Észak-Magyarország, 1952. október (9. évfolyam, 230-256. szám)

1952-10-07 / 235. szám

4 ÉSZAKMAGYARORSZÁG Kedd, 1953. október 7. Serényifalva dolgozóinak vállalásai a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának megünneplésére Serényifalva község dolgozó parasztjai ía Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának tiszteletére versenyre hív­ták ki Putnok dolgozó parasztjait az őszi mezőgazdasági munkák határidő előtti elvégzésére. Megfogadták, hogy a cukorrépát a szedéstől kezdett 8 nap alatt kiássák és a begyüjtőhelyre szállít­ják. Vállalták hogy az őszi kalászosokat október 10'ig elvetik és az őszi mélyszán­tást október 30-ig befejezik. PETER BARNABÁS tanácselnök ZaSHosS az ősziek begvü lésében is az elsők között akar lenni a megyei versenyben A zalkodi begyűjtési bizottság tagjai jó felvilágosító munkával segítik a be­gyűjtést. Beszélnek dolgozó para::zttár" sáiknak az ötéves terv nagy eredményei" rol* Elmondják, hogy Zalkod község is kap egy fúlt kutat, munkálatai már be­fejezés előtt állanak. A községből számos dolgozó paraszt fia néphad eregünk tisztje lett- Megmagyarázzák, bogy a terv megvalósításához, a béke védelmé­hez a beadás példamutató teljesítésével kell hozzájárul ni ok a dóig'zó parasztok" nak. A bizottság kisg>üléseket is tart, ezeken ismertetik a begyűjtés eddigi eredményeit és a begyűjtési terv mielőbbi teljesítésére lelkesítik paraszttársaikat. Állandóan szorgalmazzák nemcsak a ka" pások begyűjtését, hanem a hízott sertés, baromfi", tojás- és tejbcadáet. A jó felvilágosító nevelő munka ered­ménye, hogy a község hízott sertésből 320, baromfiból 130, tojásból 120 száza­lékra teljesítette harmadik negyedévi tervét. Id-Orosz János egészévi tejbeadá­sát 130, özv. Papp Andrásné 120 száza­lékra teljesítette. A tojásbeadásban éien- jár Kosztyák Ferenc, aki 120 százalékra teljesítette egészévi előírását* Baromfi- beadási kötelezettségének egész évié ele­get tett., sőt túl is teljesítette 20 száza­lékkal özv. Varga Gyuláné. A kenyérgabonabegyűjtésben Zalkod második volt a megyében, az elsők kö­zött kapta* meg a szabadpiaci értékesítés jogát. Most is igyekszik a kapásnövé­nyek begyűjtésével, hogy ebben is az elsők közé kerüljön* A község burgonyabegyüjtési tervét eddig 80 százalékra teljesítette. Kukori­cából és napraforgóból azonban meg kell nyomni a gombot, hogy minden téren kitűnjünk. TAKÁCS M VRGIT nyilvántartó, Zalkod Az Államvédelmi Hatóság budapesti zenekarának közreműködésével ünnepélyesen megnyitották Miskolcon as «ross nyelvtanfolyamot A Magyar—Szovjet Társaság miskolci székházéban bensőséges ünnepség kereté­ben nyitották meg az orosz nyelvtan" folyamot. Salamon Ferenc elvtárs, MSZT megyei propagandista megnyitó beszédé" Len az orosz nyelvtanulás jelentőségéről beszélt. Kiemelte: további sikereink el­éréséhez feltétlenül szükséges, hogy Lenin—Sztálin nyelvén eredetiben oivas- hassuk a szovjet tudomány és irodalom remekműveit. A lelkes hangulatú megnyitó ünnepség kiemelkedő eseménye volt az Állam- védelmi Hatóság budapesti 50 tagú kon" cert-fúvószenekarának hangversenye. Egy évvel ezelőtt — első hangversenye alkal­mából — Miskolc dolgozói már szerete- tükbe fogadták a kitűnő felkészültségű zenekart* A második hangversenyen meg­állapítható volt a zenekar további nagy fejlődése, — előadási még csiszoltabb, még kiforrottabb. Beethoven: Egroonrnyitányát a közön­ség nagy érdeklődéssel fogadta. A hang­verseny legkiemelkedőbb száma Liszt: Les Preludes című szimfonikus költemé­nyének lenyűgöző tolmácsolása volt* Mindkét számot Bérezés Márton kar* nagy vezényelte lendületesen, pontosan. Glier matróztáncát az együttes fiatal karnagya Stolár Károly vezényelte. Az ismert kedves melódiát sok tapssal jutal­mazta a hangverseny közönsége. Hasonló­kép meleg elismerés fogadta Orgoványi törzsőrmester tubaszólóját, aki ,,A pince mélyén*’ című szerzeményt adta elő mű­vészi felkészültséggel. Kár. hogy a zene­kar időrikint túl erősen kísérte. Nehéz feladatra vállalkozott a zenekar, amikor Csajkovszkij felejthetetlenül szép Diótörő balettjéből a Virágkeringőt mu­tatta be. Az előadás könnyed, finom volt. Farkas Antal szovjet népdalegyvelege színpompás csokorba fűzi a legismertebb s a mi dolgozóinkhoz is legközelebb álló szovjet népdalokat. Az Államvédelmi Hatóság zenekara rá* adásul Verdi Trubadúr'egyvelegének elő­adásával fejezte be nagysikerű hangver­senyét. Gyarmati Nagy Ferenc, jól sikerült szavalata és az Ingatlankezelő Vállalat gyermek*tánccsoportjának ukrán és ma­gyar tánca egészítette ki a Magyar— Szovjet Társaság ünnepi estét* Felavatták AÁiskolcon az „Uránia** csillagászati bemutató állomást A diósgjőrvasgyári Kilián gimná­zium nagytermében vasárnap számos érdeklődő előtt csillagászati tudomá­nyos előadást tartott Detre LásVJó, az Akadémiai Csillagvizsgáló Intézet igazgatója, majd ünnepélyes külsősé­gek között íeiávatták a gimnázium udvarán épült „Uránia” csillagászati bemutató állomást- Szabó Gyula, a gimnázium tanára, a Magyar Termé­szettudományi Társulat megyei cso­portja csillagászati szakosztályának titkára beszédében többek között el­mondotta, .hogy a szakosztály meg­alakulása óta — 8 hónap alatt — 355 előadást tartott, ezeken összesen 7484 hallgató vett részt, a csoport aktívái 44 csillagászati bemutatót rendeztek 2312 dolgozó számára, 19 szabköri foglalkozáson 230-an vettek részt. Az ú.i bemutató állomás építé­séhez a közoktatásügyi minisztérium as a Természettudományi Társulat mellett értékes segítséget nyújtottak a Diósgyőri Kohászati Üzemek, a 28/3. és 28/3. számú építőipari válla­latok vezetői, dolgozói, az építésben tevékeny részt vettek a szakosztály tagjai, több diósgyőri munkás és a gimnázium diákjai. Eördügh Béla, a debreceni csilla­gászati bemutató állomás vezetője, Gáspár Gyula, ít Rákosi Mátyás Ne­hézipari Műszaki Egyetem tanára, a Természettudományi Társulat megyei csoportjának szakosztályvezetője szó­lalt. fel ezután, majd dr. Székely Sán­dor, n Természettudományi Társulat főtitkára elismeréssel szólt a beyi csillagászati szakosztály szép ered­ményeiről. Hangsúlyozta : a termé­szettudományos propaganda, ennek keretében a csillagászati bemutató állomás munkája fontos fegyver az idealista, vallásos, népbufító nézetek leküzdéséért folytatott harcban. Az avatóünnepség résztvevői nagy érdeklődéssel tekintették meg a csil­lagászati bemutató állomás helyisé­geit, berendezését. A csillagászati bemutató állomáson minden kedden és csütörtökön dél­után 6 órai kezdettel természettudo­mányos előadást, utána megfelelő idő esetén csillagászati bemutatót ren­deznek. Üzemek, vállalatok, intézmé­nyek dolgozóiból alakult csoportok más időpontokban is felkereshetik a csillagászati bemutató állomást, ba ezirányú zándékukat bejelentik a Természettudományi Társulat megyei titkárságán (lelefon: lfí-07), vagy a Kilián gimnáziumban (telefon: 03-56). HIRE k Ügyeletes gyógyszertárak A'llandö éjszakai szoI&Alat: Miskolc: Szabadság tér 2. sz. MalinovszkiJ u. 2. sz Ujdiósgyőr: Marx Károly u. 38. Uejö- csaba: Csaba vezér u. 68. Ma Diósgyőrött az Árpád utca 6. sz. alatti gyógyszertár tart éjszakai szolgá. latot. Időjárás Kevés felhő. eső nélkül. Gyengülő északnyugati, nyugati, vnajd délnyugati szél. Az éjszakai lehűlés erősödik, haj­nalban helyenkint talajmenti fagyok lesz. nek. A nappali hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékletek az ország terib ietére kedden reggel: 0—3, délben 12—lő fok között. — A délszlovákiai Oseklészen a napok­ban megnyílt az ország első magyar taní­tási nyelvű mezőgazdasági technikuma. Az új iskola előadói és hallgatói ér'ékes felajánlásokat lettek a Szovjetunió Kom­munista Pártjának XIX. kongresszusa tiszteletére. — A ..Prácc“. a csehszlovák szakszer­vezetek központi lapja jelenti: A prágai állatkertben áladták az Úttörő vasutat a gyermekeknek. A prágai Uttörő-vasut épí ői munkájukban felhasználták a Szov­jetunió tapasztalatai!. —A „DEWAARUEID”, a Holland Kommunist! Várt lapja írja: am st arámii De Lief de~ színház felújí­totta Chaplin , DiktűtM'"* című hal- Ihatatlan film remekét. A filmet, amely szembeszáll a fasiszta dikta­túrával ás az elnyomással, nagy si­lóméi játsszák. — RJazanyban helyreállították és újra megnyitották Ivan Pavlov, a nagy orosz fiz'ológrus múzeummá alakítóit házát. A múzeum nyolc termében dokumentumo­kat, leveleket, könyveket. Pavlov szemé­lyi tárgyait, festményeket és szobrokat őriznek. A kiállított tárgyak megismerte­tik a látogatókkal az élenjáró tudomány fáradhatatlan harcosának életútja* és munkásságát. — A ..Trud*' október 5-1 száma közli Aczél Tamás Sztálin díjas és Kossuth dí­jas írónak az SZK(b)F XIX. kongresszu­sa alkalmából írt cikkét. — A megyei tanács okóber 8-án reg­gel fél 9 órakor a tanácsháza nagytermé­ben ülést tart. Iván István elvtárs V. B. elnök a tanács harmadik negyedévi mun­kájáról számol be. a pénzügyi osztály vezetője a jövő évi költségvetést ter­jeszti elő. Vasárnapi sport eredmények LABDARIGAS Salgótarjáni Bányász—Di. Vasas 5:2 (1:1) Az első félidőben a bányászcsapat kap jobban lábra és gyors támadásokat ve­zet a diósgyőriek kapujára. A 7. percben Szabó révén Salgótarján megszerzi a ve­zetési. 1:0. Ezután a diósgyőriek erősíte­nek sok veszélyes támadást vezetnek Oláh kapujára, míg a 22. percben Kárpáti kö­zeli sarkos lövésével egyenlít a Di. Va­sas. A második félidőben ismét a helyi csa­pat kezd jobban Csuberda góljával. Hu­bai öngóljával és Opova közeli lövésével már 4:l-re alakul az eredmény. A diós­győriek ekkor sem adják fel a küzdelmet, döntő fölénybe kerülnek, de csak egyetlen gólt érnek el Dobó révén 4:2 az ered­mény. Befejezés előtt három perccel 11-es- bői Csuberda állítja be a végeredményt 5:2. A diósgyőri csapatból Palicskó, Tőrök, Pesti. Dobó. Búj tor emelkedett ki flz N8 II. íe'eti csonortiában több meglepetés született. Pontot veszteit az Építők és az Ózdi Vasas, kikapott a Debreceni Honvéd. így a Bp. Lokomotív került a bajnokság élére. Eredmények: Vasas BVK—Ózdi Vasas 1:1 (1:1) Az első félidőben a fővárosi csapat. a másodikban az ózdiak támadtak többet. Góllövő: Szabó. ill. Papvári. Jó: Varga. Rózsavölgyi. AnocsKay. Miskolci Lók.—Hatvani Lók. 2:1 (0:1) Meglepetésre n hatvaniak szerzik meg a vezetést és félidőig tartani tudják. A má­sodik 1 élidőben sikerült csak a miskolci csatároknak áttörni hatvaniak védelmét Góllövő: Radványi, Fekete, ill. Tóth. Jó: Farkas. Bóta. Oránszky, Regőczi. Sajőszentpéteri Bányász—Saujhelyi Petőfi 4:1 (3:0) ' A bányászcsapat könnyen győzött a gól­arány nagyobb is lehetett volna. Góllövő: Puskás 2, Csordás. Kaiinszki, ill. Kocző. Jó: Sziics, Sztibor. Csordás, Puskás, ill. Ujj, Balogh, ICoczó. Goffa. Miskolci Épfllők—Nyíregyházi Építők 2:2 (2:1) Változatos iramú. helyenkint durva mérkőzés. A miskolci csapat- többet táma­dott Vékonyt ,q játékvezelő utánrugásért kiállította Góllövő: Földi. Verebes, ill. Pásztor, Parti. Jó: Horváth, Molnár, Ve­rebes. Hr . Miskolci Honvéd—Dunakeszi Aasas 3:2 (1:1) A mérkőzés a második félidő 25. percé, ben félbeszakadt Góllövő: Reiter 3, ill. Juhász. Berek, Jó: Tölgyesi, Huber, Reiter. Fercccsi Bányász—Debreceni Honvéd 2:0 (1:0) A bányászcsapat lelkes, lendületes játé­kával megérdemelte a győzelmet. Góllövo: Szigeii. Polcz. Jő: Krajnyák, Szin, Pál* Gergely, Szigeti. BIRKÓZÁS Diósgyőrött rendezték meg a területi szabadfogású ifj. birkózó versenyt, ame­lyen 60 fiatal sportoló küzdőt* a győze­lemért. Különösen az Ózdi Vasas, Tisza- luc. a Di. Vasas és a Miskolci Honvéd versenyzői szerepeltek jól. Eredmények: Serdülő lepkesuly: 1. Ináncsi (Tiszaluc), 2. Ináncsi B. (Tiszaluc), 3. Buri (M. Épí­tő). Ifj. lepkesuly: 1. Fábri (Ózdi MTSE), 2. Takács (Tiszaluc). 3. Szabó (Tiszaluc). Légsuly: 1. Ozslánszky (Ózdi Vasas), 2. Zöldesi (M. Lók.). 3. Porkoláb (M. Lók.). Pehelysúly: 1. Lihi (Di. Va­sas). 2. Viczek (M. Honvéd). 3. Görög (M. Lók.). Könnvűsuly: 1. Birki (Ózdi Vasas), 2. Tóth (Di. Vasas). 3. Lövei (M. Építő). Váltósuiy: 1. Nyalka (Ózdi Va­sas). 2. Gajdosi (M. Honvéd), 3. Borsodi (M. Honvéd). Középsuly: 1. Bollók (Di. Vasas). 2. Farkas (Ózdi MTSE), 3. Berta (Tiszaluc). Félneliézsuly: 1. Budai (Di. Vasas). 2. Vitális (Ózdi MTSE). Nehéz­súly: 1. Nánásí (M. Honvéd). VÍVÁS Miskolcon a VTSB rendezésében bonyo­lították le Miskolc város egyéni kardvívó bajnokságát. A bajnokságot Kelemen Zol­tán a Di. Vasas versenyzője nyerte meg jobb tusaránnyal Lengyel előtt, A döntő eredménye: 1. Kelemen (Di. Vasas) 7 gy., 2. Len­gyel (Di. Vasas) 7 gy., 3. Hollós Di. Va. sas) 5 gy., 4. Tóth (Di. Vasas) 5 gy.. 5. dr. Baditz (M Lók.) 4 gy.. 6. Maróthy (M. Haladás) 3 gy.. 7. Ridl (M. Haladás) 3 gy., 8. Bartha (Egri Dózsa) 1 gy., 9. dr. László (Egri Dózsa) 1 gy. # Jól szerepeltek a Miskolci Lokomotív fiatal versenyzői a Salgótarjánban meg­rendezett III. oszt. férfi és női tőrvívó versenyen. Az erős mezőnyben. a férfi tőrben Bődogh és Magyar, a női tőrben pedig Ágoston, Boros és Bakos jutottak a döntőbe. Jól sikerült atlétikai versenyt rendezett a Di f osa* Párthír A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÁGIT. PROP. OSZTÁLYÁNAK KÖZLEMÉNYE: Az Északmagyarország mai szá. inában közöljük, hogy a taggyűlése, ken az alapszervezeti titkár elvtár­sak milyen szempontok alapján szá­moljanak be az oktatás kérdéséről. A páni bizottságok gondoskodjanak róla, hogy az útmutatást az alap­szervezeti titkár elvtársak átta«ul. mányozzák és annak alapján készül, jenek a beszámolóra. * Értesítjük a Bolsevik Párt Története II. évfolyamú megyei propagandistakon­ferencia hallgatóit (azokról az elvlársak- ról van szó, akik Leszkovár elvtársnál konfcrenciáznak), hogy részükre a VI. fe. je/etből október 9-én, csütörtökön dél­után 2 órakor tartjuk a konferenciát a Pártoktatás Házában. Értesítjük a II. évfolyamos konferen­ciavezetőket akik a kádertanfolyamok résztvevőinek konferenciáit vezetik, hogy az ő konferenciájuk október 11-én, szom­baton délután 2 órakor lesz a Pártoktatás Házában. A politikai gazdaságtan II. évfolyamos propagandista konferencia hallgatóinak konferenciája október 13-án. hétfőn reg­gel 9 órakor lesz a Pártoktatás Házában. ÉSZAKMAGVAKORSZAG a Magyar Dolgozók P^ru.o Megyei sAo-flPP.i, n*'n1Tnn*a Felelős szerkesztő: Sárközi Andor. EeietOs Kiadó- Harmati Sándor. Szerkesztőséin Mf«kn»e SzAeHo*)Vi u 30. Telefonszámek: 13-31: 23 65: 17-37. K (adóhivatal: Mlsitolc. Széchitn-i a 30 Telefon: 28-61. PorGfWj- H6. ßorsodmesrvei Nvn™Aaiparl Vállalat. Miskolc Fel.16« .erein: Srendrni Tmrénfi. ä Iupszlávial Tuzlában 2.000 embsr szenved trahomában A ,,Pod zasfavoru internaciona- tizma’’ a jugoszláv forradalmi emi­gránsok Bukarestben megjelenő lapja írja : •A Titó-banrta teljesen beszüntette a társadalombiztosítást. Napról-reapra hanyatlik a jugoszláv dolgozók egész­ségügyi helyzete. A különféle fertőző betegségek között az utóbbi időben különösen a trahoma harapódzott e!- Hivatalos adatok szerint Tuzlában 2000 személy szenved ebben a szem* betegségben, a szerencsétleneket a teljes mégvaknlás veszélye fenyegeti. Bezárják az ipari szakiskolákat Jugoszláviában Ti tóék az utóbbi időben egész sor ipari szakiskolát bezártak. Szlovéniá­ban például 14 szakiskolát zártak be nemrégen» Titóék hivatalos adatai szerint az idén 25.000 fiatal jelentke­zett Horvátországban az ipari szak­iskolákba, akik közül legfeljebb 5000-et vesznék fel. A többiek a munkanélküliek táborát növelik majd. Nyereméfiybetétkönyvek sorsolása október 13-án EGERBEN, október lö.én HÓDMEZÖV A SARUÉI,YEN, október 17-én SZEKSZARI) ON, október 25.én BUDAPESTÉ N. A sorsolásban minden olyan forgalomban lévő nyeremény betét, könyv részt vesz, melyet 1952. szeptember 30-ig váltottak. Egerben a Heves megyében váltott, Hódmezővásárhelyen a Gsongrád megye területén váltott, "Szekszárdion a Tolna megye területén váltott, Budapesten az ország többi részében és a fövá. osban váltott nyereménybe tétkönyveket sorsolják. A sorsolás nyilvános! Vasárnap délelőtt a vasgyári stadionban az idényvége és a hűvös, szeles idő elle­nére szép számban álltak rajthoz az atlé, ták a Di. Vasas versenyén. Az egyes szá­mokban az alábbiak győztek: Női serdülő szántok: 60. m: Bődogh Di. Kohászati technikum 8.7. Sulylökés: Gaty- tyán Di. Kohászati techn. 7.88. Magasug­rás: Csizmadia Miskolci Bástya 130. Tá­volugrás: Csizmadia Miskolci Bástya 424. Diszkoszvetés: (iattyán Di. Koh. techn. 22.14. Gránátdobás: Gattyán Di. Koh. techn. 40.40. Férfi serdülő számok: 100 m. Csótay Di. Koh. techn. 12.6. 1000 m.: Juszku Di. Koh. techn. 3:03.5, 400 m.: Szabó L. Di. MJTSE 58. Távolugrás: Szabó F. Di. Koh. techn. 550. Magasugrás: Haris Di. Koh. techn. 145. Női ifj. számok: Magasugrás: Pintye Sajóbábonyi Építők 110. Távolugrás: Pin­tye Sajóbábonyj Építők 372. 60 m. sik: Pin­tye Sajóbábonyi Építők 9.8. Férfi ifj. számok: 100 m.: Tóth Di. Va­sas Koh. (Kilián gimn.) 12.4. Távolugrás: Oláh Miskolci Bástya 536. Magasugrás: Tóth Lajos Di. Vasas Koh. (Kilián g.) 16.5. Diszkoszvetés: Némethi Di. Koh. techn. 32.22. Sulylökés: Kiss Miskolci Ha. Jadá^ 10.32. Női felnőttek: Sulylökés: Heincz Di. Gépgyár 775. Magasugrás: Heincz Dí. Gépgyár 135. Távolugrás: Heincz Di. Gépgyár 512. Férfi felnőitek: 100 m.: Kocsis Di. Va­sas 11.8. 2000 m.: Kincses M. I.ok. 5:58.8. 10.000 m. gyal.: Kaszániczky Di Koh. techn. 57:36.5. 800 m.: Déri Di. Vasas 2:05.2. 400 m.: Pataki M. Haladás. Távolugrás: Kocsis Di. Vasas 556. Rúd­ugrás: Kocsis Di. Vasas 340. Diszkosz: Kobold A. Di. Koh. 41.95, Súly: Kobold K. Di. Koh. 11.97. Magasugrás: Kocsis Di. Vasas 175, Gerely vetés: Kocsis Di. Vasas 47 m. KERÉKPÁR (Tudósítónktól.) Nagy érdeklődés mel­lett folyt le az Ózdi Vasas országos ház­tömbkörüli kerékpáros versenye, ame­lyen az olimpiai keret tagjaival együtt sok élvonalbeli versenyző vett részt. Me­gyénk kerékpározói jól állották meg he­lyüket az igen erős mezőnyben. III. osztályúak versenyében: 2 Halper (M. Honvéd) 1:05, .3. Falói (M. Honvéd) 1:05. Senior oszt.: 3. Tamnsik (Ózdi Va­sas) 1:05. Közhasználatú ifj. 2. Fazekas (Ózdi Vasas) 35:23. Közhasználatú II. o.: 1, Gombos (Ózdi Vasas) 34:24. 3. Ivano- vits (Ózdi Vasas) 34:24. Fakerekes ifi.: 2 Török (Miskolci Honvéd) 1 óra 0f»:2S. Nők: 1. Holló (Ózdi Vasas) 19:16. Úttörők versenye: 1. Tóth (Ózdi Vasas) 10:40, 2. Szilágyi (L. M. Honvéd) 10:40. 3. Szilá­gyi István (M. Honvéd) 10:40. IVÁNSZKY ÁRPÁD. Nem hivatalos totoeredménycY A sportfogadások 1952 október 5-G for­dulójára 12 találatot 25 pályázó ért ti. A nyeremény egyenkini kb. 2811 forint. 408 pályázó ért el 11 találatot. Ezek egyen- kint kb. 172 forintot nyeriek. A 10 talála- tos szelvények száma 3391 darab. Ebben a nyerőosztályban kb. 25 forint jut egy- egy nyerő szelvényre. * A góltotó 6. fordulójában három pályá­zó ért el három találatot. A nyeremény egvenkint kb ,1045 forint. I ..Déryné" színház mai műsora Ma este 7 órakor: Ozorai példa. Bérlet- szünet. ,4 mozik műsorai BÉKE. Október 7—8: Cirkusz porond­ján. Kezdés: Hétköznap: 5. 1/4 8 óra. Va­sárnap: 3, 1/4 6. fél 8 óra. KOSSUTH. Október 2—8: Sötétség. Kezdés: fél 6, 3/4 8. vasárnap: fél 4, 3/4 6. 8 óra. I).-VASGYÁRI KULTUR. Okt. 5—6—7: Rigóiéi tó. Kezdés: Vasárnap délelőtt 10 órakor és délután 3. egynegyed 6. fél 8 órakor, hétfőn, kedden egynegyed 6 és fél 8 óra. A miskolci állami antikváriumban: Széchenyi.u. 52 Telefon: 22—94 lUQOMYQS ÉS SZÉPIRODALMI KÖNYVEK nagy választékban kaphatók Könyvet, könyvtárakat vásárol 4M. isi NYER Apróhírdet é s e fe Az északi fűrészipart vállalat gyakorlattal ren­delkező gyors és gépírót keres. Jelentkezni tehet: az északi fűrészipar! vál­lalat személyzeti osztá­lyán Diósgyőrvasgyár. Ládi fűrésztelep. 1144 A diósgyőrvasgyár; 100. sz. iparitanulóintézet fel­vesz lakatos, kőműves és asztalos szakmunkást. Nyugdíjas is lehet, belé­pés azonnal. Jelentkezés Mráz Ferenc igazgatónál. 1150 Gyakorlott gyors- és gépírónőt felveszünk. — Cím a kiadóhivatalban. Háztartáshoz értő bejáró gyermekgondozónőt kere­sek. Széchenvi n. 83. fsz. Jelentkezés 1—2-ig vaw 6—7-ig. 3278 Gyakorló«! gyors és gén. írónőket felveszünk. Drót- gyár személyzeti osztó'v Besenyői u. 18. 1164 Faládák vastag, erős ki­vitelben nagyobb mennyi, ségben is eladók. MÉH Miskolc. József Attjia u. 10. 1124 A miskolci serléste- nyésztő és hizlaló, íróasz­talokat. írógépet, iratszek. rényeket antik ruhaszek­rényt. gumiskocsit, szeke­rei. lószerszámot, szecska, vágót, vefőgépet. «raslaitot vásárol. Hunyadi u 32. sz. 1145 Nőj és férfi szőrmebún. dákat. javításra és fel- do1 gozásra veszünk. Meg­vételre keresünk 1 darab 4 méteres kétágú lé'rú+. Ruházati javító KTSZ. szücsüzeme Széchenyi u. 67. sz. 1146 «mis VFTFI 2 fotel kerekasz aliaI. egy ebédlőasztal, kombi- náliszekrény e’adó. Vörös­hadsereg u. 5$. ‘ Jó állapotban lévő ben­zines hordókat vesz a miskolci kenyérgyár. Hu­nyadi u. 56. 1163 Használt kerékpárt ven­nék. B. Pál Zsigmond Miskolc. Tass u. 15. 3205 Rnbaszekrény, ágyak, székek, asztal, láda eladó. Bocskai 9. sz. Veszek szőnyeget. 1 3280 Kész galériát vesz „ a fodrász szövetkezet. Ér­deklődni Miskolc, Ady Endre u. 6. 1160 Polcozásra alkalmas deszkaanyagot vesz a cipő­nagykereskedelmi válla­lat. Kazinczy u. 1. 1163 HimilWIZflTT SZOBA Bútorozott szobái azon1 nalra keres dolgozó nő. Címeket Demeter névre a kiadóba kérek. 11HI BAK AS UAKASCSKRF Elcserélem diósgyőri 2 szobás, konyhás, speizos (háziállat tartható) lakáso­mat. miskolci vagy buda­pesti. egy vagy kétszo­bás komfortosra, vagy ha víz a lakásban van. _ ráfi - zetéssel Diósgyőr’ Ároád u. 3; 3281 rél.yÉfífcfÜTT Kriston Gyula Bábonyi bérc. Újtelep 7. sz. alatti lakos 3 hónapos szőke ko­ca és 3 hónapos szőke kan sertésének elveszett marhalevelét megsemmisí­tem. I. kér, tanács. 326í>

Next

/
Oldalképek
Tartalom