Észak-Magyarország, 1954. június (11. évfolyam, 128-153. szám)

1954-06-15 / 140. szám

ÉSZAKMAGYARORSZ/VG r Az MDP Központi Vezetőségének határozata a pártkongresszus határozatainak tanulmányozásáról V*.. .J AZ MDP BOR SÓD-A BAU J-ZEMPLÉN MEGYEI RÁRTBIZOTTSÁGANAK LAPOA X. évfolyam 140. szám Ára 50 fillér Miskolc, 1954 iunius 15, kedd Az első (élévi terv sikeres befejezésével készüljünk a Ili. negyedévre ír özelédik a félévi számadás ^ ideje. Megyénk gyárai, üzemei, bányái fölmérik eddigi eredményeiket, s beszámolnak népgazdaságunknak, hogyan sá­fárkodtak a rájuk bízott javak­kal, hogyan állták meg helyü­ket a gazdasági ólet területén. Legtöbb üzem dolgozói emelt fővel nézhetnek a számadások elé, s elmondhatják magukról: teljesítettük azokat a feladató- kát, amelyeket ránkbízótt nép­gazdaságunk. Ezekben az üzemekben a kon­gresszusi verseny volt a terme­lés motorja, A szélesen kibon­takozó verseny sok helyen már az I. negyedéves terv sikeres be­fejezését is elősegítene. A ke­mény és hosszú tél miatt igen sok vállalat dolgozói elmarad­tak esedékes tervük teljesítésé­ben, s a kongresszusi verseny erősödése eredményezte sikerek­kel tudták csak pótolni lemara­dásukat. Különösen az építő­ipar és a vasút érezte meg a tél viszontagságait, s éppen ezért vagyunk rendkívül büszkék ar­ra, hogy a Központi Vezetőség öt, kongresszusi zászlajából ket­tő a mi megyénkbe került, s az egyikkel a vasút dolgozóit tün­tették ki. Büszkék vagyunk arra is, hogy két kongresszusi okle­vél került hozzánk, s az egyik­kel építőipari vállalat: a 23/4. Építőipari Vállalat dolgozói büszkélkedhetnek. nak, hogy az adósság gyűlik, gyarapodik, ha csak egyetlen ember is van, aki nem teljesíti tervét. Arra gondoljanak, hogy az ilyen dolgozó az egész terv, az ötéves terv sikerét veszélyez­teti I a lervteljesítésben lema- radt üzemek számára a III. negyedévnek — az esedékes terv teljesítésé mellett — adós- ságtörlésztő negyedévnek is kell lennie! Éppen azért már most jól fel kell készülniük az ilyen üzemek dolgozóinak áz I. félév győzelmes befejezésére, a II. fél­év szerencsés megkezdésére. A műszaki vezetők bontsák fel a tervekét s ne csak arról beszél­jenek, mit kell a dolgozóknak elvégezniök, mennyit kell meg- takarítaniok, hanem arról is, ho­gyan végezzék munkájukat, mi az, amiből megtakaríthatnak va­lamit, milyen módon érhetnek el jobb eredményeket. Ezen az úton világítótoronyként állnak előttünk a kongresszus határo­zatai. A következő időszakban is a vezetés színvonalának emelése segítheti elő elsősorban a tervek teljesítését, túlteljesítését. A párt és a műszaki vezetés tartsa egymással minden üzembén a legszorosabb kapcsolatot, s a népnevelők’ agitativ munkáján kívül a kommunisták, a kiváló rpzek a példák azt bizo- nyitják, hogy le lehet győzni a nehézségeket! Ha a dolgozók összefognak, behozha­tó az előre nem látott nehézsé­gekből eredő tervlemaradás. Sajnos azonban megyénknek van sok olyan vállalati is, — különösen a szénbányászatban, —• ahol a kongresszusi verseny nem bontakozott ki úgy, aho­gyan arra lehetőség lett volna, dolgozók egyéni példamutatásá­ra támaszkodjék. . I néi hónap van még az első félévből. Ez idő alatt kell gondosan felkészülni a III. ne­gyedév megkezdésére, s ugyan­akkor fokozódó lendülettel har­colni az első félév sikeres befe­jezéséért. Előre eddigi eredmé­nyeink továbbfejlesztéséért, a kongresszus határozatainak mi­előbbi megvalósításáért! s egy egész sereg olyan válla­lata is, ahol a jól, vagy kevésbbé jól megszervezett kongresszusi verseny lendülete a kongresszus befejezése után visszaesett. Leg­inkább megmutatkozik ez két bányatrösztünk eredményeiben. A két tröszt 14 bányavállalata közül csak a farkaslyuki és a sa- jókazai szénbányavállalatok ér­ték el esedékes tervük teljesíté­sében a 100 százalékot. A töb­biek valamennyien nagymennyi­ségű szénnel adósai népgazda­ságunknak. A kongresszus ideje alatt mindkét tröszt tartani tud­ta 100 százalék fölött teljesít­ményét. Miért eselt hát vissza bányáinkban a munka lendü­lete? O anyavállalatainkon kívül ■D megyénk legjelentősebb üzemében, a Lenin Kohászati Művekben is, csaknem vala­mennyi gyárrészlegben, lema­radtak a terv teljesítésében. Be­dig a Lenin Kohászati Művek dolgozói azt tűzték célul ma­guk elé, hogy elnyerik az él­üzem címet. Iparunk és bányászatunk leg­fontosabb feladata, hogy adós­ság nélkül fejezze be 1954. el­ső félévét. A III. negyedévet adóssággal kezdő vállalatok, üzemek dolgozói arra gondolja­Traktorosnap •. • Megannyi traktor, vontató, kultivátor, vető- gép, ponyvával letakart cséplőgép a gépállomás udvarán. Mindegyi­ken apró piros zászlócskákat lenyel a nyári szellő. A gépek oldalán fel­iratok: mit dolgozik a gép, mennyi­vel eredményesebb munkáját mintha kézzel végezné az ember. A gépi kapák, ktílHvátorok mögött apró kukoricatáblák — a gépállomás dol­gozói készítették —, hogy mindenki világosan lássa, megértse hogyan dolgozik a gép. Mindenfelé ünneplő- ruhába öltözött emberek: traktoro­sok, termelőszövetkezeti dolgozók, egyénileg dolgozó parasztok. Sze­rencs és környéke dolgozói. A trak­torosok magyaráznak, a dolgozó pa­rasztok figyelmesen nézegetik a gé­peket. Elismerően bólogatnak. Gaz­dagok vagyunk, van már nekünk mindenünk. Micsoda gépek... A gépek mellett, meg: — mi­csoda traktorosok. Talpig becsületes, derék emberek. Urai a gépeknek. A szerencsi, mezözombori, legyesbényei termelőszövetkezetek dolgozói mond­ják: ezután minden lehető munkát a gépállomással végeztetünk el. Az idén vagyon jól dolgoznak a trak­torosok. Olyan minden vélemé­nyünk, hogy majd, megszólal. S ma ezt meg is mondják nyíltan a. gép­állomásbeliek előtt. Máskor, munka közepette inkább zsörtölődnek kissé, hogy: jó. jó, de nem lehelite-e még mélyebben szán­tani, kapálni? — Dekát ez érthető, hiszen a lehető legjobb termést sze­relnék s ehhez a. lehelő legjobb munkál. De ma lehet dicsérni a gép­Hogyan lehet a Kuriiyání Bányavállalatnál többet9 Jobbat, olcsóbban termelni A Kurityání Bányavállalat üze­meiben már tettünk néhány olyan intézkedést, amelyeknek alapján ol­csóbban és .iohb szenet tudunk ter­melni. Az üzemekben kidolgoztuk a lószernormát, a résclés és a robban­tás technológiáját. Ezzel el akarjuk érni, hogy minél kevesebb legyen a szénpor. A takarékosság érdekében a bányafa visszanyerésére külön bri­gádot alakítottunk. Ezzel több mint 20 százalékát mentettük meg a bá­nyafának. Májusban a mennyiségi terv télje- sítése mellett már az önköltség- és kalóriatervet is túlteljesítettük. Ezek az eredmények azonban még koránt­sem elfogadhatók. Hiszen komoly nehézségek vannak a féléves terv teljesítése körül. Egyes üzemek vezetői az objektív nehézségben keresik a hibát, pedig n féléves terv teljesítése a szervezet­lenség miatt van veszélyben. Ez kü­lönösen a szállításnál mutatkozik meg. Itt kell sürgős intézkedéseket tenni áz üzemek vezetőinek. De akadnak más hiányosságok is. Felső- nyárádon — a műhely dolgozói pedig kiváló munkát végeztek — az utóbbi időben egyré több olyan géphiba mutatkozik, amely akadályozza a terv teljesítését. A helyzet azt mu­tatja, hogy a műhely dolgozóinak -------— mm—.»»»«, -----­fejükbe szállt az eddigi siker. Ee in­dokolatlan. Különösen most, amikor a géphibák már oly nagy számban je­lentkeznek, hogy az már tűrhetet­len. Nagy fokú a nemtörődömség és a felelőtlen munka. Szeretnénk, ha féléves tervünket teljesítenénk. Ezért elhatároztuk, hogy ezeket a hibákat a párt és szakszervezet segítségével megszün­tetjük. A szervezetlenséget és gép­hibákat véglegesen ki akarjuk kü­szöbölni, hogy üzemünk valamennyi munkahelyén biztosítani tudjuk a folyamatos, egyenletes termelést, LENGYEL ANDRÁS igazgató, Kurityán. Egy nap alatt 140 tonna jóminó'ségű acél terven felöl (Tudósítónktól.) Vasárnap délelőtt az ózdi X. ke­mencénél Pásztor János olvasztár brigádja dolgozott. A brigád a mű­szak átvételekor üres kemencét ka­pott. Nagy lendülettel kezdett a munkához. A berakódarusok egy­kettőre teletömték az éhes kemen­cét. Rövidesen az öntőcsarnoki daru is hozta a folyékony nyersvasat. Ezúttal Pásztor elvtárs merész el­határozással 8 tonna nyéfSvassal többét kért a szokottnál. — Belefér a kemencébe. S így még túl is tud­juk teljesíteni a tervét — gondolta. Jól számított, a kemence a csa- poláskor 78 tonna jóminőségü acélt adott. Kovács Sándor olvasztárbrigádja délután ugyanígy rakott, amellett 2 óra 5 perccel csökkentette az adag­tartamot. M. Kiss János olvasztár brigádja az éjjéles műszak kezdete­kor már jól beolvasztott acélt kapott. Ők is alkalmazták a jól bevált mód­szert, s a berakásnál 20 percet meg­takarítottak. Reggelre a kemencéből lecsapolták a negyedik adagot. A három brigád 180.7 százalékot teljesített, a napi tervén felül 140 tonna jóminőségű acélt adott a ha­zának. Sikeresen harcoltak a ke­mence martinászai, hogy az élüzem- vérsenyben áz ózdiaknak biztosítsák az első helyet. Szép eredmények születtek héttőn is a DtMÁ^flG Gépgyárban A DIMÁVAG Gépgyár szerszám- és készüléküzemében hétfőn Németh Imre sztahánovista esztergályos az esztergakések marózásánál 208 szá­zalékot ért el. Szabó György sztaha­novista köszörűs az eszterga köszö­rülésén 186 százalékot teljesített. A rúgóüzemben is kiváló eredmé­nyek születtek. Bordás Mihály gya- lús 260, ifj. Süti József gyalus ifjú­munkás 180, Tóth János, Dobreszky András 212 százalékos teljesítmé­nyükkel tűntek ki. Az esztergapadokhoz szükséges tengelyek megmunkálásán a kisesz- tergaüzémben Misuta Károly 280 százalékra teljesítetté napi tervét. Bányák és frontcsapaiok nagyszerű sikerei Xz ázdi Antal és a diósgyőri Tar ifi brigád versenye A Lenin Kohászati Művek köz­ponti rakodó üzemének Tar ifibri­gádja az ózdi rakodóüzem Antal ifi­brigádjával a kongresszus tiszteleté­re versenyben állt. A Tar brigád tagjai májusban a tervet 192 száza­lékra teljesítették., Az elmúlt négy hónap átlaga pedig 194 százalék volt. Kérjük az ózdi rakodóüzem ifjú bri­gádját, értesítsenek bennünket az elért eredményekről, hogy a verseny végeredményét nyilvánosságra hoz­hassuk. ANDRÁSKÖ ANDOR Lenin Kohászati Müvek. A borsodi széntröszt üzemei közül kiemelkedő teljesítményt ért el a Finkei-táró, amely 120.1 százalékkal zárta a műszakot. A bánfaival üzem 123.3 százalékot mutatott fel. Nagy része van ebben Földi János front­brigádjának, amelynek tagjai 217.1 százalékra teljesítették tervüket. A herbolyai bányaüzem 119 szá­zalékos eredménnyel dicsekedhet. Makkai Ferenc 25 tagú frontbrigád­ja 197.7 százalékkal járult hozzá a sikerhez. A sajókazai üzemben Szűcs Béla 7 tagú frontcsapata 243 százalékos teljesítéssel segítette elő az üzem eredményének növelését. Az alberttelepi bányaüzemben Zelena Balázs sztahánovista brigád­vezető 29 tagú csapatával 170.5 szá­zalékos eredményt ért el. Borsodi bányászok! Kövessétek az élenjárók példáját! Ünnep a szerencsi gépállomáson állomások dolgozóit. Elsősorban, mert meg is érdemlik. Ünnepel mindenki. Amint a trak­torosok, szerelők, vendégek bevonul­nak a kultúrteremmé átalakított ha­talmas szerelőcsarnokba, ahol az ünnepély kezdődik, már játszik is a szerencsi cukorgyár fúvószene­kara. Mindenki olyan ünnepélyesen foglal helyet, mint a legfényesebb színházié,rémben. Csakhogy itt, a fény belülről, az emberek szivéből sugárzik melegen, azok felé, akikel ünnepelnek. A hosszú beszédeket nem na­gyon szerelik az emberek. De csak az olyanokat, amelyek üresek, tar­talmatlanok. Domonkos ch'társ a szerencsi tanács mezőgazdasági osz­tályának vezetője, hosszan beszél, hiszen el kell mondania hogyan fej­lődött. dolgozott a gépállomás, meg azt, is, hogyan kell ezután dolgoz­nia, mindannyiunk érdekében. Es vé­gig, a hosszú beszéd alatt mindenki figyelmesen hallgat. Sehol egy pisz- szenéé, égy unatkozó tekintet. Hogy is unatkozna valaki a traktorosok közül, amikor róluk van szó. Hogy unatkozna valaki a termelőszövetke­zetek dolgozói, közül, amikor róluk van szó. Mindannyiunk közös ügyé­ről! Érdekes dolgokat mond Domon­kos elvtárs: — A gépállomás 1948- ban alakult 10 erőgéppel, 9 ekével, 2 cséplővel, 2 tárcsával, 6 fogalos Vetögéppcl... Ma 42 erőgép, 3? cséplőgép, 2 kombájn, megannyi eke, retögép. kultivátor alt az udvaron és a színekben. Huszonöt dolgozó helyeit ma száznál is többen segítik a környék termelőszövetkezeteit, dolgozó parasztjait. — Azután be- szél a traktorosok munkájáról. Az eredményekről, de n hibákról is, mert, hiba mindenütt van, ahol dol­goznak, hogyne kenne olyan helyen, ahol megfeszített erővel dolgoztak, olykor számos nehéz akadállyal küzdve. S helyeslőén bólogatnak a vendégek, de a traktorosok is, ami­kor a feladatok ismertetésére ke­rül sor: ... Ke tűrjenek munkájuk, ban semmiféle lazaságot, amelyből maguk a traktoristák, termelőszö­vetkezet cink, népgazdaságunk kárt szenvedhet. Tanuljanak a traktoris­ták. Képezzék magukat szakmailag, politikailag, hogy úgy Segíthessék a mezőgazdasagot, ahogyan azt. pár­tunk kongresszusa most megható, rázta... — Ezekre a szavakra fel­csattan a taps. S felcsattan akkor is. amikor a. mrgjutalmazottnk. a legjobb traktorosok, szerelők Odalép­nek a gépállomás igazgatójához jutalmukért. Orosz Gábor, Bodnár míkiós traktorosak, p gépállomás legjobb­jai. Becsülettel helytálltak a mun­kában, tanulásban, a gyengébbek segítésében. Megérdemlik, a jutat, mat. Hornya József, Balogh Imre. a dicséretet. Hogyne tapsolná meg a hallgatóság Márton Mihályt, a munkagépjavító brigád vezetőjét. 125 százalékra teljesítettek tervüket, határidő előtt. Ez az ünneplés egy- bén a gépállomás minden dolgozójá­nak szól, hiszen egészében mtna­annyink közös, odaadó munkájának köszönhető, hogy a környező közsé­gek termelőszövetkezetei, egyénileg dolgozó parasztjai egyre szorosabb barátságba kerülnek a gépállomás­sal. úgy tekintenek dolgozóira, mint olyan emberekre, akikre min­denkor bizfon lehel számítani ... Az ünneplés ülőn pedig ízes ebéd. Mindenkit megvendégelnek a gép- nllörnásbeliek, Ebéd közben még- inkább megoldódnak a nyelvek. Szobákéiul itt minden. A család, a keresel, új életünk, de leginkább a holnap, a jövő. Innen is. onnan is hallani: — Szép idő van. Űgylálszik vége az esőzésnek. ...Vő a vetés, de a gaz is." „Nem szabad várni a ka­pálással." „Majd mi segítünk, jók a gépeink", s mire vége az ebéd­nek. már megbeszélte a tsz. elnök a gépállomással, traktoros a tsz.-tág gát mi a legfontosabb teendő hol­nap. Nem f° kell ehhez sok idő. ha az ügy közös, mindenki ügye. $ a legyesbényei fiatalok kuHárbemuta. tóját már mindenki gondtalanul nézi. tapsolja, s ugyancsak gondta­lanul emelik a poharad, perdülnek távéra a kultúrműsor után fiatalok, idősebbek egyaránt.... Kint melegen ,Ut nap. Nő, nő, dúsgbb lesz a. vetés. Az ud­varon munkára, rohamra késsen, áll­nak az értékes gépek. Holnap el­indulnak, a jobb életet, a boldogabb jövőt építeni... De nin még pihen­nek, a gépek is. az emberek is. Pf hennek és ünnepelnek gondtalanul, ünncplik az első iraki őrosnápot, ünncplik gépállomásaink harcos dol­gozóit ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom