Észak-Magyarország, 1955. június (12. évfolyam, 127-152. szám)
1955-06-12 / 137. szám
Vasárnap, 1955 június 12 6 feji AftÁtA GYAROR52ÄQ Elevenebb, jobb kultúrmunkát Pereces bányatelepen Miskolc testéből, mint óriási kéz nyúlik északra Pereces bányatelep. Lakóinak szama ötezerre tehető. Azt lehet mondani, hogy ez a kis telep a város egyik legkulturáltabb nesze. Mély gyökerei vannak itt a népi kultúrának. A bányász-színjátszók osoportja és a dalárda, az úri világ minden nyomorúsága ellenére — már a felszabadulás előtt is sokat tett a bányászok művészeti neveléséért. De a felszabadulás óta szinte szárnyat kapott a kultúráiét, amelyet a haladó hagyományok mellett, szovjet tapasztalatok alapján \ij, szocialista 1 ártalommal igyekeztek megtölteni. Egész sor a nevelést, a termelést. a szórakoztatást szolgáló egy fel- vonásost, vágy nagyobb színművet, operettet mutattak be. Népszerűsít ették az élenjáró dolgozókat, segítették a környező községek kulturális fejlődését, valósággal hagyománnyá vált Ä szabadtéri előadások megrendezése. Bemutatták többek között a Csillag tárnát, a Palotaszállót, a Csínom Fal- kór-— s hozzátehetjük, egészen magas művészi színvonalon, úgyhogy nemcsak a legtöbb perecesi, hanem sok- száz miskolci is megtekintette előadásaikat.' A perecesiek resztvettek és sikereden szerepeltek a kút túrverseuveken is. Lelkes, eredményes munkájukkal tekintélyt vívtak ki maguknak a város lakói előtt. Peronos költúrélefe ma meg sem közelíti a két_három év előtti színvonalat. Nagy visszaesés következett be a kultúráiét fejlődésében, csökkent az előadások politikai, eszmei és művészi színvonala. Tavaly még réuv.t- vettek a kutfúrversenyen „A brigád közbelép" című egyfoívonésos drámával. Eaévben az ifjúsági művészeti seregszcm’éti már nem találkoztunk a péféeesi kultűtmnnkásokkal. Megtorpantak. megálltak a fejlődésben. A kultúrotthon munkája tervszerű'- len, többnyire csak a táncmulatságok rendezésében merül ki. Elvétve rendeznek csak műsoros estet is. majdnem teljesen elmaradt az élenjárók köszöntése. Indokolatlan ez a megtorpanás. hiszen Perecesen sok lehetséges knUűrmunkás van. Csak a szépen fejlődő szimfonikus zenekarnak 4(1, á színjét szócsoportnak 32. a tánecso- portnak IS tagja van. l>c ha a feladat azt kívánná, meg is kétszerezhetnék ezt. a létszámot. R mindannyi lelkes ember. Amint mondják: akár hogyoí lehetne elmozdítani velük! Es a kultúráiét mégis kátyúba került. Lassan már meg kellene kezdeniük a hagyományos szabadtéri előadássorozatot, de eddig Inég semmit net» tettek a szabadtéri színpad rendbehozására, a színjátszók még csak a darab kiválasztásánál tartanák. Vajon mi a magyarázata, hogy ennyire visszaesett, megrekedt Perecesen a kultúráiét? Oka a iiolitikai, eszmei zűrzavar, nmnly a knitúre’t- hon vezetősége körében uralkodik. A pereCesi kultúráiét béklyója a kultúrmunkában megmutatkozó jobboldali elhajlás. Ónodi László elvtársnak, a kultúrotthon igazgatójának — akinek csaknem egész napi tevékenysége a biíffében való ácsorgásban merül ki — az a véleménye hogy az előadásoknak „csak szórakoztatniuk kell“. Eszébe sem jut, hogy a kultúrotthon feladata a szórakoztatás mellett eieősorban a tanítás, a nevelés és a termelés ségítése. Dnodi elv_ társ sem politikailag, sem szakmailag nem képezi magát. Ügy él. úgy dolgozik, mintha nem is ismerné a Központi Vezetőség márciusi határozatát. Kóí'ógieW'.ü!, hogy ezt uem tanulmányozta át, mert nem a határozat szerín t végzi munkáját. Nemhogy hurcolna * jobboldali nézetek, elVu, hanem ő az ápolója azoknak. Elsősorban politikai és szakmai tudatlanságának, rövidlátásának következménye, hogy Perecesen visszaesett á kftltúröiunka. A kultúráiét sorvadásáéit, a jobboldali nézetek ápolásáéit nemcsak Ónodi László felelős. Felelős a bányavállalat igazgatója Kiss Ferenc elvtárs is, aki nem törődik a bányászok kulturális igényeinek kielégítésével. Jellemző, hogy n kulturális fejlődést ‘ szolgáló eéílfitüzésekből gém- mit nem valósítottak meg, pedig azokat a kollektív szerződés is előírja, így például nem hozlak létre a munkásszállókban klubszobákat, nem rendeznek a munkásszálló lakói részc-fc előadásokat, nem törődnek azzal, hogy megfelelő, jó könyvek jussanak a dolgozók kezébe. TresZtián f ajos, a munkaügyi osztály vezetője, aki egyben a kultúrótlhon vezetőségének is tagja, így vélekedik: „Hagyjuk a kultúrát, csak a sport a fontos!" Pontosan ugyanez volt a véleménye pé- reeesi tartózkodása idején Vámzár (íyulának, a bányaiigyi minisztérium dolgozójának is. „Hagyjuk csak a kultúrát!" — mondotta. Furcsa állásfoglalás ez a szocialista kultúrával szemben! Bzeknián nem l"hot esodá'- kozni, hogy a kottúrmuokások nem érzik a munkájuk után járó erkölcsi és társadalmi megbecsülést. A jobboldali elhajlás szálai egész a népművelési minisztériumig nyúlnak. Ezt a következők is mutatják: A pereeesi színjátszók a „Lili bárónő"-t akarják előadni, — ahelyett, hogy inkább mai élelünkről szóló színdarabok, operettek közül választanának és neth nyúlnának olyan darabhoz, a mely nem szolgálja a haladás ügyét. (Ideje lenne felvilágosítani őket. mennyire groteszkiil hat, amikor bányász-kuli úrmunkások a színpadon grófot, vagy bárót játszanak.) Kiss Károly' eivtäranäk. a Városi tanács népművelési osztálya vezetőjének voltak esak aggályai a darabbal szemben. Ahelyeit azonbah, hogy hatái'ózoüan állást foglalt volna, javasolta, hogy forduljanak a minisztériumhoz. A knltűro tlion' igazgatója és művészeti vezetője fel is kérésié a népművelési minisztériumot, ahol a művészei i őszi ál y vezetője Komoly Péter minden további nélkül engedélyezte a „Lili bárónő" előállását, Bízat a feltétellel, hogy — egy szovjet darabot is vegyenek fel a műsorra. (!?) Vajon mi ezt Liberalizmus, op- portunizmos. vagy annak a gondolatnak az élhintése, hogy a szovjet darabok előadása szükséges fossz! Hozzátrtip a mininziéfiumi elvtárs: „Vigyázzanak, nehogy a párfsajtó m re tudja, mert akkor kapnak a fejükre!" Komoly Péter tehát tudja, hogy helytelen a darab engedélyezése, de úgylátszik, égy kis elvi engedményért hem megy a szomszédba, A ..Lili hárónő“-főt még esak sonytH a szövegkönyv megszerzése 4000 forintba kerül. Nem pazarlás ez! Ugyanakkor a ..Forkaa a havason" eítnCi értékes darabnak megvan a szövegkönyve s a művészeti vezető örömmel betanítaná, csupán annvi ka!!ene hozzá, lmgy térvét a bányaválla'át Vezetőségé és a tanács erkölcsileg támogassa. A pereeesi hány ász,dolgozók joggal elvárják, hogy a bánya, Hifiivé fi kultúrotthon vezetősége megfeleld eszmei és politikai tartalmú rendezvényekkel gondOskndlék kulturális igényeik kielégítéséről. Elsőrendű követelmény, htrev felszámolják az eluralkodott jobboldali nézeteket, a n bánya meg a knitúrettben vezetői fokozottabb figyelmet fordítsanak a dolgozók nevelésére. tanítására, szórakozására. A városi Pártbizottság igen helyesen iPnokaiervet dolgoz ki árrá. hogy megismertesse az alsóbb párisZervek veretűivel, mennyire fontos segítőié a hn'tűzmonka a nevelésnek és a termelés növelésének. Tté'yrsen freue a Jí. kerületi p Art végrehaj,tóbizottság, ha megértetné a bánya párt,-, szak- ■verereell és műszaki vezetőivel, a kuttűroflhon vezetűségével, mennyire Május 18-án jelent meg az Uj Idő, a Novaja Vremja clfflű külpolitikai hetilap magyarnyelvű kiadása Az utóbbi időben jelentősen megnövekedőt t dolgozóink érdeklődése a nemzetközi kérdések iránt. Ezekre a kérdésekre ad választ az Üj Idő, a Ntívaja Vremja című külpolitikai, hetilap magyarnyelvű kiadása. Az Uj Idő ismertét! a Szovjetunió és a népi demokráciák külpolitikájának kérdéséit, a nemzetközi élet időszerű eseményeit. Tájékoztatja olvasóit, a világ Valamennyi pépének életéről; a demokráciáért, a tartó* békéért és biztonságáért vívott harcáról. Leleplezi a béke és a nemzetközi együttműködés ellenségeinek cselszövéseit, küzd a nemzetközi viszonyok feszültségének enyhítéséért. Megcáfolja a reakcióé »ajtó ihamis híreit és rágalmait. Az Uj Idő cikkeit neves tudósok, írók, újságírók, politikusok, művészek és más közéleti személyiségek Írják. Az Uj Időre elő lehet fizetni minden hírlapterjesztéssel foglalkozó postahivatalnál és hirlapkézbesítö- nél. Megjelenik minden héten szerdán. Előfizetési díja havi 10 forint, negyedévre 34) forint, egy-egy szám ára 3 forint. Megkezdődik a második félévi tej jegyek kiosztása Értesítem az I. kerület lakosságát, hogy a második félévi tejjegy megérkezett és annak kiosztását az alábbiak szerint végzi a tanács: 1. Kiosztási hely t a Hunyadi u. 31. szám alatt lévő ll«ik adókör- aetben. • 3, Kiosztás! hely a Zöldfa*u, 9. alatti I. kerületi tanáccsal szem- alatt lévő, a«f I. kér. tanáccsal szemben. A kiosztás Jűnius 13-án kezdődik mindkét helyen, 8 órától fél ö óráig, igazolásul szükséges a személyaze- hosságl igazolvány és ha abban a gyermek adatai nem szerepelnek, akkor külön a születési értesítő. Terhes anyáknál a terhességi könyv. Az ideiglenesen Miskolcon lakónak munkahely igazolást keli hoznia arról, hogy munkahelye ide köti. Az 1-es kiosztási helyhez tartoznak a Felszabadítók útja, n Csabai kapu, a Kazinczy u., a Szentpéteri kaputól a város felső része felé eső utcák, valamint a Hősök tere és a Petőfi tér. A 2-es kiosztási helyhez tartózik az említett utcák mindkét oldala, valamint a város alsó része felé eső utcák fti a Martin telep. A torlódás elkerülése végett az alábbiakban kérik a megjelenést: A—A Június 13-án, B—C 14-én, Cs—O 13-én, E—E 16-án, F—G17-én, Gy—H 18-án, I—J 20-án, K—L 21-én, M—N 22-én, O—Ü 23-án, P—R 24-én, S—Sz 25-én, T—U 27-én, U—V 28-án, Z—ZS 29-én. Azokon a napokon, amikor olyan kezdőbetüs nevek vannak soron, mim az A—A,- C—Cs, Oy—I, O—ö, V—-Ü, V-—Z és Z(S szórványosan jöhetnek a K—L, M—Sz, S kezdőbetűsek is. Kérik a beosztás pontos betartását, mert így a torlódás elkerülhető. A jegyelosztással csak egy-egy személy foglalkozik. Szombati napon az osztás 13 óráig tart. A csecsemő-kelengye jegyet továbbra is az I. kér. tanács osztja a ti. emeleten az egészségügyi apportnál, minden héten szerdán és pénteken. Igazolásul szükséges! a terhességi könyv és a személyazonossági igazolvány. Az, ideiglenesen itt lakóknak fel kell mutatniuk az állandó lakóhely szerinti tanács íga- zalását arról, hogy ott kelengyejegy utalványban nem részesülhetnek, a kelengyejegy szülés előtt 3 héttel jár; I. KÉR. TANÁCS veáíélyes ft jobboldali nézetek elburjánzása n kultűrttumkábaii § meg- fftbítaná őket orra. hogyan kell helyesen foglalkozni a dolgozók kulturális nevelésével. Pereces dolgozó népe most fe- rettltmt várja, hogy n kúttűrolőndá- sok, különösen « szabadtéri előadások mennyiben fogják szolgálni a dolgozók ügyét, a szocialista kultúra fejlődését, a bányászok munkáját. A kuitúrmunkásokban megvan a tűz, a lelkesedés, nagy tettekre képesek. Ügy kell Irányítani munkájukat, ee- gftent őket, hogy minden Igényt kielégítő előadásokkal tanítsák, neveljék, szórakoztassák Pereces dolgozóit. CSORBA BARNA Állandó hétköznapi mii sorszámok Rádióműsor KOSSUTH RADIO 4.30: Hírek, Időlérdsletentés. 8.00: falurádió. 6.00: A Szabad Néo mai vezércikke. 6.30- Színházak és mozik 12.00: Hírek. tdöláráslelentés. 24 00! Hírek, tdálárSsIetenté». 6 40: Torna, műsora. 14.00: Idfllárás- és vtzáltéi- o uj; Vlzlelíflszoluálst ti w MOsnisáfl* Hírek. tdöláráslelentés. letetné*. o 18: Műsorzárás. 7 48- Nnotár 17.00: Hírek, tdöláráslelentés. A20l Műsorismertetés, 20.00: Hírek, Idöfáráslelentés. l'Er0fl RAUl° szolgélst 10.00: Hírek, idöiaraslelentés. 22.00: Hírek. tdöláráslelentés. 6.30: A kis iskolások műsora. 23-05: Műsorzárás 23.00: idegennvelvű *UJtU5fíétfé. F?fn*Mf> 19 KOSSUTH RADIO 8.30: Zenekari ha«^verseny. 10.10: Tóth József énekel. 10.30: Óvodások műsora, 11.0): Részletek Delibes: ..La-kmé” című operájából. 11.30: Elbeszélés. 12.10: Rádiójátékok zenéjéből. 12.43: Mit kell tudni a retswiu sz fertőzésről ? 13.00: Gencsy Sári és Melis György énekel. 14.25: Úttörő-híradó. 14.50: Heti zenés kalendárium. 15.40: Könnyű zene napryzeaie- karra, 16.00: Ifjúsági feltörő. 16.25: A tfvermekrádió műsora. 16.40: Szabados Katalin zön- fforárlk. 17.10 Válaszolunk hallgatóinknak. 17.30: Egy falu — €i?y nóta. 18.00: Rtportmtfsor. 18.20: Kóru»hansvef.*fefiVv )M0: A* m fítfyélű m>stá.Ja. 19.00: Látogatás á kőnvvek» hauRtémézek & eettémövek boltjában. 0Ö.I8‘ Cormsiite tragédiái a. 22.15: Tf« mc külpolitika. M.Ä: Hazánk zene! életébőL 23.15: Kosárlabda fetírópa- bajnokság Budapesten. 23,45: A maffVai* rádió zenekara látszik. 0.10: Népdalok. PETŐFI RÁDIÓ 6.50: Fűvóatndutók. 14.0Ó'. Of-osZ Operákból, 18.Ó0: Vidám kottafelek. 18.40: wA sötét folyó”. Re* eény résziét. 18.Ó0: Délutáni ban e-ver ?env. 17.00: A Zeneművészeti Főiskola DISZ kórusának hangversenye. 17.25: Filmzene. 17 48: Rachmanimv! Szonáta. l8.20: A DÍSZ és a magyar If 1)1 »ég. IMO: Petress Zsuzsa énekel. 19.00: Az énűlŐ kommunizmus nagy országiban. 19.30- A rádió hv^lvművelö előadása. 19.50: Blthv Anna és Palló Imre énekel. 00.21: Snorthfradó. 20.41: Tánezene. 2!. 10: Népdalok, csárdások, 21.40: Hálnál Anna és Berda József verseiből. 29-.00: Klasszikus oo»t;ettek. tt.lo■ Itt. Ráez Béla és zenekara latszik. fivrtfi* isin itt* 14 KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: A salgótarjáni nép! zenekar Játszik. 9.00: Indulók. 10. K): Zenés kirándulás a vi* lág körül. 11.00: Nők negyedórája. 11.15: Vlko Cservenkov úttö- rő-pailota szimfóníküs zenekara Játszik. 11.30: Magyar fuvósegyütle- sek műsorából* 11.50: Versek. 12.10. Magyar népi muzsik». 13.00: Könnyű hangszerszólók. 13.30: Oscar Strauss operett- leiből. 14.25: Hangverseny gyermekeknek. 15,00; Operarészletek. 1Ő.0Ö: „Nép barátja*’. Szemelvények Arany János 1840— 49 ben meglelent latrából; 10.40: Magyar szerzők kórul* művei. 17, ip; Válászöhmk hallgatóinknak. 17.30: Szív küldi. 13.00: A tükör előtt. 18.20: A magYar rádtó tánézenekarának műsörá. 18.50: Pillantás a nagyvilágba-. 18 55: A kis todndás. Elbesíé* lés. 10.2ŐÍ Bartók zoPgöfaftiűvét. Ö0.20: Híres nőalakok Puccini operáiban-. 20.50: Szülőknek — nevelésről 21.10: Békedalok. 21.20: A magyar rádió énekkarán Mik hangversenye-. 22.15. Kosárlabda HuróPa- hajnökság Budapesten. >■ §46vjet népek aftléjból» 23 orv BzviátOSélav Richter Zbrgo^áZtk. Ö. 10 Magvar hóták. PFTÓFI RÁDIÓ 6.50: Szól á harmólillta. 14.00 Népek zenéje* 15.00: Könnyű zené, IS 30: F.rnber S7n1etik. Maxim Gorki! elbeszélése. IG.'IO: Színes magva? nép! muzsika. 17.00 Kamarazene 17.30* A inagvat békemozga- Ion) fejlődése. 17.45: Tánczene. 18.30: Az épölő komm*i.i»z-r mus nagy nrszágábiti. 1909 VMhar után. Színmű bfrotn Mvönásban. 2! 16. ÖPérettrésZlétek. 22.00 Zenekari hang/ersénv. lúniun Iff KOSSUTH RÁDIÓ 3.30. Oper a rész letek. 10.10: Régi muzsika kertje. 10.30: Óvodások műsora, 11.00: Kórushangverseny. 11.30: Legenda a nyúlpaprt* késről. ‘ 12.10: Tánczene a csehszlovák rádió műsorából. 13.00: Zenés Irodalmi műsor. 13.20: Radios Béla Jenő és ♦ zenekara látszik. 14.25: Úttörő-híradó. 14.50: Kamarazene. 15.20: Csehov: A tokbábújt ember. 16.00: Zenekari hangverseny. 16.40: Válaszolunk hal-lgató17.10: Nemzetközi kérdések. 17.25: Magyar népdalok. 18.00; Közős dolgainkról. 18.15; Szív küldi. 18.4$: A virágzó mezőgazda* si£ titjétn. 19,15: Jő munkáért --** szép muzsikát! 20,20: J7nttgWftttiíí&dr. 20.36: Mfcftuszí AZ IfjVS Gáf* dú t>!'4 bán» 22.15: Ttí bére knlpolltika. 23.28* Hanglemezek. 23 15: Ha nglémezüjdoiisá gain kv 0.10: Borosa Jolán énekel. PETŐFI RÁDIÓ 6 50: Bige József furulyáílk. 14.00* Művész le mézek. 11.10; Könro-ű yn ne. . 15.?0: SZórákoitató zene. 16.20: Ifogvah lettem író? Flmöndla Palotai Böris. 16.40: Onerettrészl^tuk. j?.20: Orosz nvelvtanfólyáttl ha la dóknak. 17 40: Kamarazene. 1810: Mi tilság a tudomány és technika világában? 18.50: A Hrúdu-hibar megyei néöl egV’tl’tths műsora. 19.10: Az éPüíő kötnmuhiz- tfiUS tiagv o*-s-»ágában* 20.00: Madrigálok. n;') ’.n- SpÖf’thífááÖ. 20.40: A mng3‘ar irodalöm tn-ténete. 21.-Xl; NV4**1 KárolV és zenekaré UtszílC. 21.45: Miért egészséges a napozás? 21 55: Paul P'-'beson és a . n.'lteV fr-f;nőrr^5 ,'n^k^l. 22.25: Zenekari hangversenyi C*<n*ílwinh. IrififHfi V* KOSSUTH RADIO 8.3P; A moszkvai rádió zenekar a látszik. IO.iO: Népzene. 10.50: Délelőtti hangverseny.-11.30: Nagyravágyó Szerencsi. Elbeszélés. 12.1Ö: Operarészletek. 13.00: A tudoniánv és a vallás a világ keletkezéséről. Könyvismertetés. 13.20: Muszka Jenő operett- leiből. 14.25: A rádió gyermekujság műsora a kisiskolásoknak. 15.30f Az épíHő kommuniz- m-us nagy országában. 16.00: Szív küldi. 16.20: Verses, zenét irodalmi műsor. 16.5(?: Hanglemez. 17.16: Válaszolunk hallgatóinknak. 17.25: Egv falu — egv nóta. 17.55: Pillantás a nagyvilágba. 18.00; Ipart műsor. 18.20: Fiatat! művészek opera- hangversenye a DISZ H. k on gr «'sszu $& a lkaim ábólv 19.00: Hangkének a DIS2 11. kongresszusáról. 19.30: Tánczene. 2Ö.2Ö: Lázadás ..Hang^z^for^ ezáffban”. Zenei tréíá. 90.45: dákovenkö és NeCSäte* énekel, 21, (>E Bérttámln Léááló *«er* zöí estié. 22. tT: Kosárlabda Fufóbá* bajnokság Budapesten. 22.25: Tréfái ntaevöf ttépda» íöki 8145: Pobéft Burns vidám balladája. §3.00: m zéné. 0.10: Csárdások. PEfÓFI RADIO 6.50: Kórusok. 14.60: Zenekari muzsika* 14.40: A ma^var rádió flépi zenekara látszik. 1500 Török ÖVUla két elbé- sZélésé. 15 30: Dvortsák- CigáfiVdalök iáU: HáHartiárer. Irt on, /áíAKttirtíli'tó 7»ne. iá.SO: 7^ré5->ert3l érckét'Ck. Üf.Ke! Cpfpnc. 17,50! 17.W- Re*üálö fltlaüí. Helsinki. IS.Iü: ftpftisMi Síintefí Mretti íeVortásbnn. 51 !"• t,,hanti Strauss kerítitrölböt 51 50! RnnHIiIreárt. 51,50- VMitn kArusok. 25.30: Zenekari hancversenv. Pa»ls6. fánlns ti KOSSUTH RADIO 8.IW: Albán, tnaevar is ían- pi«l nfnsetie. 9.8): Daiok a hazáról. 10.10: Síont lőrinczy Marianna hcRedai. 10.30: Óvodások műsora. 10.50: Ar. Okos Mackó, ti.00: Nők negyedórája. 11.20: Részltetek a „Díszelőadás” című film zenéiéből. 11.30: Részletek Szervánszkv „Vasból való vár” című mesejátékából. 11.51: Humperdínek: Jancsi és Juliska — nyitány. 12.10: Román és szlovák népi muzsiika. 13.00: Táticzene. 14.25: üttörö-hlradó. 14.80: Fiatal művészek hangversenye. 15.10: Irodalmi fáték. 15.30: Részletek Dunajevszkl] és Fényes Szabolcs operettieiből, 10.00: Fiatalok eporthtradóta. 16.20: Uttórák * réten. 16.40: Liszt aongoraművelből. 17.10: lljabb elméletek t Föld kialakul ásárót. 17.30: Szív küldi, 15,00: Az évei tere nvnmébMi 16,30: Magyar népi mutslka, 19,00: Kfllpntllikai kérdésekre válaszolunk, 19.15: Jó (llimkdéft -= Szép muzsikái! 20.511: Hétvégi kalauz. . 20.25: NatfV szimfóniák. 21.35: Sportbtradó. 22.15: 'T(Z Pé'-e kfitpnlltlkl, 25 95: Táncoló billentyűk. 22.40: Emlékek Somlyó Zoltánról. 23.00: Szaharova és Lfemesev énekel, a moszkvai rádió zenekara latszik. 23,34: Meséld muzsika. 0.10: K maCVar rádió pép! zenekara látszik. PttOFl RÁDIÓ 6.50: Dvorzsák Két kerlftgS. 14,00! Onpraré'sz.’etek 14.50: Népi zene, népi kórus. |5.3n: Dalok. 16.00: Köröst pudlti ZóMán és zenekara játszik. 16,40: Zenekari muzstua, 17,30: Anya és lánya. Elbeszélés. Ik.nO- Kodály műveiből. 18.30: Az ébtllő ktimmimtz- mns hagv orszáiráhan 19.00: Lentri-el rádió kórusa és zenekara. 19.23: Miből ered a tsz-tag lavedel me. 19^0: A szolnoki nép! zenekar látszik. 50.00: Tánezene. 21.00 : 900 millió. . . 21.30: Vidám Balaton. 35.no- A berlim rádió Játszik. 22.10: Részletek Wagner operáiból. Smnmhat, Júnhf 18 KOSSUTH v RADIO 8.30: Zenekari v hangverseny. 10.10: Kibontott zászlók. Barabás Tibor rádiójáíéka. 10.50: Filmzene. 11.30: Hogyan könnyítik meg az újabb vizsgálóeszközök a gyomorbetegségek felismerését? 11.40: Ifjúsági kórusok műsora. 12.10: Hanglemezek, 13.00: Részlet Szabó Pál „Nyugtalan élet” című Önéletrajzi regényének készülő Itt. kötetéből. 13.25: Toki Horváth Gyula és zenekara látszik. 13.40: Fúvószenekari hangverseny. 14.25: Nagy mesterek — nagy művek. 15,20: Magyar munkásmozgalom a tt. világháború éveiben, 15.40: Szív küldi. 16. lö: Ránnvtí zene, 17J0: Vaazy Viktor pépdal- feldolgozásai. 17,40: Válaszolunk hallgatóinknak, 18.00: Tánezeoe. 18.20: Az épülő kommufltZPiua Hagy országában. 19.00: Utón-űifélért, 19.05: Nénszerü hangverseny. 20.28: Ünnepi műsor a DISZ megalakulásának ötévés évfordulójára 82.15; Kosárlabda Európa- bajnokság Budapesten. 29.25: tánc éjfélig. 0,10: Üsárdások. PétÓEI RADI« 6.50: Hrenylkov: Expreae- szerelem — részletek. 14.00: Öperetlrészletek. 14.50: Kfnal PépPtésék. 16,20: A* opera ttiipdenklé. Erkel: Bőnk bán.' 17.05: Mitholótflat képeskönyv. 17.55: Vartáelók két udmurl népdalra. 18,00: A világirodalom hu- mo-a: Scsnkarl apó hős* tette, ia.30: PádlókóHisok énekelnek 19.00: KOlpolttlkal kalauz. 19.10: Szív kflldl. 19.40: A Bartók Béla zene. művészeti szakiskola növendékeinek estle. 20.20: SnorthlradÓ. 20.40: Sznvlet művészek fehér és Kálmán opereltjelbő! énekelnek. 5t.20: A tóvárosi népi zenekar játszik. 22.00: Zenekari hangverseny. é nartriiou. ftíniut 19 KOSSUTH RADIO 4.30—7.59-ig: Reggeli zene. 8.10: Egy falu — egy nótaj 8.55: Fotóamatőrök öt perce, 9.00: Zenés tej törő. 10.00: Vasárnapi levél. 10.10: Kiváncsiak klubja. 11.00: Láttuk, hallottuk, olvass tűk. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Jó munkáért — szép muzsikát! 13.30: Rádiólexikon. 15.25: Egy hét a külpolitikában. 15.40: Szív küldi. 16.15; Aucaitn és Nlcolette, O-lranela azéphtatörla. 17,00: Könnyű melódiák. 17 40: Kincses kalendárium 18.15: Az épülő kommunizmus nagy országában, 20.20: Puskin és Muazorg- szkíj: A két Borisz. 22 10: Kdsárlabda Európa- bajbókság Budapesten. 22 20; fsuppé-est, 23 2Ü- Közvetltéa a zeneművészeti főiskola nagyterméből. 0 10: Vidám népdalok. perfipi radio 'űvószetle. dája. 16.10: szfy küldi. 1100: Verses, zenés őaszeai- iítás. 11.30: Zenés vasárnap délelőtt. 12 30 A bünbóéBátó cédula és más spanyol novellák. 13 00: Müvészlemezék; 14.06: Mai szerzők öpéHUlet. 15.00 Természelvédelnil tálaink. , » 15.2Ö: Néni együttesek és népéneketek műsora. 17.00: A rádió aveníieksztPhá- záhak műsora. 17.40: DéUllÍPI hangverseny. 18.30: Irodalmi műsor az tfI Óság-ól. ia,R5: Régi olasz muzsika. 19.30: Színes tpagvar népi muzsika. 20.90: A ..Tartós békéért, népi demokráciáért" című lap Ismertetése. 80.35: Tánczene a német demokratikus rádió műsorából. 21.30: A vasárnap sportja. Totóhtrek, 22.00: Zenekari hangverseny. (A Magyar Rádió a műsor- változtatás jogát fenntartja.) /