Észak-Magyarország, 1955. június (12. évfolyam, 127-152. szám)
1955-06-12 / 137. szám
4 eSZAEMAGTMtORSZAG Vasárnap, 1955 június 12 PART ÉS PÁRTÉPÍTÉS A DISZ pártvezetésének gyakorlati kérdéseiről A DiaZ !l. kongresszusára készülődő borsodmegyei DISZ-fiatalok az utóbbi hetekben, hónapokban jelen tős eredményeket értek el. Különösen a munkásifjúság lesz ki magáért. A megye bányász DISZ-brigádjai a kongresszus tiszteletére csaknem 9000 tonna szén kitermelését vállalták terven felül, ennek már mintegy felét felszínre küldték. A húsz budapesti gyár felhívásához csaMakozó borsodi üzemek vállalásaiban külön ( pontként szerepelnek a kongresszusi felajánlások. Az Ózdi Kohászati Üzemek és másutt is „ezerszemű“ önöké szerveznek, amelyek felkutatják a megtakarítható anyagokat és szerszámokat; jól naiad a vas- és színesfém-gyűjtés is. A borsodi traktorosok közül a Hejöpapi Gépállomás ifjúsági brigádja emelkedik ki: eddig mintegy ezer normálholdou végezték el a tavaszi munkákat. Eű.vro étdel<emebbe és színesebbé válik megyénkben a DISZ- szervezetek élete. Elkészült a 0ISZ nyári programja. Miskolcon kétnapos nagy ifjúsági találkozó: „Erő és szépség ünnepe“ lesz. A tokaji találkozó már hagyományszámba megy; idén is megtartják. Bálok, kirándulások, haditornák, kulturális és sport- események is szerepelnek a programban. Az elmúlt hetekben Cigándon találkozott a ricset járás fiatalsága. Háromezren jöttek el ide. kétszer- annyian, mint ahány DTSZ-tag van a járásban. A fiatalok egyre nagyobb számban keresik fel a városi és falusi alapszervezetek helyiségeit, ahol nemcsak szórakozhatnak, hanem tanulhatnak is — különösen azóta, amióta pártpropagandisták és tanárok, tanítók tartják az előadásokat. Az utóbbi két hónapban több mint 15.000 uj taggal erősödtek DlSZ-szer- vezeteink. A fiatalok örömmel lépnek be a DISZ-be. Ott megismerhetik a közösségi élet szépségeit, s meggyőzödnek arról, hogy az ifjúsági szervezetben változatos és érdekes az élet. Úgy látjuk, hogy június 15_ig megyénkben legalább 20.000 ú.i taggal gyarapodik a DISZ taglétszáma. Több gondot kell fordítanunk arra. hogy ez a növekedés megfelelő politikai munka nyomán következzék be. A hátralévő időben több 20 éven felüli fiatalt kell a DISZ_szervezetek- nek felvenniük, és fokozniok kell a szervező munkát a munkás- és pa_ raszlfiatalok között is, mert több járásban — például a sátoraljaújhelyiben. — még mindig kevés a DISZ- szervezetekben a munkás- és paraszt- fiatal. Elhatároztuk, hogy a kongresszusig mindenütt megszervezzük az új DISZ-tagök és a párttagok találkozóit. A fiatalok itt kapják meg első pártmegbizatásaikat. Javult valamit az ifjúság körében folyó politikai nevelőmunka is, de még nem kielégítő mértékben. Bitka eset, hogy valamelyik DTSZ-szerve- zet beszélgetést kezdeményezne idős párttagokkal, volt partizánokkal, kitüntetett sztahánovistákkal és kiváló munkásokkal, állami és gazdasági szervek vezetőivel a felszabadulás előtti és a mai életről, az ifjúságról, a DTSZ nevelőmunkájáról. A miskolci párt- ég DISZ-vezctők beszámoltatásakor megállapítottuk, hogy itt a DISZ-kongresszus előkészítését nem tették politikai üggyé, mert nem tárták fel és hern zúzták szét azokat n jobboldali nézeteket, amelyek támadták a DTSZ-t és a DTSZ pártvezetését. nem leplezték le az ellenség tevékenységét az ifjúság soraiban. E munkához a megyei sajtó sem adott elég támogatást. '< « deH Sf k PI p '■ P' értünk el abban, hogy megértessük minden állami- és tömegszervezettel: az ifjúság nevelése valamennyiünk szívügye. Tanácsaink, szakszervezeteink, kulturális és sportintézményeink vezetői tervet dolgozlak isi arra, hogyan támogassák a DÍSZ-kongvesszus előkészítését. Első eredményképpen számos DlSZ-szervezet kapott és kap például helyiséget. Ebben a munkában azonban még a kezdet kezdetén tartunk. A megyei pártbizottságnak az a feladata, hogy rendszeresen ellenőrizze ezeknek a szerveknek kommunista vezetőit, hogyan hajtják végre terveiket és a Központi Vezetőség határozatát az ifjúsági munkáról. így nem fordulhat elő az, hogy egyesek — mint például a szikszói járás tanácsvezetői, — hosszú időn át semmit sem tesznek a DISZ érdekében. A megye DISZ-szervezetetnek munkájában tapasztalható fejlődés alapja a DISZ pártvezetésének megjavítása. A DISZ ereje á pártszervezetek céltudatos irányító, ellenőrző és nevelő- munkájában rejlik. Ez az igazság ismert minden kommunista előtt, párt- végrehajtóbizottságunknak mégis azt kellett megállapítania április 15-én hozott határozatában, hogy nálunk még nem alakultak ki a DlSZ-szer- vezetek pártirányításának leghelyesebb módszerei. A pártiránvíias egyik Legfontosabb feltétele az, hogy a DISZ-ben kellő számú fiatal kommunista dolgozzék. A megye DISZ-tagságának azonban csupán mintegy 7 százaléka párttag. Jellemző, hogy például a DISZ-titkároknak is csak egyhar- mada tagja vagy tagjelöltje pártunknak. A régpbben DISZ_munká_ val megbízott fiatal kommunisták egy része Is felhagyott már a fiatalok közötti munkával, mert a pártszervezetek nem foglalkoztak velük, nem számoltatták be őket rendszere, sen, nem adtak számukra segítséget. Határozatot hoztunk arra, hogy úgyszólván valamennyi fiatal párttagunkat és tagjelöltünket a DISZ-be küldjük, hogy ott végezzen politikai munkát. A kiválóan dolgozó vagy tanuló fiatalokat egyre nagyobb számban vesszük fel a pártba. Ezzel régi mulasztásunkat tesszük jóvá. A DISZ-ben dolgozó kommunistáknak vezetőségi üléseken. taggyűléseken vagy számukra tartott külön tanácskozásokon adunk alkalmat arra, hogy beszámoljanak tapasztalataikról. munkájúkról. Sok rhég a hiba a pártvezetés gyakorlati módszereinek kialakításában is. Volt idő. amikor egyesek úgy vélekedtek: csak akkor érdemes foglalkozni a DISZ-szervezettel, ba már megmutatta, hogy tud dolgozni. De vannak más helytelen nézetek is. A szikszói járás egyik titkára például felvetette: „Csak nem állunk át teljesen DISZ-munkára?“ Az a tapasztalatunk, hogy nagyon helyes módszer, ha a párt-és a DISZ-tagság közösen vitat meg egy-egy nagyobb, hosszabb időre szóló feladatot. Az elmúlt esztendőben két közös megyei aktívaértekezletet és több taggyűlést tartottak párt- és DISZ_szervezeteink. Az ilyen közös tanácskozások a DISZ-tagök nagy nevelő iskolájának bizonyultak: erősítik. tanítják, megacélozzák az ifjúságot. megismertetik legjobb. • legiga- zibb barátaikkal, a kommunistákkal. Májusban például így vitattuk meg az ifjúság nevelésének helyzetét és a kongresszus előkészítéséből adódó tennivalókat. Ezzel azt is elértük, hogy egész párttagságunk, sok tízezer kommunista ellenőrzi és támogatja az ifjúsági szövetség II. kongresszusát előkészítő tevékenységünket. Meggyőződtünk róla, hogy az ifjú Ság körében végzett munkál nem bízhatjuk csak a DISZ-Szervezetekre. Elhatároztuk, hogy városon és falun a párt-, DISZ- és tanácsvezetökei gőzösen számoltatjuk be munkájukról, a helyszínen nyújtunk segítséget számukra. Ennek hatására lényegesen javult a DISZ-kongrosszusra való felkészülés Miskolcon, az edelényi. a ri. csei és több más járásban. A DlSZ-középrzerirek ujjrí választása és az azóta, eltel> időszak tanított meg bennünket arra. milyen fontos a DlSZ-rnunkatervek megvitatása és jó ráhagyása párévczelőségeinkben, mennyire hasznos a DISZ-ben dolga, zó kommunistáknak, az ifjúsági szövetség vezetőinek rendszeres beszámoltatása. Uymódon tájékozódhatunk a DISZ mindennapos problémáiról, állandóan figyelemmel tudjuk kísérni tevékenységüket és szükség esetén azonnal segítséget nyújthatunk nekik. Alka'mas ez a módszer arra is, hogy munka közben neveljük a fiatal vezetőket — hisz a pártnak kell fe. lelősséget vállalnia a fiatal káderek kiválogalá-áérí.' iskoláztatásáért és neveléséért. A legutóbbi hónapokig mi, a me. gyei párt-végrehajtóbizottság sem alakitoltuk ki a DlSZ-megyebizott. sáp irányításának helyes módszerét. A Szerencsi Csokoládégyár párttitkára joggal birált meg bennünket azért, mert nem mutattunk példát, hogyan kell a DISZ pártvezetését megoldani. Való igaz. hogy irányításunk esetenkénti, alkalomszerű megbeszélésekre korlátozódott. fiúV ídÖ Ó1:) azonban a megyei pártbizottság titkárai, osztályvezetői és munkatársai rendszeresen részt vesznek u DISZ megyei vála.sz1m,á~ nyáriak és megyebizot tságának ülésein, felkészülnek az ülésekre, fel is szólalnak, átadják vezetési tapaszta. lalaikat, tolmácsolják a kommunisták tanácsait. A DISZ megyebizett ságának vezetői általában részt vesznek az általunk szervezett tanácskozásokon, a megvet pártbizottság osztályainak értekezletein. Esetenként közös instruktori megbeszéléseket tartunk. Egy idő óta szoros napi kapcsolat alakult ki a két vezető szerv munkatársai közöttTudjuk, hogy a DISZ pártirányí- tésának eddigi javulása• csak kezdeti eredmény. Különösen alapszervezeteinket kell megtanítani arra, hogyan vezessék az ifjúsági szervezet politikai és gyakorlati munkáját. Ezért azt a határozatot fogadtuk el. hogy a DISZ kongresszusáig kidolgozzuk további feladataink tervét. A tervjavaslat az év végéig öleli fel munkánkat és azt a célt szolgálja, hogy megyénk dolgozó- és tanulóifjúságának többsége a DISZ tagja legyen, hogy az ifjúsági szövetség hatást gyakoroljon a megye egész ifjúságára 8 hogy a párt befolyását kiterjesszük olyan ifjúsági rétegekre, tömegekre is. amelyekhez eddig nem jutott el közvetlenül a párt szava. Az ifjúság között végzett politikai nevelőmunka egyik legfontosabb feladatunk. A DISZ II. kongresszusának előkészítése már eddig is jelentős mértékben hozzájárult a DTSZ erősödéséhez, tömegbefolyásának növekedéséhez. A kongresszus előkészítése. majd tanulságainak feldolgozása nagy feladatokat ró pártszervezeteinkre is. Különösen fontos a DISZ pártvezetésének további javítása. EÖLDVABI BUDOLF a Borsodmegyei Pártbizottság első titkára íMevielent a Szabad Nép június 10-i számában.) Sokgyermekes anyák kitüntetése Ünnepélyes keretek között jutalmazták meg június 6-án a miskolci I. kerületi tanács helyiségében azokat a sokgyermekes anyákat, akiknek 1951 március 8-a után született hét, vagy annál több élő gyermekük van. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 9600 forint összeget adományozott a miskolci anyáknak. A megjutalmazott 7 édesanyának Mo_ ravszki Antal elvtárs adta át a pénzjutalmat. Velkovics Dánielné 9 gyermekes anya 2600 forintot kapott, a többi édesanyát 1000—1400 forinttal jutalmazták. A Kertészeti Vállalattól Spisák Já- nosné virágcsokorral üdvözölte a megjutalmazott édesanyákat, akiket a Vörösmarty-utcai általános iskola úttörői nevében egy úttörő kislány és fiú köszöntött. Pitroff Antalné 9 gyermekes anya köszönte meg a jutalmakat és ígéretet tett az ott megjelent anyák nevében, hogy gyermekeiket igaz hazafiakká nevelik. Schdter-estet rendez a megyei békebizottság 14r IRA1 AZ ÉSZ AKMAGY ABOBSZ ÁG SZERKESZTŐSÉGIÉNEK Miskolc A hejöpapi DISZ- és úttörőszefvezet fiataljai a DISZ-kongresszus tiszteletére vállalták, hogy 18 hold rozson pótbeporzást végeznek. ígéretüket már jóval túlteljesítették. 26 hold rozson végezték el a pótbeporzást. Most a VIT tiszteletére újabb vállalást tettek. Elhatározták, hogy a helyi Petőfi termelőszövetkezetben 10 hold lucernán is pótbeporzást végeznek. KOMLÓSSI ISTVANNÉ és SZELES BERTALAN 150 évvel ezelőtt. 1805 május 9-én hunyta le örökre szemét Friedrich Schiller, nagy német humanista költő, a nemet drámaírás klasszikus nagysága, Goethe kortársa és barátja. A borsodmegyei békebizottság kulturális bizottsága a nagy költő emlékezetére június 12-én a diósgyőri Vasas otthonban, június 15-áji este 8 órai kezdettel pedig' a miskolci Déryné színházban Schiller emlékestet rendez a következő műsorral: Teli-nyitány. Bevezetőt mond Gyárfás Imre. a miskolci írócsoport elnöke. A harang. Don Carlos ária. A kesztyű' Ármány és szerelem (I. felvonás) Haramiák (Részlet). Liszt: Halászfiú Schubert: Két Schiller-dal. A műsort a Déryné színház művészei és p színház zenekara adja elő. A Liszt- és Schubert- dalokat Petress Zsuzsa énekli, zongorán kísér Szűcs Ilonka. • útgyűrű. betonvályú, betonkád s egyéb betonáruféleségek körletek és állami vállalatok résre is *— Miskolc. József A. u ’<> valamint Mezőkövesd. Mezeit, Sárospatak és sátoralja •helyi Tüzép-telepen szabadon ' ! utalás nélkül beszerezhetők ’ • kossá« részére mindenféle be narrkészítmény szabadon, kor Sáíozás nélkül kapható a megyei Tüzép Vállalat bármelyik te- ______________lepén.__________ ISO ISKOLA VOLT A DISZ kongresszusi versenyben nagyszerű új hőstettek születtek a diósgyőri martinban, a fiatalok sikereiről elismeréssel beszélnek az idős szakmunkások, műszaki vezetők is. Lázas munka folyik ezekben a napokban az üzemben. Fürgén mo_ zognak a berakódamk, sietős a dolguk. Az üzem lemaradt kongresszusi vállalása mögött, — de nem a fiatalok hibájából. Most mindent elkövetnek, hogy pótolják a késést, A verseny szárnyakat adott a munkának. Hét ifjúsági ■brigád áll nemes küzdelemben a kemencesoron. ígéretet tettek, hogy a kongresszusig terven félül 800 tonna acélt gyártanak. Adott szavuknak becsülettel eleget tesznek, nemcsak teljesítik, de túl is szárnyalják vállalásukat. Minek köszönhető a szép siker? Elsősorban bizonyára annak, hogy a fiatalok egytől egyig szinte szerelmesei a szakmának. De sok más tényező is hozzájárult a győzelemhez. A DISZ-szervezetnek is része van a munka megjavulásá- ban. A legutóbbi DISZ aktíva ülésen Nyilas elvtárs. a gyárrészleg DISZ- titkára megállapította: — Igen komoly hibát követtünk el azzal, hogy csak a kemencesori fiatalokra fordítottunk gondot, a hulladéktér és az öntőcsarnok ifjúmunkásaival nem törődtünk. Ezen haladéktalanul változtatni kell. Valóban a gyárrészleg DISZ-bi- zottsága eddig csupán a kemencesori hét brigád 36 fiataljának nyújtott segítséget, holott az acélműben több mint 700 fiatal dolgozik. A fiatalok többségének elhanyagolása természetesen éreztette káros hatását. Különösen azért, mert az acélmű különböző területeinek munkája úgy kapcsolódik egymásba. mint a fogaskerék. Hiába akarnak a kemencesoron jóminőségű acélt gyártani, ha nem segítik őket. a hulladéktéren és az öntőcsarnokban. Ennek felismerése nyomán a ÍVSZ-szer vezet változtatott munkáján, és ma már rendszeres segítséget nyújt a hulladéktéri és az öntőcsarnoki fiataloknak is. S ez gyorsan meghozta az eredményt. Eddig a martin villánritábláin, faliújságjain mindig ugyanazokkal a nevekkel leheteti találkozni. Si- limann Tódor, Egerszegi István, Szilágyi Dezső, Pásztor József és Vissi Aladár nevét lehetett állandóan a verseny táblákon olvasni; — azt hihette az ember, hogy csak ők a fiatal dolgozók az üzemben, a többi mind idős martinász, A kongresszusi verseny lázában ú.i nevekkel gazdagodtak a feliratok. Nevekkel, amelyeket, a DISZ- bizottság sem ismert. Márkus József ifjúsági brigádja a hulladéktéren élre került a versenyben. Szabó Géza vaspakoló napról napra 160—180 százalékot teljesített. Az öntőcsarnokban ser— kisem ismerte Hermann László ég Térben László nevét. Csak akkor figyeltek fel rájuk, amikor kiderült, hogy a két brigád nemes, küzdelemben áll egymással a minőség javításáért, a terv teljesítéséért. A DISZ-bizottság meglepetéssel tapasztalta, hogy az elfelejtett fiatalok hallatnak magukról. De nemcsak az acélműben volt tapasztalható a fiatalok előretörése. A többi üzemrészben is ez volt a helyzet. Még a nagyüzemi DISZ- bizottság is elkövette azit a hibát, hogy csak régen ismert nevekkel, a Hoffmeister, a Lánczos, a Novak s a Szóboszlai brigád teljesítményeivel dicsekedett, a többi fiatalról hallgatott. Különösen akkor döbbent rá erre a hibára, amikor a vasöntödében ellenőrizte a tag- szervezést. Itt az egyik értekezleten megdicsértek néhány ifi segédmunkást is. Néhány nap múlva négyen felikeresték közülük a DISZ-titkárt és kérték felvételüket a DISZ-be. A DISZ-bizottság szinte azt sem tudta, bogy ott élnek, dől. goznak. Igen, ott élnek és dolgoznak velük együtt még százan és ezren fiatalok, akik mind igényt tartanak arra. hogy foglalkozzon velük a DISZ, gondoljon rájuk az ifjú' sági szervezet. A kongresszusra való felkészülés sok. jó tapasztalatot adott, ráirányította a figyelmet olyan területekre, amelyek eddig kívül estek a DISZ-bizottságok látókörén. Jó iskola volt ez, s most az a feladat, hogy a tapasztalatokat hasznosítsák a további munkában. ■ .......... fi közeljövőben megérkeznek liazénkba az amneszSiarendefet nyomén hazaérkezők első csoportja A Magyarok Világszövetsége felvilágosító irodájában (V., Alkotmány u. 4.) a külföldön élő magyar állampolgárokra vonatkozó amnesztia-rendelet megjelenése óta többezer családtag jelentkezett Személyesen vagy levél útján azzal a kéréssel, hogy segítsék elő külföldön élő hozzátartozóik hazatérését. Az eddigi munka nyomán már számtalan kérelem érkezett a magyar képviseletek útján, s a közeljövőben már várható lesz a hazatérők első csoportja. (MTI) Megismétlik a tornabemutatót a miskolci szabadtéri színpadon Ma délelőtt fél 10 órai kezdettel a szombaton megtartott tornabemutatót a magyar tornász élgárda legkiválóbb képviselőinek részvételével megismétlik a miskolci szabadtéri színpadon. A bemutatón résztvesz- nek: Pataki Ferenc olimpiai bajnok, Mogyorósi Kienes János főiskolai világbajnok, Simonfalvi László dr: sokszoros magyar válogatott, a budapesti Vörös Meteor magyar bajnok gulacsapata és megyénk legkiválóbb tornászai. Jegyek reggel 9 órától a szabadtéri színpad pénztáránál kaphatók; Motorkerékpárvezetők, figyelem ! A BM Borsodmegyei Főosztályának Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti osztálya értesíti mindazokat, akik kis és nagy motorkerékpárveze- tői igazolvánnyal rendelkeznek, akár van saját motorkerékpárjuk, akár nines, hogy részükre ez évben is kötelező a megjelenés a közlekedésrendészeti előadáson. Az előadásra minden motorkerékpárvezető hozza magával vezetői igazolványát, mert az oktatáson való részvételt bélyegzővel bejegyzik. A Miskolc területén lakó motorkerékpárvezetők részére június 26-án délelőtt 9 órakor tartunk előadást a Déryné-utca 5. szám alatti MSZT- helyiségben. Felkérünk minden motor- kerékpárvezetőt, hogy motorkerékpárt lehetőleg ne hozzon magával, mert annak elhelyezése közlekedési akadályt okozhat. A miskolci járás területén lakó motorkerékpárvezetők részére július 3_án tartunk előadást Miskolcon, ugyancsak a Déryné-utca 5. , szám alatti helyiségben. A járás területéről az oktatásra bejövő elvtársak motorkerékpárjukat ismerőseiknél helyezzék el, mert a Déryné-utca nem alkalmas arra, hogy ott nagyobb számú járóművet elhelyezhessünk. Mindkét előadás délelőtt 9 órakor kezdődik és kb. 12 óráig tart, mert az előadás után közlekedési filmet is vetítünk. Felkérjük azokat az elvtársakat, akik e cikket az újságban olvasták, hogy azokkal is közöljék az oktatáson való kötelező megjelenést} akik nem értesültek még e felhívásról. BM MEGYEI FŐOSZTÁLYVEZETŐ edény*”