Észak-Magyarország, 1955. március (12. évfolyam, 50-76. szám)
1955-03-27 / 73. szám
Marx, Engels, Lenin, Sztálin zászlaja alatt előre a szocializmus győzelméért! Pártéi e t ______* Másként kell ezt, mezőkövesdi elvtársak ! A JÖ POLITIKAI munka legfőbb bizonyítéka a jó gazdasági eredmények. Ott, ahol a pártszervezet, a kommunisták jól dolgoznak, nincs hiba a tervteljesítéssel, az állampolgári fegyelemmel, sikerek, munka- győzelmek születnek. Ahol pedig a gazdasági munkát nem segíti a politikai felvilágosító szó, ott bizony bajok vannak. Ez tapasztalható Mezőkövesden is. De ne vágjunk a dolgok elé, vegyük sorra egyenkint. Mezőkövesd nagy község, több mint húszezer lakosa van. Ennek a községnek majdnem akkora a határa, mint a ricsei járásé. Ezt a tömeget egységbe kovácsolni, mozgósítani pártunk és kormányunk határozatának végrehajtására — erőteljes és alapos munkát követel a községi pártbizottságtól. Lelkesíteni az embereket hazafiúi tettekre — felemelő kötelessége minden kommunistának. Kérdezhetik Mezőkövesd kommunistái: hogyan?! Mindenek előtt úgy, hogy ismertessék elért eredményeiket. Most, hazánk felszabadulásának 10. évfordulóján, dolgozó népünk büszkén tekint visz- sza az eltelt 10 év alatt kivívott hatalmas történelmi jelentőségű sikereire. Mezőkövesden is sok minden megváltozott ez alatt az idő alatt. De hadd beszéljenek a tények. 1945-ben 14 utoa kapott villanyvilágítást, 1946-ban felépítették a Községi fürdőt, ahol percenkint 5 ezer liter 72 fokos víz tör fel a földből, 1947-ben 300 személy befogadására kultúrház épült. 1948-ban 15 ágyas szülőotthont és 3 szobás bölcsődét kapott a falu. 1949-ben kétezer kötetes könyvtár, két napközi, óvoda létesült, 1950-ben hét és félmillió forintos beruházással 50 erőgépes gépállomást kaptak az államtól. 1951- ben két artézikutat fúrtak, 1952-ben 1500 vezetékes rádió szólalt meg a községben, 1953-ban gyógypedagógiai iskola létesült, 1954-ben felépült az ország legnagyobb földművesszövetkezeti áruháza, melyet 1955 március 20-án adtak át a község dolgozóinak. SOKAT JAVULT Mezőkövesd dolgozóinak anyagi helyzete is felszabadulásunk óta. Csak 1954 januártól a földművesszövetkezetnél 9 darab vetőgépet, 42 darab ekét, 16 darab boronát, 42 motorkerékpárt és 260 kerékpárt, több mint másfélmillió forint értékű bútort vásároltak. íme, ezek a kiragadott példák is híven tükrözik Mezőkövesd dolgozóinak megváltozott életét. S hogy a fejlődésben idáig jutottak, nagyrészt annak tudható be, hogy a község dolgozói, élükön a kommunistákkal, megértették, mit akar a párt, a kormány és szívvel, lélekkel támogatták is ezt a politikát. Azaz, ha már a támogatásról beszélünk, vannak jócskán a községben olyanok is, akik bizony nem tették meg azt, amit a párt és a kormány joggal elvárt tőlük, akik csak „fejőstehénként“ kezelték az államot. Miben mutatkozott ez meg? Elsősorban abban, hogy sokan igénybe vették és élveztéK államunk segítségét, a kedvezményeket, viszont maguk nem teljesítették állampolgári kötelezettségüket. Ezért maradt a múlt évekről is több mint 800 métermázsa kenyérgabona hátrálék a beadásban, s ezért van ma is lemaradás a begyűjtésben. Jelenleg a község a beadási éves tervhez viszonyítva sertésből 25, marhából 18, tejből 5, tojásból 15 és baromfiból 14 százalékra teljesítette esedékes tervelőirányzatát. Mi ennek az oka? Alapvető oka az, hogy a pártbizottság és a kommunisták elhanyagolták a begyűjtés érdekében végzendő politikai felvilágosító munkát. A községi pártbizottság február Iáén végrehajtóbizottsági ülésen megvitatta ugyan a begyűjtés helyzetét, azonban konkrét intézkedéseket és határozatot nem hoztak e fogyatékosság megszüntetése érdekében. Vizsgáljuk csak meg közelebbről, hogyan dolgozik a községi pártbizottság? Sajnos, nem sokáig kellett kutatnunk, érdeklődnünk, egyhamar kiderült, hogy a párt végrehajtóbi- zottságának nincs munkaterve, terv- szerütlenül dolgozik. Pataki János elvtárstól, a IV. kerület párttitkárától, aki egyben a végrehajtóbizottságnak tagja, megtudtuk, hogy a végrehajtóbizottság csak papíron szerepel. — Hetenkint megtartjuk a vb. üléseket — mondotta Pataki elvtárs —, határozatokat is szoktunk hozni, de hogy mozgósítanánk, vagy ellenőriznénk az általunk hozott határozatokat — ezt már nem tesszük; Duhony elvtárs, a párttitkár végzi egyedül. EBBŐL A HIBÁBÓL ered, hogy nem érvényesül a pártvezetés legfőbb elve: a kollektív vezetés a községi pártbizottságon. Duhony elvtárs ahelyett, hogy irányítaná a pártbizottság munkáját, egész nap kerékpározik, lót-fut, mindent maga akar elvégezni. Egy percig sem vitás, hogy Duhony elvtárs jól szeretné megol- (dani a problémákat, de egymaga még sem tudja pótolni a kollektíva elejét. Nem lehet szilárd a vezetés ott, ahol a pártbizottság titkára mindenben maga intézkedik, utasít- gat, figyelembe sem veszi vezetőtársainak véleményét, javaslatait. A községi pártbizottságnak több mint -40 aktívája van. Sajnos, ez az erő is'1 kiaknázatlan. A pártbizottság csak kampányfeladat idején foglalkoztatja! a pártaktivát, de nem vonja be a mindennapi feladatok megoldásába.' Hogy mennyire így van, erre jellemző, hogy a múlt év októberétől nem tartott pártaktiva értekezletet a pártbizottság, csak az elmúlt napokban. A pártaktivának pedig rendkívül fontos szerepe van a párt életeben. Tapasztalhatta ezt már a mezőkövesdi pártbizottság is. A tanácsválasztást például azért oldották meg sikeresen, a nyugatnémet revanstisták újrafelfegyverzése ellen indított tiltakozási mozgalmat is azért terjeszthették ki az egész lakosságra, mert sok pártmunkást bevontak a mindennapi munkába. E hiba. miatt nagyon gyenge a pártbizottság tájékoztatása is. Sem a pártbizottság, sem pedig a községi tanács nem tudja, hogy például mennyi őszi vetésük van, hány holdon kell pótlólagosan vetni, vagy egyáltalán miként teljesítik vetéstervüket. SÚLYOS HIBA EZ! Azt tükrözi, hogy gyenge a pártbizottság, a tanács kapcsolata a község dolgozóival. Pártunk ereje pedig éppen a dolgozó tömegekkel való széttép- hetetlen kapcsolatában rejlik. Éppen ezért ez a hiba veszélyes is. A párt- bizottság és a dolgozók gyenge kapcsolatára vall, hogy a múlt év januárjától napjainkig csak 12 tagot vettek fel a párt soraiba! És hogyan lehetne jó a kapcsolat, amikor a népnevelők csak papíron szerepelnek, nem végeznek felvilágosító, nevelő munkát a lakosság — különösen a dolgozó parasztok — között. A politikai munka elhanyagolásának következménye kirívóan megmutatkozik abban, hogy a dolgozó parasztok nem szívesen kötnek termelési szerződéseket, sőt többen idegenkednek a tavaszbúza vetésétől is. Vetni pedig kell, hogy több kenyér jusson minden családnak, erre törvény van és ezt sürgeti az életszínvonal növelése is. Tisztában vannak ezzel a községi tanácson. S hogy a politikai felvilágosító munkát „pótolják“, bürokratikus intézkedésekhez fordulnak. íme egy-két példa. Március 14-én a tanács vb. 88 dolgozó parasztot rendelt be a tanácsházára. Megjelentek 44-en. A 44 termelő közül 25-en egyenesen megtagadták például a cukorrépa vetését. 19 dolgozó paraszt meg azon vitatkozott: fog vetni, de nem annyit, amennyit előírtak. Egyszóval ezzel a módszerrel sem tudták megoldani a problémát. A HIBÁT észrevette a járási tanács is. Mindjárt küldött két munkaerőt segíteni, akik meg is jelentek a községi tanácson, de ahelyett hogy kimentek volna a termelőkhöz a községi tanács dolgozóival együtt, leültek az íróasztal mögé és nyakra- főre címezték a berendelési íveket. A probléma pedig csak maradt továbbra is megoldatlanul. A politikai munka gyengesége miatt alszik a munkaverseny is Mezőkövesden. A felszabadulási munkaversenyről jóformán nem is beszélhetnek. Több mint 4200 dolgozó paraszt közül mindössze 80—100 — ezt sem tudják pontosan — tett fe1- ajánlást április 4-re. A nagyobb hiba. hogy nincsenek tisztában sem a tanácson, sem pedig a pártbizottságon azzal, hogy teljesítik-e a felajánlásokat, illetve ki teljesítette és ki nem. Nem csoda, ha nem tudják, hiszen a versenybizottságok nem értékelik az eredményt. Mezőkövesden pedig nagyszerű lehetőség van a ver. seny értékelésére, az élenjárók népszerűsítésére, a lemaradottak serkentésére, hiszen rendelkezésükre áll a hangoshíradó, mozi, faliújság, dicsérőtábla, stb. Mindezt azonban nem használják fel. Amikor ezekről beszélgettünk Duhony elvtárssal, azt válaszolta: „csak az vígasztal, hogy a szomszéd község. Mezőkeresztes, a versenytársunk is ilyen rosszul áll“. Ezzel aztán Duhony elvtárs igazán mindent „megmagyarázott“. BEIGAZOLÓDOTT Mezőkövesden pártunknak az a tanítása, hogy alv? a kommunisták nem dolgoznak, ott dolgozik az ellenség. A klerikális reakció, de különösen a kulákok éltek is ezzel a lehetőséggel. Aknamunkájukkal főleg a Közellátásban igyekeztek zavart okozna egvrér azzal, hogy maguk sem fizették meg azt, amivel az államnak tartoznak, másrészt pedig agitálták a doigozo parasztokat, hogy ne teljesítsék állampolgári kötelezettségüket. Gáspár György, Eötvös-utcai 60 holdas ku- lák például földjét szétosztotta fiai között, hogy mentesüljön a kötelesség alól. A dolgozó parasztoknak pedig azt mondogatta: „Ne fizessetek, látjátok, tőlem sem követelik!“ S mert a pártbizottság, a kommunisták nem szálltak szembe a kulá- kokkal, a tanács nem vonta őket felelősségre, ezért egyre jobban megnőtt a szarvuk, sőt többen közülük be is férkőztek fontos hivatalokba. A magtermeltető vállalat mezőkövesdi járási felügyelője Gáspár nevű kupec. Beosztása révén elsősorban a kulák rokonaival kötött magtermelési szerződést, hogy minél kevesebb terményt keljen az államnak beadniok. Többek között ennek i kupéénak a műve, hogy Mezőkövesden a dolgozó parasztok közül sokan nem kötöttek cukorrépára szerződést, csak fűmagra, dohányra, stb. Jellemző, hogy eddig a községben soha nem termeltek annyi dohányt, mint most. A dohánytermelési tervet 200 százalékra, a fűmagvetési tervet 300 százalékra teljesítették, mert ezután sincs beszolgáltatás. Ezzel a lehetőséggel igen sokan visz- szaélnek a községben. Pál József Mátyás-úti lakos, akinek 3 kataszteri és 929 négyszögöl földje van. leszerződött fűmagra, kapormagra, magkenderre úgy, hogy nincs is annyi földje, amennyit mentesít az állam a beszolgáltatás alól. A mezőkövesdi járási statisztikai hivatalhoz az elmúlt hetekben vették fel Kuczu Vámos nevezetű ku-. Iákot, akiről mindenki tudja a községben, hogy nyilas szervező is volt! Mit mutatnak ezek a példák? Elsősorban azt, hogy a községi párt- bizottság elferdítette pártunk parasztpolitikáját. Teret engedtek a kulákok, kupecek aljas aknamunkájának és ezzel akarva nem akarva az ellenséget támogatta. Teljesen érvényes a mezőkövesdi pártbizottságra a Központi Vezetőség legutóbbi határozatának az a része, mely kimondja: „nem folyt határozott harc azzal az egyre növekvő jobboldali veszéllyel szemben, amely az elmúlt másfél esztendő alatt a júniusi határozatok végrehajtása folyamán pártunk és népi demokráciánk minden területén megmutatkozott“. EZEK A HIBÁK arra engednek következtetni, hogy a pártbizottságon teljesen elaludt a forradalmi éberség. Az éberség hiánya — magyarán mondva: szájtátiság! Száj- tátian nézni, vagy éppen meg sem látni az ellenség aknamunkáját, amely pedig az orruk előtt folyik. Azon siránkoznak, hogy a községben ellenséges agitáció tapasztalható. hogy ezért van lemaradás a munkában, a begyűjtésben. De nem fogtak hozzá kemény kézzel, hogy leleplezzék az ellenséges agitációt, nem ismertették a dolgozóik előtt pártunk helyes politikáját, nem hívták őket harcba a párt és a kormány határozatának teljesítéséért. Mi okozta ezeket a hibákat? Elsősorban tehát az, hogy a községi pártbizottság nem támaszkodott a pártaktívákra, nem mozgósította a mindennapi pártmunkára, s nem érvényesült a kollektív vezetés elve. A hibákért felelős a járási pártbizottság is, mert látta és tűrte ezeket a hibákat. Az igaz, hogy többször segítettek, napokat töltöttek a községi pártbizottság területén, s hogy nem egyszer foglalkozott vb ülésen a községi pártbizottság munkájával. de ez a segítség nem volt rendszeres. A járási pártbizottság részéről egy elvtársat sem bíztak meg Mezőkövesd patronálásával. Sőt, olyan helytelen nézet alakult ki: .minél előbb ki Mezőkövesdről“. Ez a nézet még jobban érvényesült a járási tanácson. A járási pártbizottság hiába küldte a járási tanács elnökét és titkárát Mezőkövesdre, nem mentek, mert „Kövesd nehéz dió!“ Nagyon ritkán látogatják Mezőkövesdet a megyei tanácstól is. Ahogy ott jártunk, akkor érkezett oda két elvtárs, mondván: segíteni jöttek. Persze ebből a segítségből előbb is kellett volna, amikor még nem sürgetett annyira a tavaszi munka. NINCS MIT VÁRNI, tétlenkedni. E hibák megszüntetése nem tűr halasztást egy percig sem. Mezőkövesden minél előbb rendet kell teremteni. Mezőkövesd legyen a járás szíve! Ehhez viszont az szükséges, hogy a község- '->ártbizottság támaszkodjon a o- ■ 'ú í vakra, tanítsák meg az alap- -’özeteket helyesen dolgozni, s közös erővei fogjanak hozzá pártunk határozatának megvalósításához. TÖRÖK ALFRÉD S Minisztertanács határozata a tavaszi búza 1955. évi kötelezi vetésének megszüntetéséről A Minisztertanács módosította a tavaszi búza vetésével kapcsolatban korábban hozott határozatát. A tapasztalatok szerint tavaszi búzából biztos termésre akkor lehet számítani, ha annak vetését a legkedvezőbb időben elvégzik. Az idei rendellenes időjárás, a kitavaszodás elhúzódása megakadályozta, hogy a tavaszi búza az egész országban idejében elvetésre kerüljön. A Minisztertanács határozata szerint a tavaszi búza vetése a továbbiakban a kedvezőtlen időjárás miatt nem kötelező és az e tárgyban kiadott 1016—1955. II. 6_i számú minisztertanácsi határozat hatályát veszti. A határozat szerint ezután tavaszi búzát esak olyan területen vessenek, ahol az eddigi tapasztalatok szerint a tavaszi búza még biztos termést ad. Azok a termelők, akik tavaszi búza vetési kötelezettségüknek eleget termi nem tudtak, ehelyett elsősorban kukoricát és ipáid növényt vessenek. Az ország bőséges kenyér- és lisztellátása érdekében az állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek és az egyénileg dolgozó parasztok a leggondosabban végezzék el az őszi kenyérgabona vetésének tavaszi ápolási munkáit: a fejtrágyázást, a hengere- zést, a fogasolást., a gyomirtást. (MTI) HÍREK ÉjszaHal Ügyeletes orvosi szolgálat 1. (Megyei kórház (telefon: 36—363). 2. Kazinczy u. 20 (15-032) 3. Uidiósgyőr 1. u. 4. &z. rendelő (21—287). Ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszakai készenléti szolgalat: Miskolc. Szabadság tér 2. sz. Maliriovszkij u. 2. szám. — Ujdiósevör: Marx Károiv u. 38 sz. Hejőcsaba tísabavezér u 68. sz. — Ügyeletes állatorvos szombaton déltől hétfőn reggelig Dienes Árpád. Lakik: Miskolc, SágVári u. bérház IV. lépcső fez. 1. Telefon nincs. IDŐJÁRÁS Várható időjárás vasárnap estig: felhőát- vonulásak, többfelé kisebb eső, esetleg zivatar. Mérsékelt, időnkint élénk délnyugati, nyugati szél. a meleg Idő még tart. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: 6—9. legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 17—20. északkeleten húsz fok felett. A fűtés alapiául szolgáló várható középhőmérséklet: tíz fok felett. — A Széphalom (Kohó) ezévi első száma gazdag tartalommal jelent meg. Kapható az újságárusoknál. Egyes* szám ára 4 forint. Előfizetési díj egy évre 16 forint. Szerkesztőség Miskolc, Széchenyi u. 14. — „A zenehallgatás örömei“ című előadássorozat 4. előadását technikai okok miatt április 6-án, szerdán este 7 órakor tartja Herszényi Bálint, a Zeneművészeti Szakiskola tanára. — A megryei tanács végrehajtóbizottsága által meghirdetett irodalmi pályázat szerkesztőbizottsága kéri „Az élet jutalma“ c. színmű íróját, jelige: „Hyggse joób”, hogy közölje nevét a Megyei Tanács Vb Népművelési Osztályával. — Horgász közgyűlés. A földművelésügyi minisztérium felhívására a Bor.sód-Miskolci Horgász Egyesület vezetősége értesíti saját, valamint a DVSK horgász szakosztálya, a 28/1. Állami Építőipari Vállalat horgász szakosztálya, a Szerencsi Horgász Egyesület és a Sajó- vidéki Horgász Egyesület tagjait, hogy a felsorolt egyesületek egyesülésének megbeszélésére e hó 31-én, csütörtökön este 6 órakor a MÁV kultúrtermében (Bunkó. Tiszai pályaudvar) rendkívüli közgyűlést tart. A közgyűlésen, a fúzió végleges letárgyalása és jóváhagyása végett jelen lesz a földművelésügyi minisztérium halászati főosztályvezetője, a MOHOSZ elnöksége és Berényi János, a MOHOSZ főtitkára is. A tárgy rendkívüli fontosságára való tekintettel kérjük a sporttársakat, tartsák erkölcsi kötelességüknek a közgyűlésen való pontos megjelenést. Borsod-Miskolci Horgász Egyesület, * A városi tanács vb. mezőgazdasági osztálya ezúton is értesíti a lótulajdonosokat, hogy az ezévi egy patások vizsgálatát (ló. szamár, öszvér) e hó 28-án. hétfőn reggel 7—9 óra között tartják meg a lóvásártéren, a vasgyári stadion előtt, a diósgyőri tanácsháza mögött és a hejőcsabai állatorvosi rendelő előtt. A jelzett helyekre tekintet nélkül a kerületi hovátartozóságra a lovak bárhová elő vezethetők. A Bútorértékesítő Vállalat március 19-től március 28-ig fémbútorkiállítást rendez Miskolcon, a Széchenyi u. 72. sz. alatt. A kiállítás nyitva minden nap II—19 óráig. Rendelés felvétele a helyszínen. Belépés díjtalan. — Százezer gyümölcsfacseihetót osztottak ki ősszel ingyen Szigetköz árvízsujtotta községed között. A szi=i getköziek rövidesen a tavaszi fásításhoz is megkapják a csemetéket, több mint 30.000-et. — Modern húsipari gépek készülnek a Székesfehérvári Könnyűipari Szerszámgépgyárban. A gép a régivel szemben 80 kg. darált húst 56 perc helyett 7 perc alatt dolgoz fel, * Az I. kér. tanács mezőgazdasági csoportja értesíti a kerület lótartó gazdáit, hogy az 1955. évi tavaszi érvizsgálat f. hó március 28-án reggel 6 órától 11 óráig tesz a lóvásártéren. A vizsgálatra elővezetendő minden egypatás állat. A lótulajdonosok a marhaleveleket hozzák ma-guk'kal. * A volt Borsodi Bányászellátó Kiskereskedelmi Vállalat (Miskolc. Munkácsy u. 5. sz.) ezen az utón is tudomására hozza mindazoknak, akiknek bármely követelése, vagy üzlet! ügyletelése rendezetlenül áll fenn a vállalattal szemben, hogy ilyen vonatkozású bejelentéseket legkésőbb 1955. március 31-ig tud figyelembe venni, ezen időponton túl a BKM. 1.298—1954. sz. megszüntetési rendelete értelmében követeléseket, vagv ilyen jellegű bejelentéseket a vállalat nem vesz figyelembe. A Déryné Színház műsora Délután 3 és este 7 órakor: Vizsgázik a tanár tír. VIDÁM SZÍNPAD Kossuth utca ti. száfftt Március 28-án és 29-én mindkét napon dél* után 6 és este fél 9 órakor. Erre táncol Pest, A Tabányi együttes új műsora. Énekel: Vadas Zsuzsa. Jegyek 6—12 forintig a Déryné Színház pénztáránál és az előadás napján a Vidám Színpad pénztáránál válthatók. A mozik műsora BÉKE. Március 24—27: Én és a nagyapám. Március 28—30: Három testőr. Kezdés: 4, 6. 8 óra. Vasárnap délelőtt tO és fél 12 órakor matiné* Az ezred lánya. KOSSUTH. Március 24—30: Egy nyáron & táncoliX, Kezdés: fél 4. fél 6, háromnegyed 8 óra. Vasárnap délelőtt 10 és fél 12 órakor matinéi Halhatatlan melódiák. TÁNCSICS. Március 27—30: Egy nyáron át táncolt. Vasárnap délelőtt 10 órakor matinéi Cirkusz porondján. Kezdés: 5, 7, vasárnap: 3, 5, 7 óra. ADY (Széchenyi utca 26. szám, emelet). Március 27—28: Örs a hegyekben. Vasárnap délelőtt 10 órakor martinét Kezdés: 6. 8 óra FÁKLYA. Március 24—28: Fel a fejjel. Kezdés: hétköznap fél 6. háromnegyed 8, vasárnap: fél 4. háromnegyed 6, és 8 óra; Vasárnap délelőtt 10 és fél 12 órakor matiné: Kőszív. HEJŐCSABA Március 25—27: Három testőr. Vasárnap délelőtt matiné: Nézz a tükörbe. Kezdés: 7, vasárnap 3, egynegyed 6, fél 8, szombaton 2 előadás: 5 és 7 órakor. MŰVELŐDÉS HÁZA DIOSGYÖRVASGYAR. Március 24—29: Hintón járó szerelem. Vasárnap délelőtt 10 órakor matinéi Világos út. Kezdés: 5. 7 vasárnap: 4. 6. 8 óra. DIÓSGYŐRI DIADAL. Március 27—29: Rejtett folyosó. Kezdés: 6. vasárnap 5, egynegyed 8 óra. UJ DIÓS GYŐRI BÉKE. Március 27—28: Örs á hegyekben. Kezdés: fél 5. fél 7. vasárnap: fél 3. fél 5, fél 7 óra. FIGYELEM! Megnyílt a József Attila Filmszínház. (Petőfi u. 39. sz.) Előadás minden szombat délután 4 órakor, minden vasárnap délután fél 3 és fél 5 órakor. Március 26—27-én bemutatásra kerül az ÁLLAMI ÁRUHÁZ. Kísérőműsor: Munkácsy Mihály Helyárak: 1—2.70 Ft. 25 - MOSOLY BÄBSZINPAD - 50 Debreczenyi u. 16. szám. Vidám medvebocsok. Arany halacska — bábjátékok. 1955. március 27. délután 4 óra. Cement, mész. ajtók, ablakok, vasbetongerenda és egyéb építési és tüzelőanyag a TÜZÉP- telepekcn a lakosság részére kapható. Legújabb divat szerun készít mértékutáni férfiöltönyöket 7. számú fiókunk DIÓSGYŐR, A roftd-u.51 sz. (A tanúé-h rzza! szemben) RUHÁZATI SZÖVETKEZEI HókmetfS: Bérli KA801T