Észak-Magyarország, 1952. szeptember (9. évfolyam, 205-229. szám)

1952-09-21 / 222. szám

6 ÉSZAKMAGYARORSZÁG VUsAmap, 1953. szeptember *1­Monok ünnepi lázban ég. Fellobogózott 6zekerek robognak, daloló csoportok vo­nulnak utcáin- Minden ház falán zászló. Egyre nagyobb a tömeg. A megye minden részéből érkeznek a (küldöttek, köztük pompás népviseletbe öltözött sok dolgozó fiatal. * Hullámzó tömeg veszi körül a lobogók­kal díszített Kcssuth-házat, amely előtt fegyveres alakulataink tagjai állnak dísz­őrséget. A sokaság moraja egyszerre el­hal, ünnepélyes a csend- A honv.'dzene- kar halkan a Kossuth-nótát játssza- Megkezdődik a koszorúzás- Óriási, gyö­nyörű, vörös szekfü'koszorúval két hon- fvéd indul a ház homlokzatán lévő bronz emléktábla felé. Nógrádi Sándor elvtárs. altábornagy, a honvédelmi miniszter első helyettese lépdel mögöttük. Hosszú, feszes tiszteletadással adózik Kossuth Lajos em­lékének. — Mind több és több a virág az emléktábla alatt, végül szinte teljesen elborítja a ház elejét- * Indulót játszik a zenekar. Vezényszó hangzik. Feltűnik a honvédek díszszá­zada. Csillogó, sötétzöld acélsisak a kato­nákon, kezükön fehér kesztyű, keményen markolják géppisztolyukat. Nyílegyenes sorokban vonulnak. A vezénylő tiszt ke­zében kard villan s dong a föld Kossuth vörössipkás utódainak léptei alatt, büsz­kén előreszegezett tekintettel, díszmenet­ben tisztelegnek a nagy szabadsághős emlékének. — Milyen szépek. . • — sóhajtja bol­dogságtól könnyes szemmel Menyhárt Józsefné- — Az én fiam is itt lehetne közöttük, hiszen 5 is tiszt. Ugye, közve­títi a rádió az ünnepséget. Legalább hallja, hogy mi történik a falunkban. • • * Olyan az ünnepi emelvényt körülölelő domboldal, a Kis kút völgy, mint az ezer­nyi színben pompázó virágos rét: az asz' szonyok tarka csoportjai között bányá­szok sötétkék egyenruhái tűnnek fel, népi táncosok színes hímzett ruhája virít, az úttörök fehér inge fölött úttörőnyak­kendő piroslik, feketeruhás monoki öre­gek közé legyesbényei, megyaszói, szent" istvánbaksai, ózdi, diósgyőri, miskolci vendégek vegyülnek. A termelőcsoportok tagjai cs az állami gazdaságok dolgozói vörös és nemzetiszínű zászlók, feliratos táblák alatt állnak- 200 tagú énekkar sorakozik fel a színpadon: — a szerencsi óvónőké-pzősök és úttörők énekelnek. Harsogva verik vissza a domboldalak a szárnyaló dalt: ,,Egy szó többet ér, mint száz, ez a: szabadság!“ * Zúgd taps fogadja a monoki öregeket, amikor ropják a csárdást. A legfiatalabb „menyecske” is túl van legalább az ötve- nen, a legdaliásabb „legény” is az ötven­ötön. De olyan szívesen járják a táncot, mint néhány évtizeddel ezelőtt, fiatal korukban. A zenét időnkint azért kicsit gyorsnak találják. Kalapjuk mellett piros szegfű virít, párjuk vidáman lobogtatja kendőjét­Éppen olyan fáradhatatlanok, mint a munkában. Szívesen megismétlik táncu­kat, — így kívánja dübörgő tapsával a sokezernyi közönség. Kedves, vidám jelenet a színpadon .. • A lány könnyes szemmel búcsúzik „legény b-a r útitól, Ieánypajtásitól”. Vő­A FELEJTHETETLEN MONOKI ÜNNEPSÉG titkára meluvtta Kossuth történelmi nagyságát, izzó hazafiságát, meg nem legénye vigasztalja a hófehérruhás meny­asszonyt; ízes rigmust mond. Tökéletes lakodalmi jelenetet varázsol­nak a színpadra a mikóházi népilánco­sok. A humoros, kedves rigmusokat a közönség nagy figyelemmel, élvezet .el hib'gatja. Ilyenkor a táncosok új rőt gyűjtenek a még gyorsabb, még lendüle' tcsebb tánchoz- Mindenkinek .etezii a pompás népi jelenet, de különösen nag“ ragadja a szovjet és lengyel vendégeket­— Gyönyörű volt, — mondja Sztani- szláw Pietak lengyel író szoins'.édjánaK és lelkesen, fáradhatatlanul tapsol a mikóháziaknak. a tép. Nagyanyám sokat beszélt átlói, mennyit kellett dolgozniok ingyen... * .-.A kultúrműsor befejezése után min­denki a Kosruth-ház felé özönlik. A négy helyiségben most múzeum van. Kegyelet­tel összegyűjtött emlékeket álilítottak it. ki a magyar szabadságharc vezéréről. Ér­tékes, gazdag anyag van most együtt a ía.rkon, az asztalokon és az üvegszekré" nyékben. Néma áhítattal szemléli a messze kör­nyékről összejött látogató sereg. Öreg, szakadozott zászlók borítják az egyik falat, egyiken rajta Kossuth képe. Cl*. **« «A. A* v-t'-O mAp) « Vit^O liivutwu» -o-tytutf S9*-.... » te, »te •yy6­•• «. te. te-jj »te •=• *•'*■'* te*, rtw A. /***■* "«AíWí ..... .vetette ' ' V:« ' - te. ' Zotete *n-*r~* .. Tsa— A*. U^ÍC-HV­-2, a. ­-“ói ~ . r * te. «Je»« A * ./)/ y _- A ,vv>r— .. — ry* ^ A— I » V *ST .Te** . '* V , 'te' , ^ te-»» i*'},.—te „**y**^ t 'te— Az okmányok között Kossuth fontosabb levelei, a Törvényha­tósági Tudósítások és az Országgyűlési Tu­dósítások eredeti pél­dányai. Megsárgult lapok, — Kossuth lapjának, a Pesti Hírlapnak első szá­mai- Üvegszekrény­ben a függetlenségi nyilatkozat, amely a Habsburgokat meg­fosztotta trónjától, felsorolja a magyar nemzet ellen elköve­tett alávaló bűnei­ket. Kossuth aranyozott kardja is itt van- Régi pisztolyok, ágyúgolyók, a nem­zetőrök, a paraszt" felkelők fegyverei, kiegyenesített ka­szák állnak a sarok­ban. Nagy sikert aratnak a monoki úttörők is. Sok tapsot kapnak a szerencsi rendőr" egyesület táncosai és az egri pedagógiai főiskola énekkarának tagjai. Kossuth" nótákat énekelnek nagy hatással. * Feketeruhás nénike áll a színpad mel" lett- Araikor az énekkar befejezi Kossuth huszárjainak indulóját, a körülötte állók­hoz fordul: — Ej, de régen hallottam ezt a nótát. Akkor, amikor Kossuth apánkat temet­ték. A más községbe valók csoláíkozva néznek rá, a szomszédok gyorsan meg­magyarázzák, hogy özv- Kurucz Jánosné csakugyan résztvett Kossuth Lajos teme­tésén Most már több mint 80 éves. Sokat mesélt Kossuth-apánkról. Mikor az or­szágot bejárta a hír Kossuth haláláról és arról, hogy hazahozzák, ittliorii föld De temetik, — a monokiak közül sokan Bu­dapestre utaznak és resztvettek a temeté­sen. — Annyi nép volt ott, hogy meg sem letetett számlálni, — emlékezik vissza Kurucz néni; remegő kezével végigsimítja rárcos, barna arcát. — Sírtunk. Vila mennyien, az egész ország. Csak az “.rak nem siratták, a grófok, a hercegek. El sem jöttek a temetésére . •. — - Persze hogy nem. Hiszen jogit adott a népnek, — mondja Zilahi néni. — Azért üldözték ki, mert eltörölte a rr botot, azt akarta, hogy szabad le '/ín Szürkére kopott mappa Kossuth turini íróasztaláról, egy varródoboz a szabadság­hős rejtett arcképével. Ezeket a felbecsülhetetlen értékű em­lékeket népi államunk ajándékozta a monoki Kossuth-múzeumnak. Bényi Lász­ló a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának képviseletében ünnepélye­sen adja át az anyagot a falu dolgozói­nak, akiknek nevében Boros Lajos ta" nácselnök mond köszönetét- ígéri: úgy vigyáznak a falu halhatatlan fiának ha­gyatékára, mint a szemük fényére. 4 sátoraljaújhelyi dolgozók Kossuth ünnepségei Ünnepségek sorozatán emlékeztek meg Kossuth Lajos születésének évfordulójá­ról a sátoraljaújhelyi dolgozók is. Már reggel megkezdődtek az ünnepsé­gek- A Kossuth Lajosról elnevezett álta­lános gimnáziumban az iskola növendékei márvány emléktáblát helyeztek el abban a tanteremben, ahová annakidején Kossuth Lajos járt. Kossuthról nevezték el a tantermet, amelyben ezentúl az iskola legjobb osztálya tanul. Ahol Kossuth Lajos ült, — a középső parisor első padja — az osztály legjobb tanulójának helye lesz. Jelenleg ez a di­csőség egy dolgozó paraszt fiát, Aranyosi János IV- c. osztályos tanulót érte. Megnyitották a gimnáziumban a Kos" suth-kiállítást, amelynek anyagában ott van az iskola anyakönyve Kossuth Lajos nevével. Az iskolában megalakult a Kossuth irodalmi kör és a Kossuth-emlékeket kutató brigád. Egyik nagy eseménye volt az ünnep­ségnek, a Kossutlrszobor megkoszorúzása. A párt, a tanács és tömegszervezetek, a fiatalok képviselői helyezték el a kegye" letes megemlékezés virágait a szobor talapzatán- A városi moziban ünnepi nagygyűlést tartottak, Szabó Zoltán a közoktatásügyi minisztérium küldötte tar­tott ünnepi beszédet­Délután a város dolgozói a „Béke" filmszínházban emlékeztek meg Kossuth Lajosról. Ott voltak a dohánygyár, a bútorgyár és a többi üzem dolgozói, a város lakóinak nagy része. Gyárfás János elvtárs, a Megyei Pártbizottság másod­alkuvó szabadságszeretetét. Az ünnepi ülés végén az üzemek és iskolák kultúr- csoportjai szerepeltek. Este a kujtúrott' honban a Kosssutli-gimnázium fiataljai Kossuth-bált rendeztek, melyet ezentúl minden év szeptember 19-én megtarta" nak­Miskolci úttörők koszoruzási ünnepe a Kossuth szobornál A miskolci általános iskolák úttörő csapatainak küldöttei pénteken ünnepé" lyesen megkoszorúzták a Kossuth-szob- rot. Fodor Pálné, a Palóczi-utcai általá­nos leányiskola igazgatója mondott ün­nepi beszédet. Utána az úttörők elhelyez­ték virágcsokraikat és koszorúikat. A Palóczi'utcai általános leányiskola úttörőcsapata kultúrműsorral Szerepelt, ezt követően az úttörők díszmenetben el­vonultak a szobor előtt­Értékes új filmeket mutatnak be a megyei filmhéten Megyén khen szeptember 25.én ün­nepi díszelőadásokkal kezdődik a me­gyei filmhét, amelynek keretében szá­mos üj filmalkotást mutatnak be. Miskolcon 2ő-én este fél 8 órai kéz. de! tol a „Falusi orvos" című magya­rul beszélő színes szovjet filmet mu­tatják be díszelőadás keretében a Béke filmszínházban. Szaladnya Fe. renc elvtárs, a miskolci pártbizottság ágit. prop. titkára mond ünnepi beszé_ det Előző este a diósgyőrvasgyári Kultúr moziban a „B- ügy" című ki­tűnő csehszlovák filmmel nyitják meg a filmhetet. Itt Kláben Józsefné elv­társ, a II. kerületi tanács népműve­lési előadója mond beszédet. 25-től, csütörtöktől kezdve a miskolci Kos­suth moziban folytatódik a „B. ügy” vetítése. A vasgyári moziban mutatják be a filmhét alatt 28-án az első színes csehszlovák filmet, amelynek címe: „Sötétség-” A történelmi film a hu­szita mozgalomról szól. Ugyanitt mu­tatják be ismételten az eddig Is nagy sikert aratott „Vidám szüret” című grúz filmet. A miskolci Fáklya mozi­ban vetítik először a miskolci dolga, zók számúra 27—28-án a „Hogyan készültünk as olimpiára” című dokii- ment-filmet, amelyet a tatai edző. tábor életéről készítettek. A tábort; — mint Ismeretes — meglátogatta: Rákosi elv társ. A diósgyőri Diadal moziban 24-től 26-ig a „Kiss Katalin házassága?' című magyar film, 28-tól 30-ig a „Májusban történt” című csehszlovák film szerepel műsoron. Perecesen köz­kívánatra a „Bátor emberek” című szovjet filmet adják elő 28—29-én. Hejőcsabán 24—25-én a „Janika“ című magyar film, 26—28-án az -Jígij életen át” című szovjet film kerül mű­sorra. özdon szeptember 28—29-én nép művésze” című nagysikerű cseh­szlovák filmet mutatják be^ amely Mikolas AlesrőL a kiváló csehszlovák realista festő Tétéről és műveiről készült, születésének 100- évforduló­jára­Este 7 óráig hosszabbították meg _ az Országos Takarékpénztár pénztári szolgálatát Az OTP budapesti nagy fiókjai, valamint győri, miskolci, szegedi és pécsi fiókjai a dolgozók kényelmének biztosítására este 2 óráig tar­tanak nyitva. — Nyeremények kifizetése. — Takarékbetétek be- és kifizetése. Állandó hétköznapi műsorszámok: Rádióműsor KOSSUTH RADIO 6.00 Falurádió 6.30: Hírek. Lapszemle. 5.45: Hanglemezek. 6.45: A Szabad Nép vezércikke 7.45: Levelezőink jelentik. 15.15: Hírek szerbül. 7.55: Műsorismertetés 17.00: Hírek. 8.05 Hanglemezek. 18.40: Hírek németül. 8.30: Műsorzárás. 19.30: Hírek szerbül. 12.00: Hírek. Hangos újság. 20.00: Hangosujság. 14.00: Időjárás és vízállas- 20.40: A begyűjtési verseny jelentés. hírei. 22.00: Hírek. Sport. 7.35: 24.00: Hírek. 9.20: PETŐFI RADIO J7 30: 6.00: Hanglemezek. 18.25: 6.46: Jó reggelt, gyerekek! 19.15: 7.15: Hírek szlovénül. 21.00: Hanglemezek. Gyermekrádiő. Hírek, Hírek Hírek szlovénül Sportnegyedóra. Hírek franciául. a ét fő. sxeot. 22 hedd. sxept. 23 Sxerda. .«ssept. 24 Csütörtök. sxent. 217 Péntek. sxept. 26 Sasom bat, ______sxept. 27 Vasárnap, sxept, 2H KOSSUTH-RADIO. KOSSUTH RADIO ROSSUTH-RADIO. KOSSUTH-RADIO. KOSSUTH. RADIO. KOSSUTH-RÁDIÓ. KOSSUTH-RADIO. 11.30: Részlet Karinthy Fe- renc készülő regényéből. 12.30: Népi zenekar. 13.15: A magyar rádió kis­együttese játszik. 14.15: Heti zenés kalendá­rium. 15.30: Orosz románcok. 15.50: A magyar munkás- mozgalom harci dalaiból. 17.15: Ifjúság hangja. 17.35: Dalolj velünk. 17.55: Jó munkáért szép muzsikát. 19.00: Tánczene. 20.45: A tábornok úr köny­vet ír. 22.25: Zenekari hangver­seny. PETÖFI-RÄDIO: 6.00: Vidám operarészletek. 7.00: Cimbalom*, és furu­lyakettősök. 7.35: Magyar művészek szovjet filmdalokat éne­kelnek. 8.15: Táncok. 9.00: Hangszerszőlók. 10.10: Régi magyar operet­tekből. 11.20: Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok — nyitány 15.00: Mesehangverseny gyermekeknek. 16.00: Sziklát fejtek, vájom a szén eret... 16.30: Magyar népdalok és táncok. 17.40: A rádió népművelési hí rád őía. 18.00: Wiedermann: f-moll toccata és fuga. 18.10: Beszélő atlasz. 18.40: Szabad népek filmze néjéből. 19.00: Az önműködő gyár. Előadás. 19.36: Szív küldi szívnek. 20.00: A budapesti fúvós- együttes játszik. 22.00: Hangverseny rádió­operettekből. 62.40: A drezdai Kreut» kórus énekel. 11.30: Női szemmel... 11.50: Skroup: A drótos —• nyitány. 12.30 A munkaerőtartalékok központi énekkara. 13.00: Horváth Elemér éa zenekara játszik. 13.30: A lengyel rádió műsorából. 14.15: Dunajevszkij művei­ből. 15.30: Köszöntjük Mao Ce- tung elvtársat. 15.50: Részletek Mascagni Parasztbecsület operájából 17.15: A Határőrség Hír­adója. 17.45: Termelési Híradó. 18.00: Terülj, terülj asztal­kám. Zenés irodalmi műsor. 19.00: Egy falu — egy nóta. 20.45: Közvetítés a Nemzeti Színházból: Ozorai példa. Közben: 22.25: Hírek. 23.55: Hanglemez. PETŐFI-RADIO: 6.00: A moszkvai rádió műsorából. 6.35: Tömegdalok. 7.00: Híres szólisták hang­versenye. 7.36: Magyar és szlovák népzene. 8.30: Operarészletek. 10.10: Kónya Kálmán elő­adása. 10.40: Magyar zenekari muzsika. 15.00: Kőrusmövek. 15.15: A rádió kisegyüttese játszik. 16.00: Móricz Zsigmond élete és művei. 16.30: Zenekari hangver­seny. 17.40: Magyar népdalok. 17.55: Tánczene. 18.40: Szív küldi szívnek, 19.00: A rádió tudományos híradója. 19.35: A MÁV szimfőnikus zenekara. 22.00: Klasszikus művek. 22.45: Szimfőnikus táncok. 11.30: Francia költők forra­dalmi versei. 11.45: Mjaszkovszkij: Szláv rapszódia. 12.30: Magyar és szovjet fuvősindulók. 13.15: A rádió kisegyüttese. 14.15: Hangszeres szólisták hangversenye. 14.30: Részletek mese­operákból. 15.30: A dolgozók óvónőkép­ző intézetének énekkara. 15.50: Az első orosz forra­dalmár író, 16.20: Az arany. Rádiójáték. 17.15: Diákok énekkara. 17.30: A dollár álarc nélkül. 17.45: Dalok a természetről. 18.15: Szív küldi szívnek • 19.00: Építőipari félóra. 20.40« Rasilides Mária énekel. 20.50: Dillafüred-munkás- üdülő. 21.00: Szimfőnikus zene, 22.25: Operettrészletek. 23.22: Beethoven vonósné­gyes. PETÖFI-RADIO: 6.00: A béke védelmében. 7.00: Szimfőnikus táncok. 7.35: Részletek a Bűvös szekrény c. operából. 8.00: Szórakoztató muzsika. 9.00: Beethoven műveiből. 10.10: Filmzene. 15.00: Bartók műveiből. 15.30: Az Elbától a Kínai­tengerig. 15.45: Strauss hangverseny. 16.45: Delly Rózsi énekel. 17.10: Szeberényi Lehel el­beszélése. 17.30: Kodály zongoramüvei­ből. 17.40: Állami gazdaságok híradója. 18.00: Népi énekesek. 18.40: Tánczene. 19.10: Szovjet népek dalai. 20.10: Tanul junk-olvassunk. 22.00: Szovjet írók megzené­sített művei. 11.30: „így döntöttünk mi, bolsevikok...'* 12.30: Katonaegyüttesek énekelnek. 13.15: Dalok és hangszer­szólók. 14.50: Népi zenekar. 15.30: Eső-leső társaság. 16.00: Részletek Gounod Faust c. operájából. 16.30: Eger, vitézeknek ékes oskolája. 16.45: Kantáta Sztálinról. 17.00: Külpolitikai kérdé­sekre válaszolunk. 17.85: Jó munkáért, szép vvjii íoilíő f 18.00: A néphadsereg hír. adója. 19.00: Egy falit —egy nóta. 20.45: Hanglemez. 21.00: Bartók est. 22.10: Népek vidám táncai. PETŐFI RADIO: 6.00: Részletek a Palota- szálló c. operettből. 7.00: Kórusok. 7.35: Színes reggeli mu­zsika. 8.30: Az épülő kommuniz­mus országában. 8.40: Klasszikus operettek­ből. 10.10: Magyar muzsika. 10.50: Verbunkosok, népda­lok, csárdások. 15.20: Bariók műveiből. 16.10: A rádió kisegyüttese. 16.40: Petrarcától Majakov­szkijig. 17.00: F-'-akoz‘atő muzsika. 17.40: Falurádió. 17.55: Uj magyar zenekari “ —ika. 18.40: Szív küldi szívnek. 19.00: TJj élet Borsodban. 19.35: A rádió tánczenekara. 22.00: Kórushangverseny. 22.35: Brahms Esz-dur szó. náta mélyhegedűre és zon_ gorára. 11.30: Jónásból furós lesz. Elbeszélés. 12.30: Hanglemezek. 13.15: Népi zenekar. 14.15: Szórakoztató muzsika. 15.30: Basilides Mária énekel. 15.50: Szvit a Berlin eleste c. film kísérőzenéjéből. 17.15: Népzene. 17.55: Nemzetközi kérdések. 18.10: Magyar dalok. 19.00: Kossuth díjasok a mikrofon előtt. 19.15: Hanglemezek. 20.46: Soszlakovics művei­ből. 21.00: Barlők est. 22.25: Népi zenekar. 22.10: Soszlakovics V. szim­fóniája. PETÖFI-RADIO: 8.00: Falurádió. 6.15: Operarészletek. 7.00: Strauss-keringőlc. 8.15: Magyar népzene. 8.45: Aláírjuk a felhívást. 10.10: Fúvós induló. 10.40: Zongora szonáta. 15.00: Kurup dalok. 15.40: Szervánszky: Honvéd, kantáta. 16.00: Sándor András sztálinvárosi jegyzeteiből. 16.20: Részlelek a János vi­tézből. 17.00: Szív küldi szívnek. 17.40: Az ifjúsági rádió műsora. 18.10: Beszélő atlasz. 18.40: Ifjúsági kórus. 19.00: Egy falu — egy nóta. 19.35: A rádió ajándékműso­ra Néphadseregünk tiszte­letére. 20.00: Tánczene. 22.00: Vidám zenés tarka est. 11.30: Virrasztunk álmaitok felett. 12.30: Népi zenekar. 13.00: Szórakoztató muzsika. 13.30: Néphadseregünk dalaiból. 14.15: Operett és filmdal a bányászokról. 14.30: Móricz Zsigmond élete és művei. Komor 16. 15.00: Érik a szőlő. 15.30: A pákozdi ütközet. 15.45: Állami vállalatok hírei. 15.50: Könyv, muzsika, színház. 16.10: Szovjet napok —* szovjet emberek. 16.20: A Pjatnyickjj-együt- tes műsorából. 16.30: Zola. 17.15: Részletek Koval} oratóriumából. 18.00: Falurádió. 18.30: Szív küldi szívnek.. 19.00: Egy falu — egy r^jta. 20.45: Ki mit szeret. PETŐFI RADIO 6.00: Zenekari muzsika. 7.00: Hangszerszőlók. 7.35: Hanglemezek. 8.00: Szines magyar mit vei Író 8.40: Részletek Moniuszko és Smetana operáiból. 10.10: Maeryar szerzők műveiből. 10.50í Népi zenekar. 15.00: Kórushangverseny. 15.25: Részléf n Nyugtalan Adria c. regényből. 15.45: Magyar népdalok. 16.00: Zenei újság. . 16.35: Közgazdasági negyed óra. 16.50: Szív küldi szívnek. 17.40: A rádió postája. 18.00: Népdalok. 18.40: Tánczene. 19.35: Mindenki operája. Glinka: Ivan Szuszanyin. 22.00: Lehár operettjeiből. 22.30: Smetana és Dvorzsák műveiből* 6.00: Zenés vasárnap reggel. 6.45: A Szabad Nép vezércikke. 9.00: Egy falu — egy nóta* 9.30: Hazánk őrei. 10.10: Egy kis nóta — egy kis móka. 11.00: Béke és szabadság. 11.30: A néphadsereg együttese. 13.00: A béke katonái. 13.30: Hangos újság. 14.15: Táncdalok. 14.45: Gyére pajtás katoná­nak. 15.30: Hanglemezek. 16.00: Ismerkedjünk holna­punkkal. 16.30: Tánczene. 17.00: Egy hét a külpoliti­kában. 17.20: Operetfrészlet. 17.40: Kincses kalendárium. 19.00: Magyar zeneszerzők müvei. 22.20: Hangverseny néphad­seregünk tiszteletére. 21.20: Hangképek a vasár­nap sportjáról. 21.50: Igor Ojsztrah hegedül 22.10: Tánczene. 23.10: Csajkovszkij: V. szimfónia. PETŐFI RADIO 8.00: Magyar dalok. 8.30: Falurádió. 9.00: Ref. vallásos félóra, 9.30: Ev, istentisztelet. 10.15: Művészlemezek. 11.00: Miska bácsi lemezes- ládája. 11.35: Bánvász műsor. 12.05: Zenés Összeállíté- Dél-Amerikáról. 12.50: Eleiünkről. 13.00: Operarészletek. 14.00: TTangszerszólók. 15.00: Kérdezz — felelek’ 15.20: Verbunkosok. 16.00: Gvermekműsor. 17.40; Tánczene. 18.05: Szív küldi szívnek. 18.40; Ütközet békében. 19.50: Népdalok. 22.OO: Báthi Anna énekel, 22.25: Operettketiősök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom