Észak-Magyarország, 1952. május (9. évfolyam, 101-126. szám)

1952-05-27 / 122. szám

4 ESZAKMAGYARORSZAG Kcflí, IMS. ruAJus 27. A vasúti gépek és kocsik jobb kihasználásáért A miskolci és bánrévei vasutas dolgozók csatlakoztak a Diósgyőri Gépgyár dolgozóinak kezdeményezéséhez HÍREK Hatalmas küzdelem után döntetlenül végződött labdarúgóink első moszkvai mérkőzése Moszkva—Magyarország 1:1 (1:0) Bolgár válogatott—magyar válogatott 1:1 (1:0) Párthírek A MEUYE1 JPABTBIZÜTTSAQ ÁGIT. PEOP. OSZTÁLYÁNAK KÖZLEMÉNYE: Kovács Sándor elvtárs előadása a Pártoktatás Házában Májas 27-én, kedden délután 5 érakor a Bolsevik Párt Történetét tanulmányodé elvtársak részér© a párttörténct V. feje­zetéről Kovács Sándor elvtárs tart elő­adást. Felhívjuk a íelsS és középfok« ká’ derképző tanfolyamok hallgatóit, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt az előadáson. Értesítjük A Bolsevik Párt Történetét felsőfokon tanulmányozó elvtársakat, hogy részükre május 31-én, szombaton délután 2 órakor tartjuk a konferenciá­kat a szokott helyeken, Balogh András elvtárs (Ózd) pénteken reggel 9 órakor Galambos eivlársnő pénteken délután 2 órakor. Heinics elvtárs szombaton reggel 9 órakor tartja konferenciáját. Értesítjük a politikai gazdaságtant felsőfokon tanulmányozó konferenciave^e- tő elvtársakat, hogy számukra május 31-én, szombaton tartunk konferenciát » Pártoktatás Házában. csapat támadássorozata. Kocsis merede­ken küldi a labdát Palotáshoz, a ma­gyar középcsatár kicselezi Basaskint és a hálóba rúgja a labdát. Ezzel kiegyenlí­tett a magyar, válogatott. íl:l.) Ezután változatos játék következik, mindkét kapu gyakran forog veszélyben. A 15. perc­ben Moszkva válogatottja is cserél:' An- tadze helyett Netto lesz a jobbfedezet. A 30. percben Bobrov lövése a magyar ka­pufán csattan, majd a 32. percben Csor­dás lövése, egy perc múlva pedig Kocsis fejese találja el a kapufát. A játékidő hátralevő részében mindkét csapat ha­talmas küzdelmet vívott a győztes gólért, ezt azonban egyiknek sem sikerült elér­nie. így a mérkőzés 1:1 arányban döntet- ! lenül végződött. * Végig nagyiramú, élvezetes játékot ho­zott a két csapat találkozása. Az első félidőben a moszkvai csapat sokkal terv­szerűbben és jobban játszott, szünet után azonban feljavult a magyar együttes is és megérdemelten sikerült kiharcolnia » döntetlent. A mérkőzés után a moszkvai dolgozók lelkesen ünnepelték a két csapat játéko­sait. akik összeölelkezve hagyták el a já­tékteret. A magyar válogatott csárdát következő mérkőzését kedden délután játssz? Moszkvában. . © A kedd délután sorra kerülő második Moszkva válogatott—Magyarország válo­gatott labdarugó mérkőzésről a magyar rádió helyszíni közvetítést ad a Kossuth adó hullámhosszán .tő órától kezdődően. A Diósgyőri Gépgyár dolgozóinak kezdeményezése alapján a ferencvárosi vasutasok felhívással fordultak a vas­utas ' dolgozókhoz, felhívásuk a von­tató járművek, vasúti kocsik és vas­úti szerszámgépek jobb kihasználásá­ra, az 500 kra-es mozgalom új alapok­ra’ történő helyezésére irányul. A miskolci vasutas dolgozók most csatlakoztak a Diósgyőri Gépgyár dol­gozóinak kezdeményezéséhez, a fe­rencvárosi vasutasok felhívásához és a következő értékes vállalásokat tet­ték : A miskolci fűlöhds műszáléi értel­miségi dolgozói arra tettek ígéretei, hogy a 500 kra-es mozgalom követe' ményeinek megfelelő mozdony fordul ók kidolgozásával további 4 mozdonyt kapcsolnak az 500 km-es mozgalomba, az összes mozdony napi futását 2 szá­zalékkal növelik, a mozdonyok javítá­sát ellenőrzik, a leggondosabb munká­val kijavított mozdonyokat a Naza- rova-mozgalom keretében a mozdony- vezetők szociális! a megőrzésre veszik át, a vízlágyítási eljárások szélesebb- körű oktatásával a mosástól-mosásig mozgalomban eddig elért 8540 km-es átlagot 10 ezer km-re emelik. A mozdor.yszomélyzet megfogadta: a vonatokat a legpontosabban n menet­rend szerint továbbítja, indulás előtt és a vonalon is brigádmegbeszélést tart a vonatszemélyzet lel és a menet, irányítóval, 5 százalékos szénmegta­karítást ér el­A javítóműhely dolgozóinak szocia­lista kötelezettségvállalása: havonla terven felüt elvégzik 2 mozdony idő­szakos javítását, az egy mozdonyra eső javítási költséget 5 százalékkal csökkent 1. • A forgalom és a kereskedelem dol­gozói vállalták, hogy az 500 km-es mozgalomban közlekedő vonatokat menetrend szerint indítják, a vonalokat 110 százalékra terhelik, biztosítják a miskolci rendezőpályaudvarra- érkező, az 500 kní-es mozgalomban résztvevő vonatok feltartóztatás nélküli közle­kedését, az ilyen vonalokkal érkező gépeket nz érkezésiül számított 20 percen belül átadják a fűtőháznak. — Az 500 km.es mozgalomban résztvevő vonatokhoz állandó vonatkísérő brigá­dokat jelölnek ki, fordulójuk megfe­lel a mozdonyszemélyzet fordulójának. .1 vonatkísérő brigádok tagjai meg­fogadták: az igazgatósági menetirá- nyítóval, az állomás menetirányítójá­val, a vonalforgalm! szolgálattevők­kel a vonatok menetrendszerű közle­kedése érdekében n legszorosabb együttműködést tartják fenn, a vo­nat indulása előtt brigádérlekezleten megbeszélik a feladatokat a mozdony- személyzettel. .4 rendezőgályaudvar dolgozóinak •vállalása: a vonatok menetrendsze­rinti közlekedésének biztosítása érde­kében a gnrításl teljesítményt nz ed­digi 110 százalékról 124 százalékra emelik. A pályafenntartás dolgozói felaján­lották: a vűgányzáras munkák ide­jét 10 százalékkal csökkentik, a mun­kát 25 km-es sebességkorlátozás mel­lett végzik, a vágányszabályozások jótállási idejét 25 napra emelik . .1 pályaépítő dolgozók vállalása: a reudezőpál vaud var építésénél az irányvágányok és a guritóvágányok átkapcsolását úgy végzik, liogv a for. galom zavartalanul lebonyolítható le­gyen, a vágányzáraknál a 48 órás 10 km-es sebességkorlátozást 15 km-es sebességkorlátozás mellett 24 órára csökkentik. A járóműjavító dolgozói megfogad­ták, hogv jó szerkezeti munkával a teher, és személykocsi hőnfutásobat O0 százalékra csökkentik, a fűtőház járómű-alkatrészekre vonatkozó meg­rendeléseit soronkívü! elkészítik úgy. hogy az egyes munkákat n határidő elölt 5 nappal elvégzik \ bánrévei vasutasok csatlakozása A bánrévei vasutasok örömmel fo­gadták a ferencvárosi vasutas dolgo­zók felhívását és megfogadták, hogy a bős szovjet, vasutasok példáját követ­ve, a szovjet tapasztalatokul fokozot­tabban alkalmazva jó eredményekkel járulnak hozzá az új alapokra helye­zett *500 km-es mozgalom sikeréhez. Vállalásaink a következők: 1. Az 500 km-es mozgalomban a vo­natok terhelését 10 százalékkal növel­jük. 2. Mind a deltán, mind a bejövő vonatok részére biztosítjuk a zöld utat. " Az 500 km-es mozgalomban részt­vevő mozdonyok által vontatott sze- íelvényeket a menetrendszerinti indu­lási időre idejében összeállítjuk. 4. A kocsik kihasználását 15 százalékkal növeljük. 5 kezelési időt 10 száza­inkkal csökkentjük- fi Az átmenetben érintett kocsik vámkezelési és elszá- mo'ási es.vséaidejAf 5 százalékkal la. vítjuk. 7. Fokozott gondot fordítunk az oktatásra, a politikai és szakmai ismeretek emelésére, a dolgozók szo­cialista szellemű nevelésére. 8. Az 500-as brigádok között kiépítjük a kollektív együttműködést, jó viszonyt, kiküszöböljük a még tapasztalható szakmai sovinizmust. Makkal István Gyöngyösi Géza párttitkár. állomásfőnök. Majoros Józse' üb. titkár. Görömbölyön, Miskolc-Tapolcán és Lillafüreden. Délulán 3 órakor nagy sportünne­pélyek kezdődnek (vívás, kerékpár- verseny, ökölvívás, kajakverseny, stb.) a népkerti sportpályán, a Lokomotív pályán, a vasgyári sportstadionban, illetve Lillafüreden 5 órakor szóra­koztató kultúrműsorok lesznek a vá­ros legjobb kultúrcsoportjalnak köz­reműködésével a Postatéren, a Nép­kertben, a vasgyári napköziotthon udvarán, Diósgyőr-Tapoleán, Hejő- esabán, Görömbölyön, Szirmán; Mis­kolc-Tapolcán, Lillafifreden. Este 7 órakor a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek díszelőadása kezdődik a Szabadság-téri szabadtéri színpadon. (Rossz idő eselén az SZMT Kossuth u. 11. szám alatti székházá­ban.) Mindazokon a helyeken, ahol dél­után műsort rendeznek, utána utcabál lesz. Szovjetunió vezette hatalmas béketá­bor erejét, harcának eredményeit, be­mutassa az amerikai imperialisták; a pestisbanditűk gaztetteit, háborús elő­készületeit, tudatosítsa a dolgozókban, kinek-kinek mi a feladata a béke­front reá eső szakaszán. Adjanak békebigott »ágaink béke- megbizafásokat, erősítsék bennük a hűség és szeretet érzését n béke legfőbb őre és védelmezője, a nagy Szovjetunió és Sztálin iránt, győzelmeink szervezője, nagy pár­tunk és forrón szeretett vezérünk, Rákosi elvtárs iránt- A tömegszervezetek, a DISZ, az MNDSZ, az MSZT, a Szabadsághar­cos Szövetség, a szakszervezetek az ednlényi járásban is segítsék hatéko­nyan a béketalálkozó jó előkészítését-, mozgósítsák tömegeiket a békevállalá­sokra és azok teljesítésére Állandó bizottságok járási tapasztalatcseréje Miskolcon A miskolci járási tanács végrehaj. tóbizottsága tapasztalatcsere érte­kezletet tart május 28 án, szerdán reggel 9 órakor a Rákóczi utca 9. sz. alatti tanácsteremben. Az értekezle­ten résztvesznek a községi egészség- ügyi és szociálpolitikai állandó bizott­ságok elnökei, a járás egészségügyi dolgozói, a járási tömegszervezetek vezetői és a járási egészségügyi és szociálpolitikai állandó bizottságok elnökei és tagjai. A színházműsora: Ma. kedden este fél 8 órai kezdettel Csikós. Puskin bérlet. 4 mozi it műsora : TíÉKE. Május 26—28: Varázsmagocska. Kezdés: hélköznap: 5 és egynegyed 8, vasárnap: 3. egynegyed 6 és fél 8 óra. KOSSUTH Május 23—28: Karrier Pa­risban. Kezde? tél 6. háromnegyed b öra. va- ‘rómap fé) 4 háromnegyed 6. 8 óra. FAKLTA. Május 27—28: Donyeoi bá­nyászok. Kezdés: fél 8. fél 8. vasárnap fél 4.kor is. VASGYÁRI Kl'LTUR. Május 27: Har­cos élet. Kezdés: fél 3 óra. DIÓSGYŐRI Dl ADAG. Május 28—30: Istenek tanácsa. Kezdés: háromnegyed 6. 7 óra. északwacyarorszac a Mas^nr nnienyoi* párt m Megyei Bizottságának napilapja. , Poipjös szt-rkesztó- Sárközi Ando? Feleld.« kiértő- Harmati Sándor« Szerkesztd^ég? M4«kn>c «a-TAcherív* utca 30 relefonszámnkf ipor levelezés* és «port rovat- 13—31? oártr^vat m^zóerazdasági. kultúr-közigaze-nta«! rovat- 17—37. szer ke*ztók* 23—6ft. Kiadóhivatal? vliskotc Széehpr.vi n 30 Telefon: 28—61. Posta fi ók? 14«. Borsod i-nvomda Ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszakai szolgálatot tart Mis­kolc: Kossuth Széchenyi utca, Mali- novszkij ulca 3. sz. Ujdiósgyör: Marx Károly utca 38. Hejöcsaba: Csabavezér uf 68. szám. Ma Diósgyőrött a Hegyalja n. 1. szám alatti gyógyszertár tart éjszakai szolgá­latot. IDŐJÁRÁS Felhőátvonulások, többfelé eső, majd záporeső. esetleg. zivatar. Időnkint élén- kebb északnyugati, »..szaki szél. A hőmér­séklet alig változik. Várható hőmérsék­leti értékek az ország területére kedd reggel: 8—12, délben 16—19 fok között. — A LKNINGRADI gépgyárakban je­lenleg tejkombinátokban használható^ ön­működő gépsoron dolgoznak. A gépsor papírból tejesüvegnagyságú palackokat készít a tej számára, a palackokat víz­hatlanná teszi, betölti a tejet, ledugaszol­ja őket. A gépsor óránként több mint 3000 ilyen tejjel töltött palackot ké­szít cl. — Uj-Mexikó kormányzója arra kérte az USA kormányát, hogy az első atom­bombarobbantás (1945) helyén keletkezett krátert őrizzék meg és nyilvánítsák ..nemzeti szentélynek". A javaslat való­színűleg szíves fogadtatásra talál az amerikai kormánynál. Hatalmas érdeklődés mellett került sor szombaion délután a moszkvai Dinamo- stadionban a Moszkva—Magyarország lab­darugó mérkőzésre. Az első támadást a magyar csapat ve­zeti, Hidegkúti jó beadását azonban Ko­csis elvéti. Ezután fölénybe kerül a szov­jet csapat, több veszélyes támadást ve­zetnek a moszkvaiak. A hatodik percben Nyikolajev lövését Grosics csak a léc fölé tudja öklözni. A magyar csapat elfogódot- tan játszik, sok a hibás, pontatlan le­adás. A 7. percben 15 először kapura a magyar csapat, de Kocsis gyenge lövé­sét Ivanov biztosan védi. A magyar fede­zetek jó labdákkal küldik támadásba a csatárokat, támadósorunk azonban gyen­gén és körülményesen játszik, s így a szovjet védők mindig idejében tudnak közbelépni. A 27. percben Kocsis a bal- összekötő helyén kiugrik, beadása azon­ban Szuszától elpattan, s oda a jó hely­zet. Egy perc múlva Kocsis naervszerű lö­vését Ivanov, a moszkvaiak kapusa a léc fölé öklözi. A 35. percben a Börzseiről le­pattanó labdával Bobrov kiugrik, éles lö­vését Grosics csak kiütni tudja, a vissza­pattanó labdát azonban a szovjet közép- csatár már a hálóba vágja Moszkva válo­gatottja l:0-ra vezet. A hátralévő időben is a szovjet csapat támad többet. Szünet után a magyar csapatban Szu­sza helyett Palolás lesz a középcsatár. Most már jobban játszik támadósorunk is. A harmadik percben Csordás beadá­sából Hidegkúti élesen fejeli a bal felső sarokra a labdát Nyirkov. a moszkvaiak balhátvédje azonban a, gólvonalról ment. A 6. percben eredménnyel jár a magyar Megyeri ut, 25.000 néző. Vezette: Dankó. Szilágyi I. indítja a labdát, de az első támadást a bolgárok vezetik. A 25. percben Panajotev harcol a 16-os baloldalán Nagy II.vei, elveszi a közép­hátvédtől a labdát és a középre húzódó Kolev és Argirov elé játszik. Kolevék előbb adogatják egymásnak a labdát, majd Kolev a 11-es pont tájáról véd- hetetlenül bombáz a bal felső sarokba. l:0-ra vezet a bolgár csapat. Ezután a bolgárok támadnak. A 32. percben Henni sérülése kiújul. Henni kiáll és Palotai lesz a kapus. A félidő hátralévő részében a bolgár csapat támad többet Szünet után cserél a magyar csapat. Varga helyére Virág áll be. Már a 3. percben szép helycserés táma­dást vezet Virág, de átadását Szilágyi elügyetlenkedi. A magyar csapat ostrom alatt tartja a bolgár kaput, de a bolgár védők jól tö’ mörülnek és a magyar támadások sorra meghiúsulnak. A 29. percben megszületik az egyenlí­tés. Sárosi szögletet .ível be a kapu elé. Szilágyi I-et nyomják, ő azonban esté­ben, 10 méterről, a kapu jobb sarkába lő. 1:1. Gól után is támad a magyar csapat. A 35. percben Szolnok helyére Berendj áll be. A 39. percben Berendi egyedül tör a kapura. Szokolov merész előrevetődésse! menti a veszélyes helyzetet. A félidő utolsó perceiben is a magyar csapat tá- mad. de az eredmény nem változik A június 1-i megyei üéketalálkozó egésznapos gazdag ünnepi műsora A Június 1-1 béketalálkozó egész­napos miskolci programja: Reggel 6 órakor zenés ébresztő, majd a hangos híradó üdvözli a me­gye legjobb munkát végzett békehar­cosait és a küldöttekéi. Fél 7 és 8 óra között ünnepélyesen fogadják a Ti­szai pályaudvaron a béketalálkozóra érkezett küldötteket. 8 órakor kezdődik a megye legki­válóbb lovassportolóinak bemutatója a népkerti sportpályán, a Szemere utcán és a Vörös Hadsereg útján. Fél 9 órakor a találkozó küldöttel megkoszorúzzák a Szovjet Hősi Em­lékműveket. Délelőtt fél 10 órakor kezdődik az SZMT székházában (Kossuth u. 11.) a küldöttek tanácskozása. Délelőtt 10 órakor Miskolc legjobb kuHúrcsoportjal és a Miskolci Nem­zeti Színház művészei kultúrműsort adnak a Népkertben, a vasgyári nap­köziotthonban, Diósgyőr-Tapoleán, Szirmán, a Postatéren, Hejöcsabán, 40 küldőit képviseli a béketalálhosón as edelényi járást Alig egy hét választ el bennünket a békemozgalom kimagasló nagyjelen­tőségű eseményétől, a megyei béketa­lálkozótól, amelyre az üzemek, közsé­gek, városok dolgozói több, jobb mun­kával, fokozódó lelkesedéssel készül­nek Az edelényi járást 40 küldött kép­viseli a találkozón- Már hetekkel ezelőtt hozzáláttak az előkészületekhez a járásban és a bé­ketalálkozó tiszteletére a dolgozók ér­tékes munkafelajánlásokat lettek A kurityáni bányaüzemben pél­dául fi DISZ-fiatalok külön béké- műszakot rendeztek. Az Idősebbek sem akartak ám lema­radni s az öregebb bányászok, mint Valknsák Béla, Huszár Kálmán és még 16 társuk együtt mentek le a fia­talokkal a bányába a külön békemű­szakra. r Ezalkalommal 28S csille szépét termeltek ki és egy 60 méteres frontot szereltek át- A perkupái MNDSZ-szervezet veze­tősége Kiss Imréné ügyvezető javas­latára elhatározta, hogy segílséget nyújt a szomszédos Varbóc, Dobódél, Martonyi községnek az ottani MNDSZ- szervezetek megerősítéséhez. A perku­pái MNDSZ-asszonyok arra buzdítják férjüket, hogy becsületesen kihasznál­va a munkaidő minden percét, dol­gozzanak a tervek teljesítéséért és túlszárnyalásáért, adjanak minél több szenet népgazdaságunknak, a hazá­nak. Az edelényi .„Alkotmány“ tszcs-ben Árvái József békebizottsági elnök jó példát mutat, élenjár mind a ter­melésben. mind a békeagitáeióban. Szendrőlád községben, amely a nö­vényápolási versenyben a járás köz­ségei közölt az pIső helyre került, a békebizottság tagjai a helyi ta­náccsal karöltve rendszeresen kis- gyüjéseket tartanak, amelyeken megtárgyalják az időszerű nemzetközi eseményeket és a mező- gazdasági feladatokat. Több községben a fémgyűjtést is felhasználják a jó békeagitáeiórn. — Ezen a téren különösen szép munkát végzett Szendrő községben O.venes .Tá_ nos, a hékebizoítság elnöke. A község fémgyűjtést tervét 1to százalékra teljesítette. Bár kétségtelen, bogy az edelényi já­rásban értékes eredmények jelzik a béketalálkozóra való készülődést, van­nak hiányosságok is. Tgy hiba az, hogy a békebizottságok n járásiján csupán a kampányfeladatokkal foglal­koznak Például Szín községben a bé- kebizottság tevékenysége töbhé-ke- véshé kimerül abban, liogv segédkezik nz ünnepélyek megrendezésében. Béke- bizottságainknak így az edelényi já­rás hékebizottságainak is. ezekben a napokban különösen az a feladata, hogv ismertesse a dolgozókkal a Apr A I» \s VET El Kbédló'szőnyeg. ovál asztal két kárpitozott székkel, fali ingaóra. 3 fiókos komót, lisztes láda. faszékek nagyméretű góbiéin kép eladó. Mali- novszkij u. 3. I. em. 6. 1677 T’el lesen úi csináltatott i-Dkamié eladó. Füzes n 32. ez. 1686 Certo Dollin© fényképe- zőgén eladó Petőfi u. 106 < ö > ‘ 1(585 Felein* p< ó h i r d e » é Egyméteres deszkák. 6 darab fenyőgerenda 150 hosszú, konyhai kiön'ő- kagyló eladó. Uévay Jó­zsef u. 34. sz. 1672 Jókarban lévő sezion eladó. Mindszent u. 20. 1683 Lévay József u. 21. n’att hálószobabútor, ebéd­lő. kálvhák. női és férfi kerékpár, üstház, gyer­mekkocsi. mézeskannák, mázsa, háztartási lárgyak költözködés miatt sürgő­ben mso •▼Pt “• ^TOvtdrn* Imrén* s e k ..Phönix" gyártmányú körkötő gép eladó. Érdek­lődni: Szentgyörgy u. 60. sz. alatt. 601 ALEAST NYER Vizsgázott fűtőt, üzem. lakatosi. ndminisztrátort felvesz a Patyolat vállalat Sztálin u. 40—42. sz. 602 Takarító hivatalsegé­dek, (lehet házaspár is) — esetleg kapuslakással — alkalmazást nyernek. Ma linovszki.i u. 4. Gépipari Bolgár B-válogatott—magyar B-válogatott 3:2 (1:1) Szófiában 3C ezer néző előtt került le­bonyolításra a két válogatóit B-csapat találkozója. Az első gólt Janev révén a bolgár csapat érte el. Més- szünet előtt Deák egyenlíiett. A második félidőben Deák 11-csből megszerezte a magyar Döntetlenül végződött a magyar—román ökölvívó mérkőzés Bukarestben. a szépen feldíszített Flo- reacu sportcsarnokban több mint 6000 főnyi közönség előtt került lebonyolításra a magyar-román válogatott ökölvívó mér­kőzés Részletes eredmények: , Légsuly: Dobrescu győz Bednay ellen. Sok kemény horgot üt a két versenyző. Dobrescu jobb, megérdemelte a eryőzel- met. 2:0 a románok javára. Harmatsúly: Zlataru győz Szilágyi el­len. A fiatal tehetséges magyar verseny­ző csak az első menetben tudóit méltó ellenfele lenni a nagyszerű román ver­senyzőnek. Zlataru a második és har­madik menetben szerezte meg a győze­lemhez szükséges pontokat. 4:0. Pehelysúly: Horváth győz ellenfél nél­kül. miután ellenfele átesett a súlyhatá­ron. 4:2. Rönnyüsúly: Juhász győz Fumitlescu ellen. Juhász végig jobb volt. győzelme egy pillanatig sem volt vitás Egyenlítet­tünk! 4:4. Kisváltó: Farkas győz Marinescu ellen. Szép mérkőzési vívott a két versenyző. Farkas a vivás magasfokát mutatta be, Marinescu jó ellenfele volt. Farkas győ­zelme után sokáig tapsolt a közönség. A magyar csapat vezet 6:4-re. Váltósuly: Linca elleniéi nélkül győz. 6:6. Nagy váltósúly: Veticu győz Dióslaki ellen. Óriási küzdelmet vívott két ver­senyző és a hajszállal jobb Velicu meg­érdemelten szerezte meg a győzelmet. 8:6 a románok javára Középsúly: Németh Zoltán ellenfél nél­kül győz. miután ellenfele átesett a súly­határon 8:8. Félnchézsuly: Ciobolaru győz Tantos ellen. Az újonc válogatott magyar ver­senyző jól tartotia magát. Ciobotaru megérdemelte a győzelmet. 10:8 a romá­nok javára. A Kapocsi—Gheorghe mérkőzésen dőlt el. hogv a magyar.román ökölvívó válo­gatót! mérkőzés román győzelemmel vég­ződ ik-e avagy döntetlenül. Ehhez Kapocsi győzelme volt szükséges. Kapocsi pompá­san verekedett, kitünően '-taréul • pq :p csapat vezető gólját, de Ivanov egyenlí­tett, óriási küzdelem kezdődött a győztes gólért. Ezt a bolgár csapat szerezte meg Taskov révén. A bolgárok megérdemelték a győzelmet. győzte a jó formában lévő ellenfelét és így a válogatott mérkőzés 10:10 aránv- ban eldöntetlenül végződött. Ez a győztes totószelvény Budapest—Szófia (1:1) r Szófia/B—Budapest/B (3:2) 1 Eger—Sajószentpéter (1:2) 2 Miskolci Lók.—Debreceni Lók. (4:1) 1 Gyula—Szeg. Petőfi (1:2) 2 Debr. Dózsa—Misk. Ép. (4:1) 1 Kiskunf. Vasas—Szolnoki Lók. (1:0) 1 Szóin. Szikra—Bp. Építők (2:0) 1 Szfv. Építők—Szomb. V. Lob. (0:3 2 Zalaegerszeg—Veszprém (2:1) 1 Soproni Lók.—Sortex (0:1) 2 Nagyk. Bányász—Pécsújhegy (2:0) ) Az Északma gyarország tippjei a 22. fordulóra Bástya—Dorogi Bányász 1 1 Pécsújhegy—Tatabányai Bányász 2 x Tatabányai Építők—Komlói Bányász 2 2 Várpaloia—Nagykanizsai Bányász x 2 Pécsi V. Lobogó—Pápai V. Lobogó 1 1 Szolnoki Lók.—Gyulai Építők 1 x Kecskeméti Kinizsi—Keltex x 1 Miskolci Építők—Debreceni Honvéd 2 2 Debr Lók.—Bp. Lokomotív ) x Dunakeszi Vasas—Salg. Vasas 2 2 Duna Cipőgyár—Csillaghegy 2 x V MÁVAf;—V. Elektromos 1 1 Szegedi Petőfi—Előre 1 1 Izzó Vasas—Bp. Szikra 1 x Sajószen[péter—Miskolci Lók. 2 1 Nem hivatalos tolóeredmények. A sportfogadások 21. fordulóján 12 ta­lálatot 4 pályázó ért el. A nyeremény- összeg egyenkinf ab. 17.000 forint. 11 találatot 173 pályázó ért el, ezek egyenkint kb. 385 forintot nyernek. A tíztalálatos szelvények száma 1936 darab. Ebben a nyeröosztái vban kb. 46 forint .iu‘ egy.egy nverőszelvénvre. A nyerő és az ellenőrző szelvények ősz- szehasonlftáSa folyamatban van. ezért s közölt nyeremények csak tájékoztató jel. k

Next

/
Oldalképek
Tartalom