Észak-Magyarország, 1955. október (12. évfolyam, 231-256. szám)
1955-10-15 / 243. szám
2 ESZAKMAGYARORSZAG Szombat, 1955. október 15. A Béke Világtanács a világ köz^ Bécs (TASZSZ) A Béke Világtanács irodája a közelgő genfi négyhatalmi külügymi- n szitui értekezlettel kapcsolatban felhívást intézett a világ közvéleményéhez." „A négy nagyhatalom kormányfőinek ez év júliusában Genfben iezajlott értekezlete — hangzik a felhívásban — mélyreható változást hozott a nemzetközi légkörben. Az értekezlet tükrözte a népek óhajait. A közvélemény sohasem egyezik bele, hogy az első elért eredményeket semmissé tegyék, nem elégedhet meg egyszerű lélekzetvételi szünettel a „hidegháborúban“. Senki sem becsüli le azokat a komoly nehézségeket, amelyeket a négy külügyminiszternek az október 27-én Genfben megnyíló újabb értekezletén le kell küzdenie. irodájának felhívása éleményéhez Általános rendezés nem érhető el másképp, csak tárgyalások útján, amelyek viszont megkövetelik a kölcsönös jóakaratot és a fáradhatatlan türelmet. Minden esetben, amikor megegyezést lehet elérni, bármilyen szerény legyen is, el kell érni. Ez nyújt módot. a továbbhaladásra. A népek nem engedik meg a „hidegháború" visszatérését. Újabb lépéseket követelnek a nemzetközi együttműködés irányában. A Béke Világtanács felhív minden embert, minden népet, úgy cselekedjék, hogy valamennyi világrész valamennyi országában diadalmaskodjék Genf szelleme. Bécs, 1955 október 13. A Béke Világtanács Irodája.“ (MTI) II nagykövetek cseréjének előkészítésére nyugatnémet - szovjet tárgyalások kezdődnek A kölni rádió közlése szerint október 20-án a Német Szövetségi Köztársaság és a Szovjetunió párizsi diplomáciai képviselői tárgyalásokat kezdenek a nyugatnémet-szovjet diplomáciai kaocsolatokról szóló egyezmény gyakorlati tnegvalósításáról. A tárgyalásokon előkészítik a Német Szövetségi Köztársaság moszkvai és a Szovjetunió bonni nagykövetségének felállítását. (MTI) Né npf SzociáYenmlírata Pari kü ön megfigyelő búot'sáiot küld Gen’be Erich Ollenhauer. a Német Szociáldemokrata Párt elnöke Hannoverben közölte hogy pártja külön megfigyelő bizottságot küld ki Genf. be a négy nagyhatalom külügyminisztereinek október 27-én kezdődő értekezlete^ alkalmából. (MTI) A Minisztertanács határozata ez 1955—56. évi fűtési idényről A Minisztertanács az 1955—56. évi fűtési idénnyel kapcsolatban a következő határozatot hozta: Az 1955—56. évi fűtési idény 1955 október 15-ón kezdődik. Központi, vagy kályhafűtéssel rendelkező állami szerveknél, vállalatoknál és központi fűtéses lakóházaknál 1S55 október 15-én, vagy azután a fűtést akkor lehet megkezdeni, ha nz Országos Meteorológiai Intézet előrejelzése szerint a várható középhőmérséklet plusz tíz Celsius foknál alacsonyabb lesz. Kórházak, rendelőintézetek, vagy ezekkel egyenlő elbírálás alá tartozó intézmények (továbbiakban egészségügyi intézmények), ovodák, iskolák, egyetemek, napközi otthonok, valamint az Állami Balett Intézet és az összes rendszeresen előadást tartó színházak helyiségeiben 1955 október 