Észak-Magyarország, 1953. április (10. évfolyam, 77-101. szám)
1953-04-16 / 89. szám
I ÉSZAKMAG V AKOKSZAG Csütörtök, 1953. áwríHs 1«. Frederic Joliot-Curse, a Béke Világtanács el nőkének közleménye Prága (TASZSZ) A Péké Világtanács titkársága a sajté rendelkezésére bocsátotta J’ré. déric Joliot-Cuiteijek, a Béke-Vliág;- t»nács elnökének közleményét. A közlemény a következőképpen hang. zik: Az a bizottság, amelyet a népek békekongresszusa az öt nagyhatalom kormányához intézett felhívással kapcsolatos határozatok végrehajtására jelölt ki, március 21-én levelet intézett ezekhez a kormányokhoz. A bizottság kapott megbízatásának megfelelően felhívta a kormányokat, kezdjenek tárgyalásokat a békeegyezniény megkötéséről. Felhívással fordult még más országok kormányaihoz és közvéleményéhez is, kérte, hogy támogassák akcióit. Világszerte széleskörű mozgalom bontakozik ki a nagyhatalmak közötti tárgyalások érdekében. Rendkívül fontos, hogy a békemozgalom, különösen az országos, de az összes többi békebizottságok is, nagyarányú akciókat kezdjenek annak a felhívásnak támogatására, amelyet a népek békekongresszusá-- nak bizottsága intézett a kormányokhoz. A nemzetközi feszültség tényleges enyhítésére irányuló újabb akciókat elősegítő összes eleinek egyesítésére a Béke Világtanács irodája 1958. május 5-én és 6-án ülést tart. Ugyanekkor jelöli ki a Béke Világ- tanács legközelebbi ülésszakának időpontját. (MTI) „Tiszta gyárat május 1-re“ Az RM csőgyár fia'aliainak kezdeményezése művek dolgozói a fémgyü3tiő-l»ón&P első két hetében- Az üzemek közül a csőgyár jár az élen, ahol a fémgyűjtést terv hetvenöt százalékát teljesítették már az első tizennégy napon. A Rákos! Mátyás Vas. és Fémművek csőgyárának fiataljai nagyjelentőségű kezdeményezést indítottak el a fém?yü.kő-hónap keretében: „TLsz'a gyárat , május 1-re1’ jelszóval. 2333 tonna, vasat és 445 tonna fémet gyűjtöttek a RM Vas^ és FémSstrá jjkmosgalom az Egyesült Államokban Newyorkiban. megkezdődött a „Masy“ cég öt áruháza nyolcezer alkatai azjottjának sztrájkja. Az alkaL mazotítak béremelésért és egyéb követeléseik teljesítéséért harcolnak. Április 3-án sztrájkba lépett a Ge. neral Electric Syracuse-i üzemének hétezer munkása. Ugyancsak Sy rácukéban sztrájkol az .Aircold Motors Company“ üzemének majdnem ötszáz munkása. Második hónapja folyik az öhio állambeli Evandaleban a gépkocsi- és repülőgépipari munkások szak szem-e7 ete. továbbá a gépipari munkások szakszervezete ötezerhat. száz tagjának sztrájkja. New-Yer- seyben tiizenketttedik napja sztrájkol a telefonkezelők CIO-hoz tartozó szakszervezetének tizezerötszáz tagja, valamint hétezerkétszáz — fugget, len szakszervezethez tartozó — tele. fomkazelő. Hetedik hónapja folyik a Louisiana állambeli Elizabeth városában a papíripari munkások szak- szervezete tagjainak sztrájkja. A sztrájkotok béremelést követelnek. Április 13-án aiz önkormányzati intézmények AFL-hez és CIO-hoz tartozó szakszervezeti tagjainak! ezrei Newyorkban tüntető őrséggel vették körül a városháza épületét. Béremelést követeltek és sztrájkot helyeztek kilátásba, annak ellenére, hogy Newyork ál-latn törvényei tiltják az állami alkalmazottak sztrájk ját. így érveljenek a mezőcsáti járás népnevelői Paul Robeson nyilatkozata az afrikai négeriPdörésekrő! Paul Robeson, az ,,Afrikai ügyek Tanácsának" elnöke nyilatkozatában eütélte a kenyai és a délaf rikai felsza. baditő mozgatom vezetőinek bebörtö. nözését és felhívta az amerikai nége. rekét: tilitskozzanak Jomo Ken-yattá- nak és a kenyai nép többi vezetőjének bebörtönzése ellen. Paul Robeson nyilatkozatában leleplezi a burzsoá sajtónak a Kenyában és Afrika más részein folyó felszabadító harccal kapcsolatos félre\jezetö megállapításait és rámutat arra, hogy a Kenyában, a Délafrikai Unióban, Rhodéziá. ban és Afrika más részein fennálló probléma nem más, mint a négerek önrendelkezési jogának problémája. Igjy élnek a dolgozók a tőkés országokban Jattá is A „Pravda“ április 15-i száma közli A. Kozsín cikkét a munkanélküliség növekedéséről Japánban. Japánban jelenleg mintegy tízmillió a teljes és részleges munkanélküliek száma. Ha ezekhez hozzászámítjuk a családjukat is, kitűnik, hogy a lakosságnak csaknem egyharmadát sújtja munkanélküliség. Tokió tizenhét munkatőzsdéjére minden reggel a munkanélküliek száz- és százezrei özönlen'ek. — Láttam a japán munkanélkülieket a tüntetők hatalmas, végeláthatatlan oszlopaiban, láttam őket azok között, akik resztvettek az országos békekongresszuson. Ezek a milliók, a japán munkanélküliek milliói — a japán munkásosztály szerves részeként — az egész néppel együtt minden nap magasabbra emelik a szabadságért és az ország nemzeti függetlenségéért vívott harc zászlaját — írja befejezésül Kozsin. Pakisztán A londoni rádió jelentése szerint Nazim- nddin pakisztáni miniszterelnök sajtóértekezletet tartott, amelyen részleteket közöl az ország súlyos élelmezési helyzetéről. Nazimuddin kijelentette: „A jelenlegi viszonyok között Pakisztánnak évente legalább másfélmillió tonna gabonát kell importálnia, hogy elháríthassa a nagyfokú éhínséget.“ Malájt öld A ,,Tribune“ című ausztráliai lap szingapúri tudósításában beszámol a malaj" földi gazdasági élet fokozódó nehézségeiről, a pusztító inflációról. A cikkíró rámutat, hogy Templer brit főbiztos becslése szerint a költségvetési hiány ebben az évben eléri a 97 millió malájdollárt. Á gyarmati kormány, hogy betömhesse a réseket, súlyos adósságokba keveredik. A kormány az adók liatalmasaranyú növelésével igyekszik rendezni a pénzügyi helyzetet. Szingapúrban, Malakkában és Szelangorban még a házszámtáblák után is adót szednek. Malájföld gazdaság! züllése a szabadságharcosok ellen viselt óriási kiadásokkal járó szennyes háború egyenes következménye. A mezőcsáti járás népnevelői átérzik felelősségteljes megbízatásuk jelentőségét, lelkesen végzik a választási agitációt. Az elmúlt vasárnap többszáz dolgozó paraszt családot látogattak meg a járás külön böző községeiben. Van mire hjv.tkozniok, van miről beszélniők a népnevelőknek, Teljesen megváltozott a járás arculataEzelőtt kilenc évvel a járás földterülc tének 50 százaléka földesúri, papi, vagy kulák-birtok volt. Csak az egri káptalan kezén több mint 21 ezer hold volt a járás földterületéből. Háromezer kisparasztnak nem volt annyi földje, mint a járásban az egri káptalannak és 20 földbirtokosnak. Hogyan oszlott meg a múltban egy-egy község határa? Egy példa a sok közül: Hejőbába 3249 hold területű határából papi birtok 1189, urasági birtok 1186, kulak birtok 271, összesen 2646 hold. .Ezzel szemben a községben lakó 250 dolgozó paraszt tulajdonában mindössze 603 hold voltAz „úri Magyarország“ népnyúzóinak jelszava az volt: „akié a föld, azé az elet“. Ez a jelszó a mezőcsáti járásban is könyörtelenül érvényesült. A földesurak. a papok, a kulákok, szívták a nép vérét, mint a piócák. Ezek részére gazdagság, gondtalan élet, földi menyország amit eszükágábau sem volt elcserélni a túl- világiért,“ — a szegényeknek megaláztatás. nyomor jutott osztályrészül. Keserűen em'íkszik vissza mindezekre K Kovács Dániel hejőbábai termelő-zövet- kezeti tag — akit egy alkalommal Orchi „nagyságos úr“ azért veretett meg a csendőrökkel, mert — nem k ezé tcsókol ómmal köszönt neki * Gazdagon termett a járás földjén azelőtt is a búza. De annyi mégsem, hogy a szegényembernek és családjának elegendő kenyere lett volna. A Márkok, a B iák hol külföldön, hol itthon e herdál- ták, amit a nép véres verejtéke nyomán termett a föld. Sokszáz olyan nincstelen paraszt élt 8 járásban, akik munka híján tavaszonkint kénytelenek voltak vándorútra kelni, családjukkal együtt summásnak menni. Lakatos András tisza bábolnai tszeytag így emlékszik vissza az akkori szomorú életükre : — Ilyenkor, kikeletkor, amikor a vándormadarak jöttek, — mi mentünk. Hol a somogyi dombokra, hol Mezőhegyesre. A nyarat a grófok, a bankárok földjén to'töttük. Szállásunk szalmatetős ól, vagy juhhodály volt rendszerint. Nők, férfiak, gyerekek a szalmán. Kosztunk. -•? Mostoha, zsínalan étel, elhullott állat húsa, vagy romlott szalonna. Nyolc-kilene havi fáradtságos munkánk után legtöbbször annyit sem kerestünk, hogy újig elég lett volna a családnak. * Eördőgh József tsz tag így folytatja: — Én kubikos voltam a múltban. Ta- yaezonkint mi is útnak indultunk. Ahol az első kubikgödőr megjelent, ott voltunk mi is. 14—16 órát dolgoztunk naponta. És miért? Sokszor annyit sem kerestünk, hogy heti élelmünket fedezte volna! Ahol A koreai—kinai fél megkezdte a beteg és sebesült hadifoglyok szállítását kező napokban a fegyverszüneti tárgyalások panmindzsoni térségébe szállítják. A hazatelepítendő beteg és sebesült hadifoglyok első csoportját szállító, húsz gépjárműből álló gépkocsikaraván április 14-én, kedden reggel hat órakor hagyta el Csonmot. Két másik csoport — összesen 45 gépjármű — ugyanabban az órában indult Manpoból és Pjoktongból. Április 14-én, kedden a két fel között étrejött egyezmény értelmében — meg- ezdték az északkoreai hadifogolytáborok- an őrzött beteg és sebesült hadifoglyok soportos elszállítását- A hazatelepítendő eteg és sebesült hadifoglyok előrelátha- 5an április 16-án és az utána következő apókban érkeznek Keszonba. A hadi- aglyokat pihenő és egészségügyi gondo- ás után, április 20-án és az utána követBurma EíSSZ’képviselogének nyilatkozata Az „Indiai Tájékoztató Iroda“ közli: Burma delegátusa az ENSZ székhelyén tizennégy ázsiai és afri- í kai ország képviselői előtt ki jelen- ! tette, hogy Burma továbbra is fenn. j tartja a kuomiatangista maradvá- ] nyok észahfeurmai tevékenysége miatt az ENSZ-néi tett panaszát Megcáfolta azokat a közleménye, két, »melyek szerint Burma visszavonta panaszát. Kijelentette, hogy Burma asT.il a kéréssel fordult az ENSZ-hez; ítélje el a csangkajaákis_ tákat, mert támogatják a kuomxn.- tanglsták burmai területen található maradványait. — '4 KÖVETKEZŐ TANÉVBEN tovább szélesítik ais orosz tagozatú iskolák hálóstatát, a j élőit cg is működő ilyen jellegű iskolák mellett. Miskolcon a Vámos Ilona leánygimnázium 1. és 11. évfolyamán *t oros* -agemtou tanulhatnak majd a tuna- lók. l kariak, ott csaltak, loptak meg bennünket, —■ végzett munkánkból a hét végén mindig letagadtak 80—-100 köbméter földet. Ha szólni mertünk, elbocsájtás, vagy csendőrpofon volt a vége. Nem volt különb azoknak élete sem, akik otthonmsradtak, cselédnek szegődtek. Az egészségtelen, túlzsúfolt cselédlakásokban nyomorban sínylődő embereket állandóan tizedelte a tüdővész és más betegség. Botosispán hajszolta őket, hajnal 2 órától késő estig robotoltak Az intézők emberszámba sem vették a cselédet- Eső, sár, fagy, hó — mindegy volt, hajtották őket dolgozni Márk Gyula földbirtokos „szavajárását“ sohasem felejtik: — „cselédnek, kutyának odakint a Irlye“. Ha valaki mégis szót mert emelni a szörnyű elnyomatás ellen, keservesen megfizetett érte, így járt Bodnár Lajos ároktői nincstelen paraszt is, Részes arató volt a papok földjén több társával együtt. Az elvégzett munka után emberséges bért kért maga és társai számára. A „szent emberek“ rögtön csendőrkézre adták lází- tásért. Bodnár Lajost Ároktőtől Mező- csátig úgy vitték, hogy ló farkához kötötték, azután jól megsarkantyiizták a lovat. Félholtra verve engedték vissza, nem is heverte ki többé. És a földdel rendelkező kisparaszt élete. ..? Dolgozott, kínlódott 5 is kora hajnaltól késő estig, hogy családjával együtt földjéből nagynebfzen megélhessen. Az uz'orakölc-ön, bírhatatlan adó állandóan szorongatta a nyakát. Nem sok kellett ahhoz, hogy megperdüljön a dob az udvarán, elárverezz’k lakását, jószágát, vagy földjét. így járt Sneider János heiőbábai kisparaszt is az 1930-as években. 1929-ben „Faksz“-kö'esönből házat épített. A ház már 1932-ben dobra került, mert nem bírta fizetni a magas adót, 9 az uzsorakamatot. Egy időben Édes Antal „méltőságos úr" volt a mezőcsáti já-ás képviselője Mondani sem kell, hegy nem a dolgozó parasztok érdekeit képviselte. Jellemző rá hogy egész képvis“lői „ténykedése“ alatt egyetlen egyszer szólalt meg a parlament üléstermében, akkor is csak annyit, hogy — csukják be az ablakot, mert huzat van.■ „ Ma már mindez csak keserű emlék. Letűnt az átkos régi rend földesuraivaj együtt. A felszabadulás emberhezméltá életet adott a? egykori cselédnek, summáénak, kubikosnak, minden egyes dolgozónak. A föld azé lett,, aki megműveli. Ma mér a j‘érás dolgozó parasztjainak nagy többsége a fejlett nagyüzemi gazdálkodás szerint műveli a földet. A járás földterületének már 72 százaléka tartozik a szocialista szektorhoz. Négy gépállomás, négy állami gazdaság segíti a járás dolgozó parasztjait a fejlett agro- és zoo* technikai eljárások alkalmazásában, terméshozam növelésében. Hejőbábán a felszabadulás óta 30 új ház épült. Orchi „uraság“ egykori cselédjei közül ma többen a „Haladó" Hl, típusú tsz tagjai. Munkájuk után becíü- letesen megélnek. Nem egy olyan van ke* zöttük, mint Krajcsik János, oki a múlt“ évben munkaegységei után — pénzre átszámítva —■ 17.545 forintot kapott, *• Megváltozott boldog életéről beszel Hatrághi Jánosné, a hejőkeresztúri III, típusú tsz tagja is. — A múlt évben férjemmel együtt 575 munkaegységet értünk el, 40 mázsa termény és egyéb természetbeli juttatás mellett 2850 forintot kaprunk. A múlt rendszerben 20 év alatt nem tudtam volna annyit keresni, hogy lányomnak bútort és családomnak ennyi ruhaneműt tudtam volna vásárolni. Megváltozott a tiszabábolnai volt sum mások és kubikosok élete is. Eddig több mint 30-an kerültek a községből különböző fontos funkcióba. A községből 13 dolgozó paraszt fia katonatiszt A „Rákóczi“^ III. típusú tsz'ben tömörültek az egésa falu dolgozói, a t9z tavaly 3 megyében elsőnek fejezte be az aratást, csépi est, elsőnek tett eleget az állam iránti kötelezettségének* 1945-ben a községben ösz- szesen 250 szarvasmarha volt, ma a tsz istállóiban 900 van- Juhaik száma meghaladja a kétezret. Ebben az évben tovább villamosítják a tsz majorját. Néhány évvel ezelőtt a dolgozó paraszt-' asszony még hátán vagy karján cipelte kisgyermekét a határba A kukoricaföl'l szélén, vagy a búzatarlón a tűző nápoit kellett hagynia gyermekét. Ma a járatban négy állandó és 13 idény napközt otthon van. ezeknek évi fenntartáséra tőfclj mint félmillió forintot fordít államunkMezőcsáton járási szülőotthon, járási egészséghöz létesült. Több községbe vezették be a villanyt a felszabadulás óta: Ároktő. Tiszadorogma. Tiszabábolna. Hejőbába, Gelej községekbe. A járás 6 köz4 'égé autóbuszjáratot kapott, ez igen sok dolgozó kényelmes és gyors utazását segíti elő Tiszabábolna bekötő utat kapott. A hejőkürti bekötő út most épük több mint 1 millió forintos költséggel. A járás termelőszövetkezetei ez érben! több mint 2 millió forintot fordítanák építkezésekre. Ároktő, Tiszadorogma és Tiszabábolna 1953-ban vezetékes rádiót kap. Mezőcsáton már 1952-ben felszerel4 ték a vezetékes rádiót. A múlt évben kezdődött meg a tiszapalkonyai erőmű építése, amelynek csak ezévi beruházása több, mint 170 millió forint. * Van hát érve bőven a mezőcsáti járás népnevelőinek, hiszen -sok ilyen hosszú— uiságeikket lehetne még közölni a járat községeinek fejlődéséről, dolgozóinak meg-, _ változott,' boldogra fordult életéről. Hasi-"' nálják fel mindenütt a helyi adatokat, tényeket az agitációban. emellett ismer- tes-ék részletesen a Népfront vála-ztáfi felhívását, mozgósítsák dolgozó társaikat, hogy a mezőgazdasági munka, a beadás új, nagy eredménveivel, tettekkel is szavazzanak a felemelkedés, a jólét, a béke programjára. ü diósgyőri ui irtízéphengersor építése során oeemsliék az cisú hatalmas vastartót A diósgyőri jközéphengersur építésénél kedden a 00 méter hosszúságú csarnokrész egyik oldalán beemelték azt a 26 méter hosszúságú rácsostariót, amelyen az előregyártó tt tetőelemek egyik vége nyugszik majd. Ezzel megteremtették a lelté, telét, hogy a hatalmas csarnok tetőivei és tartói szereléséhez hozzákezdjenek. Muszka István brigádja nagy késéssel fogba, tott hozzá a hely szilien a 32 tonnás hídelem összeszereléséhez. A Muszka brigád nagy lelkesedéssel harcolt azért, hogy a késedelemből minél többet behozzon. Szervezett, Lelkes munkájuk eredménye» ként a 13 napos munkát t nap alatt elvégezték, & így biztosították, hogy a tető- elemek beemeléséhez hozzákezdjenek. Ma. gának a hatalmas rácsostartónak * helyére emeléséhez kedden reggel fogtak hozzá. Két kézicsörlővel lassan, egyenletesen emelték a megfelelő magasságig. Majd az előre elkészített betonalapokra ráhelyezték a rácsostartót. Muszka István brigádja mellett az emelésben tekintélyes részt vállalt Pásztor Bertalan és Kónya Gyula brigádja is. amelyek Módla Géza föszerelő irányításával pontos és jó munkát végeztek. Kitüntetések megyénkben április 4=e alkalmából A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a szövetkezeti munka terén véglett kiváló érdemeik elismeréséül Ákos Éva előadónak (Borsodmegyei Sző. vetkezet Szövetsége) és Koós András fogyasztási üzemvezetőnek (Mezőkövesdi Földművesszövetkezet) a Mun. ka Érdemérmét adományozta. Az abautszáníói járás kulturmunkásai a választási békeverseny sikeréért Az ebaújszdntói járás művészeti csoportjainak új erőt adott a művészeti együttesek második országos kultúrversenye■ Különösen meniavult az üzemek kuliurálls munkája lendületesen fejlődik ® színjátszás, nemcsak az üzemekben, hanem a falusi csoportok közt is. A gönci kőbányában — amelyben egy évvel ezelőtt még nem volt kulturális élet — ma színjátszó, és tánccsoport működik. Februárban előadták Szigligeti: „Csikós" című népszínművét s az országos versenyen is jó eredménnyel vettek részt. — Most kultúragitációs műsorral készülnek a tavaszi mezőgazdasági munkák elősegítésére. Fellendült a kultúrmunka Boldogkőrdralján is. Színjátszó csoportjuk élénk kultúr. 9-gitúiciót fojt ki az üzemben. A járás kultúrotthonai a Magyar. Szovjet Barátsági Hónap ideje alatt 50 műsoros estet rendeztek, ezeknek 'együttesen 1980 látogatójuk volt IS természettudományos, SS agrotechnikai előadást tartó- tak az SZFTfl keretében, ezeknek íSoO hallgatója volt. A tavaszi mezőgazdasági munkák, a választási békevers»ny sikere érdekében g. kul-úrcsoportok a kultúragitáció különböző eszköMűszaki klubbot avattak Kazincbarcikán A kazincbarcikai koope- földszinti szobáiban he- csolatosan előadásokat ráció építői, sztahénovis' Ivettek el. Kényelmes fo- vitaesteket Is rendeznek, tái és műszaki dolgozói telek, folyóiratok, műszaki Az egybegyült sztahá" részére hétfőn este adták könyvek várják itt az novislákpak és műszaki át a Kazincbarcikán épü" építkezés műszaki dolgo- dolgozóknak Cs. Varga lő új, szocialista városban z°it. Itt helyezték el 8 András, a* építkezés igsz- berendezett műszak: kmb- kSnyvtám 1S. Elhatároz sst0« sdu * tenycb bot. A klubbot sz egyik jj0gy a műszaki klub- me;en, otthonosa» bérén* már elkészült lakóház ban az építkezéssel kap- dezett kbubfeo* zeivel népszerűsítik ez élenjáró dolgozókat, bírálják a lemaradókat. A járásban 37 kulfuraglláciás brigád tcvékenvksdik, Feláődobszán az ott működő két rigmusbrígád legutóbb Untísz István , Turcsámyi János, Büdi lASzló és Fekete Ferenc dolgozó parasztom kát köszöntötte, akik idejében 100 százalékra teljesítették vetéstervüket és eleget tettek begyűjtési kötelezettségüknek is. 4 brigád diavetítéssel tisztelte meg 'Németh Ferenc. -Kapinusz Sándor és Franko Sándor dolgozó parasztokat jó munkájukért. Göncruszkdn u hangos híradósban naponkint küldenek lemezeket a legjobb dolgozóknak, viszont bírálják a lemaradókat. Dicséretet kapott Sdreczki István, Busz kai Fái, Ssőredi János és Bucskó Béla. Megdicsérték a „Bdbidá'J' és a ,Szabadság1" tszos-ket is. Pányokon nagyon szeretői a dia film-vetítéseket. A kuMúrbrigád K. Jobbágy János, ifj. Pataki József és Kerekes András dolgozókat házuknál tisztelte meg diavetítéssel, mert begyűjtési teljesítésiikkel ió pél* á&t mutattak dolgozó társaiknak. A rigmnsbri add lakd sáv kereste fel és köszöntötte ifj. Pataki József, B Kovács János, ifj. Kirdn János és K. Jobbágy János dolgozó parasztokat, akik mind a beadásban, mind a tavaszi munkában élenjártak. De felkereste a brigád a lemaradásai is. mint Korán Jánost, Pataki 1st* vént és jobb munkára serkentette őket. Hasonló lelkes kulrúragitdeiAs munka* végeznek a választási bé- k&verseny sikerSér* # fű«*# több1 községeiben, is. Ü