Észak-Magyarország, 1954. január (11. évfolyam, 2-26. szám)
1954-01-29 / 24. szám
Péntek, 1954, január 29. £SZAKMAGY ÁROKKÁ Q m A vezetőség választás előkészítésének tapasztalatai Mennyivei esőkként a hútbeadá&i höieiesettség as úi begyüitési rendetet alupjan Szerte a megyében nagy lelkesedéssel készítik elő mind az üzemi, mind a falusi pártszervezetek, a ve-. zetőségeket újjáválasztó taggyűléseket. Már eddig is számos példa igazolja, hogy a pártbizottságok és alapszervezetí vezetők többsége megértette a Központi Vezetőség határozatát és ennek szellemében dolgozik, 0 Helyesen szervezte meg a miskolci é3 a mezőcsátl járási pártbizottság as előkészületeket. A két .Ürá&i pártbizottságon nemcsak a párt és a tömegszervezeti osztály végzi ezt a fontos feladatot, hanem a többi osztály munkatársai is. Segítik, ellenőrzik az alapszervezetek munkáját. • Az alapszervezeti titkárok többsége mélyrehatóan tanulmányozta a Központi Vezetőség határozatát. A novajidrányi párttitkár elvtárs minden párttagnak kikérte a véleményét s a vezetőséggel közösen megkezdte a taggyűlésen tartandó beszámoló elkészítését. 9 A perecest bányaüzem pártszervezete aktivál helyesen kapcsolták össze a vezetőségválasztás előkészítésének munkáját a termeléssel kapcsolatos legfontosabb feladatok végrehajtásával Ennek eredményeként a pálinkást üzemrészleg dolgozóinak többsége nemes vetélkedésbe kezdett. Párosversenyre keltek egymással a tervek túlteljesítéséért, lelkesen készülnek a pártkongresz- sznsra. © Pártszervezeteink az előkészületek során egyre közelebb kerülnek a pártonkívüli dolgozókhoz. Egyre szorosabbá válik a párt és a tömegek közötti kapcsolat. Az alsózsol- cai gépállomáson 8 fiatal traktorista kérte felvételét a pártba. Ez a példa is igazolja, hogy mélyül a dolgozók szeretete és ragaszkodás«* a párt iránt. © Sajoscnyén a párttagokkal való beszélgetés során az aktivisták felkeresik .a párttagok családját. Az előkészítési munka során nagy gondot fordítanak arra, hogy a párttagok megfelelő arányban javasoljanak a vezetőségbe dolgozó parasztokat, nőket, fiatalokat és értelmiségi dolgozókat. © A miskolci járási pártbizottság helyesen vonta be az előkészítési munkába a tömegszervezeteket. Konkrét feladattal bizta meg az MNDSZ-t is. .................. » ■■ " Az eredmények mellett azonban, némely helyen hiányosság Is mulat, kozlk. Például a putnoki járási pártbizottság egyedül akarja megoldani a feladatot, nem vonja be a munkába a párttagokat és aktivistákat. 0 A garadnai pártszervezetnél, személyeskednek a vezetőségi tagok s az rombolja a párttagok aktivitását. A vezetőség felületesen ismertette a Központi Vezetőség határozatát is. Kiss elvtárs, aki 45 óta párttag, elmondja, hogy Garadnán «azokat a párttagokat mellőzik, akik nyíltan rámutatnak a vezetőség hibájára. Ez elfojtja az egészséges bírálatot. A most megválasztandó vezetőségeknek egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy felkarolja az alulról jövő bírálatot s önbirálattal segítse a hibák kiküszöbölését. Tokajban a titkár elvtárs kijelentette: — Mit kell a vezetőségválasztás feladatait a tagsággal tudatni? Elintézzük azt mi magunk is. Ez a megnyilatkozás teljesen ellentétben áll a Központi Vezetőség határozatával. Az ilyen titkár visszaél a párttagság bizalmával s megsérti a pártdemokráciát, nem méltó a tagság bizalmára. Dolgozó parasztságunk igen nagy helyesléssel fogadta az új begyűjtési rendeletét. A rendelet szárnog igen nagy könnyítést jűejit mind a termelőszövetkezetek, mind az egyénileg dolgozó parasztok felé. Jelentősen kevesebb a beadás, jóval nagyobb lesz az egyéni jövedelem. Több termény, hús marad a dolgozó parasztok, termelőszövetkezeti tágok kamrájában, jóval több terményt vihetnek szabadpiacra. Hogy mennyire helyesli dolgozó parasztságunk az új begyűjtési rendeletét, arra igen jó példa Kosik András cserépfalvi dolgozó paraszt megállapítása: „Mivel pártunk és kormányunk oda hatott, hogy minket, dolgozó parasztokat segít abban, hogy a múlt évi beadással szemben beadásunkat mérsékelte, most arra kell törekedni, hogy a beadásunkat határidő előtt teljesítsük és többet termeljünk . ■ Az új begyűjtési rendelet egyes pontjainak megérté,-ónéi azonban vannak bizonyos félreértések, amit az ellenség igyekszik felhasználni a maga javára. Félremagyarázással félre akarja vez-tni a dolgozó parasztokat- Sok községben elterjedt a hír, hogy nem kevesebb, de ■több a húsbeadás, mint ez elmúlt évben volt. Hogy az ellenség által terjesztett hír mennyire nem igaz, s hogy az új begyűjtési rendelet jóval kevesebb bús beadását írja elő, egy példa nyomban igazolja. Az encsi járásban az elmúlt évben egy hold földterület után (tehát szántó, rét, legelőterület) az egyénileg dolgozó parasztoknál 10 kilogramm sertést és 15.7 kilogramm vágómarhát kellett beszolgáltatni. Ebben az évben egy hold szántó és rét után (legelőteriilet után beszolgáltatás nincs) 6.8 kilogramm sertést és 6.7 kilogramm szabadválasz' tású húst (marba, juh, sertea, baromfi, tojás, amelyik a dolgozónak leginkább megfelelő) szolgáltat be az egyénileg dolgozó paraszt- A három kataszteri holdnál kisebb területtel reiid»lkcző dolgozó parasztok süldőben is teljesíthetik beadási kötelezettségüket. Végeredményben az enr.-i járás dolgozó parasztjainál az egy holdra eső búöbeadás mennyisége 3.2 kilogramm sertéssel ét ka a ‘zabadválasztá-ú húsbearlást vágómarhával teljesíti, úgy« itt 5-15 kilogrammal csökkent az elmúlt évivel szemben. Ez a százalékos csökkenés a több. járásokra is vonatkozik, annak ellenére, hogy- járásonként a sertés és a szabadválasztású búsbeadás a járás adottságainak megfelelően változik. Az új begyűjtési rendelet tehát a búsbeadásban is igen jelentős könnyítést jelent minden dolgozó paraszt számára bárhogy igyekezne is a rendeletét fél rém agya rázni az ellenség. VASZIL ISTVÁN A BEGYŰJTÉS HÍREI 'find több mezőgazdasági gép k a Borsodvidéki Gépgyárban „Az 1954- évi terv előirányozza a mezőgazdasági termelés növekedését átsegítő iparágak fejlődésének meggyorsítását- Főleg a gépiparra és a vegyiiparra várnak nagy feladatok. 4 ezer traktor, 5500 trak- toreke, ezer cséplőgép és a tervbevett. sok más egyéb gép és felszerelés gyártása nagy erőpróba az ipar számára1' — (Mondotta Szálai Béla, a Tervhivatal elnöke, országgyűlési beszámolójában.) ' A BORSODVIDÉKI GÉPGYÁR az elmúlt esztendőben j<51 dolgozott- Élüzem lett. Az áldozatos munka, a minden akadályt elsöprő versenylendület meghozta gyümölcsét. Büszkék is erre a Borsodvidéki Gépgyár dolgozói. Az új évet is jól kezdték. Ma a gyárban, az öntödében, a többi üzemekben egyről beszélnek a munkások, a műszaki dolgozók: maximális segítséget nyújtani a mezőgazdaságnak. Ekével, boronával ellátni a szövetségeseket. E nemes feladat megvalósításáért küzd mindenki a gyárban, az igazgatótól kezdve a legfiatalabb öntészig. Több kenyér, több liszt, hús, zsír, zöldség termelését segítik elő a borsodvidéki gépgyáriak azzal, hogy napról-napra teljesítik a tervet. Jól tudják, hogy az a segítség, amit a mezőgazdaságnak nyújtanak, tízszeresen, százszorosán visszatérül. Ezzel a felismeréssel jelentős lépést tettek előre a gyár dolgozói, mert hiszen magukévá tették a terv fő céljait és meglátták az összefüggéseket saját munkájuk és a terv előirányzatai között, személyes ügyükké vált a terv végrehajtása. A GYÁR EGYIK igen fontos üzemrésze az öntöde. Már messziről felismerni jellegzetességéről. Körötte öntvények, homok..uckák, az ajtókból, ablakokból kékes füst kígyózik kifelé. Csendes üzem. Legfeljebb egyetlen daruja csikorog, nyikorog- A formakések nem csapnak zajt- Közel ezerféle öntvény készül itt. Készítői nagyobbrészt fiatalok, s olyan öreg öntészek útmutatásai mellett igyekeznek elsajátítani a mesterség minden csinját-binját, mint Lukács Gáspár és a többiek. Beszélgettünk a munkásokkal. Mi készül most? Mit öntenek? A hidra- likus borsajtolók után, a szőlőzúzók mellett magtakaró boronák százai kerülnek ki a gyárból. Megtudtuk azt is, hogy mint a múlt évben, az idén is a kommunisták mutatnak példát az öntésben, a gépgyártásban, a szerelésben. A gyár kommunista párttagságának négyötöde 120 százalék felett teljesítette éves tervét. Most Is ők a kongresszusi verseny élenjárói. Oláh Béla 10 tagú lakatosbrigádja kiválóan teljesíti felajánlását. Szervezett unyagelőkészitéssel és clőregyártás- sal január utolsó hetében kétnaponként állítottak össze egy-egy szölő- préselöt. Öntözőzsilipzárakat Is szerelnek itt. Hegyi András ifjúsági géplakatos brigádja pedig nagy szorgalommal a boron&gyártásra állt rá. Hétfőn be is fejezték az első megrendelést, 520 darab háromlevelű boronát készítettek. A festés is szaporán megy. Erre a eélra háromrészes festőfürdőt készítettek. amelybe csak belemártogatják a kész boronákat A BORON AGY ÁRT ÁSRA egyébként teljesen berendezkedtek. Az új műhely tervei elkészültek, ahol zártciklusú gyártással, a zárfutási idők leszorításával közel 30 százalékos önköltségcsökkentést akarnak elérni. Beszéltünk az öntöde vezetőjével, Vargai elvtárssal. A napokban — mondotta — a DIMÄVAG Gépgyár kért bennünket, hogy 152 darab öntvényt gyártsunk számukra kalapácsos darálókhoz. 110 már elkészült, február elsejére mind meglesz. Büszkén újságolta Vargai elvtárs, hogy 1953-ban december 5-én már éves tervük teljesítését jelentették, és 162 tonna öntvénnyel adtak többet az előírásnál. Most is jól állnak- És az első negyedévi tervet határidő előtt befejezik. A pártkongresszus tiszteletére új sikerek, új győzelmek eléréséért harcolnak. A Borsodvidéki Gépgyár gépgyári részlegének termelése 14 százaléka a mezőgazdaság számára készült, márKl a 16. helyről! Megyénk gépállomásai még mindig a 16- helyen állnak az országos versenyben- A lemaradás legfőbb oka, hogy egyes gépállomásokon nem önállóan végzik a munkát, kényei- meskednek, meghátrálnak a nehézségek előtt és sok esetben indokolatlanul anyaghnínyra hivatkoznak. Az újesanálosi gépállomás és a mé- rai gépállomás dolgozóinak nagyszerű eredményei fényesen megcáfolják a siránkozókat- Miért tudtak kiváló eredményeket elérni? Azért, mert nem vártak a sültgalambra, a hiányzó alkatrészeket időben megszerezték. Fúrtak-favagtak, újítottak, átalakítottak és ment a munka. Ezen a két gépállomáson sem jobbak a feltételek, mint megyénk többi gépállomásán. Befejezte a gépjavítást a boldvai állami gazdaság és a tokaj- hegyaljai állami gazdasági tarcali üzemegységefiz üzemek dolgozói falun Megyénk üzemei segítik a gépállomások szerelőit a gépjavítást munkákban. Gépállomásaink dolgozói örömmel fogadták a segítséget, de egyes helyeken kényelmeskednek és azt várják, hogy- minden problémát az üzemből ott lévő javítőbrigádok oldjanak meg. Súlyos hibát követ el — a többszöri bírálat ellenére is — a sajószentpéteri gépállomás vezetősége, mert nem igyekszik a feladatokat gyorsan, kommunista módra elvégezni- Sajőbábonyban . több alkatrészt gyártottak a sajószentpéteri gépállomásnak, de a vezetők nem gondoskodnak az alkatrészek elszállításáról. Több gépállomáson tapasztalható hasonló hiányosság. A szerencsi gépállomáson például hidegek a műhelyek, pedig van tüzelő és kályha, csak éppen nem vesznek annyi fáradságot, hogy befűtsenek. : Hasonló a helyzet a putnoki gépciusra ez az arány azonban csaknem megháromszorozódik. A műszaki osztályon serényen folynak az előkészületek 60 és 85 literes szőlősajtoló és kétféle tipusú szőlőzúzó gyártására. A napokban a gyár sztahánovistái tanácskozásra jönnek össze, hogy megbeszéljék a mezőgazdasági gépgyártás szervezési és technológiai módszereit, A Borsodvidéki Gépgyár párosversenyben van a Miskolci Drótgyárral és a Kisalföldi Gépgyárral- A múlt évben mindkét vetélytársukat megelőzték. Ez arra kötelezi őket. hogy a kongresszusi versenyben is elsők legyenekÍME ÍGY SEGÍTIK a Borsodvidéki Gépgyár munkásai, műszaki dolgozói hű szövetségeseiket, a mező- gazdaság dolgozóit. A gyár kollektívája derekasan küzd a kormányprogram megvalósításáért, a haza felvirágoztatásáértállomáson, ahol a vezetők nem szorgalmazzák eléggé a gyors munkát, hogy a szerelőknek még több segítséget nyújtva, elkerüljenek a szégyenletes utolsó helyről. Akik élenjárnak a gépjavításban Megyénk gépállomásai és szerelői vegyenek példát a mezőkövesdi gépállomás Uj barázda gépjavító brigádjáról, amely a napokban teljes lendülettel és fokozódó erővel egyre jobb és jobb eredményeket ér el. Igen jó munkát végez az ózdi gépállomáson Farkas Árpád és Antal Kis Zoltán. Mindent elkövetnek, hogy a gépjavítás mielőbb befejeződjön- A megye gépállomásainak szerelői kövessék Pál Béla hejőpapi szerelő példáját, aki brigádjával együtt igen jói dolgozik. A hejőpapi traktoristák, akik a múlt évben elsők lettek az országos gépjavítás! versenyben, szerezzék vissza jó hírnevüket! Kezdjük meg a vetőmagvak tisztítását A téli gépjavítás mellett igen fontos teendő, hogy gépállomásaink megkezdjék a szelektorozást, a tavaszi vetőmagvak tisztítását. Erre a munkára szintén gépállomásainknak kell mozgósítaniuk a termelőszövetkezeteket és az egyénileg dolgozó parasztokat- Igen fontos, hogy gépállomásaink megkössék a szerződéseket a termelőszövetkezetekkel és az egyénileg dolgozó parasztokkal. E téren is lemaradtak. A MEDOSZ előtt álló felada- tok Nagy feladat vár a MEBQSZ-ra hogy a kormányprogram szellemében egyre jobban gondoskodjon a gépállomások dolgozóiról, megállapítható, hogy a. Megyénk dolgozó parasztjai egyre aktívabban veszik ki részüket a kormány programjának megvalósításából, a mezőgazdasági termelés fejleszt lséből. Arra a mély bizalomra és sokirányú támogatásra, amit pártunk és kormányunk tűni sít dolgozó parasztságunk iránt — tettekkel, az állam iránti kötelezettségek pontos t-eljes’tosével válaszolnak, Ezt bizonyítja az a tény, hogy az utóbbi időben megyénk számos községében komolyan fellendült a beadás} kötelezettségeket teljesítik száma. Sepsi Barnabás eraődí 5 holdas dolgozó paraszt, a kormány iránti megbecsülését és a mezőgazdasági termelés fejlesztésével kapcsolatos egyetértését fejezte ki azzal hogy egész évi baromfi beadási kötelezettségét 105 százalékra teljesítetté. Bükkz-sérc községben Pót- zik Lajosné dolgozó parasz*asszony 113 százalékra teljesítette- 1954. évi baromfi beadási kötelezettségét. Cserén- váralján Molnár András 8 holdas dolgozó paraszt színién egész évi baromfi beadási kötolezeltségét 100 százalékig teljesítette. megyei bizottsága már hosszú idő óta nem végez komoly munkát, nem foglalkozik a gépállomások dolgozóinak problémáival. Ez a hanyagság az oka annak, hogy egyes gépállomásokon — mint például a put- nokin, bodroghalmin és a hejőpupin nem folyik kellő lendülettel a munkaverseny. A MEDOSZ megyei vezetőinek tanulniok kell a hibákból. Szükséges, hogy gyorsan hathatós segítséget nyújtsanak a nehézségek leküzdésében, hogy a MEDOSZ vezetői többet foglalkozzanak a traktoristák és szerelők problémáival, mert nagy mértékben ezen múlik a téli gépjavítások sikereNagy feladat vár a gépállomásait pártszervezeteire Js. Nap mint nap beszélniük kell pártunk ős kormányunk határozatáról. A népnevelők mondják el, hogy a dolgozó parasztság ebben az évben hathatósabb segítséget vár a gépállomásoktól- Azt várja, hogy a traktoristák szívvel- lélekkel dolgozva, segítsék a termelőszövetkezeteket és az egyénileg dolgozó parasztokat a magasabb terméshozam elérésében. Kommunisták az élre! Gépállomásainkon induljon nemes vetélkedés a tervek teljesítéséért. A kommunisták legyenek a munka élharcosai, küzdjenek minden legkisebb alkatrész gyors elkészítéséért- A pártszervezet lendítse fel a páros- versenyt, bátran szálljon szembe a nehézségekkel- Magyarázza meg a traktoristáknak, hogy a gépjavítás nemzetgazdasági érdek, mert nagy mértékben a gépállomások dolgozóin múlik, hogy ebben az évben menynyivel több gabonát kap az ország mint tavaly. Mondják el, hogy az Olyan traktorista, aki hanyagul dolgozik, nem tekinti szívügyének a gépjavítást, az elsősorban is magának árt, mert tavasszal a rosszul kijavított géppel nem tudja tervét tel- jes'teni ég így kevesehbet keres. Szerelők, traktovisták! Nagy szé- hogy megyénk az országos versenyben a 15. helyen Szabolcsban, vagy Hevesben ta- azakemherek vannak, mónyek születtek a napokban. Szent-- istván községben Tóth István és Simon István dolgozó paraszt Abaujvác községben II. Király Béla 7 holdas, Szokolj András, Long Herman dolgozó paraszt. Kékeid községben (Hadié* Mihály, Krelovfcs András és Pályik Ferenc dolgozó paraszt teljesítette egész évi baromfibeadási kötelezettségét. Ároktőn Takács István 6 holdas dolgozó paraszt szintén egész óvj baromi; beadási kötelezettségét tüjesítelte. A mezficsáíi járásban a termelőszö- re;kezetek versenyében ezévben a ti- szadorogmai Kossuth termel üsző vet ke- zft sem akar az utolsók közölt kullogni A termelőszövetkezet január 22-ig teijesketto január hóra esedékes baromfi beadási kötelezettségét. Megállapodás a magvar - angol pénzügyi és kereskedelmi tárgyalások időpontjában A magyar és brit kormány megállapodott abban, hogy a függőben lévő pénz- ügyi és kereskedelmi kérdések rendelésére március folyamán Londonban tárgyalásokat kezdenek. (MTI) mint a mi gépállomásainkon? Senki sem hiszi ezt! Nincsenek különb szakemberek, de kezdeményezőbbek és leküzdve minden akadályt, harcolnak a gépjavítás gyors befejezéséért. Nem szabad tűrnünk a szégyent- Még nem késő, pótolni lehet, a mulasztást, blinden traktorista és szerelő úgy dolgozzék, hogy egyhamar elkerüljünk az utolsók közül. Váljon tetté a szó! Szerelők! Az egész ország figyel most benneteket. Már sok dicsőséget szereztetek megyénknek, most sem szabad, hogy megelőzzenek benneteket, kapcsoljatok rá teljes gőzzel a munkára. Adjátok át egymásnak értékes munkamódszereiteket, segítsétek a gyengébbeket, bíráljátok a hanyagokat és ha felsőbb .szervek részéről mulasztás vagy huzavona tapasztalható, bátran csapjatok az asztalra. Legyetek harcosok, ezt kívánja tőletek pártunk, kormányunk, egész dolgozó népünk. Az adott szó kötelez! Vegyetek példát az újesanálosi gépállomás dolgozóitól, akik ismerve a célt, erejüket nem kímélve, Igen kiváló eredményeket értek cl, a gép* javítási versenyben országos viszonylatban is a legjobbak közé kerültek. Kövessétek a mérai traktor isták és szerelők példáját, akik a Ilf- párt- kongresszus tiszteletére tett váÜaü- saikat határidő előtt becsülettel va- lóraváltották. Kövessétek a boldvat és a tarcali állami gazdaság traktoristáinak és szerelőinek példáját, akik egymással nemes versenyben még vasárnap is dolgoztak, hogy gépeiket kijavítsák, hogy jól felkészüljenek a tavaszi munkáraA mezőgazdaság felvirágoztatásáért I Gépállomásaink dolgozói kövessék a borsodi hős bányászok és kohászok példáját, akik fáradságot nem ismerve harcolnak a kormányprogram megvalósításáért, az életszínvonal emeléséért. Ha traktoristáink és szerelőink ezt teszik, akkor egyhamar kiköszörüljük a csorbát és joggal mondhatjuk, hogy a borsod- mogyei gépállomások valóban jól dolgoznak a falu és a mezőgazdaság felvirágoztatásáért. Más községekben is hasonló eredA mezőgazdaság nagy feladatai A mezőgazdasági termelés fejlesztéséről szóló párti- és kormányhatározat megvalósítása nagy és felelősségteljes munkát ró gépállomásainkra• Minden trak- toristának tudnia kell, hogy a magasabb terméshozamért, a termelőszövetkezetek megszilárdításáért folyó harc csakis úgy végződhet sikerrel, ha gépállomásaink dolgozói, de elsősorban a traktoristák jól megmunkálják a tulajt. Ehhez az szüli- séges, hogy erő- és munkagépeik üzemképes állapotban várják a tavaszt s amint rá lehet menni a talajra, felzúgjanak a traktorok és időben földbe kerülfön az életet adó mag. gyen, j gépjavítási Sajnos, I áll. MEDOSZ i Ián különb