Észak-Magyarország, 1953. augusztus (10. évfolyam, 180-205. szám)
1953-08-06 / 184. szám
A falusi népnevelők feladata ESZAKMAGMR0RSZ.4G Vidám élet, boldog nyaralók az Ózdi Kohászati Üzemek dolgozóinak szilvásváradi üdülőjében _____________ BORSODIX. évfolyam 184. szám Ara 50 fillér Miskolc, 1953 augusztus 6, csütörtök A műszaki dolgozók feladatai az augusztus 20-2 versenyszakaszban A KORMÁNY PROGRAMJÁT nagy lelkesedéssel fogadta a műszaki értelmiség is. Pártunk és kormá- n>amk gondoskodik a műszaki értelmiség anyagi helyzetének megjavításáról, véget vet az irántuk gyakran megnyilvánult bizalmatlanságnak. ;Mindenkinek tudomásul kell vennie — mondja a kormányprogram —> hogy a népi demokráciában a képzetségnek, a tudásnak nagyobb megbecsülés jár» mint bármikor a régi úri világban. Ennek a megbecsülésnek széles munkalehetőségekben és anyagi elismerésben is kifejezésre kell jutni“. Zsóka elvtárs fiatal mérnök elmondta: úgy érzi, hogy a kormány- program nagy mértékben megerősíti' a becsületes műszaki értelmiség helyzetét. Megyénkben, — de különösen a kohászati üzemekben és a bányáknál — állandóan cserélgették a •műszaki vezetőket- Egyik helyről a másikra kerültek, sokszor indokolatlanul súlyos pénzbírságot kaptak. Pártszervezeteink és gazdasági vezetőink nem foglalkoztak kellően a műszaki vezetők problémáival, nem segítették őket, hogy azokat meg tudják oldani. A Lenin Kohászati Müvekben és sok más üzemben a műszaki vezetők hónapokig nem V-aptak szabadnapot- Nem volt elegendő idejük, hogy továbbképezzék magukat. Kétségtelen, hogy a régi műszaki értelmiségnek igen sok értékes, gazdag tapasztalata van, járatlan azonban a szocializmus építésében. Pártszervezeteink elsőrendű feladata, hogy segítsék a műszaki értelmiséget. A műszaki vezetők tanuljanak a szovjet tapasztalatokból, alkalmazzák azokat a legszélesebb körben. A KORMÁNY PROGRAMJA amellett, hogv megszilárdítja a műszaki értelmiség helyzetét- perspék-4 tivát is nyújt számára. Most a műszaki értelmiségieken a sor, — az eddigieknél is jobban bizonyítsák be, hogy szívvel-lélekkel dolgoznak a Központi Vezetőség határozatának cs kormányunk programjának megvalósításáért. A műszaki dolgozók elsőrendű kötelessége most. hogy legjobb tudásukkal és képességükkel segítsék elő az augusztus 20. tiszteletére tett felajánlások maradéktalan teljesítését. A műszaki dolgozók az üzemekben teremt-ék meg a szoros együttműködés; a fizikai dolgozókkal. Nagy mértékben rajtuk múlik, hogy a kormány programja milyen ütemben valósul meg. Ab életszínvonal emelkedésének kulcsa a dolgozók kezében van, s az értelmiségieknek nem szabad elfelejteniük, hegy nekik példát kell mutatniok. Olyan kollektív esyüttműködést kell kialakítani a fizikai és műszaki dolgozók között, amely elősegíti a tervek teljesítését és túlteljesítését, a termelékenység emelkedését, s ennek nyomán az életszínvonal állandó növekedését. A pénzbüntetés eltörlése a legkisebb mértékben sem csökkenti a műszaki vezetők felelősségét a laza munkafegyelem, a selejtgyártás, a norma nem teljesítése terén fennálló hibák kiküszöbölésében. Minden műszaki vezető tartson rendet nz üzemben, követelje meg a fegyelmet, szigorúan vonja felelősségre a kimaradókat, a selejtgyártókat- Az a műszaki vezető érdemel több megbecsülést, akinek munkahelyén nincs hiányzás, kicsi a selejt, s jól kihasználják a 480 percet. A műszaki vezetők ne engedjék, hogy bárki is illetéktelenül, le nem dolgozott munkáért vegyen fel fizetést- Éljenek a törvényszabta lehetőségekkel, a selejtgyártókra szabjanak ki kártérítést, s akinél a szép szó nem használ, helyezzék alacsonyabb beosztásba. MINDEZ nagyobb felelősséget követel a műszaki vezetőktől. Többet kell törődniük a hozzájuk beosztott dolgozókkal. Biztosítaniok kell, helyes, folyamatos munkaszervezéssel, hogy a dolgozók minél többet kereshessenek, s emelkedjék a termelékenység. Segítsék a lemaradókat. Ha a dolgozók látják, hogy a műszaki vezetők segítségével emelkedik teljesítményük, keresetük, a munkaszzrvezés hiányosságai miatt nem veszítenek időt, — szívesebben doigoznak, nagyobb lesz a fegyelem. A jó műszaki vezető mindenkor az öntudatos munkásokra támaszkodik. Meghallgatja és megvalósítja a jó ötleteket, javaslatokat- így alakú] ki az erős kollektív szellem, az összefogás, s a munkások a műszaki dolgozóban olyan segítőtársat látnak, akit őszintén megbecsülnek. Németh elvtárs, a Maszolöj Mélyfúró Vállalat mérnöke számos esetben tapasztalta, hogy amikor a dolgozók egyéni problémáival foglalkozott, s azok elintézését segítette, a hozzá beosztottak mindig jobb kedvvel dolgoztak, s igyekeztek kiemelkedő eredményeket elérni. Németh elvtársnak az a véleménye: egyetlen műszaki vezető sem tud jó munkát végezni, ha nem támaszkodik a munkásokra, ha nem hallgatja meg véleményüket. Németh elvtársnak tökéletesen igaza van. A mérnökök, technikusok ne szakadjanak el a munkásoktól, ne ragadjanak az íróasztalhoz, vagy a rajztáblához. Járjanak az üzemekbe, keressék fel azokat, akik az ő terveiket a gyakorlatban megvalósítják. Ha meghallgatják a munkások véleményét, felkarolják kezdeményezéseiket, ha élére állnak a munkaversenynek, még tökéletesebb gépeket, még több alapanyagot Rdnak üzemeink a szocializmus építéséhez-, a dolgozó nép — benne a műszaki értelmiség- — jólétének emeléséhez. a műszaki vezetők segítsék elő a verseny állandó fejlesztését. Értékeljék rendszeresen az eredményeket- Ha a fizikai dolgozók többet termelnek, többet is keresnek, — ugyanakkor, nagyobb a jövedelme a műszaki vezetőknek is. Mindenkinek gyorsabban emelkedik az életszínvonala. A magasabb tervteljesítés, az anyagmegtakarítás főbb prémiumot jelent a műszaki vezetőknek. A fizikai dolgozókban meg van a kellő lendület a termelés fokozására. Ezt bizonyítja az augusztus 20. tiszteletéro tett értékes felajánlások megvalósításának ®ok kiemelkedő eredménye. A termelési csata élére kell állnia a műszaki vezetőnek, s akkor olyan győzelmek születnek, mint még soha. A kommunista műszaki vezetők mutassanak példát a kollektiv szellem megteremtésében, állandó erősítésében, a munkásokról való mindenirányú gondoskodásban. A kommunista műszaki vezetők kötelessége az is, hogy jó munkakörülményeket teremtsenek, elvtársi segítséget nyújtsanak a fizikai dolgozóknak, s egyre szorosabbra fűzzék a kapcsolatot a tömegekkel. A PÁRTSZERVEZETEK és a szakszervezetek segítsék a műszaki vezetőket, hogy feladataikat maradéktalanul meg tudják oldani. A szfahánovista és a műszaki körök alakításával segítsék elő, hogy a fizikai és műszaki dolgozók között szoros együttműködés alakuljon ki. Mozgósítsák a műszaki vezetőket, hogy legyanek a munkaverseny első harcosai. Az eddigi taPaszf-slat:ck bizonyítják, hogv ha a műszaki vezetők bekapcsolódnak a munkaver- senybe. soha nem maradnak el a n«sy eredmények. A kormányprogram megvalósításáért. az Alkotmány Napja méltó megünnepléséért a műszaki és fizikai dolgozók harcoljanak együtt szoros összefogásban, érezzék át, ■ hogy ez a nagyszerű feladat a haza J é- a nép iránti kötelezettségük. Akik miatt ezéoyenkeziink VIRAGII LAJOS 11 holdas bogácsi dolgozó parasztnak 30 mázsa kenyérgabonája termett, beadási kötelezettsége 8 mázsa 83 kilogram. Lett volna miből ■teljesíteni előírását, mégsem tette. 3 mázsával még mindig adósa az államnak. Ugyancsak Bogácson FODOR ISTVÁNNAK 13 mázsa búzája termeit, beadási előírása 3 mázsa, de eddig csak másfél mázsát adott be. Tiszatarián községben If j. TÖTH PÉTER 140 kilogram búza és 146 kg. rozs beadási kötelezettségének mai napig sem tett eleget. Ezek a dolgozók hátráltatják, hogy megyénk határidőre teljesítse begyűjtési tervét. Hajnali 3-lói este il-sg- csépelnek a gépek, minden dolgozó paraszt haladéktalanul teljesíti a beadást Megy aszó községben „Ki korán kel, aranyat lel" — tartja a közmondás. Megyaszó dolgozói mindig híresek voltak arról, hogy kora hajnalban látnak a munkához. Amióta megjelentek a legújabb nagyjelentőségű kormányrendeletek, a dolgozó parasztság még nagyobb lendülettel és kedvvel végzi munkáját. Nálunk a határban már alig látni keresztet. 10 cséplőgép dolgozik a községben, hajnali 3 órától este 11-ig. ömlik az életet- adó búza a zsákba. Telnek a zsákok — és megtelik az állami begyűjtő raktár is. Alig felét csépelték el községünkben a gabonának, de már alig fér a begyüjtőhelyre. Egyetlen gazda sincs a községben, aki ne gép alól teljesítette volna hazafias kötelezettségét. Dicséret illeti szorgalmas, jó munkájáért a cséplőgépek kezelőit. Nagy János 1070-es gépével napi átlagban 143 mázsát csépel, sőt az egyik napon 176 mázsa volt az eredménye. Nagy segítségére van a munkában Tóth István cséplési ellenőr. A napokban még egy cséplőgép érkezett a községbe. Vezetője Dob- neczki György. Hamarosan erős versenytársa lett Nagy Jánosnak, nem egyszer túl is tesz rajta, 170—190 mázsát is elcsépel egy-egy nap. Az ő gépénél Kiss László, a kohóipart' technikum tanulója az ellenőr, aki még a gépjavításban is segít a vezetőnek. A cséplés határideje augusztus 20, de mi úgy dolgozunk, hogy augusztus 15-re elkészüljünk vele. Ezt elősegíti a községi tanács jó munkája is, — pontosan ügyel a menetirány- tervek betartására. Nincs felesleges húzatás és a gépeket maximálisan ki tudjuk használni. Épp ezért ígér-* jük, hogy augusztus 15-re Me-* gyaszó dolgozó parasztjai a cséplést befejezik s maradéktalanul teljesítik az állam iránti kötelezettségüket. KISS ANDRÁS Megyaszó fi ricsei az első, a putnoki, szendröi és a baklakéki a sereghajtó a megye gépállomásainak cséplési versenyében Az egész megye szeme ezekben a napokban a cséplőgépek dolgozóin van. Gépállomásainkon, a csépifjép- kezelőkön és a munkacsapatokon múlik, hegy meggyorsítsuk a cséplés ütemét, Borsod előretörjön az országos versenyben. Legfontosabb tennivaló, hogy minden cséplőgépet azonnal munkába állítsunk. A 827 cséplőgépből augusztus 2-án ismét csak 680 dolgozott, ezek közül is 89 leállt üzemzavar mjatt. Ahhoz, hogy 20-ra a cséplést belejezzük, minden géppel naponta legalább 1 vagon terményt kell elcsépelni. Az eddigi eredmények azonban általában rendkívül alacsonyak. Vannak ugyan kiemelkedő teljesítmények, de legtöbb helyen jóval a norma alatt dolgoznak a gépek. Ennek egyik alapvető oka — a gyakori gépkiesés mellett — a gépek helytelen irányítása. Sffikséggs. hogy a nagyobb cséplőgépeket úgy osszuk be, hogy azokat naponta csak kétszer, esetleg háromszor húzássá k, a kis- sebb kapacitású gépeket kell olyan helyre küldeni, ahol többször kell huzatni. Meg kell szervezni, hegy minden cséplőgép hajnali 3 órától este 10— 11-ig csépeljen. A gépállomás által kiküldött javító brigádok úgy osszák be a munkájukat, hogy a kisebb javítást lehetőleg éjjel végezzék el, hogy másnap a munkát zavartalanul meg lehessen kezdeni. Az eddiginél sokkal nagyobb gondot kell fordítani a gépek kezelésére, a hibák megelőzésére. Csak így tudjuk határidőre befejezni a csáplést. A gépállomások közötti verseny állása a cséplésben, a gépállomásom megyei igazgatóságának értékelése szerint a következő: (a zárójelben a gépállomás igazgatójának neve.) 1. ricsei 31.3 (Veres László), 2. szerencsi 29.1 (Balogh Sándor), 3. sárospataki 27.6 (Herkel Károly), 4. mezőkövesdi 26.0 (Szél József), 5. hejőpapi 25.1 (Törő József), 6. mezőcsáti 24.3 (Kosa Miklós), 7. mezőnyárádi 22.5 (Krajnyák J), 8. ujcsanálosi 22.2 (Kovács K. J.), 9. aisózsolcai 22.2 (Fazekas Bálint), 10. tokaji 21.6 (Varga Sándor), 11. vilmányi 19.9 (Kövér Géza), 12. emődi 16.3 (Révész József), 13. bodroghalmi 15.3 (Gulyás I.), 14. mérai 15.2 (Czinege M. mb.), 15. csobádi 13.8 (Marczi Ferenc), 16. edelényi 12.4 (Batta Tibor), 17. taktaharkányi 12.2 (Molnár L.), 18. tiszadorogmai 8.6 (Fazekas Béla)* 19. ózdi 8.5 (Pallagi Imre), 20. alsóvadászi 7,9 (Budai János), 21. sajőszentpéteri 7.1 (Nagy Béla)* 22. putnoki 6.9 (Istók László), 23. szendröi 6.5 (Kövér Sándor), 24. baktakéki 4.7% (Komjáti Ferenc). Akik már befejezték 2 hordást, segítsék a lemaradókat! A legutóbbi néhány nap alatt jelentősen megváltozott a határ képe. A keresztekben lévő gabonák nagy részét már behordták. Most igazán jól járt az, aki korán behordott. Annak, aki késlekedett, a gyakori eső következtében most bőven akad munkája: szántam kell-a kévéket, ami a több munka mellett más nagy veszteséget is jelent, hiszen a gabona ilyenkor is pereg. Rendkívül fontos, hogy a keresztben lévő gabonát mielőbb behordjuk,'hogy biztosítani tudjuk a cséplés zavartalan menetét. Akik már befejezték a hordást, segítsék a lemaradókat, hogy az új gabona mielőbb magtárba kerüljön. A járások behordási versenyének állása a megyei tanács mező- gazdasági osztályának értékelése szerint a következő: 1. sárospataki 97% 2. mezőcsáti 93 „ 3. ricsei 84 „ 4. miskolci 83 „ 5. mezőkövesdi 83 „ 6. szerencsi 78 „ • 7. sátoraljaújhelyi 77 „ 8. Miskolc város 77 „ 9. abaújszántói 71 „ 10. edelényi 65 „ 11. ózdi 59 „ 12. putnoki 58 „ 13. encsi 55 „ 14. szikszói 54 „ Megyei átlag: 75 százalék,. B legjobbak példáját követve erősítsük a begyűjtés ütemét! Az utóbbi napokban valamelyest javult megyénkben a gabonabe- gyüjtés üteme. Példát mutatnak a termelőszövetkezetek a cséplésben, és a beadási kötelezettség teljesítésében. A mezőkeresztesi „Béke“, a tardi „Béke“, a nagycsécsi „Béke“, a novajidrányi „Lenin“, a hejőpapi „Petőfi“,« a mezőkövesdi „Kossuth“, a sajóörösi „Alkotmány“, a halmajl „Kossuth“, a fullókércsi „Úttörő“, a sátoraljaújhelyi „Vörös csillag“ már befejezte a cséplést, teljesítette a beadást. A községek közül Viss, Károlyfalva, Makkoshotyka, Sajó- örös és a Becsked-tanya dolgozói fejezték be a gabona cséplését. A begyűjtési terv teljesítésében a járások közötti sorrend az összga- bonabeadást figyelembevéve a megyei tanács begyűjtési osztályának értékelése szerint a következő: •1. mezőcsáti 26.1% 2. sárospataki 24.0 „ 3. ricsei 23.2 „ 4. mezőkövesdi 17.7 „ 5. szerencsi 17.5 „ 6. sátoraljaújhelyi 13.9 „ 7. miskolci 13.9 „ 8. encsi 13.1 „ 9. abaujszántói 11.7 „ 10. szikszói 8.2 „ 11. edelényi 7.1 „ 12. ózdi 5.9 „ 13. putnoki járás 5.6 „ Miskolc város teljesítése 9.5 „ Boldog ísz-íagok Magos Jónás és felesége a szentistváni „Béke“ termelő- szövetkezet taQjai. Mind a ketten fúl vannak már az élet. delén, de szorgalmasan megállják a helyüket a munkában. Példát mutatnak még jónéhány fiatalabb tsz. tagnak is. Magos Jónás eddig 117, felesége pedig 91 munkaegységet szer- zett. A zárszámadásig még biztoson kikerekítik legalább 250-re. Eddigi számításuk szerint búzából és árpából 5—6 kilogramm jut egy-egy munkaegységre. Ha csak a már kidolgozott munkaegységet vesszük alapul, akkor is 12 és fél mázsa búza jut nekik. Ehhez még hozzájön az egyéb természetbeni juttatás, kukoricából, cukorból, krumpliból, takarmányból. azonkívül pénzt i* kapnak. A háztáji gazdaságból is lesz jövedelem. Ezért mondta Magos Jónás, hogy nem cserélne akármelyik egyénileg dolgozó paraszttal sem. Gulyás József és felesége a mezőnyárádi ,,Uj élet“ termelőszövetkezet boldog, megelégedett tagjai. Eddig már 400 munkaegységük van és csak búzából körülbelül 16 mázsára számítanak. Nem, lesz gondjuk semmire, hiszen ehhez még hozzájön a többi terményből is a szép jövedelem. Van bőven kenyérrevaló, marad felesleg a szabadpiacra is. ez évben is sokat tudnak vásárolni, hiszen a ruházati cikkek árát nemrégiben még le is szállította kormányzatunk. Látják szorgalmas munkájuk dús gyümölcseit, — ezért boldogok a termelőszövetkezetben.