Észak-Magyarország, 1952. szeptember (9. évfolyam, 205-229. szám)

1952-09-14 / 216. szám

' ▼aaántap, 1®52. szeptember 1*. északmagyahorszag 3 P ártélet _____★ A párttagsági könyvcsere a pártélet fontos eseménye 1 As MDP Központi Vezetősége hatá­rozatot hozott a párttagsági könyvek ki. cserélésére; a tagkönyvcsere azért vált szükségessé, mert a jelenleg érvényben lévő párttagsági könyvek 1952 december 31-ével lejárnak. Az 1953 januári tag­könyvcsere 'alapvetően különbözik az 1948/49. évi, a párttagság felülvizsgá­lásával egybekötött tagkönyvcserétől. „A tagkönyvcsere — a KV határozata sze­rint — nem azonos a felülvizsgálással; minden párttagnál;, a\i érvényes tag­könyvvel rendelkezi\ s alapszervezeténél nyilván van tartva, meg kell kapnia új tagsági könyvét." A tagsági könyvcsere végrehajtása során tehát felülvizsgálást, kihagyást, törlést egyetlen párttaggal szemben sem lehet alkalmazni. A tagsági könyvek kicserélése pártunk közel egymilliós tagságát közvetlenül, személyében érinti; éppen azért e feladat megoldása komoly politikai és szervezési munkát igényel. A pártbizottságokat s a pártszervezeteket e munka végzése eorán a párt és a párttagok iránt érzett felelősségnek kell áthatnia; biztosítaniok kell, hogy minden egyes párttagunk, akit megillet, megkapja új tagsági köny­vét; nem szabad tűrniök a bürokráciát, a. nemtörődömséget, az egyes párttagok sorsa iránti közönyt. A tagsági könyv­csere sikeres végrehajtása megköveteli a legszélesebb párttagság, minden egyes párttag tevékeny közreműködését is; párttagjaink segítsék e munkában a pártot, maguk se tűrjék a bürokratiz­must, a hanyagságot. A párttagsági könyv megbecsülése a kommunista párttag számára fontos kö­telesség. A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja tagjai úgy óvják tag­sági könyvüket, mint a szemük világát; * hős felszabadító Szovjet Hadsereg kommunista tagjai szivük felett meg­őrizték thgsági könyvüket a német fa­sizmus ellen vívott harc legvéresebb csatáiban is. A párttagsági könyv nem egyszerű igazolvány csupán, hanem a párthoz való tartozás legfontosabb írásos dokumentuma, amely feljogosít a párt­tag megtisztelő címe viselésére. Nagy megbecsülés népünk, munkásosz­tályunk élcsapatának, a szocializmust építő nagy pártnak, Rákosi Mátyás párt. jának tagja lenni. Pártunk tagjai büsz­kék párttagságukra, mélyen átérzik, hogy e megtisztelő címet la nép, a haza szolgálatában jó munkájukkal napról napra ki kell érdemelniük. Pártunk újtí­pusú, öntudatos embereket formál tag­jaiból, akik a munkában, fegyelemben, tanulásban, éberségben, az ellenség elleni bátor harcban a hazafiasságban mindig élen járnak. Párttagságunk többsége a felszabadulás óta kemény harcokban ösz- szeforrt nagy pártunkkal, tüzön.vizen keresztül követi pártunkat s vezérünket, Rákosi Mátyás elvtársat. Pártunk tagjai sziklaszilárdan bíznak pártunkban, szá­mukra a legnagyobb, a legszentebb dolog a párt; éppen azért nagynabecsülik párt. tagságukat s párthoz tartozásuk írásos bi- tonyftékát: a párttagsági könyvet, ame­lyet féltve őriznek, vigyáznak reá. mint i* szemük fényére. Akadnak azonban pártunknak olyan tagjai is, akik még nem értették meg, mit jelent a párttagság magasztos fogal­ma, nem becsülik eléggé párttagsági!* kát; nem őrzik gondosan tagsági köny­vüket sem. Akadnak olyan párttagok, bkik tagsági könyvüket elvesztik; ezek a párttagok elősegítik pártunk ellenségei­nek aknamunkáját is, mert lehetővé te­szik számukra, hogy az elvesztett párt­tagsági könyv birtokába jussanak s párt­tagnak álcázva magukat végezhesse« gya­lázatos, romboló munkájukat. A párt­tagsági könyv védelme pártunk védelmét is jelenti! A párttagsági könyv éber megőrzése a párthoz való ragaszkodás el­ső elemi követelménye. A pártszerveze­tek, a pártbiaalmiak neveljék párttag­ságunkat a párttagsági könyv megbe­csülésére, védelmére. Vizsgálják ki az Clvesztett pártisgsági könyvek ügyét; ezeket az eseiektt beszéljék meg a párt­tagsággal, hogv ez polWkhi iskolául szolgáljon számukra. A tagsági könyv, csere közeledése különösen megköveteli pártszervezeteinktől, hogy minden olyan párttag ügyét rendezzék, aki elvesztette tagsági könyvét. A Központi Vezetőség határozata ki­mondja, hogy csak azok kaphatják meg új tagsági könyvüket, akik érvényes tag­sági könyvvel rendelkeznek; laki pedig három hónapnál hosszabb ideig nem fi­zeti párttagsági díját, nem rendelkezik érvényes tagsági könyvvel. Párttagsá­gunk túlnyomó többsége tagdíjfizetési kötelezettségének eleget tesz; a párttagok egy része azonban nem fizeti rendszere­sen tagsági díját, sót nagy számban akadnak olyan párttagok is, akik hó­napszámra elhanyagolják tagsági díjuk fizetését. A párttagsági díj fizetése nem egyszerű anyagi kérdés, hanem politikai kérdés, a párthoz való viszony kérdése. Kalinyin elvtárs erről a következőket mondja: .•Ha nem fizetitek pontosan a tagsági díjat, eláruljátok, hogy nem tö­rődtök a párttal, hogy közönyösen fogjá­tok fel a pártkötelességeket. Az. aki ilyen lanyhán fogja fel pártkötelességeit, hoz­ta még az olyan egyszerű kötelességet, mint a tagsági díj befizetése, annak nem ßzivügye a párt. Aki törődik a párttal, tetvesen fizet tagsági díjat, mert ezzel szinte anyagi kapcsolatot létesít pártjá­val“. Pártvezetőségeink, pártbizalmiaink állandó feladata, hogy megmagyarázzák párttagjainknak a tagdíjfizetés politikai jelentőségét; a tagkönyvcsere előkészí­tése során különösen fontos, hogy fel­keressék mindazokat a párttagjainkat, akik nem fizetik rendszeresen tagdíjukat, beszélgessenek velük, biztosítsák, hogy a tagösszeírás, a tagkönyvcsere idejére ren­dezzék elmaradásukat, érvényes tagkönyv, vei rendelkezzenek. A párttagsági könyvcsere sikeres lebo­nyolításának előfeltétele, hogy minden párttagunkat alapszervezetében szabály­szerűen nyilvántartsanak. A Központi Vezetőség határozata szerint ugyanis a tagság összeírása idején csak azokat a tagokat és tagjelölteket szabad összeírni, akik az alapszervezet nyilvántartásában szerepelnek. Alapszervezeteink jelentős részében nem hajtják végre megfelelően a Szervezeti Szabályzat előírását: „Ha va­lamely párttag, vagy tagjelölt munkahe­lyett vagy lakóhelyet változtat, úgy az új munkahelyén, illetve lakóhelyén működő pártszervezethez kall őt átigazolni. Az át­igazolást a párttag, illetve tagjelölt tag­sági könyvébe is be vezetni“. Párt­szervezeteinkben gyakran előfordul, hogy az eltávozó tagok nem jelentik be elköl­tözésüket, nem kérik átigazolásukat az új munkahelyükön, lakóhelyükön működő pártszervezetbe. Ennek következtében át­menetileg ezek a párttagok, tagjelöltek elvesztik kapcsolatukat a párttal, nem él­nek pártéletet. Az 1952 október 15— november 1-i tag. és tagjelölt'összeírás idejére e párttagok és tagjelöltek rendez­zék átigazolásukat, jelentsék be távozá­sukat régi. alapszervezetükben s jelent' kezzenek új munkaterületük, lakóhelyük pártszervezetében. A tagok és tagjelöltek összeírásának előkészítése során fordítsanak gondot pártbizottságaink, pártszervezeteink a tagnyilvántartás rendbehozására. Kommu­nista lelkiismeretességgel, gyorsan, pon­tosan intézzék el a függőben lévő átiga­zolási ügyeket; hajtsák végre 'a Központi Vezetőség határozatát, amely kimondja: rendet kell teremteni a pártokmányok kezelésében s fel kell számolni a lazasá­gokat 'a párttagok és tagjelöltek nyiván. tartásában. A pártbizottságok, pártszer" vezetek, pártbizalmiak ügyeljenek arra, hogy a tagok és tagjelöltek összeírást idején egyetlen, arra illetékes párttá" got se hagyjanak ki az összeírásból, ugyanakkor azonban legyenek éberek az ellenséggel szemben, akadályozzák^ meg, hogy jogtalanul bárkit is összeírjanak, nehogy az ellenseg ilymodon befurakod- hassék pártunkba. A párttagsági könyvcsere sikere a Fokozott érdeklődés előzi meg a máso­dik békekölcsön első nyereménysorso. lását. Szeptember 18'tói 21-ig, a négy húzási napon 116.700 darab nyereményt sorsolnak ki több mint 47 millió fo­rint összegben. Szeptember 18_án, csütörtökön délután 5 órai kezdettel az ünnepélyes megnyitás után 377 húzással 26.100 d'arab nyere" mény kerül kisorsolásra 11.4 millió fo­rint összegben. Kihúznak hat darab öt­venezer forintos nagy nyereményt, száz­tíz darab vegyesen 25.000, 10.000, 5.000 forintos nagy nyereményt kétezer darab ezer forintos, ötezer darab ötszáz forintos és 18.984 darab 300 forintos nyereményt. Szeptember 19_én, pénteken délután 5 órai kezdettel folytatják a sorsolást. Ezen a napon 452 húzással 3 3.600 darab nye­remény 13.6 millió forint összegben ke­rül kihúzásra. Kisorsolnak hat darab öt­venezer forintos nagy nyereményt, száz­tíz darab — vegyesen 25.000, 10.000, 5.000 forintos — nagy nyereményt, 2000 darab ezer forintos 5000 darab ötszáz forintos és 26.484 darab három' száz forintos nyereményt­Szeptember 20-án, szombaton délután 3 órakor kezdődnek a sorsolások. A har- madik napon 450 húzással 33.400 darab nyereményt 13.4 millió forint összegben sorsolnak ki. Hat d'arab 50.000 forintos nagy nyeremény mellett száztíz darab — vegyesen 25.000, 10.000, 5.000 forin­tos — nagy nyereményt 1800 darab ezer forintos nyereményt, 5000 d'arab ötszáz forintos nyereményt és 26.484 d'arab 300 forintos nyereményt. Szeptember 21 "én, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel folytatják a sorsolást. Az utolsó húzási napon kerül sor a száz­ezer forintos főnyeremény húzására. Ezen a napon még öt d'arab ötvenezer forin' tos nagy nyereményt, száznyolcvan darab — vegyesen 25.000, 10.000, 5.000 fo­rintos — nagy nyereményt, 2300 darab ötszáz forintos és 21.114 daPab 300 fo* rintos nyereményt sorsolnak ki. A hú­zások száma 422, a kisorsolt nyeremé* nyék összege 9.2 millió forint lesz. A sorsolások nyilvánosak, az érdeklő, dők számára a sorsolások tartanra alatt pártbizottságok, alapszervezetek vezető­ségei jó munkája mellett a pártbizalmiak munkáján múlik. A pártbizalmiak ellen­őrizzék csoportjuk tagjainak párt­tagsági könyvét; magyarázzák meg pártcsoportjuk tagjainak a tagsági könyvcsere jelentőségét; neveljék a csoportjukba tartozó kommunistákat a tagsági könyv megbecsülésére fe­gyelemre az átigazolás, a tagdíjfizetés kérdésében. Végezzenek különösen oda­adó, lelkiismeretes munkát, a tagössze. írás idején; a párt számit reájuk e fele­lősségteljes munkában! A párttagsági könyvcsere előkészítése, megszervezése felelősségteljes feladat mely sokoldalú politikai s a részletek- bemenő aprólékos szervezési munkát is igényel. Pártbizottságaink, pártszerveze' teink úgy hajtsák végre ezt a feladatot, hogy a tagsági könyvcsere végrehajtása során még magasabbra emeljék a párttag megtisztelő címét. A kommunista párttag a nép ügyének leghűségesebb, legoda" 'adóbb, legáldozatkészebb szerény mun­kása — az új élet építője, akitől példa- mutatást várnak és kapnak a dolgozók. A párttagsági könyvcsere előkészítése idején fokozzuk 'a párttagok felelősségét a soronkövetkező nagy feladatok: a har­madik és negyedik negyedévi terv, az őszi beadás teljesítése és túlteljesítése, az őszi mezőgazdasági munkák sikeres el. végzése és más feladatok megoldásában. A párttagsági könyvcserével a kommunis. ta olyan dokumentumot kap, amely újra megpecsételi 'a dolgozó nép élcsapatához, Rákosi Mátyás pártjához való tartozását; tegye minden kommunista ezt az ünne­pélyes felemelő pillanatot azzal emléke* zetessé, hogy még lekesebben, még od'a. adóbban, még eredményesebben küzd pártunk, nagy ügyünk, a szocializmus győzelméért. Párttagságunkban nagy visszhangot váltott ki az SZK(b)P XIX. !;ongTcsszu- sának összehívása. Száz- és százezer kom­munista, pártunk- száz. és százezer tagja olvasta és tanulmányozza büszke, feleme­lő érzéssel az SZK(b)P módosított szer­vezeti szabályzatát, amely a kommunista párttag elé az új társadalom építésének magas követelményeit állítja. Párttagjaink megértik, hogy magas'ak azok a követel, mények, amelyeket a kommunista párt­tagság állít elébük és hogy ezeknek a követelményeknek fokozott helytállással, példás fegyelemmel, a párt- és kormány, határozatok megvalósításáért folytatott kö­vetkezetes h'arccal kell megfeleiniök. En. nek a harcos helyállásnak jelképe a tmi párttagsági könyvünk. (A Szabad Nép szeptember 13 -i számának vezércikke ) szabad a belépés a zeneművészeti főis# kola nagytermébe. A húzásokról naponta gyorslista ké­szül, amelyet az újságok másnap reggel közölnek. A rádió több alkalommal hely­színi közvetítést, hangképeket ad a sor­solásról, a nagyobb nyereménnyel kihú­zott kötvények számait pedig hirszolgá* lata keretében mondja be. Az összes eredményeket tartalmazó hivatalos nyereménylistát a sorsolás befe­jezése után, szeptember 22_én, hétfőn adják ki és eljuttatják az ország min* den részébe. A munkahelyeken és a tanácsoknál sorsolási tanácsadók állnak a kötvény, tulajdonosok rendelkezésére. A tanács* adóknál 'a kihúzott számokról a leggyor­sabban felvilágosítást kaphatnak a dol­gozók. A sorsolási tanácsadóknál megtekint­hetők az eddigi összes sorsolások össze* vont nyereményjegyzékei. Az Országos Takarékpénztár a sorso­lás tartama alatt a zeneművészeti főisko­lán helyszíni pénztárakat állít fel, ame­lyek azonn’al kifizetik a kisorsolt nyere­ményeket a bemutatott kötvényekre. Szeptember 19_én, pénteken reggel megkezdi a második békekölcsön első sorsolásán kihúzott nyeremények kifize* tését az Országos Takarékpénztár Köz­pontja (Budapest, V., Nádor u. 16.), valamint valamennyi budapesti és vidéki fiókja, ezek a nyeremény'kifizető pénz­tárak este 7 óráig tartanak nyitva és be­váltják a nyertes kötvényeket. Az üzemi takarékpénztár'fiókok is megkezdik szeptember 19.én a nyere* ménykifizetést 1000 forintig bezárólag, vagyis ezeknél az üzemi takarékpénztá* raknál a 300, 500 és 1000 forintos nyeremények vehetők fel. Az üzemek dolgozóinak rendkívül nagy kényelmet biztosít, hogy munkahelyükön juthatnak hozzá a nyereményösszegekhez. A hivatalos nyereményjegyzék alapján szeptember 22-től kezdődően az ország Valamennyi postahivatala is megkezdi a nyeremények kifizetését. A postahivata­lok szintén 1000 forintig fizetik a nye­reményeket. Az ennél nagyobb nyere* menyeket az Országos Takarékpénztár fiókjai fizetik ki. Az OTP központja, fővárosi és vidéki fiókjai, valamint az üzemi takarékpénztárfiókok páníek reggel megkezdik a nyeremények kifizetését Ilyen dicsérő oklevéllel tüntette ki a Megyei Pártbizottság azokat at elvtársakat, akik — mint propagandista előadók — az 1951—52. oktatási évadw ban kiváló munkát végeztek♦ Az oklevéllel kiiüntetctt elvtársakat buzdítsa az elismerés további, még jobb munkára, az áj oktatási évadban valamennyi propa* gandista törekedjék arra, hogy jó oktató és nevelő munkájával hasonló dicsérem tét érdemeljen ki. A dicsérő oklevéllel kitüntetett elviár sah névsora a következő: DIÓSGYŐRI KOHÁSZATI ÜZEMEK: Boronkai István, Fehér Ernőné, Balajli József. Handke Bertalan, Krompaszki Gyula, Kapusztig- József, Daika István, Szép József. Lovas Károly. Füle Berta­lan. Barsi Andor. ÓZDI KOHÁSZATI ÜZEMEK: Bóla László, Armas Fálné, Vincze Gyula, Balogh Barna, Molnár Lajos, Holló Sándorné, Mérai Antal. Lenicki János, Soltész Károly, Törő József, Tenki Jó­zsef, Szabó Ferencné. Ceglédi Lajos, Kosz'a Mihály. BORSODNÄDASDI LEMEZGYÁR: Kócián Gyula. Sándor Miklós, Utasi Imréné, Mikó Gyula. Kormos Zsigrmond, Gyúró Illés, Kovács Géza, Gyárfás Gyula, Bóta Dezső. Sulyok Isiván. Lajtner Gyula. Kormos Géza. DIÓSGYŐRI GÉPGYÁR: Józsa László. Plahetka Ferenc, Sári Imre, Bíró Benjámin, Szente János, Mit. terpach Zoltán. Vajó István, Soós Imréhé, I-Iécei Károly, Máyer István, Diósgyőri Jenő. Hidasi Miklós. Horváih Lajos. ABAUJSZÄNTOI JArAS: Sotkó Bálint. Somogyi János. Dr. Ha­jós Imre, Derackó József, Szokoli András, Magyar Jánosné, Polnyi János, Bodnár József, Lengyel Ferenc. Csomó László. Valisek Antal, Kozma Béla, Markóczi Antal. Horváth József. Simon János, Medveczki László. MEZÖCSÄTI JÄRÄS: Galambosi Imre, Okváth Bálint, Gom­bos Károly, Kabó József, Karcsog János, Dulházi Sándor, Halász Lajos, Horváth Istvánné, Tóth János. Bolkó Dezső, H. Balogh Ferenc, Zuszkai József. Daragó József. Nagy József, Berecz János. Fe­kete Zoltán. PUTNOKI JÄRÄS: Dóca Béla, Murányi Tibor, Bánhegyesi István, Tóth Imre, Nagy Lajos, Vaszil István, Zana János, Nagy József, Lőrincz József. Vida József, Szilágyi Károly, Ki- szely Pál, Sivák Béla. Méreg Tivadar, Mislai Tibor. Veres János, Horváth Ist­ván. Bartos Zoltán, Papp Károly, Molnár István, Balogh András. ÓZDI JARAS: Kovács Károly, Kakukk István, Demes Ferenc, Murányi Antal, Endrész G. Ágos­ton, Görgei Barna. Bartók Sándor, Csat­lós K. Zoltán, Dobos Lőrinc, Varga Jenő, Major Ferencné, Demes Istvánná, Dobos Béla, Balázs Margit, Tamás Béla Nemes Lajos, Fábián Lajosné, Breznanik Pál, Városi Dezső, Turgonyi László, Váci Já nos. EDELÉNYI JÄRÄS: Vadon Pál, Berec István, Szabó János, Kiss O. József, Beke Dezső, Kruop Gyula, Vágási László. Szűcs Lajos. Páll Lajos, Kovács György, Szlivka József, Cipa An^ tál, Kaspoly Pál. Balogh Mihály, Csabai László. SAUJHELY VÁROSI PB.: Bordás József, Gombos Lászlóné, BuzáJ Gyula. Krasznai Károly, Gembár Imre, Gellért Imre, Migleci Józsefné, Magházi József, Nasztanovics Ferencné. Papp La­jos. Kubovics János. Bárány Béláné. SAUJHELYI JÄRÄS: H. Timkó János, Pokrócos János, Ju­hász János. Somosi Ede, Szebényi László, Tóth Berta’an, Morcsák Gyula, Kocsis Zsigrmond, Ádám Imre. K. Nagy Sándor* Farkas László, Molnár István, Stejner Béla, Fehér János. Magyarí Lászlód Kutsera Zoltán, Rozgonyi Miklós. MEZŐKÖVESDI JÄRÄS: Sápok Margit. Ináncsi István, Nagy Jój zsef, Bene János, Keresztúri Kálmánná, Virágrh Gyula, Ocsai István. Orosz Im­réné, Orosz István. Bán János, Földi GflJ bor. Horváth Margit. Barna Gyula. SZIKSZÓI JÄRÄS: Juhász János. Endreák Ferenc, Zonv bori Sándor, Garai Józsefné, Kardot Gyula. Szendi János. ifi. Nagy János. Szánló István. Beke Gusztáv. Malyik András, Bukovenczky Erzsébet, Laka­tos Margit. Papp Lajos, Juhász Imre* Nyitrai Erzsébet, Németh Istvánné, Hulop István, Ducsai István, O. Nagy János,- Gazdigh Borbála, Zsuráfszki Zoltán. ENCSI JÁRÁS: Bartkő Vilmos, Szemán István, Nagy József, Kiss Erzsébet, Jancsó András* Imri Gyula. Rodecki József, Fancsalszky Imre, Gaál József, Balázs József. SÁROSPATAKI JÄRÄS: Hátrány József. Gnerrics György* Hreskó Miklós. Páhi Mihály. SZERENCSI JÁRÁS: Zimon Gyula, Kozák István, SerfőzQ János, Mészáros Irén, Lövei Józsefné, Pece Jánosné, Gömöri Irén. Kovács Fej renc, Mika Istvánné, Szmerek Istvánné* Karácsonyi Sándorné, Madarász György* Adonyi Lászlóné, Fazekas István, KosaJ ras Ferencné, Tóth Lajos. MISKOLC VÁROSI PB: Pataki Dezső. Sebők Béla, Somogyi Miklós. Benyák Béla, Beke Árpád, Kuzj ma Sándor, Goór Gyula, Szabó Imre, Kán* tor Sándor, Szűcs Andor. Szentkirályi Györgyné, Hefler Sándor. Peske Ottó, Kozma Istvánné, Csillag Gyula, Tóth Magdolna. Jeremi Imre. Duró József* Széli Gábor, Soós József. Jecs János, Gaál József. Balázs Mártonná, Cakó Jó­zsef, Serfőző István, Paulovics Ágoston* Pataki Lajos, Faragó Dezső. Mocsári La­jos, Kosa Pál. Polk Lajos, Bartha Mári** Kecskeméti Istvánné, Kürthi Györgvn/v A begyűjtési minisztérium verseny jelentése A letört kukorica, napraforgó és a burgonya mennyiségéh«! viszonyítva le* maradás van a beadás teljesítésében. A kukorica-, a napraforgó- és a burgonya- begyűjtés ütemének fokozása érdekéi*”! a tanácsok több napon keresztül tegyék közhírré, hogy a kukorica törésének, a napraforgó- és a burgonya szedésének megkezdését a termelőknek be kell jelen­teniük a tanácsnál. Amennyiben a ter­melők bejelentési kötelezettségüknek azonnal nem tesznek eleget, a tanács megbírságolja őket. Tudatosítani kell, hogy a kukorica és a napraforgó beadá­sát a törés után öt napon belül, a bur­gonya beadását pedig a szedés után azonnal teljesíteni kell. A tanácsok J» hátralékosokkal szemben késedelem nél­kül és minden esetben alkalmazzák az 5—10 százalékos felemelést, a kártéríté­sek kivetését és a határidő letelte után, 48 órán belül az elszámoltatást. A kukoricabegyüjtési verseny állásai 1. Szolnok, 12- Borsod­A burgonyabegyüjtési verseny állása# 1- Győr, 17. Borsod. A sertésbegyüjtési verseny állása: L Zala, 8. Borsod. I A tojásbegyüjtési verseny állása: ]> Győr, 9- Borsod. A baromfibegyüjtési verseny állásai 1. Békés. 16- Borsod. Szabotáló iiulákot ítélt el özvegy Kékl Jánosné tiszapalko- nyai kulák előzetes bejelentés nélkül kezdte meg a napraforgó törését, s az előirt öt napon belül nem tett ele­get beadási kötelezettségének. 130 kilő élősertés beadással is tartozik még, egyéb terménybeadási kötelezett­ségének sem tett eleget. Állatállomá­nyát felszólítás ellenére sem növelte. a mezöcsáti járásbíróság Hanyagul művelte földjét, így ka* tasztráüs holdankint csak 3 mázsás termésátlagot ért el, holott a szom­szédos földeken 11 mázsa termett. A mezöcsáti járásbíróság 1 évi és 2 hó­napi börtönre, 1000 forint pénzbünte­tésre és mezőgazdasági ingatlanainak elkobzására Ítélte, Még ma kössön szerződést nyuiaira a Prcmesállattenyésztő Vállalattal Prémnyulért élősúlyban kilogrammonkínt 12 forintot fizetünk Levélmegkeresésre szerződési blankettát küldünk Prémes állattenyésztő Vállalat Budapest, V. Sütő-utca 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom