Észak-Magyarország, 1951. december (8. évfolyam, 280-303. szám)

1951-12-04 / 282. szám

VII. évfolyam 282. szám Jelentős lépéssel előre XB. A.) A Minisztertanács és a -Párt Központi Vezetőségének határozata a jegyrendazet megszüntetéséről, az ár- és bérrende^ésrő. s a mezőgazdasági termékek forgalmának felszabad!lábá­ról — népi demokráciánk fejlődésének újabb kimagasló jelentőségű eredmé­nye. Biztosítja dolgozó népünk jobb, zavartalan ellátását, megfékezi a speku­lációt, segíti és serkentőleg hat terme­lési terveink, országépítö feladataink teljesítésére. Keni túlzott Ba ázs Már­ton, a diósgyőri gépgyár munkása, »mikor kijelentette, hogy a jegyiend- szer e’ törlése — újabb mérföldkő é e- tünkb<nt| előrehaladásunkban Es he­lyesen húzta a'á ennek az intézkedésnek nagy horderejét Csótai János, ugyan csak a diósgyőri gépgyár dolgozója, aki kijelentette: „Nem is mertünk azámítani árra, hogy Pártunk, kormá­nyunk a je énjegj feszült nemzetközi heyzetben megszünteti a jegy rend­szert“ . B izonyos, hogy megállapításakor gondolt a kapilaisla országokra, »melyekben — mint erre Rákosi elv- társ beszédében rámutatott — nő a munkanélküliség, a gazdasági bizony­talanság és csökken a dolgozó tömegek éjetszínvona a. Ezekben az országokban »z imperiadsta háborús gyújtogatok óriási összeg' kot fordítanak fegyver­kezésre, amelyek költségvetésük tete­mes részét emésztik fel. Míg a Szov­jetunióban és a népi demokráciákban — így hazánkban is — minden lépés a dolgozó miliők feleanekedését ezo'gól­ja-, a kapitalista országokban rohamo­san emelkednek az árak és csökkennek, fokozatosan lemorzsolódnak a bérek. Rákosi evtárs számos adattal, a kapi­talista sajtóból vett idézetekkel vilá­gította meg ezt a helyzetet Bárme yik tőkés országot, marshalizájt országot is nézzük, — a gazdasági vá ság mind élesebb jeleit látjuk. Olaszországban például szépített hivatalos adatok sze­rint 2.5 mi liő a munkané küüek szá­ma, a valóságban ennél sokkal több: 4 millió. Az alamizsnábó! élő ko (tusok jegyzékén 134.000 név szerepel; a nagyvárosok, kikötők forgalmasabb he­lyein mozogni is alig 'ehet a koldusuk­tól, akik csengve nyújtják kezüket egy falat tenyérért, cigáreltavégért, né­hány centcsimoérl A Tiló-banda tér­kőm rakna alatt nyögő Jugoszláviában az idén 25 százalékkal eme ték az adó­terheket, az ál'ami költségvetés több mint 70 százalékát az ország militari- zálására fordítják. Az árak az 1039. évi szinvonahoz viszonyítva 30— 40-szeresük're emelkedtek és napról- napra katasztrofális gyorsasággá1 nő­nek. Ezrek és tízezrek éheznek, de Ugyanakkor óriási mennyiségű zöldsé­get, burgonyát, paprikát és más termé­nyeket dobnak a szeméttelepekre, hogy még feljebb srófolhassák a piaci ára­kat. Október 1-én hatszorosára eme lők fiz orvosságok árát, ugyanakkor, ami­kor Boszniában, Hercegovinában, Ma- cendóniában és másutt szifilisz, tra- howa, tüdővész tizedeli a Okosságot. A títéisták demagóg módon azt ígérték, hogy november 1-én egy Színvonalra hozzák a munkabéreket a pia°i frak­kal. Popovies pénzügyminiszter viszont kijelentette, hogy ,,az idén gondolni sem lehet az új bérrendszerre va’ó át­térésre“. Szemügyre véve az USA ,,áldásait“ élvező országokat, vagy magát a fékte­lenül fegyverkező Egyesül t Államokat, hosszasan lehetne még wtolni az szekhez liasonló tényeket és számokat E zzel szemben nálunk: a Párt és a kormány intézkedései lehetővé teszik, hogy a do’gozók szükségletüket iegyrendsze'r nélkül, szabadon, kor álo­zások nélkül vásáro hassák meg az üz­letekben. Rákosi elvtárs népgazdasá­gunk helyzetének megvi’ágílása alapján rámutatott arra, hogy eredményeiaK: iparunk fejlődése, a jé termés, a ter- ménybegyüjtéa sikere ehozta annak idejét, hogy megszüntessük a jegy- trendszer! és visszaállítsuk az éle mi- szer szabad fo'rgalmát. Beha­tóan ismertette azokat az okokat, ame'yek előzőleg szükségessé tették a jegyrendszer bevezetését. A jegyreud- szer átsegített bennünket azokon a za­varokon, ameyeket a tavalyi rossz ia- karmánytermé<s, az ellenség tudatos kártevő akciója idézett elő. Bizonyos védelmet nyújtott a spekuláció táma­dása ive’ szemben. A jegyrendsze'rnek e pozitív eredménye me lett — á lapítot­ta me~ — egyre inkább előtérbe ke­rültek a károsi negatív hatások, a jegyrcndsze'r már kezdett » termelés fékjévé válni. A jegyréndszer megszüntetésével kapcsolatban, kétségte <nül, fe merül­nek a tavalyi tapasztalatok, amikor a nép ellenségei, elvetemü t spekulánsok, ku ákok, hörcsög módjára vetették rá magukat az élelmiszerekre és ipar­cikkekre. Jól emlékszünk Nagy Imre asza ói kulák'ra és hasonsíőrü társaira, akik búzával, kenyérrel etetlek disznai- kal és a Skodi-fée kártevőkre, akik mázsaszámra hordták össze lakásuk­ban a különféle élelmiszereket. A Spekulációs áVuíeJváuárlós kivédésére határozta el Központi Vezetőségünk és a Minisztertanács a kenyér, a liszt, a cukor és bizonyos egyéb élelmiszerek, ruházati és más fontos cikkek árának felemelését. Ugyanakkor a bérek és fi­zetések megfelelő fe’eme ésével ellen­súlyozza ezt az áreme ést, A számok cá- folhatadánul mutatják, mennyire a dolgozók érdekeit szogáják az új in­tézkedések. Lapunkban közöljük Ku- rucz Gézáné Miskolc, Tizeshonvéd ut­cai háziasszony számolását és annak eredményeit Kiderül belő e, hogy az 5 gyermekes, 7 tagú Ku'rucz-csa ád több­letkiadása havonta 290 forint, ugyan­akkor a fizetésemelés révén 380 forint többletjövedelemhez jut, tehát az élel­miszereken kívül havonta még 90 fo­rint jut más cikkek árkülönbözetének fedezésére, ehhez hozzá keil még ven­nünk, hogy a gyemiekruhák és gyer­mek-kötöttáruk ára változatlan máradt. Az ellenség meg akarja t évasz leni a dolgozókat s alattomos számolgat ássa1, igyekszik hangún lot kelteni. Képmu­tatóan, aljasul arról fecseg, hogy — igaz — a bérek és fizetések 15, 18 és 21 száza ékkai emelkednek, de az élel­miszerek: a kenyér, liszt, cukor, E Ib- ára ennél magasabb százalékkal nőtt. Minden józanul és becsületesen gondol­kodó ember előtt világos .mennyire ha mis ez a számo gatás, hiszen a jegyek megszüntetésével kapcsolatos áremelés nem érinti a lakbért, a villanyt, a gázt, a postái Szó’gáltalások, a városi köze­kedós díjszabásait, a dohányárut, tü­zelőanyagot, péksüteményt, száraztész­tát, a főzelék, gyümölcs, újság, mozi, színház, könyv