Észak-Magyarország, 1952. április (9. évfolyam, 77-100. szám)

1952-04-04 / 80. szám

Vesszenek a pestis és kolera szövetségesei, az Imperialista tomeggyilkosok! A diósgyŐrvasgyári szimfonikus zenekar hangversenye Harmadik bérleti hangversenyét tartotta az újdiósgyőri vasas kultúr- otthonban a DiósgyŐrvasgyári Ének-, Zene- ég Táncegyüttes szimfonikus zenekara, Rain a Mamjlova bolgár he­gedűművész működött közre. A műsor első száma Bizet L'arle- sienne-szvitje volt. Nem tudjufc, vaj­ion a gyér közönség vette-e el u .zene­kar kedvét, vagy a kevés számú próba okozfa a mű előadásának hiányait- A zenekar nem volt eléggé fegyelme­zett, nem követte a fiatal, tehetséges Szalatsy István karnagyot dinamikai elgondolásaiban, de a karnagy sem tartotta elég keményen a gyeplőt. Ez okozta a ritmikai egyenetlenségeket és a határozatlan befejezést­Glazunov hegedűversenye, ez az ér­dekes, különös kompozíció következeit ezután. Újszerűén hat a hegedűnek a zenekarral való egyidejű belépése. Egytételes formáiéiban is megtaláljuk a szabályos hármas tagozódást■ Raina Atanolova az első melodikus .részle­teknél elárulja, hogy kiváló művé­szünk, Zathnrcczky 'Ede tanítványa, aki bolgár állami ösztöndíjjal került a budapesti Zeneművészeti Főiskolára. Ragyogó technikája főleg a kááenciá- ban mutatkozott meg, amelynek leg­nehezebb részeit is természetes köny- nyedséggel szólaltatta meg. Különös, érzékien meleg tónusa, — tempera­mentumának, kiforrott művészetének eredménye. A zenekar helyenkint túl- erősen kísért, a hangolás sem volt kielégítő­A harmadik, szánt, Kodály Háry dános szvitje, nehéz feladatnak bizo­nyult a zenekar tagjai számára. Töb­bet kell. foglalkozniak ezzel a művel, hogy necsak „lejátsszák", hanem tel­jes értékű értelmezését is adják. Zavartalan élvezetet nyújtott a zene­kar utolsó műsorszáma, Weber Obe- •roh-nyitánya. Itt megmutatta az együttes, hogy a lehelietszerü píanisz- szímó' at rpúgy öt tudja venni a kar­nagytól, mint a viharos erősítések, csúcspontjait, kifejező fortisszimókat. Az Oberon-nyitány egész előadása lendületes volt és azt bizonyítja, hogy a zenekarban megvan a készség és képesség a. komoly felkészültséget kö­vetelő klasszikus művek tolmácsolá­sára. Ehhez szükséges, hogy munkájá­ban több rendszeresség legyen, mint eddig­ERDÉLYI LÁSZLÓNK Nem hdligáűiatjuk et, Hogy «* együttes vezetésében, a szervező mun­kában olyan hiányosságok tapasztal­hatók, amelyek fékezik az együttes jó munkáját. Maga az a tény,. hogy a hangverseny igen gyér hallgatóság előtt zajlott le — nem első esetben — igazolja, hogy a vezetésben, a szerve­zésben súlyos hibák vannak. A meg­hirdetett négy bérleti hangverseny közül az első kettőt még valahogy sikerült a meghirdetett helyeken és időbén megtartani, de már a harma­diknál zavarok, kapkodás mutatko­zott,■ meg se tartották, most a ne­gyediknek hirdetett hangverseny mű­sorával pedig elkésetten rendeztek hangversenyt s ezt is vsak a vasas otthonban, holott minden hangver­senyt úgy hirdettek, hogy Miskolcon is megtartják. A meghívók, a plaká­tod az utolsó percekben mentek ki, a míYloolci. bérlőket Ujdiósgyőrben akar­ják kielégíteni és így tovább. A próbákat — a táncpróbákat is, ~~ fűtetlen teremben tartják, az együttes drága zongorája ugyanitt áll; a hangszerek megóvása általában ugyancsak elhanyagolt kérdés. Az együttes vezetőjének, Marton Istvánná elvtársnak több gondot kell fordítania a kulturális irányító szer­vekkel való jobb kapcsolatra, hogy rendezvényeiket össze tudják han­golni más szervek rendezvényeivel- Biztosítania kell, hogy az egyes mű­vészeti ágak együttesei jól felkészül­hessenek műsorukra, bemutatóikra. Nem szabad előfordulnia annak, hogy meghirdetett rendezvények eltolódnak, mert az ilyen jelenségek a már be­szervezett közönség sorainak szétzilá­lásához vezetnek, akadályozzák az ér­deklődés növekedését. \ miskolci színház igazgatósába meghívja az üzemek, intéz­mények kiútírfelelöstít st Luxemburg grófja című nagyoperett április 7-én dél­előtt fél 10 órakor tartandó főpróbájára. Rálépi.. kullúrvezetöi igazolvánnyal. LEVELEZŐINK HÍREI A sárospataki postahivatal dolgosói 5 nappal határidő előtt fej esték be ne­gyedévi tervüket. A postahivatal vállalá­sának 109.9 ssásalékban tett eleget. (Ssabó Gésa) * A miskolci posta hálózatépítő üzemi vállalat kaltúrcsoportja meg­alakította népi zenekarát. A zene­kar tagjai lelkesen járnak a pró­bákra. (Zsiga Jenő) * A bánrévei községi landet pénzügyi dolgozói jó felvilágosító munkájánál; eredményeként a község dolgozói idejé­ben eleget tesznek adófizetési kő telezett- ségü\nek. Több dolgozó jelentkezett már­cius második felében, hegy. már április havi adóját is \i akarja fizetni. (Balogh István ) * Cigány László bánrévei dolgosé pa­raszt I. negyedévi baromfibeadási kötele­zettségének 405 százalékban tett eleget. (Balogh István) * .Szíriülrólad községben (edelényl já­rás) 6 hetes elsősegélynyújtó tan­folyamot tartottak. A tanfolyamot Bodnár Mária egészségör vezette. A tanfolyamat 88 hallgató végezte el sikeresen. (Főris János) * Tokaj község mozi helyiségében dr. Fábri Béla egyetemi tanár tartott előadást a Magyar Tanácsköztársaságról. (Hevitán Mihály) * A mályi téglagyár dolgozói társadalmi munkában rendbehozták a mályi általá­nos iskola épületeit. A megyei tanács oktatási osztálya meleghangú levélben mondott köszönetét * dolgozóknak. — (Bóka László) A bükkszentlászlői szlovák kultúr* csoport — amely átszervezése után Kákosi elvtárs 60. születésnapján mutatkozott be először -— most újabb sikeres kultúrműsort adott. A csoport tagjai lelkesen készültek április 4 méltó megünneplésére. (Zsi­linszky János) DEVECSERI GÁBOR: Az amerikai agresszorok i oly tat ják baktérium háborújuk at Rilnamri helység környékére dobtak fer. tőzett rovarokat. A járványelhárító cso­portok azonnal megkezdték * ledobott rovarok elpusztítását. Az amerikai imperialisták továbbra is baktériumokkal fertőzött rovarokat szór­nák le EsZák-Koreában, Legutóbb Von* in és & Pjongan tartományban lévő A P RI 11S 4* Kérdezd meg a virágot, ha szétbontja szirmát s fölserdült karcsú szárán a nap felé nevét, hogy összezsugorodva bujnék-e földbe újra, tanulni új sötétet, feledni az eget. És kérdezd meg az embert, ki bujt sötét hegyekben, lapult a fenyvesekben, harcolt a föld alatt, hogy ú ira gyilkos éjbe, pincék, gödrök vizébe bujnék-e fölcserélve kínnal a sugarat. Kik vérrel üzletelnek, békés munkára tőrnek, békét hazudva ülnek, sandán ezt tervezik. De építő kezekkel, élő emlékezettel és fényes fegyverekkel adunk választ nekik. Hét éve, hogy e népet kivezették a fényre, nehéz harcok tüzében a Szovjet fiai; . ők állítottak lábra ma már mellettük állva tudjuk láncunk lerázva a zászlót tartani. A béke zászlajához sereglenek a bátor dolgozó férfiakkal a férfilelkü nők; és harcikürtjét fújják a békének, ha sírnak, mert mind élni akarnak a féltett csecsemők. 'A béke katonája minden fa, mely az Alföld homokján lombosodva varázsol kerteket; a béke katonája mind, ki a tárnát vájja, gyógyít, tervez, követ hord. csépel, traktort vezet. S a béke katonája, ki fegyverét bemártja az álnok oldalába, nem kíméli a vért, Szabad föld szép virága, népünk Köztársasága, vérzőnk, ha kell, te drága édes gyümölcsödért. Irtsuk hát buzgalommal, ki vésővel, ki tollal, s ha ránktámad, szuronnyal a tőke vadonét! öntözzük kertjeinkett Szeressük fegyverünket! ördög sem ver le minket! Előre, katonák! Ä moszkvai rádió magyarnyelvű adásának ünnepi műsorai április 4-én Április 4-én a magyar idő szerint 17 órakor: A művészet mestereinek hang. versenye; 19 órakor: A Szovjet Hadse­reg leszerelt katonái, akik resztvettek Magyarország felszabadításában, üdvözlik az új Magyarország építőit; 21 árakó: 3 A Magyar-Szovjet Barátság Hónapjánál: eredményei (A. Gyenyisxov professzor­nak, a VOKSZ vezetősége elnökének elő­adása). fáfsái az EPER párfcs Beloiannií® és iársai kivégzése Bagy visszahatást keltett az EPEK-pártban, Piasatirasz párljáhaa. Sajtó jelentések szerint tíz EPEK-párti képviselő Irmon - dott mandátumáról. Mkane* fitiü mtalszttrelnflk *tesm#sia femendását Helstek! (MIT), Urho Kekken*», firm, miniszterelnök, visszavonta múlt hónapban benyújtott le­mondását. Állandó hétköznapi müsorszámofe: :K0SStmi 1141,10 5.09: Hanglemezek. 6.S0: Hírek. Lapszemle &.40: Hanglemezek. 6.00: Falurádió «130: Hanglemezek. Fi mdiéműsor G.45: Híreit, 7.46; Lapszemle. 7.55: Műsörismertet®*. 8.06: Hanglemezek.-8.30: Műsorzárás. , „ - ___ 13.00: Hírek. Hangos Újság 19.30. Hírek szerbül. 14,00: Időiárás és vízállást. 20.00: Hangos Újság, 15.15: Hírek szerbül. 16.20: Iskolások rádiója. 17.00: Hírek. 18.40: Hírek németül, 23.09: Hírek. Sóért. 24.00: Hírek. ?.SSs Hanglemezek. 0.20: Iskolások rádiója. PETŐFI KA DIÓ Hírek? 6.35: Termelési hírek. 18.25: Hírek uzlovénftí. 6.45: Jó reggelt, gyerekekl 19.15: Sportnegyedőra. 7.15: Hírek szlovénül. 21.00: Hírek franciául* ÚpF* & KOSSUTH RADIO 6.45 Versenyhíradó. 7.00: Színház, és mozűmüs. 7.15: Levelezőink jelentik 11.30: A jövő kürtője Décsy Gyula összeállítá­sa Julius Slowackiról. 12.30: Id. Veres Károly és zenekara játszik. 13.00: Strauss-keringők. 13.30: Bolgár népzene (4.15: Uj operett, lemezeinkből. 14.30: Irodalmi riport. 14.50: N épzene, 15.30: Előadás. 15.45: Állami vállalatok hírei. 15.50: Könyv., muzsika«, színház. A Rádió művészeti hír« adója. 16.10: Szovjet napok -** szovjet emberek. 16.20: A Magyar Rádió tánczenekara játszik, 17.10: Mjaszkovszkijs Hegedűverseny. 17.50: Fáin rádió. 18.25: Szcrvánszky Endre 5 Falusi lakí.ifalmas, Bánki: Égő lángban. 19.00: Egy falu egy nóta. 20 00: Közvetítés Varsóból. Ünnepi hangverseny Viktor Hugó tiszteletére, 21.15: Selyem sál. Rádiójáték 22.35: Magyar szerzők láncdalai. PETŐFI RADIO hangverseny szórakoztató 6.00: Reggeli 8.00: Magyar zene. 3.4J: Szovjet népek dalai. 10.10: Yásáry Tamás zongorázik. Czövek István énekel 1Ö.50: Operarészletek. 15.00: Az Állami Népi Együttes műsora. 15.40: ,,A ini. “hős fiaink...*4 16.03: Mi leszek, ha nagy leszek. 16.40: ír; 16.55: S 17.10: T«. oroszul! 17.40: Zenés posta. 18.15: Wagner: Előjáték a Rohen r;rin c. operából, 18.40: Tánczene. 19.30: Mindenki operája. Mozart: Cosi fan tutte. 21.30: ,.Az ismeretlen Offenbach“. A Stúdió zenekar, játszik: Gencsy Sári, Szccsődy Irén. Mól is György, Szabó Miklós és a Föl- denyi kórus énekel. 22.30: Csengetyűszóu Elfe. nktanfolyam. jídi szívnek, uhk énekszóra Hétfőé úpr* *2 KOSSUTH KÄDJO fiAoi Verseny híradó. 7.00 Színház- és roozimfís. 7.45: Külföldi lapszemle. 11.30: A fiatalok elindul­nak, Elbeszélés, 12.30: Tréfás magyar nép» dalok. 13.15: A Rádió szórakoztató zenekara játszik. Kcresztessy Hédi énekek 14.15: Goldmark: Falusi lakodalom — szimfónia. 15 06: Úttörő híradó. 15.30: Hir Sári • zongorázik. 15.50: Bolgár népzene. 16.20: Most légy okos Domokos! 16.45: Műsor az áttörök zenei szakköreinek. 17.10: Hiúság Hangja. 17.30: Dalolj velünk! 17.50: Jó munkáén szép muzsikát. 19.00: A Rádió tánczen«, kara játszik, 20.40: A begyűjtési verseny hírei. 20.45: Népek vezérlő csillaga. 22.25; Az elmúlt hét hangversenyeiből. PETŐFI RADIO 6.00: Operarészletek. 7.00: Beszélő atlasz, 8.15: Heti zenés kalendá­rium. 9.00: Szovjet művészek értekeinek, 9.40: Orosz nyelvlecke. 10.10: Szórakozlafó muzsika 11.90: Óvodások műsora. 11.20: Részletek Kodály: Háry János c. dalmű­véből. 15.00; Vidám áprilisi hang­verseny. 15.50: Népek barátsága, 16.10: Rongyé! népdalfel­dolgozások. 16.20; Magyar művészek muzsikálnak, 17.10: A Bolsevik Párt útja: A forradalmi fel­lendülés az 1912—14-es években, 17.40: A Rádió Népművelési Híradója. 18.09: Beethoven: 82 variáció. 18.10: Tudomány amerikai módra. 18.40: Fényes Szabolcs Foljuska — szvit. 18.00: Ember és világ. Az erdő biológiai szerepe 19.15: Sportnegyedóra. 19.30: Szív küldi szívnek. 19.45: Építjük az ói falut. 20:00: Smetana: Trio, 21.30: Tánczene. 22.00: Szív küldi szívnek« 22.20r Hanglemezek., Ke&áv úpr* 9 KOSSUTH RADIO 0.45: Versenyhíradö. 7.45: Revelezőink jelentik. 11.30: Női szemmel. 11.50: Riszt: XII. magyar rapszódia. 12.30: Opercttrészietefco 13.00: Az Állami Népi Együttes ének- és zene­karának műsora. 13.30: Három scherzo. 14.15: Offenbach és Strauss operettjeiből. 15.30: Munkára, harcra kész. 15.50: Operarészletek. 1C.40: Orosz nyelvlecke. 17.10: A Magyar Rádió ajándékom sora a kozár- mislényi gépállomás dol­gozóinak. 17.45: Termelési híradó, 18.00: Tavasz a falun. 19.00: Egy falu — egy nóta 20.40: A begyűjtést verseny hírei. 20.45: Vidám vásár. Rádiójáték. 22.40: A Magyar Rádió tánczenekara játszik. 23.00: A Rádió népi zene­kara játszik. 28.45: Ránk!: Magyar tán­cok q XVII. századból, PETŐFI RADIO 6.00: Filmzene a moszkvai rádió műsorából. 6.30: Tóth Rajos: Oross népdalszvit 7.00: Keringők. 8.00: Rísz* zongora műveiből. 8.30: Északi muzsika« Ö.40: Gyermekzene. 10.10: Hogyan sajátítják el a dolgozók a bányagépek kezelésének ismereteit a a bükkaljai bányában. 10.25: Eyssen Irén és Uher kettősöket énekel, 10,40: Zenekari muzsika. 15.00: A Rádió szórakoz­tató zenekara játszik, Bártfay Rászló énekel. 15.45: Az elnök úr mamája 16.00: Zenekari hangvers. 17.00: Táncos ©perettrész- letek. 17.40; Népdalfeldolgozások, 17.55: Muzsikáról — mindenkinek 18.40: A Fővárosi Villamos. művek Énekkara énekel. 19.00: A tudomány úttörői. Eötvös Eoránd, a kiváló magyar fizikus. 19.30: Zenekari hangverseny 21.30: Mi történik & világ- gazdaságban. 21.45: Tánczene. 22.15: Két népdalkantáifr.. 32-• 35 ? Szótjel 'kamarazene. &*ert§&9 ápr. £8 C#fl SrtŐkt KOSSUTH RADIO 7.00: Színház- és mozimüs. 11.30: Régi magyar irodal­munk a haladás szolgála­tában. 12.30: A Rádió népi zene­kara játszik. Czövek István énekel. 13.15: A Rádió szórakoz­tató zenekara játszik. 14.15: Mozart; G. dur duó hegedűre és brácsára. 14.30: Részletek Goldmark: Téli rege c. operájából. 15.00: Úttörő híradó. 15.30: A XXII. kerület! budafoki általános gim­názium énekkara éneket. 15.50; Oláh Rászló elbeszé­lése. 17.10: Á Román Rádió műsorából. 17.30: A magyar nép tor* ténetéből. 17.45: Chopin: f-ntotl zongoraverseny. 18.15: Szív küldi «»ívből, 19.00: Építőipari félóra. 20.40: Bach: Pastorale. 20.50 • Jp]ontés. Vers. 21.00: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. ^2 25: Don»retti-hangvers. 23.15: Beethoven zongora­szonátái. PETŐFI RADIO 6.00: Dalok a munkárőL 7.00: Filmzene. 8.00: Szimfónifnis táncok. 9.00: ílangszerszólők. 10.10: Riszt műveiből. 11.00: Óvodások műsora. 15.00: Kínai és koreai da­lok. 15.30: A földkerekség egy­negyedén. 15.45: Polgár Tibor: Rész­letek a Magyar Rádió eperet • jóiból 16.30: A dollár álarc nélkül 16.45: A dalirodalom remeke?. 17.10: Vörös traktor. 17.30: Hangszerszóiók. 17.40: A Falurádió mező’» gazdasági híradója 18.00: Magyar népdalok. 18.40: A Rádió ajándékmű­sora a kohó- és gépipar területén elfekvő készle­tek felkutatásában részt­vevő legjobb dolgozóknak 19.25: Vidám, zenés tarka­est. 20.10: Tanuljimk —* olvassunk t 21.30: Op?rarészletek„ 22.00: A Rádió tánczene&a- ra játszik 22.30: Ádám Jenő: Arany dan©s nótái ápr« 1Ú KOSSUTH RADIO 7.45: Revelezőink jelentik 11.30; Kócos. Regényism. 12.30: Magyar kórusok. 13.00: Az Oszipov-együttes műsorából. 13.15: Zenekari hangverseny 14.15: A Rádió Gyermek, újság műsora. 14.56: ..Miről susog $ Jang-ce sodra...“ 15.30: Dalok. 16.15: Rádió Politikai Kór. 16.45: Ifjúsági dalok. 17.00; Rendeletismertetés. 17.10: Ifjúság Hangja 17.30: Jó munkáért szép muzsikát! 18.00: A Néphadsereg hír­adója. 19.00: Egy falu — egy nóta 20.40: A begyűjtési verseny hírei. 20.45: Auber: Fra Diavolo. Opera 3 felvonásban. 23.00: Népdalfeldolgozások. PETŐFI RADIO 6.90: Részletek Kerekess Dalol az ifjúság c. operettjéből. 6.30: Színház- és mozíműs. 6.35: Részletek Zsukov- szkij: Boldog nyár e. filmjéből. 7.00: Vidám kórusművek S.30: A Szovjetunió szocializmus országa, S.40: Magyar kamarazene. 9.20: Orosz nyelvlecke. 9.40: Úttörő sporthiradő, 10.10: Operettrészletek. 10.50: ..Fúj, süvölt a Mátra szele“. 15.09: Fiatalok zenei újságja. 15.30: Kengyel hegedű« művek, 15.50: Képek a nagy talál­kozóról. 16.10; A Rádió szórakoz­tató zenekara játszik. 16.40: Petrarcától — Majakovszkijig. 17.09: Bartók műveiből. 17.40: A Falurádió előadása 17 .55: Magyar népdalok. 18.40: Szív küldi szívnek. 19.00: Az ötéves terv nyomában. Uj kikötővárosok: Hajdú­nánás — Balmazújváros Hajdúszoboszló. 19.30; A Rádió tánczene« kara játszik. Ákos Stefi és Vámosi János énekel. 21.30: Hanglemezek. 22.20: Toki Horváth Gyula és zenekara játszik. Farkas Ilonka és Remé­nyi Sándor énekek. Péntek, tipr* 11 KOSSUTH RÁDIÓ 7.09: Színház- és mozimfis. 11.30: N agy berek. 11.50: Veprik: Az ujjong&s dala. 12.30: A Magyar Állam- rendőrség Győr-Sopron megyei Kapitányságának zenekara játszik. 13.15: Vidám csúfolódóh és népdalok, 14.15: A Budapest-zenekar játszik. Páka Jolán és Kövecses Béla énekel. 15.00: Úttörő híradó. 15.30: Dalok József Attila verseire. 15.50: Polgár Tibor: H0 szvit. 16.45: Orosz nyelvlecke«, 17.10: Népek tavasza a zenében. 17.40: Ifjú munkások dalai. 17.55: Korea és Vietnam dalaiból. 1810: A Rádió tánczenei kara jászik. 19.00: Rádió Politikai Kor. 20.40: A begyűjtési verseny híres. 20.45: A Mazowsze lengyel állami ének- és tánc- együttes énekkara énekel 21.05:. A Rádió szimfonikus zenekara játszik. 22.25: Toki Horváth Gyula és zenekara játszik. 23.10: Szórakoztató zene a moszkvai rádió műso­rából. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Operarészletek. 7.00: A Falurádió mező- gazdasági híradója. 8.15: Szórakoztató muzsika 10.10: Filmzene. 10.49: Sohár Vilma zongo­rázik. 11.00: Óvodások műsora« 11.20* A Gyermekrádi© műsora. 15.00: A szép tavasz. 15 • ’ 1 rdések 15.40: Felkel a nép. 16.00: Régi operettekből, 17.00: Szív küldi szívnek, 17.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. 18.10: Beszélő atlasz. 18.40: Az Újpesti Bőrgyár énekkara énekel. 19.00: Egy falu — egy nóta 19.30: Jó munkáért szép muzsikát! A Magyar Rádió jutalomműsora az üzemek dolgozóinak.. 20.00: Tánczene. 21.30: Négy áruló. Szat|r;kus portrék. 21.55: Purcell: Részletek Didó és Aeneas c. operájából. Szombat* tPo .?» KOSSUTH RÁDIÓ 7.45: Revelezőink jelentük 11.30: Az igazság fisat«. Részlet Brenburi regényéből, 12.30: Két békeharce® kantáta. 13.00: Rakátos Vince és zenekara játszik. Vattai Szabó Gyulát énekel, 13.30: Szórakoztató muzsika. 14.15: Keringők. 14.30: Palotai Boris két elbeszélése. 14.50; A Rádió ajándék- műsora a Szeged! Ruh«, gyár dolgozóinak. 15.30: A klerikális reakció az ellenforradalom győzelméért. 15.45: ÁUami vállalatok hírei. 15.50: Könyv, muzsika, színház. 16.10: Szovjet napok — szovjet emberek. 16.20: A Rádió tánezeae- kara játszik. 17.10: Szimfonikus költemények. 17.50; Falurádió. 18.25: Virágénekek. 19.W): Egy fahi—egy nóta. 20.40: A begyűjtési versen v hírei. 20.45: Erkel Ferenc operáiból. 21.40: Mathew Bidfway a hóhér. 22.25: Tánc éjfélig. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: Színház és mozimüs* 7.05: Magyar népdalok. 8.40: Szórakoztató zene­kari muzsika. 9.45: Görög gyermekek % műsora. 10.10: Népek dalai. 10.35: Keringők. polkák. 10.30: Öperarészletek. 15.00: Amerikai dalok a békéről, szabadságról. 15.40: Ajándékműsor a Dunakeszi Vagongyár dolgozóinak. 16.00: Zenei újság. 16.35: Ipari szaktanfolyam. 16.50: Szív küldi szívnek. 17.10: Tanuljunk énekszóra oroszul! 17.40: Zenés posta. 18.15: Goldmark: Opera- részlet 18.40: Tánczene. 19.30: Mindenki operája. Puccini: Tosca. 21.30: Miljutyin-est. 22.3A* Mae-yar muzsika. Vadas Agnes hegedül. Ricbnej* János gordonká­ik. Maleczky Oszkár énekel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom