Észak-Magyarország, 1952. augusztus (9. évfolyam, 179-204. szám)

1952-08-09 / 186. szám

4 ÉSmMX'CTÁKÜRSZÁC Szombat, 1952. angnsztas 9. „JÓL SEGÍTI elő a kulturagitáció A BEGYŰJTÉS SIKERÉT AZ ABAÚJSZÁNTÓI JÁRÁSBAN (Tudósítónktól■) Az abaújszántói járásban az elmúlt évhez viszonyítva jelentős mértékben megélénkült a1 Ikoltúragitáeió az aratás, cséplés és begyűjtés idején. Egyre több községi tanács ismeri fel a kultúragiiáció je­lentőségét. Azok a községek, amelyek­ben jól megszervezték a kulturális nevelés eszközeivel folytatott felvilá­gosító, oktató munkát, határidőre ele­get tettek félévi begyűjtési tervük­nek. Természetes, hogy ugyanakkor emelkedett a község dolgozóinak mű­veltségi színvonala is. Egyre növekszik az érdeklődés az előadások iránt Az abaújszántói járásban 9 község­ben tartották meg a „Szabad Föld Tavaszi Vasárnapok" előadásait, mind a 9 község 100 százalékon felül tel- jesílette beadási kötelezettségét. A járásban júniusban IS előadást tar­tottak, ezek meghallgatására össze­sen Íö73 dolgozó jelent meg. AbaűJ- váron az egyik előadás után a hall­gatók vállalták, hogy határidő előtt befizetik adójukat. Hernádszurdokon az egyik előadás hatására a község dolgozó parasztjai megfogadják: ha­táridő előtt behordanak, ennek érde­kében kisegítik egymást fogatukkal. Zlsujta községijén az iskola hang­éi ösítő berendezése segítségével a köz­ség több pontján elhelyezett hangszó­rók közvetítették az előadásokat, hogy minél többen meghallgathassák. Felsődobszán 128-an vettek részt a növényápolásról szóló előadáson, a hallgatók hozzászólásukban hangsú­lyozták : a jövőben nagyobb mérteb­ben használják a gépeket a növény- ápolásnál. Az abaújszántói járási tanács nép­művelési állandó bizottsága az utóbbi hónapokban lényegesen megjavította munkáját. Vágner Gábor állandó bi­zottsági tag Szentistvánbaksán csasz- tuska-brigádot szervezett, amely mun­kahelyén keresi fel a dolgozókat- Gyermán László és Pribula Katalin példamutatása alapjan az állandó bi­zottság tagjái az egyes kultúrcsoporto- kat patronálja’ A járási pártbizottság értékes segítsége Elsősorban azért javult meg a kult'úragitáció, mert a járási párt- bizottság rendszeresen ellenőrzi, a já­rás területén működő kultúrcsoportok munkáját, segítséget nyújt az ered­mények fokozásához, a hibák kijaví­tásához. A járási pártbizottság segít­ségének köszönhető, bogy a népmű­velési ügyvezetők között megszilár­dult a munkafegyelem, a népművelési ügyvezetők rendszeresen tartott érte­kezleteken megbeszélik feladataikat, átadják egymásnak tapasztalataikat. A • járás 22 községében alakult 5—6 tagú esasztuska-brigád. Legjobban mű­ködik az abaújszántói, abaújkéri, hernádszurdoki, hidasnémeti, tornyos­németi, vilmányi és pányoki csasz- tuska-brigád. A kultúrmunkások egyre jobban megkedvelték a napi feladatok elvég­zésére mozgósító egyfelvouásos szín­darabokat, jeleneteket, amelyeket művészi színvonalon adnak elő- Az abaújszántói MSZT kultúrmunkásai megtanulták és nagy sikerrel mutat­ták be a magasabbfokú színjátszó kö­vetelményeket támasztó „Bányászok" című háromfelvonásos színművet is. Filmveiités az élenjáró dolgozó parasztok hazénai Eredményesen használják fel a kultúragitáeióban a hangoshíradókat. Napok múlva is beszélnek Abaújva- ron, Zsujtún, Abaújszántón, Gönc- ruszkán a dolgozói: arról, ha vala­melyiküket megdicsérték a hangos- híradóban és sürgősen kijavítják hi­báikat azok, akiket megbíráltak. Több népművelési ügyvezető helyes módszere, hogy az élenjáró dolgozók házához viszi el és ott vetíti a dia- filmet. A kultúragitáeióban tevékenyen résztvesznel: a DISZ-fiatalok és az úttörők. Különösen a hernádbüdi es hernádszurdoki DISZ-szervezetek és a hidasnémeti úttörők tűntek ki a be­gyűjtés sikeréért folytatott agitáció- ban. SZADECZKY ISTVÁN járási népművelési előadó­A nyári munkák idején is emelkedik a népkönyvtárak olvasóinak szánta a szikszói körzetben (T udósítónktól) Népkönyvtárosaink nagy része már szakított azzal a té- \es nézettel, bogy a nyári időszak „bolt idényt” jelent a könyv! ár­munkában. Ezt bizonyítják a szikszói körzeti könyvtárhoz tartozó községek­ben elért szép eredmények. Laczkó Miklós alsóregmeci népkönyvtáros és helyettese örömmel jelentette, bogy a nyári munkák ellenére mind az olva­sók, mind az olvasott művek számát kétszeresére emelték. Jó munkát vé­geznek az olaszliszkai, széphalmi, abaújszántói és riesei népkönyvtáro­sok is. Az olaszliszkai népkönyvtár a tavaszi és a nyári időszakban a ver­senyben az utolsók közül a második helyre került. A könyvtárnak 32fi be- ] rat között olvasója van, akik havonta 924 könyvet, olvasnak. Kovács József könyvtár vezető munkájához nagy se­gítséget nyújtanak az úttörők. Széphalom községben állandóan emel­kedik a könyvtár állandó olvasóinak száma. Az abaújszántói könyvtáros túl­teljesítette azt a felajánlását, hogy az olvasók számát 100-ra emeli. A családlátogatások alkalmával a dolgo­zók lakására is elvitte a könyveken. Hasonlóképpen járt el a riesei nép­könyvtár vezetője és négy aktívája, a jó módszer eredménye, hogy a riesei könyvtáros is túlszárnyalta vállalá­sát. A7i olvasók és az olvasott művek számában egyaránt jelentős emelke­dés van Szerencs, Kéked, Tolcsva, Tárcái, Vilmatanya, Hollóháza, a sá­rospataki gépállomás, Fügöd, Vtl- mány, Abaüjszolnok és Abaújlak nép­könyvtárainál is. KOVÁCS KAROLY AMERIKAI VÁLASZTÁS Irta : Sárközi Sándor Szín: Egy választási iroda. Szereplők: John Thomas kortes, Aldrich kortes. John (ordít): Nem engedem a jelölte- met, eddig öt milliót fektettem bele. Aldrich (ordít): Én sem engedem, ne­kem hat millióm fekszik ltenne. John: És még a függelék. Aldrich: És oz én függelékem? John: A maga függeléke engem nem érdekel. Aldrich: Minden járókelőt megveszek. John: Maga ahhoz kisriiiska. én veszek meg. minden járókelőt. Aldrich: Erőszakos fráter! John: Én? Maga pimaszt Aldrich: Hallja, ez sértési John: Tudom. Aldrich: Csak figyelmeztettem. John: jó! Nekem több a pénzem, az én jelöltem fog győzni. Aldrich: Mögöttem aranyhegyek álla­nak. John: Ez tisztességtelen verseny. Aldrich: Maga tán tisztességes? John: Nem! Izé. kikérem magamnak. Az én jelöltem Taft. Aldrich: Az. enyém Eisenhower. John: Taft! A Ulrich: Eisenhower 1 John: Taft! Aldrich: Eisenhower! John: Magának legyen mondva. Aldrich: Kétszáz szavazatot adok, mennyi a jutalék? John: Tíz percent- Aldrich: Tizenöt. John: Legyen. Aldrich: Na látja, tudunk mi össze, dolgozni. Orvosi vándorgyűlés a sátoraljaújhelyi járásban A sátoraljaújhelyi járási tanács köz­egészségügyi csoportja orvosi vándorgyű­lést rendezett Füzérradványhan. A gyű­lést dr Safir Zoltán járási tisztiorvos nyitotta meg, majd Kelemen János, a községi tanács vb. elnöke üdvözölte az értekezlet résztvevőit. Pokrócos János elvtárs. községi párttitkár politikai be­számolója után dr Safir Zoltán tisztiorvos a járás csecsemőhalandóságáról, dr Boda Pál és dr Rabb.Géza pedig a psecsemő- védelemről tartott értékes beszámolót. Ewa Pálné a védőnők feladatait ismer­tette, Ferkovics Jánosné karcsai szülész­nő a szülésznők munkájáról beszélt. Dr Rusti Gyula gyermekotthon igaz­gató-főorvos értékes előadást tartott a csecsemőkori tbc-ről. Előadása főbb szempontjait rajzokkal és grafikonokkal támasztotta alá. Dr Rákos Rezső kórházi sebész-főorvos ismertette: milyen nagy- jelentőségű a sebészeti beavatkozás a gyermekkori tbc továbbfejlődésének meg­akadályozásában. Dr. Valler Sándor kór­házigazgató a gyermekkori tbc bőrgyógyá­szati vonatkozásáról beszélt s példákkal igazolta, milyen eredményeket értek el rddig ezen a téren. Dr Kostyál László fegyfetenii magántanár meghatározta a to­vábbi feladatokat, dr Hoffmann Ferenc zárószavaival ért véget az értékes vándor- gyűlés. HARASZTHY KÁLMÁN A TÜZÉP Vállalat felhívja a dol­gozók figyelmét, hogy a TtJZSsP vontatóval vagy BELSPED ko­csikkal házhoz szállított hitelak­ciós tüzelőanyag után fuvardíjat ne fizessenek a fuvarosnak. Ha a fuvaros fuvardíjat vagy borra­valót követel, kérjük, jelentsék ezt be vállalatunknál. A TÜZÉP VALLALAT felhívja a dolgozók figyelmét, hogy a mérlegjegyet személyesen, vagy megbízottjuk útján csak akkor írják alá, ha a tüzelőanyagot mennyiségileg és minőségileg át­vették. Vontatóinkon és a Belsped kocsikon mérleg és kosár van, így a dolgozónak módjában áll a súly helyességéről meggyőződni! ..a.-« v.vt-íiJ.L-■ HÍREK Ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszakai szolgálat: Miskolc: Szabadság tér 2 s2 Malinovszkij u. 2. sz. Ujdiósgyőr: Marx Károly u. 38. Hejö- csaba: Csaba vezér a. 68. Ma Diósgyőrött az Árpád utca 6. sz. alatti gyógyszertár tart éjszakai szolgád latot, . — Ügyeletes állatorvos vasáínap dr. Ács Sándor állatorvos Miskolc. Magdolna utca 6. sz. Telefon: 29-25. Időjárás Felhőátvonulások, több helyen záporeső­vel, zivatarral. Mérsékelt, időnkint élénk délnyugati nyugati szél. A meleg keleten is mérséklődik. Várható hőmérsékleti értékek az ország lerületére szombaton reggel: 16—19, dél­ben nyugaton 27—30, keleten 30—33 tok közöít. — A. A. Gromikó elvlárs, a Szovjetunió nagybritanniai rendkívüli és meghatalma­zott nagykövete augusztus 7-én átnyúj­totta megbízólevelét Erzsébet királynő­nek, A. A. Gromikót Eden külügyminisz­ter mutatta be az angol királynőnek. — Szerdán Stuttgarttól mintegy 15 kiló­méternyire keletre a levegőben felrobbant és lezuhant egy amerikai lökhajtásos va­dászgép. — A .»Kova Simbun“ című japán lap jelentése szerint a különbékeszerződés életbelépése után újból megkezdte műkö­dését a ..Japán Tartalékosok Egyesülete“ a legnagyobb háborúelőtti japán milita­rista szervezet. — A vietnami néphadsereg csütörtö­kön hajnalban nagy támadást intézett a Haiphonatól délre fekvő Loc Tni erőd ellen — jelentette a ,,Ce Soir". A viet­nami népi erők ugyanekkor zavaró tá­madásokat intéztek a tonkini delta sok más megerősített állása ellen. — A prágai rádió jelenti: Szlovákiában jelenleg tizenkét vizieröművet és duzzasz- tógálat építenek. A nagy békemíívek épí­tése lendületesen halad. A tizenkét épít­kezés közül tíz túlteljesítette júliusi ter­vét. Az építkezéseket kivitelező ..Ilidros- tav“ vállalat dolgozói elhatározták, hogy a Vág mentén a kostolnai erőművet, va­lamint a dobsinai duzzasztőgáta! még az idén átadjak rendeltetésének. — Az Albán Népköztársaságban au- gu-szíus 25-én ünnepük meg a ..Zeri I Popullil“ megjelenésének 10. évforduló­ját, a népi sajtó napját. Az évforduló alkalmából az egész országban ,,sajtó és könyvhónapot“ rendeznek. A népi sajtó napja megünneplésének előkészí­tésére az ország minden részében bi­zottságok alakultak. 4 mozik műsora ; BÉKE. Augusztus 7—10: Vidám szüret. Kezdes: iei b. 3/4 8. vasarnap: fél A 3 '4 6. 8 óra. KOSSUTH. Augusztus 7—13: Késik a vonat. Kezdés. o. negyed 9. vasárnap 4, ne­gyed 6. fél 9. FÁKLYA. Aug. 9—10: Képzett beteg. Kezdés: fél 6. fél 8. vasárnap: fél 4 ómkor is. HEJ ÖCS AB A. Aug. 8—10: Tűzkereszt­ség. Kezdés: Szerda, csütörtök 6. 8 óra, péntek, szombat 8 óra. vasárnap 4, 6 P.-VASGYÁRI KULTUR. Aug. 10—12: Veszélyes vizeken. Kezdés: vasárnap 3, 1/4 6, és fél 8, hétfő 1 >4 6. fél 8. kedden fél 8 óra. DIÓSGYŐRI PIADAL. Aug. 10—12: Timur és csapata. Kezdes: péntek, szombat 8. vasárnap 4 6 8 PERECESBÁNYATELEP. Aug. 10—11: Békés napok. Kezdés: 6. 8 óra. ÉSZAKMAGYARORSZAG A Magyar Dolgozók Párti* Megyei Bizottságának napilapja Felelős szerkesztő* Sárközi AíuIot. Felelős kiadó: Harmati Sándor. Szerkesztőség: Miskolc SzérhAnvi n. 30 Telefonszámnk: 13-31: 23-65; 17-37. Kiadóhivatal: ’•fiskolc. Szér*°nv, n 30 Telefon: 2S-51 Posta fiók* 146. Borsodmegyei Nyomdaipart Vállalat. Miskolc. ^ Felelős vezető: Szelídről Imrénő* ­A beadás szabotálása miatt másfélévi börtönre ítélték Németh István ózdi (iuláknt Németh István ózdi Lilláknak igen jó termése volt, amelyből könnyen eleget tehetett volna beadási kötele­zettségének. Szabotálta az árpa és a zab beadását, terményével feketézni akart. Eddig is mindent elkövetett, hogy akadályozza dolgozó népünk előrehaladását. Nem adott be 420 li­ter tejet; 12 ezer forint adóhátralék* van, tarlóhántási kötelezettségének la csak 30 százalékban tett eleget. A putnoki járásbíróság a szabotáló kulákot másfélévi börtönre, 3000 fo­rint pénzbüntetésre, vagyona 2000 fo­rint értékű részének elkobzására ítélte Szovjet atléták eredményei a XV. nyári olimpián Beszélgetés L. Homenkov állami atlétikai edzővel A sajtó és a szakemberek általáno­san elismerlek, hogy még nem volt az olimpiai játékok történeiében olyan szo­ros sportküzdelem, mint a XV. olimpián. 69 ország 1291 ailétája veit részt a verse­nyeken. köztük 269 nő. Az atlétika minden ágában minden ti- zedmásodpereért. minden centiméterért küzdelem folyt. 1948-ban. a londoni olim­pián Blankers-Koon holland sportolónő szereplése csodálatot váltott ki. A 80 mé­teres gátfutásban 11.7 másodperces idővel győzött. Helsinkiben ezt az eredményt hárman döntötték meg és ketten beállítot­ták. Jelena Gokieli szovjet versenyző 11.1 másodperces időt ért el. Maria Golubics_ naja ugyancsak szovjet sportolónő a 80 méteres gátfutás döntőjében ugyanezzel az idővel ezüst érmet szerzett. A londoni olimpián a magyar Gyar­mati Olga 5 méter 69 cm-el győzött távol­ugrásban. Helsinkiben ezzel , az eredmény, nyel nem lehetett be.iulni még az első tíz közé sem. A 4x100 méteres női válió- futás világrekordját 1946-ban állították fel. Helsinkiben a döntőkön ezt az ered­ményt a Szovjetunió. Ausztrália. Amerika és Anglia versenyzői megjavították. A küzdelmek során a szovjet atléták 12 rekordot. 1 világrekordot, 3 Európa és t szovjet rekordot ériek el. Galina Zubina súly lökésben 15 méter 28 cm-es dobásával új világrekordot állított fel. Litujev a 400 m-es akadályfutásban 51.3 másod­perccel új Európa rekordot futott. Hár­masugrásban Leonid Scserbakov 3 cm-rel maradt le az előzőleg felállított világre­kordtól. de 15 méter 98 cm-es ugrása új Európa rekordot jelent. A szovjet 4x100-as váltó 40.3 másodpercet futott. Ez nem­csak C.6 másodperccel jobb^ az előző szovjet rekordnál, hanem egyúttal az at­létika történetében ebben a számban a harmadik legjobb eredmény. Meg kell említeni, hogy a versenyben résztvevő 69 ország sportolói közül csupán 28 ország versenyzői értek el helyezési, 41 ország atlétái egyetlen pontot sem szerez­tek. A női atléták között 64 ponttal & szov­jet nők az elsők. Az Egyesül Államok női atlétái egyetlen pontot sem szereztek. A női atléták között 64 ponttal a szov­jet nők az elsők. Az Egyesült Államok női atlétái 8 ponttal a kilencedik helyen vé­geztek. Második helyre az ausztráliai csa­pat került. Az 5000 méteres síkfutás mezőnye. Elől Anufrijef (szovjet), mögötte Zátopek há­romszoros olimpiai bajnok (csehszlovák)t Ma, szombaton nyitják meg X. sakkolimpiát Alig fejeződtek be Helsinkiben a XV. nyári olimpia küzdelmei, a figyelem is­mét a finn főváros felé fordul, ahol au­gusztus 9-től 31-ig a X. sakkolimpiát bo­nyolítják le. Már Helsinkiben van a Szovjetunió, Magyarország, Csehszlovákia, Lengyelor­szág, a Német^ Demokrá'ikus Köztársaság, az Egyesült Államok. Anglia, Argentina, Jugoszlávia, Kuba, Görögország, Izrael legjobb sakkcsapata. A magyarok javaslatára az eredetileg tervezett két csoporttal szemben három csoportba osztották a résztvevő országo­kat. Minden csoportból az első három kerül a döntőbe, s itt kilenc csapat küzd majd az olimpiai bajnoki címért, a helye­zésekért. A háiom csoport beosztása a követ­kező : I. csoport: Argentina, Nyugainérne?or­szág, Kuba, Dánia, Anglia, Izland, Luxemburg, Csehszlovákia, Románia. II. csoport: Magyarország, Svédország, Jugoszlávia, Német Demokratikus Köz­társaság, Ausztria, Brazília, Olaszország. Saar vidék. Franciaország. III. csoport: Szovjetunió. Egyesült Ál­lamok, Hollandia, Finnország, Görögor­szág, Izrael, Norvégia, Lengyelország, Svájc. Az ünnepélyes megnyitóra szombaton I délután kerül sor. Diósgyörvasgyári munkaerölartaíékok a balatonlellei sporüáfeorban A diósgyörvasgyári iparitanulóváros fiataljai jó tanulással érdemelték ki, hogy e nyáron a balatonién.ii sporttábor­ban pihenhetnek. A különböző sportpá­lyák és tornaszerek lehetővé teszik, hogy kedvünk szerint sportolhassunk, pihenhes­sünk. Azok a fiatalok, okik az üzemben nem tették le az MHK próbát, itt Bala- tonlellén már valamennyi számból lepró- báztak. Mi. diósgyőri fiatalok sportver­senyre hívtuk az üdülőtábor ifjúságát. Mondhatjuk: jó eredményeket értünk el. mert a 100 méteres síkfutás kivételével valamennyi számban győztünk. Dávid László a magasugrás győztese elmondot­ta nekünk, hogy itt az üdülőtáborban ta­nulta meg igazán, mit jelen? számára a rendszeres sportolás. Megfogadta. hogy hazatérve állandó látogatója lesz a dióa­gy őrvasgvári stadionnak. GULYÁS LÁSZLÓ Diósgyőr, iparitanulóváros. A Bányász SE. horsodmegyei felületi elnöksége értesífi n sportköröket, hogy az HfllK jelentéseket augusztus 11-ig küld­jék be. Amennyiben ezt elmulasztják, az elmaradt sportkört felfüggesztik és a* augusztus 10-én lejátszott mérkőzéseiket minden sportágban megsemmisítik. Értesítjük Miskolc város dolgo­zóit, hogy szombaton este a Szö­vetkezeti Nap miatt üzleteinket este fél 8 órakor zárjuk. Miskolci Fodrász Szövetkezet vezetősége. Apr ÁLLAST NYER Azonnali belépésre ke­resünk gyakorlott köny­velőt. bérelszámolót, üze­mi asztalost. kerékgyár­tót. kőművest. lakatost és férfi, női segédmunká­sokat. Jelentkezni Mis­kolc kertészeti vállalat, Szempéteri kapu központi iroda. 909 A Borsod-A bau j-Zemp­lén megyei mezőgaz­dasági gépjavító válla­lat keres bérelszámolót, lehetőleg nők jelentkezze­nek. Mezőgazdasági Gép- javíió Miskolc, Bessenyői u. 10. Forgalmi könyvelőt ke­res azonnalra a Mellék­termék- és Hulladékgyűj­tő Vállalat. Jelentkezés részletes önéletrajzzal, Jó­zsef A. u. 15. alatti köz­pont irodában. Telefon: 5S-2L ~ m ó h i r d e t é ADAS VETEL Eladó két nagy barna fotel hozzávaló dívánnyal. Kazinczy u. 17. földsz. 5268 500-as vagy 700 kem ol­dalkocsis motorkerékpárt venne a Miskolci Fodrász Szövetkezet. Cím: Mis­kolc. Ady Endre u. 6. 917 Juharban lévő 100—150 kg.os tizedes mérleget készpénz fizetés mellett vásárolunk. Belsped. Béke tér 5. 915 Költözködés miatt ol­csón eladó kombinált szekrény, hálószoba diófa- bútor. két vaságy sod­ronnyal. kétajtós szek­rény. óvódás asztal, szé­kek. konyhakredenc. fes­tett háromajtós szekrény és egyéb apróbb bútorok és anyagnak való romos bútorok. Megtekinthető naponta 8—16 óráig. Bi­zony Ákos u. 12. Telefon hivó;. S7-Q6* £269 s e k Kéi különböző csillár, két vaságy, három darab szekrény eladó. Szeles u. 25. 2540 Eladó jókarban lévő ágy, asztal és székek. Selyemréti 1. bérház II. e. 9. alait. 5281 BÚTOROZOTT SZOBA A Miskolci Állami Nem­zeti Színház bútorozott szobákat keres aug. 15- lől. Címeket a színház irodájába kérjük leadni. 906 ELVESZETT Aktatáskámat szerdán este Tapolcáról Miskolc­ra érkező buszon felejtet, tem. Tartalma: úszó sportfelszerelés. _ Kérem, hogy a megtaláló értesít­sen. Kardos Tivadar Uj­diósgyőr. Jegyző u. 8. Elveszett -fehér, feke'e- tarka fejős kecske. Ké­rem a megtalálót, hogy a Kavics utca 18. sz. alá ad- ,1? 5313

Next

/
Oldalképek
Tartalom