Észak-Magyarország, 1951. augusztus (8. évfolyam, 177-202. szám)
1951-08-08 / 183. szám
4 ÉSZAKMAGYARORSZAC Szerda, 1961. évi «agdsrtna M 8. Az edelényi járás az elsők közé akar kerülni a megyei begyűjtési versenyben Ä járási tanácsoknál megyénkben mindenütt megbeszélést tartottak a járásban levő toözségi tanácsok vb. titkárai. Jól készítették elő az edelényi megbeszélést, sikeres is volt; a résztvevők kicserélték tapasztalataikat, megvitatták a hibái [kijavításának módját. Rejtő Gyula elvtárs, a járási tanács elnöke hangsúlyozta: fel kell számolni azt az opportunista szellemet, amely a lemaradást gépek hiányával próbálja mentegetni. Fokozott gondot kell fordítani arra; hogy a cséplőgépek kapacitását teljes mértékben kihasználják, úgy kell megszervezni a munkát; hogy minden cséplőgép liajnali 3 órától este 9-ig folyamatosa,!! működjék. Ahol a cséplőgépeket vasárnap nem veszik igénybe, onnan el kell irányítani a cséplőgépet más községbe, ahol vasárnap is dolgoznak. A felszólalások során elmondották, hogy Lak községben eredményesen szorítják* rá a kulákokat beadási kötelezettségük teljesítésére. Tóth István járási ellenőr elmondotta, hogy a tej- begyűjtésben a járás igen lemaradt; sok helyen eltűrik a kutak ok szabotázsát. Viszló 18; Bódvaszilas 20, Felső, télekes 23, Abód 39 százaléknál tart még’ csak a begyűjtésben. Mindenütt meg kell magyarázni, hogy a beadás halogatása büntetést von maga után, a rendeletek! értelmében az elmaradók beadási kötelezettségét felemelik. Vilmos László elvtárs, a járási tanács elnökhelyettese hangoztatta; hogy •gyes tanácsoknál tűrhetetlen opportunizmus mutatkozik a kulákokkal szemben. Kacsintó Lászióné galvácsi kulákaez- szony fellebbezést adott be amiatt, hogy kuláklistára írták. Azt állította, hogy csak 12 hold földje van és a községi vb. titkár kérvényét így is te'rjesztette fel a járási tanácshoz. Kiderült — egy későbbi írásban a galvácsi tanáé» is így adott be róla jelentést —; hogy a kulákaeszony földje meghaladja a 25 holdat. A galvácsi vb. titkár ma is , jegyző úrnak“ szólíttat- ja magát. Rakacáról egy kulák olyan kérvényt adott be, amelyről megállapítható, hogy a tanácsházán írta valaki a kutaknak írógépen. Mindkét ügyben megindították a szigorú vizsgálatot. .Az abódi községi tanácsnál a kataszteri tiszta jövedelem adatai nem egyeznek a bírtokívefe adataival. A kulákokra 104 mázsával kisebb beadási kötelezettséget írtak élő, mint ameny- nyit a rendelkezések* megállapítanak. A volt csendőröket és nyilasokat is kedvező helyzetbe akarták hozni a beadási előírásnál, kötelezettségük egy részét a dolgozó kisparnsztokra írták*. Czakieházi Endre pápai kamarás, volt horthysta őrnagy nevén a nyilvántartásban csak 17 hold föld szerepelt, holott a valóságban 29 holdja van. A tanácselnök ás a nyilvántartó ellen megindult a rendőri eljárás. Szegedi János elvtárs, ' a tomaná. daskai tanács vb. titkára elmondotta; hogyan érték el kimagasló begyűjtési eredményeiket. A pártszervezettel karöltve 15 tagból álló bizottságot szerveztek a társadalmi bizottság és a mezőgazdasági albi. zottság tagjai, valamint a beadásban kitűnt dolgozók közül. Ennek a bizottságnak tagjai 8 részre