15-én a külső hőmérséklettől függetlenül meg lehet kezdeni, ha a helyiségek belső hőmérséklete a 18 Celsius fok alá süllyed. Bölcsődékben, csecsemőotthonokban és egészségügyi intézmények egyes részlegeiben (szülőszoba, műtő, csecsemők kórtermei), ha azokban a £>első hőmérséklet plusz 18 Celsius fog alá süllyed, a fűtési idénytől függetlenül, a szerv vezetője is engedélyezheti a fűtést. November 1. után a külső hőmérséklettől függetlenül lehet fűteni. A központilag fűtött helyiségekben a belső hőmérséklet a külső hőmérséklettől függően 8—14 órán át plusz 18 Celsius fok hőmérsékleten tartható. Csak az egészségügyi intézmények, ovodák és napközi otthonok helyiségeit lehet plusz 18 Celsius foknál magasabb hőmérsékletre fűteni. A határozat alapján az egyes minisztériumok és a Minisztertanácsnak közvetlenül alárendelt szervek — az előző évi utasításoknak megfelelően — a fűté-=s"l kapcsolatos egyes kér^-c^et részletesen szabályozzák. (MTI) A Magyar Közlöny október 14-i számában megjelent a begyűjtési miniszter rendelete "a kenyérgabona értékesítési szerződések kötésének megszüntetéséről. A rendelet kimondja, hogy a kenyérgabona állami felvásárlásának szabályozásáról szóló 38. paragrafus 1955 (VII. 8.) MT. számú rendelet alapján történő kenyérgabona értékesítési szerződések kötését 1955 október 15. napjával meg kell szüntetni. 1955 október 15-e után az állami 534 nagyiraemény és csaknem 117.C00 kirnyprem ny a II. »é ekí lesön ve'zorémi sorsolásán A II. békekölcsön hetedik húzása az idén a hetedik államkölcsönsor- solás. Október 20—23 között, négy nap alatt 233 200 egész kötvény számát húzzák ki a szerencsekerekekből. A veszprémi sorsoláson a többi között 534 nagvnyeremény és csaknem 117 000 kisnyeremény jut a kötvénytulajdonosoknak. A százezer forintos főnyereményen kívül 23 50.000, 46 25 000 forintos. 117 10.000 forintos és 347 ötezer forintos nagynve- reménvt húznak ki Ezenkívül 5800 ezer forintos. 17400 ötszáz forintos és 93.466 darab 300 forintos kisnve- reményt húznak ki, 116 ezer kötvény számát pedig névértékben sorsolják ki. (MTI) felvásárlás keretében átvett búzáért mázsárikint 230 forintos, rozsért má- zsánkint 240 forintos felvásárlási árat kell a termelő részére fizetni. Ezenkívül megilleti a termelőt az átadott kenyérgabona minden mázsája után húsz kilogramm korpa, mázsánkint százötven forintos áron. Amennyiben a termelő a korpajut- tatást nem veszi igénybe, helyette az átadott kenyérgabona minden mázsája után húsz, forint ár- kiegészítést kell fizetni. (MTI) fl benySiMrsi miniszter renrleiete a kenyérgabona értékesítési szerződések kötésének megszüntetéséről Eisenhower levele Buls,anyinhoz Moszkva (TASZSZ) Dwight Eisenhower, az Amerikai Egyesült Államok elnöke a következő levelet intézte N. A. Bulganyin- hoz, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökéhez: Nyikolaj A. Bulganyin őexcellenciájának, a Szovjetunió Minisztertanácsa Elnökének, Moszkva. Igen tisztelt Elnök Ur! Köszönetét kívánok mondani az ön 1955. szeptember 19-én kelt leveléért, amelyben július 21 -én Genfben tett javaslatomra utal. hogy tájékoztassuk egymást katonai berendezéseinkről és engedélyezzük a kölcsönös légifelderítést országaink területe fölött. ön számos kérdést vet fel és én addig nem válaszolhatok reájuk, amíg az orvosok nem engedik meg, hogy többet foglalkozzam az ügyekkel, mint jelenleg. A teljes válasz mindenképpen szükségessé teszi tanácsadóim előzetes munkáját, ez a munka pedig tevékenyen folyik. Engedje azonban inár most kijelentenem: bátorításomra szolgál az a körülmény, hogy ön olyan sokoldalúan vizsgálja genfi javaslatomat. Remélem, megegyezhetünk ebben a i javaslatban, ha nem is mint min-1 dent gyógyító csodaszerben, de mint Genfben kijelentettem — annak érdekében, hogy bebizonyítsuk: mindkét felet az agressziótól _ való tartózkodás szelleme hatja át és ezzel új légkört teremtsünk, amely jelentős mértékben eloszlatná a jelenleg fennálló aggodalmakat és gyanakvást. Ez már önmagában is megérné. Azt hiszem, hogy ez inkább megteremti az előrehaladás lehe!őségét a felügyeletre, az ellenőrzésre, és a fegyverzet csökkentésére vonatkozó olyan átfogó tervek létrehozásában. amelyek megfelelnek népeink és a világ valamennyi népe leghőbb vágyainak. Nem feledkeztem meg önnek arról a javaslatáról. hogy országaink stratégiai pontjain ellenőrző csoportokat kellene létesíteni és ha ön úgy véli hogy ez elősegíti annak a jobb szellemnek megteremtését, amelyről beszélek, akkor erre vonatkozólag is megegyezés jöhet majd létre közöttünk. Fogadja legjobb kívánságaimat őszinte híve Dwight D. Eisenhower. Denver (Colorado állam), 1955. október 11. ki SZYSZ elnökségének határozata a nemzetközi helyzetről, valamint az egység kifejlesztéséről a munkásoknak ős szakszervezeteiknek a tikiért, a kenyérért és a szabadságjogokért vívott harcában A Szaks&ervozeti Világszövetség Elnökségének 28. ülésszaka határozatot hozott a nemzetköz« helyzetről, valamint az egység kifejlesztéséről a munkásoknak és szPkszervezeteiknek a békéért, a kenyérért és a szabadságjogokért vívott harcában. Az elnökség úgy véli: a Szakszervezeti Világszövetségnek és minden szakszervezetnek kötelessége — hangzik a határozatban —, hogy megsokszorozza kezdeményezéseit a leszerelés és a feszültség enyhítése érdekében. Felhívja a különböző vi’ág- ncze'ű és pártállású munkásokat, hogy egységes, széleskörű és elszánt akciókkal támogassák ezeket a kezdeményezéseket, bárhonnan Induljanak is ki azok. Az elnökség a kizsákmányolásclle- nes munkáshnrcok fejlődésének támogatása cé’jából befejezi a Szak- szervezeti Világszövetség vizsgálatát a munka intenzitásának a kanitalista rendszerben való fokozódásáról azzal a szándékkal, hogy leleplezze ennek céljait, módszereit, következményeit? és megjelölje a formákat, amelyek mellett a munkásoknak küzdeniük kell meghiúsításukért. Az elnökség továbbá újból megerősíti azt az elhatározását, hogy egyre hatékonyabb szolidaritásról biztosítja a munkásokat jogos gazdasági és szociális követeléseikért vívott harcukban. A nemzetközi helyzet vizsgálata világosan megmutatja, hogy sokféle és szilárd alap áll rendelkezésre a szakszervezeti egység fejlesz*ósére az egyes országokban és nemzetközi síkon. Az elnökség kötelezi a Szakszervezeti Világszövetségben tömörült valamennyi szakszervezetet, vessen latba mindent, hogy megsokszorozza a szakszervezeti és munkásküldöttségek érintkezését és cseréjét a kapitalista és gyarmati országok, valamint ezek és a szocializmus országai között qz- Z9l a céllal, hogy tevékenven hozzájáruljon a nemzetközi szakszervezeti egTség ügyéhez. (MTI) Hétfő,________ottóber 17 KOSSUTH-RAD1Ó: 8.10: Zenekari hangverseny. 9.10: Gorki!: A hazug csíz. meg az igazságszerető harkály. Elbeszélés 9.40: Gvermekzene. Schumann: Gvermekalbum. 10.10: Orgonaszólók. 10.30: Országjáró kis cinke. Vaik Vera: A cirkuszban. 11.00: Részletek Smetana Az eladott menyasszony című operájából. 11,30: Kodolánvi János: Vacsora. Elbeszélés. 12.10: Klasszikus francia operettek. 13.00: Szovjet népek dalaiból. 14.15: Uttörő-híra-dó. 14.40: Könnyű zene. 15.10: Heti zenés kalendárium. 16.00: Most légy okos. Domokos! 16.25: A középiskolások zenei műsora. Bach és Händel művészete. '16.40: Relle Gabriella énekel. 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 17.30: Egv falu — egv nóta. 18.00: A szolnoki csomópont. Riport. 18.20: Kodálv-kórusok. 18.40: Az ifjúság hullámhosszán. j9.02: Beaumarchais: Figaró házassága. Vígfáték. 21.23: Tánczene. 22,15: Tíz perc külpolitika. 22.25: A Berlini Állami Zenekart Kleiber vezényli. 23.35: Ifiú Magvari Imre és zenekara látszik. Farkas Ilonka énekel. PETÖFI-RADIÖ: 14.00: Opera részletek. 15.00: Szórakoztató zene. 16 ftn: Polgár—Rerekes: DérVné — filmzene. 16.30: Néni muzsika hangszer- szólókkal. 16 50: Kórusok. 17 °0: Mesélő muzsika. Kabalevszkif: Komédiások — szvit. 17 40: A DÍSZ Petőfi-Iskolák évnvitófára. Előadás. 17.60: Kadosa: II. vonósnégyes. 18.20: Szlovák bányászok az 1848—49-es szabadság- harcban. Előadás. 18 «.n: Húsz perc vidámság. Hanglemezek. IO, 00: Az épülő kommunizmus n*pv országában. 1° nn- T^ngerihántás. I-odaírni riport. IP. 55; Tánczcne. ?o.°0: SoortMradó. 20.40: Pia TassinarI és Miklós Gafni énekéi. 2’.00: Nénzene. 21.40: Mihal Beniuc költészete. 22.OP; Jó élszakát. . ; Htn sietnetek. Kedd. október 18 KOSSUTH-RÁDIÓ: 8.10: Nótacsokor. 9.00: Indulók. 9.15: Úttörő-híradó. 9.40: Kis muzsikusoknak. Bartók: Gyermekeknek. I. füzet. 10.10: Jó munkáért — 6zép muzsikát. 11.00: Nők negyedórái a. 11.15: Larsson: Pastoral-szvit. 11.30: A rádió fúvós- kamaraegyüttese játszik. 11.49: Zelk Zoltán verseiből. 12.10; Magvar tálak dalai. 13.00: Hangszerszólók. 13.30: Operettrészletek. 14.15: Hangverseny gyermekeknek. Csataképek a régi muzsikában. 15.10: Zenekari muzsika. 16.00: A pincekulcsocska. Rádiójáték. 16.40: Német és olasz madrigálok. 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 17.30: Szív küldi . . . 18.00: Mielőtt a lakó beköltözik. Riportműsor. 18.20: Magvar népdalok. 18.55: Pilantás a nagyvilágba 19.02: Aranv János: A Jóka ördöge. Elbeszélő költemény. 19.42: A rádió énekkarát Vásárhelyi Zoltán vezényli. 20.20: Bartók összes zongora - művei. XXI. 20.50: A kakas, avagy Mlhel- leosz álma. Lukíanosz szatínáia. 21.21: Tánczene. 22.15: Nénzene. 23.00: Előadóművészeink hangversenye. PETÖFI-RADIÖ: 14.Ö0: Népek zenéie. 15.00: Szórakoztató zene. 16.00: Külföldi és magva»-' néoi zenekarok hangversenye. 17.02: Szecsődv Irén énekel. Banda Ede gordonkázlk, Carlo Zecchi zongorázik. 17.30: UJ vízierőművek a Szov- fetűnió térképén. Előadás. 17.45: A lengvel rádió tánczenekara látszik. 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.00: Puccini: Turandot. Opera három felvonásban. 21.10: Orosz népdalok a Platnvickil-egYÜttes műsorából. 21.35: Suha Balogh József és zenekara látszik. 22.00: Zenekari hangverseny. állandó KOSSUTH EADIO 4.30: Hírek, tdőláráslelentés. hétköznapi müsorszámok B.30: Színházak és mozik műsora. 5.00: Falurádió. B.00: A Szabad Néo mai vezércikke. Saerda. október 19 7.00 7.45 8.20: 10.00: Hírek, ídóláráslelentés. lelentés. 12.00: Hírek Ídóláráslelentés. 24.00: Hírek. Idótárásleleoiée 9 40: Torna. 14.00: Idölárás- és vízállás- 0. IOi Vlzlelzószolcálat 11.30: Műsorzárás. 0.15: Műsorzárás. Naptár. 17.00: Hirek. ídóláráslelentés. Műsorismertetés. «írek. idSIárá.Ielentéa. PET0F1 RADIO Hírek, időiáráslelentés 22.00: Hírek ídóláráslelentés. 8.30: A kis Iskolások műsoré 73.05: Mflsorzárée 23.00: Idegennvelvfl vfzlelzÓ* szolgálat Csütörtök. okt. 20 Péntek. október 21 Ssombat* október 22 t/ ásómon. okt. 23 KOSSUTH-RADIÓ: 8.10: Operarészletek. 9.20: A madárvonulás féltéivé. Előadás. 9.40: Daltanulás. Zsarkovszkii: Ifi ú micsu- rlnisták indulója. 10.10: Muszorgszkii leveleiből. 10.30: Mélv kútba teklnték . * . Óvodások műsora. 11.00: Kórushangverseny. 11.30: Akik nem illenek össze. Tvendrfakov regényének ismertelése. 12.10: Tánczene. 13.00: Dallos Sándor: Álomszép téli éllel. Elbeszélés. 13.20: Népdalcsokor. 14.15: Úttörő-híradó. 14.40: Barbara Svpniewska énekel. 15.10: Egv kis tengerész kalandlal. Rádiójáték. 15.50: Zenekari hangverseny. 16.40: Válaszolunk hallgatóinknak. 17.10: Régi magvar muzsika. 17;45: Nemzetköz' kérdések. 18.00: Hegedűs Géza: Közös dolgainkról . .. 18.15: Szív küldi . . . 18.45: A virágzó mezőgazdaság űtián. 19.17* Jó munkáért — szép muzsikát. 20.20: Szivárvány. Zenés irodalmi tarkaest. 21.20: A közétkeztetésről ... 91.25: Tánczene. 29.15: Tíz n*rc külpolitika. 22.25: A rádió szimfónikus zenekarát Mihály András vezényli. 23.15: Szerenád-est. PETÖFI-RADIÖ: 14.00: MŰvészlemezek. 14.40: A moszkvai rádió esztrádzenekara »átszik. 15.20: Magvar filmzene. 16.25: PáPs Pál: A ..snúrkinálv”. Elbeszélés. 16.40: Kócz.é Gyula és zenekara játszik. 17.20: Tudományos híradó. 17.40: Gsafkovszk»!: Trió. 18.30: Orosz nvelvtanfolvam haladóknak. 18.50: Operettrészletek. 19.30: Az énülő kommunizmus nagv országában. 20.00: Romantikus szerzők kórusművei. 20.20: Sporthíradó. 20.40: Operarészletek. 21.20: Orvosi tanácsok az Influenzáról. 21.30: Régi földön úl élet. 22.00: A nyárra emlékezünk, összeállítás. 22.30: Ez hát a szerelem .;. Hanglemezek. KOSSUTH-RADIö: 8.10: Zenekari hangverseny. 9.20: Mi az. ami nincs a világon? Orosz népmese. 9.40: A Tóth Kálmán utcai általános leányiskola énekkara énekel. 10.10: A balassagyarmati népi zenekar látszik. 11.30: A felesleges ember. Nemes László regényének ismertetése. 12.10: Orosz operarészletek. 13.00: Hangszerszólók. 13.20: Részletek Jacobl Leány- vásár című operettjéből. 14.15: A rádió gvermekujság műsora a kisiskolásoknak. 15.10: Orosz népzene. 15.25: Az épülő kommunizmus nagv országában. »5.55: Fúvószene 16.20: Irodalmi iáték. Reltvénvmfísnr. 16.40: Szív küld! . .. 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 17.25: Egv falu — egv nóta. 17.PK; Pillantás a nagvvilágba 18.00: Riport e"v törvényszék’ tárgyalóteremből. 18.20: Operettrészletek. 19.02: Ifiú figvelő. A nők megbecsülése. 19.30: Tánczene. 20.90: Részletek Mozart Don Juan című oneráfábó1 21.00: Szülőknek — nevelésről Hogvan fanullon a gyermek? 21.20: Vidám szólisták hangversenye. 22.15: Rácz Béla és zeneknrr látszik. 22.45: Kantáta az űira megtalált Franciaországról. H^nrf Ba««'«* költemén/e. 23.00: fill zene. PETÖFI-RADIÖ: 14.00: Zenekari muzsika. 14.40: Népzene. 15.20: Kamarazene. 16.00: A cirkuszban. Hanglemezek. 16 30: Zeneszerzői arcképek. Liszt. . 17.25: Sporthíradó. 17.45: Riportműsor a budapesti Pártoktatók Házából. 18.00: Beethoven kamaraművei. IX. 19.00: Gorkij: Az anva. Közvetítés a Nemzeti Színházból. 21.50: Vidám kórusok. 22.20: Szabó Ferenc: Emlékeztető — szvit. KOSSUTH-RADIÓ: 8.10: A rádió népi zenekara játszik. 9.00: Dalok. 9.20: Társasjáték a stúdióban. Találósdi. 10.10: Hegedümuzsika. 10.30: Tordon Ákos: Mesemondó kis tarisznya. Mesék és versek. 10.50: Az okos mackó. 11.00: Nők negvedórála. 11.20: Filmzene. 11.30: Mai magvar operákból. 12.10: Rácz Zsiga és zenekara Iátszik. 12.3S: UÚöró-hfraűó. rt 00: Táncr.ene. 14.15: Tivoli nének zenéiéből. 14.40: Nemes Katalin zongorázik. 15.10: Beszélgetés két szövi«?1 íróval. 15.25: Onerettkettősök. 16.00: Orosz nvelvtanfolvam kezdőknek. 16.20: Fiatalok snorthlradóla. 16.40: Maover kamarazene. 17.10: Tatár Tm-e: A Jugoszláv SzAvMaégl NánkBztórsaság. 17.30: Szív kflldl . . . Ift.OO: Színházi körséta. 18.15: A rádió néni zenekara látszik. 18.50: A magvar televízió műhelvében. lb.no- K01no"tlkat kérdésekre válaszolunk. 10.15: Jó munkáért — szíd muzsikát. 20.20: A nrágaí rádió szimfónikus zenekarát és énekkarát Santoro vezénvll. 21.40; Snorthíradó. 22.15: Tíz nerc külpolitika. on *>-. Tánczene. 02 SO; K'ss József verseiből. 2.3.05: P" PETÖFI-RADIÖ: 14.00: Ooerarészleiek. 14.50: Néni zene — néni tánc 15.30: Brahms- Esz-dnr szonáta mélvbegedűre és zongorára. 15.55: A rádió néDl zenekara I ^ tszlk 16.35: Részletek Offenbach: Hoffmann meséi című oneráiából. 17.12: Irodalmi műsor Újpestről. 17.47: Beethoven: cisz-moll vonósnégyes. 18.30: Az épülő kommunizmus nagv országában. 19.00: Román énekkarok hangversenye 19.25: Amíg a dohányból cigaretta lesz. Előadás. 19.40: A rádió népi zenekara látszik. 20.00: Tánczene. 21.00: Régi magvar operettekből. 21..30: Magvar nótáik, népdalok. 22.10: Vígopera részletek. KOSSUTH-RADIÖ: 8.10: Indulók és táncok. 8.50: Operettrészletek. 9.20: Úttörő-híradó. 9.45: UttőrŐ-dalok. 10.10: Zenekari hangverseny. 11.00: Régi muzsika. 11.30: Egészségvédelem tudományosán kidolgozott módszerekkel. 11.40: Hiúsági kórusok énekelnek. 12.10: Vidám zene. 13.00: A Hafdú-Bihar megyei néni együttes műsora. 13.40: Fuvószene. 14,1.5: A verbunkos története. Előadás. 15.10: Szív küldi... 15.40: Válaszolunk hallgatóinknak. 16.00: Egv délután Poldlni Edénél. Szepesi GvÖrgv riportműsora. 16.40: Alfred Cortot Chopin- mfíveket zongorázik. 17.10: A rádió néni zenekarr i átszik. 17.40: Fórum. Az úí technikáért. ’8.00: Tánczene. 18.15: Az épülő kommunizmus n.agv országában. 19.00: K'n^hard*- ^i-nkespeare kerestetik. Vígjáték. 20.10: Az Állami Hangversenyzenekar Bartók-hangver- senvét Somogvi László vezényli. KÖzreműkÖdik Fischer Annie. 21.95: Molnár Aurél zenei riport la. 22.25: Tánczene. PETÖFI-RADIÖ: 14.00: Operettrészletek. 15.00: Békéről szól az ének. Hanglemezek. 15.20: Wagner: A Rajna kincse. Ooeraismerteíés. 16.20: Tánczene. 16..35: Kórusaink életéből. 17.05: Vladimir Foma: Tavaszt napsütés. Elbeszélés. 17.30: Grieg- és Sibelius-dalok 18.00: Don Ouiíote IV. Részletek Cervantes regényéből < 18.30: A XVII. század muzsikája. 19.00: Külpolitikai kalauz. 19.10: Szív küldi ... 19.37: Tánczene. 20.20: ..Fölfelé megy borban a gvöngv. . .** Zenés irodalmi tarkaest. 21.40: Sporthíradó. 21.58: Liszt-hangversenv. KOSSUTH-RADIÓ: í.10: Édes anvanvelvünk. í.15: Egv falu — egv nóta. 1.55: Fotóamatőrök 5t perce. i.OO: Zenés feitörő. ^ 1.00: Vasárnapi levél. .10: Igen-nem királvkisasz- szonv. Meseiáték. .00: ..A műsort összeállította: Németh Marika.*’ 1.15: Jó ebédhez szól a nóta. 1.00: Jó munkáért — szép mvzsiikát. .30: Rádiólexikon. .15: A rádió szimfónikus zenekarát Komor Vilmos vezénvll. í.30: Egv hét a külpolitikában. 1.45: Szív küldi . . . 1.15: Kilátó. A rádió világirodalmi folyóirata. M5: de Falla: Hét spanvol népdal. r.40: Kincses Kalendárium. 140* Közvetítés bnlnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 1.90: Az épülő kommunizmus nacrv ors^ápáha-n. > 18: Utalás a Nagv Folvón. M^rka Twain Hucklehemv Finn című rOfT^fivótről. ’.10: Táncz*»ne. 1.00: Szimfónikus hangverseny PETÖFI-RADIÖ: 8.00: Fúvószene. 8,90: H?»pgszPrszó1ók. 9.00: Tréfás népdalok. 9.30- Miska bácsi lemezes- ládála. P 10: Szív küldi . . . 11.00* Toscanini B^ethoven- művcVet vezényel. 1° 10: Kőnnvű zene. 12.30: A Oorzi-testvérek elbeszélései. 13.00: Művés7lemezek. jj.OO: Onerefihangve-senv. 15 00: Látogatás a Ganz Vagon gvár konstrukciós osztályán. 1" °o* ',:dám népdalok. 16 00* Mo*»aíW>k a leningrádi ónéra tÖ-lén<s4át‘ől. 17.00: A bJú cserépkisasszonv. Meseiáték. 17 40: Könnyű szimfónikus zene. 18 35, Mikes Lilla és Ascher Oszkár vidám verseket mond. 18.. 55: Brahms: H-dur zongoratrió. 19.30: Magvar néni muzsika. 20.90: A Tartós békéért, nép! demokráciáért című lap Ismertetése. 20.. 35: Tánczene. 21.30: A vasárnap sDortia. 22.00: Zenekari han ’.verseny.