Észak-Magyarország, 1951. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1951-10-05 / 232. szám

2 ÉSZ AKM AGY SR ORSZÁG Péntek, 1951. évi október kő KÖVESSÜK PÉLDÁJUKAT! \’AGY LAJOS herbolyai vájár 3300 forintot jegyzett. SOLitiSX JÓZSEF herbolyai munka- védelmi felügyelő 4000 forintot írt az ívre. A diósgyőri vasöntöde dolgozói november 7 tiszteletére elhatározták: terven fein! 11 millió formt értékű öntvény! adnak népgazdaságunknak Az üzemi kollektiv szerződés megkötése alkalmával a diósgyőrvasgyárí öntöde dolgozói Ígérete! tettek, bogy ezévi tervüket november 15-rc befe­lezik. Az üzem dolgozóinak lelkes munkája sztahánovista tizemfőnökünlc, Reményi Perenc elvtárs jó vezetésével olyan nagy eredményeket hozott, hogy most, a Hagy Októberi Szocia'is'a Forradalom évfordulójának méltó megünneplésére, vállalhatjuk, hogy a selejtmentes tiszta öntvényekre vonat­koztatott tervünket már október 30-ra befejezzük. Terven felül 11 millió forint értékű öntvényt adunk Így népgazdaságunknak az év végéig. Azt is vállaltuk, hogy az év végéig a selejtet 20 százalékkal csökkentjük. A Gazda- mozgalom keretéhen havoufa 1000 forintot takarítunk ;neg. TAKÁCS ALADAR diősgyőrvasgyári vasöntöde. Gyorsítsuk meg megyénkben az őszi munkák ütemét! A cukorrépa és a burgonya, valamint a kukoricaszár, napraíorgószár betakirí" tását, továbbá az őszi búza, árpa, rozs és takarmánykeverék már elvetett mennyi­ségét figyelembevéve megyénk járásainak versenysorrendje a következő: 1. Kiesei járás. 2. Putnoki járás 3. Ózdi járás. 4. Mezőkövesdi járás 5: Mezőcsáti járás. ó Tokaji járás. 7. Abaujszántói járás 8. Miskolci járás 9. Sátoraljaújhelyi járáv 10. Szerencsi járás. 11. Sárospataki járás. 12. Edelényi járás 13. Encsi járás. 14. Szikszói járás. A ricsei járás nagy mértékben megja­vult munkájának eredménye, hogy az első helyre került és ezzel elhódította a mezőkövesdi járástól a Megyei Pártbi­zottság versenyzászlaját. Az utóbbi néhány nap alatt a mezőkövesdi járás dolgozói a negyedik helyre estek vissza. Ennek egyik oka az is, hogy a jelentőszolgálat nem működik megfelelően, emiatt nem tudják időben felismerni a hiányosságo- gat, hogy az erőket ezek kiküszöbölésére mozgósítsák. A Járási Pártbizottság, a tanács, a tömegszervezetek jó munkáját dicséri, hogy a putnoki járásban nagymértékben fokozódott az őszi munka üteme és a iárás a második helyre verekedte fel magát. Még jobb munkával megszerez­hetik az első helyet is! Az utolsók között van az edelényi, encsi és szikszói járás. Annak bizony­sága ez, hogy a járási pártbizottságok, a községi pártszervezetek cs tanácsok elhanyagolják a felvilágosító munkát. Jellemző példa, hogy az encsi járásban most a mélyszántást végzik, ahelyett, hogy előbb az őszi vetés mielőbbi befe­jezésére törekednének. Pártszervezeteink, tanácsaink, népne­velők és aktívák magyarázzák meg min. denütt a dolgozó parasztoknak, milyen nagy jelentősége van annak, hogy a leg­rövidebb időn belül elvégezzék az őszi vetést és ami ennek előfeltétele: a leg­hamarabb elkészüljenek a betakarítással. Az idei jó termésből, azoknak a dolgozó parasztoknak tapasztalataiból, akik máj- tavaly is megfogadták a Párt tanácsát és korán vetettek, láthatják a dolgozó pa­rasztok, hogy gondos talajmunkával, ko­rai vetéssel nagymértékben megnövelhe­tik terméseredményeiket. A Földművelésügyi Minisztérium legújabb jelentése szerint az ős*zi be­takarítási munkában — a kukorica és a napraforgó szedése, a szár betaka. rításia, n burgonya és a cukorrépa sze­dése — Borsod a 12. helyen, az őszi vetés munkákban — az őszi árpa az őszi takarmánykeverék, a rozs és a búza vetésében — Borsod az utolsók kő. zött, a 17. he'yen van. JO FELVILAGOSITO MUNKÁVAL, HELYES SZERVEZESSÉL A LEG­NAGYOBB MÉRTEKBEN FOKOZ­ZUK AZ ŐSZI MUNKÁK ÜTEMET! KÖLCSÖNT JEGYEZNEK A TÁLLYAI KŐBÁNYA DOLGOZÓI A tally a i kőbánya dolgozói Mkdsen beszélték meg a kormány felhívását. A népneve­lőül emlékeztették dol­gozó társaikat a mull szenvedéseire. A kő­bányát 1927-ben nyi­tották meg. Urká- nyió — az egyik leg­gazdagabb bányatulaj­donosé — volt, a tállyaj kőbánya is, 100—120 ember dolgozott benne 35 filléres éhbérért « logembertelenebb kő riilmények között, C óba nem térhet ^ vissza a mullt 1 Megvédj ük békénké«, életünket — mondták a dolgozók és lelkes öröm. mel jegyeztek Békeköl­csönt. Lamkovies Pál a Bé­kekölcsön első sorsolá­sánál 500 forintot nyert. — Az államnak köl esönadott pénz a leg­jobb befektetés — mondta. — Ezért jegy zek most örömmel is­mét Békekölcsönt, merí tudom, hogy forint, jaink megszépítik, még boldogabbá teszik éle­tünket. 'T' őth József kőfa- ragót sem kerül­te el a szerencse a Bé­kekölcsön sorsolásnál. — En nemcsak azt s 300 forintot nyertem, amivel most egyik köt­vényemet kihúzták —■ mondja. — Népi de mokráciánknak, a Terv­nek köszönhetjük, hogy ma már öröm a tállyaj kőbányában dolgozni. Munkánk megkönnyíti:1, sere 2 kompresszort. 2 siklóberendezést és új zu- zóberemdezést kaptunk Szép lakásokba térbe tünk pihenni munka után, ezeket is az öt­éves terv keretében építették. Községünkbe bevezették a villanyt. Tudom, hogy a Máso­dik Békekölcsön kibo­csátása 'S a béketáboi erősítésének, a bébe megőrzésének ügyét szolgálja. Dolgozó tár Bahn nevében mondha­tom, hogy igen örül tünk a Második Béko kölcsön kibocsátásá­nak. Havi fizetésemen felül jegyzek kölcsönt örülök, hogy adhatok az államnak, ni szén magamnak adom, gyer­mekeim boldog jövőjét szolgálom vele. A z államnak köl­** esönadott pénzt százszorosán visszakap­juk — mondta Benő dek József. Uj drótfcö félpályát építenek a közeljövőben, bányánk ban felépül kultúr- házunk is. — Eze­ken kívül szép összeget gyűjtök össze abból a pénzből, amit a Máso­dik Békekölcsönre be­fizetek. Az állam köl­csönforintjainkaí az utolsó fillérig vissza fizeti, s örömmel vár­hatom majd a sorsolá­sokat, hiszen pénznye­reményben is sokszoro­sát kaphatom vissza a befizetett összegnek, PÁRTÉLET * H Békekölcsön jegyzésével kapcseiafes páriiegbizatásglc jő teljesítéseven készülnek a vezefesspáfgsztásra a miskolci Brőloyár komniuti síéi Pártunk és egész népünk nagy ese­ménye les-z az aiapszorvozotek vezető­ségének újjá választása, E nagy fon­tosságú feladat" jó előkészítésében fol- mérhetot’en értékű jelentősége van a púrlmcgbizatásoknak- A pártmegbi- zalás teljesítése — megtisztelő és ne­mes kötelessége a párttagoknak. A Párttó! kapott feladatok maradéktalan végrehajtásával bizonyít ják be n. párt- .agok párthűségüket, az egész dolgozó nép iránt érzet't szeretclüket. harcos békeakaratukat. A pártonkívülioknok adott pártmcgbixű.í ásókkal pedig a pártszervezetek hozzásegítik a Pár­tunkhoz közeledő becsületes dolgozó­kat", hogy a legjobbjaik a párttagság szinvona ára nöjjenck fel. tagjelölteik­ké ós később tagokká fejlődjenek. A pártme-gbizatások teljesítésének értéke megmutatkozik: az ötéves terv- végre­hajtásában, a békeharc fokozásában — s napjainkban a Második Békekölcsön jegyzésben való derekas, példás részvé­telben. A vezető régválasztás előkészítésének egyik döntő szakaszában, a Békeköl­csön-jegyzésben igen fontos pártmeg- bizatásokat kaptak a miskolci Drót- gyár kommunistái és párfonkívü'i népnevelői. A lcölesönjegyzés e’ső nap­ján Üveges Imre elvtárs, párttitkár minden pártboi és p&rtonkivttli nép­nevelőt felhívott: példásan vogyélt ki részüket a kö c önjegyzésből s jó felvilágosító munkájukkal vigyék győ­zelemre a jegyzést dolgozó társaik kö­rében. Hangsúlyozta üveges elv-társ, hogy a kölcsönjegyzéssel kapcsolatos felvilágosító munka elválaszthatatlan a vezetőség újjá választó iának jó előkészítésétől. Ilyen értelemben fogla’kozzanak te­hát a népneve ők a vezotősógválaszfás jelentőségének ismertetésével s a2 ed­diginél fokozottabb mértékben kérjék ki a dolgozó társaik véleményét: mi­lyen eredményeket, hiányosságokat látnak a párfszorvezet eddigi munká­jában, mit várnak a vezetőség njjá- választásátől. A gyár népnevelői megértették párt- megbizatásukat. A pártszervezet veze­tőségi tagjai, a gyár kommunistái, de a pártonkívüli népnevelők is példamu­tatóan jegyeztek, üveges Imre elvtárs, púrttitkár 1500, Béta László elvtárs 3000, Kincses Gyula elvtárs 000, Mig- dalovics János elvtárs S00 fórint'ot jegyzett. Páles Gyula elvtárs népnevelő ezer forintot jegyzett s különösen kitűnt a felvilágosító munkában. A jegyzósgyüjtés elsó napjaiban a lakatosműhelyben — ahol a legtöbb kié fiald, dolgozó van — gyengén ment a felvilágosító munka. A népnevelők egyrésze meghátrá’t a siránkozó, pa­naszkodó bongok előtt. Nem egy olyan do’gozó vo't’ ebben az üzemrészben, aki 100 forintot akart jegyezni. Mikor Páles elvtárs ezt meghallotta, munka M>án bennt maradi éijel is a gyárban s felkereste a lakatosmühely dolgozóit. Megmagyarázta do’gozó társainak, hogy csupán a tavalyi kölesönjegyzés óta mennyi mindent kaptak a Drót- gyár dolgozói. 250 ezer forintos beruházással gyö­nyörű kultúrtermet építettek, modern fürdőt, öltözőt, új gőzfűtést a kötél­gyárba új gépeket kaptak. Minden dolgozónak munkaruhát adtak. Egy év alatt csupán szociális célokra több mint két és félmillió forintot fordítot­tak. Számos példát mondottak el a laka- tosmühcly dolgozóinak Tuza József, Vadász József né. Veres Albert pártta­gok és Dobni András pártor.kívü'i nép­nevelő is arra, hogyan térül vissza sok­szorosan a kö'esönként befizetett pénz beruházásokban és hogy a kötvények­kel nyerni is lehet, az állam az utolsó fillérig visszafizeti mindenkinek a kö'e-sön összegét. A jó felvilágosítás hatása nem is maradt el. A lakafosmíiholy legtöbb do’gozója havi fizetésének megfelelő összeget jegyzett. Német László elvtárs, DISz titkár, a horganyző üzem népnevelője Imre Ferenc ifjúmunkásnál végezte felvilá­gosító, jogyzésgyüjtő munkáját. A melegüzomben és a horganvzóban el­beszélgettek dolgozó társaikkal, s 1- mondották: a Drótgyár dolgozóin' ': száma egy év alatt megkétszerező­dött; új horganyző üzem s laborató­rium épült; 310 ezer forintos beruhá­zással gyönyörű sportpályát kaptak; az ötéves terv végére gyáruk ha»armas minőségi eeélkembinátfá fejlődik. Fe’világositó mimikájuk nyomán mindkét! üzemrész dolgozóinak 90 szá­zaléka jegyzett kölcsönt eddig és a horganyzó üzemben 476, a meéegüzem- bon 580 forintos jegyzés átlagot értek el. Dobai András pártonkívüli népne­velő jegyzési versenyben van Karucz- ka Gábor és Kovács Sándor dolgozók­ká1. Mikor Karaczika Gábor meglátta., hogy mindkét versenytársa ezer forin. tof jegyzett, ő is felemelte jegyzését még 300 forinttal. Az ifjúmunkások közül különösein kitűntek: Karsza László, Nagy Bonjamin, Tóth József és Horgony József, akiik fizetésük 150— 20C százalékát jegyezték. Sokat be­szélgettek ifjúmunkás társaikkal, s bc'ke-röpgyüléisckc-n ismertették a kői­csönjegyzés, a vezetöségválasztás nagy jelentőségét. Igen je entös érdemo a pártmegbiza­tárakat teljesítő népnevelőknek a film- o öadás rendezése. A film vetítéséhez azokat hívták meg, akikről tudták: gyakran elégedetlenkednek, zúgolód­nak és nem egy esetben az ellenség befolyása a’á kerülnek. Leveti tették előttük a koreai háborúról készül? fil­met, aztán elbeszélgettek velük. Arról, hogy Koreában milyen mérhelellen á dozatokat hoznak a hős koreai és kínai heze iák a mi ízobadsc gunkérl, békénkért is — s hogy nálunk egyeseknél milyen gyorsan lábra kap az elégedetlenke­dés, a siránkozás a legkisebb nehézség esetén. A íiknelöadás és a bőszé getés résztvevői másnap 200—:3Ö0 forinttal fedőmé1 tők jegyzésüket". A népnevelők pártmegbizatásukhoz hí" ven sokat beszélgettek a vezetciségválasz* tásról társaikkal s javaslataikat, észrevé­teleiket továbbították a pártvezetőséghez, Bobik György pártonkívüli népnevelő' a napokban elmondotta Üveges elvtársnak, hogy számos pártonkívüli dolgozó hiá­nyolja, hogy a pártszervezet nem irá­nyítja, fó'ként pedig, hogy nem ellenőrzi a szakszervezet munkáját. Mint súlyos hibát elmondotta, hogy a szakszervezet egyik funkcionáriusa, Szegő Sándor igaz­ságtalanul részesít egyes dolgozókat szo­ciális juttatásban és elítélendő magatar­tást tanúsított a jegyzcsgvüjtésnél. Német László elvtársnak több dolgozó felvetette, hogy a tömegszervezetek mun­kájának megerősítését várják az újjává­lasztott vezetőségtől. A párttagok és pártonkivüli dolgozók bírálataikban felvetették a népnevelő munka, a termelő munka hiányosságait s — mint a pártmunka egyik súlyos mu­lasztását — a gyenge káderneve'ő munkát. Az üzemi pártszervezet eddig keveset foglalkozott a termelésben, a Tervkölcsön, majd Békekölcsön jegyzésében, de még a népnevelő munkában kitűnt pártonkí­vüli dolgozókkal is. Azt várják az új ve­zetőségtől, hogy ezekkel a dolgozókkal — általában a gyár minden dolgozójá­val — többet és gondosabban foglalkoz­zék a pártszervezet, mert közülük sokan szeretnének Pártunk tagjai lenni. A Drótpvár pártmegbizntást kapott népnevelői általában ió munkát végeznek mind a kÖlcsönjegyzésben, mind a veze­tőség ú’-áválasztásának r1 "készítésében. A kölcsönjegyzéssel kapcsolatosan kapott pártmegbizatá-ok teljesítése, a jó agitá' riós munka jelentős segítséget nyújt a Drót gyár pártszervezetének a vezetőség jó újjáválasztásához. KRISTÓ MARGIT Munkásparasztlevelezőink jelentései a kö lesön j egy zésről Illés Endre (Kistokaj) Községünkben Karszki János nép­nevelő jegyzési versenyre hívta dolgo­zó társait és 800 forintos jegyzését 900 forintra emelte. A verseny eredménye­képpen Cserge Lajos 000 forintról 700 forintra és Ráckevi Sándor 300-ről 600 foríníra emelte jegyzését. A nyug­díjasok közül Misztor László tiint ki, aki teljes havi nyugdiját jegyezte. Berkes Jánosné (Miskolc) A Miskolci Kenyérgyár -“őüzemében Mátyus Gyula sütőmunkás 1500 forint Békekölcsönt jegyzett. Elmondottra hogy három gyermekére és azok bol­dog jövőjére gondolt, amikor jóval túl­jegyezte havi keresetét, üzemünkben az MNDSz asszonyok :s kivotték ré­szüket a Békekölcsön-jegyzésbö1. En magam 1000 forinto? jegyeztem, Csidej Lajosné 700 forintot, Németh Béláné 600 forintot jegyzett. Szediák Szilárd (Somsály) Bányaüzemünk dolgozói örömmel fo­gadták a kormányunk felhívását a Második Békekölcsön-jegyzésre. A dolgozók közül Vastag Miklós Illés 1700 forintot, Medve Ferenc vájár 1500 forintot, Sebők József vájár 1300 forintot, Hasillő Ferenc 1200 forintot jegyzett. Kivették részüket a jegyzés­ből a vájáriskola tanulói is. Danyi Ist­ván 1100 forintot, Tőzsér János és Orosz Miklós ugyancsak 1100 forintot jegyzett. Gulyás Béla (Mezócsát) Nálunk a tanács dolgozói nem mu­tattak példát a Békekölesönjegyzésben. 5—600 forintos fizetésük mellett csak 200 forintot jegyeztek. En pártiskolán vo’tam és amikor hazaérkeztem, ak­kor értesü'tem. hogy feleségem 1000 forintot jegyzett. En is azonnal kér­tem a jegyzési ívet a tanácstól és 460 forintos fizetésemre 600 forintot je­gyeztem. Eddig még neun nyertem ugyan 15 darab Terv-, illetve Béke- kölcsön-kötvényemmel, mégis látom, hogy igen sokat nyertein, igen sokat kaptam a felszabadulás óta a nép ál­lamától. Az egykori zseTérfiuból szel­lemi dolgozó lehettem. Beleszólásom van nekem is az ország ügyeinek inté­zésébe. Elértem a legnagyobb meg­tiszteltetést, hogy a Magyar Dolgozók Pártjának tagja vagydk. A múltban mindig és mindenütt ..ha’lgass“ és ,.kus®“ vo’t a nevem. Most az Eszak- gyarország levelezőjeként az egész or­szág dolgozói előtt hallathatom szava­mat és bírálatot mondhatok azok fejé, akik helytelenül járnak el, nem mu­tatnak példát. T, Nagyházi Anlal (Tiszakarád) Négyholdas dolgozó paraszt va­gyok. Azért jegyeztem boldog öröm­mel Bébekö'csönt, mert tudom, hogy ezzel is a békét erősítem. Jegyzésem­mel is be akarom bizonyítani hogy nemcsak óhajtom a békét, hanem har­colok is érte. Tudom hogy a Békeköl­csön minden fillére visszatérül. Látom, hogyan épülnek a gyárak, hogyan fogják össze a -zétszórt tanyá­kat tanyaközpontokba. Látom hogy mit kap például György tarló, ahol a dolgozóknak szép, csinos, világos la­kások épülnek. Jegyezzen Békekölcsönt minden becsületes dolgozó aki szereti családját, szereti hazáját és aki azt akarja, hogy ne uralkodjanak fsmét a fö'desurak, a gyárosok és ne lehessen többé a föld a nagybirtokosoké, a klé­rusé. HpyHán Mihály (Tokaj) Mint az Eszakmagyarország tokaji levelezője örömmel csatlakozom Tóth. Béla elvtársnak, az Eszakmagyaror- szág legjobb üzemi leve'czőjénelt la­punk levelezőihez intézett versenyfel­hívásához. A kölcsönjegyzésné! az el­sők között jegyeztem. Fizetésem 650 forint, — 1000 forint kölcsönt Írtam. Most a versenyfelhívás nyomán a jegyzés összegét 3100 forintra emel­tem. Hazámnak adom ezt a kölcsönt,, szabad hazámnak hogy hozzájáruljak bo'dog é'etünk. hazánk függetlenségé­nek és békéjének megyéséhez. Az im­perialisták a tito-fasiszták harmadik világháborút akarnak kirobbantani, de a békeharcosok százmilliói lefogják gyú jtogató kezüket. Jó munkánkká1, most a Békekölcsön jegyzésével is erősítsük tovább ha­zánkat, a béketábort! A miskolci Városházién általános iskola szülői munkaközösségének kérése a városi tanácshoz Iskolánkban igen sok szülő látogatja a szülői munkaközösség összejöveteleit. A legutóbbi — alaku'ó — értekezleten olyan szép számban jelentek meg a szülők, hogy a legnagyobb tanterem is szűknek bizonyult befogadásukra, az érdeklődő szülőknek több mint felt kintrekedt a teremből. Nem előszói történt ez így. Ez a he'vzet azzal ve­szélyeztet, hogy a későbbiek ^o'ysmár i szülők nem fognak hasonló nagy számban egybegyülni a Szülők Isko­lája egyes előadásaira. Feltétlenü szükséges tehát, hogy az iskola két tanterme között a falat kibontsák és helyébe ajtót létesítsenek, hogy ilyen összejövetelek a’kalmával a két terem egybenyitható Vgyen. Szülői munkaközösségünk az Eszafe- magyarország út ján kéri a városi "anáes oktatás! oszfálvát hogy intézze el ked­vezően már régóta ott lévő körvényün- 'ret. hogy i Szülők Iskolája eiőadá-so- -oznt megkezdésekor már nagy terem 'ogadja az érdek’ődő szülőkéi. Az iskola szülői munkaközössége ne­vében: Krosstnai Ferenc vasgyári munkád.

Next

/
Oldalképek
Tartalom