felosztották a községet, a számukra kijelölt részben fölkereslek minden családot, amely elmaradt a 'beadással és eredményes felvilágosítást végeztek náluk. Iletenkint kétszer összeültek a bizottság tagjai, kicserélték tapasztalataikat. A behor- dás érdekében mozgósítottak minden igae'rőt, megszervezték a kölcsönös segítségnyújtást; — két nap alatt végeztek a lebontassál! A dolgozó parasztok begyűjtési párosversenyben vannak, minden nap kidobolják a ver- senyeredményeket. Balajton — jelentette Székely Rudolf vb. titkár — péntekig 27 en csépeltek el, közülük 24-en a gép alól teljesítették beadásukat. Rudabányán — számolt be róla Kecskés János — a kijelölt felelősök és ellenőrök versenyeznek abban, melyikük végez jobb felvilágosító munkát a gép alól való túlteljesítés érdekében. Balajt begyűjtési versenyre hívta a járás többi községét és vállalta, hogy 150 százalékra teljesíti begyűjtési előírását. Rejtő járási tanácselnök megígérte: elegendő cséplőgépet juttatnak a községnek, ezzel segítik* elő a vállalás teljesítését. Több vb. titkár bíráló felszólalásában a járása tanács egyes szerveinek munkáját. Rejtő élvtárs válaszában bejelentette: a bírálatok alapján megjavítják munkájukat, hogy a' járás a megyei begyűjtési versenyben az elsők közé kerüljön és hozzásegítse a megyét, hogy megjavítsa helyezését az országos versenyben. Ugyanerre tettek ígéretet a járás községi tanácsainak képviselői is. Többezer látogatója volt már az ózdi Bányász Újító Kiállításnak Az ózdi kulturotthonban rendezték meg a Bányász Újító Kiállítást. Gyönyörű dekorációval, vörös és nemzeti, színű drapériákkal, nagy tanítóink és vezetőink képeivel, szobraival, zászlókkal, növényekkel díszítették a termet. A teremben köröskörül az asztalokon helyezték el a kiállított újítási tárgyakat. Az értékes újítások segítik bányász dolgozóinkat az új széncsa- ta győzelmes megvivásábanj megkönnyítik meggyorsítják a termelést. Különösen Bernáth Gyula, B'.aha István, Romhányi Gyula, Tomázi Lajos. Aj fai Zoltán, Németh János; Zsubló Vilmos, Marti Rezső újításai tűnnek ki. A rendkívül értékies és tanulságos kiállítás nap, mint nap a látogatók tömegeit vonzza, már eddig többezer dolgozó kereste fel a kulturotthont, tanulmányozta a kiállított anyagot. DIÓSGYŐRI MUNKÁS Első oldalán leveleket közöl, ezekben a dolgozók beszámolnak arról, hogyan teljesítették az Alkotmány Napja tiszteletére tett szocialista kötelezettségvállalásaikat. Beszámol az ünnepségről, amelynek keretében a Diósgyőri Gépgyárnak átadták az élüzem cím második fokozatával járó vándorzászlót. A Gépgyár dolgozói megfogadták: szocialista kötelezettségvállalásaikat teljesítik, elnyerik a Minisztertanács vándorzászlaját. Nagy riportot közöl a lap a durva- hengerműből, amelynek dolgozói harcot indítottak napi 350 darab öntecs kiiien- gerlésére. * „Javítsa meg a munkáját a gépgyári vasszerkezeti műhely kultúrcsoportjW címmel írott cikkében a lap felhívja a kultúrmunkásokat: „Munkájuk legyen nevelőhatású, buzdítsa a dolgozókat a legmagasabb eredmények elérésére, a se- lejtmentes munkára.”-Képekkel illusztrált cikket közöl arról, hogy a 3010. számú vállalat szerelde üzemében bajok vannak a fegyelem körül. Nemrégiben előfordult, hogy a mun- kabeírók munka helyett — az üzembe mentek sétálni. A cikk így fejeződik he: „Ha ez a jövőben is így megy tovább, a szerelde üzem munkabeírólányai lesznek a tervteljesítés gátlói. Eheti számában is színes írásokban számol be a lap a DlSz fiatalok munkájáról. ÓZDI VASAS MiüKn A vezércikk a verseny nyilvánosságának fontosságát domborítja ki: „Fordítsunk az eddiginél még több figyelmet a termelésben élenjáró dolgozók népszerűsítésére, jobban, gyakrabban ismertessük a versenyeredményeket. Adjunk újabb lendületet a murikaversenynek, hogy Ózd dolgozói nyerhessék el a Minisztertanács zászlaját.” Ostoroczki Béla olvasztár levélben •zámol be arról — Amoszov elvtárs ta_ »ácsait követve —, hogyan érte el az i óra 40 perces olvasztási időt. A csőperemről szóló cikk feltárja a mű szakvezető mesterek munkájának hiányosságait.' A harmadik oldalon nagy cím hirdeti: — Épül a békekohó! A kolióépítés dolgozóinak hősies munkájáról csaknem egészoldalas cikkben számol be a lap a kohóról s az átépítésben kitűnt legjobb dolgozókról képeket is közöl. Cikkükben többek között ezeket írják: „Azok az eredmények, amelyek idáig is megszülettek a kohó építésében, mindmind fényesen bizonyítják dolgozóink szeretetét a Párt, Rákosi elvtárs iránt, így hálálják meg Ózd dolgozói az Alkotmányban foglalt jogaikat.” A lap közli Kassai Istvánná ózdi dolgozó asszony levelét, melyben elmondja, milyen nagy megtiszteltetés érte őket azzal, hogy kisleányuk résztvehet a Bér lini Világifjúsági Találkozón Az IBUSz értesíti Nagymiskole dolgozóit, hogy augusztus 12-én, vasárnap különvona- tot indít Hajdúszoboszlóra és a, mezőkövesdi Zsóry fürdőre. Mindkét vonatra az IBUSz-ban lehet jelentkezni. Augusztus 18, 19 és 20-án háromnapos üdiilővonatot indít az IBÚSz, Ba- loton-körüü utazásra. A vonat augusz. tus 18-án délelőtt, 10 órakor indul Miskolcról és Balatonfüred, Badacsony. Tapolca érintésével Keszthelyig megy. 19-én az üdülök kirándulnak Hévízre, majd augusztus 20-án, reggel a különvonat Siófokra megy, ahonnan délután 6 órakor indul vissza a vonat. Miskolcra, és este 23 óra körül érkezik meg. A különvonat részvételi díja 70 vagy 75 forint lesz. Ebbe a két éjszakai szállás, a sétahajó és a fürdöje- gyek is benne foglaltatnak. Az érdek'ődök jelentkezhetnek Miskolcon az IBUSz-ban, Diósgyőrvaspyár- ban és Perecesen a ku 1 túr oszt á íy on. HÍREK Ügyeletes gyógyszertárak Adandó éjszakai szolgálatot tart: Miskolc: Aranyszarvas (Szabadságtér 2.), LD- diósgyőr: Marx Károly u. 38. Hejőcsalpa: Csahavezér út 68. Ma Diósgyőrött a Hegyalja utca 1. sz. alatti gyógyszertár tart éjszakai »zolgá. latot Idtiácás Felhőátvonulások az ország nyugati és északi részén. Néhány helyen záporeső. vei zivatarral. Mérsékelt szél. A hőmérséklet még kissé emelkedik. Várható hőmérsékleti értékek az or. szag területére szerda reggel 16—19. délben nyugaton 27—30, keleten 30—32 fok között. PÁRTHÍREK fl Megyei Pórtbizottsóg oktotesi otasztólyónak közleménye Felhívjuk a' közép és alapfokú esti előadóképző tanfolyamok vezetőit (Nagy_ miskolcról, nagyüzemekből és járások, bólj, hogy augusztus 12 én, vasárnap délelőtt 9 órakor feltétlen jelenjenek meg Miskolcon a Pártoktatás Házában (Csengéi Gusztáv u. 3.). A Pártoktatás Háza közleménye: Az eredeti tervtől eltérően nem augusz. tus 9-én, hanem 10 én. pénteken délután 6 órakor tartunk előadást:. ,,Az alap. szervezetek feladatai az oktatási év előkészítésében és irányításában“ címmel, pártvezetőségi tagok, propagandisták és népnevelő felelősök számára. Előadó: Galló Ferenc elvtárs. — A miskolci járásbíróság ftthónapi börtönre ítélte Rostás János hercegkút: lakos segédmunkást, mert egymásután négy munkahelyét önkényesen elhagyta s az ú.i munkahelyeken úgy jelentkezett, mint akinek korábbi munkahelye nem volt, hogy ezáltal elkerülje a munkahely önkényes elhagyásával járó következményeket. — SZÓ FI AB AN a román és a bolgár rádió között kulturális együttműködési egyezményt írtak alá. KRTESITKSFK A Magyar írók Szövetségének miskolci csoportja értesíti tagjait, hogy ebben a hónapban a vezetőségi üléseket délután 5 órakor, a taggyűléseket pedig délután 6 órakor tartják minden szerdán a Paló- czy utcai leánygimnáziumban. ftSZAKM AGY ARORSZÄG A Magvar Dolgozik Pártja Magra* Bizottságánál? napilapja Felelős szerkesztő- Sárközi Andor Felelős kiadó: Harmati Sándor Szerkesztőség* Miskolc. Széchenyi utca §0. rdefonszámok: ipari, levelezési és sport- rovat: 13—31: pftrtrovat. mezöga* kultúr-kőzigrazgarft«*i rovat* 17—37. azei. (Cesztők: 23—6$. Kiadóhivatal: Miskolc, Széchenyi utca SÓ Telefon: 13 63 Postafiók: 146. Egyszámlaszám: 936.576-iTi Borsodi-nyomda Fald«« »> venni»? ti «.ti; itaúéü Itat» Megjelent .Összeesküvés a nép ellen* Az Országos Béketanács kiadásában füzet formában megjelent a Grösz-per anyagának egy-egy részlete. Á fűzet, amely a per érdeke« részleteit foglalja magába, rávilágít az összeesküvés előzményeire és megmutatja a haza árul ók szándékát; miként akarták az országot eladni az imperialistáknak és a dolgozó népet visszataszítani az ezeréves rabságba. A füzet érdekes és tanulságos olvasmány minden dolgozó számára. Kapható: pártszervezeteknél. Ara: 50 fillér. I Már előjegyezhető a 35 filléres befőzési paradicsom A Megyei Tanács kereskedelmi osztálya értesíti a dolgozókat, hogy a befőzési paradicsom szükségletüket a lakóhelyükhöz legközielebb eső Nép- boltban, vagy Eletmiszerkiskereske- dolmí boltban jegyeztessék elő. A be. főzési' paradicsom ára kilogramonkint 35 fillér. A dolgozók az előjegyzés sorrendjében kapják meg a paradicsomot. Az üvegek lekötéséhez szükséges anyagot a paradicsom átvételekor biztosítják a dolgozőknak. Ma délulán látsszák a Magyar Népköztársasági Kupa kézilabda kispálya mérkőzéseinek megyei döntőit Miskolcon a népkerti sporttelepen ma, szerdán délután 5 órakor a Miskolci Hon véd és Di. Vasas férfi csapatai lépnek pályára, hogy a Népköztársasági Kupa döntőjét lejátsszák. A két csapat talál, kozója teljesen nyílt küzdelmet ígér. 6 órakor a Miskolci Vörös Meteor— Sajókaza nő: csapatainak mérkőzését a jobb felkészültségű bányász csapat több góllal biztosan nyeri meg. Az esti villanyiényc3 mérkőzések keretében több rangadó jellegű mérkőző« lesz. A mérkőzések sorrendje: 18 őrá 50: Meteor II—Miskolci Építők (női). 19 óra 25: Di. Vasas—Sajőszentpéter (férfi). * 20 óra 10; Sajókaza—Miskolc! Lököm®. tív (női). 20 óra 45: Miskolci Honvéd—Miskolci Meteor (ffi). Augusztus 12-én nagyszabású repülőbemutató Miskolcon Augusztus 12 én, vasárnap a miskolci f DISz szervezet repülő fiataljai az MRSz kebelén belül nagyszabású repülőbemu.. tatőt rendeznek Miskolcon. A bemutató iránt máris hatalmas érdeklődés nyilván nul meg. A rendezőség 50.000 főnyi néző. közönség részvételére számít. A műsor keretében a modellezők is felvonultatják maguk készítette versenygépeiket, bemutatják a körrepülő és hő- légsugaras, úgynevezett U. control! repi- téseket. továbbá a legújabb típusú szov| jet—mintájú motoros és vitorlázó modelleket. A továbbiak során vitorlázó iskolarepüléseket végeznek a férfi és női pilőw ták, bemutatják az A„ B. és C. vizsga*, feladatokat. Egyéni és kötelék vitorlázó, valamint motoros repülés, műrepüléa szerepelnek a műsoron. Ezt követi az iz. galmas léggömbvadászat, amely a repülés egyik magasiskolája. A műsort a legbátrabbak sportjának képviselői, az ejtőemyőugrók kötött é* időzített ugrásai zárják be. Ki a felelős a vasárnap délután megrendezett Di. Vasas—Vasutas sportmérkőzés sikertelensége miatt? * A mérkőzést vasárnap délután fél 6 órára hirdették. Előrelátható volt, hogy este a sötétben a mérkőzést nem lehet majd befejezni. A nézők ezt a mérkőzés kezdete előtt meg is mondót. ták. A játékot még ennek ellenére sem kezdték meg pontosan, csak 6 óra kö rül, holott előtte semmiféle más mérkőzés nem volt a pályán, ami késle, I- tette volna a kezdést. Ami előrelátható volt, he Is követke..- zett. A mérkőzést a sötétség beállta miatt n<>m lehetett befejezni, a mérkőzés közönsége ablakon dobta ki pénzét.... Ki n felelős azért a Dí. Vasas vezetőségéből? Van-e egyáltalán a Di. Va. sasnak felelős vezetősége...? Atlétika Szombaton délután és vasárnap dél. előtt Diósgyőrött rendezték Miskolc város és a miskolci járás férfi és női felnőtt egyéni atlétikai bajnokságait. A ver„ senyén a Di. Vasas és a Miskolci Lokomotív, valamint a . Sajószentpéteri Bányász versenyzői vettek részt. Annak el. lenére, hogy az egyes számokban csak égy-két induló volt. néhány új megyei csúcsot értek el a versenyzők. Az egyes számokban a bajnokságot az alábbi versenyzők nyerték meg: MISKOLC VAROS BAJNOKSÁGA: NŐI SZÁMOK: 100 m.: Koincz Di. Vasas 13.8. 200 m: Heincz Di. Vasas 28.5. Távolugrás: Heincz Di. Vasas 474. FÉRFI SZÁMOK: 110 gát: Nádasdi Di. Vasas 18 mp, 400 m: Török Di. Vasas 53.4. 100 m: Bodrogi Di. Vasas 11.7. Kudugrás: dr. Egressy Di. Vasas 363 (megyei csúcs). Távoliigrás: Szentgyörgyi 563. Diszkoszvetés: Kobold A. Di. Vasas 47.71 (megyei csúcs). Sulvlökés: Kohold A. Di. Vasas 12.28. 4x100 váltó: Di. Vasas 47.5. 200 .n: Bodrogi Di. Vasas 24.1. 400 gát: Nádasdi Di. Vasas 60.5. S00 m: Porkoláb Di. Vasas 2:02 < Magasugrás: Szentgyörgyi 178 (megyei csúcs). Hármasugrás: Szentgyörgyi Di. Vasas 13.46 (megyei csúcs). z Kalapácsvetés: Kobold Di. Vasas 42.76 (megyei csúcs). MISKOLCI JÄRAS BAJNOKSÁGA: 100 m: Nyiregyházki Sajószentpéteri Bányász 12.6. ^00 m: Cékmánv S. Bányász 60. Távolugrás: Holányí Sp. Bányász 582. Sulylökés: Nádler M. Sp. Bányász 10.64. 4x100 váltó: Sajószentpéteri Bányász 51 mp. SAJÓKAZA—MISKOLCI LOKOMOTÍV 5:4 (3:2) A Lokomotív pályán vasárnap délelőtt lejátszott Népköztársasági Kupa megyei elődöntőjét kemény küzdelem után a küzdőképesebb, gőlratörőbb bányászcsa pat megérdemelten nyerte meg. KISOSZ HÍREK Értesítjük kartársainkat, hogy Spísák Béla tüzelőkiskereskedő kartársunk meg. halt. Temetése 9 én délután 4 órakor a diósgyőri temetőben lesz. Nagymiskolci kiskereskedők? augusztus 9 én este fél 7 órakor a Debreceni u, 2. sz. alatt taggyűlést tartunk, melyen: minden kartársunk pontos és feltétlen megjelenését kéri a Vezetőség. Mozik műsorát BÉKE MOZI: Ang. 8—1#» Találkozás az Elbán. Kezdés: fél 6, fél 8, vasárnap fél 4 kor is. # KOSSUTH MOZI. Ang. 8—10* Fiúk a gáton. Előadások: hétköznap 6. 8. ünnep nap 4. 6 és 8 órakor. FÁKLYA MOZI Angrosrtas ?—» Messzi vizeken. Előadások kezdete: fél 6, fél 8, vasárnap fél 4 órakor Is. NÉPKERTI SZABADTÉRI MOZI. Aug. 8—b. Találkozás az Elbán. Kezdés: „ 8 órakor. DIÓSGYŐRI KULTURMOZGO: Au ff. 9—10, A ran y ku 1 csocska. Előadások: esrte fél 9 órakor. HIRDETMÉNY A Miskolci Villamosvasút igazgatósága értesíti az utazó közönséget, hogy az új„ győri ket.tősvágányú vonalszakasz építé. sének befejezése lehetővé tette, új vil* lamosforgalom bevezetését. Ennek alapján augusztus 9-től a Sze, mélypályaudvarról induló villamoskocsik az újgyőri kocsiszín udvarán keresztül Posta-megálló, Vasgyár kitérő. Nagyven, déglő megálló érintésével körforgalomban térnek vissza Személypályaudvar végállomásra. A kocsik továbbra is 6 és fél percenként követik egymást. A diósgyőri vonalon a kocsik Felsődet., ta. Posta megálló, Vasgyár kitérő, Nagy* vendéglő-megálló, újgyőri Tanácsház átszállőhely érintésével az újgyőri kocsi# szín udvarán keresztül haladnak Diós. győr végállomás felé. A diósgyőri vonalon az új forgalomban az eddigi 13 perc helyett 9 percenként követik egymást a kocsik. A miskolci és diósgyőri vonalok füg. getlcnftése. átszálló helyek létesítését tette szükségessé. Eszerint a Miskolcról Diósgyőrbe uta. zok az újgyőri Tanácsház előtti téren szállnak át a diósgyőri kocsikra, míg a Diósgyőrből Miskolcra utazók, Vasgvár kitérőben szállnak át a Miskolc felé közlekedő kocsikra. Üzletigazgatósár. APRÓHIRD Aprtfhirdetéseket rergej g órától délután baten délután 1 óráig, Széchenyi AI.LAST NYER Lőmestereket keresünk felvételre, kiknek elektromos robbantásra szóló igazolványuk van. Jelent, kezni azonnal Borsod vidéki Mélyépítő Vállalat, nál. Miskolc—Ujdiósgyőr, Gőzön Lajos u. 19. Műszaki osztály. 14179 Bérelszámoló és adminisztrátort azonnalra keresünk. Telefon: 58 85. JU170 n tea venvö nk fel. EI.TES7ETT Hé* főn este a Martin, telepen elvesztettem aktatáskámat fontos igazoL ványokkal. Kérem a becsületes megtalálót juta, lom ellenében juttassa vissza a benne lévő címre. 14184 Félig kötött fehér ba. bakabát a Jókai utcában elveszett. Megtalálóját jutalmazom. Béke tér 17. SS, 14177 hirdetéseket «ns BHT0RO70TT SIÓRA Férfi szobatársat keresek. Cím: Kun József u. 66. 14171 LA KAS. LAKASCSBRft. IN fl A T LA N Tapolcán központi fekvésű villatelek eladó. Ér, tekezni Déryné u. 2. első emelet 10, 14163 ütések * Sr*!« to fel • lrieif«hWat,l. SB. nin. — Telefonon