Észak-Magyarország, 1953. július (10. évfolyam, 153-179. szám)
1953-07-24 / 172. szám
4 Péntek, 1952 július *4. HÍREK KSZAKMAG1AKUKSZAG JWfciskolc dolgozóiról való fokozottabb gondoskodás tervei a városi tanácsülés előtt Pártunk, kormányunk új gazdaság- politikája, az azzal kapcsolatos célkitűzések igen komoly feladatokat rónak Miskolc város tanácsára, an- nál is inkább, mert a rohamosan no. vekvő Miskolc éppen a dolgozókról való gondoskodás terén elmaradt más városokkal szemben, a városi tanács végrehajtóbizottsága a megyei és a városi pártbizottság irány- mutatása és segítsége alapján részletes tervet dolgozott ki, hogy Miskolcon milyen feladatokat kell megoldani a miskolci dolgozók életszínvonalának emelése érdekében. Ezt a tervet ismertette a városi tanács szerdai ülésén Moruvszki Antal elvtárs vb. elnök, a tor-' felöleli a lakásgazdálkodás és lakásépítés, a közművekkel való ellátás, a népművelés, a közlekedés, ez élelmiszeripar és a közellátás területén megvalósítandó feladatokat. A lakásviszonyok javítása Egyik igen fontos, elsőrendű kérdés a miskolci lakásviszonyok mielőbbi megjavítása. Ezt szolgálja az a határozat, hogy felülvizsgálják a város területén a közületik, vállalatok, tömegszervezetek áltál lefoglalt lakásokat lakások céljaira alkalmas épületeket, mennyire vannak azok kihasználva és hogyan lehet megfelelő összevonásokkal épületeket felszabadítani lakások céljaira. Másik fonto3 eszköze a lakásviszonyok megjavításának: — a lakásépítési program meggyorsítása és kibővítése, továbbá jelenleg lakna, tatlan laká3 tatarozása, helyre- állítása A városrendezési terv vég. rehajtása során lebontásra kerülő házak lakói részére évente legalább 50 földszintes ház építését tervezik- A további tervek célja az, hogy a jelenlegi szobánkintl laksürüséget lényegesen csökkentsék. Kibővítik a víz- és gázellátást Ki kell bővíteni a vízellátást és nagyobb mértékben kell biztosítani a szennyvízlevezetést- A legsürgősebben megépítik a perecesi főnyomóA “kormányprogram megjelenése óta napról napra javult Miskolc dolgozóinak zöldségfélékkel és gyümölccsel való ellátása. Most már naponta 8—10 vagon zöldség és gyümölcs érkezik a Mezőker útján, valamint a környező községek dolgozó parasztjaitól a miskolci piacokra. Különösen a burgonya, káposzta, zöldbab, uborka felhozatala nőtt a hónap elejéhez viszonyítva árunemenként négy—nyolcszorosára. Egyre nagyobb mennyiségű paradicsom és zöldpaprika is érkezik már. A felhozatal emelkedésével esnek az árak is. Miskolcon, vagy Özdon rövid idő alatt 3 forinttal lett olcsóbb a burgonya, 1.80 forinttal a káposzta, 5 forinttal a zöldbab, 6 forinttal a paradicsom. Jelentős az olcsóbbodás a gyümölcsöknél is. A Pártunk, kormányunk új gazdaságpolitikája célul tűzte ki az egész dolgozó nép, elsősorban a munkás- osztály életszínvonalának állandó emelését. Ezzel kapcsolatban szeretnék néhány szót szólni, mint kereskedelmi dolgozó, mert tisztában vagyunk azzal, hogy nekünk, kereskedelmi dolgozóknak is fontos feladataink vannak a program végrehajtásában. Feladatunk elsősorban, hogy bő áruválasztékot biztosítsunk nálunk vásárló dolgozó társaink számára, akik joggal tartanak igényt az egyre jobb ellátásra. E feladataink megoldásához nélkülözhetetlen, hogy elmélyítsük kapcsolatainkat a nagykereskedelmi vállalatokkal, valamint az iparral és fontos, hogy az ipar vegye is figyelembe az olyan kéréseket, amelyeket mi továbbítunk, mert mi, kiskereskedelmi dolgozók ismerjük legjobban a fogyasztók igényeit, nekünk van legközvetlenebb kapcsolatunk a fogyasztókkal. Az Eszakmagyarország útján választ kérünk a borsodmegyei sütőipari vállalattól: miért nem lehet megoldani, hogy Szerencsen is legyen péksütemény. A vásárlók állandóan keresik, mi nem tudunk adni, mert a sütőipari vállalat nem szállít. Azzal indokolja ezt, hogy „a szerencsi üzemnek nincs erre megfelelő kapacitása“. Azt hiszem, ha jobban törődnének a vásárlók igényeinek kielégítésével, meg lehetne ezt oldani. A szerencsi dolgozók sokszor említik: a Szabad Nép-ben olvasták, hogy a fővárosban 50 féle csövet, hogy ezzel biztosítsák a vájáriskola és a szövetkezeti házak vízellátását. A város vízellátásának megjavítása érdekében még ezévben befejezik az Anna-forrás csillapító medencéjét, megépítenek 2 nagy víztároló medencét. A vízellátás kibővítését szolgálja a fapclcaj vízmű teljes rekonstrukciója, amelyet 1954. végéig fejeznek be. ugyanabban az évben megépítik a rzennyvízderítő telepet és a tehermentesítő főcsatornátA gázvezeték kibővítésével kapcsolatos munkákat eddig 60 százalékban hajtották végre, a munkálatok tovább folynak. Tervbevéti,ék a Szinva szennyeződésének megszüntetését és a Pece-meder szabályozását. Új kulturális, szociális és egészségügyi intézmények A nem iskolai célra használt, általános iskolai helyiségeket vissza kell adni rendeltetésüknek. Ez évben megkezdik a Sztálin úton egy 100 férőhelyes óvoda építését és befejí- zik a Bacsó Béla utcán a 60 férőhelyes bölcsődét. Jelentékeny összeget fordítanak az iskolák felszerelésének bővítésére. Három napközi otthonos óvodában melegítő konyhát állítanak fel. Tatarozzák az általános iskolák és középiskolák, valamint, a diákotthonok egyrészét. A jövő évi tervek még több jelentékeny oktatási intézmény létesítésére irányulnak. A második kerületben még ez évre tervezik a kultúrpalota építésének megkezdését. Ezf előreláthatólag a jövő év szeptemberében adják át majd rendeltetésének. A közellátás javítása érdekében számos zöldségpavillont állítanak fel még ebben az évben Jövőre 4 élelmiszer-üzlethelyiséget létesítenek. Megépítik a korszerű kenyérgyárat, húskombinátot és hűtőházat. A város központjának jóváhagyott rendezési terve szerint a tanácsházával szemben korszerű állami áruházát és 300 szobás szállodát fognak építeni. A jelenlegi miskolci »frandok és sárgabarack kilóját egy héttel ezelőtt is 4—5 forintért adták, most 1.80—2.70 minőség szerint. Az őszibarack 2—3 forinttal lett olcsóbb. A Mezőker a tanács segítségével a gyümölcsidény alatt Miskolc és Ózd forgalmasabb helyein, az üzemek bejáratánál, moziknál, tereken, villamos- és autóbuszmegállóknál gyümölcssátrakat állít fel, kora reggeltől késő estig árusítják majd a friss, olcsó gyümölcsöt. A bányavidék, Alberttelep, §zuha- kálló, Mucsony, Ormospuszta, Ru- dolftelep bányász dolgozóinak ellátására Sajószentpéteren ú.i telepet létesítenek. Erről a telepről közvetlen szállítással hamarabb és bőségesebben tudják majd ellátni a bányászokat friss áruval. péksüteményt hoznak majd forgalomba, ugyanakkor Szerencsen miért nem lehet legalább kiflit, vágy- zsemlét kapni. Ez jogos panasz, amit az illetékeseknek orvosolniok kell. A mi egyik fontos feladatunk, amint azt Bognár elvtárs, bel- és külkereskedelmi miniszter a Szabad Nép-ben július 8-án megjelent vezércikkében hangoztatta: a vásárlókhoz való viszony megjavítása, hogy mindenkor előzékenyek, udvariasak legyünk a vevőkhöz, mindig jókedvvel lássuk el teendőinket. Arra kérjük a vásárló dolgozókat, fegyelmezettségükkel segítsenek nekünk, hogy így végezhessük munkánkat. Mi, a Szerencs és környéke kiskereskedelmi vállalat 2-es számú árudájának dolgozói értekezleten megtárgyaltuk ezeket a fontos feladatokat és elhatároztuk, mindent elkövetünk, hogy feladatainkat a program szellemében oldjuk meg. SORGER JÓZSEF a Szerencs és Környéke Kiskereskedelmi Vállalat 2. számú boltjának vezetője ESZA K.V1AG VAIÍOHSZAü A Mag-var Dolsrozök PSrtla Meglel Bizottsägänak napilapja. Szerkeszd: a .2crnes7t5bi?,ottRftc. Felelős kiadó: Kovács István. SZERKESZTŐSÉG: Miskolc. 8zéchenn a. 30. Telefonszämok: n—m. 19—20. 23—65. KIADÓ HIVATAL: Miskolc SzCchenvo n 80 Telefon: 28—61 ______________Pnstafiók- 114_______________ Borsodmegyei Nyomdaipari Vállalat. Miskolc. Felelős vezető: Szendrő! Imréné. fürdők már nem tudják kielégíteni a lakosság szükségleteit. Ezért a villanytelepi strandfürdő átalakítását ez évben befejezik. 4 ú; orvosi ren- delőf létesítenek — minden kerületben új orvoslakásokat építenek. Még ebben az évben megnyitják a Farkas Károly utcai bölcsődét. Helytelen tervek és tervmódosítások akadályozzák a fejlődést A beszámolóból kitűnt, hogy egyes létesítmények folyamatban lévő építése nem halad kellő ütemben, másodnál oz akadályozza a gyorsabb építést, hogy egyes felsőbb szervek a terveket folyton, vagy több ízben módosítják. így történt ez a Semmelweis kórház területén tervezett járványügyi intézettel, a Sztálin úfi 10 tantermes iskola terveivel, vagy a diósgyőri vendégiátóipari vállalat ré. szére a Böngér utcában létesítendő láncos szórakozóhely, étterem és konyha ügyével, a ,,Szivárvány“ áruház építése azért nem valósulhatott meg. mert az eredeti terv kivihetetlennek bizonyult. Az ügyben az ÁEK vizsgálatot is tartott és megállapította a belkereskedelmi minisztérium mint beruházó és a miskolci tervező iroda, mint tervező felelősségét. A minisztérium azóta elrendelte az új terv elkészítését, de a felelősségrevonás eddig elmaradt. A városi tanács végrehajtóbizottsága ezentúl fokozottabb figyelemmel kíséri a város területén folyó tervépítkezéseket, még abban az esetben is, ha azok magasabb értékhatáruk folytán nem tartoznak a tanács ellenőrzése alá, hogy a felsőbb szervek figvelméf felhívja- a hiányosságok kiküszöbölésére. Az ellenőrzésbe bevonja az illetékes állandó bizottságokat. A dolgozókról való fokozottabb gondoskodásra irányuló terv az ift, említett főbb célkitűzések mellett, még számos kisebb-nagyebb új létesítmény tervét foglalja magába, amelyek mind az éietszinvonal emelkedését, a dolgozók igényeinek kielégítését szolgálják. Sárospataknál ói feíöal építenek a Bodrogon A harmadik negyedévben töbD közúti híd építését kezdték el, amelyek nagyban elősegítik majd a gyorsabb és jobb közlekedést. Sárospatakon már elkezdték a Bodrog-hídhoz a felvonulást. A meglévő ideiglenes hidat áthelyezik, ennek helyére 91 méter hosszú vas- betonhidat építenek. Opsra-esl Miskolcon a népkőrli szabadtéri színpadon Az Országos Filharmónia rendezésiben július 25-én, szombaton este 8 árai kezdettel a népkerti szabadtéri színpadon ,,Opera-estu lesz. Közreműködnek: Os- vath Júlia, Kossuth díjas, a Magyar Nép- köztársaság érdemes művésze, Gsncsi Sári, Palánkay Klára, Fehér Pál, Tóth Lajos, az Állami Operaház tagjai és a Debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar, melyet Kulka János vezényel. Összekötő szöveget Balassa Imre mond. Műsoron: Erkel: Bánk bán, Hunyadi László; Csajkovszkij: Pique Dame9 Anyegin; Muszorgszkij • Hovanscsina; Verdi: Traviata, Trubadúr, Aida, Rigoletto c. operák részletei. A nagy élményt ígérő hangverseny elé érdeklődéssel tekintenek a miskolci dolgozók. Szépirodalmi, potitskai, ismeretterjesztő és szakmai könyvek nagy választékban kaphatók BZfiími KÖKYVESBOlTOKBßä Miskolc, Széchenyi-u. 33. Tej. 22,94. Miskolc. Széchenyi-u. 56. Tel. J7_85. Miskolc, Deák Fcrenc-u. 2. Tel. 21-58. Miskolc. Műszaki Egyetem. Diósgyőr. Árpád-u. 45. Tel. 61-19. Diósgyőri Kohászati Üzemek. Diósgyó'r, Dimávag Gépgyár. Ózd, 48_as út 33. Tel. 150. Ózd. Gyárkapu. Mezőkövesd, Sztálin-út 84. Tel. 63. Sárospatak, Rákóczi-út 9. Tel. 34 . Szerencs, Rákóczi.íit 76. Tel. 82. Szikszó, Köztársaság-tér 10. Tel. 50. Abaujszántő, Fő-n. 39. Sátoriífuijhely. Ady.tcr 1. Tel. 17. Mezőcsát, Hősök tere 5. Putnok. Sa.ióbábony. Sajószentpéter. VÁRJUK LÁTOGATÁSÁT ügyeletes gyógyszertárak Áliando éjszakai szolgalat: Miskolc: Szabadság tér 2. sz. MaiinovszkiJ u. 2. 8Z. Vjdiosgyőr: Marx Károly u 38. Bejő csapa* Csaba vezér u. 68. ívía Diósgyőrött a HegyalJa u. 1. szára alatti gyógyszertár tart éjszakai szolgálatot. Időjárás Nyugat felől növekvő felhőzet, több bolyén záporeső. zivatar (elsősorban nyugaton és északon). Mérsékelt, majd élénk délnyugali-nyuBaii szél. A hőmérséklet csökken. Várhaló hőmérsékleti értékek az ország területére: pénteken reggel 15—18, délben nyugaton 25—28, keleten 27—30 fok között. — FELAVATTÁK a franciaországi Aubervil’iers egyik kerületében a béke. harc két mártírja, a Rosenberg-házaspár tiszteletére elhelyezett emléktáblát. Ezzel teljesült a környék lakosságának az a kívánsága, hogy kerületüket Ethel és Julius Rosenbergről nevezzék cl. — Szlovákiában, a Nnra melletti Zo- boron uj tüdőgyógyintézet nyílt meg. Az uj tüdőgyógyintézetben elsősorban a handlovai bányák és a környékbeli fontos ipari üzemek dolgozói állítják helyre o £"é skpwS P" ii k e *• — ÁZ IBUSZ FELHÍVJA a mezőkövesdi fürdő látogatóit, hogy a 19_re váltóit külön vonali jegyek 26-ra nem érvényesek, azokat 26_i bélyegzési» jegyekre kell az IBUSZ_han becserélni, vagy a pénzt vissza lehet kérni. — A könnyűipari minisztérium nyilvá, no3 pályázatot hirdet a kéményseprő munkakör gépesítésének megoldására. A pályázatok benyújtásának határideje 1953 november 30. Pályadijak: I. dij: 5000, II. dij 3000, III. dij 2000 forint. — Bővebb felvilágosítást ad a könnyűipari minisztérium közműszolgáitatási igazgatósága, Budapest, VI., Aradi u. 21—23. — Julius 27-én az ötéves tervünk építkezéseit ábrázoló kisalakú bélyegsorozatot uiabb hat értékkel egészítik ki. A nyolc filléres bélyeg egy ózdi napközi otthont, a tizenkét filléres bélyeg kom. lói munkásházakat, a húsz filléres bélyeg a?, újpesti állami áruházat, a hár. mine filléres bélyeg a mályj téglagyárat a negyven filléres bélyeg a főváros új közkórházát, q hatvan filléres bélyeg a csepeli postahivatalt ábrázolja. Párthírek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÁGIT. PROP. OSZTÁLYÁNAK KÖZLEMÉNYE: Értesítjük azokat az elvtársakat, akik az esti propagandistaképzö tanfolyamokat fogják vezetni az üzemekben, « bá_ nyáknál és a járásokban, hogy számukra ,,A modern kapitalizmus gazdasági alaptörvénye“ c. anyagból 25_én. szombaton délután 2 órai kezdettel előkészítő konferenciát tartunk Miskolcon a Pártoktatás Házában. Párbajtőrözőink és női hírvivőink valamennyien tovább jutottak a csütörtök délelőtti fordulóból A brüsszeli vivő világbajnokság küzdelmei során csü törlőkön délelőtt az egyéni párbajtőrvivó bajnokság második fordulóját bonyolították lo Mind n négy magyar párbaj főrvivó továbbjutott és bekerült n csütörtök esti III. fordulóba. Csütörtökön déTelőtt 14 ország 54 ver_ senyzője megkezdte a női tőr egyéni világbajnokság küzdelmeit. Az indulókat kilenc csoportba osztották, délelőtt három csoport versenyeit bonyolították le. A magyarok közül *. fiatalok indultak ek. kor: az első csoportban Morvay négy győzelemmel és egy vereséggel első lett, mig a második csoportban Dömölky három győzelemmel és egy vereséggel a második helyen végzett. A két versenyző tehát tovább jutott. Pénteken kezdődik a Perecest Bányász SK 30 éves jubileumának sportműsora A Ferecesi Bányász Sportkör ebben az évben ünnepli fennállásának 30 éves jubileumát, A jubileumi ünnepség keretében nagyszabású sportműsort rendeznek. Pénteken délután 5 órakor kezdődik a perecesi pályán a Perecesi Bányász Öreg, fiuk—Parasznyai SK labdarugó mérkőzés. Szombaton délulán kettős labdarugómérkőzés lesz a vasgyári stadionban. 3 őra_ kor ünnepélyes megnyitó. Utána q Budapesti Főstás és n Perecesi Bányász, majd a Salífótarjáni Bányász és * Miskolci Lokomotiv csapatai mérkőznek. Vasárnap reggel 8 órakor jubileumi tekemérkőzés Délben 1 órakor Miskolci Vörös Metc. or—Perecesi Bányász, női, fél 2 órakor Di Vasas V. Cs.—Perecesi Bányász, fér, fi kézilabda bajnoki mérkőzé az ujaknai kézilabda kispályán. 3 órakor «. Budapesti Pósuás—Miskolci Lokomotiv, majd Perecesi Bányász—Salgótarjáni Bányász labdarugó mérkőzés. A szünetekben tomabemutatő, futóver. seny egészíti ki a műsort. Levelezőink írják megyénk sportéletéről FODORÁN MIHÁLY Miskolc: Felsőzsc-lcán nagy érdeklődés mellett folyt le a. miskolci járás labdarugó bajnoksága döntőjének első fordulója. Her- nádnémeii és Sajókeresztur csapatai mérték össze erejüket. Győzött Hemád. németi 4:1 arányban. Julius 26-án Sajószentpéteren egésznapos- sportműsor ke. rétében rendezik a. döntő II. fordulóját a Sajóbábonyi Szikra és Sajókereszlur csapatai között. PAPP JÓZSEF Szerencs: Asztalitenisz csapatversenyt rendeztek Szerencsen, amelyet a Szerencsi Postás férficsapata: Ronyec. Furmann, Vavrek, Bálint összeállításban veretlenül nyert meg. IVÁNSZKY ÁRPÁD Ózd: 8 város birkózóinak részvételével ren. dezték meg Ozdon az Ózdi Vasas országos ifjúsági szabadfogású birkozóverse. nyét. A nagyszámú sportkedvelő _közönség több magasszinvonalű mérkőzésnek lehetett tanúja. Kellemes meglepetés volt az ózdi fiatalok jó szereplése, öt első és egy harmadik helyezést értek el. Jól mutatkoztak be Arló kezdő sportolói. a községben a falusi szpartakiádok után alakult meg a birkózó szakosztály. Különösen jól szerepeli az ózdi Birki, Oszlánszky. Szrogh. Dobó. Nyalka. Far, kas. Piti. a diósgyőri Lihi. Budai, a ti- szaluci Ináncsi, az arlói Kocsis, Koós. VARGA GYULA Ózd: Felhívja a. járás sportolóinak figyelmét: alakítsanak sportbrigádokat, az ara, tás és cséplés elősegítésére. Annak a sportkörnek, amelyik a legszebb eredményt éri el ebben, ju:álmát ad a JTSB. A járási labdarugó bajnokság lebonyolításában, amit 16 csapat részvételével rendeztek meg, a labdarugó társadalmi sportszövetség igen jó munkát végzett. Németh István. Kovács László. Holányi Béla tűntek ki különösen a társadalmi aktívák közül. Javuló formát mutatnak a járás láb, darugó játékvezetői. Vincze József bor- sodnádasdi, Ipacs Vencel járdánházi. Magyar Béla hódoscsépányi játékvezetők fejlődtek igen sokat. Legsportszerűbb sportkör a lénárddaróci volt. dv* KERÉKPÁR A Miskolci Lokomotív julius 26.á,n Miskolcon háztömbkörüli kerékpárosvér- senyt rendez reggel 7 órai kezdettél a Szemere—Kálvin és a Mindszent utcák által határolt útvonalon. A versenyen résztvesznek a Budapest—Miskolc közötti távverseny résztvevői is. igy a versehy igen nagyszabásúnak ígérkezik. A mozik műsorai NÉPKERTI SZABADTÉRI. Jnlius 23— 24. Twist Olivér. Kezdés: Fél 9 óra. BÉKE. Julius 23—29-ie. Twis» Olivér. Kezdés: fél 6. háromnegyed 8 óra, vasárnap: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óra. KOSSUTH. Julius 23—25-ig. Twist Olivér. Kezdés: 6, egynegyed 9 6ra, vasárnap: 4, egynegyed 7 és fél 9 éra. DIÓSGYŐRI DIADAE. Julius 22—24. Tűzkeresztség. Kezdés 7 óra. vasárnap 5 és 7 éra. UJ DIÓSGYŐRI BÉKE. Julius 2«, 27. Utolsó állomás. Kezdés: 5 és fél 8 érakor HEJÖCSABA. Julius 24—2«,ig. Bejtel- mos sziget. Kezdés: 8 óra. vasárnap: 4. 6. 8 óra* ÉRTESÍTÉS A Miskolci Gépkocsiközlekedési Vállalat értesíti az utazóközönséget hogy a tapolcai és lillafüredi forgalom zavartalan lebonyolílása érdekében t hó 26-tól — munkaszüneti napokon — n következő változásokat vezeti be: 1. 17 és 20 óra között az 1-es (Sze_ mély pu.—Ságvári telep) vonalon ,az autóbuszforgalom szünetel, a villamos- vasút ez idő alatt megfelelő forgalmat bonyolít le. . í 2 Az 5_ös járat (Városháztér—Lillafüred) 17 és 20 óra között Lenin tér Lillafüred között közlekedik a Vasgyár érintése nélkül. A Lenin tér és a személy pu. között a forgalmat sűrített járatokkal a villa, mosvasút bonyolítja le. Igazgatóság. Apróhirdetések Partosabb építőipari munkára telveszünk kőműveseket. női és férfi segédmunkásokat Napi háromszori étkezést biztosítunk 7.30 Ft térítés mel lett. Vidékieknek szállást biztosítunk és havonta az egyszeri hazautazási költséget megtérítjük. Jelentkezni lehet Miskolc, Egyetemváros. 2. sz. kollégium épületében. 828 Egyedülálló fiatalember különbe.iáratú bu^o, rozott szobát keres. Cimet a kiadóhivatalba kér. Sánc u. 13. alatt szó. ba. konyha, spa.izból álló lakásomat elcserélném. — Érdeklődni lehet Bari ók Istvánnál. 1651 Gépkocsivezetőket. Géplakatosokat. vasesztergá, lyos és autószerelőket felvesz a Miskolci Épület, anyagfuvarozó V. Jelentkezés a. Vörös hadsereg u. 12.. műszaki osztály, 12 órakor. 858 A Diósgyőri Vendéglátó, ipari Vállalat azonnali belépésre felvesz nagy gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírőnőt. Jelentkezés: Miskolc, Sz'á. lin u. 123. sz. 864 A Kisgyor és Hejőcsa- ba közötti úton egy személygépkocsi pótkerék és egy benzinkanna elve, szett. Megtalálója jutalom ellenében értesítse a Borsodi Vízműveket. — (Miskolc. Vörösmarty 12. Telefon: 15-37.) u. 868 A Diósgyőri Élelmiszer, kisker. Vállalat azonnali megvételre keres használt ió állapotban levő vízmentes ponyvákat, tizedes mérleget és használt fa. anyagot (deszka, léc) — Cim: Miskolc, Sánc u 15. 865 NyulóJ, disznóól, új ke. rékráf eladó. József Attila u. 39. 1649 Egy sötét hálószoba^ bútor eladó. László Jenő u. 38. (Volt Szentgyörgv utca). 1652 Hivatalsegédet keresünk Jelentkezés: Malinovszrkij u. 21. 8—1-íg. 860 4 tg. dunnapehely eladó. Bizony Ákos u. 12. I. era. 1655 fi kormánYprcgram megjelenése óta közel 100 vagon zöldségfélét és gpmclcsöt szállítottak Miskolc dolgozóinak ellátására Miért nem Sehet Szerencsen péksüteményt kapni ?