Észak-Magyarország, 1954. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1954-09-19 / 222. szám
6 ÉSZAKMAGYARORSZAG Vasárnap, 1954. szeptember li, f ____ASSZONYOKNAK _ GYERMEKEKNEK Takarékoskodjunk a konyhában is i A magyar konyha hagyományainak kimcríthetetlennck tűnő változatossága, a rendelkezésre álló bőséges tápanyagok megkönnyítik a háziasszony munkáját. Könnyen tud szépet és jót tálalni családjának. Am a bőségnek nem szabad egyben pazarlást is jelentenie és mint az életnek minden téréin, a konyhában is gondot kell fordítani a takarékosságra. Ennek első feltétele a körültekintő bevásárlás. Mindig csak any- nyit vásároljunk, amennyire szükségünk van. Lényeges része a takarékosságnak a nyersanyag kezelése és tárolása. A húsféléket felhasználásukig száraz, hideg helyen tartsuk. Ha esetleg 1—2 napig el kell tenni és jégszekrényünk nincs, akkor naponta jól mossuk meg, tiszta asztalkendővel törüljük szárazra és úgy tegyük el. Ha felszeletelt húst teszünk el 1 2 napra, mindig jól sózzuk meg. Halat csak nagyon hideg helyen lehet tartani jég között, mert gyorsan romlik. Vágotfbaromfit soha ne tegyünk el felbontatlanul másnapra, hanem belső részét távolítsuk el, jól mossuk meg a húst. szá/azra törüljük meg és úgy tegyük hideg helyre, v A tejtermékeket, a gyümölcsöt és zöldségféléket szintén száraz, hideg helyen tartsuk, A káposztaféléket • külső leveleiktől megtisztítva tegyük el, naponta nézzük meg s a romlásnak indult leveleket távolítsuk el. A burgonyát időnként válogassuk át, „Mit csináljak ? a rosszakat szedjük ki. Ugyanígy járjunk el az almával és egyéb gyümölcsfélévei is. A takarékosság másik módja, hogy igyekezzünk a zöldség-, főzelék- és gyümölcsféléket úgy tisztítani, hogy minél kevesebb menjen veszendőbe. Almát, burgonyát, stb. vékonyan hámozzuk, a káposztafélékről csak annyi külső levelet távolítsunk el, amennyi* okvetlenül szükséges. A tüzelőanyaggal úgy tákarékos- kodhatunk, ha a főzés megkezdése előtt mindent gondosan előkészítünk, a hagymát, a főzelékfélét megtisztítjuk, összevágjuk, a húst főzésre, vagy sütésre edénybe tesszük. Csak ezután gyújtsuk meg a tüzet, vagy a gázt, hogy egy pillanatig se égjen feleslegesen. Az ételek elkészítését olyan sorrendbe osztjuk be, hogy minél kevesebb tüzelőanyaggal, minél több ételt tudjunk sütni, főzni. Ha például szénnel, vagy fával tüzelünk, minél több frissensült, rögtön, zött ételt készítsünk el egyszerre, az olyan ételeket pedig, mint a húsleves, amelynek hosszú főzés kell, erős tűzön forraljuk fel, aztán gyenge tűzön éppencsak forrásban tartsuk. Helytelen a konyhában az olyan takarékosság, amely a^hozzávalók csökkentésében merül ki. Ha népi tesszük az ételbe azt, ami belevaló, az nemcsak az ételek izének, hanem tápértékének is rovására megy. Hull a hajam“ jót tesz a kvarebesugárzás. Lehetőleg mindenki külön fésűt használjon. A hajhullás ellen csak