (12. évfolyam, 104-127. szám)

1956-05-19 / 117. szám

1958« májas I;. C8ZAKMAOTAKOUZA C m A Magyar Dolgozók Pártja budapesti pártbizottságának aktívaiilése f (Folytatás a 2. oldalról.) Minisztertanács helyesen határozatiba Vette, hogy a vállalatok kisebb be­ruházásaikat saját anyagi eszközeik­ből megvalósíthatják. Ezzel szemben a pénzügyminisztérium a végrehaj­tást elbürokratizálta úgy, hogy pél­dául az elmúlt évben a brikettipari tröszt saját pénzéből egy-egy kisebb műhely számára egy közönséges vaskályhát csak úgy vásárolhatott, hogy erre a pénzügyminisztériumtól külön engedélyt kért. A miniszteri „engedélyezési eljárás’* folyamán ki­szállás engedélyezheti a vidéki mű­helyekbe, ahol „miniszteri síkon” el­bírálják, hogy kell e kályha. Szóval a trösztigazgató, aki többszázmillió forint állóeszköz fölött rendelkezik,- nem dönthet önállóan egy kályha megvásárlása ügyében. A Központi Statisztikai Hivatal is nem egyszer kér olyan adatokat, melyek a bü­rokráciát növelik. S anélkül, hogy jósolni akamók, előre megmondha­tom, hogy a meleg idő beálltával, mint az elmúlt évek folyamán álta­lában, az idén is ugrásszerűen meg fog nőni a Balaton mellékén az el­lenőrök, instruktorok, tapasztalat- átadók, hivatalos kiszállók száma, akik a kellemest a hasznossal, vagy gyakran a haszontalannal egybeköt­ve, a bürokratizmus védőszárnyai alatt tevékenykednek. Itt is áll az, amit a termelésnél mondottam: sza­bad kritika mellett, melyet minden erővel elősegítünk, a dolgozók nem fogják tovább tűrni azt a káros bürokratizmust, melyet gazdasági, de hozzáteszem, nem egyszef párt­vonalon is gyakran tapasztalunk. Teljes erővel támogassuk az építő bírálatot A bürokratizmus elleni határozott, rendszeres és eredményes harc egyik legjobb módja annak, hogy megerősödjön pártunk és a dolgozó tömegek kapcsolata. A pártélet leni­ni normáinak megerősítésével kap­csolatban nem kell félni attól, ha az egyszerű dolgozók kritikája nem mindig találó, vagy csak részben he­lyes. Mi magunk vagyunk hibásak abban, ha az egészséges építő kriti­ka nehezen bontakozik ki, mert az­előtt az ilyet bizony nem nagyon bátorítottuk és támogattuk. Az egy­szerű emberek alulról jövő kritiká­ját akkor is fogadjuk el, ha annak csak egy része is a megfelelő. Is­métlem, ne féljünk a legszélesebb kritikától sem, ha az valóban építő szándékú, valóban népi demokratikus rendünk, szocialista építésünk szere- tete sugallja. A pártszerű bírálat és önbirálat mellett, elkerülhetetlenül előfordul nálunk is, más országokban is, hogy kispolgári vagy kispolgári be­folyás alatt álló elemek csak hibá­kat látnak, nagy eredményeinkkel szemben teljesen vakok, s a bírálat szabadságát megkísérlik a párttal szemben, a párt kárára és a párt egysége ellen felhasználni. Az ilyen kispolgári, vagy ingatag elemek a XX. kongresszus határozatait is — nem egyszer a szocialista építés vé­delmének ürügyével — pártellenes szellemben próbálják kommentálni Az ellenséges, burzsoá propaganda hatására igyekeznek a tömegek fi­gyelmét olyan kérdésekre összpon­tosítani, mint Sztálin hibái, mint a szocialista törvényesség megsértése és ezzel megkísérlik gyengíteni pár­tunk befolyását, vezetőszerepét, két­ségbevonni politikai vonalának he­lyességét és elterelni a dolgozók fi­gyelmét a. szocialista építés soronlé- vő legfontosabb feladatairól. Mi erő­teljesen felvesszük a harcot az ilyen kispolgári ingadozással és elvtelen- séggel szemben, mely megkísérli a párt sorainak egységét megbontani, sérti a pártfegyelmet és gyengíte­ni akarja pártunk befolyását. Ezt is Lenin szellemében tesszük, aki nem egyszer élesen aláhúzta, hogy nem szabad megengedni olyan bírálatot, mely árt a pártnak, vagy megnehe­zíti a párt által meghatározott ak­ciók egységét. Világosan látnunk kell a jobbol­dali elhajlás és a baloldali szektáns hibák kérdésében. A pártnak két fronton kell vívni a harcot s a párt magatartását a mindenkori konkrét viszonyok alapján kell meghatároz­ni. A jobboldali elhajlás és a szek­taszellem ellen egyszerre, akkor és ott kell a jobboldali, illetve a szek­taszellem ellen fokozni a küzdelmet, ahol és amikor a két veszély közül az egyik megnövekszik és akadá­lyozza a párt előtt álló feladatok megvalósítását. S szakadatlanul őr­ködni kell azon, hogy e harcok kö­zepette’ a párt helyes irányvonala jusson érvényre. Az ellenséges bírálat elutasítása mellett azonban változatlanul teljes erővel támogatni, bátorítani kell az egészséges építő birálatot. a pártde- fnokrácia minden megnyilvánulását Küzdeni kell a bírálat elfojtása, az utasítgatás, a parancsolgatás, a dog- matizmus, a bürokratikus maradiság ellen. Nem szabad megengedni, hogy néhány demagóg pártellenes kritika miatt csökkenjen az egészséges kri­tika, a pártdemokrácia szabadabb levegőjének áramlása. Minden kom­munista szent kötelessége, hogy mi­közben az elkövetett hibákat és ba­jokat bírálja, mindig azt tartsa szem előtt, hogy ez a kritika erősítse és ne gyengítse a pártot, azt mutassa, hogy hogyan tudunk jobban dol­gozni, hogyan tudjuk . a hiányossá­gokat kiküszöbölni. így minden té­ren gyorsabban és eredményesebben haladunk előre. C A kritika mellett nem szabad meg­felejtkeznünk az Önkritikáról sem. A kritika és önkritika egymást gyak­ran kiegészíti, alátámasztja. Ezért arra kell törekednünk, hogy az egészséges birálatot hamarosan min­denütt kiegészítse a helyes önbirá­lat. Erre annál inkább is szükség van, mert az önbirálatról mostaná­ban szinte egy szó sem esik. Ugyan­akkor ne felejtsük el, hogy a párt­élet lenini elveihez tartozik a de­mokratizmus mellett a centralizmus is, vagyis a felsőbb pártszervek ha­tározatainak kötelező végrehajtása. Mindezt együtt nevezte Lenin de­mokratikus centralizmusnak. És hozzá tartozik a szigorú pártfegye­lem, a pártegység megvédése és a párt vezető szerepének biztosítása. A lenini munkáspártot változatlanul az akarat egysége jellemzi. Az ilyen párt — Lenin szavaival élve — a harcos forradalmárok fegyelmezett hadserege. Ezért a kritika és ön­kritika, a kollektív vezetés, a párt­demokrácia lenini elveinek további szilárdítása mellett őrizzük meg, mint szemünk fényét pártunk egy­ségét és összeforrottságát! (Nagy taps.) Nekünk nem arra kell a kritika és önkritika, hogy lazítsunk soraink egységén, hogy lazítsunk a párt vas­fegyelmén, hanem arra, hogy nagy. dicső pártunkat még hatalmasabbá, még öntudatosabbá, még egysége­sebbé. még cselekvőképesebbé, a tömegekkel még összeforrottabbá te­gyük, hogy pártunk egész tagsága megértse, magáévá tegye, segítse ki­dolgozni Központi Vezetőségünk he­lyes politikáját és egyakarattal és vasfegyelemmel biztosítsa e politika sikeres megvalósítását. (Nagy taps.) ló szerepe és az, hogy á történelmet a párt vezetésével maga a nép csinálja (nagy taps) s ki kell hagyni mindazt, ami bennük a személyi kultusz maradványa és ezzel kapcsolatban nem egyszer a tények elferdítése is. Az ideológiai munkában nálunk is eléggé el van terjedve a dogmatizmus, a betűrá­gás, a citátumok halmozása és va­riálása, s hiányzik az igazi marxista- leninista alkotó kezdeményezés, a marxizmus-leninizmus továbbfejlesz­tése, az elvi kérdések felvetése és megválaszolása. Az ideológiai front megerősítésére egy sor határozatot hoztunk s a XX. kongresszus óta mu­tatkozik is valamelyes javulás például központi lapunknál, a Szabad Nép­nél, mely most már bátrabban veti fel az elvi kérdéseket. Hasonló a helyzet a Társadalmi Szemlénél is. De azt még nem mondhatjuk el, hogy komoly változást tudtunk elő­idézni. Ez a helyzet most, amikor a XX. kongresszus hatása alatt pár­tunk minden területén pezsgőbb az élet, tovább tarthatatlan. Szólni kívánok az osztályharc egyes kérdéseiről is. A XX. kon­gresszus megállapította, hogy Sztá­linnak 1937-ben kifejtett azon tétele, mely szerint a szocialista építés si­kerével párhuzamosan az osztály­harc egyre erősödik, hibás. A szocializmus győzelmével a Szov­jetunióban megerősödött „és szilár­dabb lett a népi hatalom, gyengül­tek a kizsákmányoló osztályok ma­radványai. Sztálin fenti megállapí­tása figyelmen kívül hagyta ezt a tényt, valamint azt is, hogy a kizsák­mányoló osztályok felszámolásával a Szovjetunió számára az éles osztály­harc nemzetközi porondra terelődött át, ami egyebek közt abban is meg­nyilvánult, hogy a német fa­siszták lázasan készülődtek a Szov­jetunió megtámadására. A kuláliság gazdasági és politikai ereje jelentékenyen meggyengült A mi pártunk mindig az egé&z nép pártja volt és az is marad A XX. kongresszus tanulságai alapján meg kell javítanunk a párt munkastílusát is. Most, hogy nálunk is a marxizmus-leninizmus gazdasá­gi oldalai és a tömegek politikai ne­velése kerültek előtérbe, szükséges, hogy pártfunkcionáriusaink és párt­tagjaink konkréten és ne általános­ságban dolgozzanak és vezessenek. Ismerniük kell saját területük gaz­dasági kérdéseit, az ötéves terv és az éves terv saját területükre vonatko­zó célkitűzéseit, a termelőszövetkeze­tek helyzetét és fejlesztési terveit, az ott dolgozó vezető kádereket, a ne­hézségeket és lehetőségeket. Közvet­lenül a helyszínen dolgozzanak úgy, hogy munkájuk gyakorlati segítséget jelentsen és megkönnyítse a dolgo­zóknak feladataik megoldását. Sajá­títsák el legalább a minimális szak­ismereteket, melyek - lehetővé teszik számukra, hogy a felmerülő kérdé­sekhez biztosan tudjanak hozzá­nyúlni. Az ötéves terv perspektívái felkeltették a dolgozók érdeklődését, s ezt fel kell használni arra, hogy erő­sítsük köztük pártunk befolyását, népszerűsítsük a szocialista .építés célkitűzéseit, erősítsük bennük a szocialista haza szeretetét. A mun­kájuk folyamán ne csak gondosan, figyelmesen hallgassanak meg min­den panaszt, bírálatot vagy javasla­tot, de tudjanak a dolgozóknak olyan tanácsokat adni, olyan .segítséget nyújtani, melyek gyakorlatilag hasz­nálhatók,. s amelyek a dolgozókat közelebb hozzák pártunkhoz. Most, hogy a széles tömegek közti munka kérdése újra előtérbe kerül, azt halljuk, hogy a pártfunkcionáriu­sok helyenként nem szívesen men­nek a tömegek közé. Ha ez igaz, úgy az ilyen funkcio­náriusok elszakadtak a tömegektől és bürokratákká váltak. Mi a felsza­badulás utáni nehéz esztendőktől kezdve, amikor a dolgozók többsége még nem állott pártunk mögött, ál­landóan örömmel és szívesen dolgoz­tunk a tömegek sűrűjében. A tömeg a mi elemünk. Úgy érezzük magun­kat benne, mint a hal a vízben. Ma, amikor több mint 11 esztendő szocia­lista építésének tapasztalatai és si­kerei állnak mögöttünk, bátran me­gyünk a tömegek közé, hirdetjük pártunk helyes célkitűzéseit és ver­jük vissza mindenütt az ellenséges nézeteket. A mi pártunk mindig, a Horthy terror idején csakúgy, mint a felszabadulás utáni esztendőkben, a nagy tömegek, az egész nép pártja volt és az is marad! (Nagy taps.) Mindannyian tudjuk, hogy a XX. kongresszus óta, a XX. kongresszus hatására nálunk is megelevenedett a pártéleti A párt kezd aktívabban dol­gozni, ennek a munkának minden té­ren jelentkeznek is kezdeti eredmé­nyei. Most teljes súllyal fel kell vetni a kommunisták felelősségét a rájuk bízott területért, a pártért, a párt­fegyelemért, a szocializmus építésé­ért, a bürokratizmus elleni harcért. Ezt azért kell így aláhúzni, mert a pártmozgalom megelevenedésével egyidejűleg helyenkint tapasztalható, hogy a kommunista felelősségválla­lás kezd elsikkadni, a felelősséget nem egyszer igyekeznek a felső szer­vek munkájára hárítani. A pártde­mokrácia kiszélesítése, a szabad bí­rálat és önbírálat szorosan összefügg­nek a pártfegyelemnek, a párt egy­ségének és a kommunisták felelőssé­gének kérdésével. Ezek a kérdések összetartoznak: a pártfegyelem növe­kedése megerősíti a kommunisták fe­lelősségét, ' bátor kiállásukat a párt mellett, s azt az áldozatos példamu­tatást, mely a dolgozó tömegeket a párt köré tömöríti. A felelősségválla­lás kérdését nálunk minden alka­lommal fel kell vetni, annál is in­kább, mert pártkádereink zöme helytáll, jól dolgozik a maga poszt­ján. Hogyan állunk a XX. kongresszus után az osztályharccal? Az ipari mun­kásság a legnagyobb helyesléssel fo­gadta a kongresszus határozatait, lel­kesen veszi ki részét a termelésből, a második ötéves terv irányelveinek megvalósításából és mint mindig, most is egvségesen felzárkózva kö­veti pártunkat. A mi hősi munkás- osztályunk, pártunk vezetésével vál tozatlanul egész szocialista fejlődé­sünk motorja. A május elsejei felvo­nulás újra megmutatta, hogy szelle­me bátor, harcos, optimista, s hogy pártunk mindenkor bizton számíthat hősi munkásosztályunkra, elsősorban a harcokban edzett, példamutató’bu­dapesti munkásságra! Ami a dolgozó parasztságot illeti, a termelőszövetkezeti mozgalom fej­lődése vegyik mutatója annak, hogy a falu dolgozó népe is egyre foko­zottabb mértékben érti meg az idők szavát és követi pártunk vezetését. A tavaszi munkák jó elvégzése, a begyűjtés, az adó­fizetés menete mutatja, hogy úgy az egyénileg dolgozó, mint a termelő­szövetkezeti parasztság állampolgári fegyelme erősödik. Az olyan rend­kívüli esemény, mint az idei árvíz, ahol a falu és város dolgozóinak tíz­ezrei vívtak vállvetve hősi harcot az elemi csapás ellen, azt bizonyí­totta, hogy a munkás-paraszt szövet­ség eleven és aktív. Ugyanezt mu­tatta az az áldozatkészség, mellyel országszerte a dolgozó nép az árvíz- károsultak segítségére sietett. A munkás-paraszt szövetség erős és a második ötéves terv, mely annyit tesz a falu fejlesztéséért, ezt még csak szilárdabbá teszi. Az értelmiség zöme, a régi csak­úgy, mint az új, döntő többségében szilárdan áll a népi demokrácia ol­dalán, s hazafias lelkesedéssel végzi munkáját, melyhez új lendületet ad­nak a második ötéves terv irányel­veinek hatalmas távlatai. Negyven­ezer új diplomással szaporodik 1960- ig az értelmiség tábora: ez a szám magábanvéve mutatja, hogy jelentő­sége népi demokratikus államunk minden területén csak nőni fog. Az értelmiség zöme tudatában van an­nak a növekvő szerepének, mely szo­cialista építésünk folyamán egyre fokozódik s annak a megbecsülésnek is, melyet úgy a párt, mint az állam szervei az odaadóan, jól dolgozó ér­telmiségiekkel szemben tanúsítanak. Hogy áll a mi viszonyaink közt ez a kérdés? Nálunk a falun még előt­tünk áll a szocialista mezőgazdaság nagyüzemi termelés teljes megvaló­sítása. Azt azonban már előre meg lehet mondani, hogy a termelőszövet­kezeti gazdálkodásra való teljes át­térés nálunk nem jár olyan megráz­kódtatásokkal, mint 1930—31-beri a Szovjetunióban a kulákok ellenállása miatt történt. Ennek az az oka, hogy nálunk a kulákság gazdasági és po­litikai ereje a korlátozó rendszabá­lyok és sok kulákgazdaság felszámo­lása következtében jelentékenyen meggyengült. Nálunk a kulákok ép­pen, mert ismerték azt, ami e téren a Szovjetunióban végbement, vala­mint látták, hogy hazánkban csak­úgy, mint a többi népi demokratikus országokban a párt és a kormány el van szánva a szocialista nagyüzemi mezőgazdasági termelés megvaló­sítására, részben maguk szá­molták fel gazdaságukat és elhe­lyezkedtek az ipar, az állami gazdaság stb. területein, részben a kulákokat korlátozó rendszabályok hatása alatt elvesztették régi gazda­sági és politikai befolyásukat. Jelen­leg körülbelül egy tizede van meg azoknak a kulákgazdaságoknak, amelyeket 1948—49-ben számbavet- tek, olyan földterülettel, amely ki­zsákmányolásra lehetőségeket nyújt. Ezek a gazdaságok is aránylag ki­csik, ritkán haladják meg a 25—30 kát. holdat. Ezért a kulákok, bár mindent megtesznek arra, hogy a mezőgazdaságban a szocialista nagy­üzemi gazdálkodásra való áttérést gátolják, de olyan károkat, mint 1930—31-ben a Szovjetunióban, ná­lunk aligha tudnak okozni. A kulákok gazdasági erejének csökkentése természetesen politikai befolyásuk csökkenésével jár. Sokkal kisebb a befolyása ma a faluban an­nak a kuláknak, akinek tíz évvel ez­előtt még hatvan-nyolcvan holdja volt, anyagi és politikai függőségben tartott nem egy szegényparasztot, de most már önkéntes likvidálás, vagy a korlátozások következtében csak húsz holdja maradt, vagy még annyi se, vagy éppen csak időnkínt tér vissza a faluba a városról, ahol elhelyezkedett. Felmerült nálunk a kérdés, hogy ilyen viszonyok között nem jött-e el az ideje, hogy a termelőszövetkeze­tekbe be is vegyék a kulákot. E kérdés egy sor termelőszövetkezet­ben felmerült. A kulákok felvételé­vel szemben azonban a legtöbb ter­melőszövetkezet elutasítóan viselke­dik: helyenként, ahol ez a kérdés felmerült, a termelőszövetkezetek szegényparaszt tagjai azt mondották, hogy inkább otthagyják a szövetke­zetét, semmint együtt legyenek a ku­Ugyanakkor nem hunyhatunk sze­met afölött, hogy az értelmiségen belül vannak egyes csoportok, ahol olyan kedvezőtlen jelenségekkel ta­lálkozunk, melyeken még nem tud­tunk úrrá lenni. Az irodalom egyes területein kétségkívül vannak ered­mények. De a párt az íróknál nem végezte el a feltétlenül szükséges ideológiai és politikai nevelőmunkát. Azoknak az író elvtársaknak, akik munkánkban elsősorban a hibakát és a negatívumokat látják, javasol­juk, hogy szívleljék meg Leninnek azt a büszke megállapítását, hogy minden száz hibánkra, amiről szerte a világon a burzsoázia és lakájai annyit kiabálnak, a nagy és hősi cselekedetek tízezrei jutnak, melyek annál nagyobbak és hősiesebbek, mert egyszerűek, nem láthatók és a gyári negyedek, vagy a falvak mindennapi életében vannak elrejtve. A XX. kongresszus munkája után az eddiginél hasonlíthatatlanul na­gyobb figyelmet kell szentelni az ideológiai frontra is. Amit az írók­nál tapasztalunk, az ideológiai mun­kánk gyengeségének egyik mutatója. A párt Központi Vezetőségének ha­tározata alapján, ez év végére felül kell vizsgálni a párt történetéről szóló előadásokat, a népi demokra­tikus állam felszabadulás utáni tör­ténetét tárgyaló tankönyveket. Át kell vizsgálni őket abból a szempont­ból, hogy jobban kifejezésre jusson bennük a tömegek történelemformá­lákokkal. Ott is, ahol egy-egy volt kulák bekerült a termelőszövetke­zetbe, legtöbbször nehézségek van­nak vele. Ezen a téren tehát most nem kívánatos változtatni. Ellenben feltétlenül ki kell javí­tani azokat a hibákat, amelyek úgjr álltak elő, hogy középparasztokat kulákká nyilvámtottak, bár földjü­ket maguk művelték meg és rend­szeresen nem alkalmaztak idegen munkaerőt. Ilyen eset például Bety- kapeterd községben Kovács Jánosé, akinek a földterülete huszonkét ka­taszteri hold és 970 négyszögöl, de mert a felszorzott területtel (szőlő, gyümölcsös) több, mint 25 kataszteri hold, kuláknak nyilvánították, bár cselédet soha nem tartott. Ide tar­toznak az olyan jómódú középpa­rasztok, akiknek földterülete nem volt 25 holdnyi, de kataszteri tiszta jövedelmük több volt, mint 350 aranykorona. Vagy megfordítva: ku­láknak nyilvánították az olyan kö­zépparasztot, akinek több, mint 25 kataszteri hold a földterülete, de a földje rossz. Például ilyen állítólagos kulák a Borsod megyei Hangony községben Vörös Lászlóné, akinek 20 kataszteri holdja van, de csak 36 aranykorona a tiszta jövedelme. Hát miféle kulák az, akinek 36 arany­korona a tiszta jövedelme? A mi véleményünk szerint kívána­tos felülvizsgálni az olyan kuláknak minősített dolgozó parasztokat is, akiknek esztendőkkel ezelőtt cséplő­gépjük, vagy műhelyük volt, s ezen a címen kerültek a kulákok közéi Végül ajánlatos felvenni a termelő- szövetkezetek tagjai közé azokat a dolgozó parasztokat, akiket eddig a kulák-rokonság miatt utasítottak el* Ezek az esetek, melyek szinte kizá­rólag középparasztokra vonatkoznak, rendkívül sok kárt okoznak, mert el­keserítik a középparasztokat, a kulá­kok karjaiba kergetik őket s nagyon megnehezítik a • középparasztokkal való szövetséget. Az ilyen esetekben, melyek száma elég nagy, a termelőszövetkezetek helyesen teszik, ha gondos vizsgálat után felszámolják a hibát és így ki­békítik a joggal sértődött középpa­rasztokat, akiknek kulá'kká nyilvá­nítása gyakran az egész falu középpa­rasztságának politikai hangulatát rontja. Ha az ilyen középparasztot bátran felveszik a termelőszövetke­zetbe, példáját biztosan számos más középparaszt követi. A felvétel kérdé­sénél' természetesen döntő a terme­lőszövetkezeti tagság többségének véleménye. Bárki legyen is, csak azt lehet felvenni a termelőszövetkezet­be, akit a termelőszövetkezeti de­mokrácia betartásával, azaz a több­ség határozata alapján befogadnak* A párt és a kormány azon munkálkodik, hogy csökkenjen az osztályharc élessége Az osztályharc viszonyaira nálunk erősen rányomja bélyegét a szocia­lista világrendszer létrejötte. Nyolc­tíz évvel ezelőtt, amikor a dolgozó nép hazánkban uralomra jutott, ez a szocialista világrendszer még csak kialakulóban volt. Elég rámutatni arra, hogy a Kínai Népköztársaság akkor még pem létezett. A szocia­lista világrendszer, melynek mi is tagjai vagyunk, olyan tényező az osztályharcban, amely a mérleg nyelvét igen erőteljesen a mi ja­vunkra billenti. Ezt tudja az ellen­ség is és az a reménye, hogy szo­cialista rendünket belülről meg tud­ja dönteni, ki nem alszik, de egyre halványabb. Az osztályellenség ma­radványainak fő reménysége nálunk a külső fegyveres beavatkozás. A nemzetközi helyzet alakulása, a bé­kés egymás mellett élés gondolatá­nak erőteljes térhódítása az ilyen reményeket persze lohasztja, de nem szünteti meg. Emellett azt is tekintetbe kell ven­nünk, hogy a régi uralkodó osztá­lyokat még nemrég vertük le és még elég elevenen él bennük a restaurá­ció, a nyeregbe visszakerülés remé­nye. Azt is látnunk kell, hogy ezek ß rétegek aránylag szélesek nálunk és a Nyugat közelsége, az ellensé­ges sajtó- és rádiópropaganda, sőt, gyakran közvetlen anyagi támoga­tás is tartja bennük a lelket. Ilyen ’ viszonyok között az oszlályharc nálunk kevésbé látható, bonyolul­tabb, jobban fedett formában, de ter­mészetesen tovább folyik, amit ép­pen a XX. kongresszust követő he­tekben is tapasztalhattunk. A régi tőkésrend maradványai és a kulákok gyakran elhelyezkedtek a különböző állami, mezőgazdasági, felvásárló és begyűjtő szerveknél s ezeken ke­resztül helyenkint komoly károkat okoznak népi demokratikus rendsze­rünknek. Kiismerték már a mi viszo­nyainkat és jól fel tudják használni a bürokratizmus adta lehetősége­ket. Az iparban mindennapos jelen­ség, hogy rosszul dolgozó, vagy el­lenséges elemet eltávolítanak a ter­melésből és az illető másutt, hason­szőrű barátai segítségével könnyen elhelyezkedik. Erre egyetlen példát. A Kohó- és Gépipari Minisztérium mezőgazda- sági igazgatóságán Csányi Sándor a termelési osztályt vezette. Munkáját nem végezte el rendesen és olyan dolgot követett el, ami kimeríti a (Folytatás a 4, oldalon.] A* eddiginél nagyobb figyelmet kell szentelni az ideolóipini fpniilnn

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom