Észak-Magyarország, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)
1953-05-21 / 117. szám
A ESZ4KMÄGYARORSZ4G Csütörtök, 1983, május 81250 éve liirdette ki Esse T ainas es Kiss Albert Rákóczi fegyverbe szólító szózatát annak, hogy Rákóczi Ferenc kibontotta „Hazáért és szabadságért“ feliratú dicső' zászlaját. Az 1697-cs, Tokaji Ferenc és Szalon* tai György vezette jobbágy felkelés leverése után a jobbágyok helyzete még .az addiginál is elviselhetetlenebbe vált EMo sűrűjében, rejtett völgyek mélyén, Imármenti falvakban gyülekezett a nép és várta vezérét •. • Rákóczi sokáig habozott. Nem kereste a vezeri szerepet. De egy napon érezte: cselekednie keT. 1703 március derekán két öreg magyar paraszt. Pap Mihály és Bige György hosszas vándorlás után rátalált a bujdosó Rákóczira és Bercsényire Lengyelországban. Amikor meglátták az ’ifjú Rákóczit, percekig nem tudtak szólni, majd összehasogatták vastag vándorbotjukat, amelyből elrejtett papírtekercsek kerültek elő. Megbízólevelek. Titkos népgyülcsek üzenetei a bujdosó Rákóczinak. Tudomására adták: a nép nem felejtette el és kéri, térjen vissza házájáb'a. álljon a nép élére, hogy leszámoljanak a császári zsarnoksággal. Most itt az alkalom! A spanyol örökösödési háború miatt a császári hadsereg nagyrészét kivonták az országból. és a császári hadseres zsarnoksága hosszú esztendők óta egyre elviselhetetlenebbé tette az életei. Hat" dokolt, pusztult a magyar föld, A súlyos adókkal kifosztott ország falvait, városait évről évre több császári katona szállta meg. Üres tarisznyával és égő gyűlölettel jöttek* A kvártélyos nemcsak pusztította a magyar paraszt kenyerét, borát. de belegázolt asszonya, leánya becsületébe és végül a házéiból is kiverte. A nép háza a sűrű erdő lett, ágya a hulló falevél. A puszta hírre, hogy császári katonákat. szállásolnak be, egész falvak váltak, néplelenné. A keserűség pohara csordultig telt. I Rí^OCTÍ I ac^S inkább diplomáciai ‘ * úton próbálta szövetségeseinél előkészíteni a felkelést- A diplomáciai légvárak azonban egymásután összeomlottak. Amikor Pap Mihály é> Bige György felkeresse, végre megértette, hogy harcában csak a népre számíthat* 1703 május 12*én szózatot intézett a magyarokhoz, fegyverbe szólította ,,a nemes és nemtebn magyarokat, a képtelenül hatalmaskodó, por- cióztató, adóztató, sónkat, kenyerünket elevő német ellen, édes hazánk és nemzetünk mellett“. Rákóczi kiáltványát 'Szálontai Kiss Albert és a tarp-ai jobbágy, Esze Tamás vette át. 250 évvel ezelőtt, május 21-én és 22-én kihirdették azt Tarpán, Váriban, Beregszászon* Tíz nap alatt 6000 jobbágy állott a zászlók alá. Rohamosan gyűltek a szabadságharc katonái: az otthonukból elűzött, szegénylegényekké vált jobbágyok. Ezrek, meg ezrek, magyarok, kisoroszok. Kapitányokat is választoltak maguknak: Esze Tamást, Kiss Albertet, Móricz Istvánt* Áprilisban 70 ..talpassal“ indult el a mozgalom, júniusra 7000, decemberre már 70.000 katonája volt Rákóczinak. Amikor Rákóczi 1703 június 16-án átlépte a határt, a nép egyemberkent sorakozott fel mögéje. Kollonich Li- pót. bíbornok, esztergomi érsek azt javasolta a császárnak, hogy a török uralom alól felszabadított Magyarországot előbb kato- li/cussá és koldussá kell tenni, hogy aztán németté változtathassák. A nép már koldus volt. •, A jobbágy parasztok mélységes bizalommal néztek Rákóczira, akitől sorsuk fordulását remélték* A jobbágyainak sorsát emberségesen átérzö ifjú, Rákóczi, a sokszázezer hold földbirtok ura — aki korántsem gondolt a jobbágyok felszabadítására, legfeljebb terheik megkönnyítésére — a szégyenletes We^ böczi-törvénnyel megnyomorított nép élére állt, Rákóczi akkor vált igazában a nemzet vezérévé, amikor szűk köréből a nincstelenek forradalmának élére állott. Nem készüli hadvezérnek, mégis nyolc évig vezette a felkelők• küzdelmet, változó szerencsével, de mindig becsülettel helytállta. Katonái, hősiességének híre még vesztett csaták után is bejárta a messze országokat. A Rákóczi-had ser eg fngyverforgató jdbbágykatonái voltak elődei a 48-as forradalom sok dicsőségét aratott néphadseregéneka belső ellentmondások bukásra ítélték. A fő- és középnemes földbirtokosok osztálya — látva a jobbágyfelkelés hatalmas «ikeréit — csat lakozott a felkeléshez, de feudális kiváltságaik. érdekelték őket, nem. a haza függetlensége, és egyéni céljaik szolgálatában egyre inkább kezükbe vették a vezetést. Háttérbe szorultak a népből kiemelkedett vezetők, ezzel szemben a felkelés egyik főparancsnoka lett az a Károlyi Sándor szatmári főispán, aki néhánv nappal a Lengyelországból érkező Rákóczi hazatérése előtt a dolhai ütközetben császári muskétásokkal és vasasokkal széjjel ver te a hiányosan felszerelt talpasokat. Mind élesebben kiütköztek a nemesi birtokososztály és a nincstelen parasztság közötti osztályelientét^k. Rákóczi maga megállapította, hegy ,.a birtokos osztály és a jobbágyok között természetes gyülölség áll fenn“. Az áruló labanc nagybirtokosok mellett a klérus ügynö* kei is beférkőztek a szabadságharcosok táborába. Kedvezőtlenül alakult a kük politikai helyzet is. Rákóczi keserűen csalódott reménységében. Az ónodi országgyűlés tartogatta számára élete legkeserűbb per" ceit, amikor egyes követek vádaskodásaira így fakadt ki kemény beszédében: ..£des hazám, ne szenvedd rajtam ezt a gyalázatot!“ a szabad sag harc nagyszerű jobtjágyhősei is* egyre inkább látniuk kellett, hogy a felkelés élén álló nemesi birtokos osztálytól nem várhatják sorsuk változását. A földesurak Rákóczi rendelete ellenére sem engedték katonának jobbágyaikat♦ A háború katonai és gazdasági terheinek legnagyobb részét a jobbágyok viselték\ A nép a háború dúlta országban belefáradt a többéves harcokba. Károlyi Sándor — kihasználva Rákóczi külföldi tartózkodását — előkészítette a. maj- tényi fegyverletételt és az 171K évi szatmári békekötést, hogy a császári hadsereg vezérével, Pálffy Jánossal folytatott alkuban elsősorban a niaga földesúri érdekeit védje meg. Rákóczi szelfeme, a kuruc szabadság- harc hős jobbágyainak példája a bukás ellenére is tovább élt az elnyomott magyar népben. Költőink legjavát ihlette a szabadság eszméiének éltetésére, továbbfejlesztésére. Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi, Arany. Ady énekelte meg a kuruc korszak hőseit és hősi szellemét, élesztgette a nép szabadságvágyát. táplálta álmait a szabadságról, a nemzeti függetlenségről. 250 évvel a Rákóczi-fel kelés után a hazájában földjéhez és jogaihoz jutott felszabadult magyar nép ma is hálával gondol arra a férfiúra, aki Dózsa György népének hosszú■ idők után újra utat mutatott a szabadság jelé. [Borsod nftnét I ».sárospataki Rá ! _____________! koczi-var, larpa, TokajrHegyalja hős jobbágyainak harcai, az ónodi várrom — amely tanúja volt az áruló Rakovszky Menyhért és Okoli- osányi Kristóf túróéi követek kivégzésé- nek —1 s megyénk egész véráztatta földje ezernyi szállal fűzi a kuruc sza- had-ágharc dicső hagyományaihoz. Borsod népe az ország népével együtt lelkesen készül a június 14-i országos Rákóczi emlékűn nepsegré, ‘amelynek központja Sárospatak lesz250 eszféürisis í iifccsi kormán? Bbban az időben ffl Rákór.zi-fe'ltelést j Csalódlak Levelezőnk \i 11 á m a Az elmúlt esztendőben rendezték az utat Miskolcon a LÁ.EV megállónál. Ekkor lebontották az utcán lévő illemhelyét. A városi tanács azonban nem gondoskodott arról, hogy azt újból felépítsék, pedig erre szűk. ség volna. WEI“3 *T FRöD t Miskolc. Levelezőnk az illetékes ss Szűcs Zoltán szerkesztőségünkhöz küldött levelében javasolta, hogy Miskolc forgalmasabb részein és a kiránduló helyeken guruló szódavizes és szörpöskocsik teljesítsenek szolgá latot, a javaslatot továbbítottuk a vendéglá'. óipari tröszthöz. Ficzere Bertalan igazgató közölte, hogy ez ügyben megkezdték a tárgyalásokat a belkereskedelmi minisztériummal, s ígéretet kaptak, hogy 2—3'kocsit rö_ videsen üzembe helyezhetnek. # Lapunk április 26-i számában a „Levelezőnk villáma“ című rovatban mesírta — érv intézkedett közöltük Várfalvi Pál levelét, amely, ben arról számol be, hogy a sajó- szentpéteri vasútállomás váróterme piszkos, nincsen elég ülőhely és a pénztár előtt gyakori a tolongás. A cikk alapján a MÁV miskolci igazgatósága vizsgálatot tartott, s megállapította, hogy a bírálat jogos. A jegypénztárnál védőkorlátot á Ili tot. tak fel, s megfelelő számú ülőhelyről is gondoskodtak Az igazgatóság szigorú rend eletet adott ki a váróterem tisztántartására. Az Országos Filharmónia hangversenye Miskolcon Az Országos Filharmónia május 23-án, szombat este 8 árai kezdettel Chopin- estet rendez a zene konzervatóriumban, Jan Ekicr uz állami díj első fokozatával kitüntetett varsói zongoraművész felléptével. Május 25-én este 8 árai kezdettel a miskolci Déryné Színházban zenekari hangverseny lesz. Közreműködik a miskolci filharmonikus zenekar Melles Károly Liszt-díj as karnagy vezénylésével. Fellép Zathurcczky Ede hegedűművész, a Rákosi Mátyás műszaki egyetem kórusa dr Kiss Cézánc vezényletével és a diósgyőri ének, zene és tánc- együttes kórusa. Nyári termelőmunkát vállalhatnak a középiskolai tanulók Ötéves népgazdasági tervünk telj esi lé. sél segíti és az ifjúság nevelését előmozdítja a Minisztertanács határozata, mely szerint az idei nyáron a középiskolai tanulók szervezetten résztveheinek a mező- gazdaság és az ipar termelőmunkájában. A középiskolai tanulók közül nyári t?r. tnelőmunkát vállalhatnak mindazok, akiknek kötelező nyári szakmai gyakorlatuk fines A tanulók szervezett munkábaállí. fása. kizárólag önkéntes jelentkezés alapján történik. Az építkezésekre csak fiú. tanulókat osztanak be. elsősorban 1-fzen- fat éven felülieket. A leánytanulókat le. letöleg a mezőgazdaságba irányítják. Egy-egy diák négy héiig dolgozik a kijelölj munkahelyen. Az első munkaszakasz június 28-tól június 25-ig, a második július 26_tól augusztus 22-ig tart. A tanulókat tíztagú rajokba osztják, minden negyven főnyi tanulócsoporthoz egy.egy felügyelő pedagógust osztanak be. A kötelező munkaidő napi nyolc óra. Az érvényben lévő normák alapján teljesítmény szerint díjazzák a tanulókat. A nyári munkában résztvevők megfelelő szállást, napi háromszori elegendő meny- nyiségű és minőségű étkeztetését a válla, lat biztosítja. (MTI) fl Pártépítés kiskönyvtára sorozat új számai Földes László: .,A pártszervezetek munkája, a kommunisták példamutatása, a. Sztálin Vasmű és Sz'álinváros építésében“ sok gyakorlati példán ke. resztül ismerteti, hogy miképpen érte el a pártszervezet a kommunisták példamutatásán keresztül a terv teljesítését. a munkafegyelem megszilárdítását. a szocialista verseny fejlesztését. Hainhold László: ..A termelés párt. ellenőrzése a. budapesti, kénsavgyár- ban“. A termelés ellenőrzése a legtöbb pártszervezetben sok problémát vet fel. Éppen ezért hasznos a brossura, mert ezekre a. problémákra ad választ. Az alapszervezetek, pártbizalmiak. népnevelők, kommunista mérnökök és technikusok működésén keresztül ismerhetjük meg. vihetjük át a kénsavgyári munkások tapasztalatait. A Déryné Színházban a Szabad szél mai előadása ..A borjú“ című vígjáték előkészületei miatt elmarad. Jegyeket a pénztár visszaváltja. 4 mozik műsora. BÉKE. Május 22-ig: Rejtelmes sziget. Kezdés: hétköznap: 5. 1/4 8. vasárnap és ünnepnap- 3. i /4 6. fél 8 óra. KOSSUTH. Május 21—24: Holnap mindenki táncra perdül. Kezdés-• fe* h S '4 t D.-VASGYARI KULTUR. Május 21—22. Civil a pályán. Kezdés: háromnegyed 5. 7 óra. FÁKLYA. Május 20—21: Budapest. Kezdés: fél 6. fél 8 óra. HEJÜCSABA. Május 20—21: Békés napok. Kezdés: 5. 7 óra. Értesítjük a dolgozókat, bogy a május 24-re hirdetett miskolei országos vásár elmarad és helyette május 3t.cn, vasárnap tartunk országos vásárt. Betonozási és szállítási munkára férfi segédmunkásokat felvesz Épü- letelemgyár. Jelentkezés Épületelem, gyár munkaerőgazdálkodásán Bp. XI. Budafoki uf 78 Napi háromszori étkezés 7.40 Ft.ért, vidékieknek szállást havi 10 Ft-ért biztosítunk. északmagyarorszag A Magvar Dolgozó« Pártja Megyei Bizottságának napilapja. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó* Kovács István. SZERKESZTŐSÉG: Miskolc. Széchenyi u. 30. Telefonszámok* 11—01. 19—20. 23—65. KIADÓHIVATAL: Miskolc Széchenyi u 30 Telefon- 28—61. Egyszámlaszám: 00 878.054 185. Postafiók* 114. Borsodmegyeí Nyomdaipari Vállalat. Miskolc. Felelős vezető: Szendrői Imréné. Miskolci tanuló nagy sikere a Rákosi tanulmányi verseny országos döntőiében Nagy öröm érte a miskolci óvónőképző intézetet: Vótusz Irén óvónőjelölt a Rákosi Mátyás tanulmányi verseny országos döntőjében pe. dagógiából első helyezést ért el. __ Vótusz Irén dolgozó paraszt szülök gyermeke, édesapja a sajó- .ecsegi tszcs tagja. Az okirat és a pénzjutalom átadása alkalmából a® iskola DISZ-szervezete ünnepi taggyűlést rendez. Megyei képzőművészeti kiállítás Özdon Megyénk képzőművészei, az ózdi képzőművész csoporttal, az ózdi vasas kultúrotthon olvasótermében kö_ zös kiállítást rendeznek. A megyei kiállítás megvalósulása annak a kezdeményezésnek, hogy ne csak Miskolcon, hanem ózdon, Sátoraljaújhelyen és a megye más já_ rási székhelyein is rendezzenek hasonló kiállításokat. A tárlat ózdon május 24-én. vasárnap nyílik meg ünnepélyes külsőségek között. H 1 R E K Ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszakai szolgalat: Miskolc: Szabadság tér 2. sz. Maimovszkij u. 2. sz. Ujdiósgyőr: Marx Károly u 38. Hejő. csaba: Csaba vezér u. 68. Ma Diósgyőrött az Árpád utca 6. sz a!a:ií gyógyszertár tart éjszakai szolgá latoi. Időjárás Változó felhőzet, több helyen eső, vagy zivaíar. mérsékelt légáramlás. A meleg idő tovább'tart. Várható hőmérséklet értékek az ország területére: csütörtök reggel 12—15, délben 28—26 fok között. — A TASZSZ iroda budapesti tudósításában beszámol a magyar dolgozók, nak az országgyűlési választások tiszteletére elért munkasikereiről. — ,,Romania lábéra“ hosszú cikket közül a diósgyőri építkezésekről. Megállapítja. hogy az ötéves terv előirányzat?«. értelmében Diósgyőr gyorsan halad előre afelé, hogy a vas. acél és f\ gépek városává váljék. Az ..Előre“ című íap a hatalmas kazincbarcikai építkezéseket ismerteti. — Népi demokráciánk nagy gondot fordít az erdők telepítésére és gondozására is. Az állami erdőgazdaságok idén tavasz, szál 254.5 millió csemetét ültettek el s ez. zei tavaszi erdősítési tervüket százhúsz százalékra teljesítették — A Fertő tó mellékén nagykiterjedésű mészkőlelőhelyet fedeztek fel a kutatók. A laboratóriumi vizsgálatok megállapítása szerint ezen a helyen 92 százalékos^ magnéziummentes darabos mész található, s a becslések szerint a területről mintegy öt. százezer vagonnyi me szét. lehet kitermel, ni. amely egy millió hold savanyú talaj megjavítására elegendő. — Gyors ütemben folyik a Csinghaj tartomány és Tibet közötti országút további szakaszainak építése. Eddig mint. egy ölszáz kilométernyi útvonal készült el a Csingliaj tartomány fővárosából Hszi_ ninghől kiindulva. Az összesen 1130 kilométer hosszúra tervezett Csinghaj.Tibet út csatlakozik maid a Hszikang-Tibet úthoz. Kína nyugati részének főközlekedési útvonalához. — A dolgozók gimnáziumának újabb I. és II. osztálya nyilik szeptemberben a diósgyőri Kilián György általános gimnáziumban. Azok a dolgozók is jelentkéz. helnek felvételre, akiket ennek az iskola évnek a második felében valamilyen oknál fogva nem vettek fel. Jelentkezési lap a Kilián György gimnázium igazgatóságánál kapható. — A SZÓFIAI ,,Krsztju Szaráfov“ színházban bemutatták Urban Ernő >,Tűzkeresztség“ című színművét• A „Krsztju Szaráfov•* színház a legkiválóbb szerep- osztásban mutatta be a darabot. — A Tudománynépszerűsítő Társulat és a Megyei Könyvtár irodalmi ankétot ren. dez május 24-én. vasárnap délelőtt 11 Órakor a Megyei Könyvtár olvasótermében (Szabadság tér 2. sz.) ..Jókai népszerűsé. ge“ címmel Nagy Miklós a budapesti Eötvös Lóránt Tudományegyetem adjunktusa tart előadást. * A Miskolci Ruházati Bolt értesíti a vásárló közönséget, hogy a 4. sz. lakberendezési szaküzletet a Söfél-kapu mellöl a Széchenyi u. 101. sz. alá helyezte át. (Borsodi nyomda mellett.) A lakberendezési szaküzlet május 18-tól a vásárlók rendelkezésére áll. Függönyök, matracok, szőnyegek, ágygarnitnrák, len-kender áruféleségek nagy választékban kaphatók. Levelezőink Írják megyénk sportéletéről: MÉSZÁROS MARGIT, Vajdácska: Levelében arról számol be. hogy Ken- deressi Klára, a Totón 11 találattal 77 ezer forintot nyert. A nyertes, nyolcgyermekes munkáscsalád tagja. Apja kőműves. Klára, a. boldog nyertes most menyasszony. Vőlegénye a. berentei építkezésnél dolgozik. Soha jobbkor es jobb helyre nem érkezhetett ily^n kel. lemes meglepetés. A nyertes elhatározta. hogy a nyeremény összegén megvásárolja a szükséges bútort, ruhaneműt, vőlegényének mo'ort ajándékoz, a többi pénzt takarékban h élvezi el. A fial a. ’ok vidáman, boldogan indulnak az új életnek. BARANYI IMRE, Tiszakeszi: A tiszakeszi Alkotmány SK-t patroná. I ló Miskolci Bástya sportbrigádjai keresték fel a falusi sportkört és több sportágban tartottak bemutatót a mint. egy 1000 főnyi érdeklődő előtt. A be. mutató előtt értékes sportfelszereléseket ajándékoztak a sportkörnek, majd férfi és női kézilabda, ökölvívó bemutató, labdarugó mérkőzés következőit. A falusi fiatalok nagy érdeklődéssel nézték a városi sportolók versenyét és elhatározták, ők is megalakítják ökölvívó szakosztályukat. A Miskolci Bástya példamutató palronájását követendő példaként állítja levelezőnk a többi városi sportkör elé. IVANSZKY ÁRPÁD, Ózd: Az Ózdi Vasas kézilabdázóinak kettős győzelméről számol be. Az Ózdi Vasas férfi csapata 14:10 arányban győzött, az Ormospusztai Bányász ellen. ?« női csa- paf pedig 3:0 aránvban győzte le a Mezőkeresztesi Bányász csapatát. Mind. két csapat továbbjutott. FEJES FERENC, Diósgyőr: A diósgyőri birkózóknak a Vasas országos bajnokságán elért szép eredményeit méltatja. Kiemeli a fiatal Kecskeméti kitűnő eredményét, amelyet *£cn erős mezőnyben ért el a fiatal versenyző, aki 2. helyen végzett ezen az országos versenyen. A diósgyőri versenyzők igen komolyan készülnek a május 30-* területi csapatbajnokságra, azonban a vezetőség nem törődik eléggé a birkózókkal, nem biztosítja számukra a hétfői edzéseket. MOLNÁR GÉZA, Diósgyőr (Tanulóváros): A Diósgyőri Munkaerőtartalékok ifjúsági labdarugó csapatának sajószenL péieri 6:l-es arányú győzelméről ír. Be. számol levelében arról, hogy a sajó. szentpéteriek a. vereség ellenére példát mulattak sportszerű viselkedésükkel. KLEKNER RUDOLF, Bánj alva. A dédesi Alkotmány tsz labdarugó csapatának sorozatos sikeres szerepléséről ir. A falusi sportkör csapata három hét leforgása alatt öt győzelmet aratott. A járási pártbizottság fúvószenekart küldött Dédesre a dolgozók szórakoztatására a sportban végzett jó munkáért. BENKÓ JÁNOS, Ózd: Arló község sportolóinak nagy napja, ról számol be, amikor az MTSB a szpariakiádon elért kitűnő eredményeiért. n ió szervező munkáért 20.000 forint értékű új birkózó szőnyeggel ajándékozta meg a falusi sportkört. A sző- ny-eeravató sportünnepségen az Ózdi Vasas,, a Miskolci Honvéd és az Ózdi Munkáérő- fartalékok birkózói tartottak bemutató mérkőzéseket. A Királdi Bányász röp- labdázói a helyi röplabdázókkal mérköz- lek. A falu fiatalsága ígéretet tett, hogy n birkózó sportban elérendő sok győzelemmel, új tehetségek nevelésével és felkutatásával hálálja meg a kapott értékes ajándékot. Apróhirdetése« Kisméretű páncélszek. rény eladó. Petőfi tér 6. 1059 Jókarban lévő fehér, mély gyermekkocsi eladó. Sibrik Miklós u. 26. 1054 Toalett-tükör, szekrény, székek, könyvespolc, ingaóra. konyhaasztal eladó. Széchenyi u. 12. em. 1055 Ágy olcsón eladó, Gábor Áron u. 22. sz. Üveggyár mellett. 1058 Phönix gyártmányú körkötőgép eladó. Érdek, lődni László Jenő 60. (volt Szentgyörgy u.) délután 5—7. 540 Megvételre keresünk kétvagy négykerekű kézikocsit és székeket. Gyógy, szertár . Vállalat. Déryné U. 10. sz. 516 Lakótársnőt keresek. Győri kapu 27. sz. 1052 Prima állapotban lévő oldalkocsis motorkerékpárokat. vagy háromkerekű árukihordó molorkerék párokat, továbbá íróasztalokat, iratszekrényeket, nagy. méretű vitrines ponyvákat, léirákat, ventilátorokat sürgősen veszünk. Cím: Miskolci Élelmiszerkisker Vállalat. Széchenyi u. 36, szám. 544 A Miskolei Kiskereske. delmi Vállalat. Széchenyi u, 13. sz. vásárol használt, de jókarban lévő 5x5 mt. esetleg nagyobb méretű ponyvákat, 300 cm3-es 'piros . vagy zsemle színű cserépkályhákat, fűrészelt anyagot, úgy mint 1 colos deszkákat és gerendákat, szőnyeget. íróasztalokat és 2x2 méteres kezelő asztalokat. továbbá nagyméretű iratszekrényeket és székeket. 543 Mozaiklap. betoncső. be_ tongula, betonoszlop és egyéb betonáruk, betonvályú másod, és harmad- osztályú minőségben kiutalás nélkül árenged, mény mellett beszerezhető a Miskolci Cemeniáruipari Vállalat. József Attila V 23. számú telepén. 537 Gyakorlott anyagdiszpécsert és anyagbeszerzőt budapesti és helyi ügyek intézésére, valamint gyakorlott időmérőt vasbeton és betonozó szakmában. — aki időmérésben és kidolgozásban jártas, keres a 34/3. sz. Épületszerelő Vállalat. Ládi telep, telefon 63—50. 542 300 forinttal jutalmaz, zuk az Ujdiósgyőr Testvériség utcai Lyukó.hidon pénteken ottfelejtett aktatáska megtalálóját, nyomravezetőiét. A Borsodi Vízművek, Hajós László. 528