slb. árait, szóval olyan, cikkeket és szolga’tatásokat, amelyek az ál agcs dolgozó családok kiadásai­nak többségét képezik Helyesen teszi minden dolgozó és háziasszony, ha Kurucz Gézánéhoz ha­sonlóan papírt, ceruzát vesz kezébe és összeálítja új „költségvetését“; — a számok is Pártunk és kormányunk sze­rető gondoskodásáról fognak beszélni neki. O ákosi e’vtárs nagyjelentőségű be­*-*• szédében felcorakoztatta ered­ményeinket, amelyek lehetővé telték a jegyrendszer megszüntetését, a mező- gazdasági termékek forgalmának fel­szabadítását. Gyáriparunk termelése ez év első 10 hónapjában a múlt esztendő hason'ó időszakához képest 29.1 száza­lékkal emelkedett. A vaskohászat az el­ső 10 hónapban 102.4 száza’ékira telje- sí te I te tervét. Értékes eredményeket látunk megyénkben is A diósgyőri ne- mesacélkovácsmühe'y, a nagyolvasztó, Somsály-bánya, az ózdi finomhengerde s “gy sor más üzemünk már befejezte évi tervét. Több olyan brigádunkkal büszkélkedhetüniki, mint Nagymarci András ózdi hengerészé, amelyik no­vember 16-án lezárta az 1951-i évet és termelésévé1 már 1952-ben jár. ,,Az 1951 június 1-löl eltelt 5 hónap folyamán gtibonanemüekben egy mil iő mázsával több vo’t az állami begyűj­tés, mint az elmúl t egész gazdasági év 12 hónapjában. A búzabegyüjtés eddig 25 száza ókkal. az á rpa, zab 50 száza- ’ékkal nagyobb, mint tavay ilyenkor, a kukorica több mint kétszerese a la* valyí begyűjtésnek, a napraforgó 50 százalékkal több és így tovább“ — jelentette be Rákosi e’vtárs. A mi me­gyénkben is számos község,- sok tíz­ezer do’gozó paraszt járult hozzá ezek­hez az eredményekhez beadási élőit á- saittnak becsületes, íazafias teljesítésé­ve1. Abaújvár község példúu' a megyé­ben elsőként 100 százalékon fe’iil telje­sítette baromfibegyüjtési előírásit, ar-e’yben legtöbb községünk még el van maradva. Sok olyan dolgozó van megyénkben, mint a szomoyai Varga Izidor, Gyenes József, akik egész évi beadási előirányzatuk túl eljesítésével rót­ták le hálájukat a népi demokrácia iránt mindazért a sok jóért, amiben a . falu . a felszabadulás óta évről-évre fokozódó mér­tékben részesül. Tettekkel fejezik ki hálájukat a dolgozók a Pártnak, Rákosi elvtársaak a jelrendszer megszüntetéséért „A mi intézkedéseink serkentőleg hatnak a termelésre az par- ban és a mezőgazdaságban, tehát hasznosak és előnyösek a munkások­nak és a dolgozó parasztoknak egyaránt." (Rákosi elv'árs beszédéből.) Befejezte 1951. évi tervét a diósgyőri nagyolvasztó A Diósgyőri Kohászati Üzemek nagyolvasztójának dolgozói büszke örömmel jelen.ették Rákosi elv'ársnak hogy december 3-án reggel 6 óra™ kor befejez ék évi globális tervüket, A terv határidő előtti te’jesi1 éséhez nagy segítsége' nyújtott Rak- csijev elvtárs, szovjet mérnök, akinek útmutatása alapján a II-es számú kemencét a 35 napos ha áridő helyett 21 nap alatt építették át. Ugyancsak Rakcsijev elvtárs tanácsai alapján új 1 ást vezettek be a kohóadagoló kúp­jánál, ezzel egyenletesebbé tették az adagolást, lehetővé tették a tonna- 'ermelés növelését. A sikeres újítást November 7-e lisZ’e’c'ére az I. számú kohónál is bevezették. A jobbminőségű gyártás érdekében alkalmazták a szovjet technológiai eljárásokat. A csapolások zavartalan biztosi ására ütemtervet állíto ttak össze. Kiszé esitették a munkaversenyt, a dolgozók 87 százaléka kö'ötit versenyszerződési. Rakcsijev elvtárs tanácsainak hasznosítása előtt a bét kohő havonta átlag 750 adag csapolást ért el. A tanácsok alkalmazásával novemberben a lecsapolt adagók száma 780-ra emelkedő t. Kü’önösen jó eredménnyel al­kalmazta a szovjet technológiai eljárásokat Elexai Mihály brigádja amely szeplember óta összesen 930 adagot gyártott, A diósgyőri Kerékgyártó-brigád nagy eredménye A diósgyőri durvahengerdo blokk­során a műszak megkezdése előtt Ke­rékgyárié András brigádjának tagjai rövid megbeszélést tartottak. Elhatá­rozták, hogy az eddigieket is túlszár­nyaló termeléssel köszönik meg a Párt Központi Vezetősége és a Mi­nisztertanács határozatát. — Tartsuk szem előtt Rákosi elv­társ útmutatását — mondja a brigád­vezető —, hogy különösen az a’ap- anyagok ‘termelése tierén van nagy fon ossága annak, hogy részleteiben is maradéktalanul végrehajtsuk és túlteljesítsük a tervet. Alaposan megvizsgálják a henger­sort, megbeszélik az adago’ástt az e'ö- me légi ó kemence dolgozóival, azu án munkához lármák. Igyekeznek minden percet" TiassZnosílaiti, végig töretlen lendülettel dolgoznak. A műszak vé­gén kiderül: előző napi teljesítés ükkel szemben 8 tonnával emelték a tonna/ óra kihozatalt. Géphibából eredő állás mindössze 15 pere vol1'-, meleg anyag hiánya miatt egyetlen pere sem esett ki! A brigád magjai megfogad ok: ezentúl is túl teljesítik napi terme’esi •tervüket! A diósgyőri „béke-kohó“ építésében résztvevő Ser-brigád felhívása az építőipari dolgozókhoz A diósgyőri hatalmas.új kohó épít­kezésénél dolgozik Ser Lász’ó kubikos brigádja. Szabó Lajos, Csordás Béla,. Vancsai János Halász Béla és Ólasz János brigádtagokkal együtt Rákosi elvtárs beszédének meghallgatása u án felhívással fordu'it megyénk legjobb építőipari dolgozóihoz. A felhívásban elmondják, hogy bri­gádjuk állandóan 190—210 százalékos á'laggal dolgozik, a brigádnál igazo. lailan műszaícmulasztás egyáltalán nem fordul elő. „Rákosi elvtárs beszédéből külö. nősen az a rész ragadott meg bennün. két, amikor a munkafegyelem meg'a. zu’ásárói beszélt — hangzik a felhí­vás. A kohóépltkezés 28. számú mun­kahelyén a múlt szómba'on előfordult hogy 60 dolgozó közül csak 7 jelent meg. Rákosi elvtárs beszédének meghall­gatása után elhatároztuk, hogy tovább fokozzuk tef jesl ményiinke; és felhí­vással fordulunk megyénk legjobb éplőipari dolgozóihoz, brigádjaihoz, munkacsapataihoz. Csatlakozunk Ro­der Béla elv'ársnak, a Rákosi Művek sztahánovistájának kezdeményezésé­hez, egyben tovább fejlesa've ezt a mozga'mat védnökséget vállalunk a norma alatt teljesítők és az ígazoiat­A küíigyminisztérium tájékoztatási főosztálya közli: A Magyar Népköztársaság külügy­minisztériuma december 3-án az alábbi jegyzéket juttatta el az Egyesült Al. larnoüs budapesti követségének 1951 november 19-én 16' őra 14 perckor (középeu’rópai idő szerint) egy amerikai katonai szállté repülő gép Gyula térségében megsértette a Magyar Népköztársaság halárát és 1 óra 14 percen keresztül magyar terűiét felett repült. A Vépiilőgépet a magyar területen lévő szovjet vadászgépek Pá­pa város me le |l leszálásra kényszerí­tőitek. Az amerikai repülőgép sze­mélyzetének tagjai: Henderson kapi­tány, Swift kapitány, Duff repülőgép- szerelő és James Albert E arn rádiós kijelentenék, hogy a repülőgép a 12. amerikai légiliadeereg 85. csoportjá­hoz tartozik. E hadsereg vezérkara Wiesbadenben (Németország amerikai megszállási övezetében) ál omásozik. Az amerikai katonai repülőgépet — amelyet a szovjet parancsnokság a magyar hatóságok rendelkezésére bo­csátott — nyilvánva óan kü önleges cé­lokra akarták felhasználni. A repülő­gépben megtalálták a Magyar Népköz­társaság, valamint a Szovjetunió leg­fontosabb területei, a Csehszlovák Köz­társaság és a Román Népköztársaság katonai térképeit. Ezenkívül a repiilő- gépen volt egy tábori felhaszná úsra alka'TOa« rádióállomás, hat ejtőernyő és 20, kö legekbe göngyölt meleg takaró. Úgy a rádióál'omás, mint a takaróköte. gek különleges csomagolásban vo’tak és a repülőgépből vadé kidobásra vol­tak e készítve. Az a körii’mény, hogy a repülőgép­ben az említett katonai térképek, ejtő­ernyők és más fent felsorolt tárgyak voltak — amelyekre rendes rep'ilőutak- ná1 semmi szükség nincsen — azt mu­tatja, hogy az amerikai repülőgép a Magyar Népköztársaság határát előre megfontolt szándékkal sé-lette meg. A személyzet tagjainak kijelentései sze­rint tervbe volt véve, hogy a repülőgép Jugoszláviában időzzön Ez a tény, va- ámint az, hogy a repülőgépen katonai lan kimaradók felett hogy a 38. saäm mű munkahelyen Sztálin elv’Srs szü­letésnapjáig megszüntessük a 100 százalékon aluli teljesítéseket és elér­jük, hogy egyetlen dolgozó se marad­jon ki igazolatlanul munkájából. Kövessé ek péídánkatl Vállaljatok ti is védnökséget a norma alatt telje, sléök és az igazolatlan kimaradók fe­lett, hogy ezzel is elősegítsétek az évi terv teljesítését, határidő előtti befe­jezését!" — fejeződik be a Ser-bri­gád felhívása. A kohóépítők közül Bialencsík Lász­ló brigádja felajánlást telt', hogy a H. számú hűtőtornyát 1952. raáreius 15. helyett már ez óv december 6-ra »I- készítik. Rákosi elvtára beszédének hatása a'att több dolgozó magasabb» ra emelte Sztálin elvtárs születésnap, ja méltó megünneplésére előzőleg tett válla’ását. Példáit mutatott ezen a tá* ren Simon József, Lednminsziki Imre kubikos brigádja, Fésűs Pál vasbeton­szerelő és Fülöp Sándor sz’ahánovisrá ácsbrigádja. térképek, ejtőernyők és más fent fel­sorolt különlegesen összeválogatott tár­gyak voltak, mutatja, hogy a 'repülő­gépet jugoszláv diverzánsoknak ma­gyar területen való ledobására szánták; aminthogy ez már korábbon is “lőfor- dúlt. A Magya’r Népköztársaság kormánya már 1951 november 24-i nyilatkozatá­ban ismertette a tények hosszú sorát az Egyesült • Áramoknak a Magyar Népköztársaság bejügyeibe va’Ő durva beavatkozásából, a Magyar Népköztár­saság területén működő kémek, diver- zánsok és kártevők amerikai részről való szervezéserő! és támogatásáról. A magyar halárnak az amerikai ka­tonai szájító repülőgép által bűnös szándékkal ekövetett megsértése újabb lény, amely azt tanúsítja, hogy az amerikai hatóságok lábbal tipo'rva a nemzetközi jog legelemibb szabá’yait és durván megsértve a Magyar Nép- köztársaság szuverénifását, tovább folytatják kémügynökségük tagjainak, Magyarországra való átdobását. Magától értetődik, hogy a magyar- o-szági diverziós és kémtevékenység szervezf«én tetten ért amerikai hatósá­gok ilyen természetű tevékenysége a magyar nép felháborodását vá'tja ki. Fentiek alapján a Magyar Népköz- társaság kormánya határozott tiltako­zását fejeri ki az Egyesü' t Államok kormányánál a magyar határnak az amerikai katonai szá’lítő repülőgép ál­tal való megsértése e'len, ameyet ké­mek é3 dive’rzánsok magyar területre való átdobásával kapcsolatos bűnös célokbó1 követlek el. A .Magyar Nép- k"-társaság kormánya ragaszkodik ahhoz, hogy a magyar határnak az amerikai repülőgép álla! elkövetett megengedhe tetten és agresszív jelegű megsértéséért fe’elős személyeket szi­gorúan bűn lessék meg és hogy megfe­lelő intézkedéseket léptessenek életbe avégett, hogy has on1 ó esetek a jövőben ne ismét1 ődhessenek. A Magyar Nép­köztársaság kö'rmánya várja az Egye­sük Álamok kormányának közlését ae á'tala ezzel kapcsolatban foganatosí­tott intézkedéseiről. Amerikai katonai reoiiiaoén, amely diverzánsokal akar! ledobni magyar területre, durván megsértene a Magyar Népköztársaság légiterét — a magyar kormány erélyes tiltakozó jegyzéket intézett az Egyesült Államokhoz U gyanakkor Rákosi elvtárs ismételten feltárta azokat a hiányosságokat, súlyos hibákat, amelyek kiküszöbölése alapvető feltétele annak, hogy maradékta­lanul teljesítsük felemelt évi tervünket. A munkafegyelem sokkal erőteljesebb javí­tása, megszilárdítása, — a begyűjtés te­rén tapasztalható lazaság, hanyagság fel­számolása — alapvető feltétele annak, hogy Pártunknak, kormányunknak dol­gozó népünk érdekeit szolgáló in­tézkedései gyorsan eredménnyel jár­janak. „Ha az eredmények meg­szilárdulnak és állandóknak bizonyulnak, akkor mi e téren is követhetjük nagy példaképünket, a felszabadító Szovjet­uniót és rátérhetünk arra, hogy az árakat fokozatosan csökkentsük és ezzel tovább emelhetjük egész dolgozó népünk élet- színvonalát” — mondta Rákosi elvtárs. A mi megyénk dolgozói is — máris száz és száz jel mutatja — tettekkel; ter­melési eredményük fokozásával, a begyűj­tési előírások teljesítésével, az 5 éves terv másod! . évi feladatainak maradéktalan végrehajtásával akarták m-oh-lMe* l'tr-, tunk, forrón szeretett vezérünk, Rákosi elv ára gondoskodását. Úgy mint a diós­győri durvahengerde blokksoránál dolgozo Kerékgyártó András brigádja, amely —- Rákosi elvtárs beszédének megtárgyalása után — vasárnapi műszakjában az előző napi teljesítéshez viszonyítva 8 tonnával szér^’-alta túl a tonnaóra kihozatalt. lg kell köve'niök dolgozóinknak üze­meinkben és falvainkban Rákosi elvtárs útmutatását, hogy vezetésével tovább ha­ladhassunk előre az országépítés, a győ- —t—í-k útján. ff*7ii/ifi rri nAnc7ír JssasT tjZAKI^ I !Ü1_ VII. évfolyam 282. szám Ara 50 fillér Miskolc 1951 december 4. kedd

Next

/
Oldalképek
Tartalom