hosszabb idő után rendszeres kezeléssel lehet eredményt elérni. NAGY LAJOS, SZIGETI MARTON Miskolc, 5. sz. fodrász- szövetkezet dolgozói Nagymosás — kis munkával A háztartás legnehezebb munkája a nagymosás. A dolgozó nők és háziasszonyok sok órát áldoznak ci;ro idejükből. Pedig nagyon nehéz dolog egésznapi fáradságos munka után a mosóteknő mellé állni és a nagy halom ruhát tisztára mosni. Ezt előzzük meg úgy, hogy sokat ne hagyjunk összegyűlni. Szeretnénk segítségére lenni a háziasszonyoknak következő tanácsunkkal. A fehér ruhadarabokat, vászonneműt nem kell a főzés előtt kimosni. Este szappan és szóda nélkül hideg vízbe áztassuk be. Másnap szó- dás és szappanos vízben főzzük ki. A szennyesebb ruhadarabokat (portörlő, törlőruha stb.) ne az ágyneművel együtt mossuk. A kifőtt ruhát hagyjuk a mosófazékban, amíg a viz kihűl és akkor teknőben, főzővizében átmossuk. Utána egyszer átöblítjük és átfőzzük. Ezzel a mosási eljárással nem kopik a ruha úgy, mint a keféléssel s az egyébként szükséges szappanmennyiségnek csak a negyedrésze fogy el. Tízórás nagymosást két és fél óra alatt el lehet végezni. Természetesen a tarka ruhákat nem főzzük ki, de ezek mosását is megkönnyíti, Jia előzőleg este hideg vízbe beáztatjuk. Mind többen fordulnak hozzánk azzal a kérdéssel: „Mit csináljak, egy idő óta nagyon hullik a hajam?“ Ügy gondoltuk legcélszerűbb, ha tájékoztatjuk á dolgozó nőket, hogyan védekezhetnek a hajhullás ellen. Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy hajhullásról, vagy csak hajváltozásról van szó, mert a haj élettartama 2—5 ércig terjed. Ezután a hajszál kiöregedve leválik a hajhagymától s ezt vagy az újonnan jövő hajszál tolja ki, vagy a legkisebb húzástól (fósülködés, hajmosás) kiesik. így tehát nem biztos, hogy a napi 40—50 szál haj kihullása betegséget jelent. Ha azonban huzamosabb ideig 2, esetlég 3 hétig hullik a haj, akkor már bizonyéra hajhetegségről van-szó. Nagyon sokan elhanyagolják a kezdődő hajhullást és csak akkor fordulnak tanácsért orvoshoz, vagy fodrászhoz, amikor hajuk jelentős része már kihullt. Ekkor a kezelés már sokkal hosszadalmasabb és nem biztos, hogy sikerrel jár. Már a legkisebb panasz- szal forduljanak orvoshoz, vagy fodrászhoz tanácsért. A beteges hajhullást a fejbőr táplálkozási zavara, az ápolás hiánya, fertőzőbetegség, súlyos idegbaj okozhatja, vagy pedig az, hogy túlságosan zsíros a hajbőr. A hajhullás ellen a következőképpen védekezhetünk: a fejbőrt állandóan tartsuk tisztán. A hajat gyakran fésüljük, keféljük. Lefekvés előtt jót tesz a fejbőr masszírozása. A masz- százs vérbőséget teremt s ez kihatással van a bor" táplálkozására. Utána szárítóhafású anyaggal, hajszesszel kell bedörzsölni a fejet, s időnként RECEPT CSIPKEBOGYÓK Csipkebogyó: 1.50 kg, cukor: 75 deka. Az érett bogyókat a kocsány- tól és levéltől megtisztítva, 3—4 deci vízzel puhára főzzük, majd finom szőrszitán áttörjük (ügyelnünk kell, hogy a magokat ne nyomjuk széjjel, mert a bennük levő finom pebely- szerü gubacs élvezhetetlenné teszi dzsemünket). Az áttört paradicsom- pürészerü anyagot lemérjük és egy kg-hoz 75 dkg. cukrot számítva, tűzre tesszük és folytonos keveréssel 25—30 percnyi főzés után előkészített forró, tiszta üvegekbe töltjük. Másnap lekötözzük és hűvös, sötét helyen tároljuk. Fenti mennyiség kész állapotban 1.40 kg. TUDOD-E PAJ1ÄS? MI A LEGHIDEGEBB? A leghidegebb anyag a folyékony hélium. Ennek a hőmérséklete körülbelül —273 fok. Hidegebb anyag nincs is és nem is lehet a világon. Ha a világegyetem csillagok közti terébe hőmérőt lehetne helyezni, az ott néhány fokkal „melegebbet“ mutatna, mint —273 fok, mert a nagyszámú, bár eléggé távollévő csillag kissé fel- melegíti, MI A LEGMELEGEBB? Ha a legmagasabb bőmérsékletet keressük, önkéntelenül a Nap felé fordulónk. A Nap felületén a hőmérséklet körülbelül 6000 Celsius fok, ez azonban még nem a rekord. Földünkön is elő tudunk állítani mesterségesen ennél magasabb hő* mérsékletet is. (atommag-reakciójí Rekordnak a Nap 20 millió C fokos és sok csillag belsejének 50 millió C fokos hőmérséklete számítható. Arról, hogy mekkora ez az 50 millió fok, az alábbi példa alapján fogalmat alkothatunk magunknak; ha ekkora hőmérséklet uralkodna egy gombostű fejében, akkor a gombostű fejétől 1500 kilométer távolságban minden élet elpusztulna. JÁTSSZUNK EGYÜTT Ha többen együtt vagytok pajtások, kérdezzétek meg, van-e köztelek olyan, aki térdepelve bele tudja önteni egy másik térdeplő pajtás poharába a vizet, vagy égő gyertyájával meg tudja gyújtani a másik gyertyáját. Vállalkozó mindig akad. Tér- deltessétek le őket, egymással szemben, olyan távolságra, hogy kinyújtott kezükkel jól elérjék egymást. Adjunk az egyik gyerek balkezébe égő gyertyát a másikéba pedig olyat, amelyik nem ég. A jobb kezükkel fogják meg a jobb lábfejüket és emeljék fel a jobbtérdüket a padlóról, úgy, ahogy a képen látható. Most próbálják meggyujtani a gyéri tyát. Vájjon sikerül-e valamelyikölöknek? i, Találd ki pajtás! 1. Milyen állatot ábrázol ez a kép? 2. Európából Amerikába és Amerikából Európába minden reggel elindul egy gőzös. A gőzösök 7 nap alatt te szik meg az utat. Hány gőzössel találkozunk útközben? 3. Hogyan írjuk le ezt a számots tizenegyezer, tizenegyszáz, tizenegy? 4. Hol legkönnyebbek a testek a földön? Multheti rejtvényünk helyes megfejtése 1. 5 5 2 — 2. Hét embernek volt 5 49 mankója, 343 görcs volt a mankón, 2401 tarisznya lógott a görcsön, a tarisznyákban 16.807 pénztárca volt s abban 117.649 fillér. — 3. Kálmán 30 éves, Irén pedig 25. János 26 éves, felesége Anna 21. Péter 27 éves, felesége Olga 22. — 4. Villa — 5. Hatvan, — 6. Több nap mint kolbász. Reggel «—19 óráig ált a dolgozók rendelkezésire friss kenyérrel és péksüteménnyel a Miskolc) Elelmlszerklskeres- kedelml Vállalat 146-as az. boltja <Ta- nácsháztér 13. Kossuth szálló mellett). Gyors és udvarias kiszolgálás. RÉGI KÖNYVEKET, Könyvtarakat vásárol az Állami Könyvterjesztő Vállalat antikvár könyvesboltja Vétel/ Eladás! Miskolc, Déryné u. 2. Tel.: 15—871. * Állandó hétköznapi műsorszámok Rádióműsor KOSSUTH RADIO 4.30: Hírek. Időiáráslelentés. 5.00: Falurádió. 6.00: A Szabad Nép mai vezércikke. 6.30: Színházak és mozik 12.00: Hirek. Időiáráslelentés. 24.00: Hírek. tdőlárástelentéa. 6.40: Torna, műsora. 14 00: időjárás- és vízállás- 0.10: Vfztelzőszoleálat ÍIJ(k Műsorzárás. 7.00: Hírek, Időiárasjelenfés. lelentes. o 15- Műsorzárás ** 7.30: Naptár. 17-00: Hirek. Időiáráslelentés. 8.20: Műsorismertetés. 20.00: Hirek. Időiáráslelentés. PET0F1 KADI° szolgálat 10.00: Hirek. Időiáráslelentés. 22.00: Hirek. Időiáráslelentés. 6JÖ. A kis Iskolások műsoré; 23.05: Műsorzárás. 23.00: Ideeennyelvfl vizielzö« Hétfő,_________msept. 20 KOSSUTH RADIO , 8.30: Zenekari hangverseny. iG. 10: Akikeit ma is szívesen hallgatunk. 10.30: Óvodások műsora. .11.00: Üzenetközvetítés a Mezőgazdasági Kiállításról. 31.30: Vidám magyar versek és dalok. 12.10; Déli hangverseny. 1300: Mi történt a nagyvilágban? 13.05: A magvar rádió népi zenekara játszik. 13.30: Operarészletek* 14.25: Uttörö-hiradó. 14.50: Heti zenés kalendárium. 14.40: Fűvószene. 16.00: Fényszóró. 16.25: Műsor az Úttörők zenei szakköreinek. 16.40: Liszt-művek. 17.10: A hormonkutatás: az orvostudomány egyik fontos ága. 17.40: Részlet Rideg Sándor Kossuth-díias író „Daruszegi vasárnapok” c. regényéből. 18.10: Vidám néoi muzsika. 18.30: Hangos Újság. 19.00: Tánczene. 19.40: Válaszolunk fahisi hallgatóink kérdéseire. 20.10: Pártütők. Kisfaludy Ká- roíy vigjátéka. 2!.20: Operettek. 22.10: Tíz Dere külpolitika. 22.20: Hazánk zenei életéből. 23.30: Eli zene. 0.10: Verbunkósok és csárdások. PETŐFI RADIO . 6.50: Népdalok. 14.00: A magyar rádió kisegyüttese Játszik. •15.10: Szórakoztató zene. 15.50: Polgár István és Palotai Boris karcolatai. 16.20: Görög népdalok. 17.20: 1848 a képzőművészet tükrében. 17.45: Szív küldi. 18.10: Verses, zenés összeállítás az őszről. 18.30: Színes magyar muzsika. 19.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. 10.30: Fiatal művészek opera5 hangversenye. 20.10: Sporthiradó. 20.30: Gordonka hangverseny. S«.00: A művesek alkalmazása a gyógyászatban. Dr. Buga László előadása. 2ts10: Tánczene. 22.00: Népdalok fs népi táncok. Kedd* ______ nxept. 21 KOSSUTH RADIO 8.30: Zenekari hangverseny. 10.1^: Szórakoztató zene a moszkvai rádió műsorából. 10.40: Mérei Gyula egyetemi tarfár előadása Széchenyi Istvánról. 11.00: Üzenetközvetítés a Mezőgazdasági Kiállításról. 11.30: Üröm. Kamién István Írása. 11.40: „Állatkerti séta” Kos- kpv zenekari szvitjét ismerteti Rácz György. 12.!5: Tánczene. 13.00: Mendelssohn műveiből. 13.30: Balettzene. 14.25: Hangverseny gyermekeknek. 14.55: Népdalok kórusok előadásában. 15.15: Részletek Rachmaninov „Aljeko” c. operájából. 16.00: Tinódi Lantos Sebestyén. Ifjúsági rádiójáték. 17.10: Szív küldi. 17.40: Kati. Ger György elbe- szélese. 18.05: Tánczene. 18.30: Hangos Újság. 19.00: Egv falu — egv nóta. 19.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. 20.10: Ismerkedés a zeneirodalommal. 21.00: Kínai Irodaim! műsor. 21.10: Jó munkáért — szép muzsikát. 23.10: Mi történt a nagyvi’ájlban? 23.15: EJi zene. 0.15: Magyar nóták és csárdások. PETŐFI RADIO • 6.50: Maros: Dunatáji népdalok. 14.00: Hangverseny Beethoven műveiből. , 15.00: Szórakoztató muzsika. 15.40: Mihail-IszakovszklJ versei. 16.00: Balettzene. 15.30: Operett részletek. 17.15: Beszélő atlasz: Fran- cia-Észak-Afrika. 17.30: Szendlav László és zenekara játszik. 18.10: Zenés kirándulás a régi Velencében. 18.55: Kadosa: Népdalszona- tína. 19.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.30: Közvetítés a Nemzeti Színházból: Vihar. Dráma 5 felvonásban-. 22.12: Tánczene. Sue er da sstepl. 22 * KOSSUTH RADIO 8.30: Hangszeres népi muzsika. 9.00: Mi történt a nagyvilágban? 9.05: Két keringő. 10.10: Varjú Irma zongorázik. 10.30: Óvodások műsora. 11.00: Üzenetközvetítés a Mezőgazdasági Kiállításról. 11.30: Szovjet, bolgár és román kórusok énekelnek. 12.15: Hangos Újság. 12.45: A rádió operettjeiből. 13.30: Indulók és táncok fúvószenekarral. 14.25: Uttörő-Hiradó. 14.50: Népi zene, népi kórus. 15.10: Az épülő kommunizmus nggy országában. 16.00: Gyermekrádió műsora. 16.40: Kedves hallgatóink! Levelekre válaszolunk. 17.10: Szív küldi. 18.00: Ifjú Figyelő. 18.30: Tánczeue. 18.50: Napló. Irta: Szabó Pál. 19.05: Tok! Horváth Gyula és zenekara Játszik. 19.30: A virágzó mezőgazdaság útján. 20.10: Sporthiradó. 20.56: Wagner: Lohengrin. Opera három felvonásban. 0.10: Népdalok. PETŐFI RADIO 6.50: Fúvós-indulók. 14.00: A magyar rádió kisegyüttese Játszik. 14.50: A nélkülözhetetlen üveg. 15.00: Magyar operákból. 15.40: Ruffv Péter írása. 16.00: Zenekari hangverseny. 17.00: A Kőbánvai Textilipar énekkara énekel. 17.25: Vidám népdalok. 17.40: Dalok szárnyán. 18.00: Filmzene. 18.30: Az Igor herceg zene- költője. 19.30: Fúvószene. 20.50: Ml újság a tudomány és technika világában? 21.10: Színes népi muzsika. 21.40: Tánczene. 22.00: Bartók est. Csütörtök, sasept* 23 KOSSUTH RADIO 8.30: Zenekari hangverseny. 10.10: Szovjet népek dalai. 10.30: Eg és Föld. Róka Gedeon előadása. 10.45: Zsákay László gordon- ká zik, 11.00: Üzenetközvetítés a Mezőgazdasági Kiállításról. 11.30: Csehszlovák fúvószene. 11.40: Kedves szóval, vidám dallal. 12.15: Déli hangverseny. 12.30: A munkásmozgalom dalaiból. 13.30: Lakatos Vince és zene. kara játszik. 14.25: A rádió gyermekujsá- gának műsora a kisiskolásoknak. 15 10: A budapesti fúvósötös látszik. 15.30: J. P. Kengyel: „Marx és Engels, a Kommunisták Szövetségének megszervezői” című könyvét ismerteti Józsa Péter. 15.45: Népek zenéje. Raics István előadása. 16.00: Emlékkönyv. Beszélgetés Illés Béla Kossuth-díjas íróval. 16.20: Népművészeink műsorából. 17.10: Emlékezés Mátrai Gáborra és Bertalus Istvánra. 17.45: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. 18.00: Szív küldi. 18.30: Hangos Újság. 19.00: Egv falu — egy nóta. 19.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. 20.10: Zenés Irodalmi tarkaest. 21.10: Tánczene. 22.20: A magvar rádió szim- fónikus zenekara játszik. 23.23: Eli zene. 0.1Q: Hangszeres népi muzsika. PETŐFI RADIO 6.50: Szót a harmónika. 14.00: Zenekari hangverseny. 15.00: A magvar rádió kisegyüttese látszik. 15.40: Részletek Bizet „Carmen’* című operáiéból. 16.30: Fiatalok zenei újságja. 17.25: Töltsük meg a silótl Schandl József Kossuth- díias akadémikus előadása. 17.40: Kerskes János és Fényes Szabolcs operettjeiből. 18.30; Orgonaművek. 19.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.30; Tánczene a baráti rádiók műsorából. 20.10: Sporthiradó. 20.30: Az opera fejlődése. 21.30: 900 millió..; 22,00' Szovjet szerzők operettjeiből. fentek, _______mxept. 24 KOSSUTH RADIO 10.10: Dalok. 10.30: Óvodások műsora. 10.50: A kisiskolások műsora. 11.00: Üzenetközvetítés a Mezőgazdasági Kiállításról. 11.30: Marjai Pista Íróasztala. Elbeszélés. 12.15: Hangos Újság. 12.35: Népdalok. 12.50: Uttőrődalok. 13.00: Svéd Sándor Kossuth- díias, kiváló művész Kálmán Imre operett-dalaiból énekel. 13.30: Szovjet népek dalai. 14.25: Uttörö-hiradó. 14.50: Délutáni hangverseny. 15.33: Bach zongoramflveiböl. 16.00: Orosz nyelvlecke. 16.20: Fiatalok sporthiradó! a 16.40: Magyar szerzők dalai17.10: Bura Sándor és zenekara játszik. 17.40: Népfrontok a népi demokráciákban. Előadás. 18.00: Olasz madrigálok. 18.25: Tánczene. 18.45: Nemzetközi kérdések. Előadás. 19.00: Jó munkáért — szép muzsikát. 19.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. 20.10: Esti krónika. 21.00: A magvar rádió szlmfónlkus zenekara játszik. 22.10: Tíz nerc külpolitika. 22.20: Sulyok Imre: Magyar népballadák. 22.50: Aprilv Lajos. Juhász Ferenc Keszthelyi Zoltán, Képes Géza. Takáts Gyula és Tamási Lajos versei. 23.00: Eil zene. 0.10: Csárdások. PETŐFI RADIO 6.50: Csárdások. 14.00: Szórakoztató zene. 15.15: Filmzene. 16.00: Lengyel népdalok. 16.30: Szív küldi. 17.00: Bellini operamfivészete. 17.30: Liubov, Borisz Polevoj elbeszélése. 17.50: Operettegyüttesek. 18.10: 90 évvel ezelőtt. Szabó Imréné előadása. 18.30: Zenekari hangverseny. 19.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.30: Dáriusz Anna szava. Elbeszélés. 19.65: Fúvószene. 20.10: Sporthiradó. 20.30: Verbunkosok, magyar nóták és csárdások. 21.30: Tánczene. 22.20: Két magvar vfgopérából. Smombat. xxept, 23 KOSSUTH RADIO 8.30: Balettzene. Í0.10: Emberek papírból. Rádiójáték. 11.30: Látogatás a Gyógyszeripari Kutatóintézetben. 11.40: Népdalok. 12.15: Déli hangverseny. 13.00: Tíz perc külpolitika. 13.10: Könnyű dalok. 13.30: Üzenetközvetítés a Mezőgazdasági Kiállításról. 14.25: Kodály Zoltán előadása. Bartókról. 14.55: Az Ipari Tanulók Központi Zenekara játszik. 15.20: Szív küldi. 15.50: LUla. összeállítás Csokonai verseiből. 16.25: Operettnyitányok. 16.40: Kedves hallgatóink! Levelekre válaszolunk. 17.10: De szeretnék az égen csillag lenni... 17.30: Szövetkezeti híradó. 18.00: Egy falu — egy nóta. 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.00: Üzemi hangverseny. 20.10: Könyv, muzsika, színház. 21.10: Tánc éjfélig. KI mit szeret. — Közben: 23.00: Mi történt a nagyvilágban? 0.10: Népdalok. PETŐFI RÁDIÓ 6..50: Hangszerszőlók. 14.00: A magvar rádió népi zenekara játszik. 14.45: Szabó: Ludas Matyi, szvit. 15.20: Csajkovszkij: Mazeppa 16.20: Misztótfalusi Kiss Miklós, a magyar könyv vértanula. Előadás. 16.40: Énekkari hangverseny. 17.10: Tfz nerc közgazdaság. 17.20: Tanuljunk énekszóra oroszul. 17.40: Tánczene. 18.00: Keresztül-kasul, Magyarországon. Endröd! jegyzetek. 18.30: Szív küldi. 19.00: Hangos Újság. 20.10: Sporthiradó. 20.30: Szórakoztató zene a német rádió műsorából. 21.00: Népek dala! és táncai. 22.00: Népszerű operarészletek. Vasárnap, mxept. 26 KOSSUTH RADIO 8.15: Egy falu — egy nóta, 9.00: Zenés fejtörő. 10.00: Vasárnapi levél. 10.10: A két kis medyebocs. Meseopera. 11.00: Épülő szép hazánk. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta, ‘ 12.45: Bartók Béla műveiből 14.15: Jó munkáért — szép muzsikát. 14.45: Egy hét a külpolitikában. 15.00: Szfv küldi. 16.00: Zenés irodalmi műsor a Nílusról. 17.00: Tánczene. 17.40: Kincses kalendárium. 18.40: Vidám népdalok. 19.00: Magyar szerzők szóra-' koztató muzsikája. 19.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. 20.10: Aranvcsillag. Hámos György Kossuth-dijas író operettjének rádiőváltozata. 21.37: Filmzene. 22.10: Helyszíni közvetítés a salzburgi ünnepi Játékokról' 23.10: Operett részletek. 0.10: Csárdások. PETŐFI RADIO 8100: Vidám reggeli zene. 8.30: Hires olasz operarés*' letek. 9.00: Falurádió. 9.30: Miska bácsi lemeze» ládája. 10.10: Könnyű délelőtti muzsi- Icä, 11.00: Nép! együttesek műsorából. 11.30: DaUal-tánccat. 12.50: Régi nóta — régi tánc. 13,41: Szól a harmónika. 14.00: Müvészlemezek. 15.00: Beszélgetés Bernáth Lafos Kossuth-dijas festőművésszel. • 15.30: A magyar rádió népi- zenekara Játszik Lakatos Sándor vezetésével. 16.00: Verd!. Puccini hangverseny. 16.40: A rádió gvermek- színházának műsora, 17.20: Charles Imbert énekel. 17.40: Hanglemezek. 19.00: írók a vihar idején. 19.25: Tánczene. 20.15: A ..Tartós békéért, nép!’ demokráciáért” című lap ismertetése. 20.30: Hangverseny Mozarf műveiből. 21.30: A vasárnap sportja. Totóhirek. 22.00: Szovjet opera részletek. . (A műsorváltoztatás fo_ feát a rádió _?j?azga 15= 6ága fenntartja.)!